Majmok

 

A majom a Predinasztikus kortól kezdve része volt az egyiptomiak mindennapi életének, bár szembetűnően kevés ábrázolását találhatjuk a Középbirodalom idejéből. Nyilvánvalóan ebben az időben a kutya nagyobb népszerűségnek örvendett.

Fajtáját tekintve többféle majmot különböztetünk meg. A Középbirodalom idején még őshonos volt a zöld majom vagy cerkófmajom (Cercopithecus aethiops, óegyiptomi nevén gif) és a galléros pávián (Comopithecus hamadryas, ókori egyiptomi nevén janj). Talán a vörös majom, vagy huszármajom is megjelenik az ábrázolásokon, de mivel néhány majmot jelölő egyiptomi szó pontos jelentése máig nem ismert, és a művészek sem mindig választották meg pontosan az ábrázolt állatok színeit, ezért néha kétséges, hogy melyik fajtára gondoltak. Mi több, az is gyakori, hogy több fajt ötvöznek egy ábrázoláson. A különbség az erőteljesebb testalkatú, zöldes sörényű, jellegzetes fenekű, fekete pofájú és mancsú pávián és a kisebb, karcsúbb, vöröses hátú, sörénytelen cerkófmajom között egyértelmű. Az olíva vagy Anubisz-pávián (Cynocephalus) már a korai időktől kezdve kultikus tiszteletben részesült Felső-Egyiptomban (Hierakónpoliszban és Abüdoszban), mint a „Nagy Fehér” (HD wr). Erre utalnak a korai időkből származó pávián-szobrok; egy közülük Narmer, egy másik Merneith nevét viseli, de ismerünk felirat nélküli példányt is. Később Thottal a bölcsesség istenével hozták kapcsolatba, az ő egyik megjelenési formája lett, akinek fő kultuszközpontja Hermopoliszban volt. Thotként a pávián az írnokok védelmezője és az Időszámítás Ura (a vízórákon megjelenik az ábrázolása). Mint a Napisten követe, mesélő művészetének segítségével ráveszi a nagymacska alakjában elkóborolt Napszemet a hazatérésre.

 

A Piramis-szövegekben[1] egy majompárt a Napisten „szeretett fiainak” neveznek. Hajnalban és napnyugtakor, miután a páviánok elhagyják a búvóhelyüket, vagy éppen oda tartanak, a páviánkolóniák egybegyűlnek, hogy hangosan fecsegjenek. Ezt az ókori egyiptomiak úgy értelmezték, hogy köszöntik a Napot következésképpen, a páviánok kapcsolatba kerültek a Napkultusszal. Gyakran jelennek meg adoráló testtartásban a napot üdvözölve a templomreliefeken, pektorálokon és a Halottak Könyve illusztrációin. Az obeliszkek talapzatán szobor formájában szintén a Napot üdvözlik. A túlvilágon 9 majom nyitja meg a belépő Napistennek a kaput, másik 9 majom hódol neki, megint mások a bárkáját húzzák. A halottra veszélyt jelenthetnek a majom-démonok, mivel hálóval csapdába ejtik a lelkeket, de mások segítették az elhunytak. Hápi néven egy páviánalak a Kanópusz-őrzőinek egyike. A majom jelentős szerepet tölt be az állattörténetekben is.

 

Nem tudjuk, hogy mennyi ideig maradtak a majmok – melyek napjainkban csak a délebbi országokat népesítik be – őshonosak Egyiptomban; de bizonyosan eltűntek az Újbirodalom idején. Emellett a korai időktől kezdve hoztak állatokat Délről. Már az Óbirodalomban előfordult, a Núbián keresztül történő behozatal, ahogy ez gyakran látható az északra utazó hajókat ábrázoló jeleneteken; majmokat szállítanak, melyek felmásznak az árbócra és kötélzetre. Az újbirodalmi adó ábrázolásokon elefántagyarakat hordozó núbiaiakon csüngnek, vagy zsiráfok nyakán másznak. Néhányuk valószínűleg nem sokkal később el is pusztult, mivel ezek a főemlősöknek nagyon fogékonyak a különböző betegségekre, mint a daganatok, az angolkór, és különösen a tuberkolózis, ezek mind kimutathatók a bebalzsamozott példányokban.

 

A majmokat főként a bohókás természetük okozta örömért tartották. Mint mókamester, és mint házi kedvenc egyaránt népszerűek voltak. Néhány óbirodalmi sírábrázolás szerint azonban volt egy fontosabb feladatuk is, segítették a rendőrség munkáját.

