A krokodil az ókori Egyiptomban

A nílusi krokodil (Crocodylus nilcoticus) az ókori Egyiptom legveszélyesebb őshonos élőlényeinek egyike volt,[1] emellett az evolúció egyik legnagyobb túlélője is. A fosszíliák ugyanis arról tanúskodnak, hogy őse már a dinoszauroszok idején élt, sőt olykor el is ejtette őket. A cikkben azt szeretném bemutatni, hogy milyen összefüggésben jelenik meg az állat az ókori egyiptomi ábrázolásokon és szövegekben. Hogyan védekeztek ellene, milyen képzeteket társítottak hozzá és röviden kitérek arra is, hogy mely isteneknek kölcsönözte alakját.

A nílusi krokodil a hüllők osztályába, a krokodilok rendjébe és a krokodilfélék családjába tartozik. Az elterjedési területe viszonylag nagy, bár Egyiptom területén ma már Asszuántól északra nem fordul elő.[2] Afrikában az északi részt és a Szaharát, valamint a kontinens délnyugati részét kivéve mindenhol megtalálható. Hét alfaját különítik el.

Egyiptom területén a krokodil legnagyobb számban a Fajjúm oázisban élt. Erős és heves természetű állat, amelynek hossza elérheti a 6 métert, súlya pedig a 900 kilogrammot, de a legnagyobb lemért példány még ennél is nagyobb volt. Vastag pikkelyes páncél borítja őket, amelyből a modern korban előszeretettel készítettek cipőket és táskákat. Felül barnás zöld színű, a hasa pedig piszkossárga, ennek köszönhetően jól beleolvad a környezetébe. Élőhelyükön viszonylag kis területen több egyed is együtt él, de territoriálisan viselkednek egymással szemben, és egy adott folyószakaszon vagy tavi partszakaszon szigorú rangsor alakul ki közöttük. Alapvető étrendje halakból, kétéltűekből és hüllőkből áll, de a folyópart sekély vizeiben lapulva gyakran ragad el különböző emlősöket – vad- és háziállatokat – madarakat és néha bizony óvatlan embereket is. Általában erőteljes állkapcsaival megragadja a zsákmányt, majd a víz alá merül, és így az áldozata megfullad. Érdekes, de a krokodil nem tud rágni, a nagyobb állatokat ezért többen összefogva tépik szét, jellegzetes halálforgás közben. A nílusi krokodil körülbelül 50 évig él, de fogságban előfordult 110 éves kort megélő példány is. Általában lassan mozog, és sok időt tölt mozdulatlanul fekve a homokparton vagy félig a folyóba merülve. A krokodiloknak kiváló éjszakai és jó nappali látásuk van, mind a víz felett, mind a víz alatt. Szemükön átlátszó pislogóhártya van, amely megvédi a szemüket a víz alatt. A torkuk hátsó részén is van egy bőrlebeny, amely megakadályozza a víz beszivárgását, amikor a zsákmányt a víz alá viszik. Hasonló módon képesek becsukni az orrlyukaikat és a fülüket is. Kiváló a szaglásuk és éles a hallásuk is. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a krokodil félelmetes ragadozó legyen. Nem kell viszont túl sűrűn táplálkozniuk és képesek túlélni akár több hónapig is rendszeres táplálék nélkül, ilyenkor a farkukban tárolt testzsírt élik fel.

Képi és szöveges források is jól dokumentálják, hogy az ókori egyiptomiak és a krokodil viszonyában végig kettőség figyelhető meg. A leggyakrabban használt szavuk a krokodilra a mzH (ejtsd: mezeh)[3] és a sbk (ejtsd: szobek).[4]

