Későkor (i. e. 664-332)

A korszakkal Késői korként is találkozhatsz a szakirodalmakban. Ahogy említettem a III. Átmeneti kor történéseinél egy masszív asszír invázió véget vetett a núbiai királyok uralmának. Tanutamun (i.e. 664-653) visszavonult Napatába. A viszonylagos elszigeteltségnek köszönhetően ő és utódai uralták Núbiát, létrejött a Meroé civilizáció, mely a 4. század közepéig virágzott a területen.

Egyiptomban az asszírok visszavonulása után, egy líbiai származású, Szaiszban székelő család ragadta magához a hatalmat. A 26. dinasztia első uralkodója, I. Pszammetik i.e. 656-ban helyreállítja az ország egységét. Egyiptom a következő 130 évben az ő családjának uralmát élvezte. Kisebb hadjáratokat indítottak Kis-Ázsiába és Núbiába is. Megnőtt a szerepe a görög településeknek, a királyi hadseregben a görög zsoldosok szerepe döntő fontosságú volt. Az asszír nyomás miatt az ország a nemzetként való fennmaradással küzdött, de az egyiptomiak még mindig úgy gondoltak országukra, mint egy független és külső befolyástól mentes királyságra, amely ugyanolyan változatlan, mint 2000 évvel korábban, a piramisépítők korában volt. Ennek az eszmének a hangsúlyozása érdekében az uralkodók a korábbi korszakokra tekintettek modellként, különösen az Óbirodalomra. A 26. dinasztia idején újra a jólét időszaka köszöntött Egyiptomra, a művészet fontos korszaka ez, melyre az archaizálás jellemző. A dinasztia második uralkodója, II. Nékó kezdeményezte az ókor legnagyobb földrajzi felfedezőexpedícióját, egyiptomi szolgálatban álló föníciai hajósok körül hajózták Afrikát.

Asszíria bukása után 612-ben a legnagyobb külső fenyegetést a babiloniak jelentették. Bár a babiloniak betörtek Egyiptomba 568-ban, 547-ben a két állam szövetségre lépett egy harmadik hatalom, a Perzsa Birodalom növekvő veszélye ellen, sajnos hiába. A perzsák 539-ben elfoglalták a Babilóniát, később 525-ben pedig Egyiptomot is.

A 27. dinasztiát a perzsa fejedelmek alkották, akik bár felvették a fáraó címet, mégis inkább idegenként uralkodtak, egy kormányzó által, akit szatrapának neveztek. A perzsák uralmából csak I. Dareiosz uralkodása alatt származott haszna az országnak, ő templomokat építtetett[1], megreformálta a jogrendszert, megerősítette a gazdaságot. Sőt az ő nevéhez fűződik a Vörös-tengert és a Nílust összekötő csatorna építtetése is, amelynek azonban már voltak Újbirodalom korabeli előzményei. Ebben az időszakban élt és tevékenykedett a máig híres görög történetíró, Halikarnasszoszi Hérodotosz, aki az i. e. 5. század közepén járt Egyiptomban. Egyiptomi körútjáról szóló tapasztalatait és a helyiektől származó történelmi ismereteit a Görög-perzsa háborúk c. művében foglalta össze, mely magyarul is elérhető az interneten.

Mikor a perzsa sereg Marathónnál vereséget szenvedett a görögöktől, 404-ben Egyiptomban ismét Deltabeli helyi uralkodók ragadták magukhoz a hatalmat. i.e. 404-től 399-ig Egyiptom felett úgy tűnik, hogy a szaiszi Amürtaiosz uralkodott, akit hagyományosan a 28. dinasztia egyetlen fáraójaként tartanak számon.

Ezt követően a hatalom a 29. dinasztia kezébe kerül, akik körülbelül 20 évig Mendészből irányították az országot. Végül pedig a 30. dinasztia utolsó egyiptomi királyai Szebennütoszból kormányoztak. Ennek a dinasztiának az első uralkodója, I. Nektanebó. Nem sokkal trónra lépését követően sikeresen visszavert egy perzsa támadást. Uralkodásának hátra lévő része viszonylag békés volt, templomépítések jellemezték, amelyet II. Nektanebó még nagyobb léptékben folytatott. Ő is visszavert egy perzsa támadást 351-ben. Artaxerxész perzsa király azonban i. e. 343-ban elfoglalta Egyiptomot, ez a Második Perzsa kor, melyet néha 31. dinasztiának is neveznek. i.e. 332-ben Nagy Sándor foglalta el Egyiptomot, felszabadítva a perzsák uralma alól.

Az alábbi táblázatban szerepel a korszak dinasztikus felosztása és uralkodói.

