Táblajátékok az ókori Egyiptomban 2. rész

Folytatom az ókori Egyiptom táblajátékainak bemutatását. Az előző részben megismerhetted a dobóeszközöket, a mehent, a ment és néhány más korai táblajátékot. Ebben a részben főként a szenetről, a „húsz mezős”, illetve a „kutyák és sakálok” játékról lesz szó. A Görög-római kor idején megjelent játékok már kívül esnek a cikk keretein, de ha ezek érdekelnek, akkor az előző részben ajánlott szakirodalmak közül az „Ancient Egyptians at Play – Board Games Across Borders”-t kell fellapoznod.

Általánosságban elmondható, hogy a szenet játékot általában két személy játszotta. A szenet-tábla mérete 12 és 55 cm között változott. A kellékek egy 30 mezőre – 3 sorban 10-10 mezőre – oszló tábla, kúp és orsó alakú bábuk, dobópálcák vagy az Újbirodalomtól dobócsont voltak. A tábla az idő előrehaladtával változott. Megjelentek rajta különleges mezők, melyeket eltérően jelölhettek az egyes táblákon. Legkésőbb az Újbirodalom idejétől ezeknek a jelöléseknek köze van a játékhoz társított vallási elképzelésekhez. Versenyszerű játék lehetett, az nyert, aki hamarabb le tudta léptetni a bábuit a tábláról. A zn.t szó áthaladást jelent, és a játék a bá Duaton (Túlvilágon) való áthaladását jelképezte. A Halottak könyve 17. fejezetének egyik jelentében az elhunyt szenetet játszik. Az Újbirodalom idejéről fennmaradt bizonyítékok alapján mindkét játékos bábui egyirányban haladtak a táblán, méghozzá a felső sorban jobbra, az alatta levőben balra, a legalsó sorban pedig ismét jobbra. A táblák többségén az első mező a bal felső sarokban, az utolsó, harmincas mező pedig a jobb alsó sarokban van. Ugyanakkor a Középbirodalom korából és több az Újbirodalom elejéről származó táblán az irány fordított, vagyis az első mező a jobb alsó, a harmincas mező pedig a bal felső sarokban található.

Egyiptom területéről jelenleg legalább 120 példánya ismert a játéknak. A szenet-táblák három típusba sorolhatók: vannak tábla stílusú, doboz vagy láda alakú és graffiti táblák.

A legkorábbi ismert táblák a tábla típusba tartoznak. Ezek téglalap alakú vékony táblák, amelyek készülhettek fajanszból, fából, mészkőből, palából, illetve zsírkőből. Ebbe a kategóriába tartoznak a Halottak könyve 17. fejezetét illusztráló, papiruszra rajzolt szenet-táblák is. Az Archaikus kortól a Középbirodalomig gyakori típus (kb. i. e. 3150 – 1660), majd a 20. és 30. dinasztia idején ismét népszerű. Elképzelhető, hogy a tábla típus nagyobb és jobban kidolgozott példányait faasztal lapjába illesztették bele, így jött létre az a játékasztal, ami az Ó- és Középbirodalom szenet-játék jeleneteiben látható.

A doboz vagy láda típusú szenet-táblák tulajdonképpen téglalap alakú dobozok, általában fából, fajanszból, elefántcsontból vagy kőből állították elő. A játékmezők gyakran fajansz, elefántcsont, vagy üvegpaszta berakással készültek. A belsejükben egy fiók van a bábuk és a dobópálcák vagy dobócsontok számára. A fiókot tolóretesszel zárták. A doboz egyik oldalán a szenet táblája jelent meg, míg a másik oldalán rendszeresen a „húsz mezős” játéké. A dobozok oldalán található hieroglif díszítés orientációja azt jelzi, hogy a szenet ritkán található a felső oldalon, általában a „húsz mezős” játék van felül. Az Újbirodalom idején ez a két játék szinte mindig egy játékdoboz két oldalán jelent meg. Ez a típus a 17. dinasztia végétől II. Ramszesz uralkodásáig (kb. i. e. 1212) fordul elő. Ugyanakkor ebből a típusból maradt fenn a legtöbb, több mint negyven ilyen ismert.

