Kígyók

 

Az ókori egyiptomiak, hozzánk hasonlóan egyrészt féltek, undorodtak a kígyóktól, ugyanakkor tisztelték is őket. Fájdalmas és gyakran életveszélyes marásuk folyamatos fenyegetettséget jelentett mind az élőkre, mind a halottakra, ennek ellenére számos pozitív szereppel is rendelkeztek, szimbólumtartalmuk mélysége és sokfélesége, ahogy látni fogjuk, nem ismert határokat.

 

Lothar Störck a Lexikon der Ägyptologie Schlangen szócikkében arról számol be, hogy napjainkban 34 kígyófaj él Egyiptomban, azonban a könyv kiadása óta eltelt mintegy 3 évtizedben Boesneck szerint ez a szám csökkent, néhány faj valószínűleg már eltűnt erről a területről. Feltételezik, hogy az ókorban azonban ennél több kígyófaj fordult elő az országban.

Störck szerint előfordul a sárga vakkígyó, a fonálkígyó féléket a leptotyphlops cairi és a leptotyphlops macrorhynchus, az óriáskígyókat pedig az egyiptomi homoki boa és a nyugati homoki boa képviseli. A siklók családja a legnépesebb, mintegy 20 fajjal, közéjük tartozik például a kockás sikló, a macskakígyó, a diadémsikló és az európai gyíkászkígyó. A mérgessiklók közül három él Egyiptomban, az ureusz kígyó, a feketenyakú köpködőkobra és a fekete sivatagi kobra. A viperákat az izraeli ásóvipera, a szarvasvipera az avicenna vipera, az efa, a színes efa és az álszarvas vipera képviseli. Szarvasvipera csontok kerültek elő a predinasztikus Merimde településről. Az avicenna hosszúsága ritkán haladja meg a 35 centimétert, és ezzel ez a legkisebb Egyiptomban előforduló mérges kígyó.

A legveszélyesebb viperák az Echis családba tartoznak[1], ezek szívesen mennek be lakóházakba, és mérgük ötször erősebb, mint egy ugyanakkora dózis kobraméregé.

Nem tisztázott, hogy a sziklapiton (python sebae), amely a hatalmas 7,5 méteres hosszúságot is elérheti, és napjainkban az etióp régióban honos, a történelem előtti időkben esetleg előfordult-e Egyiptomban. Elefántcsont-faragványokon azonban elefántok alatt megjelennek egyesével, vagy párban hatalmas méretű kígyók, melyeket pitonként azonosítanak. Továbbá valószínűleg ez a kígyófaj szolgált mintájául Mehen kígyóistennek. A Ptolemaiosz-korban két uralkodó[2] is tartott az állatkertjében délről importált sziklapitont.

A kígyókat a Későkorban mumifikálták, számukra bronzból, vagy fából kis szarkofágokat készítettek. Ezeket olykor felirattal is ellátták, melyekből kitűnik, hogy ezeket az angolnához hasonlóan Atummal, a teremtőistennel kapcsolták össze. Több lelőhelyről kerültek elő kígyómúmiák, például Kom Ombóból, Thébából és Szakkarából, azonban ezeknek a részletes vizsgálata még nem történt meg. A kígyó csontvázakat az egymással szorosan rokon kígyófajok esetében nagyon nehéz biztosan azonosítani. Az ép kígyómúmiákon végzett röntgenvizsgálatok alapján szintén nem végezhető el az azonosítás.

 

Hatásukat tekintve a kígyómérgeket két csoportba sorolják, a viperák mérge a szöveteket és a vért roncsolja, míg a mérges siklóké az idegrendszert. Ízisz és Ré történetében annak érdekében, hogy kifürkéssze a Mindenség urának legtitkosabb nevét, az istennő egy kígyót formált a Napisten nyálából és agyagból, melyet arra az útra helyezett, ahol Ré mindennapi szokása szerint sétálni szokott. Miután a kígyó megmarta, a nagy isten magához hívta isteni gyermekeit, s a következőképpen számolt be nekik a kígyómarás okozta tüneteiről:

„Amikor a keresztúthoz értem, valami megszúrt engem, nem tudom, hogy micsoda. És hogy szenvedek tőle! El sem tudtam képzelni, hogy van ekkora szenvedés. Nem igazi tűz és nem igazi víz. A szívem lángban ég, testem reszket, és minden tagomat hideg borzongás rázza.”[3]

A Napisten tünetei mérgessikló méregre utalnak. Egy mítosz szerint Gebet, aki mint földisten örzője volt a ktonikus kígyóknak, egyszer Atum-Ré homlokkígyója megköpte és ez égési sérüléseket és lázat okozott neki.

