Bútorok az ókori Egyiptomban 2.

Miléna azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné tudni milyen bútoraik, használati tárgyaik voltak az egyiptomiaknak. Az első részben a bútorok alapanyagaival és az asztalosok szerszámaival ismerkedtünk meg. Most arról lesz szó, hogy milyen bútortípusok fordultak elő az ókori Egyiptomban és ezek hogyan változtak a különböző korszakokban. Ebben a részben az Archaikus kort és az Óbirodalom időszakát tárgyalom, és részletesebben megismerkedünk egy tárgycsoporttal, a fejtámaszokkal.

A bútorok formatervezői az építészetből, az állat- és növényvilágból és az emberi vagy isteni világból inspirálódtak. Mit értek ez alatt? Az építészetből származó elemek például a párkányok, oszlopok, boltozatok és frízek. Ezek általában a ládákra, dobozokra, szekrénykékre jellemzőek. Az ágyak, székek és lábtartók esetében megfigyelhetőek a patás állatok lábát formázó, vagy az oroszlánmancsos lábak. Az ágyak és székek hosszú oldalai gyakran végződnek növényi fogantyúkban. A modern megfigyelő azt gondolná, hogy ennek esztétikai oka volt, azonban az egyiptomi kultúrában a mindennapi élet tárgyait is áthatotta a mitológia és a szimbolika. Az egyiptomi történelem korai időszakában olyan hagyományok alakultak ki, amelyek jellemzőek maradtak az elkövetkező évszázadokra és ez így van a bútorok esetében is.

A Predinasztikus korban és az Archaikus korban a szarvasmarha kiemelt szerepet játszott, hiszen a mezőgazdaság és az állattartás sok ember számára jólétet biztosított. A bika az erő és a termékenység szimbóluma és már ekkor uralkodói jelkép, emellett az istenek között is előfordul mind bika-, mind a tehénalakú. A patában végződő lábak esetén nem tudunk különbséget tenni a tekintetben, hogy hím vagy nőstény állat lábairól van-e szó, de talán bika, egyszerűen azért, mert a hím állat erősebb és így a bútor szerkezeti integritása szempontjából nagyobb erőt jelképez. Az oroszlánt is tisztelték és félték ereje miatt és ez az állat is hatalmi jelképnek számított. A bútorok díszítése sok esetben apotropaikus, azaz mágikusan oltalmazó, a gonosz erők ellen nyújt védelmet használója számára. Ezért találkozunk például a királyi trónszékeken oroszlán, sólyom, keselyű és kígyó alakjával, ezek az állatok egyben isteneket, istennőket is megtestesítenek, megtestesíthetnek.

Az Archaikus kor sírjaiból a bútorok, elsősorban ládák közül a legtöbb igen töredékes állapotban került elő. Az azonban megfigyelhető, hogy a díszítésükben gyakran megtalálható a növényi szálakból készült bútorok mintázata. Például Szemerkhet abüdoszi temetkezéséből ismerjük egy láda töredékeit. Az oldalak peremét nádfonatot imitáló mintával látták el, majd rendkívül finom vászonnal fedték be, erre pedig aranyfóliát tettek. A doboz töredékei az Ashmolean Múzeumban vannak, nyomokban még ma is látszik az aranyozás a nádfonat peremen. Az egyik oldalon a nádfonat motívum mellett geometriai díszítőelemek is vannak, amelyek fa és fajansz berakással készültek. A berakásokat valamilyen sárgás színű kötőanyaggal rögzítették a fához.

A dobozok és ládák díszítésének egy másik módja volt, hogy állati csontból faragott szalagokba véstek vonalakból álló geometriai mintát vagy egymásba fonódó oválisokból álló láncmotívumot. A csontszalagot csontszegekkel rögzítették a bútorhoz. Ezzel a technikával készült bútortöredékeket mind abüdoszi, mind szakkarai sírokban találtak a régészek, ami arra utal, hogy az asztalosok hasonló tervezési gyakorlatot követtek mind Felső-, mind Alsó-Egyiptomban.