A graffiti táblákat különböző tárgyakra (osztrakonok, írótáblák, ládák, kerámia és terrakotta tálak, tányérok), vagy környezeti felületekre (utcák, templomok, sírok, lépcsők, rámpák és tetők) festették vagy vésték. Minden korszakra jellemzőek és ebbe a típusba tartozik a legkésőbbi ismert, egyiptomi szenet-tábla.

Érdemes külön foglalkozni a szenet bábúkkal is, amelyek ábrázolásokról és régészeti leletek formájában egyaránt jól ismertek. Általában tartós anyagokból készültek, például égetett agyagból, fajanszból, kőből, elefántcsontból, csontból és bronzból, ezért amikor csak a bábúkészlet került elő, akkor valószínű, hogy a játék-tábla lebomlott, megsemmisült, mire a régészek feltárták a lelőhelyet. Legkorábbi formájában két, egyenként hét darab kúpos bábúból álló készlet tartozott a játékhoz. Az Újbirodalom idején a bábuk száma hétről ötre csökkent. Az ellenfelek készletét a figurák alakja, mérete és/vagy színe különböztette meg. A Szennedzsem deir el-medinai sírjából származó faajtó játékjelenetében például világos és sötét színű bábuk láthatók. A bábuk lehettek figurálisak is, igen változatos formákat ölthettek, például núbiai, vagy ázsiai vonásokkal rendelkező összekötözött karú fogoly, fuvolán játszó zenész, bész-fejű figura, sakálfejű figura. Az állat formájúak között megtalálható a kutya vagy sakál, az oroszlán, a pávián, a madár, a kos, a ló és a macska. Növényi motívumok is díszíthetik a bábúkat. Némely példányon megjelenik uralkodói kartus, illetve magánszemély neve.

Piccione szerint a szenet legkorábbi ismert példányai egy-egy töredékes tábla, amelyeket egy Den (1. dinasztia) uralkodási idejére datálható masztabában találtak. De elképzelhető, hogy még korábban ismert játék volt. A hieroglif írásrendszerben egy három soros mezővel ellátott játéktábla hieroglifa, melynek hangértéke mn, már korai pecséthengereken is megjelenik, különösen Narmerhez kapcsolódókon. A hieroglifa jellemzően három sor négyzetet ábrázol, a táblára helyezett bábukkal. Ez a szenet-tábla és nem összekeverendő a men-játékkal, amely esetében Rahotep listájában más determinatívumot használtak. A szenetet megörökítették a 3. dinasztia idején élt Hesziré[1] Szakkarában található masztabájában kb. i. e. 2700-ban. Ennek a képét a cikk első részében megtalálod.

Az Óbirodalom idejéről minden fennmaradt szenet-tábla az ötödik és hatodik dinasztia temetkezési emlékművein található graffiti, vagy felszíni lelet a Dakhlah-oázisban. A képi ábrázolásokon viszont jól dokumentált a játék, különösen az 5-6. dinasztia idején, szerepel például Rásepszesz sírjában is. A 6. dinasztia idejétől figyelhető meg a szenet-játék jelenetekben, hogy a játékot a sír tulajdonosa játssza, vagyis az elhunyt egy másik, élő emberrel. Találkozhatunk ilyen ábrázolással például a Kaemankh és Merinetjeriszeszi masztabájában. A játék ez esetben tulajdonképpen egy híd az élők és a holtak világa között.

A Középbirodalom játéktábláin egyre következetesebben alkalmazzák a mezők jelölési mintáját, amely már az Óbirodalomban is megfigyelhető. A tizenötös és huszonhetes mezőben egy „X” szerepel, a huszonhatos mezőben egy nfr-hieroglifa, a huszonnyolcas mezőben „három”, a huszonkilencedik mezőben pedig „kettő”.

A középbirodalmi táblák különleges jellemzője, amely más időszakok szenet tábláin nem jelenik meg, a huszonhatos, huszonnyolcadik és huszonkilencedik négyzet fölé rajzolt ívelt kiemelkedés. A Középbirodalom idejéről származik az első osztrakonra rajzolt példány, amely II. Szeszósztrisz piramiskörzetében került elő, talán az építményen dolgozó munkások játszottak rajta. A Középbirodalom idején a szenetet játszók ábrázolása ritka, összesen kettő ismert, ezek Baqet III, illetve fia, Kheti Beni-Hasszánban található sírjában vannak. A Koporsószövegekben ritkán, de említik a játékot. A 405-ös mondás így hangzik:

„Hadd énekeljen, hadd táncoljon és hadd kapjon ékszereket. Hadd játsszon szenetet azokkal, akik a Földön vannak. Hallatszik a hangja, [bár] ő nem látható. Hadd mehessen haza, hogy meglátogathassa gyermekeit mindörökkön örökké”[2]

A Koporsószövegek 335-ös mondása a Halottak könyve 17. fejezetének analógiája, amelyben az elhunyt szenetet játszik egy pavilonban, és ez biztosítja számára az átjárást az élők és holtak világa között.

