Óbirodalom (kb. i.e. 2650-2150)

Az egyiptológiában Óbirodalomnak nevezzük az ókori Egyiptom történetében azt az első hosszabb periódust, melyet erős központi kormányzás, gazdasági virágzás és politikai stabilitás jellemez. A 3-6. dinasztia közötti időszakot öleli fel. A központilag szervezett államot a természetfeletti tulajdonságokkal felruházott király – Hórusz megtestesülése, az 5. dinasztiától kezdve pedig Ré napisten fia – és egy írástudó elit igazgatta. A művészet, az írás és építészet magas fejlettségi szintre emelkedett, a vallási elképzelések fejlődése pedig lélegzetállító építészeti alkotásokban nyilvánultak meg.

A 3. dinasztia egyik uralkodója, Dzsószer Szakkarában építteti meg temetkezési emlékművét, a lépcsős piramist.

Sznofru a 4. dinasztia első uralkodója Médumban és Dashurban építtet piramisokat, melyek között megtalálható az első valódi piramis.

Az 5. dinasztia a jólét és béke időszaka. Szakkarában és Gízában a magasrangú tisztviselők masztaba sírokba temetkeztek. Uszerkaf és utóda kisebb piramist és Abu-Szírben naptemplomot építtetett, a Napisten kultusza kerül előtérbe. Levantével (Büblosz) kimutatható kereskedelmi kapcsolat.

A 6. dinasztia idején a királyok Szakkarában építtettek piramisokat, ezekbe Unisz királytól[1] kezdve felírják a Piramisszövegeket. A tartományi kormányzók hatalma megnő. Reliefekkel dekorált, sziklába vájt sírjaik több vidéki temetkezési helyen megtalálhatók. Kereskedelmi expedíciók indulnak Felső-Núbiába.

Maguk az Egyiptomiak nem választották ketté az Archaikus kort és az Óbirodalmat, sőt a következő nagy történelmi korszaknak a Középbirodalmat tekintették. Egyiptom majdnem teljesen önellátó volt. Semmilyen külső rivális nem fenyegette Afrika északkeleti térsége és a közvetlenül határos nyugat-ázsiai területek feletti dominanciáját.

Bár az ország fővárosa a 8. dinasztia végéig Memphiszben volt és az innen kormányzó fáraók az egész ország urainak tartották magukat, a valóságban a 6. dinasztia végén a központi hatalom meggyengült és az ország számos vidéki közigazgatási központra bomlott.

Mennyiségileg kevés a forrásunk erre a korszakra vonatkozóan, azonban fajtájukat tekintve ezek igen sokfélék.

A modern értelemben vett történelmi feljegyzésekhez a legközelebb az évkönyvek állnak, ezek azokról a természeti, politikai, vagy kulturális eseményekről számolnak be, melyek egy-egy király uralkodási idejében történtek. A legfontosabb ilyen típusú lelet a Palermói kő, mely az 5. dinasztia idejéről származik, de az ország történetét az első uralkodótól kezdve rögzíti. Sajnos igen töredékes.

Az évkönyvekhez hasonlóak a királylisták, melyek a királyi elődök neveit sorolják fel. Céljuk az volt, hogy legitimálják a király igényét a trónra. Ezek a listák szolgáltatták az alapját a hellenisztikus korban ManethónAigüptiaka című történelmi összefoglaló művének megírásához. Míg aligha állnak másból, mint király nevek felsorolásából, mégis bemutatják, mit tekintettek az egyiptomiak történelmi múltjuknak.

Történelmi jelentőséggel bírhatnak a sírok, így a királyok piramiskomplexumai is, melyek az uralkodásuk alatt történt eseményekről adhatnak tájékoztatást, mint például Szahuré, vagy Unisz esetében. A magas rangú tisztségviselők sírjaiból önéletrajzi szövegek maradtak fenn, melyek beszámolnak például arról, hogy a hivatalnokot milyen feladattal bízta meg az uralkodó.

Sokkal több információval szolgálnak a modern történészek számára a közigazgatási feljegyzések. A legfontosabbak ezek közük azok a papiruszok, melyek Neferirkaré (5. dinasztia) piramistemplomából kerültek elő, Abuszírből. Dzsedkaré-Iszeszi uralkodása idején állították össze őket, csaknem két generációval a király halotti kultuszának megalapítása után.

Ismertek még királyi dekrétumok, melyekben a király konkrét ügyekben hoz döntést, szemben a mindennapi életet általánosságban szabályozó törvényekkel. Kisszámban királyi levelek és végrendeletek egészítik ki az Óbirodalom adminisztratív feljegyzéseit.

A vallási szövegek közül a Piramisszövegek, a király temetkezési rítusával kapcsolatban álló szövegcsoport származik az Óbirodalom második feléből, ám a mondások egy része a kutatók elemzése szerint a dinasztikus kor kezdetéig nyúlik vissza.

A leginkább figyelemre méltó források az Óbirodalmra vonatkozólag az építészeti emlékek és művészeti alkotások. Memphisz, a főváros körül a kőből emelt királyi temetkezési komplexumok és a magas rangú hivatalnokok sírjai a kőépítészet formális szabályait dokumentálják, és képet adnak az egyiptomi társadalom túlvilági elképzeléseiről.

