Butó jelentősége és Uadzset kultusza az Újbirodalmat követő időszakban is jelentős maradt, erről a III. Átmeneti kortól a Szaiszi kor végéig földadományokról szóló sztélék tanúskodnak. Leggyakrabban nem királyi személyek tették a felajánlást, és a felajánlott föld terményeit vagy bevételeit valószínűleg az adományozó temetkezési kultuszához használták fel. Az adományt általában egy olyan közvetítő személyen keresztül adták, aki valamilyen módon a templomhoz kötődött, és akinek bizonyosan haszna származott ebből. Ezeken a sztéléken az istennő Pe Hórusza mögött jelenik meg, a Későkorban ők voltak a város legfőbb istenei.

Pszammetik (26. dinasztia) Butóban nagyméretű mészkőszobrot állítatott neki, mely ma a Pennsylvania Egyetem Régészeti és Antropológiai Múzeumában látható. Az ágaskodó kobrának női feje van, hosszú, háromosztatú parókát visel. Összetett koronája kettős tollkoronából, szarvas napkorongból áll, melyeknek ureusz-kígyókból álló talapzata – ún. mödiusza – van.

A Későkorban számos bronzszobor készült a tiszteletére, amely oroszlánfejű nőként ábrázolja, fején napkoronggal és ureusszal. Jacques Vandier méret alapján[7] azonosított egy csoportot, amelyekről úgy gondolta, hogy Pe Hóruszának butói templomából kerültek elő. Oroszlánfejű, ureusz-kígyót viselő férfiakat megörökítő bronzszobrokat vizsgált, amelyek szerinte Pe Hóruszát örökítik meg. Kiderült, hogy a csoportba oroszlánistennőket ábrázoló bronzszobrok is tartoznak, köztük olyanok, amelyeken szerepel Uadzset neve. A Kairói Egyiptomi Múzeumban lévő példányok között akadt olyan, amelyiknek lelőhelyeként fel volt tüntetve Szaisz városa. A kérdéses bronzszobrok másik részének esetében ismeretlen az előkerülés helye. Luc Delvaux szerint ez a bronzcsoport Szaiszból származik, ahol kultusza lehetett Pe Hóruszának és Uadzsetnek, ezek a szobrok többségében a 26. dinasztia idejére datálhatók.

Emellett számos nem a fenti csoportba tartozó, az istennőt ábrázoló oroszlánfejű bronzszobor ismert, ezek közül néhány „Isis lactans”-ként örökiti meg, vagyis, amint ölében tartja és szoptatja a gyermek Hóruszt.

Vannak olyan - bronz vagy fa  állatmúmia koporsók, amelyek szintén az oroszlánfejű Uadzsetet ábrázolják úgy, hogy egy obelisz előtt áll vagy ül. Ezekbe ichneumon (mongúz) múmiákat helyeztek el. Felmerül a kérdés, hogyan kapcsolódik Uadzset a mongúzhoz? Ezt a Letopoliszi Hórusszal való kapcsolatának köszönheti, eme isten látó formájának ugyanis a mongúz volt a szent állata. A Hórusz-szemet pedig az istennő is megtestesíthette, így lehet az ő szent állata is a mongúz. Letopoliszban[8] az idősebb Hórusz egy speciális alakját tisztelték. Amikor a „szemei” (a Nap és a Hold) láthatóak voltak, akkor úgy nevezték Hór-khenty-irty (Akinek két szeme a homlokán van). Amikor egyik sem volt látható, akkor pedig Hór-khenty-en-irtynek (Akinek nincs szeme a homlokán) nevezték. Úgy gondolták, hogy vak állapotában különösen veszélyes, ellenségeiben és barátaiban is kárt tehet ilyenkor. Utóbbi forma szent állata egyébként a cickány. A mongúz Hór-khenty-irtyn és Uadzseten kívül a teremtő és napisten, Atumhoz is köthető.

