Újbirodalom, 19. dinasztia, II. Ramszesz

Erről az uralkodóról 2020-ban készítettem több videóelőadást is, ezeket szeretném írott formába is átültetni. II. Ramszeszről lehetetlen röviden mesélni, hiszen 67 éves uralkodásával II. Pepi után ő a második leghosszabb ideig trónon lévő egyiptomi király, ezért külön cikk készül majd jelentősebb királynéiról és gyermekeiről, építkezésiről, kiemelten a núbiai templomairól, illetve néhány fontosabb hivatalnokát is bemutatom majd. Az első részben uralkodásának főbb mozzanatairól és a kádesi csatáról lesz szó.

Nagy Ramszesz uralkodásáról számos emlékmű és szöveges forrás tanúskodik, nem csoda hát, hogy több egyiptológus is írt könyvet életéről, vagy életének egyes aspektusairól. Engedjétek meg, hogy most két olyat ajánljak, amelyik II. Ramszesz életéről szól. Az egyik K.A. Kitchen „Pharaoh Triumphant – The life and times of Ramesses II" című műve, mely 1982-ben jelent meg és azóta, már több kiadást is megélt. A másik pedig a Christiane Desroches Nobleucourt nevéhez fűződő „Ramses II: An illustrated biography, amelyet 1997-ben publikált.[1] A kádesi csatáról szól Mark Healy könyve a „The Warrior Pharaoh – Rameses II and the Battle of Qadesh”, mely 1993-ban jelent meg.

II. Ramszesz apja I. Széthi fáraó volt, aki körülbelül 10 éven át irányította Egyiptomot. Az édesanyja pedig a Nagy Királyi Hitves, Mut-Tuja. Ramszesz még akkor született, amikor Hóremheb uralkodása alatt a nagyapja, Paramesszu, a későbbi I. Ramszesz még vezír és hadseregparancsnok volt.

10 éves korában megkapta a „király legidősebb fia” címet, pedig fivére már korábban meghalt, így eleve ő volt a legidősebb fiú, a trón örököse. Ramszesz herceg tinédzser éveinek közepén már megjelenik apja kíséretében a líbiai hadjárat reliefjein Karnakban. I. Széthi uralkodásának nyolcadik évében társuralkodóvá nevezte ki, hogy halála esetén a hatalomváltás zökkenőmentes legyen. Ezzel egyidőben a herceg háremet is kapott. Elkísérte apját Szíriába, a hettiták ellen vívott hadjáratra is. Feliratok tanúsága szerint pedig ő felügyelte az apja számára készülő gránit obeliszkek kivágását Asszuánban. Két legismertebb feleségét Nefertari-Merenmutot és Iszetnofretet már jó tíz évvel I. Széthi halála előtt feleségül vette. Ennek köszönhetően az idősödő király több unokáját is ismerhette. II. Ramszesz húszas éveinek közepén lépett a trónra és közel 90 éves volt, amikor örök nyugalomra helyezték a Királyok Völgyébe a KV 7-es sírba.

Az ókori egyiptomi fáraóknak 5 hivatali címe volt, melyekhez koronázáskor egy-egy hivatalos nevet is társítottak. Ezek képezik a királyi titulatúrát, ahogy az egyiptomiak nevezték a „nagy nevet” (rn wr). Ez nem csak az uralkodó hatalmát jelzi, hanem kifejezi politikai célkitűzéseit is és utal arra, hogy melyik elődje uralkodását tekinti mintának, emellett kifejezheti elért eredményeit is. II. Ramszesznek ismerjük a teljes titulatúráját, ami kisebb mértékben, de többször is változott uralkodása során. Az egyik változatot osztom meg veletek az alábbiakban.