Már a fáraókort megelőzően, a Nagada I kultúra vörös alapú, fehérrel díszített edényein találkozunk az állat ábrázolásaival, de azt nem tudjuk, hogy ezeknek az ábrázolásoknak van-e mögöttes tartalma, vagy egyszerűen csak díszítő motívumok. A fáraókor sírjaiban a vizes élőhelyek részeként minden korszakban találkozunk vele, de különösen az Óbirodalom idején. Egy szokásos jelenet, amikor a pásztorok egy csatornán át terelik a szarvasmarhákat a legelőre. Egy fiatal borjút a vállán cipelő tehénpásztor gyakran a csapat elején halad, ezzel egyrészt megvédi az állatot, másrészt bátorítja a csorda többi részét, hogy átkeljenek a vízfolyáson. A jelenet szélén egy vagy két krokodil vár a zavaros vízben a lehetőségre, hogy lecsapjon. A pásztorok megtették a szükséges előkészületeket, hogy elhárítsák a veszélyt, a jelenetet ugyanis sokszor kíséri egy varázsmondás, amely a krokodil távoltartását célozza. A 6. dinasztia idején élt Ankhmahór vezír szakkarai masztabájában egy ilyen jelenetnek a következő címet adták: „Átkelés a csatornán a szarvasmarhákkal. A halál elhárítása. A krokodil elhárítása a pásztor által.” Az egyik marhahajcsár a vízre mutat a mutatóujjával védelmező gesztusban és egy szöveget recitál, amit víz varázslatnak nevezünk. Ez így hangzik:

„Ó pásztor, te ott! Tekinteted legyen éber eme mocsárlakó iránt, aki a vízen van, hogy megakadályozd, hogy ez itt (értsd. a szarvasmarha) áldozatul essen ennek a mocsárlakónak. Láthatatlanul jöhet. Tekinteted legyen különösen éber irányában!”[5] Hogy a mondás hatásos volt-e, azt nem tudjuk, de a képi ábrázolásokon a krokodil sosem ragad el szarvasmarhát, vagy más háziállatot. Ugyanakkor láthatjuk a krokodilt táplálkozni, például, amint halat kap el. Krokodilok távoltartását szolgáló mondások egyébként a Koporsószövegekben[6], a Halottak könyvében[7] és mágikus papiruszokon[8] is megtalálhatóak. Különösen szemléletes a Halottak könyve 31. fejezete, melynek címe „A krokodil távoltartása amelyik azért jön, hogy elragadja a mágikus szövegeket az embertől a túlvilágon”. Nakht papiruszán a mondást kísérő vinyettán egy férfit késsel fenyeget három krokodilt. Annyira tartottak a krokodiltól, hogy a mondásban nem is nevezik nevén, hanem úgy utalnak rá, mint a „vízi”. A Halottak könyve 88. fejezetében ugyanakkor az elhunyt krokodil alakját szeretné felvenni, de ez a kívánság megjelenik korábban, a Piramis- és a Koporsószövegekben is.

Máskor, például a 6. dinasztia korabeli Idut hercegnő Szakkarai masztabájában a mocsári jelenetek részeként egy üvöltő nőstény víziló éppen világra hozza borját. Egy hatalmas, éhes krokodil pedig a lehetőségre vár, hogy lecsapjon az éppen előbújó újszülöttre. A természetben a felnőtt krokodilnak gyakorlatilag nincs természetes ellensége, talán egy kivétel akad, a víziló (Hippopotamus amphibius). A két állat általában békésen él egymás mellett, de a borját védelmező nőstény víziló olykor kettéharapja a veszélyt jelentő, vagy borját elragadó krokodilt. Ilyen ábrázolással is találkozhatunk az Óbirodalom korabeli sírokban, például Mereruka, Kagemni, Ti és Mekhu szakkarai masztabájában.

Míg a vizilóvadászat visszatérő motívum az Óbirodalom sírjaiban, addig krokodilvadászatot sohasem örökítettek meg. Merimde, Omari és Maadi predinasztikus településeiről azonban kerültek elő krokodilcsontok, ami arra utal, hogy a Nílus-völgy korai lakói számára táplálékforrás volt a krokodil is. Az egyiptomi történelem végéről is van információnk arról, hogy Egyiptom bizonyos részein fogyasztottak krokodilhúst.

