I. Átmeneti kor kb. i. e. 2150-2040
A 7. – 11. dinasztia elejét felölelő időszak. Az Óbirodalom végén Egyiptom válságba került. A 4. dinasztiát követően a királysírok mérete és építésük minősége is csökkent. A király és a magánemberek temetkezési emlékműveinek finanszírozása rendkívüli módon megterhelte a központosított gazdasági forrásokat. Az 5. dinasztia idejének piramisvárosaiból származó dokumentumok az adományok csökkentéséről és átcsoportosításáról tanúskodnak. A gazdasági problémák valószínűleg kapcsolatban álltak az éghajlat fokozatos kiszáradásával. A Nílus alacsony áradásának köszönhető tartós éhínséggel való küzdelem lehetett az egyik oka a központi hatalom gyengülésének a 6. dinasztia idején, amikor a nomoszkormányzók[1] egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A vidéki főtisztviselők posztjai ekkora már örökletessé váltak és nomoszaikat tulajdonképpen saját tulajdonuknak tekintették, érdekeiket – ha kellett – erőszakkal védték meg szomszédaikkal szemben. A 7-8. dinasztia királyai Memphiszben székeltek, uralkodásukat beárnyékolták a déli területek nagyhatalmú nomarkhoszai, akik Felső-Egyiptomot irányították. Az utolsó memphiszi király halála után két fő hatalmi központ alakult ki, az egyik a Fajjúm bejáratánál található, 20. felső-egyiptomi nomosz, Hérakleopolisz Magna (9-10. dinasztia), a másik pedig Théba (11. dinasztia). Végül utóbbi kerekedett felül, II. Nebhepetré-Montuhotep egyesítette Egyiptomot nagyjából i.e. 1980-ban. Egyes szakirodalmakban vele kezdődik a Középbirodalom, míg másokban a 12. dinasztia első uralkodójától, I. Amenemhattól számítják.
A korszakhoz választott tárgyam Iti és Neferu Torinóban látható sztéléje és a sírjukból mutatok falfestményt is. A leletek származási helye el-Gebelein, mely kb. 28 kilométerre dél-nyugatra található Luxortól. A település arról a két dombról kapta nevét, mely kelet nyugati irányba meghatározza a vidéket. Modern neve azt jelenti a „Két szikla”, csakúgy, ahogy az ókori egyiptomi neve az Inerty[2] is. Az Egyiptomi Régiségek Torinói Múzeumának expedíciója Ernesto Schiaparelli vezetésével 1910-től 1920-ig többször végzett ásatásokat a területen. 1911-ben ők találták meg és tárták fel Iti és Neferu sírját. Iti Szobek papja volt, királyi kincstárnok és az íjászok elöljárója. Annak ellenére, hogy temetkezési helyét kirabolták, mégis számos leletet rejtett. Sajnos napjainkra a sírból csak annyi maradt fenn, ami a torinói múzeumban látható.
Mészkő sztélé Iti és Neferu sírjából.
Az elhunyt házaspár halotti áldozatot kap. Fohászukban Anubiszt kérik, hogy biztosítsa azt.
A sírban megörökített öt kutyából, itt kettő látható.
A falfestményen mezőgazdasági jelenetet látunk.
Bár erősen sérült, jól kivehető a magtár, ahová a férfiak haladnak.
Készítette: Maatkara
Közzétéve: 2017.09.26.
Felhasznált irodalom:
David P. Silverman (general editor) – Ancient Egypt (OUP)
The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)
Wojciech Ejsmond – Gebelein: An Overview
[1] Az ókori Egyiptomot kerületekre más néven nomoszokra osztották fel, amelyet helyi kormányzók, a nomoszkormányzók vagy nomarkhoszok irányítottak. A nomoszrendszer első bizonyítékai az Óbirodalom korából, a 3. dinasztia idejéről származnak. Ebben az időszakban a nomoszkormányzó karrierje elején más kerületekben vagy a közigazgatás más területén dolgozott. Mint a király szolgálatában álló személyt, a fővárosban, Memphiszben temették el. Az 5. dinasztia elejétől a nomarkhoszok elsősorban egy kerületben dolgoztak, ahol éltek és ahol végül el is temették őket. A 6. dinasztia végére széles körben elterjedt a szokás, hogy a tartományi kormányzók hivatala családon belül öröklődött, így erős, helyi kormányzó dinasztiák jöttek létre.
