Templomok II.

 

A templom alapvető felépítése és szimbolikája

 

Az előző írásban eljutottunk a templom főépületének bejáratáig, a pülönkapuig. Most pedig lássuk milyen épületekkel, építményekkel találkozunk még a szent körzeten belül.

 

A kikötőből, vagy az országúttól a templom bejáratához vezető utakat már a korai időktől próbálták körülhatárolni, kaphattak például kőburkolatot, de az Óbirodalomban a piramiskomplexum feljáróját, mely a völgytemplomot és a piramis alapjánál található halotti templomot kötötte össze, gyakran teljesen befedték. Legkésőbb az Újbirodalomtól pedig általában szobrokat helyeztek el az út két oldalán, többnyire szfinxeket. Ezek az oroszlántestű félelmet keltő lények a szent helyek védelmezői. A leggyakoribb köztük az oroszlántest a király fejével, aki általában nemesz vagy khat fejkendőt, esetleg Kettős koronát visel. Ilyenekkel találkozunk például a Karnakot Luxorral összekötő út mellett, vagy szintén Karnakban a Mut-körzettől északra, vagy a Montu-körzet előtt.

Előfordult, hogy a szfinx állatfejet kapott, annak az istennek a természetétől függően, akinek a templománál felállították őket. Így például Karnakban, az Amon-templom felé vezető út két oldalán kosfejű szfinxek állnak, álluk alatt általában a király kicsi alakja látható. Ismert olyan változatuk is, mely fekvő kost jelenít meg, ilyeneket találtak Karnakban a Honszu-templomnál, és a Mut-körzetben, valamint III. Amenhotep szolebi temploma – mely ma Berlinben található – előtt.

Elképzelhető, hogy a Napistenhez kapcsolhatók az oroszlántestű, sólyomfejű szfinxek, de az is lehet, hogy ezek az uralkodót Hórusz-sólyom alakjában kombinálják az oroszlánnal. Ritkák, Abu Szimbelben és Wadi el-Szebuában fordulnak elő.

A sakál, krokodil és kígyófejű oroszlántestű szfinxek is ritkák, ez idáig csak III. Amenhotep millió évek templomából ismertek.

Ehhez hasonlóan istenek szobrait is elhelyezhették az utak mentén, mint például azokat a Szakhmet szobrokat, amelyek a Mut-körzetet a karnaki Amon-templommal összekötő processziós út két oldalán álltak. Az út mentén álló szfinxek és istenszobrok védelmező funkciójuk mellett lehetővé tették a nép számára az istenekkel való kapcsolattartást is.

 

A hivatalos felvonulási utak mentén, melyek vagy szomszédos templomokat kötöttek össze egymással, vagy adott templomot a kikötőjével, egy vagy több megállót is építettek. Ezek általában kisebb méretű épületek, szentélyek vagy kioszkok, éppen akkorák, hogy az isten kicsi hordozható bárkáját ideiglenesen elhelyezhessék benne.

Bárkaszentélyek már a templom főépületén belül is találhatók, mivel a bárka a körmenet során már a templomon belül is többször megállt. Az első megálló a hüposztil csarnokban volt, amelyet ezért megjelenések csarnokának is neveztek. A második megálló egy kioszk formájú bárkaszentély a templom nyitott udvarában. Ezután a templom főépületén kívül, de annak közelében állt meg a bárka, egy következő szentélyben, melyet különösen az etióp dinasztia idején a pülonkapu elé építettek, úgy, hogy hátsó fala a pülon homlokzatának támaszkodott. Majd ezt követték a templomtól távolabb eső bárkaszentélyek.

 

A templomok többsége rendelkezett szent tóval, ezek közül számosat sikerült teljesen feltárni. A kutatások azt mutatják, hogy legkésőbb az Újbirodalomtól ezek általában négyszögletűek voltak, egyenes, vagy enyhén ívelt oldalakkal. Ugyanakkor ismertek kör – a kisebb templomok, szentélyek előtt – és patkó alakúak is, pl. Karnakban, a Mut-körzetben, valamint az oroszlán alakú istenek, istennők templomainál. Úgy vájták ki őket, hogy elérjék a talajvíz szintjét, majd kővel határolták körbe őket és lépcső vezetett le bennük. Erre azért volt szükség, mert a víz magassága év közben változott. Annak ellenére, hogy külső vonaluk egyértelműen látható, némelyik szent tavat feltöltötték az idők folyamán így nem lehet őket tovább vizsgálni, de Karnakban az egészet megtisztították és újra vízzel árasztották el, hogy látni lehessen eredeti állapotában. Általában shi-netjernek vagyis isteni tónak nevezték, de olykor egyéni nevet is kaptak.

