Dióhéjban az ókori Egyiptomról

 

Úgy tűnhet, hogy az ókori egyiptomi civilizáció szinte változatlan formában maradt fenn a több mint 3000 éves fennállása alatt. Ám míg kultúrájuk általános jellemzőit, identitását a történelme során figyelemre méltó módon megőrizte, az élet- és gondolkodásmód, a vallás, a nyelv, illetve a művészet jelentős változásokon ment keresztül.

A viszonylagos állandóság részben Egyiptom kedvező és biztonságos fekvésének köszönhető. A nagy múltú ország Afrika északkeleti csücskében fekszik, melyet nyugatról és keletről sivatag határol,[1] északról a Földközi-tenger, délen pedig a Nílus első kataraktája[2] képezi a természetes határvonalat. Az ókorban Egyiptomtól nyugatra líbiai törzsek éltek, keletre a Sínai-félszigeten beduin törzsek, délen pedig núbiaiak. Az ókori egyiptomiak kereskedelmi kapcsolatban álltak Nyugat-Ázsiával, a Földközi-tengeren keresztül Krétával, délen pedig Közép-Afrikával.

A Nílus délről északra folyik, először tehát a Nílus-völgyén halad keresztül. Az első katarakta – Asszuán környéke – és a mai Kairó között terül el Egyiptom egyik nagy tájegysége, Felső-Egyiptom. Ennek északi határa az ókorban Memphisz városa volt – ez körülbelül ott van, ahol a modern Kairó. Innentől a folyó több ágra bomlik és a Földközi-tenger felé folytatja útját, ez a Kairótól északra található termékeny síkság, a Deltavidék, azaz Alsó-Egyiptom. Az ókorban a Deltában a folyónak még hét fő ága volt, napjainkban csak kettő van.

 

A Nílus és a két parján elterülő sivatag Minia környékén.

A Nílus menti zöld sáv élesen elkülönül a sivatagtól.

Az Első katarakta vidéke Asszuánnál.

 

A két országrészhez: Felső- és Alsó-Egyiptomhoz, címeristennők, koronák és címernövények is társultak. Ezeket foglaltuk össze az alábbi táblázatban: 

 

Felső-Egyiptom

Alsó-Egyiptom

Két-Ország

Név

Tá semau

(tA Sma.w)

Tá mehu

(tA mH.w)

Taui

(tA.wj)

Címeristennő

Nekhbet

(nxb.t)

Uadzset

(wAD.t)

Két Úrnő

(nb.tj)

Korona

Fehér korona

(HD.t)

Vörös korona

(dSr.t)

Kettős korona

(sxm.tj)

Címernövény

„liliom”/virágzó sás

(Sma)

papirusz[3]

(wAD)

egyesíteni a Két Országot

(zmA-tA.wj)

 

Egyiptomot nagyon gyakran nevezik Két Országnak (Alsó- és Felső-Egyiptomra utalva). Az ország másik nevei a Kemet vagy a Ta-meri, előbbi jelentése Fekete (föld)[4], és a megművelhető területet, a Nílus völgyét, valamint a Deltát értették alatta, utóbbi jelentése pedig Szeretett föld. A keleten és nyugaton elterülő sivatagot Deseretnek, vagyis Vörös (föld)-nek nevezték. A Fekete (föld) Hórusz isten fennhatósága alatt állt, a Vörös (föld)-höz Széth istent kapcsolták.

A keskeny Nílus-völgyben és a szélesebb Nílus-Deltában az élet ritmusát a folyó – mely a Fehér- és a Kék-Nílus egyesülésének gyümölcse – viszonylag pontosan kiszámítható (júliustól októberig tartó) áradása határozta meg, melyet a nagy monszunesők okoztak messze délen, a mai Etiópiában. A Nílust az ókori egyiptomiak egyszerűen úgy nevezték, hogy Iteru, vagyis folyó. Az áradó Nílus istene Hápi volt.

 

Uadzset  és Nekhbet megkoronázza VIII. Ptolemaioszt az edfui Hórusz-templom egyik jelenetében.

