Nekhbet

Az ősi Nekheb[1] városának – a 3. felső-egyiptomi nomosz fővárosának – istennője, nevének jelentése: nehebi. Nekheb városával átellenben volt a Nílus nyugati partján Nekhen (Hierakónpolisz), ahol az istennőt szintén tisztelték. Az istennő szinte állandó jelzője a HDt-Nxn (ejtsd: hedzset nekhen), azaz a Hierakónpoliszi fehér. Nekhen régiójához köthető az az uralkodócsalád, amelyik egyesítette a Két Országot, talán ezért választották Felső-Egyiptom szimbólumának Nekhbetet.

Nekhbet és Uadzset a dinasztikus kor kezdetétől a királyhoz, a királysághoz kapcsolódó istennők, valószínűleg már a történelmi idők kezdetét megelőzően is tiszteletben részesültek. Elképzelhető, hogy eredetileg mindkettőjükben anyaistennőt láttak a kultuszhelyeiken élő emberek. Az államalapítás idején Nekhbet és Uadzset a király védelmezőjévé és isteni anyjává váltak. Ketten alkotják a királyi titulatúrában a „Két Úrnő” (nbty) nevet. Hór-Aha, az 1. dinasztia első olyan uralkodója, aki egészen biztosan mindkét országrész felett uralkodott volt az első, aki rendelkezett ezzel a névvel.

Az ókori Egyiptomiak a madarakat az éghez kötötték, ezért az sem zárható ki, hogy Nekhbetben eredetileg égistennőt tiszteltek. Kozmikus aspektusa később is megmutatkozik. Olykor az Ég Úrnőjének nevezik, van, amikor a Holddal és Ré jobb szemével azonosítják. Egyike annak a négy istennőnek, akik az égtájakat személyesítik meg: Nekhbet (dél), Uadzset (észak), Szakhmet (nyugat) és Neret (kelet).

A király felett védelmezőn lebegő keselyű legkorábbi ismert ábrázolása szintén a történelmi idők kezdetéhez visz vissza minket. Az Ashmolean Múzeumban őrzött Narmer buzogányfejen található. Narmerről úgy gondolják, hogy Hór-Aha apja volt. A szentélyben vagy sátorban, trónon ülő király felett lebegő maradat nem nevezik meg, de valószínűleg Nekhbet az. A buzogányfej Hierakónpolisz templomkörzetéből került elő. A király az ábrázoláson egyébként a Vörös-koronát viseli, mely a későbbiekben Alsó-Egyiptom koronája lesz.

Egyiptomban az ókorban és napjainkban is több keselyűfaj él. Egyes kutatók úgy vélik, hogy Nekhbetnek a füles keselyű (Otogyps auricularis) kölcsönzi az alakját, mely az egyik legnagyobb keselyűféle, félelmetes, tisztelet parancsoló madár. Lapostetejű fákon fészkel és általában egyetlen tojást rak. A fészek elhelyezkedéséből adódóan a fióka állandóan ki van téve a napsütésnek, ezért a szülei szárnyaikkal árnyékolják. Mások azon a véleményen vannak, hogy a fakókeselyű (Gyps fulvus) szolgált mintául Nekhbet alakjához, mely a füles keselyűhöz hasonlóan nagytermetű dögevő. Szárnyverdesés nélkül, keringve repül a felszálló légáramlatokat kihasználva, így kutat az elhullott állattetemek után.