Az i. e. 5. század közepén Egyiptomban járt Hérodotosz, ő a Görög-perzsa háborúk című művének II. könyvében ír arról, hogy Butóban Uadzsetnek orákuluma is működött. Hérodotosz szerint az egyiptomiak ezt a jósdát a legnagyobb tiszteletben tartották[9] és a legcsalhatatlanabb jósda hírében állt[10]. A következőképpen ír róla:

„155. Az egyiptomi jóshelyről többször megemlékeztem már, de megéri, hogy bővebben beszéljek róla. Ez a jóshely Létó [Uadzset] szentélye, amely a Nílus úgynevezett szebennütoszi torkolatánál, egy, a tengernél valamivel feljebb fekvő városban épült. A város neve, ahol a jósda áll, mint az imént említettem, Butó. Ebben a Butóban Apollónnak [Hórusz] és Artemisznak [Basztet] is van temploma. A Létó-templom, amely magában foglalja a jósdát, hatalmas építmény, csak az előcsarnoka tíz orgüia[11] magas. Hadd mondjam el, hogy az ott látott dolgok közül mi ejtett a leginkább ámulatba. Az, hogy a Létó szent ligetében álló templom egyetlenegy kőtömbből van kifaragva[12], s mindegyik fala, akár a magasságukat, akár a hosszúságukat nézzük, negyven pékhüsz[13]. A teteje szintén egyetlen kőtömb, amelynek párkánya négy pékhüsz[14].”

Hérodotosz több történelmi eseményt is összekapcsol a butói jósdával, amely jóslataival nagy hatást gyakorolt az egyiptomi történelem menetére. Az egyik butói jóslat[15] szerint például I. Pszammetik számára akkor érkezik majd el a bosszúállás ideje, amiért Sabakó elüldözte őt Egyiptomból, ha a tenger felől bronzemberek érkeznek. Pszammetik nem igen hitt a jóslatban, mígnem aztán a tengeren portyázó prédaleső kariai és ión kalózoknak ki kellett kötniük Egyiptom partjainál. Partra szálltak teljes bronzfegyverzetükben, melynek egy egyiptomi ember is tanúja volt, aki sosem látott bronzfegyveres harcosokat azelőtt. Ez az egyiptomi ember aztán hírül vitte Pszammetiknek a tengeren túli bronzemberek partraszállását, Pszammetik pedig a jóslat beteljesedését látva szívesen fogadta a partra szállt iónokat és kariaiakat, akiknek mindent megígért annak érdekében, hogy szövetségesei legyenek. Miután az idegen bronzfegyveres katonákat Pszammetik megnyerte szövetségesének, velük és az egyiptomi híveivel megdöntötte riválisai uralmát, s így lett Pszammetik egész Egyiptom ura.

A Görög-római kor elejéről fennmaradt egy kőtábla, amely Szatrapa sztélé néven ismert[16]. A későbbi I. Ptolemaiosz állíttatta, mikor még szatrapaként irányította Egyiptomot IV. Alexandrosz nevében[17]. A kartusok üresek az uralkodó felett, és ez akár szándékos is lehet Ptolemaiosz részéről. A sztélé felirata arról szól, hogy Ptolemaiosz Ázsiából visszahozta a perzsák által elhurcolt egyiptomi istenszobrokat, rituális eszközöket és szent tekercseket és visszahelyeztette őket a helyükre. Sikeres hadjáratot vezetett Irembe. Miután visszatért, szeretett volna Egyiptom isteneinek a kedvében járni. Alsó-Egyiptom nagyjai elmondták neki, hogy Hababas fáraó – aki  i. e. 337 körül lázadást vezetett a perzsák ellen és rövid időre uralta Egyiptomot – az északi mocsárvidéket, amelyet Uadzset földjének neveztek Pe és Dep isteneinek adta, ők Uadzset és Pe Hórusza. Majd ezt a perzsa Xerxész visszavonta és nem adományozott belőle áldozatokat Pe és Dep isteneinek. Ptolemaiosz megparancsolta, hogy hozzák helyre ezt az igazságtalanságot, megújította Hababas adományait. A szöveg végén megfenyegetik azokat, akik megszegik ezt az egyezményt. Pe és Dep istenei megkötözik őket és lecsapnak rájuk, Uadzset - a Ré-Harakhty homlokán lévő kígyó - tüzes lehelete fogja őket megsemmisíteni.

A Görög-római korban az istennő túlvilági szerepe bővült, Nekhbettel együtt megtisztítja az elhunytat, átöleli, védelmezi és elűz tőle minden rosszat. A görögök egyébként Létóval azonosították, aki Héra féltékenysége miatt egy tengeren úszó szigeten[18] szülte meg Zeusztól fogant két gyermekét, Artemiszt és Apollónt.

