Templomi áldozatok 3.

Az isteneknek bemutatott mindennapi és örökkévalóságig ismétlődő templomi áldozatok révén az uralkodó tulajdonképpen a világ rendjét tartja fenn. Több mint 200 különböző áldozat fordul elő a templomokban. Ezek hat kategóriába sorolhatók. Most az „élelem és a termőföldek terményei” kategóriába tartozó áldozatok vannak soron, közülük az előző részben tárgyaltam a kenyereket, most pedig a hús következik

Általában olyan állatok húsát ajánlják fel az isteneknek, amelyek Széth megjelenési formái lehetnek, így a hús elfogyasztása egyben azt jelenti, hogy ártalmatlanná teszik, legyőzik őt. A húsáldozatok ezért ugyanolyan jellegűek, mint a mészárlási rituálék – mint amikor például szarvasmarhát vágnak le – és elsősorban a templom főistenének ajánlják fel, tehát Edfuban Hórusznak, Denderában Hathornak, ugyanakkor a vérengző természettel rendelkező istennők is kaphatnak húsáldozatot, mint például Tefnut, Mehit és Nekhbet. Amikor az isten vagy istennő belélegzi a parázson sült hús illatát, akkor manifesztálódik. Amikor a király elvégzi a húsáldozat felajánlását, akkor ő a „mészáros, akinek ügyesek az ujjai”.

A templomok előterébe nagy kőoltárokat állítottak, amelyeken megsütötték, megfüstölték a húst. Szép példája látható ennek in situ – vagyis eredeti helyén – Karnakban, a templom keleti részében. Denderában a szent tó mellett van két ilyen oltár maradványa. Mielőtt bevitték volna a templomba, a húst frissesség szempontjából ellenőrizte Szakhmet egy papja; ez az istennő felügyelte a húsáldozatra használt kőoltárt és a máglyát.

A húsáldozatnak több változata van, az egyik az úgynevezett „szetepu”[1], vagyis húsadagok. A stp szótő azt jelenti „választás”, a mögötte szereplő determinatívum utal a húsra, ez lehet például marhalábszár vagy húsdarab, azért van a determinatívumból három, mert így a többesszámot jelöli. A jelenetben a király az egyik kezében szekhem-jogart tart, a másikban pedig buzogányt és/vagy egy hosszú pálcát, amely érinti a földet. A különböző húsféléket általában rendezetten, például téglalapba rendezve ábrázolják. A húsfélék között megtalálható a marhalábszár, a -fej, a -nyelv és húsdarabok, illetve különböző szárnyasok. Máskor összekötözött, lemészárolt állatokat látunk a fáraó és az isten között például marhát és/vagy antilopot.

„A húsdarabok felajánlása: Fogadd el a marha-, ökör-, gazella-, nyársas antilop- és kőszáli kecske darabokat, szíved elégedett lesz az ellenségeid darabjaitól, akik hűtlenek voltak Felségedhez.” (D.4, 22)[2]

Ennek az áldozatnak az ellenséget megsemmisítő szerepét hangsúlyozza az is, hogy a fáraót a következőképp jellemzik egy edfui szövegben a húsáldozattal összefüggésben:

„A király bátor a küzdelemben, hős a csatatereken, a bikák bikája a test-test elleni küzdelemben, karjai erősek, hogy legyőzzék az ellenséget, mint Montu.” (E. IV, 221)[3]

A szövegek szerint az istenség elfogyasztja a húsdarabokat, megissza a vért, az ellenség maradványait a tűzre dobják, majd az istenség szétosztja a darabokat az udvarában, vagyis a többi, a templomban tisztelt isten is részesül belőle.