Két, a fején a címernövényeket viselő Hápi jelképesen egyesíti a Két Országot. Az északi és déli irány mellett megjelenik a kelet és a nyugat is. A nyugat hieroglifáján egy sólymot látunk, a kelet hieroglifáján pedig a Benu-madarat.

Koporsótöredék a Louvreban, kb. i. e. 1000.

Herihór koronázási jelenete a karnaki Honszu-templomban.

Hórusz, Ízisz fia és Széth koronázzák meg Amon első prófétáját, mikörben két oldalról Uadzset és Nekbet fogja közre. Széth a Felső-Egyiptom ura jelzőt kapja a feliratban, az alakját valamikor a későbbi korokban szándékosan kivésték.

III. Átmeneti kor, 21. dinasztia

Forrás: Lepsius - Denkmaeler, Band VIII., Abth III., Bl. 246

 

Az áradás határozta meg az évszakokat is. Három évszak volt: az áradás (ahet), a sarjadás (peret) és a forróság (semu). Amikor a víz visszahúzódott, gazdag iszappal beterített földeket hagyott maga után, s az egyiptomiak számára ekkor következett el az ültetés ideje, a sarjadás időszaka, majd később az aratás. Ilyenkor bőségesen aratattak gabonát, zöldséget és gyümölcsöket. Az árpa és a búza különösen fontos volt, mivel ezekből állították elő az alapvető ételt és italt, a kenyeret és a sört. A száraz évszakban az Nílus vízállása alacsony volt egészen addig, amíg újra meg nem áradt a következő évben. Utóbbi eseményt az egyiptomiak az istenek ajándékának tartották, rendszerességében az élet és a halál istenek által szabályozott ciklusát látták. Áradás alatt a földművesek nem tudtak dolgozni a víz alatt álló földeken, ilyenkor volt idejük az állam számára egyéb munkát végezni. Az 1960-as években épült Asszuáni Nagy Gát sajnos tönkretette a folyó ciklikus áradását.

 

Hieroglif szó

Átírás

Jelentés

km.t

Fekete (föld)

dSr.t

Vörös (föld)

tA-mrj

Szeretett föld

jtr.w

folyó (Nílus)

Ax.t

áradás (évszak)

pr.t

sarjadás (évszak)

Sm.w

forróság (évszak)

 

Az ókorban a Deltában gazdag termőföldek, gyümölcsösök és szőlőskertek voltak. Tehéncsordák gyarapodtak a bő legelőkön. A szarvasmarhákat a gazdag földbirtokosok nevelték, a szerényebb háztartásokban bárányokat, kecskéket, sertést és szárnyasokat[5] tartottak. Emellett hasznosították a gazdag vadvilágot is. A Delta mocsaraiban és a Nílus-völgyben a part mentén papirusz burjánzott, amelyből többek között csónakokat és az értékes papiruszt állították elő. Lenből kötelet, kosarakat és finom vásznakat készítettek. A nagyobb hajók elkészítéséhez szükséges fát azonban importálni kellett. Egy fontos nyersanyag szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre, ez pedig az iszap, mely a Nílust szegélyezte, nagyszerű építőanyagot biztosított, de használták edények készítésére is. A kőépítményekhez szükséges nyersanyagok is rendelkezésre álltak, többnyire könnyen formálható mészkövet vagy homokkövet használtak. De keményebb köveket – mint például a gránitot – is bányászták és használták a dinasztikus korban. A folyó lehetővé tette a kőfaragók és szobrászok számára, hogy a kőtömböket több száz kilóméterre a bányából az építészeti területre szállítsák.

Az ókorban a sivatagok fontos nyersanyagforrások voltak. A nyugati sivatagban mészkő, okker, diorit, ametiszt és nátron lelőhelyek voltak, de előfordult a karneol is. A bányákhoz kiszáradt folyómedreken, vagyis wadikon keresztül jutottak el. Ebben a sivatagban több oázis is van, ahol virágzik az élet, annak köszönhetően, hogy a föld alatt, a felszíntől nem túl távol víztartó réteg van. A keleti sivatagban aranyat, rezet, türkizt, achátot és ónt bányásztak. A Sínai-félszigeten réz és türkiz bányák voltak az ókorban.