Nagyon érdekes jelenet van Kagemni vezír (6. din.) szakkarai masztabájában. Két nagy nílusi krokodil párosodik a vízben, mégpedig hassal egymásnak összetapadva. Ez azért furcsa, mert a krokodilok nem ilyen módon nemzenek utódot. A víz alatt párosodnak, és a tevékenység több napig is eltarthat. A pár órákig tartó előjátékot folytat, amely során a vízbe fröccsennek, egyfajta táncot adnak elő, összedörzsölik a testüket és a pofájukat. Ezután a hím a nőstény hátára fekszik, és hátsó lábait, valamint a farkát a nőstény alá hajlítja. A hímek egyébként nagyobb méretűek, mint a nőstények. A hím állat nemi szervének hossza majdnem egy méter, ezért talán nem meglepő, hogy az ókori egyiptomiak a krokodilt a termékenységgel, a nemző erővel is kapcsolatba hozták.

Kagemni kortársa Kairer, sírja is ugyanúgy Szakkarában található. Itt egy olyan krokodilt látunk, amelyik tojásait egy csatornába rakja le. Ez megint csak különös ábrázolás, hiszen a nílusi krokodil a parti homokba rakja a tojásait egy körülbelül 50 centiméter mély fészekbe, mindig biztonságosan az áradás zónája fölé. Az ókori Egyiptomban valószínűleg ezért gondolták azt, hogy a krokodilok képesek megjósolni az áradás magasságát. A tojásokra sok állat jelent veszélyt, például a nílusi varánusz, a mongúz és a hiéna, ezek fiatal krokodilokat is elejtenek. A nőstény állat körülbelül 90 napig őrzi a fészekben lévő 25-50 fehér, kemény héjú tojást. Hogy milyen neműek lesznek, az a hőmérséklettől függ, de kikeléskor körülbelül egyforma a hímek és a nőstények aránya. A nőstény krokodil hallja és felismeri a tojáson belül lévő utódainak hangját, és ennek megfelelően reagál rájuk. A születendő krokodilok egyébként a tojáson belül egymással is kommunikálnak, és egyszerre időzítik a kikelés idejét, így védekeznek a ragadozók ellen. Mikor a kis krokodilok kikelnek, az anya óvatosan a szájába veszi és a folyóhoz viszi őket, ekkor körülbelül 30 centiméteresek. A Kairói Egyiptomi Múzeumban van egy mumifikált krokodil, amelynek ugyanígy a szájában vannak a kicsinyei[9]. A krokodilbébik a nap nagy részében anyjuk hátán pihennek, így védve vannak a harcsáktól, vidráktól, teknősöktől. A British Múzeum gyűjteményében van egy feltehetőleg a Fajjúmból származó mumifikált krokodil, amelynek kicsinyeit a hátára helyezték.[10] Bár az anya akár két évig is védelmezi az utódait, csak néhány éli meg közülük a felnőtt kort.

Hérodotosz görög történetíró a következőt írja a nílusi krokodilról:

„Most pedig leírom, milyen a természete a krokodilnak A négy legtéliesebb hónapban nem eszik semmit. Bár négy lába van, egyszerre szárazföldi és vízi állat. Tojásait ugyanis a szárazföldön rakja le és költi ki, s a nap nagy részét is ott tölti, az éjszakát azonban a folyóban, mert akkor a víz melegebb, mint a levegő és a harmat. Ahány állatot csak ismerünk a világon, mind közül ez lesz a legkisebből a legnagyobbá. Mert alig nagyobb tojásokat rak, mint egy lúd, s a kis krokodil akkora, mint a tojás, de megnőve tizenhét pékhüsz[11], sőt még nagyobb hosszúságot is elér. Szeme olyan, mint a sertésé, nagy fogai s nagy testének megfelelő agyarai vannak. Ez az egyetlen állat, amelynek a természet nem adott nyelvet, és abban is kivétel az állatok között, hogy nem az alsó állkapcsát mozgatja, hanem a felsőt közelíti az alsóhoz. A karmai erősek, s hátán bőre pikkelyes és átszúrhatatlan. A vízben vaksi, de a levegőn igen jól lát. Mivel a vízben tartózkodik, a szája belül tele van piócákkal. A madarak és állatok menekülnek előle, a bíbiccel azonban békében él, mert hasznát veszi. Amikor ugyanis a krokodil kijön a vízből, és felnyitja a száját, amit többnyire nyugat felé fordulva szokott megtenni, a bíbic beleugrik a szájába és megeszi a piócákat. A krokodilnak ez a szolgálat kedvére való, ezért nem bántja a bíbicet.[12]

Meg kell jegyeznünk, hogy bár ezek a megfigyelések többé-kevésbé helyesek, de nem mindegyik. A krokodil nem alszik téli álmot és ahogy már említettük jól lát a vízben is. Tudja mozgatni az alsó állkapcsát is, bár nem szokta. Van nyelve, de szinte hozzá tapad alsó állkapcsához, ezért nem igazán látni mozogni. A krokodil szájában előszeretettel telepednek meg paraziták – nem piócák, azok nem élnek Egyiptomban – és bizonyos madarak valóban kiszedegetik ezeket.