Az erőszakos természetű istennő, tulajdonképpen a Napszemet megtestesítő istennő, aki megsemmisíti a Napisten és a király ellenségeit, oroszlánná vagy vadmacskává változik, miközben elfogyasztja a húsáldozatot, ahogy erre egy denderai felirat is rávilágít:

„Szekhmet, aki hatalommal bír az ellenségek felett, aki elégeti a lázadók testeit, a nagy vadmacska, aki megissza az lázadók vérét és megeszi darabjaikat.” (D. IV, 119)[4]

Ugyanakkor Hóruszra és Harszomtuszra is jellemző, hogy a húsáldozat fogadásakor ellenségeket megsemmisítő oroszlánná változik.

Nem meglepő módon az istenek ezért az áldozatért cserébe a fáraó ellenségeit pusztítják el, vagy erőt adnak számára, hogy ő maga tegye ezt meg, ahogyan ezt a következő szövegrészek is alátámasztják:

„Neked adom az ellenségeidet, a késed ölte meg őket; akik nem hűek hozzád, azokat megsemmisítem.” (E. VII, 62)[5]

„Tűzvörösre izzítom szemeimet, hogy elpusztítsam ellenségeidet, minden nap egészségesen tartom felségedet.” (E. VII, 102)[6]

Egyébként karnaki Szakhmet szobrok vizsgálatakor vették észre a szakemberek azt, hogy némelyiknek a szemén vörös festék maradványok találhatók.

A húsáldozat másik típusa a megsütött hús, vagyis „aSr”[7]. A szó különféle húsdarabokat jelöl – mint a comb, a borda, a bélszín, a máj, a lép és a vese. Ezeket az azonban egy-egy széles peremű edényben nyújtja át a fáraó, ez az, amelyik az ábrázolásokon trapéz alakú, ilyenekben különböző folyadékokat vagy gyümölcsöket is felajánlhat. Megint az a helyzet tehát, hogy csak a jelenetet kísérő feliratok árulják el számunkra, hogy pontosan milyen áldozatról van szó. Számos hieroglifa jelképezi a különböző húsdarabokat:

Ez az áldozat is az ellenség megsemmisítésével áll összefüggésben, szépen megmutatja ezt számunkra az alábbi efdui felirat:

„Felajánlom a hússal teli edényt, ezek a darabok Széth kíséretéből származnak, akik tűzre vannak ítélve. A ká-d látja őket, és Felséged örül, megkóstolod őket, és erőd megsokszorozódik. (E. VII, 142)[8]

Az uralkodó viszonzásul az istenektől ez esetben is ellenségei megsemmisítését kapja, vagy pedig erőt ahhoz, hogy ő maga tegye ezt meg.

A következő típus az „wab”[9], ami azt jelenti húsáldozat. A fáraó kezében tálcára vagy edénybe helyezett bármilyen húsdarab az ellenséget szimbolizálja. Ezt fogyasztják az ősi idők kígyóistenei is, és cserébe megvédik a templomot a gonosz erőktől. Amikor Haroérisz kapja meg ezt az áldozatot, akkor elpusztítja az Oziriszt megölő Széth hatalmát és ezzel elégedetté teszi a két nővért, vagyis Íziszt és Nephthüszt.

Ábrázolásokon olyan jelenettel is találkozhatunk, amikor az uralkodó és az isten között egy áldozati oltáron jelennek meg a húsdarabok. Ilyenkor a feliratok alapján mást is kaphat az isten, illetve feltüntetik azt is, hogy konkrétan milyen állat húsát ajánlja fel az uralkodó.

„Oltárodat mindenféle jó dolog ékesíti: fehér kenyér, sör, forralt bor, mirha, tömjén és hús, nevezetesen ökör, nyársas antilop, kőszáli kecske és gazella. (E.V, 230)”[10]

Ez esetben is az ellenségek szimbolikus megsemmisítéséről van szó, az isten pedig cserébe az uralkodó ellenségeinek megsemmisítését adja vagy termékenységet.