Most dióhéjban összefoglalom a kor külpolitikai helyzetét. II. Ramszesz uralkodásának elején Egyiptom politikai nagyhatalom volt, amely uralta az önálló városállamok és nomád törzsek egyvelegéből álló szíriai területek egy részét. A Hettita Birodalom fennhatósága ekkor Kádes városáig terjedt. A Középasszír Birodalom fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy az i. e. 1240-es évekre a Mittani Birodalom asszír uralom alá került és körülbelül II. Ramszesz 10. uralkodási évében megszűnt. Babilónia területét a kassuk uralták. Núbia Egyiptom fennhatósága alatt állt, a kushi királyfik irányítása alatt. A Nyugati sivatag lakói, a líbiaiak voltak, akiket egy tucatnyi nomád, marha- és kecskepásztor törzs alkotott. A terület fokozatos elsivatagosodása egyre keletebbre űzte őket, ezért egyre gyakoribbá váltak az egyiptomi-líbiai katonai összetűzések. I. Széthi büntetőhadjáratot vezetett a területre.

A 19. dinasztia elején az ország határán kívül is bevethető egyiptomi sereg négy hadtestből állt, amelyek istenek nevét viselték: Amon, Ré, Ptah és Széth. Egy egyiptomi hadtest körülbelül-5000 fős gyalogságból és 500 harci kocsiból állt. . Mindegyik hadtest élén egy tábornok állt, a fáraó volt a főparancsnok. Ezen felül Ramszesz idején shardana zsoldos katonák is harcoltak a egyiptomi seregben.

A korszak egyiptomi hadserege egyébként két nagy egységből állt. Az egyik a gyalogság volt, amit pajzzsal felszerelt lándzsások, baltások, valamint komolyabb védőfelszerelés nélküli íjászok alkottak. Az ábrázolások tanúsága szerint a lándzsások és íjászok néha hajlított kardot, khepesht is hordtak. Az egyiptomi sereg másik fontos egységét a harciszekér-csapatok alkották. Az egyiptomi harci szekér könnyebb volt, könnyebben manőverezhető és stabilabb. Két ló hajtotta és két ember volt rajta, egy hajtó és egy íjász vagy egy lándzsás. A hettita harci kocsin három ember volt, a hajtó, egy pajzsot tartó és egy fegyveres. A harci szekér akkoriban a haditechnika csúcsa volt.

II. Ramszesz uralkodásának fontos eseményei nagyon jól össze vannak foglalva Peter A. Clayton könyvében, az általa közölt dátumokat használom én is. Ez alapján II. Ramszesz i. e. 1279-ben lépett trónra, majd három évvel később elindult az első szíriai hadjáratára, amelyet Amurru ellen vívott. A város Egyiptom fennhatósága alá került.

Az 5. uralkodási évre, körülbelül i. e. 1275-re tehető a híres kádesi csata, amelyben Ramszesz a Muwatallis által vezetett Hettita Birodalommal nézett szembe. Erről egy kicsit részletesebben fogok mesélni, mivel Valentin kérésére erről külön videó előadást tartottam.

A hettita király Muwatallis – aki nem sokkal korábban lépett trónra – úgy döntött visszafoglalja Amurru városát, ezért Ramszesz az ötödik uralkodási évben ismét harcba indult. Ramszesz célja Kádes elfoglalása és a hettiták Szíriából történő kiűzése volt. Egyiptom királya az Amon hadtest élén Kádeshez vonult, nagyobb távolságra követte őt a Ré, majd a Ptah és Széth hadtest. Mind a négy hadtestből egy elit harcikocsizó egység a Földközi tenger partja mentén közelítette meg Kádest. Az egyiptomi sereg nagyjából 22 000 fős lehetett, a hettita sereg ezzel szemben körülbelül 40 000 főből állt, de a teljes sereg nem feszült egymásnak a csata során.

A hettita király cselt eszelt ki, a sasu törzs két tagját küldte az egyiptomi táborba, azzal, hogy ők elmenekültek a hettitáktól és Ramszeszhez kívánnak csatlakozni. Azt hazudták, hogy Muwatallis a seregével messze északra, Tunipnál állomásozik. Az ifjú fáraó úgy gondolta, nyert helyzetben van, tábort ver és felkészíti a sereget, bevárja a további hadtesteket. Ám másnap reggel elfogtak két hettita felderítőt, akik végül bevallották, hogy a hettita sereg egy Kádes közelében lévő domb mögött állomásozik.

Ramszesz azonnal követet küldött a hozzá legközelebb tartózkodó Ré hadtesthez, azonban Muwatallis oldalról érkezett, megtámadta és felőrölte a Ré hadosztályt.