Nekhbet alsó-egyiptomi ellenpárjaként leggyakrabban ágaskodó kobraként jelenik meg, fején a Vörös koronával vagy napkoronggal. Így örökíti meg egy Karnakban előkerült gránit szobor is, amelyen II. Amenhotep fáraó áll előtte.

Ureuszként megjelenik a Napisten, más istenek, a király és a királynék homlokán ülve. A Középbirodalomban, a Későkorban és a Görög-római korban kígyófejű nőként is ábrázolták.

A Nekhbettel való szoros kapcsolat miatt a két istennő ikonográfiájában bizonyos összeolvadás zajlott le, így Uadzset megjelenhetett, mint keselyű, mint kígyófejű keselyű, és mint szárnyas kígyó is. A Fehér koronát viselő kobra azonban általában Nekhbetet jeleníti meg. Mint „Ré szeme” az Újbirodalomtól megjelenhetett oroszlánfejű nőként, teljesen oroszlán alakban, de ábrázolhatták oroszlánfejű kobraként is.

Lehetséges, hogy szintén az istennőt ábrázolja néhány papirusz-jogar vagy papirusz-oszlop ábrázolás és amulett, különösen akkor, ha egy kobra tekeredik rá. Ez az ábrázolásmód valószínűleg az Uadzset neve és az óegyiptomi papirusz szó közötti hasonlóságnak köszönhető.

Ábrázolták még teljesen ember alakban, mint például Neuszerré piramis-templomában (5. dinasztia), ahol karját a király köré fonja. Emellett ichneumon és sólyom alakban is megjelenítették.

Uadzset legjelentősebb kultuszközpontja a Delta észak-nyugati részén Pe városa, amelyet a görögök Butónak[19] neveztek el. Szentélyét „pr-nw”-nak, vagyis a „Láng házának” nevezték, az építmény eredete a predinasztikus időkre vezethető vissza. A terület minden helyi szentélye ennek a mintájára készült. Úgy tűnik Sepszeszkaré (5. dinasztia) masztaba-sírja is ezt a formát mintázza. Az Óbirodalomtól ismerünk „pr-nw” szentély alakú királyi szarkofágot[20], mely a 18. dinasztia végén általánossá válik, például Tutankhamon négy halotti szentélye közül a legbelső is ilyen formában készült. A későbbi korokban számos koporsó, szarkofág és más temetéshez kapcsolódó tároló is ilyen formát mintáz, szemléltetve, hogy az alsó-egyiptomi szentélyt főleg a temetési szférával kapcsolták össze. Ez a kapcsolat látszólag független volt magától Uadzsettől, az istennő mégis gyakran jelent meg a temetkezési dekorációban.

Szaiszban[21] bár nem tudták templomát azonosítani, de tárgyi emlékek arra utalnak, hogy itt is tisztelték. Szaisz, Neith kultuszközpontja az 5. alsó-egyiptomi kerület székhelye volt. A szatrapa sztélén felirata szerint Butó gazdaságilag Szaiszhoz tartozott. Uadzsetnek temploma állt a deltabéli Imetben is. Szöveges források e város úrnőjének is nevezik az istennőt. Az Anastasi papirusz szerint Per-Ramszesz[22] északi részén volt egy neki szentelt templom. Az 5. dinasztia idején önálló kultusza volt a memphiszi nekropoliszban.

A 10. felső-egyiptomi nomosz neve Uadzset volt. Az istennőnek temploma állt itt is, a nyugati parton, ahol Hathor helyi formájával azonosították.

Ajánlott linkek:

A „Flóra és fauna” szekcióban található, kígyókról szóló cikk.

http://maatkara.extra.hu/florafauna/snake.htm

Készítette: Maatkara és Nehebkau

Közzétéve: 2013.07.09.

Utoljára szerkesztve: 2023.07.22.

Felhasznált irodalom:

Hérodotosz: A görög-perzsa háború (Osiris Kiadó, Budapest, 2000)

LÄ Band VI. 906-911.

Leitz - Lexikon der ägyptischen Götter und Götterbezeichnungen Band II (Orientalia Lovaniensia Analecta 111, 2002.)

Lesko, B.S. – The great Godesses of Egypt (University of Oklahoma Press)

Nina May Wahlberg – Goddess Cults in Egypt Between 1070 BC and 332 BC (doktori disszertáció, The University of Birmingham, 2002)

Richard Wilkinson - The complete gods and goddesses af ancient Egypt (Thames & Hudson, London 2003.)