 

A hieroglif írásban egy nyugalmi állapotban lévő kobra alkotja a D (ejtsd: dzsé) hieroglif jelet. Az fj ókori egyiptomi névre hallgató, körülbelül 75 cm hosszúságot elérő szarvasvipera (Cerastes vipera) pedig az f hieroglif jelnek kölcsönzi alakját. Előfordul, hogy szarvait lehagyják. Ennek lehet az, az oka, hogy mivel veszélyes állat, így próbálták meg a képet ártalmatlanná tenni, de az is elképzelhető, hogy ilyenkor egy másik vipera fajt, a kicsi avicenna viperát örökítették meg.

A 10. felső-egyiptomi nomosz az ún. Kígyó nomosz, jelvényén egy kígyó szerepel, a neve wADjt, legkorábbi említése Sznofru uralkodási idejére tehető, a központja Tbw városa.

 

Számos olyan varázsszöveg maradt fenn, amelyekkel igyekeztek a kígyókat távol tartani maguktól, de amulettekkel és mágikus sztélékkel is védekeztek. Kígyók elleni varázsigék a túlvilági szövegekben, a Piramisszövegekben[4], a Koporsószövegekben[5] és a Halottak könyvében[6] is szerepelnek. A Halottak könyve 33. fejezete szerint a kígyó távoltartására a következőt kell recitálnia a papirusz tulajdonosának: „Oh, Rerek ne mozdulj! Látod, Geb és Su vannak ellened, mivel elfogyasztottál egy egeret, amely Ré utálata és megrágtad egy rothadó macska csontjait.”[7]

Az Újbirodalom végétől ismert a mágikus tárgyak egy különleges csoportja, az úgynevezett Hórusz-sztélék, melyeken a gyermek Hóruszt láthatjuk krokodilokon állva, a kezében veszélyes állatokat: kígyókat, skorpiót, oroszlánt, gazellát tartva. Erre a sztélére vizet vagy bort locsoltak, melyet utána a pánciesnek meg kellett innia,vagy víz esetében megfürödnie benne a gyógyulás reményében.

A kígyók állati ellenségeinek a petymeget, a mongúzt, és a skorpiót tartották, valamint az ezek mögött álló isteni hatalmakat is, mint Mafdet, Henti-irti (a Letopoliszi Hórusz) és Hededet. Kígyót legyőző istenek Aha, Bész, a Pataikoszok, de különösen Harsziésze és Sed.

 

A kígyók ereje, ha sikeresen megnyerték saját maguk számára, akkor ellenségeik ellen igen hatékony fegyvert jelentett. A homlokra helyezett, nyaki lebenyét[8] szétterpesztő, felágaskodó kobra az istenek és a király védelmezője.

A királysággal való kapcsolata korán megmutatkozik, Ahánál már megjelenik a király titulatúrájában a nebty- vagy Két Úrnő név, melyben a kosáron ülő kobra Uadzset, Alsó-Egyiptom címeristennője, a királyság egyik védelmezője. Az 1. dinasztia egyik uralkodójának neve wADjj – kigyó és ugyancsak az 1. dinasztia idején, Den uralkodása alatt jelenik meg először az ágaskodó ureusz a király homlokán. Úgy gondolták, hogy az őt védelmező kobrának köszönhetően a király immunis a kígyómarásra.