A Koporsószövegek 1019-es mondása szerint Anubisz helyet foglal a szenet-táblán és ez lehetővé teszi az elhunyt számára, hogy szabadon áthaladjon a nekropoliszon.

A II. Átmeneti kor vége felé, a 17. dinasztia elején jelennek meg a szenet-ládák vagy -dobozok. A 27-es mezőben a 18. dinasztia idején általában a mw szerepel a 28-as mezőben a bAw, míg a 29-esben két férfi. Hatsepszut uralkodása idején a bAw helyett megjelenhetett három férfi, a 27-es mezőben pedig Hápi vagy egy víziló. A 18. dinasztia idejéről eddig egyetlen olyan tábláról tudunk, ahol a 30-as mező is dekorált, madarak vannak rajta papirusznövények között. A 19. dinasztia idején nTr.wj – a két isten – jelenik meg a 29-es mezőben, a harmincasban pedig a napkorong. A 20. dinasztia idejére istenek kapnak jelentős szerepet az utolsó öt mezőben, az előszeretettel alkalmazott elrendezés pedig a következő: nfr.w, Hápi, nTr.w (három isten), Hórusz. Az isteneket meghatározott istenalakok is képviselhették, például Thot, Su és Maat néha együtt jelennek meg a nTr.w mezőben, Ré és Atum pedig a nTr.wj mezőben. Emellett olyan mezőkre is kerülhettek jelek, amelyekre korábban nem.

Az Újbirodalom idején a szenet-játék ábrázolások egy része a Halottak könyve 17. fejezetének vinyettája. és ennek a varázslatnak a végrehajtása lehetővé teszi a bá[3] számára, hogy oda-vissza mozogjon az élők és a holtak világa között. A jelenetben az elhunyt látható ellenfél nélkül, szenetet játszva ábrázolják egy pavilonban, a bá pedig a sírbolton ül, jelezve, hogy az elhunyt a szenet révén élő báként távozik.

Megörökítettek két embert is amint a játékot játssza például Neferhotep sírjában, Szennefer pedig halotti áldozatként kap meg egy lábakon álló szenet-ládát, amely a széke mellett/alatt jelenik meg egy alacsony asztalkán vagy széken.

Osztrakonok és graffitik formájában is előfordulnak táblák ebben az időszakban, utóbbi például a karnaki Honszu templom mennyezetén is található, bár ezek lehetnek későbbiek is, mint maga az épület. Az osztrakon példányok első sorban az uralkodó sírján dolgozó munkásokhoz, a Deir el-Medinában élő mesteremberekhez kötődnek.

A 20. dinasztiát követően a szenetre vonatkozó bizonyítékok ritkábbak. A III. Átmeneti kor szenet-táblái már nem az Újbirodalomra jellemző ládák és a másik oldalukon sem a „húsz mezős” játék szerepel, hanem a Közel-Keletről származó „harminchárom mezős” játék. Kevés játéktábla ismert és az ábrázolások is ritkák. Ankhefensakhmet sírjában[4], illetve Ibi sírjában, amelyek a Szaiszi-korra datálhatók előfordul szenet-játék ábrázolás, azonban ezek Óbirodalom korabeli jeleneteket másolatai. A 25. dinasztia idejéről Taharqa Karnakban található hajórámpáján van egy szenet-tábla graffiti. A legkésőbbi egyiptomi szenet-tábla pedig egy a denderai Hathor-templom hüposztil csarnokának mennyezetén található graffiti az első századból.