Óbirodalom korabeli sírokban a sírrablókat átokformulákkal igyekeztek távol tartani, melyekben a kígyó mellett általában krokodillal fenyegetőznek. Meni gízai masztabájában (VI. dinasztia) így hangzik a szöveg: „A krokodil van ellene a vízben, a kígyó van ellene a szárazföldön. (Az ellen) aki ártani akar ennek (a sírnak). Én sohasem ártottam neki. Isten az, aki elítéli őt.”[13]

Egy történetben a krokodil a bosszú eszköze. A Westcar Papiruszon[14] ránk maradt „Khufu és a varázsló történetében”. Uba Aner főpap a felesége szeretőjét bünteti meg egy viaszkrokodil segítségével, amely a vízbe dobva hétrőfös valódi krokodillá változik és elragadja a férfit. A "Két fívér történetében" ugyanakkor Batát krokodillal töltött víztömeg védte meg idősebb testvére, Anubisz igazságtalan haragjától.[15]

Amon-Ré egy Karnakban előkerült, fekete gránitból faragott sztélén[16] krokodilnak láttatja III. Thotmeszt, hogy győzedelmeskedjen Egyiptom ellenségei felett: „A terror mestere a vízben, megközelíthetetlen.”[17] Ijesztő hasonlat, ami az ókori Egyiptomiaknak jót jelent, de az ellenség számára elrettentő, a király úgy őzi országát akár egy krokodil.

A Középbirodalom idején a félelmetes állatot gyakran látjuk apotropaikus vagyis védelmező funkcióval bíró tárgyakon, mint például a vizilóagyarból faragott varázsbotokon, illetve az elefántcsontból vagy mázas szteatitból készült mágikus rudakon. A varázsbotoknak a szülő nő és az újszülött mágikus védelmében volt szerepe, úgy gondolták, hogy távolt tartja az ártó lényeket. A félelmetes, veszélyes állatok és lények azok, amelyek elhárítják a bajt. A varázsbotokon az állat szája néha nyitva van, támadásra készen. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményének részét képező varázsboton az egyik mancsában kést tartó krokodil szerepel. A varázsbotokon álló víziló formájában megjelenő Tawaret ikonográfiájában is szerepel a krokodil, mégpedig a hátára felkapaszkodva látjuk. A két legveszélyesebb állatot együtt különösen hatékonynak gondolhatták. A szülő nőket védelmező istennőt később kompozita lényként ábrázolták: feje vízilóé, lábai és karjai oroszláné, farka krokodilé. Lógó mellei és nagy pocakja szüléssel való kapcsolatát hangsúlyozzák. A mágikusrúd is a szülő nők és az újszülött védelmében játszott szerepet, feltehetőleg úgy, hogy biztosította a varázsló hatalmát a rajta szereplő állatok felett

Az ókori Egyiptom késői időszakában (kb. i. e. 747 - 332) a krokodil a Hórusz-táblák állandó eleme lesz. Ezek templomi és otthoni szentélyekből egyaránt előkerültek. Azt remélték, hogy valamennyi rajta ábrázolt állat ellen védelmet nyújt, de elsősorban a skorpiómarás ellen reméltek oltalmat tőle, illetve annak gyógyításában volt jelentős szerepe. A Hórusz-táblákon a mezítelen, gyermekhajfürtös Hórusz-gyermeket láthatjuk krokodil, vagy krokodilok hátán állva, a feje felett gyakran látható Bész-fej. A kezeiben antilopot, kígyókat, skorpiót és oroszlánt tartva, így fékezi meg, tartja kordában ezeket a veszélyes állatokat. A Hórusz-táblákat és a hasonló jellegű szövegekkel borított mágikus szobrokat, baj esetén vízzel öntötték le. Abban bíztak, hogy a víz telítődik az ábrázolások és varázsigék gyógyító erejével, s ha a páciens megissza, akkor felépül.