Napjainkban úgy gondolják, hogy a zoológusok által ureusz kígyónak nevezett (naja haje) kobrafaj szolgált mintájául, de Störk a Lexikon der Ägyptologie Schlange szócikkében ezt vitatja, hiszen ez a kígyó nem köp mérget, ellentétben a feketenyakú köpködő kobrával (naja nigricollis), mely most is előfordul Felső-Egyiptomban. Ez a kígyó több méteres távolságból két vékony sugárban spricceli a mérgét ellenfele szemébe. Az ureusz kígyó egész Egyiptomban megtalálható, napjainkban is elterjedtebb, mint a feketenyakú köpködőkobra és az ókorban is az volt. Az ókori egyiptomiak valószínűleg nem választották ketté a két fajt, mindkettő az ureusz megtestesülése volt. Hasonlítanak egymásra abban, hogy támadáskor felágaskodnak és kiterpesztik csuklyájukat, a Naja haje marása pedig gyakran halálos. Hogy mennyire nehéz megkülönbözteti őket, azt jól példázza, hogy Brehm „Az állatok világa” című művében nem választotta külön őket, de az ureusz kígyóhoz látszólag a fekete nyakú köpködőkobra illusztrációját tette[9].

A nyaklebenyét szétterpesztő kígyóra használt kifejezés a wsxt Htjt – széles a torka volt. A kígyó felágaskodásra használt kifejezés pedig az iraet (jart), mely az istenek és a király valamint a királyi család egyes tagjainak homlokán látható ureusz-kígyó egyiptomi neve is egyben.

Gyakran jelennek meg kígyók azokon az általában vízilóagyarból készített varázsbotokon, amelyek állapotos asszonyok és szoptatós anyák, illetve gyermekes anyák mágikus védelmét biztosították az ártó, mérges lények ellen a Középbirodalom idején. Amikor a sírba helyezték őket, hasonló védelmet reméltek tőlük.[10]

Az elhunyt mellé helyezett kígyófej, vagy kígyó amulettek célja pedig, hogy mágikus védelmet nyújtsanak az ártó lényekkel szemben.

A kígyó levetett bőre és zsírja hatékony orvosság volt.

 

Az állatvilággal foglalkozó cikkben már említettem, hogy az óbirodalmi sírokban a sírrablókat átokformulákkal igyekeztek távol tartani, melyekben gyakran szerepel a kígyó, mint például abban, amelyik Meni gízai masztabájában (VI. dinasztia) van, mely jelenleg Münchenben található: „A krokodil van ellene a vízben, a kígyó van ellene a szárazföldön. (Az ellen) aki ártani akar ennek (a sírnak). Én sohasem ártottam neki. Isten az, aki elítéli őt.”[11]

 

Most szeretném bemutatni, hogy az Újbirodalom túlvilági vezetőiben milyen funkciókat töltöttek be. Nem csak a Napisten, hanem más istenek védelmezőjeként is szerepelnek. Mehennél már említettem, hogy az Amduat 7. órájában Oziriszt védelmezi. A Barlangok könyvében Ozirisz olykor szintén kígyó vagy kígyók védelmében jelenik meg, például a harmadik barlang harmadik regiszterében a 33. jelenetben egy kígyó őrzi és tartja egyben a testét. De megfigyelhető a kígyók természetének kettőssége itt is, hiszen a Napisten ősellensége is kígyó, a napbárka haladását fenyegeti minden éjjel Apophisz, akit újra és újra le kell győzni.

Fontos feladatuk az Amduatban az is, hogy megvilágítsák a Túlvilágot a Napisten számára. Az első óra alsó regiszterének 7. jelentében 12 ágaskodó ureuszt látunk. Nevük előtt ez áll: „Az istennők neve, akik a Duat sötétségét beragyogják.” Később a negyedik órában a napbárka orra és tatja kígyófej kialakítású, az óra kísérő szövege elmondja, hogy az út teljes sötétségben vezet, ahol csak a bárka kígyó-fejeinek tüze világít. A bárka maga is kígyóként csúszik a Raszetau homokján.

A kígyó megjelenik olyan helyeken, ahol nyílásokat kell védelmezni. Már a Piramisszövegek említik a kígyóköveket[12], melyeket templomok bejárati ajtajának két oldalára állítottak fel. Későkori templomokban a templom egyes termeiben védelmező kígyókat is tartottak. Az antik történészek szerint az egyiptomiak a lakóházakban tartott kígyókban védőszellemet láttak, és az elhunytak szellemével kapcsolták össze őket. Több túlvilági szövegben és vezetőben megjelennek ajtó vagy kapuőrként, a Kapuk könyvében például az első kaput az „Aki a sivatagot őrzi” nevet viselő hatalmas kígyó felügyeli. Más területeket, például utakat, barlangokat, sőt kincset is őrizhetnek, mint például a démotikus Szetna regényben. De a koporsók fedelének peremén is megjelennek, hogy őrizzék annak nyílását, bár ebben az esetben valószínűleg az újjászületéssel való asszociációjuk is szerepet játszik.