A 20. dinasztia idejére datálható torinói 1775-ös papiruszon[5] fennmaradt két szenet-tábla ábrázolás alapján úgy tűnik, hogy a játéktábla minden mezője szimbólumokat tartalmazott, bár a lelet töredékessége miatt nem mindegyik őrződött meg számunkra. Ez a rendszer, ahogyan a mezőket elnevezték, megfelel a Nagy Táblajáték Szövegnek[6], és tükrözi a halott, illetve Ré a Mehen kígyó védelmében megtett éjszakai, a Duaton történő áthaladását. A szöveg lényegében a játék menetét az elhunyt és egy meg nem nevezett ellenfél közötti küzdelemként írja le a bá életéért, és a játék megnyerése után az elhunyt üdvözültté válik, míg az ellenfelet vízbe fullasztják. A Nagy Táblajáték Szöveg alapján lehet következtetni a játék menetével kapcsolatban is, ezzel Piccione foglalkozott részletesen a sajnos publikálatlan, 1990-ben íródott „The Historical Development of the Game of Senet and its Significance for Egyptian Religion” című doktori disszertációjában. Rövidebb, szenettel foglalkozó cikkei ugyanakkor elérhetőek az interneten.

Az egyiptomiak úgy hitték, hogy halálukkor csatlakoznak a Napistenhez a bárkáján, amint az alkonyatkor lenyugszik a nyugati horizonton, majd  együtt utaztak az Alvilág földalatti régióin keresztül. Itt lakott számos istenség és az elhunyt emberek túlvilági aspektusai, akiket bűneikért megítéltek, és ennek következtében jutalmat vagy büntetést kaptak. A jutalom étel, ital és örök élet Rével, a Napistennel; a büntetés, a kínzás és végül a teljes megsemmisülés. Ezt az Alvilágot általában 12 régióra osztották, egy-egy tartozott az éjszaka 12 órájának mindegyikéhez. Miután szabadon áthaladtak az Alvilág 12 óráján, a szerencsések bái csatlakoztak Ré-Harakhty-hoz, és hajnalban együtt felemelkedtek vele a keleti égboltra. A szenet eredetileg időtöltés volt, ahogy az egyiptomi vallás fejlődött és az Alvilág egyre hangsúlyosabb lett a túlvilági élethez kapcsolódó elképzelésekben az egyiptomiak rávetítették elképzeléseiket a szenet játéktáblára, és a játék bizonyos lépéseire. A tizennyolcadik dinasztia végére, körülbelül i. e. 1293-ra a szenet tábla az Alvilág megfelelőjévé alakult át, mezői a Túlvilág főbb istenségeit és eseményeit szimbolizálták. Piccione az „In Search of the Meaning of Senet” című cikke alapján összefoglalom, amit a speciálisan jelölt mezőkről tudni lehet:

„A bal felső sarokban található első mező például „Thoth háza”, az íbiszfejű istenséget standard tetején ülő madárként ábrázolták. Thot azért szerepel elsőként a táblán, mert ő jelentette be az elhunyt érkezését a túlvilági bíróságra, és biztosította, hogy az elhunyt egy bárkán hajózhasson át az Alvilágon Ré legénységével. A 12. négyzet ezzel szemben az Orion csillagképet ábrázolta egy csónakban ülő, fejét hátrafordító férfiként. Orion Ozirisz, a halottak istenének és az Alvilág uralkodójának megnyilvánulása volt; az Orion éjszakai égboltra való felemelkedése Ozirisz Alvilágból való felemelkedését jelképezte.”[7] – írja Piccione.

A tábla közepén található „Ismétlődő Élet Háza” mezőt (ez a 15.) egy béka jelölte, a túlvilági újjászületés szimbóluma, amelyet gyakran az alvilági bárka orrán ülve ábrázolnak. Az ismétlődő élet gyakori jelzője volt az elhunyt embereknek, és az életük halál utáni folytatására utalt; a szenet játékosok, akik erre a mezőre léptek egy extra kört kaptak. A 16-os mező egy csapda, melyet a „Háló Házának” neveztek, és aki erre lépett egy körből kimaradt. Az Alvilágban a bűnösöket, Ré ellenségeit, hálókkal fogták el, kínozták és tüzes gödrökben semmisítették meg. Ezzel szemben a „Megfiatalodás Háza”, a 26-os mező, egy szabad kört jelentett, ez a mező a balzsamozóhelyre is utalt, ahol a testet előkészítették a temetésre, a megújulásra és végül az örök életre.