Flinders Petrie nevéhez fűződik egy jelentős leletegyüttes a korszakból. Egy 1. dinasztia korabeli tarkhani sírból, több különböző technikával készült ágykeret került elő. A legegyszerűbb az gyakorlatilag négy darab, derékszögben meghajló ágból áll. A behajlott rövidebb rész alkotja a lábat, míg a hosszabb egyenes az ágy egyik oldalát. Ott, ahol az ág meghajlik, egy lyukat fúrtak a fába, amelybe a másik oldalt alkotó ág hosszú egyenes részét tolták bele. Egy másik típus fahasábokból áll, az oldalak hosszú, négyzet keresztmetszetű hasábokból, míg a lábak rövidebb fahasábokból. A darabokat csapolással illesztették egymáshoz. Az oldalakon téglalap alakú lyukak láthatóak, amelyeken keresztül fűzhették fekvőfelületet alkotó madzagból font hálót. A finomabb kidolgozású ágykeretek oldalai farúdból készültek, a lábaik pedig patákat formáznak. Elképzelhető, hogy a patákat rézhüvelybe burkolták. A lábakat bőrszíjak segítségével rögzítették az ágykerethez. Némelyek oldalába réseket vágtak, amelyen keresztül átfűzhették a fekvőfelületet alkotó hálót, mások esetében a madzagból készülő hálót a keretet alkotó rudak köré szőtték. A Manchester Múzeum 5429 nyilvántartási számot viselő, 1,76 méter hosszú ágykeretét szintén Petrie találta Tarkhanban. Ennek a lábai is pata formájúak és csapolással rögzítették őket az ágykerethez. A hosszanti oldal rúdjainak végét papiruszernyő formájú fogantyúkat alakítottak ki. Ez a díszítő motívum is gyakori az Archaikus kor és az Óbirodalom bútorain. Egy ettől még különlegesebb típusú ágy került elő Gebeleinban szintén az 1. dinasztia idejéről. A lábai ennek is patákban végződnek és bőrszíjakkal illesztették a kerethez. A hosszanti oldalak pedig enyhén hajlítottak, lyukakat alakítottak ki bennük a fekvőfelület szövéséhez. Ezt a bútordarabot a Chicagói Egyetem Keleti Intézetében őrzik, de Brüsszelben a Musées Royaux d’art et d’Hisstorie-ben is van egy hasonló.

Tarkhanban előkerült még két alacsony asztalka, mindkettőt egyetlen darab fából faragták ki. Az egyiknek négy lába van. A másik leginkább egy talpas tálcához hasonlít, az alján két támaszték van, melyet a rövid oldallal párhuzamosan alakítottak ki. Utóbbi példány a Manchester Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

Petrie talált még két szandáltartót is, ezeket egy-egy rönkből faragták. Ezt pedig leginkább egy modern szemeteslapáthoz tudnám hasonlítani, de középen az oldallal párhuzamosan van rajta egy rúd. Nem tudjuk, hogy pontosan mire szolgáltak ezek a tárgyak, lehet, hogy a szandál tisztítása során használták, vagy a pedikűrhöz, esetleg a lábápoláshoz használt eszközöket tartották benne.

Sem Tarkhanban, sem Abüdoszban, sem Szakkarában nem bizonyítható egyértelműen, hogy székeket elhelyeztek-e a sírokban az 1 dinasztia idején. Ezek legkorábbi ábrázolásai 2. dinasztia korabeli sztéléken fordulnak elő. Ez alapján elmondható, hogy a patás állatlábak a székek esetében is előfordulnak legkésőbb ettől az időszaktól. Az is megfigyelhető, hogy ennek a háttámla nélküli széktípusnak az oldalrúdjai papiruszernyő formában végződnek. Nagyon érdekes Niszuheket herceg sztéléje, mely Helluánban, a 946-os sírból került elő. A herceg egy magas háttámlával rendelkező széken ül, amelynek a lábai között összekötőrúd van.

Az előbbiekben említett bútortípusok, tehát a ládák, az ágyak, az alacsony asztalkák, a szandáltartók és legalább a 2. dinasztiától kezdve a székek valószínűleg az Archaikus kor közép- és különösen a felsőosztálybeli háztartásaiban is megtalálhatók voltak.