Az egyiptomi művészet fejlődésének egyik legdinamikusabb időszaka ez. Az építészek és a kőművesek elsajátították a monumentális kőépítmények építéséhez szükséges technikákat.Ma is a világ legfigyelemreméltóbb épületei közé tartozik Dzsószer lépcsős piramisa Szakkarában, a gízai piramisok és a szfinx. A piramis valószínűleg a napsugarak kőbe öntött formája, mely az égbe, az istenek közé segítette az elhunyt uralkodót. A szobrászok elkészítették az uralkodók és magánemberek legrégebbi portréit és életnagyságú szobrokat alkottak fából, rézből és kőből. Tökéletesítették a bonyolult dombormű készítés művészetét, és a természet alapos megfigyelésének segítségével részletes képeket készítettek az állatokról, a növényekről, ésa tájakról. Ezek a képek világuk lényeges elemeit rögzítették az örökkévalóság számára festett vagy vésett jelenetek formájában a templomok és sírok falán.A fennmaradt szobrok, domborművek, feliratok és sírmellékletek magas szintű mesterségbeli tudásról tanúskodnak.

A képeknek és építményeknekalapvetően két fő funkciója volt: a kozmikus rend (maat) és az eszerinti lét fenntartása, megóvása és a túlvilági örök életbiztosítása. Ennek a célnak alárendelve egy idő után kialakult egy hivatalos művészeti kánon, amely több mint 3000 évre meghatározta az egyiptomi művészetet, ugyanakkor mégis változott, fejlődött.

Annak ellenére, hogy a művészeti törekvések nagy része a túlvilági örök élet biztosítására összpontosított, az egyiptomiak életükben is szerették magukat körülvenni gyönyörű tárgyakkal, ennek eredményei a változatos anyagokból előállított gyönyörű ékszerek, berakásos bútorok, kozmetikai edények és eszközök.

Az alábbi táblázatban szerepel a korszak dinasztikus felosztása és uralkodói. Amennyiben ezekről részletesebben szeretnél olvasni, akkor kattints a korszakra, vagy a névre.

Minden korszaknál kiemelek egy kapcsolódó tárgyat, amellyel a világ egyiptomi múzeumaiban találkozhattok, remélem, így kézzelfoghatóbbá válik a történelem. Az Óbirodalom esetében ez egy pótfej. Ezek a 4. dinasztia, azon belül főként Khufu és Khafré uralkodási idejének nem királyi temetkezéseiből származnak és Gízában, a piramisok lábainál található temetők masztabáiból kerültek elő. A legkorábbra datálható példányt viszont Dashurban találták meg és Sznofru uralkodásának legvégéről származik. Azokban a sírokban, amelyekből pótfejek kerülek elő, más szobor nem volt az elhunytról. Sztélék jelölték, hogy ki a masztaba tulajdonosa. Európában eddig két múzeumban látottam egy-egy példányt, az egyiket a Roemer és Pelizaeus Museumban, Hildesheimban a másikat Kunsthistorisches Museumban, Bécsben. A Kairói Egyiptomi Múzeum gyűjteményében több példányt őriznek. Míg minden életnagyságú fej rendelkezik közös jellemzőkkel, egyéni vonásaik a portré szobrászat legkorábbi példái. Magasságuk 25-30 cm közé tehető és általában mészkőből faragták ki őket. Mindegyik festetlen és úgy van elkészítve, mintha egy pánt lenne a homlokon, némelyiken teljesen kivehető a fejen lévő sisak. Csak feltételezések vannak arról, hogy miért készítették őket. Elnevezésük Ludwig Borchardt azon elméletéhez fűződik, miszerint ezek lakhelyéül szolgáltak az elhunyt lelkének (ká) abban az esetben, ha a holttest vagy annak feje megsérült, felismerhetetlenné vált, tehát pótolták, helyettesítették az eredeti fejet. Ezzel az elképzeléssel sokan nem értenek egyet, mivel a sír felépítményében kellett volna elhelyezni őket, ha az volt a céljuk, hogy az elhunyt a halotti áldozatot fogadni tudja a segítségükkel. A pótfejek azonban jellemzően a sírkamrából vagy annak közeléből kerültek elő.  Vannak olyan elméletek is, hogy a kartonázs múmiamaszk előzményének kellene tekinteni rájuk. Catherine Roehrig pedig Tutankhamon lótuszvirágból kiemelkedő fejéhez hasonlítja őket, így a Napistenként történő újjászületés zálogai lennének. Massimiliano Nuzzolo publikációjában egy olyan elképzelésről olvastam, mely szerint napról napra ezeknek a fejeknek a segítségével „támasztja fel” a túlvilágon alattvalóit a Napistenné vált Khufu. A Piramisszövegek több mondása is foglalkozik a fej testre történő visszahelyezésével. Heike Wilde pedig úgy véli, hogy ezeket a szobrokat a sírkamrában elvégzett rituálék során "használták". Ezen végezhették el a szájmegnyitási rituálét és a fej fogadhatta azt az áldozati ételt, amit a rituálé részeként a sirkamrában ajánlottak fel az elhunyt számára.

Amennyiben Egyiptom történelmének további alakulása érdekel, akkor a Történelem lapon kattints az I. Átmeneti korra.

Készítette: Maatkara
Közzétéve: 2017.09.15

Utoljára szerkesztve: 2021.12.04.

Felhasznált irodalom, források:

The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)

A Metropolitan Múzeum weboldala

Peter A. Clayton: Chronicle of the Pharaohs – The Reign-by-Reing Record of the Rulers and Dynasties of Ancient Egypt (Thames and Hudson, 1994)

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest 2005)

Massimiliano Nuzzolo – The Reserve Heads: some remarks on their function and meaning