Előszó

Egy ilyen hosszú időn át fennálló civilizáció történelme egy vaskos könyvet ölelne fel, Nehebkau és én azonban egyre inkább úgy éreztük, hogy szükség van egy rövid történelmi ismertetőre a honlapon. A jövőben ez az összefoglaló valószínűleg bővítésre kerül és az is elképzelhető, hogy részletesebben is foglalkozunk majd egy-egy korszakkal. A Prehisztorikus kor történelmét feldogozó rész Michael Rice könyvén alapul, míg a korszakokat magába foglaló táblázat nagyrészt a Metropolitan Múzeum kiadványára épül. Mindkét forrás pontos adatait megtalálod az írás végén.

Az ókori Egyiptom történelmének rövid összefoglalása

Úgy tűnhet, hogy az ókori egyiptomi civilizáció szinte változatlan formában maradt fenn a több mint 3000 éves fennállása alatt. Ám míg kultúrájuk általános jellemzőit, identitását a történelme során figyelemre méltó módon megőrizte, az élet- és gondolkodásmód, a vallás, a nyelv, illetve a művészet jelentős változásokon ment keresztül.

A viszonylagos állandóság részben Egyiptom kedvező és biztonságos fekvésének köszönhető. A nagy múltú ország Afrika északkeleti csücskében fekszik, melyet nyugatról és keletről sivatag határol,[1] északról a Földközi-tenger, délen pedig a Nílus első kataraktája képezi a természetes határvonalat. Kereskedelmi kapcsolatban állt Nyugat-Ázsiával, a Földközi-tengeren keresztül Krétával, délen pedig Közép-Afrikával. A Nílus-völgyében az első katarakta és a mai Kairó között terült el Egyiptom egyik nagy tájegysége, Felső-Egyiptom, melynek északi határa az ókorban Memphisz városa volt. Kairótól északra termékeny síkság található, a Deltavidék, azaz Alsó-Egyiptom, mely a fáraókorban nagyrészt mocsaras volt.

Az egyiptomiak hazájukat Kemetnek vagy Ta-merinek nevezték, előbbi jelentése Fekete (föld)[2], és a megművelhető területet, a völgyet, valamint a Deltát értették alatta, utóbbi jelentése Szeretett föld. A keleten és nyugaton elterülő sivatagot Deseretnek, vagyis Vörös (föld)-nek nevezték.

kmt

Fekete (föld)

tA-mrj

Szeretett föld

dSrt

Vörös (föld)

 

A keskeny Nílus-völgyben és a szélesebb Nílus-Deltában[3] az élet ritmusát a folyó – mely a Fehér- és a Kék-Nílus egyesülésének gyümölcse – viszonylag pontosan kiszámítható (júliustól októberig tartó) áradása határozta meg, melyet a nagy monszunesők okoztak messze délen, a mai Etiópiában. Amikor a víz visszahúzódott, gazdag iszappal beterített földeket hagyott maga után, s az egyiptomiak számára ekkor következett el az ültetés ideje, a sarjadás időszaka, majd az aratás. A száraz évszakban az Nílus vízállása alacsony volt egészen addig, amíg újra meg nem áradt a következő évben. Utóbbi eseményt az egyiptomiak az istenek ajándékának tartották, rendszerességében az élet és a halál istenek által szabályozott ciklusát látták.

Úgy tűnik, hogy a Nílus-völgyében letelepedő népesség ősei egyrészt a Szaharát egykor benépesítő népcsoport, amelyik a klímaváltozás miatt bekövetkező deszikkációt[4] követően keletre vándorolt és a Nílus-völgyében telepedett le, másrészt egy olyan vadászó népcsoport, akik a szarvasmarhák őseinek (Bos primigenius) hatalmas csordáit követték dél felől, Kelet-Afrikából észak felé, talán arról a területről, amit ma Hold-hegységként[5] ismerünk. Nem tudjuk, hogy a két népcsoport mikor és hogyan találkozott, illetve kezdett összeolvadni, de annyi bizonyos, hogy a völgy legkorábbi lakossága közvetlen ősei azoknak, akik Egyiptom civilizációját létrehozták, amikor a Nílus-völgyben első bizonyítékok megjelennek, mintegy 7500 évvel ezelőtt.