Az Óbirodalom elején, a 3. dinasztia idején az eddig említett bútordarabok továbbra is előfordulnak, azonban, ahogy a kőépítészet is jelentősen fejlődött, úgy a famegmunkálás is. Ennek köszönhetően újabb formák jelentek meg. Nagyon fontos forrás a korszakból Hesziré szakkarai sírja. Hesziré Dzsószer és talán az őt követő Szekhemkhet fáraó uralkodása idején volt az orvosok és a fogorvosok vezetője. Hesziré masztabáját tizenegy cédrusfából faragott, hieroglif felirattal és jelenettel ellátott fapanel díszítette, amelyeket Auguste Mariette fedezett fel a 19. század közepén. Közülük öt látható napjainkban a Kairói Egyiptomi Múzeumban. Az egyiken az orvosok elöljárója, a már korábbról ismert, pataformájú lábakkal rendelkező, támlanélküli széken ül. Az S-2405 jelű sírt ezt követően betemette a homok, helye feledésbe merült, majd 1911-ben találta meg újra James E. Quibell. Ő figyelt fel a további bútorábrázolásokra. A korábban említett fapanelek egy folyosó – az úgynevezett belső folyosó – egyik oldalán helyezkedtek el, a rizalitos falkiképzés mélyedéseiben. Ezen a folyosón a panelekkel szemben festették fel a bútorokat – ágyakat, székeket és az áldozatokkal teli ládákat. Hasonló bútordarabok lehettek a korszakban az egyiptomi elit otthonaiban. Színük és mintázatuk alapján úgy tűnik, hogy a bútorok egy része ébenfából készült. Az ágyak fekvőfelülete most már a láb irányába lejt, ezért oda egy téglalap alakú támla kerül. Az ágyak lábai lehetnek patában végződők, vagy pedig lefelé fordított kúp formájúak, amik egy dobon állnak. A székek között található egy, amelyik négyszögletes alakú és az ülő felülete alatt ívelt támasztéka van. Ezek egyike háttámlával is rendelkezik.

Több téglalap alakú láda is szerepel az ábrázolásokon, amelyeknek hasáb alakú lábaik vannak. Az oldaluk áttört technikával készülhetett, az egyiket például ébenfából faragott Ízisz-csomók díszítik, egy másikon pedig aranyozott fából készült Ízisz-csomók és dzsed-oszlopok váltakoznak. Hasonló ládák kerültek elő az ókori Egyiptom több mint 1300 évvel későbbi időszakából, Tutankhamon temetkezéséből.

Az Óbirodalom másik kulcsfontosságú lelete bútorok szempontjából Hetepherész királyné sírja. Ő Sznofru felesége volt és Khufu édesanyja. Mindketten a 4. dinasztia uralkodói voltak. Az aknát, amelyben a királyné üres szarkofágja és temetkezési mellékletei voltak, 1925-ben találta meg a George A. Reisner vezette Harvard-Boston expedíció Gízában, Khufu piramisának közelében. Reisner úgy vélte, hogy a királynét eredetileg máshol temették el, és hogy azt a sírt még Khufu uralkodása alatt kirabolták, a test pedig megsemmisülhetett. Szerinte Khufu temettethette újra a megmaradt sírmellékleteket, így a belső szerveket tartalmazó kanópuszládát is piramisa közelében. A feltárás körülményeiről és az előkerült leletekről írtam már a történelem témakörben, a kapcsolódó írást betettem ajánlott linkekhez. A bútorokat azonban itt is szeretném bemutatni. A legtöbbet aranylemezzel, vagy aranyfóliával vonták be és fajansz berakások díszítették, ennek köszönhető az, hogy bár a faanyag jelentős része megsemmisült, évek kemény munkájával a bútorok mégis teljes egészében rekonstruálhatók voltak. A hordozható baldachin vagy sátor darabjai részben a szarkofág tetején, részben a földön hevertek. Ez egy fából készült és aranylemezzel bevont váz, amit főként gyékénymotívum díszít, ugyanakkor az ajtófélfa belső oldalán Sznofru titulatúrája szerepel. Az illesztések kopásának megakadályozása érdekében mindegyiket gondosan bevonták rézlemezekkel. Körbe a falakra és a tetőre valamilyen függöny került, amelyeket réz kampók segítségével rögzítettek a vázhoz. A gazdagon díszített függönytartó ládát sikerült rekonstruálni, a függönynek viszont, amely a sátorvázat beborította volna, nem találták nyomát.