A 27-es mező a káosz vizeit jelképezte, amelyek felett a Napisten bárkája akkor haladt át, amikor hajnalban az égre emelkedett. A bűnösök, akik nem juthattak be a bárkába, ezekbe a vizekbe fulladtak bele. A Nagy Táblajáték Szöveg ide vonatkozó részlete így hangzik: „Elragadom a játékbábuit, hogy megfulladjon a játékbábuival együtt. Bedobom őt a vízbe.”[8] Amelyik bábu erre a mezőre lépett, azt valószínűleg eltávolították a tábláról.

Az utolsó, a 30-as mező Ré-Harakthy-t jelképezte. Piccione úgy gondolja, azzal, hogy a játékos minden egyes bábujával túljutott ezen a mezőn, nem csak sikeresen befejezte a szenet-játékot, de rituálisan csatlakozott a Napistenhez még életében és így biztosította magának, még halála előtt, hogy sikeresen túljut a Túlvilág nehézségein. Szerinte a bábuk tábláról való lejutása nem kevesebbel volt egyenlő, mint azzal, hogy az elhunyt kilép az Alvilágból, egyesül Rével, és végül istenné válik.

A 18. dinasztia idejére a legtöbb táblára felírták a szokásos temetési áldozati formulát, ami arra utal, hogy ettől kezdve néha kifejezetten sírfelszerelésként készítették őket és az ebből az időszakból ismert táblák nagy részét tényleg sírokban találták meg. Rekhmiré vezír thébai sírjában található ábrázoláson egy áldozatvivő egy játéktáblát visz. Hasonlóképpen, Théba polgármesterét, Szenefert is a halálakor a táblájával együtt ábrázolják. Még az is elképzelhető, hogy a rituális játék végrehajtása sem volt szükséges, mert magának a táblának is olyan erős amulett jellege volt, hogy már az is elég volt, ha csak elhelyeztek egyet a sírban és már ez biztosította a boldog túlvilági életet Rével.

A „húsz mezős”[9] játék volt az első széles körben játszott külföldről érkezett játék a fáraók Egyiptomában. Eredetileg Urból származik, az i. e. harmadik évezredből, és csak sokkal később és más formában érkezett Egyiptomba. Egyes egyiptológusok szerint a 11. dinasztia idején élt Baket III (15-ös sír) és Khety (17-es sír) Beni-Hasszánban található sírjaiban ábrázolták, amint ezzel a játékkal játszanak, ez azonban nem egyértelmű. Általánosságban az az elfogadott nézet, hogy a II. Átmeneti korban jelent meg Egyiptomban a hükszószok közvetítésével, de népszerűségének csúcspontját az Újbirodalom idején érte el. Ebben az időszakban népszerű játék volt, amely látszólag a nemzetközi elit ajándékcseréjéhez kapcsolódott, és tábláit valószínűleg nagy becsben tartották a Földközi-tenger térségében. A legkorábbi konkrét játéktábla Théba Nyugati partjáról származik, egy fából és elefántcsontból készült láda, amelyet Hornakht sírjában találtak Dra Abu el-Nagában, és amely a Tahrir téri Egyiptomi Múzeumba került.A másik oldalán ennek is szenet játék van. Hornakht Szekenré-Taa uralkodása alatt élhetett, a 17. dinasztia idején. A láda hosszú oldalát elefántcsontba faragott reliefek díszítik három panelben. A középsőben egy pár kecske egy fa leveleiből lakmározik, ezt egy-egy fekvő szfinx keretezi, amelyből csak a bal oldali maradt fenn. Az egyiptomi „húsz mezős” játék tábláján 3x4 vagyis 12 mező alkot egy téglalapot és a középső sávhoz csatlakozik még egy 8 mezős oszlop. Minden negyedik mezőt rozetta, vagy más jel díszit, ezek lehetnek X-ek, geometriai motívumok, vagy szent szimbólumok (pl. ankh, nefer, sólyom, udzsat-szem, Heh, szed-ünnepi pavilonok stb.). Egyes játékokon feltüntették a tulajdonos nevét és címeit is.

Egy az i. e. 177-ből származó babilóniai ékírásos agyagtábláról ismertek az ott játszott verzió szabályai, a játékot egyébként ezen „kutyafalkának” nevezik. Két játékos játszotta 5-5 bábuval. Két vagy négy dobócsont eldobása határozta meg, hogy a játékos hány mezőt léphet. Ha egy játékos rozettára lépett, akkor még egyszer dobhatott. Ha ugyanarra a mezőre lépett egy játékos, amelyen ellenfele bábuja állt, akkor az ellenfél bábuja visszakerült a kezdő mezőre. A cél az volt, hogy a játékos az összes bábuját a leghamarabb leléptesse a tábláról.