 

Dűne a nyugati sivatagban.

Vörös és sárga okker a nyugati sivatagban.

Az ókori egyiptomiak festéket készítettek belőle.

A szél és a nagy hőmérséklet különbség érdekes formákat hoz létre. A jobb oldalon, mintha egy szfinxet látnánk a nyugati sivatagban, de ez természetes képződmény..

A következő néhány képeken is látható, hogy a nyugati sivatag mennyire sokszínű és változatos.

A nyugati sivatag.

A nyugati sivatag.

 

Úgy tűnik, hogy a Nílus-völgyében letelepedő népesség ősei egyrészt a Szaharát egykor benépesítő népcsoport, amelyik a klímaváltozás miatt bekövetkező deszikkációt[6] követően keletre vándorolt és a Nílus-völgyében telepedett le, másrészt egy olyan vadászó népcsoport, akik a szarvasmarhák őseinek (Bos primigenius) hatalmas csordáit követték dél felől, Kelet-Afrikából észak felé, talán arról a területről, amit ma Hold-hegységként[7] ismerünk. Nem tudjuk, hogy a két népcsoport mikor és hogyan találkozott, illetve kezdett összeolvadni, de annyi bizonyos, hogy a völgy legkorábbi lakossága közvetlen ősei azoknak, akik Egyiptom civilizációját létrehozták, amikor a Nílus-völgyben első bizonyítékok megjelennek, mintegy 7500 évvel ezelőtt.

Az első predinasztikus kultúra Felső-Egyiptomban a Badari, mely i. e. 5500-ban jelent meg. Jellemzően mezőgazdasággal foglalkoztak, valamint kecskéket és juhokat tenyésztettek. Kapcsolatban álltak a Vörös-tengerrel, mert onnan származó kagylók kerültek elő sírjaikból.

Ez követi a Nagada I korszak, körülbelül i. e. 4000-3500 táján. Abban egyetértenek a kutatók, hogy a Badari és az azt követő Nagada I kultúra kapcsolatban állt, azonban cserépedényeik teljesen eltérők.

A harmadik felső-egyiptomi predinasztikus kultúra a Nagada II (kb. i. e. 3500-3100) azt mutatja, hogy nagyon gyorsan feljődött az egyiptomi élet minden területe, az anyagi kultúra, a művészet és a technológia. A Nagada II népe úgy tűnik valamilyen kapcsolatban állt Délnyugat-Ázsiával. Ennek bizonyítéka a közelmúltban került elő a Deltából.

Alsó-Egyiptomban is voltak predinasztikus kultúrák, ezek a Maadi, a Merimde és az el-Omari. Ezek bizonyítottan megelőzik a déli kultúrákat, ugyanakkor sokkal érezhetőbb hatás érte őket a palesztin és levantei[8] területekről, esetleg Mezopotámiából is, de Alsó-Egyiptomnak sohasem volt olyan befolyásos szerepe Egyiptom történeti fejlődésében, mint a déli országrésznek.

 

A nyugati sivatag.

Oázis a nyugati sivatagban.

.

Ez már a keleti sivatag.

A keleti sivatag.

A keleti sivatag.

.

Papirusz Amonnakht könyvtárából, Deir el-Medinából. A szerzőjének is Amonnakhtot tartják. A Wadi Hammamatot ábrázolja a keleti sivatagban. Ez a wadi a Vörös tengerrel köti össze a Nílus-völgyet. Bal oldalon a hegyek rózsaszínűek az egyiptomiak gránitot és aranyat bányásztak itt. A jobb oldali területen, a sötétbarnás bekhen-kő kifejtése zajlott. Ez az egyik legrégebbi ismert térkép. Újbirodalom, 20. dinasztia, IV. Ramszesz kora (kb. i. e. 1156 - 1149).