Két karfával és háttámlával ellátott szék is részét képezte Hotepherész bútor szettjének. A szék az ókori Egyiptomban státuszszimbólum volt, erre enged következtetni a Sps[1] – nemes szó írására használt hieroglifa, mely egy széken ülő előkelőt ábrázol. Az egyik széket már nem sokkal a felfedezés után rekonstruálták. A kartámláját áttört technikával elkészített összekötözött papiruszok díszítik. Az lábak oroszlánmancsot formáznak, amelyek rézlemezzel bevont, fejjel lefelé állított csonkakúpon állnak. A karfának bordázott mintázata van, felső része domború kialakítású. Az ülőfelület és a háttámla ébenfából készült. A másik széket csak 2016-ban készítették el az Egyesült Államokbeli Cambridgeben található Harvard Egyetem munkatársai. A hátoldalát fajansz berakásos Neith-szimbólumok díszítik, az oldalakat áttört technikával egy-egy kitárt szárnyú sólyom ékesíti. Növényi szálakból bekötött ülőfelülete van.

A királyné ágykeretét fejjel lefelé és darabokban találták meg. Hossza majdnem 178 cm, szélessége 97 cm, aranylemezzel vonták be. A fekvőfelületet kifeszített marhabőr vagy lenvászon alkothatta, amelyeket madzagok segítségével erősítettek a kerethez. A lábak oroszlánlábat formáznak, a fejnél és a lábnál található párok magassága különböző, mert ennek az ágynak a fekvőfelülete is lejt arra az oldalra, ahová a reá fekvő ember a lábát helyezte. A fejrésznél a lábak 35,5 cm magasak, a lábrésznél pedig 21,5 cm magasak. A lábrésznél található támlát fajansz és aranyberakásos technikával készült stilizált növényi, esetleg toll motívumok díszítik.

Ez a szett tulajdonképpen egy hálószoba bútornak felel meg. Nagyon érdekes, hogy Mereszankh III sírjában egy hasonló bútorszettet örökítettek meg ábrázolásokon. Mereszankh III Kephrén fáraó felesége volt, tehát ő is a 4. dinasztia egyik királynéja. Az ő karosszékén az áttört kartámlákat egy-egy ülő oroszlán alakja díszíti. A sátorban elhelyezett ágyon két szolga éppen megigazítja a matracot és a fejtámaszt.

Az Óbirodalomban a magas rangú személyek kényelmes közlekedési eszköze volt a hordszék. Ennek a legkorábbi ábrázolása már a Predinasztikus korból ismert, mégpedig az úgynevezett Skorpió buzogányfejről. Hotepherész királyné sírjában fizikai valójában is találtak egy ilyet a régészek. Az ellenálló ébenfából készült, aranyberakásos hieroglifákkal díszített részek eredetiben fennmaradtak, azonban a világos színű fából való részek teljes mértékben rekonstrukciók. A feliratokon a királynő neve és címei szerepelnek. A felsőrész peremén tollszerű, aranyra festett minta fut körbe. A tartórudak henger alakúak, végeiket aranyból készült pálmalevél-oszlopfőt mintázó fogantyúk ékesítik. Meresankh III királyné sírjában ábrázoláson jelenik meg, egy ehhez hasonló hordszék.

Hotepherész egyik faládájában találtak egy kisebb fából készült kozmetikai ládát, egy réz mosdótálat és kancsót, valamint egy fejtámaszt és egy ékszeres ládát is. Fejtámaszokat több afrikai kultúrákban is használtak még a múlt században is. Ábrázolás formájában az ókori Egyiptomból legkorábban Hesziré sírjából ismerjük őket.

