Keselyűk

 

Az Egyiptomban ma előforduló kilenc keselyű fajtából legalább hat élt az ókorban. Ezek az egyiptomi keselyű (Neophron percnopterus), a füles keselyű (Torgos tracheliotus), a fehérhátú keselyű (Gyps africanus)[1], a fakókeselyű (Gyps fulvus), a csuklyás keselyű (Necrosyrtes monachus) és a karvalykeselyű (Gyps rueppellii). A keselyűk a vágómadár-alakúak rendjébe, azon belül a vágómadárfélék családjába tartoznak. Az ábrázolásokon néha olyan részletességgel örökítették meg ezeket a madarakat, hogy pontosan beazonosítható a faj, olykor viszont általánosabb formában jelenítették meg őket, illetve ötvözték is a különböző keselyűfélék fizikai jellemzőit.

 

Ismerkedjünk meg a fentebb említett fajokkal. A füles keselyű Afrika nagy részén és az Arab-félszigeten honos. A legnagyobb óvilági keselyűk közé tartozik. Félelmetes, tiszteletet parancsoló madár, testhossza meghaladhatja az egy métert, 78-115 centiméter között van. Szárnyfesztávolsága 280 cm, testsúlya 6-10 kilogramm között mozog. Feje és nyaka csupasz és vörös színű, sötét, kampós csőre is jellegzetes ismertetőjegye. Nevét a nyaka két oldalán lévő bőrlebenyekről kapta.A viszonylag nyílt területeket kedveli, amit nagy magasságból jól belát. Tápláléka dögökből és hulladékból áll. Erős kampós csőrével át tudja szakítani a vastagabb bőrt is, így akaratlanul is segít a kisebb dögevőknek. Lapostetejű fákon fészkel és általában egyetlen tojást rak. A fészek elhelyezkedéséből adódóan a fióka állandóan ki van téve a napsütésnek, ezért a szülei szárnyaikkal árnyékolják. Füles keselyűt mintáz Tutankhamon (18. dinasztia) egyik csodálatos arany nyakéke, amelyen jól kivehetőek a madár jellegzetességei. A madarat szemből, fejét oldalnézetből látjuk. Szárnyait kiterjeszti, de szárnyvégeit lefelé fordítja, karmai között sen-gyűrűket[2] tart. Ezt a pozíciót akkor veszik fel a nagyobb testű keselyűk, amikor fenyegetve érzik magukat, vagy amikor dominanciájukat fejezik ki más madarak felett. A nyakék a fáraó testéhez közel került elő, a 11-12 vászonréteg között. Elképzelhető, hogy már életében is viselte az ifjú uralkodó. Ez a madár Nekhbet istennőt ábrázolja. A madár hátán a tollak színes üvegpaszta berakással készültek. Szeme obszidián, sötét csőre pedig lazúrkő berakás. A keselyű nyakában egy miniatűr pektorál látható. Ez Tutankhamon kartusát formázza, amelyről két oldalt egy-egy ureusz-kígyó lóg lefelé. Yuya koporsóján is egy gyönyörű példája látható a madárnak. Yuya annak a Teje királynének az édesapja volt, aki III. Amenhotep (18. dinasztia) Nagy Királyi Hitvese volt. Koporsója Királyok Völgyebéli sírjából (KV 46) került elő. A madár itt Nut istennőt testesíti meg, amint szárnyait kitárva a hasi rész felett, mágikus védelmet nyújt az elhunytnak.