Az első predinasztikus kultúra Felső-Egyiptomban a Badari, mely i.e. 5500-ban jelenik meg. Jellemzően mezőgazdasággal foglalkoztak, valamint kecskéket és juhokat tenyésztettek. Kapcsolatban álltak a Vörös-tengerrel, mert onnan származó kagylók kerültek elő sírjaikból.

Ez követi a Nagada I korszak, körülbelül i.e. 4000-3500 táján. Abban egyetértenek a kutatók, hogy a Badari és az azt követő Nagada I kultúra kapcsolatban állt, azonban cserépedényeik teljesen eltérők.

A harmadik felső-egyiptomi predinasztikus kultúra a Nagada II (kb. i.e. 3500-3100) azt mutatja, hogy nagyon gyorsan feljődött az egyiptomi élet minden területe, az anyagi kultúra, a művészet és a technológia. A Nagada II népe úgy tűnik valamilyen kapcsolatban állt Délnyugat-Ázsiával. Ennek bizonyítéka a közelmúltban került elő a Deltából .

Alsó-Egyiptomban is voltak predinasztikus kultúrák, ezek a Maadi, a Merimde és az el-Omari. Ezek bizonyítottan megelőzik a déli kultúrákat, ugyanakkor sokkal érezhetőbb hatás érte őket a palesztin és levantei[6] területekről, esetleg Mezopotámiából is, de Alsó-Egyiptomnak sohasem volt olyan befolyásos szerepe Egyiptom történeti fejlődésében, mint a déli országrésznek.

Az ókori Egyiptom írott történetének kezdete Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítéséhez kapcsolódik, mely jelenlegi ismereteink szerint kb. i.e. 3100-ban következett be és a hagyomány szerint Ménész (Mnj) nevéhez fűződik.[7] Nevét a későbbi egyiptomi királylistákból és klasszikus forrásokból ismerjük. Történelmileg két uralkodó kapcsolódik ehhez az időszakhoz: Narmer, aki valószínűleg a Prehisztorikus kor utolsó fáraója volt, és utódja – talán fia – Aha, aki végül uralma alatt egyesítette a Két Országot. A Narmer és az Aha az uralkodók Hórusz-nevei, mely címeik felsorolásának egyik hivatalos eleme volt, szerehbe[8] írták, mely felett általában sólyom állt. Legvalószínűbb, hogy a Ménész születési név Ahát takarja. Az ő uralkodása idejéből származik a legrégebbi szakkarai sír.

A Nílus-völgy lakossága az egyesítés korában i.e. 3150-3100 körül 870.000 fő lehetett, az Óbirodalomban i.e. 2500 körül 1,6 millió, a Középbirodalom idején i.e. 1800 körül feltehetőleg 2 millió, az Újbirodalom idején 3 millió, a Ptolemaiosz kor kezdetén 2,4 millió, a végén pedig 5 millió lehetett.

Az Egyiptomban uralkodó harminc dinasztia[9] királyairól úgy gondolták, hogy isteni jog által és isteni hatalommal uralkodnak. Hórusz isten földi megtestesülésének tartották őket, ugyanakkor Rével is szoros kapcsolatban voltak, mivel az egyik mítoszuk szerint a világ teremtése után ő volt az első uralkodó Egyiptomban.

Az ókori egyiptomiak nem egy fix időponttól számították az időt. Időszámításukat a Középbirodalomtól a királyok uralkodási éveinek számára alapozták, korábban, az Óbirodalomban a vagyonszámbavétel időpontja volt mérvadó, mely kétévenként történt, még korábban, az első két dinasztia idején pedig emlékezetes események alapján jelölték az éveket. A kevés ókorból fennmaradt királylista töredékes és nem teljes. Ebből következik, hogy az egyiptomi kronológia messze nem pontos. Azonban i. e. 664-től a datálási rendszer pontosan köthető a mi naptárunkhoz, mivel egy egyiptomi papirusz említ egy napfogyatkozást, melynek dátuma megfelel görög és perzsa forrásoknak. Az ezt megelőző időszakokról a tudósok ma is élénk vitákat folytatnak, a különböző ókori Egyiptomról szóló könyvekben az olvasók 30 – 50 évvel eltérő dátumokat is találhatnak.