A Ré hadtest megmaradt harcikocsisai berobbantak Ramszesz táborába, hihetetlen káoszt hozva magukkal. Muwatallis ugyanis a gyalogságát hátrahagyva a harcikocsisaival követte ide az egyiptomi Ré hadosztály maradékát. Nagy kavarodás volt, a harcikocsik kis helyen torlódtak fel, az egyiptomi íjászok és gyalogság ádázul harcoltak ellenük. A hettita sereg pedig már ekkor fosztogatásba kezdett. Ramszesz ellentámadásba lendült, a csatáról szóló feliratok tanúsága szerint ez volt dicsőségének pillanata, személyes bátorágának köszönhetően megmenekült és még a szerencse is mellé állt. Amikor már közvetlen kísérői is elhagyni készültek, Amonhoz fohászkodott, hogy mentse meg őt, majd egymaga szállt szembe a támadókkal.

Ramszesz otthon fényes sikerként hirdette ki a hadjáratot és terjedelmes feliratokban és jelenetekben számolt be róla a legfontosabb templomok falán[4]. II. Ramszesz bátorságának és ügyességének köszönhetően túlélte a kádesi csatát és ez számára személyes győzelem volt, bár Egyiptom számára nem ért el katonai sikert. Az ütközetet követően mindkét fél visszavonult.

Dobrovits Aladár és Kákosy László – Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák című könyvében, illetve az Ókori Történeti Chrestomatiában magyarul olvashatjuk az ő szemszögéből a kádesi csata történetét. A szöveg alapján úgy tűnhetett, hogy Ramszesz egyedül volt a kocsin a csata alatt, de tudjuk, hogy az egyiptomi harci szekéren egy hajtó és egy harcos tartózkodott. A történet egy másik verziója olvasható Ceram „A hettiták regénye” című munkájában. Ebből következik most egy részlet, amelyből fény derül arra, ki is volt Ramszesz hajtója az ütközetben.

„De amikor Menna, a kocsihajtóm, látta, hogy nagyszámú harcikocsi fogott körül, elgyengült, a szíve bátortalanná vált, és nagy rettegés költözött a tagjaiba. Így szólt őfelségéhez: >> Jóságos uram! Te erős uralkodó, Egyiptomnak hatalmas oltalmazója a csata órájában, itt állunk egyedül az ellenség kellős közepében. Látod, hogy a hadsereg és a szekérharcosok cserbenhagytak bennünket. Miért akarsz itt maradni, amíg elveszik tőlünk a levegőt? Maradjunk épségben, meneküljünk Ramszesz.! <<

Őfelsége így szólt a kocsihajtójához: >Szedd össze a bátorságodat kocsihajtóm! Közéjük fogok rontani, mint ahogy a sólyom rácsap (ellenfeleire). Levágom, lekaszabolom, leterítem őket! Mit félsz ezektől a hitványaktól? Az én arcom egy milliónyi ellenség láttára sem halványodik el. Őfelsége előre rontott. Az ellenség sorai közé nyomult, talán hat ízben is közéjük rontott. >>Olyan vagyok mögöttük, mint Baál, haragja órájában; öldöklök közöttük és nem fáradok bele. <<

Amikor pedig katonáim és szekérharcosaim látták, hogy erőm és hatalmasságom Montuéhoz hasonló, akkor estefelé egyenként visszaszállingóztak a táborba, és láthatták, hogy mindazok a népek, amelyek közé berontottam, lekaszabolva fetrengenek a vérükben, Hatti országának legkülönb harcosaival, fejedelmüknek gyermekeivel és fivéreivel. Fehérré tettem a kádesi mezőt (a holttestek fehér ruháival), és sokaságuk miatt még lépni sem lehetett.[5]

Katonáim jöttek, hogy magasztalják a nevemet, amikor látták, hogy mit műveltem.”