A fakókeselyű vagy griff keselyű az óvilági keselyűformák alcsaládjába tartozik és a füles keselyűhöz hasonlóan nagytermetű dögevő. A hieroglif írásban a madár alakjának[3] hangértéke mwt vagy nrt. A hieroglif jelben a tollak mintázata ugyanakkor néha más keselyűfajtára utal, mint a füleskeselyű vagy a karvalykeselyű. A fakókeselyű rokonai közül kitűnik a nevében is megmutatkozó világos tollazatával. Jellegzetességei a fehér fej, nyak és gallér, a rövid farok, a világos színű szárny és a sötét repülőtollak. Fejét és nyakát szürkés-krémszínű pehelytollak borítják, a lábak szürkék, csőre kékesszürke. Elterjedési területe hatalmas. A legmagasabb hegységek és sűrű erdők kivételével Közép-Ázsiától és India északi részétől kezdve a Közel-Keleten át a Földközi-tenger medencéjéig találkozhatunk vele. Európában a Pireneusi-félszigeten és a Balkánon gyakori, de északabbra is előfordult. A középhegységi, melegebb éghajlatú régiókat kedveli. Testhossza 95-105 méter, szárnyfesztávolsága 240-280 cm között mozog, testtömeget 6-11 kg között van. A faj kisebb kolóniákban él. Egész életében monogám. Fészkét fára, vagy sziklapárkányra építi és körülötte territóriumot tart fenn, ahová a költőpáron kívül más keselyű nem hatolhat be. Szárnyverdesés nélkül keringve repül a felszálló légáramlatokat kihasználva, így kutat az elhullott állattetemek után. Erős csőrével a legellenállóbb szöveteket is képes feltépni, a dögöknek kizárólag a csontjait nem tudja elfogyasztani.

A karvalykeselyű is az óvilági keselyűformák alcsaládjának tagja. Közép-Afrikában, Etiópiában, Szudánban, Tanzániában és Guineában honos. Súlyosan veszélyeztetett faj. Testhossza 85-95 centiméter, szárnyfesztávolsága 220-240 centiméter, a kifejlett madár testtömege körülbelül 7,5 kg. Fészekalja jellemzően egyetlen tojásból áll.

Szintén az óvilági keselyűk alcsaládjának tagja a fehérhátú keselyű. Afrika keleti és nyugati szavannáin honos. A feje csupasz, de a nyaka nem. Testhossza 90-100 centiméter, a szárnyfesztávolsága 210 centiméter, a súlya 4,2 – 7,2 kg között mozog. Egyszerre egyetlen tojást rak. Jellegzetesen, keringve repül, így keresi az elhullott állatokat.

A csuklyás keselyű is az óvilági keselyűformák alcsaládjának tagja. Kisebb termetű keselyű faj, súlyosan veszélyeztetett. Afrikában a Szahara alatti területeken fészkel, a szavannás területeket kedveli. Főként dögevő, de a hulladékot is megeszi, ezért az emberi települések közelében is felbukkan. Testhossza 62-75 centiméter, a szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 1,5 – 2,6 kg között van. Fákra vagy sziklákra rakja a fészkét. Fészekalja egy tojásból áll.

A dögkeselyű vagy egyiptomi keselyű Dél-Europában, Ázsia nagy részén és Afrikában fordul elő. A sivatagoktól kezdve a szavannákon át az esőerdőkig, szinte minden éghajlati övben megtalálható. A tiszta fehérszínű testtollazat; a hosszú, vékony, kampós csőr; a csupasz, sárga színű fej; a fekete repülő tollak; a hosszú ék alakú farok; valamint a bozontos nyaktollazat ennek a madárnak a jellegzeteségei. Mivel a dögökön kívül a hulladékot és az ürüléket is megeszik nagyon gyakran láthatóak emberi települések közelében, némelyikük szinte állandó lakójává vált a szeméttelepeknek. Az ókorban nagyon fontosak voltak a szemét eltakarításában. Testhossza 58-70 centiméter, a szárnyfesztávolsága 150-170 centiméter, testsúlya csupán 1,6 – 2,2 kiló között mozog. Kedveli a strucctojást és az egyéb nagyobb madártojást, a csőre azonban nem elég erős a feltörésükhöz, ezért keres egy követ és addig dobálja vele a tojást, amíg az el nem törik. Fákon vagy sziklákon fészkel. Az 1800-as években még rendszeresen fészkelt a Kárpátokban, de mára szinte teljesen eltűnt, Magyarországi előfordulása igen ritka. Az ókori Egyiptomban ez a madár eddigi ismereteink szerint a III. dinasztiától az aleph hieroglifa[4] írására szolgált. Nem hieroglifaként ritkán jelenik meg az ókori egyiptomi ábrázolásokon, de ez az összes többi keselyűfajra is elmondható. A dögkeselyű nem tartozik a vízimadarak közé, mégis az egyetlen olyan ókori egyiptomi ábrázolása, amikor nem hieroglifaként jelenik meg, egy papiruszmocsár jelenetben van. A madár egy papirusznövény ernyőjén ül. A jelenet Szenemjah thébai sírjában (TT 127) található, mely a 18. dinasztia idejéről maradt ránk.