A szent tónak esztétikai és gyakorlati funkciója mellett szimbolikus jelentése is volt. A kerttel körülvett tó megszépítette az isten házát. Funkcionálisan víztároló volt, mely biztosította az áldozatok és a tisztító rítusok során használt vizet, és ebben fürödtek meg a papok hajnalban, mielőtt beléptek a templomba, hogy elkezdjék szolgálatukat. Ugyanakkor bizonyos rítusok elvégzésében is szerepet kapott, mint például az istenek születésével és az ellenségeik felett aratott győzelmükkel kapcsolatos szertartásokban. Szimbolikus szerepe is nagyon fontos volt. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy az idők kezdetén a Napisten az ősvízből emelkedett ki, a szent tó pedig ugyanezt a teremtőerőt testesítette meg. A teremtés szimbolikusan megismétlődött minden reggel, amikor a nap felemelkedett a szent tó felett.

 

A folyó vízállásának mérésére, és az áradás mértékének előrejelzésére szolgáló kúthoz hasonló építményeket, úgynevezett nilométereket már a korai időktől kezdve létesítettek a Nílus mentén. Ilyen ősi nilométer volt Memphiszben és Asszuánban. Utóbbi Szatet templomához tartozott és 90 lefelé vezető lépcsőből állt a sziget oldalán.

A nilométerek mérete és alakja rendkívül változatos. Lehetnek nyitott lefelé vezető lépcsők, melyeket olykor fallal vettek körbe és néha tetővel is rendelkeztek. A templomok alaprajzában olykor tévesen kutakat jelölnek meg nilométerként, az igaziak viszont a Nílus ősi folyóágainak mentén helyezkedtek el. A késői templomok általában mind rendelkeztek saját nilométerrel, Philén például pár száz méteren belül kettő is található.

 

A mammiszi vagy születési ház egy különleges építmény a templomkörzeten belül, ahol az isteni leszármazottak – mint például a gyermekisten, Haprokratész – születésével kapcsolatos misztériumok zajlottak. Előzménye megtalálható néhány újbirodalmi templomban, ez az a terem, amely az uralkodó isteni fogantatásával és születésével foglalkozik. Bár a mammiszikben a hangsúlyt az isten születése kapja, a király istenekkel való kapcsolata szintén gyakran kiemelt szerepet kap, akinek születésére úgy tekintettek, mint a királyság megújulására. Általában egy szentélyből áll és több kamrából, amelyeket kívülről olykor teljesen körbevesz egy oszlopos folyosó. Az oszlopok között a Ptolemaiosz-korban megjelenő építészeti elem, a szekrényfal foglal helyet.

Minden jelentősebb Görög-római kori templom rendelkezetett születési házzal (ókori egyiptomi neve pr-mst). A legismertebb és legjobb állapotban fennmaradt Denderában található, Hathor templomában, ahol a születési házat Hórusz és Hathor gyermekének, Ihynek szentelte Augustus római császár, a dekorációja azonban Traianus uralkodása alatt készült el. A jelentősebbek közé tartozik még Philén Hórusz, Kom-Ombóban Panebtaui, Edfuban Harszomtusz és Armantban Harparé születésének szentelt mammiszi.

A falak dekorációját általában olyan jelenetek teszik ki, melyek az építmény rendeltetését tükrözik. Denderában az isteni szülők nászától kezdve a gyermek születéséig rengeteg eseményt megörökítettek, köztük azt a híres jelenetet, amely a gyermek Ihy megformálást mutatja a fazekaskorongon. A feliratoknak gyakran részét képezik az isteni hármassághoz és a gyermekhez szóló kiterjedt himnuszok.

 

Az egyiptomiak által Élet házának (pr anx) nevezett létesítmény számos funkcióval rendelkezett. A pontos kapcsolat az Élet háza és a templom között nem mindig világos, és lehet, hogy közülük néhány függetlenebb volt, mint mások.