Az ellenségek megsemmisítését célzó húsáldozatok közé tartozik a parázstartó vagy tűzhely felállítása[11] is. Ez úgy jelenik meg a templomfalakon, hogy az uralkodó az isten előtt áll, a kezei lelógnak a teste mellett, közöttük egy áldozati tűzhelyen hússzeletek vannak. Ezt a fajta áldozatot az erőszakos természettel is rendelkező istennők kapják.

Az istenek az ábárzolások é feliratok tanúsága szárnyas húst is kaptak. A nílusi lúd (Alopochen aegyptiaca) Ámon egyik szent állata volt. Karnakban volt egy madárház, ahol madarakat neveltek, amelyeket Ámon asztalára szántak. Egy betanított lúd csaliként szolgált a hajítóbottal folytatott vadászat során. A csalimadarat egy papirusz csónak orrán ábrázolják templomokban szimbolikus vadászat jelenetekben, például a karnaki hüposztil csarnokban van ilyen. A lúdra általánosan használt szó a ra[12]. A szürkelúd egyiptomi neve sr.[13], a nílusi lúdé pedig smn[14], mindkettő megtalálható az áldozatok között. A szárnyas áldozatra használt általános kifejezés a wSn.w[15], ugyanakkor három lúd képe is szerepelhet a szárnyas áldozatra vonatkozó feliratban.

A szentélyek építése során lefejeztek egy ludat, és a vérét az alapozó gödörbe öntötték. A templomok alapítási depozitjába, pedig elhelyezhettek mumifikált ludakat, találtak ilyet például III. Thotmesz millió évek templomának alapítási depozitjában. A szárnyasokat általában hármas csoportban ajánlja fel az uralkodó, lehetnek áldozati tálcán, vagy az uralkodó a kezében is tarthatja őket, egy kezében hármat. Megragadhatja őket a szárnyaiknál vagy a lábaiknál fogva. A ludak a mocsaras élőhelyhez köthetők. Ízisz a fiát, Ozirisz örökösét a mocsárban elrejtve nevelte, hogy Széth, aki vitatta unokaöccse jogát Egyiptom trónjára ne találhasson rá és ne árthasson neki. Azzal, hogy a király megöli a mocsár madarait, segít megsemmisíteni Széth erejét.

A templomábrázolások között olyan is látható, hogy az uralkodó éppen süti a ludat, például a Luxor templom szentélyében, egy bottal tartja a helyén a madarat. A kapcsolódó jelenetben pedig a tüzet legyezi. Denderában a már megsült szárnyast tálcán nyújtja az istennek. A vonatkozó szöveg így hangzik:

„Fogadd el a ludat, kezem hálójával fogtam, hozom neked a ludat, hogy gazdagítsa oltáraidat, örvendezel az illatában. Te vagy Ré szeme, ami felemészti az ellenséget, ami semmivé teszi az ellenséget.” (D. IX, 221)[16]

A szárnyast olykor más áldozattal kombinálták. A szaiszi Neith számára például csörgőrécét[17] ajánlottak fel kenyérrel. A király ellenségeinek megsemmisítését és jó egészséget kap cserébe. A Görög-római kortól fordul elő a papirusz és lúd egyidejű felajánlása, ezt Neith istennő, a silei Hórusz, valamint az esznai templomban Khnum kapja. A lúd itt változatlanul az ellenséget jelképezi. A papirusz a mocsaras élőhely jellegzetes növénye, ahol Hórusz nevelkedett. Ezt a növényt egyes szövegek magával Hórusszal azonosítják. Egyrészt védelmező szimbólum, másrészt megidézi a fiatal trónörökös, Hórusz mítoszát. Ezért az áldozatért viszonzásul az istenek termékenységet biztosítanak, ahogyan ez az alábbi edfui szövegből is látszik:

„Neked adom, amit a föld neked teremtett, ami a Nílus áradatát fakasztja; a vidék neked adja csodáit.” (E. I, 476)[18]

Az „élelem és a termőföldek terményei” kategóriában most rátérek a föld terményei csoportra. A föld terményeiért felelős istenek közé tartozik Geb, a földisten, Hápi és Nun, az áradás és az ősvíz megtestesítői, Szekhet a mező- és mocsáristennő. Az aratás istennője Renenutet volt. A papiruszmocsár őreinek pedig Uadzsetet és Hóruszt tartották.