A fejtámaszok alapvetően három főbb részből állnak. Van egy egyenes talpuk, míg az oldalán fekvő, alvó ember nyakát megtámasztó rész ívelt, félkörhöz hasonlít. A két elemet általában egy vagy két hengeres törzs köti össze középen. Kelet-Afrikában a fejtámasz a bonyolult hajviseletet és annak díszeit tartotta épen fekvés vagy alvás közben. Közép- és Kelet-Afrika egyes régióiban a fejtámasz használata kimondottan a vezetők kiváltsága volt, akikkel együtt ezeket a tárgyakat el is temették. Az ókori egyiptomi elit nagy része is értékes parókákat viselt, elképzelhető, hogy itt is az volt a tárgy eredeti szerepe, hogy ezt és a különböző hajdíszeket megvédje fekvés vagy alvás közben. Az egyiptomiak azonban apotropaikus funkciót is társítottak hozzá. Úgy gondolták, hogy a félig felemelt, fejtámaszra helyezett fej védelmet nyer az ártó erők támadásaitól az éjszaka folyamán. Az Óbirodalom idején jellemzően agyagból, egyiptomi alabástromból, mészkőből és fából készült. Az Ó- és Középbirodalom idején a fejtámaszt gyakran a koporsón belül, a múmia feje alá helyezték. A legszegényebbek temetkezésében pedig egy agyagtégla vagy kőtömb helyettesítette. A fából faragott példányokat volt, hogy egy darabból faragták, máskor két vagy három részből, ilyenkor az egyes elemeket csapolással rögzítették egymáshoz. Később elefánt- vagy vízilóagyar és fajansz is lehetett az alapanyaguk. Vizsgálatok alapján előfordult, hogy párnázták őket, vagy párnát illesztettek bele. Az Újbirodalom korától gyakran jelennek meg rajtuk különböző védőistenek, mint például a törpe alakú Bész, vagy a több állatból megalkotott Thoérisz istennő. A tárgynak a túlvilági élet szempontjából is fontos szerepe volt, amelyre a Halottak könyve 166. fejezete világít rá.

„Fecskék ébresztenek, mert alszol.

XY, felemelik a fejedet a horizontra.

Emelkedj fel!

Győzedelmeskedj afelett, amit veled tettek!

Ptah legyőzte ellenségeidet.

Parancsba van adva, hogy fellépjenek azok ellen, akik ellened cselekedtek.

Hórusz vagy, Hathor fia, a lángoló tűz, akinek a fejét visszaadták, miután levágták.

Nem vehetik el többé a fejedet.

Soha többé nem vehetik el tőled a fejedet.”[2]

A szöveg a halott újjászületését úgy írja le, mintha álomból ébredne fel, úgy, hogy a fejtámasz mágikus erejének segítségével felemeli a fejét. Kozmikus síkon az elhunyt feje az ellenségeit legyőző és hajnalban diadalmasan a keleti horizontra felemelkedő napistennel azonosult. Ezt az elképzelés nagyon szépen visszatükröződik Tutankhamon elefántcsontból faragott fejtámaszán. Ennek talapzatán ugyanis két egymásnak háttal fekvő oroszlán látható, ők a horizontot testesítik meg. A támasztékot pedig egy guggoló, kezeit magasba nyújtó férfi tartja, ő Su, a levegő istene. A 166-os mondás egyben az ellen is védelmet nyújtott, hogy az elhunyt fejét levágják a túlvilágon.

Tutankhamon egy másik, fából készült fejtámaszán a törzs két oldalán egy-egy térdelő istennő van, akik felemelt kezeikkel jelképesen felemelik a király fejét, feltehetőleg Íziszről és Nephthüszről van szó, ez esetben ők segítik a király újjászületését, ahogy Ozirisz újjászületését is segítették. Előfordul, hogy a törzs két oldalán egy-egy lótuszvirág – az újjászületés szimbóluma – jelenik meg, vagy egy-egy uasz-jogar – a hatalom, az erő jelképe. Máskor a törzset egy-egy Ízisz-csomó alkotja, vagy pedig Hathor-fej díszíti[3], hogy csak néhány különlegesebb darabot említsek.

A sírokban nem minden korszakban volt gyakori a fejtámasz. Az Óbirodalom időszakából viszonylag sok került elő, de például a Középbirodalom korában, a 12. dinasztia idejéről elhanyagolható mennyiség. Ennek az is lehet az oka, hogy ebben a korszakban gyakran készült fából és így kevésbé maradt meg, mint a tartósabb anyagból készült példányok. Az Óbirodalom idején viszonylag gyakran szerepel rajtuk felirat, amely megnevezi az elhunytat és felsorolja címeit, a talpukra áldozati formulát is felírhattak. A fából készült, könnyebb példányok inkább alkalmasak voltak a mindennapi használatra és némelyiken láthatóak is a használat nyomai. A Középbirodalom korabeli településeken előkerült példányok inkább fából vannak. Ekkor jelenik meg egyébként az a típus, ami összecsukható széket formáz, de inkább később, az Újbirodalom idején válik népszerűvé. Az Újbirodalom korabeli településeken is fa fejtámaszok kerültek elő, kivéve Deir el-Medinát, ahol viszont kőből készült darabokat találtak. Az Újbirodalomban a fejtámaszokon ritkán van felirat, de némelyik egyértelműen temetkezési mellékletnek készült, mivel a tulajdonost igazhangúnak nevezik rajta és ez a halottnak kijáró megszólítás. Néha viszont jó alvást kívánó szöveg került rá. A tárgytípus még a Ptolemaiosz-korban (i. e. 332 – 30) is használatban volt, sőt valószínűleg később is, azonban sírmellékletként való használatuk a Későkort követően megszűnt.