 

Bőrének levetése miatt a kígyó a folyamatos megújulás és az újjászületés szimbólumai lett, de átváltozó képességet is tulajdonítottak neki. A szájmegnyitás szertartásánál alkalmazott egyik eszköz kígyófejben végződik. A Napisten és a megdicsőült halottak pedig az Amduat 12. órájában egy kígyó testében fiatalodnak meg, amelyet „Istenek élete” és „Csúszó” névvel illetnek. A szöveg szerint üdvözültekként lépnek be az elhunytak a kígyó testébe és Ré megfiatalodottjaiként jönnek ki napról napra. A kígyóról azt írják, hogy nem tud elmozdulni a helyéről, 1300 isteni rőf a gerince és az üdvözültek mormogásából él, akik a gerincében vannak, és a szájából jönnek elő nap mint nap. A Halottak könyvében is találunk példát a kígyó és az újjászületés kapcsolatára, a 87. fejezet szerint az elhunyt kígyó alakban fiatalodik meg:

„Mondás kígyóvá alakuláshoz:

Én vagyok a kígyó, években bővelkedő, aki alszik és megszületik minden nap.

Én vagyok a kígyó, aki a Föld végeiben van.

Amíg alszom, megszületek, megújulok, megfiatalodom minden nap.[13]

A kozmogóniában a világ kezdetét és végét is a kígyóhoz kapcsolják. A teremtés előtt az ősisten (Atum, Amun, Kematef) kígyóként úszott az ősvízben, és a világvégét követően újra ezt az alakot veszi fel.[14] Ezért az időt is megtestesítheti a kígyó.

A Kapuk könyve 4. órájában találkozhatunk a Távolodó nevű, a végtelen időt megtestesítő kígyóval, amelyik megszüli az órákat. Kígyótestéből apróbb kígyók alakjában válnak ki az idő apró szeletkéi, az éjszakai órák. Miután idejük lejárt vagy a hatalmas kígyótest nyeli el őket, vagy az óraistennők nyelik le őket, ahogy a szövegben máshol írják. Az órák megjelenhetnek istennő vagy csillag alakjában, vagy akár tekervényként a kígyó testén.

 

Vannak az alvilágot bejáró kígyók is, de a különböző őrök jellemzően az őrzött területhez vannak kötve. Míg a túlvilágot benépesítő lények és üdvözült halottak nagy része a Napistenre van utalva táplálék szempontjából, ahogy az előbbi példából is kitűnik, a kígyók erre nem szorulnak rá, táplálékukat maguk állítják elő. Az Amduat 4. órájában például azt írják a kétfejű, Nehebkau névre hallgató kígyóról, hogy „szájának tüzes leheletéből” él.

A fentiek mellett a túlvilági vezetőkben ítéletvégrehajtókként, büntetőkként és megsemmisítőkként is megjelennek. A kígyók az elítéltek lelkét, testét és árnyékát is megsemmisítették tüzes leheletükkel. Nevükben gyakran kifejeződik, hogy mérgüket a tűzhöz tartották hasonlónak, mint például nsrj – égő, vagy xtj – tüzes. Tauszert sírjában a Kapuk könyve 9. órájában szerepel egy hatalmas kígyó, mely közvetlenül a megkötözött bűnösök arcába köpi mérgét vagy tüzét.

A túlvilágkönyvek kígyói gyakran kapnak emberi végtagokat, vagy más állatok testrészeit, így például megjelennek emberi lábakkal, mint a Kapuk könyve 10. órájának 62. jelenetében. Karokkal és emberfejjel, például a Föld könyvében az első rész 4. regiszterében, lehetnek többfejűek például az Amduat 6. órájában, vagy szárnyasak, mint a Kapuk könyve 11. órájában (74. jelenet). Az Amduat 4. órájában például egy négy lábon járó, emberfejű kígyóval valamint egy háromfejű szárnyas kígyóval is találkozhatunk. – Vannak embertestű, kígyófejű lények is.