Az egyik templomi áldozatban az uralkodó egy darabka termőföldet[19] ajánl fel az isteneknek, ilyenkor a kezében a mező hieroglifát tartja. Ez egy vízszintes vonal, amelyből három virágzó sás emelkedik ki, közöttük lehetnek kalászok, vagy kis rügyek. A feliratok tanúsága szerint ez az áldozat jelképezheti a terményeket és a „végtelen termőföldet” is. Az alábbi szövegrészletekben mindkettőre írok példát:

„A föld virágzik, nem nő ott gyom, bőséges a gabonatermés, a fák ágai jól megrakottak, a medencék tele vannak virágokkal.” (E. IV, 67)[20]

„A vidék a tiéd, Hórusz, Felséged birtokának határai délen ameddig a szél fúj; északon ameddig az árnyékok sötétsége ér; nyugaton, ahol a napkorong lenyugszik; keleten, ahol felkel. (E. V, 145)

Előfordul azonban az is, hogy a felajánlásban konkrét területről vagy birtokról van szó. Ízisz philéi templomának birtoka (Dodekaszkhoinosz) például délre, Núbia felé a Nílus mindkét partján egy 12 jtr.w[21] vagyis folyó hosszúságú sáv volt:

A termőföldért cserébe az istenek bő termést biztosítanak az uralkodó számára.

„Neked adom a sarjadás évszakát, mindazzal, ami ebben az időszakban kihajt, az aratás évszakát gabona termésével.” (E. IV, 68)[23] – mondja egy edfui felirat.

Annak ellenére, hogy a mezőt rendszeresen felajánlották az isteneknek, a gabonakalász[24] felajánlása ritka. Ábrázolásokon ez úgy jelenik meg, hogy az isten előtt álló uralkodó mindkét kezében három szál kalászt tart. Hórusz edfui templomában többször is láthatjuk. Egyiptomban a földművelés kb. i. e. 5000 táján jelent meg – árpát és kétféle búzát termesztettek. A betakarított szemeket elválasztották a kalásztól, megmérték és vályogtégla-silókba helyezték, míg a szalmát téglagyártáshoz és takarmányként használták fel. Egy az áldozatot kísérő szöveg Edfuban, így hangzik:

„A búza, az árpa és a megművelt föld a tiéd. Cséplés után halmozd fel az égig. Elhozom az aratás istennőjét, megtisztítom az eget a jó északi széllel, korlátlan mennyiségben viszem a termést a magtáraidba, napi szükségleteid kielégítésére felajánlott adományként. (E. VII, 242)”[25]

„Számtalan termőföldet adok neked, határtalan földet; magtáraid tele vannak élelemmel.”[26]

A templomábrázolások között találkozhatunk azzal a jelenettel, amikor a fáraó az isten előtt egy köteg árpát vág le sarlóval[27], III. Ramszesz Medinet Habuban álló „millió évek templomában” is van ilyen. Ezt az első köteg árpát eltaposták, mert az ellenségek bűneit szimbolizálta. Az uralkodó cserébe a föld termékenységét és az ellenség megsemmisítését kapja.