Az Újbirodalomtól fejtámasz amuletteket is elhelyeztek a múmiavásznak közé, de csak királyi temetkezésekben. Tutankhamoné vasból készült. Később, a Szaiszi kortól általánossá válik a magánemberek temetkezéseiben is. Leggyakrabban fekete kőből készítették, mint a hematit, a bazalt, a szerpentin, az obszidián vagy a diorit, de számos zöld, kék és vörös színű mázas példány is ismert. A feladata ugyanaz volt, mint a sírba helyezett használati tárgynak, vagyis, hogy mágikusan felemelje az elhunyt fejét a túlvilágra való – ébredése – újjászületése során. Némelyik amulettre felírták a Halottak könyve 166. fejezetét.

Az Óbirodalom masztabáiban számos asztalosokat ábrázoló jelenet található, akiket mindennapi munkájukat végezve örökítettek meg, tehát amint különböző bútorokat készítenek. Az egyik legjobban megőrződött és legrészletesebb talán Ti masztabája az 5. dinasztia idejéről. Itt az asztalosok ládákat, dobozokat, ágyat és fejtámaszt készítenek. Az eszközeik között megjelenik az íjfúró. Az asztalos, aki használja, egy láda tetejébe fúr vele egy lyukat, körülötte egyéb szerszámok is vannak, egy fűrész és egy szalukapa.

Korábban a dobozok, ládák egyszerű téglalap alakúak voltak, sima falapokból készítették őket, és sarokcsapolással illesztették össze. Az Óbirodalom idején azonban már vázból és panelekből épültek fel, és elég változatos formában készültek. Némelyiket festették, másokat furnér technikával vagy pedig berakással díszítették. Mereszankh III sírjában az ábrázolásokon megörökítettek domború fedelű ládákat is. A 6. dinasztia végére pedig már megjelennek a szentélyt formázó, illetve a nyeregtető fedeles dobozok is. Az egyiptomiak tartórudak segítségével a ládákban nehéz terheket vittek akár nagyobb távolságra is. Meresankh III masztabájában egy téglalap alakú ládát visznek két rúd segítségével, úgy tűnik, hogy a doboz egyszerűen csak rá van fektetve a rudakra. A 6. dinasztia korabeli Mereruka masztabában viszont már fejlettebb technikával találkozunk. Az itt cipelt láda vázból és panelekből épül fel, a fedele nyeregtető alakú, és dísztő motívumként megjelenik rajta a cavetto-perem és a tórusz-szegély is. A tartórudakat rézkapcsok rögzítik a doboz aljához és ezeket egyszerűen be lehet tolni a doboz alá, amikor éppen nem viszik sehová. Az Újbirodalom korából, Tutankhamon sírjából előkerült egy ehhez nagyon hasonló láda.

Folytatása következik.

Ajánlott linkek:

A 4. dinasztia királynéi:

http://maatkara.extra.hu/10tori/obir_4din_queens1.htm

A Bonni Egyetem Halottak könyve projektjének weboldala:

http://totenbuch.awk.nrw.de//

Részletes angol nyelvű cikk Hotepherész sólymos székéről:

https://scholar.harvard.edu/files/petermanuelian/files/manuelian_jarce_53_2017.pdf

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2021.03.01.

Felhasznált irodalom:

Geoffrey Killen – Egyptian Woodworking and furniture (Shire Egyptolgy, 1994)

Aletta Maria Pepler-Harcombe – Ancient Egyptian Furniture in Context: From Ancient Production, Preservation to Modern-day Reconstruction and Conservation.

Carol Andrews – Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

LÄ Band III 686 – 693

Liptay Éva - A halál, mint alvás és a halálból való felébredés az ókori egyiptomi halotti ikonográfiában (Ókor)