1909-ben jelent meg Charles Whymper könyve  Egyiptom madarairól. Azok számára készítette, akik Egyiptomba utaznak, hogy könnyen tudják azonosítani a madarakat, amelyekkel találkoznak.

Ezen az illusztrációján a fakó keselyűt örökítette meg.

A könyv a Gutenberg Projekt keretében szabadon elérhető az interneten.

Az egyiptomi keselyűben gyönyörködhettek Whymper eme illusztrációján.

Forrás: Egyptian Birds - Painted and described by Charles Wymper.

A könyv a Gutenberg Projekt keretében szabadon elérhető az interneten.

Iha mészkőből faragott álajtaján szerepel ez a szép, egyiptomi keselyűt mintázó aleph-hieroglifa.

A tárgy Bécsben, a KHM-ben tekinthető meg. Az Óbirodalom idejére, azon belül a 6. dinasztia korára datálható. Gízából, Nefer masztabájából származik.

   

Most szeretném bemutatni a keselyűkhöz társított elképzeléseket, melyeket egyébként elsősorban a madár viselkedése, tulajdonságai befolyásoltak. A keselyűk étkezési szokásai finoman szólva, nem tartoznak a kellemes látvány kategóriába, higiéniai szempontból azonban nagyon fontos, hogy dögevőként eltakarítják a tetemeket és a hulladékot. Saját maguk nem ölnek meg más állatot. Kitűnő látásuk révén bukkannak rá a táplálékukra. Sokan együtt fogyasztják el az elhullott állatot, agressziót mutatva erősítik meg az étkezési hierarchiában betöltött szerepüket. A külső szemlélő számára zajos, mindent elfogyasztó csőcseléknek tűnnek. Dögevőként nyilvánvaló lenne, hogy a keselyűket a halállal kapcsolták össze, ahogy például a sakál kölcsönzi alakját Anubisznak, Ozirisz balzsamozójának. A Predinasztikus kor votív palettáin – például a Csatatér palettán – látunk olyan jeleneteket, ahol az elhullott ellenség holttestén keselyű lakmározik. Az egyiptomiak elképzelése szerint viszont a túlvilági újjászületéshez szükség volt a holttest épen tartására. Az egyiptomiak, ahogy a sakál esetében, úgy a keselyű esetében is a fenyegetéstől várták a védelmet a halott számára. A Halottak könyve 157. fejezete egy arany keselyű nyakéket ír elő az elhunyt számára. Az álló keselyűt formázó amulettek már az Óbirodalomban megtalálhatóak, főleg elefántcsontból, csontból, bronzból és fajanszból készültek. Kétezer évvel későbbre datálható a MacGregor papiruszon fennmaradt amulett-lista, mely már nem kevesebb, mint nyolc keselyű amulettet ír elő az elhunyt számára. Ezek olyan istennőknek kölcsönzik alakjukat, mint például Neret és Werethekau.

Egy másik tulajdonsága is jó védelmezővé tette a madarat az ókori egyiptomiak szemében, ez pedig magas, szárnyverdesés nélküli, körkörös repülése, mely azt sugallja, hogy megfigyeli a környezetét és ezáltal képes időben észrevenni a veszélyt. A keselyűk bizonyíthatóan a legmagasabban repülő madarak, olyannyira, hogy sajnos több repülőszerencsétlenséget is okozott a repülőgéppel ütköző keselyű.

Fontos védelmező szimbólumnak tartották a keselyű szárnyait, ahogy említettem ezzel árnyékolja, védelmezi a fiókáját, emellett ha kell, a madár a szárnyaival agresszív pozíciót is felvesz. Az ún. rishi koporsókon egyes tudósok véleménye szerint keselyűszárnyak jelennek meg, ezek Nut istennő keselyűszárnyai, amelyek elősegítik túlvilági újjászületését és védelmezik az elhunytat, mint ahogy a keselyű védelmezi fiókáját. Ez a koporsó a II. Átmeneti korban volt jellemző a magántemetkezésekben, de a királyok múmiáit a 21. dinasztiáig ilyenbe helyezték.