„Gondoskodom róla, hogy jó termést takaríts be; az ország minden lakója könyörög hozzád, belőled élnek. (Esna VII, 41)”[28]

„Neked adom az idegen országokat, engednek az általad keltett félelemnek; akik belépnek területeidre, semmivé lesznek. (D. XII, 234)”[29]

Viszonylag gyakran látjuk az uralkodót virágcsokrokkal[30] a kezében, amiket különböző istenek felé nyújt. Az egyiptomiak elképzelése szerint az isteni területeken burjánzik a vegetáció, a templomoknak is részei voltak a gazdag kertek. A növények és virágok jó illata megtölti a templomokat. Az ilyen jelenetekben a művészek szabadon engedhették képzeletüket, gyönyörű, változatos növényi csokrokat faragtak ki a templomfalakon. A hieroglifák között is több különféle növényeket ábrázoló jel van.

A gabonához hasonlóan a többi növény is isteni eredetű, úgy tartották, hogy Geb testéből nőnek ki. Egy edfui feliratban így beszél magáról az isten:

„Adom a mezőket, amelyek a hátamon vannak, a testemen hordott parcellákat.”[31]

Ozirisz testének kisugárzásai is lehetnek, illetve az adott templom főistene is a növények teremtőinek számít. Nagyon szép példa található erre Edfuban:

„Fogadd el a belőled származó zöld növényeket; virágoznak a mezőkön, melyeket te teremtettél, ezek a füvek a partjaidon nőnek.” (E. IV, 300)[32] – mondja a fáraó.

Az istenek mind a virágok színét, mind az illatát nagyon kedvelik, megújító, megfiatalító hatással van rájuk. „…tested megfiatalodik színük látványától, orrodat megnyitja illatuk.” (D. III, 115) – olvasható például egy denderai feliratban. Egy edfui szövegben pedig ez áll:

„A növények felfrissítik a tested, arcod felragyog a látványuktól, ez apád nedvessége, ez a te harmatod, a hajad pedig a virágok.” (E. IV, 125)

A szövegek egyébként arról árulkodnak, hogy a templomi áldozatként felajánlott bonyolult és díszes növényi csokrokat, olykor nemesfémből és féldrágakőből készült virágokkal is kiegészítették. „Egy virág közöttük aranyból és lazúrkőből készült, a csokor édes illatú növényekből készült.” (E. V, 149)[33]

Az istenek viszonzásul a föld és a víz termékenységét biztosítják az uralkodó és Egyiptom számára.

„A legjobb földet adom neked, zöld, mint a lazúrkő virágainak köszönhetően” (E. V, 149) – áll egy edfui feliratban. Denderában pedig a következőt olvashatjuk: „Vízfelületet adok neked, amelyet virágok és vízililiombimbók borítanak.” (D. IV, 56)[34]

Csak a Görög-római korban és ekkor is rendkívül ritkán karikába kötött virágfűzért[35] is felajánlottak az isteneknek. A virágfűzér stilizáltan jelenik meg a fáraó kezében, nem dolgozzák ki a virágokat, a felirat árulja el számunkra, hogy erről van szó. Hathor, Ízisz és a gyermek Harszomtusz az, akik egy-egy alkalommal virágfűzért kapnak. Esznában, ahol a jubileumi ünnepségekben bővelkedő Hathor a fogadó istennő, úgy írják le a madzaggal megkötött virágfűzért, hogy kék és zöld színekben pompázó virágokból és bimbókból készült.

Különleges áldozat a fűzfa[36]. I. Szeszótrisz (12. dinasztia, kb. i. e. 1950) volt az, akinek uralkodása idején egy fűzfát ültettek el Hathor héliopoliszi templomának udvarában. Ezt követően csak Hathor denderai templomában fordul elő a jelenet, amelybena nemeszkendőt viselő uralkodó a kezében tart egy északról hozott fűzfa csemetét, amit a templom elé fog ültetni.

„Eléd ültetem a fűzfát az aratás évszak első hónapjában, azok lesznek az élet ágai Denderában, akkor ünneplik majd a részegség ünnepét udvartartásoddal.” (D. IX, 96)[37] – mondja az uralkodó.

Az istennő válasza: „Neked adom a vidéket, amely fákat terem neked, és gyönyörű terméseket hoz otthonodba.”[38]