Még ugyanebben az évben megkezdődött az abu-szimbeli templomok építése is.

i. e. 1270-ig öt szíriai hadjáratot indított és közben elképzelhető, hogy volt egy összecsapás a líbiaiakkal is. Ramszesz utolsó ázsiai hadjáratát jelzi a 18. uralkodási évre datált, Besan mellett felállított sztélé. Az asszír fenyegetettség miatt III. Hattusilis (Muwatallis testvére) béketárgyalásokat kezdeményezett Egyiptommal, és a tárgyalások Ramszesz 21. évében hivatalos békeszerződésben realizálódtak. Megállapodtak abban, hogy nem támadják meg egymást és ha egyikük országát idegen támadás éri, akkor a másik katonai segítséget nyújt. Az eredetileg ezüst táblákra írt szerződés egyiptomi szövege többek között a karnaki Amon-Ré templom falán olvasható. Bár Egyiptomnak le kellett mondania Kádesről és Amurruról, a béke stabilitást hozott az északi fronton. A nemzetközi kereskedelem hamarosan virágzásnak indult. A béke egyben azt is jelentette, hogy Ramszesz a nyugati határ felé fordíthatta figyelmét, mely állandó líbiai fenyegetettség alatt állt. II. Ramszesz katonai erődrendszerrel erősítette meg ezt a térséget. A legnyugatabbra közülük Zavijet Umm er-Rakam található, erről egy másik részben még majd lesz szó.

Valamikor II. Ramszesz uralkodásának második évtizedében volt egy núbiai hadjárat.

i. e. 1258-ban meghalt az anyakirályné, Tuja. Két évvel később ünnepélyesen felavatták az abu-szimbeli templomokat, még akkor is, ha ténylegesen később készültek el. Nefertari-Merenmut királyné ekkor már nem volt egészséges, egy évvel később ő is meghalt.

i. e. 1250-ben Ramszesz megüli első szed-ünnepét. Egy évvel később valószínűleg földrengés rázta meg Abu-Szimbelt.

i. e. 1247-ben Ramszesz megüli a második szed-ünnepet, egy évvel később elveszíti másik Nagy Királyi Hitvesét Iszetnofretet is. Ekkor a hettitákkal kötött békeszerződést házassággal pecsételte meg, feleségül vette Hattusilis egyik leányát, aki a Maaherneferuré egyiptomi nevet kapja. i. e. 1244 és i. e. 1238 között három szed-ünnepet rendeznek a tiszteletére. i. e. 1239-ben pedig egy második hettita hercegnő lesz királyné.

i. e. 1236-ban Szetau, kusi alkirály vezetett büntető-hadjáratot Núbiába. i. e. 1235-ben és i. e. 1231-ben II. Ramszesz megüli 6. és 7. szed-ünnepét. i. e. 1230-ban kinevezi Haemuaszet herceget trónörökösnek, aki azonban öt évvel később meghal. Merneptah lesz a trónörökös. Eddig az időpontig újabb két szed-ünnepet rendeznek II. Ramszesz tiszteletére. Feltehetőleg i. e. 1214-ben üli meg 14. és egyben utolsó jubileumát. i. e. 1212-ben Nagy Ramszesz meghalt és „örök nyugalomra” helyezték a Királyok Völgyében a 7-es számú sírban.

Már életében istenként tisztelték. Ebben persze neki is szerepe volt. III. Amenhotepet (18. dinasztia) tartotta példaképének és hozzá hasonlóan a Napistennel és a Holdistennel azonosította magát. Uralkodásának utolsó éveiben élő legendává vált, utódai nagy tisztelettel és talán némi irigységgel tekintettek vissza rá, őt tekintették az ideális uralkodó mintaképének.

A Római korban a Királyok Völgye sírjai nyitva álltak, már amelyikről tudtak, II. Ramszeszé ilyen volt. Később a nagy esőzések hordalékkal töltötték fel őket. A KV 7-et nagyon megrongálta az esőzések nyomán bejutó hordalék és a nedvesség. Sajnos rossz állapotban van. 1817-ben Henry Salt, brit konzul elkezdte megtisztítani a sírt, de csak az első (négyoszlopos) teremig jutott el. Eltelt kicsivel több mint 10 év és ismét kőtörmelék és sár borította a sírt. 1828-29ben a Francia-Toszkán expedíció keretében Champolion és Rosellini ismét nekiláttak a sír törmeléktől való megtisztításának, ők sem jutottak el a sírkamráig. Ez Carl Richard Lepsius német egyiptológus nevéhez fűződik. 1842-45 között ő vezette a porosz expedíciót. Ez az expedíció felmérte Egyiptom és Núbia műemlékeit és ennek eredménye lett a 12 kötetes Lepsius Dänkmäler, ami a mai napig fontos referencia az egyiptológusok számára. 1844-ben tehát Lepsius fedezte fel, hogy a nagy fáraó múmiája nincsen a sírban, és neki köszönhető az is, hogy elkészült a sír alaprajza, továbbá ő készítette itt az első fotográfiákat is. Egyébként ahogy a sírkamra felé haladtak, a folyosó egy része beomlott, ezért Lepsius azt találta ki, hogy mellette ásnak egy új járatot és így jutottak el a sírkamrába.