A Halottak könyve 125. fejezetében a szív mérlegelésénél találkozunk Ammittal. Ez a nőnemű mitikus alvilági lény szintén az egyiptomiak által legveszélyesebbnek tartott állatok keveréke. Krokodilfeje, oroszlánsörénye és elöl oroszlánteste van, míg a testének hátsó fele vízilóé. Az Elnyelő – ezt jelenti a neve – külseje pontosan megfelel rettenetes feladatának. Az ókori egyiptomiak elképzelése szerint ugyanis a halál után az elhunyt szívét Ozirisz bírósága előtt mérlegre helyezték. A mérleg másik serpenyőjében Maat, az igazság istennőjének tolla volt. Ha egyensúlyban volt a mérleg két serpenyője, akkor az elhuny üdvözült, részesülhetett az örök túlvilági életben. Ha azonban a szívet lehúzta az elkövetett bűnök súlya, akkor Ammit felfalta azt, így az elhunyt második, végleges halált halt.

A krokodilnak a terhesség megelőzésében is szerepe volt. Erről a Kahun Nőgyógyászati Papiruszból értesülünk.[18]. A szöveg szerint a krokodil trágya a hüvelybe helyezve fogamzásgátló. Ez abszurdnak tűnhet a számunkra, de a krokodil trágya pH-ja hasonló a mai spermicidekéhez, így elképzelhető, hogy hatékony szer volt. Más orvosi receptben is szerephez jut a krokodil. Az Ebers papiruszon[19] például egy kopaszság elleni orvosság összetevője a krokodil zsírja. Ugyanezen a papiruszon máshol pedig a parazita Onchocerca fonálféreg okozta folyami vakság kezeléséhez a „krokodil földjét” – feltehetőleg a trágyáját – kell használni. A Ramesszeum Papiruszon[20] például lábfájdalmak, görcsök és merevség esetén szerepel gyógyító összetevőként a krokodilolaj, ami a krokodilzsírhoz hasonlóan a test más részein jelentkező fájdalom és merevség esetén is ajánlott volt.

Idősebb Plíniusz[21] azt írja, hogy a jobb karon viselt krokodilfogak hatékony amulettek, a lázas betegeket vagy az ízületi fájdalomtól szenvedőket krokodilzsírral kell bedörzsölni, az ecettel kevert krokodilbőr égetéséből keletkező hamu érzéstelenítő hatású, a főtt krokodilvér pedig krónikus köhögés, lumbágó és isiász kezelésére szolgál.

Nagy valószínűséggel több egyiptomi ember szenvedett krokodil által okozott sérülést, ezért nem meglepő, hogy az orvosi papiruszokon krokodil harapás kezelésére is találunk gyógymódot. Az Ebers Papirusz 436-os mondása így hangzik:

„Másik gyógymód krokodilharapásra, az ember bármely végtagján. Kösd be friss hússal az első napon.”[22]

A nagyobb méretű sebek friss hússal való bekötözése az első napon szokásos egyiptomi gyógymód volt.

Az istenek világában a krokodilt ismét csak a kettősség jellemzi. Szobek isten szent állatának tartották. Az újbirodalmi Égi tehén könyvében a krokodilokat Szobek báiként írják le. Szobek víz- és termékenyég isten, akit különösen a Fajjúmban tiszteltek. Az állat az éjszakát gyakran vízben tölti, és amikor a nap felkel, akkor mászik ki a homokpartra, hogy ott tátott szájjal sütkérezzen.[23] Éjjelre aztán megint visszatér a vízbe. Feltehetőleg ez a szokásuk vezetett ahhoz, hogy az ókori egyiptomiak a Középbirodalom korától a Napistennel kapcsolták össze az állatot, ugyanakkor ehhez megjelenésük is hozzájárulhatott. A gerincük körüli és a farkukon lévő tüskék emlékeztetnek a napsugarakra. A krokodilok sárga szeme fényesen ragyog éjszaka a sötétben. A homokpadon sütkérező krokodil pikkelyein játszó napfény gyakran csillog és arany árnyalatot kölcsönöz az állatnak, tovább hangsúlyozva annak naptermészetét. Szobeket az Újbirodalom korában teremtő aspektussal ruházták fel, majd a Ptolemaiosz korban számos istennel azonosulva univerzális isten lett.