Dögevőként nyilvánvaló lenne, hogy a keselyűket a halállal kapcsolják össze, de ők az anyasággal társították a madarat. A keselyű hieroglifa olvasata mt vagy mwt, és az „anya” szó írására használták. A keselyűknél a hím és nőstény madarak között nincs jellegzetes különbség és a fiókák felnevelésében mindkét madár részt vesz, talán ez az oka annak, hogy az ókori egyiptomiak úgy gondolták, hogy csak nőstény keselyűk léteznek. Több görög szerző, például Plutarkhosz is beszámol az egyiptomiak eme elképzeléséről és azzal egészíti ezt ki, hogy úgy tartották a madár a keleti széltől fogan meg. Talán a gondolat, hogy minden keselyű nőstény vezetett ahhoz, hogy a madarat az egyiptomiak az anyasággal azonosították. Az egyiptomiak halottnak lenni szava egyébként szintén mwt vagy mt hangértékkel bír. Az egyiptomiak elképzelése szerint a túlvilági újjászületéshez szükség volt a holttest épen tartására, így tehát a madár veszélyt, fenyegetést jelentett. Ugyanakkor Anubisz, Ozirisz balzsamozója sakál alakú isten, ez az állat szintén veszélyes volt a múmiára. Az egyiptomiak, ahogy a sakál esetében, úgy a keselyű esetében is a fenyegetéstől várták a védelmet a halott számára, ezért jelentek meg a keselyű amulettek és a 18. dinasztia idején a koporsókon a keselyű ábrázolások.[2]

Elképzelhető, hogy az ókori egyiptomiak Nekhbetben anyaistennőt láttak, aki életet ad és elvesz.

A legfontosabb királynői jelvények a keselyű fejék és a homlokon ülő ureusz. Ezek a két országrész címeristennőire és egyben a király isteni anyjaira Nekhbetre és Uadzsetre utalnak. Először a 4. és 5. dinasztia idején kizárólag a király anyja viselte őket[3]. Később a keselyű fejék az anyaság szimbólumává vált, és ezzel egy időben számos anyaistennőnél megjelenik. A 6. dinasztiától a király főfelesége – mint leendő királyi anya – szintén elkezdte viselni a keselyű fejéket és az ureuszt.  Ez a korona az egyiptomi történelem során, egészen a fáraókor végéig a királyné egyik jellegzetes fejéke volt.

Ikonográfiáját tekintve a keselyű[13] az istennő legkorábbi ábrázolási formái között szerepel. Gyakran tartja karmaival, vagy fogja közre szárnyaival az világot és az örökkévalóságot jelképező sen-gyűrűt. Megjelenik nőalakban is, általában keselyű fejéket, a Fehér koronát, vagy kettős tollal kiegészülő Fehér koronát visel a fején. Az Újbirodalomtól kígyó alakban is ábrázolták, fején a fehér koronával vagy napkoronggal. Keselyű- vagy oroszlánfejű nőként a Későkortól jelenik meg, majd a görög-római korban oroszlánfejű kígyóként is ábrázolták. A Kargah-oázisban található Hibisz templomban[14] megjelent, mint sólyomfejű nő, a fején napkoronggal.

Az Archaikus korban kőedényekről ismert az istennő ábrázolása. Hierakónpoliszban találták meg Haszekhem kőedényeit. Mindegyiken ugyanaz a jelenet látható. A király szerekhbe írt neve felett a sólyom áll, jobbra tőle pedig Nekhbet keselyű alakban, amint egyik lábával az országegyesítés hieroglifát – a szemát – markolja, a másikban a sen-gyűrűt tartja, vagyis tulajdonképpen itt a király számára Nekhbet végzi el a jelképes országegyesítést.

Az istennő a Piramisszövegek[4] több mondásban is szerepel, nézzünk meg ezek közül néhányat.

Nekhbetet a 6. mondásban Nuttal, az égistennővel azonosítják és a király anyjának nevezik.

„Mondja Nut-Nekhbet, a nagy: Ez az én szeretett XY-onom[5], (az én) fiam;

Neki adtam a horizontot, hogy olyan hatalmas legyen felettük, mint Harakhty[6].