Az ókori egyiptomiak az évet 12 harminc napos hónapra osztották, és ezt megtoldották öt kiegészítő nappal, ezek az úgynevezett epagomena napok, istenek születésnapjai, melyről az Oziriszről szóló írásban[10] olvashatsz részletesebben. Három évszak volt: az ahet (áradás), a peret (sarjadás) és a semu (forróság). Hetek helyett a hónapokat három 10 napos egységre, azaz dekádokra osztották. A napokat 24 órára osztották ugyan, de az ő időszámítási rendszerükben az órák nem egyforma hosszúságúak voltak. A nappalt és az éjszakát ugyanis 12-12 órára osztották fel, viszont mivel a nappalok és éjszakák hossza évszakonként változott, egy-egy óra néha rövidebb vagy hosszabb volt 60 percnél, hogy a nappali 12 órás és az éjszakai 12 órás felosztás ilyenkor is megvalósulhasson.

Az írásjeleket, amelyekkel az ókori egyiptomiak írtak, ma hieroglifáknak nevezzük. Ez görögül szent vésetet jelent. Maguk az egyiptomiak „medu-netyjer”-nek, azaz isten szavainak, vagy „zes en medu-netyjer”-nek, azaz, az isteni beszéd leírásának nevezték őket.

A hieroglif írást Jean-Francois Champolion (1790-1832) fejtette meg, 1822-ben, elsősorban a rosette-i kő felhasználásával. Képszerű jeleket alkalmazó mássalhangzós írásról van szó. A jeleket például emberek-, állatok és testrészeik, növények, domborzati formák, és különböző tárgyak alkotják. A képeknek azonban általában meghatározott hangértéke van, jelölhetnek egy vagy több mássalhangzót is. Szójeleknek nevezzük azokat a hieroglifákat, melyek egy konkrét szót jelölnek. A szavak végén ún. magyarázó jelek (determinatívumok) találhatók, ezek az értelmezést könnyítik, és arra a fogalomkörre utalnak, amelybe a szó tartozik, külön nem olvasandók.

 

Hieroglif

Átírás (Transzliteráció)

Jelentés

rA n kmt

Egyiptom nyelve

sš n mdw ntr

az isteni beszéd leírása

 

 

A történészek és egyiptológusok az ókori Egyiptom történetét az alábbi korszakokra osztják:

Prehisztorikus kor (kb. i.e. 3100-ig)

Predinasztikus kor:

Protodinasztikus kor

Archaikus kor (kb. i.e. 3100-2650)

1-2. dinasztia

Óbirodalom (kb. i.e 2650-2150)

3-6. dinasztia

I. Átmeneti kor (kb. i.e. 2150-2040)

7-11. dinasztia

Középbirodalom (kb. i.e. 2040-1640)

11. dinasztia vége, 12. dinasztia

II. Átmeneti kor (kb. i.e. 1640-1550)

13-17. dinasztia

Újbirodalom (kb. i.e. 1550-1070)

18-20. dinasztia

III. Átmeneti kor (i.e. 1070-712)

21-24. dinasztia

Későkor (i.e. 712-332)

25-30. dinasztia

II. Perzsa kor (vagy 31. dinasztia)

Görög-római kor (i.e. 332 – i.sz. 395)

i.e. 332-ben Nagy Sándor elfoglalja Egyiptomot.

Makedón dinasztia

Ptolemaiosz kor

Római kor

A viszonylagos béke és jólét időszakaiban a királyok számos építkezési projektet folytattak, és expedíciókat szerveztek, hogy kiterjesszék Egyiptom határait, valamint bővítsék a kereskedelmi útvonalakat. Az átmeneti korokban az ország több részre szakadt, politikai zűrzavar jellemezte, gyakran helyi királyok uralkodtak Alsó- és Felső-Egyiptomban.