 

Az ókori Egyiptom írott történetének kezdete Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítéséhez kapcsolódik, mely jelenlegi ismereteink szerint kb. i. e. 3100-ban következett be és a hagyomány szerint Ménész (Mnj) nevéhez fűződik.[9] Nevét a későbbi egyiptomi királylistákból és klasszikus forrásokból ismerjük. Történelmileg két uralkodó kapcsolódik ehhez az időszakhoz: Narmer, aki valószínűleg a Predinasztikus kor utolsó fáraója volt, és utódja – talán fia – Aha, aki végül uralma alatt egyesítette a Két Országot. A Narmer és az Aha az uralkodók Hórusz-nevei, mely címeik felsorolásának egyik hivatalos eleme volt, szerehbe[10] írták, mely felett általában sólyom állt. Elképzelhető, hogy a Ménész születési név Ahát takarja. Az ő uralkodása idejéből származik a legrégebbi szakkarai sír.

A Nílus-völgy lakossága az egyesítés korában, i. e. 3150-3100 körül 870.000 fő lehetett, az Óbirodalomban, i. e. 2500 körül 1,6 millió, a Középbirodalom idején, i. e. 1800 körül feltehetőleg 2 millió, az Újbirodalom idején 3 millió, a Ptolemaiosz kor kezdetén 2,4 millió, a végén pedig 5 millió lehetett.

Az Egyiptomban uralkodó harminc dinasztia királyairól úgy gondolták, hogy isteni jog által és isteni hatalommal uralkodnak. Hórusz isten földi megtestesülésének tartották őket, ugyanakkor szorosan kötődtek Réhez, a Napistenhez is, mivel egyik mítoszuk szerint a világ teremtése után ő volt Egyiptom első uralkodója. Az ókori Egyiptom királyát fáraónak nevezzük. Az uralkodó király egyik jelzője volt a pr aA[11] – szó szerint: nagy ház – mely eleinte talán a királyi palotát, vagy a királyság intézményét jelölte, később – valamikor III. Thotmesz[12] idején – elkezdték használni a király személyének jelölésére is. A szó görög formája a pharao.

 

A Mózes-hegy vidéke a Sínai-félszigeten.

A Mózes-hegy környéke a Sínai-félszigeten.

.

A legkorábbi írásos emlékek köz tartoznak ezek a kicsi elefántcsont vagy vízilóagyar címkék. Az 1 dinasztia idejéről származnak (kb. i. e. 3100) és az Abűdoszhoz közeli Umm el-Qabban találták meg őket.

 

A fáraó legfontosabb jelvényei a koronákon kívül a homlokán látható ágaskodó kobra, az ureusz[13]., a heka[14] és a nekhakha[15] jogar, az álszakáll és a kötényén hátul lelógó állatfarok.

A királyi titulatúra öt névből állt, fokozatosan alakult ki.

A legrégebbi a Hórusz-név (Hr vagy Hr.w), amit szerekhbe írtak. Ez a név a hatalom legfőbb birtokosát a sólyomisten földi megtestesülévé teszi. Narmer palettáján már megjelenik.

A Két Úrnő név (nb.tj) szintén igen korai, Aha király alatt tűnik fel. A Két Ország egyesítésének vallási megfogalmazása, az uralkodót a címeristennők védelme alá helyezi.

Az Arany Hórusz (Hr-nbw/Hr.w-nbw) vagy Arany Sólyom (bjk-nbw) név mondanivalója és létrejöttének körülményei bizonytalanabbak, a 4. dinasztia idején jelenik meg és talán a király különböző, helyi Hórusz-formákkal való azonosságára utal.

A Felső- és Alsó-Egyiptom királya nevet (nswt-bj.tj), vagy címet az 1. dinasztia idejétől ismerjük, politikailag fogalmazza meg az egyesítés utáni kormányzati formát, a Két Ország egységét. A kettős királyság eszméje a legszilárdabb egység idején is továbbélt. Trónnévnek is nevezik és általában kartusba[16], vagyis egy ovális keretbe, névgyűrűbe írják. Ez valójában a sen-gyűrű[17] elnyújtott változata, mely örökkévalóságot, végtelenséget jelent és védelmező szimbólum.