Játéktáblái nagyrészt sírokból kerültek elő, csupán egy ép példányt ismerünk, ami hétköznapi környezetből származik, ezt egy mészkő darabra rajzolták fel Deir el-Medinában. Egy másik, töredékes tábla maradt fenn egy fuvolázó, mezítelen táncosnőt ábrázoló osztrakonon. Egy harmadik pedig II. Ramszesz Per-Ramszeszben álló palotájából került elő. Fajanszból készült és nagyon töredékes, csak egy teljes és három töredékes mező maradt fenn belőle, valószínűleg egy játékasztalhoz készülhetett, az oldalán, valamint a tetején a középső sort szegélyező panelen szerepel az uralkodó neve.

A kb. i. e. 1050-ben bekövetkező nagy bronzkori összeomlást követően már nem játszották tovább ezt a játékot Egyiptomban, de elképzelhető, hogy más változatban élt tovább, ez a „harmincegy”, ami úgy néz ki, hogy a tábla két végén van a 12 mezős téglalap, amelyet egy hét mezős oszlop köt össze. Ez esetben is minden negyedik mezőn található különleges jelzés, mégpedig rozetta. Összesen három ilyen táblát ismerünk Egyiptomból, ezek a 20. és a 21. dinasztia idejére datálhatók. Az egyik a torinói papiruszon szereplő ábrázolás, ahol a „húsz mező egyesítése” felirat tartozik hozzá, a másik kettő konkrét játéktábla, a másik oldalukon szenet van. Valószínűleg vallási jelentést társítottak ehhez a játékhoz ebben az időszakban és ezért módosították a mezők számát. A Nagy Táblajáték Szöveg ugyanis utal az elhunyt azon kívánságára, hogy harmincegyedikként beléphessen a „Harminc Isten Tanácstermébe”. Ahhoz, hogy ez a kívánság teljesüljön, esetleg meg kellett nyerni a játéknak ezt az új változatát.

A „kutyák és sakálok” játéknak sem az eredeti neve, sem játékszabálya nem ismert. Modern nevét a játékbábuk jellegzetes végeiről kapta. Ketten játszották és minden játékosnak 5 pálcikája volt, amelyekkel valószínűleg el kellett jutni a tábla tetején lévő sen-gyűrűbe az 58 lyukat tartalmazó táblán. Az egyik pálcika szett kutyafejben, a másik pedig sakálfejben végződött. A játéktábla eleinte egy fejsze pengéjéhez vagy pajzshoz hasonlított és gyakran fiókos asztalka formájában készítették el, amelynek a tetején volt kialakítva a játéktábla. A hosszuk 6,2 cm és 19,7 cm között, a szélességük 3,7 cm és 14, 3 cm között, az asztalok magassága pedig 5 cm és 8,4 cm között változik. Ugyanazt az elrendezést követik, de két táblán további lyukak találhatók, ezeket kezdőpontként értelmezik. Versenyszerű játék lehetett, Carter és Carnarvon a bábuk haladási irányát rekonstruálta. A játékbábuk illeszkedéséhez kialakított lyukak egy pályát alkottak, amelyen két játékos valószínűleg versenyzett a bábuival, amíg el nem érték a shen-jel („örökkévalóság”) alakú utolsó mezőt. Elképzelhető, hogy a nfr jelöléssel ellátott lyukak pozitívak, nyereséggel jártak, ezek a tizenötödik és a huszonötödik lyuk. A hatodik és huszadik, illetve a nyolcadik és tizedik lyukat pedig fekete vonal köti össze. Úgy gondolják, hogy huszadik és a tizedik mező negatív, veszteséggel járt, a bábukat vissza kellett léptetni a hatodik, illetve a nyolcadik lyukra.

A régészeti bizonyítékok alapján ez a játék Egyiptomban jelent meg az i. e. második évezred fordulóján. Legkorábbi példányai a thébai nekropoliszból, valamint a Fajjúm régióból származnak. A katonai hadjáratoknak és a kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően a játék már az i. e. második évezred elején elterjedt Núbiában és Közép-Anatóliában. A Közel-Keleten – beleértve az iráni fennsíkot is – népszerű volt, az i. e. első évezred közepéig játszották, bár a játékfelület kicsit módosult.

