Óbirodalom (kb. i.e. 2650-2150)

 

Az egyiptológiában Óbirodalomnak nevezzük az ókori Egyiptom történetében azt az első hosszabb periódust, melyet erős központi kormányzás, gazdasági virágzás és politikai stabilitás jellemez. A 3-6. dinasztia közötti időszakot öleli fel. A központilag szervezett államot a természetfeletti tulajdonságokkal felruházott király – Hórusz megtestesülése, az 5. dinasztiától kezdve pedig Ré napisten fia – és egy írástudó elit igazgatta. A művészet, az írás és építészet magas fejlettségi szintre emelkedett, a vallási elképzelések fejlődése pedig lélegzetállító építészeti alkotásokban nyilvánultak meg.

A 3. dinasztia egyik uralkodója, Dzsószer Szakkarában építteti meg temetkezési emlékművét, a lépcsős piramist.

Sznofru a 4. dinasztia első uralkodója Médumban és Dashurban építtet piramisokat, melyek között megtalálható az első valódi piramis.

Az 5. dinasztia a jólét és béke időszaka. Szakkarában és Gízában a magasrangú tisztviselők masztaba sírokba temetkeztek. Uszerkaf és utóda kisebb piramist és Abu-Szírben naptemplomot építtetett, a Napisten kultusza kerül előtérbe. Levantével (Büblosz) kimutatható kereskedelmi kapcsolat.

A 6. dinasztia idején a királyok Szakkarában építtettek piramisokat, ezekbe Unisz királytól[1] kezdve felírják a Piramisszövegeket. A tartományi kormányzók hatalma megnő. Reliefekkel dekorált, sziklába vájt sírjaik több vidéki temetkezési helyen megtalálhatók. Kereskedelmi expedíciók indulnak Felső-Núbiába.

Maguk az Egyiptomiak nem választották ketté az Archaikus kort és az Óbirodalmat, sőt a következő nagy történelmi korszaknak a Középbirodalmat tekintették. Egyiptom majdnem teljesen önellátó volt. Semmilyen külső rivális nem fenyegette Afrika északkeleti térsége és a közvetlenül határos nyugat-ázsiai területek feletti dominanciáját.

Bár az ország fővárosa a 8. dinasztia végéig Memphiszben volt és az innen kormányzó fáraók az egész ország urainak tartották magukat, a valóságban a 6. dinasztia végén a központi hatalom meggyengült és az ország számos vidéki közigazgatási központra bomlott.

 

Mennyiségileg kevés a forrásunk erre a korszakra vonatkozóan, azonban fajtájukat tekintve ezek igen sokfélék.

A modern értelemben vett történelmi feljegyzésekhez a legközelebb az évkönyvek állnak, ezek azokról a természeti, politikai, vagy kulturális eseményekről számolnak be, melyek egy-egy király uralkodási idejében történtek. A legfontosabb ilyen típusú lelet a Palermói kő, mely az 5. dinasztia idejéről származik, de az ország történetét az első uralkodótól kezdve rögzíti. Sajnos igen töredékes.

Az évkönyvekhez hasonlóak a királylisták, melyek a királyi elődök neveit sorolják fel. Céljuk az volt, hogy legitimálják a király igényét a trónra. Ezek a listák szolgáltatták az alapját a hellenisztikus korban ManethónAigüptiaka című történelmi összefoglaló művének megírásához. Míg aligha állnak másból, mint király nevek felsorolásából, mégis bemutatják, mit tekintettek az egyiptomiak történelmi múltjuknak.

Történelmi jelentőséggel bírhatnak a sírok, így a királyok piramiskomplexumai is, melyek az uralkodásuk alatt történt eseményekről adhatnak tájékoztatást, mint például Szahuré, vagy Unisz esetében. A magas rangú tisztségviselők sírjaiból önéletrajzi szövegek maradtak fenn, melyek beszámolnak például arról, hogy a hivatalnokot milyen feladattal bízta meg az uralkodó.

Sokkal több információval szolgálnak a modern történészek számára a közigazgatási feljegyzések. A legfontosabbak ezek közük azok a papiruszok, melyek Neferirkaré (5. dinasztia) piramistemplomából kerültek elő, Abuszírből. Dzsedkaré-Iszeszi uralkodása idején állították össze őket, csaknem két generációval a király halotti kultuszának megalapítása után.

Ismertek még királyi dekrétumok, melyekben a király konkrét ügyekben hoz döntést, szemben a mindennapi életet általánosságban szabályozó törvényekkel. Kisszámban királyi levelek és végrendeletek egészítik ki az Óbirodalom adminisztratív feljegyzéseit.

A vallási szövegek közül a Piramisszövegek, a király temetkezési rítusával kapcsolatban álló szövegcsoport származik az Óbirodalom második feléből, ám a mondások egy része a kutatók elemzése szerint a dinasztikus kor kezdetéig nyúlik vissza.

A leginkább figyelemre méltó források az Óbirodalmra vonatkozólag az építészeti emlékek és művészeti alkotások. Memphisz, a főváros körül a kőből emelt királyi temetkezési komplexumok és a magas rangú hivatalnokok sírjai a kőépítészet formális szabályait dokumentálják, és képet adnak az egyiptomi társadalom túlvilági elképzeléseiről.