Az Újbirodalmat követően a központi hatalom meggyengült, Alsó- és Felső-Egyiptom befolyásos nemesi családjai hatalmi harcokat folytattak egymással, ráadásul az országot többször idegen népcsoportok szállták meg: líbiaiak, asszírok, núbiaiak és perzsák. I. e. 332-ben Nagy Sándor elfoglalta Egyiptomot, akit halála után tábornoka Ptolemaiosz követett a trónon, majd az ő leszármazottai. Később, Augustus Caesar i. e. 30-ban bekövetkezett hódítása után Egyiptom a Római Birodalom egyik provinciája lett.

 

A Nílus-völgy napjainkban.

A nyugati sivatag.

Az első katarakta Asszuánnál.

 

A történelmi korszakok főbb eseményeinek összefoglalása

Prehisztórikus kor (kb. i.e. 5500-3100)

Predinasztikus kor (kb. i.e. 6. évezred vége – 4. évezred)

A korai mezőgazdasági közösségekből városi közösségek jönnek létre. Jól elkülöníthető különbségek vannak Felső- (dél) és Alsó-Egyiptom (észak) között.

Protodinasztikus kor

(kb. i.e. 3300 – 3100)

Alsó-Egyiptomba egyre jobban beszivárog a felső-egyiptomi kultúra – feltehetőleg kereskedelem révén – előfordulnak Kánaánból származó áruk, és gazdag kulturális hatások érik a területet Nyugat-Ázsiából is. A politikai egység valószínűleg inkább az egységes anyagi kultúra elterjedése és sorozatos hadjáratok révén, mint egyetlen hódítás következtében alakul ki. A hieroglif írás kialakulásának kezdete. A 0. dinasztia királyainak nevei közül sajnos csak néhány ismert.

Archaikus kor (kb. i.e. 3100-2650)

1 - 2. dinasztia

Az 1. dinasztia elején Egyiptom egyetlen fáraó uralma alatt egyesült (mitikus neve: Ménész, történelmi alakok: Narmer, Aha). A főváros Memphisz lesz. Nagy mennyiségben hoztak be árukat Kánaánból és kereskedelmi kapcsolat létesült, az ún. A-csoport kultúrával Núbiában, de katonai expedíciók is indultak délre. A II. dinasztia végén Haszehemui utód nélkül halt meg, és a hatalom felesége és talán lánya, Nimaathapi királyné kezébe került. Őt tartják a 3. dinasztia ősanyjának, két fia is király lett: Szanaht[11] és Dzsószer Netjerihet.

Óbirodalom (kb. i.e. 2650-2150)

3 dinasztia

Megépül az első monumentális kőépítmény, Dzsószer lépcsős piramisa Szakkarában. Az építés vezetője Imhotep. Az ország székhelye továbbra is Memphisz.

4. dinasztia

Sznofru a 4. dinasztia első uralkodója Médumban és Dashurban építtet piramisokat. Megépült Keopsz, Kephrén is Menkauré piramisa Gízában. A fennmaradt szobrok, domborművek, feliratok és sírberendezések magas szintű mesterségbeli tudásról tanúskodnak.

5. dinasztia

A jólét és béke időszaka. Szakkarában és Gízában a magasrangú tisztviselők masztaba sírokba temetkeztek. Uszerkaf és utóda kisebb piramist és Abu-Szírben naptemplomot építtetett, a Napisten kultusza kerül előtérbe. Levantével (Büblosz) kimutatható kereskedelmi kapcsolat.

6. dinasztia

A királyok Szakkarában építtettek piramisokat, ezekbe Unisz királytól[12] kezdve felírják a Piramisszövegeket. A tartományi kormányzók hatalma megnő. Reliefekkel dekorált, sziklába vájt sírjaik több vidéki temetkezési helyen megtalálhatók. Kereskedelmi expedíciók indulnak  Felső-Núbiába.