A keselyűknél a hím és nőstény madarak között nincs jellegzetes különbség és a fiókák felnevelésében mindkét madár részt vesz, talán ez az oka annak, hogy az ókori egyiptomiak úgy gondolták, hogy csak nőstény keselyűk léteznek.[5] Több görög szerző, például Plutarkhosz is beszámol az egyiptomiak eme elképzeléséről és azzal egészíti ezt ki, hogy úgy tartották a madár a keleti széltől fogan meg. Talán a gondolat, hogy minden keselyű nöstény vezetett ahhoz, hogy a madarat az egyiptomiak az anyasággal azonosították. A mwt- anya szóban is ez az állat szerepel már a Piramisszövegekben is. Talán egy olyan ősi anyaistennőt láttak benne, aki életet ad az élőknek, majd az elhunytról is gondoskodik, a méhébe fogadja – akár úgy is, hogy elfogyasztja –, hogy újjászülethessen a túlvilágon. A Későkorban a madár a női princípium szimbóluma lett, ezzel párhuzamosan a férfi princípiumot a skarabeusz testesítette meg. Ugyanakkor nagy valószínűséggel a holttestre gyakorolt veszély miatt szerepel a keselyű a nr - félelem és a nrw – terror szavak determinatívumaként. Neret és Nerutet keselyűistennők neve valószínűleg ezekre a szavakra vezethető vissza. Hieroglif jel egyébként a keselyű feje is, ez szintén szerepelhet a nrw – terror szóban, illetve a 18. dinasztiától kezdve a rmT – nép, emberek szóban is. A Görög-római korban a mki – védelmezni szót egy keselyűvel írják, amelyik szárnyait úgy tartja, mintha fiókáját árnyékolná.

Az ókori Egyiptomban a védelmező keselyűt négy fő pozícióban jelenítették meg:

1. Lebegve a védelmezendő – általában az uralkodó – felett. A madár egyik szárnya ilyenkor előre mutat, a másik pedig lefelé néz, karmaiban pedig általában a sen-gyűrűt tartja.

2. A keselyű kiterjesztett, lefelé hajló szárnyakkal áll velünk szemben, a feje oldalnézetben látható.

3. Álló keselyű, összecsukott szárnyakkal. Ez a hieroglif-forma.

4. Repülő (kiterjesztett szárnyú) keselyű, alulnézetből. Karmaiban ilyenkor általában sen-gyűrűt és az úgynevezett xw-legyezőt[6] tartja.

Én még egy jellegzetes ábrázolási móddal kiegészíteném ezt a felsorolást, amikor a madár a címernövénye felett áll, a szárnyát összezárja és egyik lábával a sen-gyűrűt – alkalmanként uasz-jogarral kiegészülve – tartja egy sólyom orrához. Ez a sólyom a fáraó szerekhbe írt Hórusz-neve felett áll. Az is előfordul, hogy az uralkodó másik nevét védelmezi – egyben végtelen hatalommal látja el  – ugyanígy, esetleg egy istenszimbólumot, mint például a tjet.

Lássunk mindegyik típusra egy példát. A keselyűt sokan visszataszító madárnak tartják, azonban a következő képeken látni fogjátok, hogy az egyiptomi ábrázolásokon szinte szépnek tűnik.

 

2007-ben, Deir el-Bahariban készítettem ezt a felvételt, amelyen Nekhbet istennőt látjuk a fáraanő, Hatsepszut gondosan kivésett alakja felett lebegni. Újbirodalom, 18. dinasztia. A madár alakja füles keselyűre utal, a színei viszont egyik keselyűfajtára sem jellemzőek, azonban istennőhöz méltóak: a kék  lazúrkő, a zöld a malachit, a piros a jáspis vagy a karneol színe, a fehér pedig az ezüsté. (1. típus)

Medinet Habuban, III. Ramszesz (20. dinasztia) millió évek templomában található ez a jelenet, amelyen Hórusz és alighanem Széth végzik az uralkodó rituális megtisztítását. A jelenet felett Nekhbet látható a 2. típus szerint megörökítve.

Egy, a karnaki Open Air Múzeumban heverő 18. dinasztia korabeli kőtömbön mutatom meg a 3. típust, vagyis a  nrt és mwt hangértékű hieroglifát. Ez esetben mwt-ként szerepel az Anyja bikája jelzőben. Ez általába Amon egyik jelzője.