Egyiptomon belül szinte kizárólag a Középbirodalom idején fordul elő. Legkorábbi példányának egy 11. dinasztia idejére datált, Deir el-Bahariból származó játéktáblát tartanak, amelyet Winlock talált. Egy kis faasztalról van szó, amely négy állatlábon állt, de csak egy eredeti láb maradt meg belőle. A fiók hiányzik, de egy fémkarika megmaradt. Kis mérete miatt elképzelhető, hogy felajánlási példány volt, de Winlock úgy gondolja, hogy a lyukak kopása arra utal, hogy játszottak vele. Ugyanakkor lehet, hogy ennél korábbi egy Szedmentben előkerült példány. Egy kifosztott aknasírban (2122) találták meg. Van, aki a 9. dinasztia idejére datálja, de olyan is, aki a 11. dinasztia idejére teszi készítését. A fából készült játéktábla három lábon áll[10]. A hátoldalára egy négyzet alakú tárolórekeszt faragtak, amelyet egy retesszel rögzített ajtó zárt le. A hurkok, a retesz és a zsanércsapok szarvból készültek.

Elképzelhető, hogy a 12. dinasztia idejéről fennmaradt It koporsójának[11] eszközfrízében ábrázolt játékasztal „kutyák és sakálok”, bár a hozzá tartozó töredékes felirat szenet játékra utal, megjelenése inkább a „kutyák és sakálok” játékra.

A mindennapi élet leletei közé tartozik egy 12. dinasztia korabeli durva agyagtábla, mely Lahun településről került elő és jelenleg a Petrie Múzeum gyűjteményében van.

A 13. dinasztia közepén élt Neferhotep Dra Abu el-Nagában található sírjából előkerült egy apró fa teknős, a hátán lyukakkal, valamint hat elefántcsont pálcika, amelyek közül öt kutyafejben, egy pedig sakálfejben végződött. A teknős játéktáblaként való azonosítását elvetették, a lyukak rendellenes száma és elrendezése miatt. A mérete is kicsi, csupán 5,5 cm hosszú. Elképzelhető, hogy amulettként vagy a valódi játéktáblát helyettesítendő került Neferhotep sírjába és a játék túlvilági újjászületéssel való kapcsolatával áll összefüggésben.

Rosellini rajza alapján elképzelhető, hogy Beni-Hasszánban Baket III és Khety sírjában megörökítették, amint két férfi ezzel a játékkal játszik. Rosellini 1928-ban járt Beni-Hasszánban és még épebb állapotban láthatta ezeket a jeleneteket, mint a későbbi kutatók.Sajnos nem tüntette fel, hogy konkrétan melyik sír jelenetét örökítette meg, de valószínű, hogy a Khety sírjában találhatót. A férfiak között látható edényt elképzelhető, hogy a dobáshoz használták.

A Középbirodalom után az egyiptomi példányok ritkák, erre a jelensége magyarázattal szolgálhat a szenet növekvő jelentősége a temetési rituálékban. A késői példányok alakja más, ellipszoid, amelyet hegedű formájúnak is neveznek. A játékot megörökítették a 20. dinasztia korabeli fentebb már említett torinói papiruszon is.

A Louvre vízilóformájú, fajanszból készült „kutyák és sakálok” táblája anyaga alapján a Későkorra datálható, azon belül is inkább a 27-30. dinasztia közé.

Ajánlott link:

A mehen és a szenet túlvilági elképzelésekben játszott szerepével már foglalkoztam a Mehen istenről szóló cikkemben is, ezt ide kattintva találod meg.

https://maatkara.extra.hu/01istenek/mHn.htm

Készítette:

Közzétéve: 2026.02.13.

Felhasznált irodalom:

Joyce Tyldesley - Egyptian Games and Sports (Shire Egyptology, 2008)

Walter Crist, Anne-Elizabeth Dunn-Vaturi and Alex de Voogt: Ancient Egyptians at Play – Board Games Across Borders (Bloomsbury Egyptology, 2016)

Piccione – In Search of the Meaning of Senet (Archaeology 33 July/August 1980)

The Egyptian Game of Senet and the Migration of the Soul – Peter A. Piccione (Ancient Board Games in Perspective)