I. Átmeneti kor (kb. i.e. 2150-2040)

7. – 11. dinasztia eleje

A központi hatalom meggyengült. A vidéki főtisztviselők posztjai ekkora már örökletessé váltak és nomoszaikat tulajdonképpen saját tulajdonuknak tekintették, érdekeiket – ha kellett – erőszakkal védték meg szomszédaikkal szemben. Tartós éhínség alakult ki az alacsony áradások miatt. A két főbb hatalmi központ északon a Fajúm bejáratánál található Herakleopolisz Magna (9-10. dinasztia), délen Théba (11. dinasztia).

Középbirodalom (kb. i.e. 2040-1640)

11. dinasztia[13]

Fellendülés kezdődik, amikor II. Mentuhotep egyesíti az országot, a főváros Théba lesz.

12. dinasztia

Az egyiptomi történelem egyik csúcspontja, mind művészetileg (királyportrék), mind irodalmilag jelentős korszak (Szinuhe története, a Paraszt panaszai, intelemirodalom). Az első uralkodó I. Amenemhat áthelyezi a királyi székhelyt délről, új fővárost alapít Memphisz közelében, Itj-Tauit (a modern El-Lisht). Ő és fia I. Szeszósztrisz itt építtet piramist óbirodalmi mintára. II. Amenemhat Dashúrban, II. Szeszósztrisz Illahunban és III. Amenemhat Havarában emeltek piramist. Utóbbi egy nagy halotti templomot is építtetett, melyet a görögök labürinthosznak neveztek. A Fájjumban új termőterületet hoztak létre csatornarendszer kiépítésével. Alsó-Núbiát elfoglalták és erődöket építettek a második katarakta vidékén. Jelentős istenek voltak: Ozirisz Abüdoszban és Amon Thébában. Kereskedelem a mínoszi Krétával.

II. Átmeneti kor (kb. i.e. 1640-1550)

13. dinasztia

A királyi hatalom gyengül a fáraók rövid ideig tartó uralkodási ideje miatt. Ázsiaiak telepedlek le a Kelet-Deltában és Avariszban (Tell el-Dab’a) egy fontos kereskedelmi központ alakul ki. Kánaánból nagymennyiségben érkeznek import termékek. A núbiai erődöket elhagyják a dinasztia második felében.

14. dinasztia

A Deltában helyi uralkodók, egy időben uralkodnak a 13. dinasztia végének királyaival.

15-16. dinasztia

Az Avariszban székelő nyugat-ázsiai közösség királyai, akik erős kapcsolatban vannak Kánaán déli részével, hatalmat nyertek Egyiptom nagy része felett. Idegen országok vezetőinek nevezik őket – hekau haszut[14] (görög formában hükszósz). Felveszik az egyiptomi fáraók titulatúráját és kapcsolatba lépnek a núbiai Kerma királysággal.

17. dinasztia

A hükszószokkal párhuzamosan uralkodó thébai székhelyű dinasztia. Elismerik alárendeltségüket a hükszószokkal szemben, de a dinasztia végén Szekenenré Taa és fia Kamosze megkezdi az ország visszahódítását. Ettől az időszaktól kezdve az egyiptomi hadsereg erejét a lovas harciszekerek adják.

Újbirodalom (kb. i.e 1550-1070)

18. dinasztia

Ahmesz király visszafoglalja Memphiszt és elpusztítja Avariszt, ezzel véget vet a hükszosz uralomnak. A 18. dinasztia ismét a bőség és jólét idszőka. I. Tothmesz meghódítja Núbiát, mely így Egyiptom gyarmata lesz. I. Thotmesz az első, aki a Királyok Völgyébe temetkezik. Kiemelkedő női uralkodó Hatsepszut, uralkodása alatt virágzik a művészet és az építészet. A fáraónő Deir el-Bahariban csodálatos teraszos halotti templomot építtet, kereskedelmi expedíciót indított Puntba. III. Thotmesz alatt Egyiptom a közel-kelet és Núbia nagy részét uralja. A királyi udvar virágzik, különösen III. Amenhotep uralkodása idején, aki helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Babilonnal és Mitannival. Ehnaton és Nefertiti szakít a hagyományos vallással és Aton kultuszát helyezi minden fölé. A főváros Ehnaton uralkodása alatt Tell el-Amarna, Tutankhamon visszatér a régi valláshoz, visszahelyezteti a székhelyt Thébába. Őt Ay, majd Horemheb követi a trónon.