 

Bizonyos rítusok során veszélyességüket meggátolandó más állatokkal együtt – antilop, szamár, krokodil, viziló, teknős, disznó – a kígyókat megölték. Ezek az állatok ilyenkor istenellenségeket testesítettek meg, mint például a kígyó Apophiszt, a Napisten ellenségét, akiben a teremtés előtti idők negatív energiái testesülnek meg. A papok a rítus során feldarabolták az állatot. Eredetileg ezek a rítusok mezőgazdasági kultuszokhoz kapcsolódtak, ahogyan azt „a férgek és kígyók feldarabolása ceremóniájának” vizsgálata mutatja a borjak hajtása (gabonacséplésre) rítussal összefüggésben. A teremtőisten és segítői, vagy pedig az emberek által végrehajtott megsemmisítési rítus által nem csak a világrend áll helyre, hanem a kígyó által kiszárított (a kígyó felhörpinti a túlvilág folyójának vízét) föld termékenysége is.

 

Az Égitehén mitosza szerint minden isten bá lelke kigyóban lakik. Ezért nem meglepő, hogy számos isten jelenik meg kígyó alakban, vagy áll kapcsolatban a kígyókkal. Jellemzően kígyóalakú istenek és istennők például Kebehut, Mehen, Meretszeger, Nehebkau, Renenutet, Unut, Uadzset. Tutankhamon sírjából került elő Netjerankh kígyóisten aranyozott, fából készült szobra. A felágaskodó, csuklyáját szétterpesztő kobraistenről nagyon keveset tudunk, feltehetőleg az ifjú királyt segítette veszélyekkel teli túlvilági útja során. A szobrot egy fából készült szentélyt formázó ládában találták. A fentebb nevezett ősistenek mellett kígyó alakot ölthetett még többek között Apedemak, Basztet, Khepri, Hathor, Ízisz, Maat, Neferhotep, Panebtaui, Kádes, Sai, Szakhmet. A Későkorban a templomokban tartottak is kígyókat, mint istenek megjelenési formáit. Számos kígyó alakú istent tiszteltek, amelyek védelmező és jóindulatú funkcióval bírtak.A magtárakban élő kígyók megették a rágcsálókat, így megvédték a termést, mint például Renenutet, de Meretszegerben is oltalmazó istennőt láttak, aki a thébai nekropoliszban nyugvó elhunytak nyugalmát vigyázta.

 

A kígyóbűvölő és elfogó egyiptomi neve a xrp-srq.t, akik a kígyó elfogásához villásvégű botokat is használtak.

A hivatásos varázsló felszerelésének részét képezte egy hosszú, kígyóalakú pálca, mindössze néhány ilyen maradt fenn, amelyek túlélték az idő és az ember pusztítását.[15] Valószínűleg olyan rítusok során alkalmazták, amelyek a gonosz, ártó hatalmak kivédését célozták, illetve a beteg, vagy sérült ember gyógyítását segítették. Az Amduatban a Napisten is megjelenik kígyófejes bottal a kezében, a 2. órában pedig Ozirisz kígyóbotját örökítették meg.

Ezeknek a varázslóknak számos kígyó elleni és a marásuk kezelésére szolgáló varázsigét kellett ismerniük, egy teljes ennek a témakörnek szentelt papirusz maradt fenn, melyet a Brooklyn Múzeum őriz[16]. A 30. dinasztiára vagy a Ptolemaiosz-kor elejére datálható, és egy kézikönyv volt a xrp srk.t orvosok számára. Több mint harminc kígyót nevez meg, mindegyikhez odaírták színét és egyéb jellemzőjüket, majd a mérgéről és a marás lehetséges kezeléséről beszélnek, sőt még a beteg felépülésének esélyeit is leírják, ezen felül a legtöbb kígyó esetében az is megtalálható, hogy melyik istenhez kapcsolódik. Az egyiptomi orvosok egy különleges csoprotját alkotják azok akik a skorpiók vezetője (xrp srk.t) és a Szakhmet papja (wab.w sxm.t) címet viselik. Ők orvosvarázslók voltak, akik elsősorban a skorpiócsípés és a kígyómarás gyógyítására specializálódtak. A papirusz eredetileg tartalmazta a skorpió csípés kezelésére vonatkozó előírásokat is, de sajnos ez a rész nem maradt fenn.