A páviánok, különösen hímek - bár kedvesek a gyerekekkel és a fiatal állatokkal - viselkedése mégis kiszámíthatatlan és ezért kevésbé alkalmasak kisállatnak, habár nőstényeket bevittek a háztartásba.

A pávián alakját használták az erőszak szó determinatívumaként. Természetéről említést tesznek egy lopós pávián-istenhez szóló óbirodalmi piramisszövegben is: „Add vissza, Babi, vörösfülű, akinek bíbor a hátsó fele. Az istennődnek szánt hús áldozatot vetted a szádhoz.”

A cerkófmajom különösen kedvelt háziállat volt. Néha nyakéket vagy övet viselnek, néha még karkötőket és bokaperecet is. Gyakran ábrázolták őket tulajdonosuk széke alatt. A cerkófmajom motívum feltűnik a hölgyek toalettjében is, kozmetikai edényeken és eszközökön, sőt szerepelnek erotikus jelenetekben is.

Csakúgy, mint a macskaábrázolások, a majomábrázolások is gyakran hordoznak erotikus jelentést, ami nem meglepő feltűnő viselkedésük ismeretében. Bujának tartották azon szokása miatt, hogy gyakran hátsó lábán áll, így láthatóvá válik ragyogó színű nemi szerve. Egyaránt tisztelték és félték nemzőerejét.

 

A majmok néha különleges temetésben részesültek. A Királyok Völgye 3 állatokat rejtő sírjának egyikében, a KV50-ben egy majom és egy kutya múmiáját találták meg. Az Edward R. Ayrton által 1906. januárjában felfedezett kis kamrák talán II. Amenhotephez kapcsolódnak, mivel az ő sírja (KV35) közelében találhatók. Közismert Maatkaré esete, aki a 21. dinasztia egyik hercegnője volt, és mint Amon Isteni Felesége, a legfőbb vallási hivatalt birtokolta. Ezekről, a nőkről feltételezik, hogy szüzek maradtak egész életükben, de az ő koporsójában egy kicsiny múmiát találtak az ő múmiájához simulva. Történetek kaptak szárnyra róla, sőt még egy novella is született, ami egy tiltott kapcsolatot sugallt, de a nemrég elvégzett röntgen-vizsgálatok felfedték, hogy amit gyermekének hittek, valójában az ő házi kedvenc nőstény páviánja volt.

 

A páviánt és a zöld majmokat gyakran ábrázolták kutyák társaságában, mindet kötélen tartja gazdája. Az Óbirodalom idején az állatokra általában törpék felügyeltek, az Újbirodalom korában pedig főleg núbiaiak. A kapcsolat a törpékkel, akik táncosok és nevettetők voltak, a majmok hasonló szerepére utal. Egy intelem szerint, melyet egy apa írt a fiának, a majom okos állat, képes volt trükköket megtanulni. Így a tanítványoknak, mint a taníthatóság példáit hozták fel őket: „a majmokat táncolni tanítják”, sőt „a majom megérti a szavakat”. Az egyiptomiak valószínűleg emiatt, az öröklött intelligencia miatt, hozták kapcsolatba a páviánokat Thottal, az írás és bölcsesség istenével.

 

Nem minden majomábrázolás tükröz valóságot, osztrakon[2] ábrázolások között gyakran találkozunk ilyenekkel. Mivel hihetetlennek tűnik, hogy az állatokat megtaníthatták különböző hangszereken játszani, ugyancsak nem tűnik valószínűnek, hogy képesek lettek volna vízhordozáshoz használt igát cipelni. Valószínűleg egy művészeti iskola diákjának tréfája lehet az osztrakon, melyen egy majom megvakarja egy ember orrát. Az állatot ugyanis később rajzolták oda kevésbé szép stílusban, ahhoz, ami valószínűleg próbadarabja volt egy sírábrázolásnak.

Egy óbirodalmi sírjelenetben, mely egy hajó vízre bocsátását örökíti meg, a következőt látjuk: egy hajóács csúszik a hajótest alatt, hogy eltávolítsa az éket, egy másik vizet önt a földre, hogy megkönnyítse a siklást, miközben a munkavezető a közelben áll és felügyeli a manővert. A hajó tatjában egy pávián botot forgat, és úgy gesztikulál, mintha ő maga igazgatná a műveletet Egy olyan esemény volt ez, melynek valóban szemtanúja volt a rajzoló? A majom utánzó-képességét figyelembe véve, ez nem tűnik valószínűtlennek. Bármi is a helyzet, ebben az esetben tetten érhető az ókori művész humorérzéke.