Nekhbet és Uadzset istennők védelmező keselyű formájában jelennek meg Deir el-Medinában a Ptolemaiosz-kori Hathor templom mennyezetén. 4. típus

Karnakban, az Open Air Múzeumban találkoztam ezzel a szép ábrázolással. Egy kőtömb töredékének részletét látjuk. Nekhbet istennő neve szerepel a keselyű felett, aki címernövényén, a liliomon áll egy kosáron. A királyi szerekhen álló sólyom, Hórusz orrhához tartja a hatalom jogarát és a sen-gyűrűt. Máskor előfordul, hogy ankh jelet tart. Sajnos a töredékből nem kikövetkeztethető, hogy mely uralkodó nevéről van szó, de az Újbirodalom korára és azon belül a faragás finomsága alapján a 18. dinasztia idejére datálnám.

Keselyűt ábrázoló gránitszobor töredéke. Két töredékből restaurálták. Taharka fáraó Sanam Abu Domban,  Núbiában található templomában találták meg. A Kushita vagy Napata korra datálható (25. dinasztia). Mivel a keselyű láthatóan uzeht-gallért visel, egy isennő szobrának töredékéről van szó. A felvételt az Ashmolean Múzeumban készítettem.

 

A keselyű, mint védelmező már nagyon korán megjelenik, valószínűleg ezt a madarat látjuk Narmer (0. dinasztia) buzogány fején, mely Hierakónpoliszban került elő. Az uralkodó egy szentélyben ül, az építmény felett pedig egy keselyű lebeg. Ezt követően az egész fáraókorban látható a keselyű, általában mint Nekhbet és/vagy Uadzset, amint az uralkodó felett lebeg. Egy Denderából származó felirat, mely az edfui Hóruszra vonatkozik így szól: „A keselyű a jobb oldalán van, a kobra a bal oldalán, védelmezve őt. Teste szárnyaik árnyékában van.”[7] Egy másik szövegrészlet szerint pedig a Nagy Keselyű vonja védelmező ölelésébe az Edfui Hórusz fejét.

Az Edwin Smith orvosi papirusz szerint a keselyűszárnyak távol tartják a járványokat.

„Mondd a szavakat két keselyűtoll felett, amelyekbe az ember beburkolózott, elhelyezve védelméül, bárhová is menjen. Egész évben védelmezi. Elűzi a betegséget a dögvész idején.”[8]

A keselyű megjelenik a varázsbotokon vagy varázskéseken is. Az ókori egyiptomiak ezeket a mágikus erejű tárgyakat démonok és betegség elűzésére használták. Hatásukat a vajúdás alatt és a gyermek világrajöttének pillanatában elvégzett tánccal és zenével kísért rituálék alatt fejtették ki, melyek a szerencsés szülés érdekében zajlottak. Oltalmazó szerepük a szülés után sem szűnt meg, anya és gyermek közelében tartották a gyermekágyas időszak végéig. A tárgytípus a Középbirodalom időszakára jellemző, bár használatuk úgy tűnik tovább folytatódott az Újbirodalom elején is, mivel Bebi El-Kabban található sírjában három nő tart ilyen varázsbotot a kezében azért, hogy védelmező kört vonjanak a sír tulajdonos és felesége köré.

Karnakban a Honszu templom egyik ábrázolásán, amelyen Amon-Ré templomát örökítették meg, a bejárati pülont a zászlórudakkal, a pülon felett látható egy védelmező, szárnyait széttáró és lehajlító, karmai között sen-gyűrűt tartó keselyű annak érdekében, hogy elhárítsa a templomra háruló veszélyt. Védelmező keselyűket és kobrafejű keselyűket örökítettek meg egyébként a templomok mennyezetén is, különösen azon az útvonalon, ahol a király vagy processziók alkalmával az isten képmása haladt. Ilyenkor alulnézetből, szárnyukat kitárva jelennek meg.

A sólyom és az íbisz mellett a keselyű is olyan madár volt, amely bejelenthette a király megkoronázását.