A korszakot a bronz kisplasztikák képviselik, elsősorban Imhotep, a Szépművészeti Múzeumban őrzött szobra, de több istenről is mutatok ilyet.

Fémszobrokról már a Palermói kövön[2] is történik említés a 2. dinasztia vonatkozásában. Az Óbirodalomból pedig megőrződtek I. Pepi rézből készült szobrai, melyek Hierakónpoliszban kerültek elő. A Középbirodalom korából kevés kisméretű bronzfigura ismert melyek királyi és magánszemélyeket örökítenek meg, hasonlóan kevés ilyen szobor ismert az Újbirodalomból. A III. Átmeneti korban kiváló minőségű bronzszobrok készültek, különösen a királyi család hölgy tagjairól, mint például Karomama királynő a Louvreban kiállított lenyűgözően szép szobra.

A legtöbb bronzszobor a Későkorban készült. Jellemzően kisméretű bronzplasztikákról van szó, melyeket magán személyek adományoztak a templomoknak az isteneknek szóló felajánlásként. A múzeumokban őrzött bronzplasztikák legtöbbjének nem ismert a lelőhelye, néhányat depozitokban találtak.[3] Úgy tűnik, hogy a szobrokat több helyi központ műhelyeiben állították elő, majd vitték el a különböző templomokba, talán ez magyarázza azt, hogy egy adott helyszínen miért lehet különböző stílusú bronzszobrok széles skáláját találni. A szobrok többsége öntött.

A Szépművészeti Múzeumban őrzött Imhotep szobor története igen kalandos, valamikor a Középkorban jutott Európába, a francia királyi udvarba. Több évszázadon keresztül a Saint Denis-i Apátság kincstárát gazdagította. A Francia Forradalom idején a Francia Műemlékek Múzeumába került, majd. hogy, hogy nem a múzeum egykori igazgatójának Alexandre Lenoirnak a magángyűjteményébe. Fejérváry Gábor magyar műgyűjtő az 1840-es években vásárolta meg egy párizsi műkereskedő közvetítésével. 1873-ban bemutatták a szobrot a bécsi világkiállításon. Ezt követően egy másik magyar műgyűjtő, Ráth György tulajdona lett, az ő hagyatékából került a Szépművészeti Múzeuma 1950-ben. Imhotep Dzsószer fáraó legendás építésze volt. A későkori hagyomány szerint bölcs tanító, aki egyaránt kiváló az irodalomban, a csillagászatban és az orvostudományban. A memphiszi teremtőisten, Ptah fiaként tisztelték és Egyiptom szerte szentélyeket építettek számára. Az emberek elsősorban különböző egészségügyi problémáikkal fordultak hozzá. Az istenek témakörben részletesebben is olvashatsz róla.

Bár a legtöbb bronzfigura esetében csak a lelőhely és vagy felirat segítségével azonosítható be, hogy pontosan melyik istent ábrázolja, Imhotep jellegzetes ikonográfiája miatt könnyen felismerhető. A fején szorosan a koponyájához simuló fejfedőt visel. Nyakát aranyberakással készült uzeht-gallér díszíti. Szélein bevágásokkal díszített, hosszú vászonruhája a mellkas közepén van rögzítve. Talapzaton lévő lábain ezüst szadált visel. Körmei is ezüstből vannak, szemei pedig aranyberakással készültek. Az egyenes támlájú szék valószínűleg eredetileg nem tartozott az szoborhoz. Imhotep térdein nyugvó két kezében papirusztekercset tart, amelyen hieroglif szöveg olvasható. A budapesti szobor feliratának tanúsága szerint nem csak az élők, hanem az elhunytak is kérték az isten segítségét. „[…] így szól Imhotep: «Adja számára (t.i. az elhunyt lelke számára) Tatenen (= túlvilági istenség), hogy bejusson az égbe azért, hogy lássa Rét a horizontján, hogy leszállhasson a földre, azért, hogy lássa Oziriszt az alvilágban […]»”.[4]

Imhotep arany és ezüst berakásokkal díszített 17,6 cm magas bronzszobra, melynek leltári száma 51.2313.

Szobek a Louvreban őrzött bronz szobra, mely krokodil alakban ábrázolja az istent.

Uadzset istennőt ábrázoló bronz kisplasztikák, szintén a Louvreból.

Basztetet macska formájában ábrázoló bronz szobrocska, ebből a típusból ismert a legtöbb.

Ennek a Milánóban látható pédánynak szép aranyfülbevalója is van.

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2018.01.27.

Források:

The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)

A The Metropolitan Museum of Art weboldala

Az University College London weboldala

David P. Silverman (general editor) – Ancient Egypt (OUP)

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz)

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményei - Egyiptomi gyűjtemény (Nagy István - Vezető az Egyiptomi Kiállításhoz)