Az egyiptomiak legkésőbb az Újbirodalomtól tartottak és szaporítottak krokodilt templomokban. A Felső-Egyiptom területén található modern al-Mahamid al-Qibili falu közelében találtak egy olyan építményt, ami ilyen célt szolgált és ez a 18. dinasztia egyik királyának, III. Amenhotepnek az uralkodására datálható. Előkerült itt egy szoboregyüttes is, mely a fáraót a trónon ülő, krokodilfejű Szobek társaságában ábrázolja. Ez a csodálatos, két és fél méter magas, kalcitból faragott kompozíció napjainkban a Luxor Múzeumban van.

Görög történetírók is beszámolnak szent állatként nevelt krokodilokról. Hérodotosz például az alábbi információkkal szolgál ezzel kapcsolatban:

„Némely egyiptomi a krokodilt szent állatnak tartja, mások viszont, ellenkezőleg, ellenségként bánnak vele. A Thébai[24] és a Moirisz-tó körül lakók[25] szemében igen szent állat, s mindkét helyen rendszeresen felnevelnek egy-egy krokodilt, amely még az emberi kéz érintéséhez is hozzászokik. Fülét kristály- és aranyfüggőkkel[26], első két lábát karperecekkel díszítik, megszabott ételekkel és áldozati állatokkal táplálják, életében aggályosan gondját viselik, ha pedig kimúlt, bebalzsamozzák, és megszentelt helyen temetik el.[27]

Sztrabón is leírja azt, hogyan élt egy szent állatként a templomban tartott krokodil:

„Ha ezek mellett továbbhajózunk, 100 stadionnyira Arszinoé[28] városa fekszik. Azelőtt Krokodeilónpolis volt a neve, mert ebben a nomoszban rendkívül tisztelik a krokodilt, s van is egy ilyen szent állatuk, amelyet külön tartanak a tóban, s amely nagyon szelíd, ha a papok közelednek hozzá. A neve Szukhosz, s kenyérrel, hússal és borral táplálják, amelyet mindig a megtekintésére odasereglő idegenek visznek magukkal. A mi házigazdánk, egy nagy tiszteletben álló férfi, aki nekünk ott a rejtelmeket magyarázta, velünk jött a tóhoz, s az ebédről hozott valami lepényfélét, sült húst és egy korsó mézes tejet. Az állatot a parton fekve találtuk. A papok odamentek hozzá, egyesek szétnyitották a száját, egy pedig beletette a süteményt, majd a húst, azután beleöntötte a mézes tejet; az állat azután beugrott a tóba, s átúszott a túlsó partra. Amikor pedig egy másik idegen is jött oda, aki szintén hozott adományt, átvették tőle, azután körülszaladtak a parton, s amint ráakadtak, hasonló módon adták be neki a hozott dolgokat.”[29]

Kom-Ombóban, a Görög-római korban Szobek és Hórusz templomában tartottak olyan szent krokodilokat, amelyeket haláluk után mumifikáltak és agyagkoporsóba helyeztek.

Ahol a krokodil Szobek istenhez kötődött, ott szentnek tartották (Fajjúm, Delta), ahol Széthhez kapcsolták, ott emiatt tisztelhették, mint például Kom-Ombóban vagy ellenségnek tarthatták. Dendera például híres volt krokodilellenességéről. Edfuban és Apollinopolisz Parvában a krokodilokat hálóval fogták el és húsát fogyasztották. Az állat széthi aspektusát hangsúlyozzák Edfuban is, amikor Hórusz lándzsájával leszúrja a krokodilt. Széthnek van egy krokodilalakú fia, Maga. Ő az Újbirodalomtól a Római korig fordul elő. Rosszindulatú krokodil, aki veszélyt jelent Oziriszre, az elhunytra és Hóruszra is, ezért védekezni kell ellene. A Ptolemaiosz-korban ugyanakkor megjelenik védelmező szerepben is, például a denderai templom mammiszijében, ahol egy hatvantagú csoport részeként nem csak a bejáratot, de a szentélyt is védelmezi. Khnum is felvehette krokodil alakját, de Gebet is kapcsolatba hozták vele.