Érdekes, hogy a keselyűfejű emberalakok viszonylag ritkák az ókori egyiptomi ábrázolásokon, ezzel ellentétben, ha a sólyomra gondolunk, akkor mind Hórusznak, mind Rének a leggyakoribb formája a sólyomfejű férfi. Ritkán, túlvilági istenekkét, kapuőrökként találkozhatunk keselyűfejű emberrel és olykor természetesen a keselyűalakú istennők is megjelenhetnek keselyűfejű nőként, a képek között erre majd látni fogtok egy példát.

A Későkorban keselyűket is mumifikáltak az egyiptomiak, találtak ilyeneket például Szakkara sólyomkatakombáiban is. Ezek a votív múmiák arra voltak hivatottak, hogy továbbítsák a hívő fohászát, kérését a megfelelő istennek.

 

A keselyű fontos szimbóluma volt a királynénak, akit Nekhbettel azonosítottak. Kezdetben a 4. és 5. dinasztia királyi anyái viselték a keselyűfejéket az ureusszal. A király anyja különleges jelentőséget kapott a fiának a trónra lépésekor, és a fia uralkodásának legitimálásában betöltött szerepe természetesen a király isteni szüleire utalt, és ez tükröződött a királynő attribútumaiban, különösen a keselyű fejdíszben. Később a keselyű fejék az anyaság jelképévé vált, és más anyaistennők, mint például Mut és Ízisz is megkapták. A 6. dinasztia után (kb. 2345 körül) a király feleségei – mint leendő királyi anyák – is viselni kezdték a keselyű fejéket (Nekhbet) és az ureuszt (Uadzset).

 

Mely istennőkhöz társítottak keselyűket? A legjelentősebb keselyű alakú istennő Nekhbet. Neve azt jelenti a nekhebi, ez kultuszközpontjára utal, mely Nekheb városa volt, vagyis a mai El-Kab. Ő Felső-Egyiptom címeristennője és védőistennője. Uadzsettel együtt a két országrészt testesítik meg és a király uralmát fejezik ki egész Egyiptom felett, az ország egységét szimbolizálják. Ők együtt alkotják a király nebty vagyis Két Úrnő[9] nevét. Nekhbetet általában keselyű alakban örökítették meg, a fején a Fehér koronával, ugyanakkor Uadzset is felveheti keselyű alakját, vagy megörökíthetik kobrafejű keselyűként. Aki olyan amulettet visel, amelyen együtt jelenik meg a kobra és a keselyű, az a két istennő Nekhbetet és Uadzsetet védelmét élvezi. A kobra és keselyű amulett a temetkezési hiedelmek demokratizálódását követően az I. Átmeneti korban jelent meg a magántemetkezésekben, szinte kizárólag aranylemezből készítették őket, a madár és a kígyó egy-egy kosárkán üldögél, ahogy az uralkodó Két Úrnő nevében. Ezt követően viszont csak a Szaiszi-kortól fordul elő újra és fajanszból készítették őket. Tutankhamon ékszerei között volt egy vékony aranylemez gallér, amely kiterjesztett szárnyú keselyűt és kobrát ábrázol egymás mellett. 300 évvel később, ugyanennek a nyakéknek a miniatűr, amulett változatát helyezték el I. Pszuszennész múmiáján, Taniszban.

Nekhbet erősen kapcsolódik az újjászületéshez és temetkezési ikonográfiához, mégsincs kiemelkedő szerepe a temetkezési szövegekben – ez talán arra vezethető vissza, hogy keselyűtermészetéből fakadóan tartottak attól, hogy elpusztítja a holttestet. A Koporsószövegek 957-es mondásában Nekhbet az elhunyt védelmezője, aki szárnyai védelmező ölelésébe vonja, majd magába fogadja őt – az elhunyt eggyé válik vele. Szetau 20. dinasztia korabeli, El-Kabban található sírjában látható egy jelenet, amelyben egy bárkára helyezett szentélyben viszik az istennő kultuszszobrát. A kísérő felirat szerint a szobrot a Deltabéli Per-Ramszesz városába vitték, hogy részt vegyen III. Ramszesz Szed-ünnepén, amelyet uralkodásának 29. évében tartottak (kb. i.e. 1155). A szentély tetején egyébként egy keselyű ül, amelynek testén egy piros szalag látható. Talán ez egy élő madár volt, amelynek szárnyait azért kötötték át a szalaggal, hogy megakadályozzák azt, hogy elrepüljön. Szetau Nekhbet főpapja volt nagyjából ötven éven keresztül a 20. dinasztia idején. Ezalatt nyolc királyt szolgált, III. Ramszesztől IX. Ramszeszig. Ahogy sok más istennő, Nekhbet is a király egyik isteni anyja volt. Bár a királysággal való szoros kapcsolata miatt állami kultuszban részesült, kultuszközpontjában a szülő nők és a gyermekek védelmezőjeként tekintettek rá. II. Amenhotep újjáépíttette templomát. Az alapítási depozitból előkerült fajansz szemek és fülek valamint termékenységi figurák arról árulkodnak, hogy a hivatalos kultusza mellett a nép körében is népszerű volt. A későbbi korokban Nekhbetet tartották azon utak védelmezőjének, amelyek Nekhebből a Keleti Sivatag bányáiba vezettek.