Az összes isten azt mondja: Valóban igaz, hogy a szeretett XY-onod a te gyermekeid közül való, akinek örökké udvari szolgálatot fognak tenni.”[7]

A Piramisszövegek 412-es mondásában ismét a király anyja, aki tehén alakot is ölthet. Itt nem nevezik konkrétan a nevén, kultuszközpontjára utalnak:

„Anyád a nagy vad tehén,

aki Nekhebben lakik,

A Fehér korona, a királyi fejék,

akinek hosszúak a tollai,

akinek lelógóak a mellei;

szoptat téged és

nem választ le téged.”[8]

A 470-es mondásban a Fehér koronát Nekhebhez és Nekhbethez, a Vörös koronát Pehez és Uadzsethez rendelik.

„Mondás: XY ismeri az anyját, XY nem felejti el az anyját;

a Fehér koronát, a fényest, a szélest, amely Nekhebben lakik, a nagy ház[9] úrnőjét,

a tiszteletre méltók földjének úrnőjét, a titkos föld asszonyát.

A halászok mocsarának úrnője, az elégedettek völgyének asszonya,

a vörös, a Vörös korona, Pe földjeinek úrnője. - XY anyja.

Azt mondtam: Add a melledet XY-onnak, hogy XY szophasson belőle.

Fiam, XY – mondta ő. – Vedd magadhoz a mellemet, hogy

szophass – mondta.

Hogy újra élhess – mondta – hogy újra kicsi legyél –

mondta.

Sólyomként szállsz fel az égbe…”[10]

Az 522-es mondásban pedig Nekhbet az egyik, akit kérnek, hogy nyissa meg az utat a király előtt.

Ahogy Alsó-Egyiptomnak, úgy Felső-Egyiptomnak is volt egy ősi szentélytípusa, a pr-wr[11] vagy nagy ház feltehetőleg az istennő szentélye volt Nekhebben, amely Felső-Egyiptom szentélytípusává vált.

Az 5. dinasztia egyik uralkodója, Niuszerré halotti templomában a fennmaradt töredékek alapján Nekhbet egyrészt, mint a király felett lebegő védelmező jelenik meg, másrészt, mint Felső-Egyiptom címeristennője, amint a király nevét védelmezi, és Uadzsettel együtt a Két Ország feletti hatalmát biztosítja örök időkre. Nagyon érdekes maga a jelenet, amely ezt kifejezi. Heh – az idő állandóságát és a tér végtelenségét megszemélyesítő – isten guggoló alakja keretezi mindkét oldalon. Az isten fején az évet jelképező pálmaág van, a kezeiben pedig élet (anx) hieroglifákat tart. A király kartusa a szema, vagyis az országegyesítés hieroglifa tetején áll, amely mellett a címernövények láthatóak, jobbra a papirusz és balra a „liliom”. A papirusz növény felett egy újabb, de kisebb papirusznövényen neb kosábran ül észak címeristennője Uadzset. A liliom vagy sás felett egy újabb, kisebb liliomon a neb kosárban Nekhbet ül keselyű alakban. A jelenet rekonstrukciója Ludwig Borchardt Niusszeré király síremléke című könyvben szerepel[12].

Az 5. dinasztia másik uralkodója, Szahuré piramistemplomában nőalakban örökítették meg, amint a királyt szoptatja.

Később számos az uralkodóhoz kapcsolódó templomi ábrázoláson szerepel nőalakban a másik címeristennővel együtt, például szed-ünnep, a király megtisztítása, a ország egyesítése, koronázás. Amellett, hogy ezekben az esetekben országrészeiket szimbolizálják és az ország egységét fejezik ki, a jelenetekhez tartozó feliratokban általában védelmükről biztosítják az uralkodót.

Nem csak a király számára biztosított védelmet az istennő. Nekhbet gyakori jelzője az Awt a – akinek karjai kinyújtva vannak, ez kiterjesztett szárnyaira és oltalmazó szerepére utal.

A II. Átmeneti korra (I. e. XVII. század.) datált Anya és gyermek papiruszban[15], melyen bajelhárító varázsmondások gyűjteménye és három recept szerepel, a füleket a Két Úrnővel azonosítják. Ez azt jelenti, hogy az ő védelmük alá helyezik ezeket a testrészeket, tőlük várják a fül betegségének gyógyulását.