Ezt követően többen dolgoztak a sírban, mint például Harry Burton (Theodore Davis megbízásából) 1913-14-ben, majd Howard Carter 1917 és 21 között. 1993-ban a franciák kapták meg a jogot az ásatásra és a rekonstrukcióra, Christian Leblanc vezetésével. Az interneten találtam beszámolót a munkájukról. 1998-ig megtisztították az előkamrát és a sírkamrát, ennek során megtalálták a szarkofág és a kanópuszláda töredékeit. A szarkofág múmiaformájú volt, a Kapuk könyve jelenetei és szövegei díszítették. A fedélen a fáraó alakja kiemelkedett és a szarkofág festett volt. A kanópuszládát egyetlen kalcittömből faragták ki, négy hengeres üreg van benne, ezekben lehetettek az aranykoporsók, amelyekben a király belső szerveit helyezték. Olyannak kell tehát elképzelni, mint Tutankhamon kanópuszládáját. A csapat megállapította azt is, hogy a kedvenc feleség Nefertari kartusba írt neve szerepel a harmadik és negyedik folyosót elválasztó ajtómélyedésben.

A sír dekorációs programja nagyjából követi az előd, I. Széthi sírját, ugyanakkor több újítást is tartalmaz. Például a bejárat felett itt látható először az az ábrázolás, amikor napkorongot Ízisz és Nepthüsz alakja fogja közre. A bejárat két oldalán a sír belsejében pedig Maat istennő egy-egy alakját faragták ki, akik Felső- és Alsó-Egyiptom címernövényein térdelnek. A Királyok Völgye későbbi királysírjaiban ezek a motívumok szintén feltűnnek.

A bejárat közelében a Naplitánia[6] szerepel, a négy oszlopos folyosón pedig a szájmegnyitási rituálé[7] . Számos Újbirodalom korabeli túlvilági vezető részletei megtalálhatóak a sírban. Vannak jelenetek az Amduatból, a Kapuk könyvéből[8], a Halottak könyvéből[9], és megjelenik a sírban az Égi tehén könyve[10] is.

Most pedig szeretném elmesélni II. Ramszesz több mint háromezer éves múmiájának igen érdekes utóéletét. Nagyjából kétszáz éven át nyugodott békében a sírjában, ezt követően IX. Ramszesz idején, Herihór Amon főpap intézkedése nyomán átvitték apja sírjába, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint innen Inhapi királyné sírjába került, majd végül a DB 320-as rejtekhelyre. Az átszállítás során újrabandázsolták, és virágokat helyeztek rá, perzeafa ágakat és lótuszvirágokat. A Deir el-Bahariban található rejtekhelyet 1881-ben itt találták meg, II. Ramszeszt a többi múmiával együtt a Bulaq Múzeumba szállították. Mivel nem voltak biztosak benne, hogy a fakoporsóban tényleg II. Ramszesz múmiája van, ezért Mohamed Pasha Egyiptom akkori alkirálya kérésére és jelenlétében Maspero 1886. június 1-jén kicsomagolta. A múmiavászonra, a mellkas tájára írt név Uszermaatré-Szetepenré volt, tehát valóban a Nagy Ramszesz múmiáját rejtette a koporsó. A Bulaq Múzeumból a múmia a gízai múzeumba, majd 1902-ben a Tahrir téren álló egyiptomi múzeumba került.