Nut is megjelenhet keselyűalakban, elsősorban koporsókon. Neithet is megörökítették keselyű alakban, például Gautszesen halotti papiruszán. Gautszesen Montu énekese volt Thébában a 21. dinasztia idején.

A keselyű a thébai háromság anyaistennőjéhez, Muthoz is szorosan kapcsolódik. Bár az istennő eredetileg oroszlánfejű nőként, később keselyűfejéket viselő nőként jelenik meg az ábrázolásokon, az Újbirodalom korszakát követően, Karnakban „Asheru úrnőjeként” keselyű alakban is tisztelték.

 

 

Ajánlott linkek:

A Chicagoi Egyetem Keleti Intézetének gyűjteményében található és a Középbirodalom idejéről származó varázsbot keselyű motívumokkal. Nyilvántartási száma: E10788

https://oi-idb-static.uchicago.edu/multimedia/1595/D.%20017954-E10788_007.1920x1200.jpg

 

Keselyűmúmia a svéd Medelhavsmuseet-ban. Nyilvántartásiszáma: MM 18404

http://collections.smvk.se/carlotta-mhm/web/object/3016268

 

 

Képek:


A Metropolitan Múzeum gyűjteményében őrzik ezt a tündéri amulettet. 

Néhány amulett kifejezetten a Halottak könyvének mondásaihoz köthető. Ezeket a múmia pólyák közé csomagolták. A keselyű amulettel a 157. fejezet foglalkozik, melyet az előírás szerint aranyból kellett elkészíteni és az elhunyt nyakára kellett helyezni. A keselyű ebben az esetben a Hóruszt védelmező Ízisszel azonos, és az amulett a temetés napján volt hivatott védelmezni az elhunytat.

Az álló keselyűt formázó amulettek már az Óbirodalom idején megjelentek és több védelmező istennőt is összekapcsoltak vele, például Nekhbetet.

A Későkortól kezdve jelenik meg egy újfajta amulett készítési technika és a Ptolemaiosz-korban is alkalmazzák a módszert. Az amulettet üvegből állítják elő, úgy hogy egy nyitott formába öntve préselik. Az ilyen formában készített amulettek hátulja durva maradt, a szélei pedig egyenetlenek lehetnek, ha túlcsordult az üveg a formán. A korábbi amulettek egyszínűek, két- vagy többszínű darabok a Ptolemaiosz-korra jellemzőek (i.e. 400 - 30.).

A 18. dinasztia idején az antropoid koporsókon, az uzeht-gallér alatti részen gyakran keselyű terjeszti ki szárnyait. A madár ilyenkor Nut istennőt testesíti meg. A képen látható koporsót Münchenben őrzik. Ott, ahol a tulajdonos nevének kellene lennie üresek a feliratsávok. A lelőhelye a thébai Nyugati Part.

Nebked Hallottak könyvének részlete, 18. dinasztia, III. Amehotep uralkodása. Ozirszt látjuk egy díszes szah-netjerben, akit egy keselyűfejű nő von szárnyai védelmébe. Nincs az istennőre vonatkozó felirat, így nem derül fény arra, melyik istennőt látjuk. Nebked anyja és felesége társaságában mutat be áldozatot a szentélyben látható isteneknek.