Az írástudó egyiptomi orvosmágus és kígyóbűvölő a művelt elit társadalmi réteghez tartozott. A valóságban kezeléseik valószínűleg inkább pszichológiai segítségnyújtás kategóriájába tartoztak, eltekintve a seb felnyitásától, kitisztításától és bekötözésétől, segítettek a szenvedőknek megbirkózni kritikus megpróbáltatásokkal.

Az egyiptomi kígyóbűvölők napjainkban – ahogy feltehetőleg az ókorban is – ureusz kígyót tartanak, hiszen bemutatóikhoz a köpködőkobra nem alkalmas.

 

Szerepet kapnak a kígyók az irodalmi alkotásokban is. Az egyik ilyen mű a Hajótörött története, melyben a történet főszereplője egy magas rangú embert kísér Núbiából vissza Egyiptomba, közben elmeséli neki szerencsétlenségének történetét. Eszerint egyszer a király megbízásából a királyi ércbányákhoz utazott, ám hajója viharba keveredett és elpusztult legénységével együtt. Csak ő maradt életben, a tenger hullámai pedig egy ismeretlen szigetre sodorták, ahol aztán három napot töltött egymagában. A sziget bővelkedett élelemben és földi javakban, így miután csillapította éhségét, nekilátott, hogy égőáldozatot mutasson be az isteneknek. Ekkor különös dolgokra lett figyelmes, melyekről így számol be:

„Dörgő hangot hallottam; gondoltam a tenger hullámverése az. A fák összeroppantak, a föld megmozdult; felfedtem arcomat, s észrevettem, hogy egy kígyó közeledik, harminc rőfnyi, szakálla hosszabb két rőfnél, teste arannyal bevonva, szakálla valódi lazúrkőből.”[17]

Ezt követően a kígyó nyugvóhelyére viszi, majd megkérdi tőle, hogy honnan jött. A hajótörött beszámolt a kígyónak arról, hogyan került a szigetre, majd a kígyó is elmeséli neki viszonzásul, hogy valaha 75 testvérével élt a szigeten, majd egy napon csillag hullott alá az égből, ami élve elégette őket a távollétében. Látnoki képességéről is tanúbizonyságot tesz, mikor elmondja a hajótöröttnek hátralevő életének eseményeit. Eszerint hajó jön el érte Egyiptomból, visszatér az övéihez, s megújul majd sírjában. Kegyességének és nagyságának elismeréseként a férfi áldozni is szeretett volna a kígyónak, ám ő visszautasította, mondván, hogy ő Punt királya és szigete bővelkedik minden jószágban, amit áldozni tudna. Nem sokkal később valóban eljöttek a hajótörött férfiért, aki aztán visszatért Egyiptomba a családjához, hajójában pedig temérdek luxuscikket vihetett haza a kígyó jóvoltából. A szigetet végül elnyelte a tenger, ahogy azt a kígyó korábban megjósolta.

A királyfi és a sors történetében a kígyó végzetállatként jelenik meg. A történet szerint a Hét Hathor megjövendölte, hogy a fáraó istenek kegyelméből született fia egy nap krokodil, kígyó vagy kutya által fog meghalni. E három végzetállat közül a történetben a kígyó volt az első, aki a herceget halállal fenyegette. Ezt a királyfi a következőképpen kerüli el:

„Felesége megtöltött egy csészét borral, egy csészét pedig sörrel. Előjött egy kígyó az odvából, hogy megmarja az ifjút. Ám felesége az oldala mellett ült, nem aludt. Letette a csészéket a kígyónak. Az ivott, megrészegedett, és elaludt a hátára fordulva. Az asszony feldarabolta baltájával.”[18]

Szetna történetében kígyók és skorpiók őrzik Koptoszban Thot isten varázskönyvét a könyv lelőhelyének egy mérföldes körzetében. Ezenfelül még egy hatalmas kígyó is körülöleli tekervényeivel azt a vasládát, aminek sokrétegű mélyében az isten varázskönyve van elhelyezve.