 

Az egyiptomi művészet fejlődésének egyik legdinamikusabb időszaka ez. Az építészek és a kőművesek elsajátították a monumentális kőépítmények építéséhez szükséges technikákat.Ma is a világ legfigyelemreméltóbb épületei közé tartozik Dzsószer lépcsős piramisa Szakkarában, a gízai piramisok és a szfinx. A piramis valószínűleg a napsugarak kőbe öntött formája, mely az égbe, az istenek közé segítette az elhunyt uralkodót. A szobrászok elkészítették az uralkodók és magánemberek legrégebbi portréit és életnagyságú szobrokat alkottak fából, rézből és kőből. Tökéletesítették a bonyolult dombormű készítés művészetét, és a természet alapos megfigyelésének segítségével részletes képeket készítettek az állatokról, a növényekről, ésa tájakról. Ezek a képek világuk lényeges elemeit rögzítették az örökkévalóság számára festett vagy vésett jelenetek formájában a templomok és sírok falán.A fennmaradt szobrok, domborművek, feliratok és sírmellékletek magas szintű mesterségbeli tudásról tanúskodnak.

A képeknek és építményeknekalapvetően két fő funkciója volt: a kozmikus rend (maat) és az eszerinti lét fenntartása, megóvása és a túlvilági örök életbiztosítása. Ennek a célnak alárendelve egy idő után kialakult egy hivatalos művészeti kánon, amely több mint 3000 évre meghatározta az egyiptomi művészetet, ugyanakkor mégis változott, fejlődött.

Annak ellenére, hogy a művészeti törekvések nagy része a túlvilági örök élet biztosítására összpontosított, az egyiptomiak életükben is szerették magukat körülvenni gyönyörű tárgyakkal, ennek eredményei a változatos anyagokból előállított gyönyörű ékszerek, berakásos bútorok, kozmetikai edények és eszközök.

 

Az alábbi táblázatban szerepel a korszak dinasztikus felosztása és uralkodói. Amennyiben ezekről részletesebben szeretnél olvasni, akkor kattints a korszakra, vagy a névre.

 

3 .dinasztia

Szanakht (Nebka)

 

Netjerikhet (Dzsószer)

 

Szekhemkhet

 

Khaba

 

Ká-Hedzset (Huni)

4. dinasztia

Sznofru

 

Khufu

 

Dzsedefré

 

Khafré

 

Menkauré

 

Szepszeszkaf

5. dinasztia

Uszerkaf

 

Szahuré

 

Neferirkaré

 

Sepszeszkaré

 

Neferefré

 

Niuszerré

 

Menkauhór

 

Iszeszi

 

Unisz

6. dinasztia

Teti

 

Uszerkaré

 

I. Pepi

 

Merenré

 

II. Pepi

 

II. Merenré

 

Netjerkaré Sziptah

 

Minden korszaknál kiemelek egy kapcsolódó tárgyat, amellyel a világ egyiptomi múzeumaiban találkozhattok, remélem, így kézzelfoghatóbbá válik a történelem. Az Óbirodalom esetében ez egy pótfej. Ezek a 4. dinasztia, azon belül főként Khufu és Khafré uralkodási idejének nem királyi temetkezéseiből származnak, de a legkorábbra datálható példányt Dashurban találták meg, Sznofru uralkodásának legvégéről származik. Európában eddig két múzeumban látottam egy-egy példányt, az egyiket a Roemer és Pelizaeus Museumban, Hildesheimban a másikat Kunsthistorisches Museumban, Bécsben. Utóbbit láthatjátok az írás végén. Míg minden életnagyságú fej rendelkezik közös jellemzőkkel, egyéni vonásaik a portré szobrászat legkorábbi példái. Magasságuk 25-30 cm közé tehető és általában mészkőből faragták ki őket. Mindegyik festetlen és úgy van elkészítve, mintha egy pánt lenne a homlokon, némelyiken teljesen kivehető a fejen lévő sisak. Csak feltételezések vannak arról, hogy miért készítették őket. Elnevezésük Ludwig Borchardt azon elméletéhez fűződik, miszerint ezek lakhelyéül szolgáltak az elhunyt lelkének (ká) abban az esetben, ha a holttest vagy annak feje megsérült, felismerhetetlenné vált, tehát pótolták, helyettesítették az eredeti fejet. Ezzel az elképzeléssel sokan nem értenek egyet, mivel a sír felépítményében kellett volna elhelyezni őket, ha az volt a céljuk, hogy az elhunyt a halotti áldozatot fogadni tudja a segítségükkel. A pótfejek azonban jellemzően sírkamrákból kerültek elő.  Vannak olyan elméletek is, hogy a kartonázs múmiamaszk előzményének kellene tekinteni rájuk. Catherine Roehrig pedig Tutankhamon lótuszvirágból kiemelkedő fejéhez hasonlítja őket, így a Napistenként történő újjászületés zálogai lennének. Gízában olyan a Khufu piramisához tartozó masztabákból származnak, amelyekben nem volt más szobor az elhunytról. Legutóbb egy olyan elméletről olvastam, mely szerint napról napra ezeknek a fejeknek a segítségével „támasztja fel” a túlvilágon alattvalóit a Napistenné vált Khufu. A Piramisszövegek több mondása is foglalkozik a fej testre történő visszahelyezésével.

 

Egy 4. dinasztia korabeli mészkő pótfej Gízából.

A föld alatti sírkamra bejárata előtt találták.

 

 

Amennyiben Egyiptom történelmének további alakulása érdekel, akkor a Történelem lapon kattints az I. Átmeneti korra.

 

 

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2017.09.15

 

 

Felhasznált irodalom, források:

The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)

A Metropolitan Múzeum weboldala

Peter A. Clayton: Chronicle of the Pharaohs – The Reign-by-Reing Record of the Rulers and Dynasties of Ancient Egypt (Thames and Hudson, 1994)

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest 2005)

Massimiliano Nuzzolo – The Reserve Heads: some remarks on their function and meaning


 

[1]Az 5. dinasztia utolsó királya.