Egy nagyon különleges darabja a KHM egyiptomi gyűjteményének ez a keselyűfejű férfit ábrázoló szobor, mely nem más, mint egy csillagisten. Fából készítették, stukkóval vonták be, majd festették. A vállain egy-egy napkorong látható. Három osztatú parókát, uzeht-gallért, karpereceket és rövid, ünnepi kötényt visel. Az ilyen típusú istenábrázolás csak a 19-20. dinasztia királysírjainak asztronómiai mennyezetén fordul elő. A szobrot is az Újbirodalom idejére datálják.

Medinet Habuban, III. Ramszesz millió évek templomában is vannak jó színmegtartású keselyűábrázolások. Ez a példány is az áldozatot bemutató urlkodó felett lebeg, érdekes, hogy ezúttal mindkét szárnya lelefé fordul.

Még egy jelenet Medinet Habuból, III. Ramszesz templomából. Az uralkodó Mut istennőnek mutat be áldotatot. Keselyű lebeg felette védelmezőn. Mut ureusszal kiegészülő keselyűfejéket és Kettős koronát visel a fején.

Leidenben őrzik Amaszisz király (26. dinasztia, kb. i. e. 570 – 526) gránitból faragott naoszát, mely egykor Kom el-Ammarban állt. Ezen található Ízisznek a fotón látható keselyűalakú ábrázolása. A rá vonatkozó felirat: Ízisz, a Két Ország úrnője. Mellette fia Hórusz, sólyomalakú ábrázolása van. A naoszban eredetileg Ozirisz szobrát őrizték.

Ezt a felvételt Bécsben a KHM-ben készítettem. Egy fából faragott keselyűszobor szerepel rajta, amely a Későkorból maradt ránk. Nekhbetet, mint a holttest védelmezőjét ábrázolja.

Balra fent: Nekhbet I. Szeszósztrisz bárkaszentélyén, Középbirodalom, 12. dinasztia. A szentély maradványa Elephantiné szigetén áll. Balra lent: Karnakban, az Open Air Múzeumban, ezen a mészkőtömb töredéken a „Mut, Asheru úrnője felirat szerepel. Újbirodalom, 18. dinasztia. Legalul: Keselyűt formázó Ptolemaiosz-kori fajansz berakás töredéke és egy apró keselyű amulett. Mindkét tárgy a Louvre gyűjteményében van.

Jobbra fent: Tabaketnhonszu külső, fából faragott, antropoid koporsójának belső fele, egész pontosan annak egy részlete. A 21. dinasztia korabeli koporsó a Deir el-Bahari kasettből került elő. Különböző túlvilági istenalakok látható rajta, köztük egy keselyűfejű is. A fotót Bécsben, a KHM-ben készítettem. Alatta: Fajansz csempe töredék II. Ramszesz titulatúrájának részletével. A Két Úrnő vagyis nebty név hieroglifái szerepelnek rajta. Újbirodalom, 19. dinasztia. Qantirból származik, de napjainkban Münchenben van kiállítva.

 

 

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2019.06.30.

Utoljára szerkesztve: 2021.03.12.

 

 

Felhasznált irodalom:

Houlihan –The Birds of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press)

Rozenn Bailleul-Lesuer (editor) Between Heaven and Earth – The Birds of Ancient Egypt (OIP 35, 2012)

Herman Te Velde – The goddess Mut and the vulture (Servant of Mut – Studies in honor of Richard A. Fazzi, 242-245. oldal)

LÄ Band II 513 – 515

Lesley Jackson – The noble vulture (Nile Magazin 10., 2017 34-41. oldal)

Carol Andrews – Amulets of Ancient Egypt (British Museum Press)

 

 

[1] Ezt a fajt az egyiptológiai lexikon nem említi, viszont Lesley Jackson cikkében szerepel.

[2] A sen-gyűrű mindazt jelképezi, amit a nap huszonnégy órájában a Nap bejár– más szóval az univerzumot – illetve mágikus, papiruszszálból készült csomóként védelmezi azt, amit a csomó bekerít. Hosszított formája a kartus.

[3] G14 –

[4] G1 –

[5] „a nemes keselyű, amelyből nem létezik hímnemű” – áll egy 2. századból fennmaradt papiruszon (Papyrus Leiden I 384).

[6] Ejtsd khu. Ennek a legyezőnek a neve a xwi – védelmezni igéből származik.

[7] Angolból fordítva: Between Heaven and Earth, 53. oldal

[8] Angolból fordítva: Between Heaven and Earth, 54. oldal

[9] G16 –