1907-ben a fáraó karja megmozdult. A magas páratartalmú levegő hatására ugyanis gombásodni kezdett a múmia. Higanypermettel fertőtlenítették, hogy elpusztítsák a gombákat. A múmia állapota ennek ellenére sajnos tovább romlott, már ki sem állították. Amikor Étienne Drioton 1936-ban az egyiptomi múzeum vezetője lett, elődje szolgálati lakásán találta meg a fakoporsót és benne a múmiát. Ezt követően visszakerült a múzeumba, de az állapota változatlanul tovább romlott. Az 1970-es években II. Ramszesz múmiájának sorsa összekapcsolódik egy francia egyiptológusnő sorsával, akit Christiane Desroches-Noblecourtnak[11] hívtak és aki a Louvre egyiptomi részlegének vezetője volt akkoriban. Kiállítást szervezett II. Ramszeszről Párizsban 1976-ban. Nagyon aggasztotta a múmia állapota, mivel rossz szagot árasztott, szerette volna, ha Párizsban megvizsgálják és megpróbálják megállítani a gombásodást. Az akkori francia elnökhöz Valéry Giscard d'Estainghoz fordult, hogy járjon közbe Szadat elnöknél. Szadat végül kötélnek állt, amikor d'Estaing azt mondta neki, hogy uralkodói tiszteletadással fogadják majd Ramszeszt Franciaországban a reptéren. A szállítás, a vizsgálat és a kezelés költségeit a franciák állták. Ehhez az utazáshoz Ramszesz hivatalos útlevelet kapott. 1976. szeptember 26-án érkezett meg Párizsba. A tisztelet jeleként a concord téri obeliszkhez[12] vitték, majd Ramszesz 7 hónapot töltött a Musée de l’Hommeban, ahol Balout professzor vezetésével 110 ember vizsgálta és viselte gondját.

A múmia vizsgálata során nem találtak semmiféle fertőzésre, vagy vérmérgezésre utaló jelet. Megállapították, hogy valamikor 85 és 90 éves kora között halt meg. Az egyik lába még életében eltört, de rendben meggyógyult. Több kb. 175 centiméter magas volt, ez akkoriban viszonylag magasnak számított. Markáns arcvonásai, sasorra (bár erről kiderült, hogy részben a balzsamozás eredménye), vastag ajkai és előre ugró állkapcsa határozott férfi benyomását keltik. A fülei kerekek, a fülcimpáit kilyukasztották. A koponyatető kopasz. Haja fehérre fakult és hullámos volt. a vizsgálat során a nyakánál még látható volt az eredeti hajszíne, mely vörös volt. A hajában ragadt pollenek alapján eredetileg a Nílus-Deltában balzsamozták, vagyis ott halhatott meg, majd később a temetés helyén, Thébában újra kezelésbe vették a múmiát.

Agyát kivették és a koponyát gyantával töltötték meg. Az orrüregben borsszemek vannak, az orrlyukakba gyantagolyókat tettek. Íngyulladása volt, lyukas fogai voltak, fertőzésektől sebek. Szájüregét feketés színű anyaggal töltötték ki. A nyakán egy erős illatú nárcisz hagymájának a héját találták. A mellkasában dohányt találtak, varjúlábat, kamillát, gyantát és hársfa, valamint platánfa leveleket. Szívét kivették, vászonba csomagolták, a mellkas jobb oldali részébe helyezték vissza. A hasüreget gyantával töltötték ki. Elvékonyodó ujjait hennával vörösre festették, körmei ápoltak. Egyenként bandázsolták be az ujjait mind a kezén, mind a lábán. Még egy király mumifikálása során is történhetnek hibák és ez II. Ramszesz esetében sem volt másként. A balzsamozás során a gerincoszlop a nyak magasságában eltört, és ugyancsak eltörték az egyik lábát is.

A tudósok Párizsban 60 penészgombafajt és több baktériumot azonosítottak a múmián. 1977-ben a Saclay-ban található atomközpontban, gamma sugárzást kapott, ez teljes mértékben sterilizálta. A múmiát ezt követően visszaszállították Kairóba és újra kiállították a múzeumban.

2021. áprilisában a királymúmiákat, így II. Ramszeszt is nagyszabású parádé keretében átszállították az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába (NMEC), ahol valószínűleg hosszú éveken át látható lesz.