Elsődleges funkciója talán, hogy egyfajta scriptorium[1] volt, ahol a vallási és mitologikus szövegeket írták, szerkesztették, másolták, egységesítették és tárolták. Ezek a szövegek nem csak az egyiptomiak mitikus és teológiai értekezései és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumok, hanem a rítusok során használt, recitálandó szövegek, a balzsamozáshoz kapcsolódó ismereteket őrző papiruszok, illetve olyan új feliratok mesterpéldányai, amelyeket később templomfalakra, obeliszkekre, vagy más építményekre véstek fel.

Az itt őrzött és másolt tekercsek nagy részét szentnek, isteni kinyilatkoztatásnak tartották, ezért Ré bájának nevezték őket.

Néhány bizonyíték arra utal, hogy az Élet házát két részre osztották, vagy közvetlenül érintkezett egy másik épülettel, ahol a templom feljegyzéseit, szerződéseit és levelezését, valamint egyéb dokumentumait tárolták.

Az Élet háza azonban több volt, mint könyvtár és archívum. Úgy tűnik, hogy a papi tanulás központja is volt. Nem feltétlenül olyan iskola, mint a mai modern oktatási intézmények, de többek között biztosan itt tanították az írást, a teológiát, a rítusokat, mágiát, asztronómiát, és orvoslást. Az Élet házaiban őrzött papiruszok hatalmas gyűjteményei híresek voltak az ókori világban és egy 2. században élt orvos, sebész és filozófus, Galenus arról számolt be, hogy a görög orvosok meglátogatták a memphiszi Élet háza könyvtárát, hogy szövegeiből tanuljanak.

A nagy templomok Élet házai voltak a modelljei a híres Museionnak[2] és magának az egyetem gondolatának, ahogy az a későbbi társadalmakban kialakult.

Emellett az Élet háza kapcsolatban állt az udvarral is és szerepe volt a nemzetközi diplomáciában. Bár a királyi udvar számos írnokot és tanítót foglalkoztatott, megkérdőjelezhetetlenül az Élet házát tekintették a tanulás központjának minden szférában.

VI. Ramszesz egy Wadi Hammamatban található feliratában az áll, hogy a Per Ankh összes szövegét megtanulta azért, hogy az istenek titkait felfedezze.

Egy Padiiszet nevű papnak mondják, aki II. Pszametiket kísérte el szíriai expedícióján: „Nézd, te az Élet házának írnoka vagy, nincs semmi olyan, amiről ha megkérdeznek, arra ne találnál választ.”

 

A nagy templomok közül számos rendelkezett szanatóriummal, ahová a betegek azért mentek, hogy az isten meggyógyítsa őket, de talán azért is, hogy tanácsot kérhessenek a templom bölcs papjaitól és tanult embereitől. Olyan szanatóriumok maradványát, melyek eredetileg nem annak épültek, számos templomban feltételezik – beleértve Hatsepszut Deir Bahari-i templomát – de az egyetlen biztosan azonosítható szanatórium maradványa, amelyet bizonyíthatóan erre a célra emeltek, az a Görög-római korból való, és Denderában található.

Hathort különösen együtt érző istennőnek tartották,  denderai templomának pedig nagy híre volt a betegek körében, ezért az emberek nagyobb távolságról is elzarándokoltak ide a segítségét keresve. Szanatóriuma számos teremből állt, ahol a betegek pihentek, várva a gyógyító álmokat, amelyek isteni jövendölések voltak felépülésükről. Emellett rendelkezett egy központi udvarral. A papok itt mágikus feliratokkal ellátott szobrokra öntöttek, vizet, azért hogy a szövegek gyógyító ereje bekerüljön a vízbe, amit később a betegek megittak, vagy megfürödtek benne.

 

Emellett a templomhoz gyakran különböző gazdasági épületek és egyéb kiegészítő elemek is tartoztak, mint a raktárak, a műhelyek és a kertek. A nagyobb templomok gyakran a szent körzeten belül egész iparral rendelkeztek, amely a kultusz gyakorlati szükségletét támogatta. Nem meglepő tehát, hogy pékségek és sörfőzdék működtek itt, a kenyér és a sör előállítására. Ezek alapellátmánynak számítottak az ókori Egyiptomban, ugyanakkor nagy mennyiségben áldozatként is bemutatták az isteneknek. De az ételáldozatokat előkészítő létesítmények közé tartoznak még a mészárszékek, a hentesek, és a konyhák is.