Azok a jelenetek, melyekben a majmok fára másznak, gyümölcsöt szednek, vagy megpróbálják elcsenni a learatott dum-pálma gyümölcsöt nyilvánvalóan realisztikusak. A dum-pálma gyümölcse, a fügével, a szőlővel és más gyümölcsökkel együtt a páviánok alap élelme. Hogy az állatok segítettek-e a munkásoknak az aratásban azt nem tudjuk biztosan, de felmerült ennek a lehetősége is.

 

Néhány esetben fennmaradt a majmok egyéni neve, de sokkal kevesebb majomnevet ismerünk, mint kutyanevet. A páviánoké hihetetlenül komplex is lehetett, mint például az „Az apja várja őt”, sőt néha egy egész mondat: „Amikor az idegen ország békében van, az ország örvendezik”.

Egy sztélén, mely a Leideni Múzeumban van, egy nő széke alatt a „Kedves” név áll, habár a szobrász nem véste be a figurát, amihez a név tartozik. Ugyanennek az asszonynak azonban egy másik sztéléjén, mely jelenleg Rio de Janeiroban található, a hölgy széke alatt egy majom ül, és gyümölcsöt eszik egy kosárból. A sztélén nem szerepel az állat neve, de nagy valószínűséggel ugyanarról az állatról van szó.

 

Bár az egyiptomiak életében és vallásában jelentős szerepet játszó majom hasznossága talán kicsiny, mégis ugyanolyan kedvelt társ volt, mint a kutya vagy a macska. A majmok népszerűek voltak a bohóckodásuk és utánzó képességük miatt, mely nyilvánvalóan szórakoztatta a szemlélőt.

 

Ajánlott linkek:

1. Bronz borotva a 18. dinasztia korából, melynek nyele majmot formáz.

http://www.petrie.ucl.ac.uk/detail/details/index_no_login.php?objectid=UC30135&accesscheck=%2Fdetail%2Fdetails%2Findex.php

2. Fából készült szemfestékes edény, 18. dinasztia.

http://cartelen.louvre.fr/cartelen/visite?srv=car_not_frame&idNotice=3139

3. Egy majom megcirógatja egy előkelő orrát. Ramesszida kori festett cseréptöredék Thébából.

http://www.petrie.ucl.ac.uk/detail/details/index_no_login.php?objectid=UC15946&accesscheck=%2Fdetail%2Fdetails%2Findex.php

4. Egy férfi táncol kettős-fuvola hangjára, melyet egy majom szólaltat meg. Ramesszida kori mészkőosztrakon Deir el-Medinából.

http://cartelen.louvre.fr/cartelen/visite?srv=car_not_frame&idNotice=18789

5. Dum-pálmára mászó majmot ábrázoló mészkőosztrakon az Újbirodalom idejéről.

http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/opac/search/cataloguedetail.html?&priref=58750&_function_=xslt&_limit_=25

6. Pávián és fiatal gazdája, Újbirodalom korabeli mészkőosztrakon .

http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/opac/search/cataloguedetail.html?&priref=58751&_function_=xslt&_limit_=25

 

 

 

Ülő pávián szobor Narmer szerekhbe írt nevével. Kalcit-alabástrom, Archaikus-kor kb. i.e. 3000

Luxua cikkeket hozó núbiaiak. Falfestmény töredék Szobekhotep sírjából, 18. dinasztia. A British Múzeum gyűjteményéből.

Tigryss felvétele.

Cerkófmajom úrnője széke alatt. Uszerhat sírja, 18. dinasztia

Harold felvétele.

Ramesszida kori skaraboid, Szépművészeti Múzeum.

A tárgy a hónap műtárgya vitrinben volt látható. Az ehhez kapcsolódó anyagot, mely a "Szőlőfürt - Az egyiptomi szőlészet-borászat eredete" címet viseli itt találjátok meg:

http://ibisz.freeweb.hu/hun/hazai/kiallit/honap/honap2001.html

Fajansz amulett, Szépművészeti Múzeum.

Paheri sírja, 18. dinasztia El-kab. (J. É. fotója)

 

Felhasznált irodalom:

Rosalind and Jack Janssen, Egyptian Household Animals; Shire Publications LTD, 1989

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie, Wiesbaden 1975 - 1989. Band I, 83-85.


 

[1] PT608 és PT1437.

[2] Szöveget vagy rajzot tartalmazó cseréptöredék vagy mészkődarab.