A II. Ramszesz korszakának hivatalnokairól szóló cikk első részéhez ide kattints.

Reeves és Wilkinson - The Complete Valley of the Kings, Thames and Hudson 1996.

Francis Janot – Királymúmiák: Halhatatlanság az ókori Egyiptomban (Alexandra Kiadó, 2008)

[1] Az eredeti francia kiadás címe: Ramsès II, la véritable histoire, éd. Pygmalion, 1997. Angol és német nyelven is olvasható.

[2] Ezt Erős bika, Ré kedveltje formában is használta.

[3] Uralkodása első éveiben a Ré kiválasztottja jelzőt még nem használta.

[4] Például Abu-Szimbelben, a Ramesszeumban, Karnakban és Luxorban.

[5] Ceram – A hettiták regénye 122. oldal

[6] A Naplitánia a Napisten különböző alakjait, perszonifikált funkcióit sorolja fel, az elhunyt királyt azonosítja a Napistennel.

[7] A szájmegnyitási rituálé során a túlvilági vagy a kultikus szférához tartozó tárgyakat élettel töltötték meg. Gyakori jelenet egyiptomi sírokban, hogy a múmiát, vagy a koporsót felállítják a sír előtt és egy pap egy eszközzel megérint a száját. Ezáltal a múmia visszanyeri érzékszerveinek és tulajdonképpen az összes szervének a működését.

[8] Amduat és a Kapuk könyve a Nap éjszakai utazását mondja el, amelynek során a Napisten egyesül Ozirisszel és megfiatalodik, majd hajnalban újjászületik.

[9] A Halottak könyve varázsszövegek gyűjteménye, mely felkészítette az embereket a túlvilági életre, felruházta őket azzal a tudással, mely szükséges volt ahhoz, hogy az elhunyt örök időkön keresztül eligazodjon a Túlvilág különböző tájain.

[10] Az Égi tehén könyve az emberiség a Napisten elleni lázadását mondja el. és azt, hogyan pusztult el majdnem az emberiség. Bár Ré megkímélte az embereket, de ő felköltözött az Égbe, felszállt az Égi tehén hátán. Szétvált, az ég és a föld, létrejött a túlvilág.

[11] Christiane Desroches 1913. november 17-én született Párizsban. 1922-ben Tutankhamon sírjának a felfedezése volt rá akkora hatással, hogy érdekelni kezdte az egyiptológia. Az Ecolé de Louvren tanult egyiptológiát, majd később itt is tanított. 1934-ben a Louvre egyiptológiai osztályának munkatársa lett. 1935-ben régészeti diplomát szerzett. Ő volt Francia Keleti Régészeti Intézetének első női munkatársa. 1938-40ben az IFAO megbízásából ásatást vezetett Edfuban. A második világháború idején csatlakozott a francia ellenálláshoz, és Franciaország megszállástól mentes területein rejtette el a Louvre egyiptomi műkincseit. 1942-ben ment férjhez André Noblecourthoz. Az asszuáni gát építésekor az UNESCO őt kérte fel, hogy készítsen jegyzéket a veszélyeztetett ókori épületekről, amelyek víz alá kerültek volna. 1974-81 között a Louvre egyiptomi osztályának vezetője volt. 1967-ben megszervezte Párizsban a Tutankahmon kiállítást, majd 1976-ban a II. Ramszesz kiállítást. Több kitüntetésben részesült, a legmagasabb rangú francia kitüntetést a Becsületrend nagykeresztjét 2008 januárjában kapta meg. 2011-ben hunyt el 97 évesen.

[12] Ez az obeliszk az egyik azok közül, amit II. Ramszesz a Luxor templom előtt állíttatott fel.

Hórusz	Hr kA nxt mrj mAa.t	Az erős bika, Maat kedveltje[2]
Két Úrnő	nbty wr sfjt mk kmt	Nagy tekintélyű, Egyiptom védelmezője
Arany Hórusz	aA xpS mrj tAwy	Az erős karú, a két ország szeretettje
Felső- és Als-Egyiptom királya	wsr maAt ra stp n ra	Erős Ré igazsága, Ré kiválasztottja[3]
Ré fia	ra msj sw mrj Imn	Rétől született, Amon kedveltje