Mindezeken felül olyan műhelyek is megtalálhatók voltak, amelyek az isten szolgálatában szerepet játszó kultikus tárgyakat állították elő, illetve szükség esetén megjavították azokat. Voltak még virágdíszeket és egyéb az istennek ajánlott dolgokat előállító műhelyek, illetve olyanok, ahol például a papok finom vászonöltözetét készítették el.

 

Raktárakra és tároló helyiségekre is szükség volt, ahol a templom műhelyeiben előállított dolgokat, valamint a kívülről érkező adományokat tárolták. Az ilyen raktárakat és gabonatárolókat, amiket mi csak tisztán világi tároló helyiségeknek tekintenénk, az egyiptomiak az isteni birtok részének tartották. A gabonatárolók például gyakran szolgáltak bizonyos rítusok színhelyeként. Az Újbirodalom sírjeleneteiben láthatjuk, hogy az istenek számára áldozatot mutattak be ezeken a területeken, és Amon karnaki magtárán egy relief azt mutatja, hogy Hápi mutat be áldozatot az aratás istennőjének, Renenutetnek.

A Ramesszeum[3] homlokzata melletti oszlopcsarnok végén található raktár mellett lévő kőemelvény úgy tűnik, olyan jellemzőkkel rendelkezik, melyek speciális kultikus funkciókhoz kapcsolódnak  amelyek e területekhez kötődnek. Egy ehhez hasonló emelvény áll I. Széthi abüdoszi templomában azon az udvaron, mely hozzáférést biztosított a tároló-helyiségek felé. Ismereteink ezen a területen hiányosak, de az nyilvánvaló, hogy még a templom körzetén belül található raktározó területekre is úgy tekintettek, mint az isteni birtok, és így az isten birodalmának részére.

 

Mivel az Archaikus kortól a fő szállítási útvonal a Nílus volt, a legtöbb templom a folyó, vagy egy azzal összeköttetésben álló mesterséges csatorna közelében helyezkedik el. A kikötő, vagy kikötők szolgáltak általában a templom fő bejáratául, még ha a nagyobb templomok több bejárattal – szárazföldi úton lévővel is – rendelkeztek. Ezek a kikötők nem csak nagy mennyiségű ellátmányt szállító hajókat fogadtak, hanem ide érkeztek a királyi vagy az isteneket szállító bárkák is. Ezek a kikötők gyakran mesterséges csatornán kaptak helyet, hogy a lehető legközelebb legyenek a templom főépületének bejáratához, és hogy egy a folyónál stabilabb vízfelületet biztosítsanak a ki- és berakodó hajóknak. A templomkikötő fontos megállója volt az innen induló, vagy ide visszatérő kultuszszobroknak, melyeket általában nagy tömeg köszöntött, köztük a közemberek mellett a templom magas rangú papjai, néhány esetben pedig a királyi család tagjai is.

 

A templomkörzetet körülvevő masszív külső fal, az isten birtokának határait veszi körbe, különíti el a környező területektől, és egyúttal védelmül is szolgál. Kivétel nélkül napon szárított agyagtéglából építették őket. Különösen az Újbirodalomtól gyakoriak. Városok köré is felhúzhattak ilyet. A templomkörzet köré emeltek vastagsága elérhette a 10 métert is. Ezekre védelmi okokból kevés, erődített kapu került. Elképzelhető, hogy szimbolikus vonatkozásuk is volt, a tetejük ugyanis gyakran hullámosra épült, így idézve az ősvíz hullámait. Más vélemény szerint ennek a megoldásnak csak gyakorlati oka volt, hogy megakadályozzák a fal megrepedését, ahogy zsugorodik a tégla a kiszáradástól, vagy amikor az áradás miatt a talaj egyenetlenül megduzzad. Ennek azonban ellentmond az, hogy csak a templomkörzet körüli, illetve a templomi fennhatóság alatt álló területek köré felhúzott zárfalakat alakították ki ilyen formájúra.

 

A szent körzeten túl minden templom rendelkezett birtokokkal, gyakran műhelyekkel és raktárakkal. Ezek nagy része mezőgazdasági terület volt, de szőlőskertek és kertek is beletartoztak (utóbbiból Karnaknak III. Ramszesz idején 433 volt). De a templombirtokokhoz ezen felül tartozhattak folyóparti mocsaras területek és bányák is, melyeket a templomi használatra és a templomi gazdaság üzemeltetésére használtak. A templomnak gyakran a szent körzettől távol is lehettek birtokai.

 

Most szeretném röviden összefoglalni, hogy milyen szimbolikát rejt magában az ókori egyiptomi templom.