A Leiden I 348-as papirusz, 30-as mondásában Hathor és más istennők társaságában Nekhbet fájdalommentes szülést biztosít.

Az amulett dekrétumok[16] néven ismert hieratikus papiruszokra, olyan isteni jóslatot írtak fel, amely adott személynek ígér különleges védelmet. A személy ezt foglalatban, ékszerként viselte. A III. Átmeneti korra jellemzőek. Nekhbet is azon istenek közé tartozik, aki az ilyen dekrétumokban védelméről és jóakaratáról biztosítja az amulett viselőjét.

Szerepel egy gyógyító szobron[17], amellyel a fáraókor késői szakaszában skorpiócsípést és kígyómarást gyógyítottak az egyiptomiak. Ezen keselyűfejű, Fehér koronát viselő nőként ábrázolták, aki íjat és nyilat tart a kezében.

A görögök az ő szülés istennőjükkel, Eileithüiával azonosították, és városát Eileithyüiaszpolisznak nevezték. Római megfelelője Lucina volt, városát a rómaiak Lucinae Civitas néven emlegették.

Védelmező szerepe a túlvilágon is fontos volt minden egyiptomi számára, úgy vélték, szárnyaival védelmezi az elhunyt testét és távol tartja tőle a bajt, továbbá Uadzset és Nekhbet megtisztítja az elhunytat az éjszaka nyolcadik és a nappal nyolcadik órájában. Az istennő ábrázolása múmiaformájú koporsókon is megjelenik.

Tutankhamon múmiájáról és sírjában több keselyű amulett is előkerült. Különösen szép példány az, amely Nekhbet istennőt ábrázolja, a fején a kettős tollal kiegészülő Fehér koronában. A keselyű kiterjeszti a szárnyait, lábait is kinyújtja oldalra és karmaiban sen-gyűrűt tart. A madár fejét nem profilból örökítették meg, hanem úgy, hogy a viselőjére néz, ha felteszik a melldíszt. Az aranyból, üvegpaszta berakásokkal készült amulett egy ékszeres ládából került elő. Ez esetleg azt jelenti, hogy nem kifejezetten temetkezési céllal készült, hanem az ifjú király akár életében is viselhette.

Az I. Átmeneti korban jelentek meg a Két úrnő amulettek nem királyi temetkezésekben. Szinte kizárólag aranylemezből készítették őket és úgy örökítették meg Nekhbetet és Uadzsetet, ahogy a királyi titulatúrában láthatóak: keselyű és kobra, egy-egy kosár tetején. Ezt követően úgy tűnik, hosszú ideig nem készült ilyen típusú amulett. A Szaiszi-korban helyezik el őket újra a múmiákon és ekkor már fajansz példányok is vannak.

Valószínűleg Nekhbetet ábrázolják azok az amulettek, amelyek kettős tollal kiegészülő Fehér koronát viselő nőt örökítenek meg, bár az is elképzelhető, hogy ezek Szatetet örökítik meg. Vannak olyan amulettek is, amelyek papirusz-oszlopra tekeredő kobrát ábrázolnak, ezek között a Vörös koronát viselő példányok Uadzsetet, a Fehér koronát, vagy kettős tollal kiegészülő Fehér koronát viselő darabok pedig Nekhbetet örökítik meg.

Nekhbet kultuszközpontjából, mely a Nílus jobb partján található, Edfutól körülbelül 15 kilométerre északra, napjainkra kevés maradt fenn. Régészeti leletek az ókori Egyiptom minden korszakából megtalálhatók itt, az Őskortól a Görög-római korig. A várost körülvevő masszív agyagtégla falak még mindig állnak, ezek körülbelül 520x590 méter területet ölelnek fel.