19. dinasztia

A nagy templomépítések korszaka. I. Széthi hajdáratot indít a líbiaiak, a szírek és a hettiták ellen. II. Ramszesz a kádesi csata után békeszerződést köt a hettitákkal. II. Ramszesz új fővárost építtet Per-Ramszesz néven a Deltában.

20. dinasztia

III. Ramszesz sikeresen visszaveri a tengeri népek támadását. Később politikai és gazdasági hanyatlás jellemző. Feltehetőleg ez idő alatt vonulnak ki az izraeliták Egyiptomból.

III. Átmeneti kor (kb. i.e. 1070-712)

21. dinasztia

Egyiptom ismét több részre szakad, a Nílus-Deltában, Taniszban uralkodó királyok hatalmukat megosztják a délen teljhatalommal rendelkező Amon főpapokkal.

22.-24. dinasztia

Az ország továbbra is megosztott. A Bubasztiszban székelő 22. dinasztia líbiai származású királyai egymás mellett uralkodnak más kortárs dinasztiákkal. A 21-24. dinasztia alatt Egyiptom nemzetközi hatalmi pozíciója gyengül. A Núbia feletti uralom megszűnik és Egyiptom Palesztina területe felett is elvesztette ellenőrzését.

Későkor (i.e. 7.-4. század)

25. dinasztia

A Núbiából származó kusita uralkodók meghódítják és újraegyesítik Egyiptomot. Az építészet és a művészet újra virágzik. Thébában a magas rangú tisztviselők nagyméretű sírokat építtetnek maguknak. Az uralkodókról és a magas rangú hivatalnokokról egyedi vonásokat magukon viselő szobrok készülnek. Az asszír hódítás vet véget a núbiai királyok uralmának.

26. dinasztia

Az asszírok visszavonulnak, Pszammetik fáraó helyreállítja az ország egységét. Az egyiptomi származású királyok a deltabeli Szaiszból kormányoznak. Megnő a szerepe a görög településeknek, a királyi hadseregben a görög zsoldosok szerepe döntő fontosságú. A 26. dinasztia idején újra a jólét időszaka köszöntött Egyiptomra, a művészet fontos korszaka ez, melyre az archaizálás jellemző.

27. dinasztia

I.e. 525-ben perzsák támadják meg Egyiptomot és uralmuk alá hajtják az országot.

28-31. dinasztia

Az utolsó egyiptomi származású uralkodók visszaverik a perzsákat. Artaxerxész perzsa király i.e. 343-ban elfoglalja Egyiptomot, ez a II. Perzsa kor, melyet néha 31. dinasztiának is neveznek.

Görög-római kor (i.e. 332- i.sz. 395)

Makedón dinasztia

(i.e. 332-304)

Ptolemaiosz kor

(i.e. 304-30)

I.e. 332-ben a makedón Nagy Sándor meghódítja Egyiptomot, halála utána tábornoka Ptolemaiosz és az ő leszármazottai uralkodnak. Ebben a korban épül többek között két a mai napig fennmaradt, kiemelkedő szerepet betöltő templom, Edfuban és Denderában. Az ország fővárosa, a kereskedelem és a görög kultúra központja, Alexandria volt.

Római kor

(i.e. 30 – i.sz. 395)

Az utolsó Ptolemaiosz uralkodót, VII. Kleopátrát és szövetségesét, Antoniust legyőzi Augustus Caesar i.e. 30-ban az actiumi csatában. Egyiptom Róma uralma alá került. Augustus templomot építtet Dendurban. A római császárok uralma alatt a templomokat tovább bővítik. A művészetet a görög-római és az egyiptomi elemek keveredése jellemzi. Az utolsó datálható hieroglif felirat 394-ből származik Philé szigetéről, Ízisz szentélyéből. I.sz. 200 körül a kereszténység kezdett tért hódítani és 379-ben a rómaiak hivatalos vallása lett.