Az Újbirodalom korától kezdve a túlvilági kapuőrök között is találunk késekkel felszerelt krokodilfejű lényeket, de a Napisten védelmezői között is megjelennek a krokodilok, a Philae templom egyik ábrázolásán pedig azt láthatjuk, hogy egy krokodil cipeli a hátán Ozirisz múmiáját.

Érdekes, hogy az egyiptomi történelem késői szakaszában azok az emberek, akiket krokodil evett meg, vagy krokodiltámadásban halt meg, üdvözült halottá vált, vagyis ugyanúgy részesült a túlvilági életben, mint akit megfelelően mumifikáltak. Elképzelhető, hogy ez annak köszönhető, hogy egyes szövegek szerint Ozirisz tagjait a krokodilisten, Szobek szedte össze a Nílusból. A Szobek-Réhez szóló himnuszokban pedig Ozirisz és így minden elhuny védelmezőjeként hivatkoznak az istenre.

Az egyiptomi történelem késői korszakából ismerünk olyan krokodiltemetőket, amelyek akár több ezer krokodil múmiát és tojást is tartalmaznak. Ezek az állatok egyrészt az isteneknek szánt ajándékok voltak, másrészt a hívők kéréseit közvetítették az istenek felé. Krokodiltemető volt például Tebtüniszban, Hawarában, el-Lahunban, Thébában és Medinet Nahaszban.

A CT-vizsgálatoknak köszönhetően napjainkban igen érdekes dolgokat tudhatunk meg a krokodilmúmiákról. Kettőt már említettem korábban. A Leidenben található Rijksmuseum van Oudheden 2016-ban vettette vizsgálat alá CT-vizsgálatnak egy nagyméretű, körülbelül három méter hosszú krokodilmúmiáját. Azt már egy korábbi vizsgálat alapján tudták, hogy a múmiavásznakban két nagyobb krokodilt csomagoltak be egymás mögé fektetve, az azonban meglepetésként érte a csapatot, hogy mellettük további 47 darab újszülött krokodilt is rejt a csomag.

Krokodil formájú amulettek az ókori Egyiptom minden korszakában előfordulnak. Többnyire védelmező amulettként tekintünk rájuk, vagyis úgy gondoljuk, hogy a krokodil távoltartására szolgálhattak, de elképzelhető, hogy viselője az állat erejét szerette volna magáénak tudni. Az egyiptológusok egy része úgy gondolja, hogy Szobek isten védelmét csak a koronát, vagy napkorongot viselő krokodilok és a krokodilfejű férfit formázó darabok biztosították.

Ajánlott linkek:

http://maatkara.extra.hu/enciklopedia/varazsbot.htm

http://maatkara.extra.hu/01istenek/taweret.htm

http://maatkara.extra.hu/01istenek/sobek.htm

Az edfui Hórusz krokodilokat tapos el. A 21, 5 centiméter magas bronzszobor a Későkorból, azon belül a 26. dinasztia idejéről (kb. i. e. 664 – 525) maradt ránk. A talapzaton dedikációs felirat van, mely szerint az állíttató Iret hosszú életet remél az edfui Hórusztól. Iret szüleinek a neve is része a feliratnak, az apját Pabesznek, az anyját talán Tareretnek hívták:

https://grusenmeyer-woliner.com/horus-of-edfu-trampling-crocodiles/

Photo credit : Studio Asselberghs – Frédéric Dehaen

Készítette: Maatkara és Nehebkau

Közzétéve: 2021.12.04.

Felhasznált irodalom:

Patrick F. Houlihan – The Animal World of the Pharaohs (Thames and Hudson, 1996)

Sofia Aziz – Crocodile, God of the Nile – The veneration, mummification and use of the crocodile in Ancient Egyptian Medicine and Magic (Nile Magazine 2017 April/May 49 – 59)

Salima Ikram - Crocodiles: Guardians of the gateways (CASAE 41, 2010- Thebes and Beyond 85 - 98. oldal)