A Ré fia (zA-ra) címet, mely után a király születési neve áll, Kheopsz fia, Dzsedefré[18] vette fel elsőként. Ezt is kartusba írják, gyakran egy jelzővel együtt.

Az alábbiakban II. Ramszesz uralkodói titulatúrájának egyik változatát olvashatod.

Hórusz név:

Hr.w kA nxt mry ra – Hórusz, (a) Győzedelmes bika, Ré szeretettje.

Két úrnő név:

nb.tj m-k km.t waf xAs.wt – Két úrnő Egyiptom védelmezője, (aki) legyőzi az idegen országokat.

Arany Hórusz név:

Hr.w-nbw/bjk-nbw wsr rnp.wt aA nxt.w – Arany Hórusz, (aki) Években gazdag, győzelmekben hatalmas.

Trónnév:

nswt-bj.tj wsr mAa.t ra stp n ra – Alsó- és Felső-Egyiptom királya, Erős Ré igazsága, Ré választottja

Születési név:

zA-ra ra-ms-sw mrj jmn – Ré fia, Ramszesz, Amon szeretettje

 

Az uralkodóhoz hasonlóan az ókori Egyiptom királynéinak is volt isteni megfelelője. Elsősorban olyan istennőkhöz kapcsolták őket, aki vagy a fáraó anyja vagy a felesége lehetett. Hórusz anyja Ízisz istennő volt, a felesége pedig Hathor. Egyiptom uralkodójának egyébként több felesége volt, de közülük csak az anyakirályné és a főfeleség – Nagy Királyi Hitves – részesült megkülönböztetett figyelemben. Ha a fáraó halálakor a trónörökös még pici gyermek volt, akkor az anyakirályné régensként kormányozta az országot.

 

Az ókori egyiptomiak nem egy fix időponttól számították az időt. Időszámításukat a Középbirodalomtól a királyok uralkodási éveinek számára alapozták, korábban, az Óbirodalom idején a vagyonszámbavétel időpontja volt mérvadó, mely kétévenként történt. Ezelőtt, még az első két dinasztia idején pedig emlékezetes események alapján jelölték az éveket. A kevés ókorból fennmaradt királylista töredékes és nem teljes. Ebből következik, hogy az egyiptomi kronológia messze nem pontos. I. e. 664-től azonban a datálási rendszer már pontosan köthető a mi naptárunkhoz, mivel egy egyiptomi papirusz említ egy napfogyatkozást, melynek dátuma megfelel görög és perzsa forrásoknak. Az ezt megelőző időszakokról a tudósok ma is élénk vitákat folytatnak és előfordul, hogy a különböző ókori Egyiptomról szóló könyvekben az olvasók akár 30-50 évvel eltérő dátumokkal találkoznak az egyes korszakok vonatkozásában.

Az ókori egyiptomiak az évet 12 harminc napos hónapra osztották, és ezt megtoldották öt kiegészítő nappal, ezek az úgynevezett epagomena napok, istenek születésnapjai, melyről az Oziriszről szóló írásban[19] olvashatsz részletesebben. Hetek helyett a hónapokat három 10 napos egységre, azaz dekádokra osztották. A napokat ők is 24 órára osztották, de érdekesség, hogy az ő időszámítási rendszerükben az órák nem egyforma hosszúságúak voltak. A nappalt és az éjszakát ugyanis 12-12 órára osztották fel, viszont mivel a nappalok és éjszakák hossza évszakonként változott, egy-egy óra néha rövidebb vagy hosszabb volt 60 percnél, hogy a nappali 12 órás és az éjszakai 12 órás felosztás ilyenkor is megvalósulhasson.

 

Az ókori egyiptomi társadalom szerkezete az idő előrehaladásával változott. Kezdetben még csak két rétegre tagozódott, egy kisebb csoportra, mely az uralkodó elitet alkotta (pat), illetve a népesség többi részére (rxyt). Az elit közvetlen kapcsolatban állt a királlyal, gyakorlatilag a király rokonaiból állt. Az Óbirodalom idején a társadalom csúcsán továbbra is a király állt, alatta a királyi család tagjai és az írástudó hivatalnokok, akik a közigazgatás tagjai voltak, a társadalmi piramis alapját pedig lakosság többi része alkotta.