 

 

Hieroglif

Átírás

(MDC-ben)

Ejtsd

Jelentés

HfAw

hefau

kígyó

kt

ket

ureusz kígyó (naja haje vagy naja nigricollis)

 vagy

jart

iaret

ureusz (a király vagy isten homlokán helyet foglaló kobra)

fy

fi

szarvasvipera

 

 

Ajánlott link:

Ureusz alakú bronz bot, melyet 1911-ben talált meg Howard Carter Thébában, Mentuhotep koporsójában. A sírban talált egyéb leletek alapján feltételezik, hogy Mentuhotep mágus volt, ez a bot pedig a varázspálcája. Újbirodalom, 18. dinasztia.:

http://www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_image.aspx?image=ps244598.jpg&retpage=15214

 

Képek:

Ezen a relieftöredéken Montu látható, akinek általában két ureusz ékesíti a homlokát. A jelenet a todi Montu-templomból származik, és a 11. dinasztia (Nebhepetré-Mentuhotep uralkodása, kb. i.e 2330-1982) idejére datálható.
Louvre

Nekhbet-Renenutet istennő előtt hódolnak ezen a festett homokkő sztélén. Újbirodalom, 19-20. dinasztia.
Szépművészeti Múzeum

Osztrakon Meretszeger ábrázolásával az Újbirodalom korából. Lelőhelye Théba.
Louvre

 

 

Textil amulett ureusz-kígyó ábrázolással a Ptolemaiosz-korból (kb. i.e. 3. sz.)
Szépművészeti Múzeum

 

 

 

Készítette: Maatkara és Nehebkau

 

 

Felhasznált irodalom, forrás:

Spellbound: Charming the Snake & Scorpion – Ancient Egypt Magazine (Volume 3, Issue 6 – May/June 2003)

Dobrovits Aladár, Kákosy László: A paraszt panaszai

Dobrovits Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák, Móra könyvkiadó, 2012

Joachim Boesneck – Das Tierwelt des Alten Ägypten (C.H. Beck, München, 1988)

Yasser Sabek - Schlangenverehrung in Agypten in pharaonischer und moderner Zeit (Jahrgang 13, Heft 4, 2004 október)

Yasser Sabek – Dies Schlangen und ihre Verehrung (IABES IV. Tierkulte im pharaonischen Ägypten)

Lexikon der Ägyptologie Band 5, 644- (1984

Patrick F. Houlihan – The Animal World of the Pharaohs (Thames and Hudson, 1996)

 

 

 


 

[1] http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/1850.html

[2] II. Ptolemaiosz Philadelphos és III. Ptolemaios Euergetes.

[3] Dobrovits Aladár, Kákosy László: Egyiptomi és mezopotámiai regék és mondák, Móra könyvkiadó, 2012

[4] PT 226-244, 276-299, 375-401 és 727-733.

[5] CT Spr. 160, 369, 372, 375, 378, 381, 423, 434-436, 586, 686, 717, 885.

[6] Halottak könyve 7, 33-35, 37, 39, 40. fejezet.

[7] Yasser Sabek – Die Schlangen und ihre Verehrung, 141. oldal

[8] Csuklyának is nevezik.

[9] http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/1833.html

[10] Az EA 18175 nyilvánartási számú varázskés a British Múzeumban.: http://www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_image.aspx?image=ps247238.jpg&retpage=15172

[11] Angolból fordítva: Patrick F. Houlihan – The Animal World of the Pharaohs 168. oldal.

[12] Villanykörtéhez hasonló formájú sztélék kígyóábrázolással.

[13] http://www.digitalegypt.ucl.ac.uk/literature/religious/hprs87.html

[14] Halottak könyve 175. fejezet.

[15] http://www.rmo.nl/english/current/exhibitions/archive/egyptian-magic/highlights-exhibition/magic-wand

[16] pBrooklyn 47.218.48 + 85.

[17] Dobrovits Aladár, Kákosy László: A Paraszt panaszai, 41. oldal

[18] Dobrovits Aladár, Kákosy László: A paraszt panaszai, 73-74. oldal