Ezen belül keleten állt az istennő szintén kerítőfallal elkerített fő temploma és annak melléképületei, köztük egy születési ház és egy szent tó. A napjainkban látható maradványok a fáraókor végére datálhatók, a legkorábbi kőtömbök viszont a Középbirodalom idejéről származnak. A 13. dinasztia egyik királyának, III. Szobekhotepnek a bárkaszentélyéhez tartoztak. Az Újbirodalom korában és később is számos uralkodó folytatott itt építkezéseket. A 18. dinasztia egyik uralkodója, II. Amenhotep templomot építtetett az istennő tiszteletére, vagy bővítette a már meglévőt és az alapítási depozitból az agyagedények mellett előkerültek fajansz fülek, szemek és termékenységi figurák.

A nyugati oldalon állnak a II. Ramszesz által, Thot tiszteletére építtetett kisebb templom maradványai. Ezeket a templomokat sajnálatos módon egyébként a 19. század elején bontották vissza szinte alapjaikig, hogy a homokkő tömböket a környék modern épületeihez használják fel.

A városfalon kívül, attól északra állt egy III. Thotmesz által építtetett templom, keletre pedig egy Nektanebosz által emelt. El-Kabtól keletre, a wadi bejáratánál III. Amenhotep egy szentélyt építtetett Nekhbet tiszteletére, amely ma is áll és látogatható, viszonylag épen megmaradtak a jelenetek és festés is.

Az Újbirodalom korában, azon belül a 18. dinasztia idején élt Paheri, El-kab és Eszna kormányzója, akinek sziklába vájt sírja itt, El-kabban található. A bejárati ajtó mellé egy Nekhbethez, a Völgy szája úrnőjének szóló himnuszt véstek.

„Hódolat, ó Völgy Szája úrnője,

az ég úrnője,

az istenek úrnője,

gyönyörű kormányrúd annak, akinek nincs kormánylapátja

aki ítél az égben és a földön

szép csillag, láthatatlan, kivéve a jó időket.[18]

A 20. dinasztia idejéről Nekhebben fennmaradt egy Szetau nevű férfi sírja, aki Nekhbet főpapja volt III. Ramszesz-IX. Ramszesz uralkodása alatt. Falain megörökítették, ahogyan a keselyűistennő bárkaszentélye hajóval észak felé utazik, hogy rész vegyen III. Ramszesz szed-ünnepén, amelyet a huszonkilencedik uralkodási évben ünnepeltek. Ez olyan különleges alkalom volt, amelyen Egyiptom összes istene és istennője részt vett Per-Rameszeszben[19], ahol a király ekkoriban székelt. Az istennő hajójának orrát két antilop vagy orix feje díszítette, és az istennő vörös szentélyét hordozta. A szentély tetején a keselyű figurája volt, melyet kékre és zöldre festettek, a lábait pedig fehér színűre. Szárnyi piros szalaggal voltak átkötve. Elképzelhető, hogy egy az istennő manifesztációjának tartott élő madarat ábrázoltak itt. Az a hosszú utazás, amely során elkísérték istennőjüket Egyiptom távoli, északi részébe a királyi székhelyre, a főpap és felesége pályafutásának csúcspontja lehetett.

Elképzelhető, hogy Butóban is tiszteletben részesült, bár erre egyetlen utalás van, egy 26. dinasztia korabeli papi cím, ami úgy hangzik, hogy „a Pebeli Uadzset és Nekhbet prófétája”.

A Kargah-oázisban található Hibisz templomban többek között Nekhbet is kultuszban részesült.

Ajánlott link:

http://maatkara.extra.hu/florafauna/vulture.htm

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2015.11.21.

Utoljára szerkesztve: 2023.09.01.

Felhasznált irodalom:

Barbara S. Lesko – The Great Goddesses of Egypt (University of Oklahoma Press, 1999)

Nina May Wahlberg – Goddess Cults in Egypt Between 1070 BC and 332 BC (doktori disszertáció, The University of Birmingham, 2002)

Carol Andrews - Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie, Wiesbaden 1975 - 1989., Band IV., 366-367

Christian Leitz: Orientalia Lovaniensia Analecta - Lexikon der Aegyptischer Götter und Götterbezeichnungen

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)