Az Újbirodalom idején a társadalmi piramis csúcsán Egyiptom királya, a fáraó állt, alatta közvetlenül a vezírek következnek. A vezír a korai időktől kezdve az ország második embere, az állami adminisztráció vezetője volt, és a bíróság élén is ő állt. Az Újbirodalom idején a tisztséget kettéosztották, külön vezír felügyelte Felső- és Alsó-Egyiptomot. Az Újbirodalom idején, amikor Egyiptom meghódította a délen található Núbiát, akkor létrehozták a núbiai alkirályok hivatalát (Újbirodalom, 18. dinsztia, I. Amenhotep). A kusi királyfi, a Déli országok elöljárója az Asszuántól délre eső, Egyiptom fennhatósága alá tartozó területeket felügyelte. Alattuk helyezkedtek el az állami hivatalnokok és a papság. Ekkoriban már létrejött egy erős középosztály, amely kereskedőkből, katonákból és mesteremberekből állt. A társadalmi piramis alján találhatók a földművesek, a szolgálók, és a rabszolgák. A rabszolgák általában az idegen országból hozott hadifoglyok voltak, jelentősen az Újbirodalom idején nőtt meg a számuk.

Az írnokok döntő szerepet játszottak az kormányzat és a társadalom működésében. Körülbelül az egyiptomiak 1-5 %-a tudott írni és olvasni. Sokrétű feladatot láttak el, ezek közé tartozott például az adók beszedése, a kerületek-, városok, birtokok igazgatása, különböző jogi dokumentumok készítése. Az írnok hivatás remek lehetőség volt a társadalmi ranglétrán való előre haladásra.

A király volt az ország vallási vezetője is. Az ország számos templomában a király megbízásából napi szinten a papság végezte el a rituálékat. A papok között voltak teljes állásúak, de olyanok is, akik bizonyos időközönként váltották egymást a szolgálatban. A papok adminisztratív tisztviselők is voltak, a királyt és az isteneket is szolgálták. Egy pap néha több istent is szolgált, akár több különböző templomban is. Házasodhattak és a papi hivatal gyakran apáról fiúra szállt. Hierarchiába rendeződtek és rangjuk meghatározta, hogy a templom mely részeibe léphettek be. Rangjukat sajátos ruházat vagy frizura jelezte. Az adott isten kultuszának vezetője a főpap volt, vagyis az „első istenszolga”.

Az Óbirodalom idején az egyiptomiakat még csak háború idején sorozták be a seregbe. Ám a Középbirodalom idejétől Egyiptomnak állandó hadserege lett. A katonákat ugyanúgy fizették, mint a többi állami hivatalnokot és a katonaság nagyon jó lehetőség volt a társadalmi ranglétrán való előre haladásra, mert bármelyik egyiptomi férfi jelentkezhetett a hadseregbe. Aki jó képességű volt, bátran harcolt a csatában, azt az uralkodó megjutalmazta. Földet, szolgákat és kitüntetéseket kaphatott.

A mezőgazdaság volt a királyság gazdaságának alapja, és a földművesek tették ki az egyiptomi lakosság többségét. Öntözéses földművelést alkalmaztak. A mezőgazdasági területeket az öntözőcsatornák mentén telkekre osztották. A földművesek általában nem birtokolták az általuk megművelt földet, hanem bérelték, és így a megtermelt javak nagy részét a földtulajdonosoknak (gyakran a templomoknak és az államnak) kellett átadniuk. A föld bérlete vagy tulajdonjoga általában családon belül öröklődött.