 

Szeretnék ajánlani néhány magyar nyelvű könyvet, mely az ókori Egyiptom történelmével foglalkozik:

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz kiadó, 2005)

Baines – Malek: Az ókori Egyiptom Atlasza (Helikon kiadó, 2000)

Ian Shaw: Az ókori Egyiptom története (Gold Book, 2007)

Utóbbit azonban dr. Kóthay Katalin Anna kritikájának figyelembe vételével:

http://buksz.c3.hu/0501/09szovegek.pdf

 

 

Dióhéjban a Középkortól napjainkig 

Bizánci kor

(i.sz. 395–638)

395-től Egyiptom Bizánc uralma alatt állt. A Keletrómai birodalom azonban gyengesége miatt nem gyakorolt tényleges hatalmat, így az ország védtelen volt a külső támadásokkal szemben. Justinianus kelet-római császár uralkodása idején (i. sz. 527-565) kopt keresztény templommá szentelik fel a philae-i Ízisz templom oszlopcsarnokát, s betiltják az ekkor még élő régi pogány szertartásokat is. Ezzel az óegyiptomi vallás intézményes formában való gyakorlásának utolsó maradványa is eltűnik. Az utolsó démotikus falszövegek is ebben a korban keletkeztek (a legkésőbbi i. sz. 452-ből való).

Iszlám kor

640–1517

Amr Ibn el-Asz, Omár kailfa hadvezére az arabok élén meghódítja Egyiptomot. Különböző kalifátusok – az Omajjádok, az Abbászidák, a Tulunidák, az Iksididák és a Fatimidák – követték egymást Egyiptom uralkodói székében. 1171-ben Szalah el-Din félreállította az utolsó fatimida kalifát és megalapította az Ajjúbida dinasztiát (1171-1250). Ez a korszak a középkori Egyiptom legdicsőségesebb korszaka volt. 1176-ban keresztesek lerombolták Kairó nagy részét, ekkor Szaladin megerősíttette a várost, felépíttette a Citadellát és a városfalakat. Török zsoldosokat bérelt fel, a mamelukokat, akik később 1250-ben megszerezték a hatalmat.

Ottomán kor

1517–1798

 

1517-ben a mamelukok elvesztették a hatalmukat az ország felett. Egyiptom az Ottomán birodalom része lett, melyet a szultán által kinevezett pasa irányított. A mamelukok hatalma azonban egyre erősödött, végül a pasák már csak az ő beleegyezésükkel tudtak uralkodni. A központi hatalom hiánya veszélyeztette az ország politikai és gazdasági stabilitását.

1798-tól 1801-ig

1798-ban Bonaparte Napóleon partra szállt Egyiptomban, a piramisoknál vívott híres csatában szétzúzta a mamelukok seregét. Hajóhadát Horatio Nelson admirális megsemmisítette, így a franciák fogollyá váltak a meghódított országban, majd 1801-ben elhagyták Egyiptomot.

1801-1879

Mohamed Ali, albán származású katonatiszt a zűrzavaros időket kihasználva magához ragadta a hatalmat, aki 1805-ben pasa lett. Felszámolta a mamelukok befolyását, meghódította Szudánt, Palesztínát, Szíriát és elkezdte Egyiptom modernizálását. Utána két fia, Mohamed Szaid (1854-1863) és Iszmail (1863-1879) vette át az ország irányítását. Anglia egyre nagyobb befolyással bírt.

Angol protektorátus

(1882-1922)

Az angolok katonai megszállással rendet teremtettek az országban, de Egyiptom fejlődését a brit gazdasági érdekek határozták meg. 1918-ban az első nemezeti párt Szaad Zaglul vezetésével függetlenséget követelt. Felkelések robbantak ki az országban. 1922-ben London elfogadta az egyiptomi követeléseket.

Egyiptomi Királyság

(1922-1952)

I. Faud király proklamálta az első alkotmányt, mely a királyságot parlamentális monarchiává tette. Őt fia Fárúk követte a trónon. A II. világháború után az ország elszegényedett és súlyos belső zavargások törtek ki. 1952-ben Gamal Abdel Nasszer egyiptomi katonatiszt egyre nagyobb befolyásra tett szert és lemondatta Fárúk királyt.