 

Az ókori egyiptomi nyelv[20] az afroázsiai (korábbi nevén sémi-hámi) nyelvcsaládba tartozik, annak hat főága közül az egyik. Nincsenek közvetlen nyelvrokonai. Az írásjeleket, amelyekkel az ókori egyiptomiak írtak, ma hieroglifáknak nevezzük, ez görögül szent vésetet jelent. A legelső írásjelek Abüdoszból kerültek elő, kb. i. e. 3100 környékéről, vagyis az államalapítás időszakából. A hieroglifírást a kopt nyelven is jól értő Jean-François Champollion (1790-1832) francia klasszika filológus, orientalista és egyiptológus fejtette meg, 1822-ben, elsősorban a rosette-i kő felhasználásával. A módszere az volt, hogy megpróbálta elolvasni a kartusba írt királyneveket.

 

 

Ajánlott linkek:

Az ókori egyiptomi nyelvről az alábbi oldalainkon olvashatsz:

https://maatkara.extra.hu/tortenelem/nyelv.htm

https://maatkara.extra.hu/tortenelem/hieroglif2.htm

 

Az ókori egyiptomi koronákról készült cikkeket az alábbi linkekre kattintva találod:

https://maatkara.extra.hu/tortenelem/Koronak_I.htm

https://maatkara.extra.hu/tortenelem/Koronak_II.htm

 

 

Készítette:   és

Közzétéve: 2013.02.27.

Utoljára szerkesztve: 2024.09.07.

 

 

Felhasznált irodalom:

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz kiadó, 1998)

Baines – Malek : Az ókori Egyiptom Atlasza (Helikon kiadó, 2000)

Teacher Resource Guide: Ancient Egypt (Kelsey Museum of Archeology)

Hannig Lexica 3 (Rainer Hannig – Die Sprache der Pharaonen, Philipp von Zabern)

Alberto Siliotti: Egyiptom – Templomok, istenek, fáraók (Officina ’96 Kiadó Kft., 2003)

Jürgen von Beckerath: Handbuch der ägyptischen Königsnamen (Deutscher Kunstverlag, München, 1984)

 

 

[1] Ezeket nyugati és keleti sivatagnak nevezik, rajtuk túl nyugatra – a Szahara keleti szegélyét alkotó – Líbiai-sivatag, keletre pedig a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger található.

[2] A katarakta zuhatagos rész, ahol a folyó számos kisebb ágra bomlik szét, szigeteket alkot és általában hajózhatatlanná válik.

[3] Noha a köznyelvben sásnak szokás hívni, valójában a palkák családjába tartozó növény.

[4] A „föld” szó csak az értelmezés megkönnyítése miatt szerepel zárójelben, mivel az egyiptomiak nem írták ki ezt a szót a „Fekete” vagy a „Vörös” jelzők után, csupán egy értelmezést segítő hieroglifával, ún. determinatívummal jelölték, hogy a Kemet és a Deseret kimondottan a földterületet jelenti.

[5] Kacsákat, libákat, ludakat.

[6] Kiszáradás.

[7] Kelet-Afrika szívében, nagyjából az egyenlítőn, Uganda és Kongó határán található.

[8] Történeti földrajzi régió, mely a mai Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina és Jordánia területének felel meg.

[9] Ma már korábbi királyok neveit is ismerjük, melyeket a történészek 0. dinasztiaként tartanak számon. Ezek Hórusz Skorpió, Hórusz Ré (létezése még nem kétséget kizáróan bizonyított), Hórusz Szehen (vagy Ká) és ide tartozik Hórusz Narmer is. (Rainer Hannig – Grosses Handwörterbuch Ägyptisch – Deutsch)

[10] A fáraó nevét körülvevő téglalap alakú keret, melynek felső felében olvasható a név, alsó felét palotahomlokzat motívum díszíti:

[11] A képen fekete, sötétség láthatóAutomatikusan generált leírás

[12] Újbirodalom, 18. dinasztia.

[13] Ez az istenek és a király védelmezője, úgy gondolták, hogy tüzes leheletével elpusztítja a fáraó ellenségeit.

[14]

[15]

[16] A cartouche francia szó és azt jelenti, hogy töltényhüvely

[17] A képen fekete, sötétség láthatóAutomatikusan generált leírás

[18] Óbirodalom, 4. dinasztia.

[19] http://maatkara.extra.hu/ozirisz1.htm (2. lábjegyzet)

[20]  - rA n kmt – Egyiptom nyelve