Egyiptomi Arab Köztársaság

1953 -

1953. június 18-án kikiáltották a köztársaságot. Nasszer előbb miniszterelnök, majd köztársasági elnök lett. Ő külpolitikájában a Szovjetúnióval és a Kínai Népköztársasággal fűzte szorosabbra a kapcsolatait. 1956-ben államosította a Szuezi-csatornát, hogy az asszuáni Nagy-gát építését finanszírozni tudja. 1958-tól Szíriával és Jemennel megalapította az Egyesült Arab Köztársaságot, mely csupán 3 évi állt fenn. 1967-ben Izraellel szemben Egyiptom háborút veszített ennek következtében, ezért elvesztette a Sínai-félszigetet és a Szuezi-csatornából befolyó bevételeket sem tudta felhasználni. 1970 szeptemberében Nasszer meghalt, és az akkori alelnök Anvar Szadat lett az utóda. 1973-ban villámtámadást indított Izrael ellen, majd liberális politikát alakított ki az országon belül és a nyugati világgal egyaránt. Elnöksége alatt született meg a Camp David-i egyezmény 1979-ben, mely rendezte ugyan az „izraeli kérdést”, de Egyiptom és több arab állam között szakadáshoz vezetett. 1981. október 6-án Szadatot megölték, nem sokkal később Hoszni Mubarak tábornokot választották a köztársaság elnökévé. 2011. január 2-án forradalom tört ki, melynek következtében Mubarak 2011. február 11-én lemondott. Egyiptom jelenlegi elnöke Mohammed Mursi, aki 2012. június 30-án lépett hivatalába.

 

Felhasznált irodalom:

The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz kiadó, 1998)

Michael Rice – Who’s Who in Ancient Egypt (Routledge, 1999)

Baines – Malek : Az ókori Egyiptom Atlasza (Helikon kiadó, 2000)

Hannig Lexica 3 (Rainer Hannig – Die Sprache der Pharaonen, Philipp von Zabern)

Alberto Siliotti: Egyiptom – Templomok, istenek, fáraók (Officina ’96 Kiadó Kft., 2003)


 

[1] Ezeket nyugati és keleti sivatagnak nevezik, ezeken túl nyugatról a Líbiai-sivatag, mely a Szahara keleti szegélyét alkotja, kelet felől pedig a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger található.

[2] A „föld” szó csak az értelmezés megkönnyítése miatt szerepel zárójelben, mivel az egyiptomiak nem írták ki ezt a szót a „Fekete” vagy a „Vörös” jelzők után, csupán egy értelmezést segítő hieroglifával, ún. determinatívummal jelölték, hogy a Kemet és a Deseret kimondottan a földterületet jelenti.

[3] Bár ma két ágban ömlik a tengerbe, ókori források hét ágról beszélnek.

[4] Kiszáradás.

[5] Kelet-Afrika szívében, nagyjából az egyenlítőn, Uganda és Kongó határán található.

[6] Történeti földrajzi régió, mely a mai Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina és Jordánia területének felel meg.

[7] Ma már korábbi királyok neveit is ismerjük, melyeket a történészek 0. dinasztiaként tartanak számon. Ezek Hórusz Skorpió, Hórusz Ré (létezése még nem kétséget kizáróan bizonyított), Hórusz Szehen (vagy Ká) és ide tartozik Hórusz Narmer is. (Rainer Hannig – Grosses Handwörterbuch Ägyptisch – Deutsch)

[8] A fáraó nevét körülvevő téglalap alakú keret, melynek felső felében olvasható a név, alsó felét palotahomlokzat motívum díszíti:

[9] A dinasztikus felosztás Manethon nevéhez fűződik, aki II. Ptolemaiosz Philadephosz király megbízásából hazájának teljes történetét összefoglalta görög nyelven.

[10] http://maatkara.extra.hu/ozirisz1.htm (2. lábjegyzet)

[11] Azonos lehet Nebkával.

[12] Az 5. dinasztia utolsó királya.

[13] A 11. dinasztia második fele, az a három uralkodó, aki egész Egyiptom felett uralkodott.

[14] hqA.w hAs.wt