Bár minden egyiptomi templom többé-kevésbé egyedi funkcióval bírt, összességében elmondható róluk, hogy a teremtés és a kozmosz néhány aspektusát szimbolizálják. Már a nagyon korai időktől kezdve három fő visszatérő téma rejlik az egyiptomi templom szimbolizmusában, ezek: a kozmikus szerkezet, a folyamatos kozmikus funkció és a kozmikus regeneráció.

Bár külön-külön fejlődtek ki, az egyiptomiak szemében ezek az elképzelések komplementárisak voltak, a világ teremtése tette lehetővé a folyamatos működést és a megújulást, amely maga is a teremtés egy formája.

Az Első Alkalom, vagyis a kozmikus szerkezet első létrejötte nyilvánul meg abban, hogy a templom egyes részei ennek bizonyos elemeit jelképezik. Például a szentély az ősdombot, a plafon az eget, a padló a mocsarat, amely az ősdombot körülvette, és ilyenek a növényi motívumokat formázó oszlopok is.

Az, hogy a templom belseje magasabban helyezkedett el, kifejezi az építmény kapcsolatát a maattal – az isteni renddel, amelyen a világ alapul – ahogy a rámpák és lépcsők, melyek a templom bejáratához és belső részeihez vezettek, vizuálisan is felidézik a talapzatot[4], amelyekre az istenek szobrait helyezték, és amely hieroglifaként a maat szó írására szolgált. Egyes dekorációs elemek szintén a maat győzelmét fejezik ki a káosz felett, ezek például azok a reliefek, amelyeken az uralkodót látjuk, ahogy elpusztítja Egyiptom ellenségeit, vagy a vadászat és csata jelenetek, illetve az uralkodónak adót hozó követek jelenetei.

Kozmikus funkciója abban érhető tetten, hogy a napciklus elemei és így a világ ciklikus megújulása – mely az egyiptomiak szerint szintén a teremtés egy formája – is megjelennek a szerkezetében, így a pülonok az akhetet, a horizontot formázzák, ahol a nap felkel és lenyugszik, és a templom fő tengelye a kelet-nyugati tájolás esetében az út, amit bejár. Ide tartoznak még például az obeliszkek, a nyitott udvarok, a falak dekorációjában az „évszak” jelenetek.

Van egy harmadik, kevésbé nyilvánvaló aspektusa is a templom szimbolikájának. A templom ugyanis egyben az isten sírja is volt, ahol regenerálódott, az isten szobrára úgy tekinthettek, mint ká-szoborra, a neki felajánlott áldozatok pedig hasonlóak voltak ahhoz, amelyet a halottaknak mutattak be. Szintén az isteni sírra és Oziriszre utalnak a dekorációban megjelenő túlvilági szövegek, vagy például az álajtó.

Az egyiptomi világszemlélet szerint a templom három szféra határán áll, ezek az ég, a föld és a túlvilág. Mint ilyen, egyfajta portál volt, ahol az istenek és emberek átjuthattak egyikből a másikba. Ahogy a napciklust szimbolizálva a pülon akhetként, horizontként funkcionált, úgy az egész templom is egy ideiglenes és térbeli akhet. Mint ahogy fizikailag a horizont az ég és a föld találkozása és a lenyugvó napot tekintve a ma és a holnap között helyezkedik el, a jelen és a jövő között, evilág és a túlvilág között.

Megjelenik a templomban a két ország egyesítése is. Ez megfigyelhető például a két országrész címnövényeiben, a Kettős koronát viselő uralkodóban, vagy a király koronázását megörökítő jelenetekben. Ugyanakkor megjelenik maga az ország is a két országrész címernövényei által, az uralkodó Vörös és Fehér koronás ábrázolásaiban, a kerületek, birtokok és az istenek felvonulásában.

A királyság tartósságára utaló motívumok a szed-ünnep építészeti vagy dekorációs elemei, az uralkodó megjelenítése az istenek társaságában, az, hogy a király az istenektől megkapja az uralkodásához szükséges „millió éveket”, illetve azok a jelenetek, ahol a fáraó részt vesz a Nap utazásában.

 

Egészében véve elmondható, hogy az egyiptomi templom gyakran nem kevesebb, mint Egyiptom egy darabkájának megtestesítője. Az egyiptomi templomok vonatkozásában az az elképzelés, mely szerint egy mikrokozmoszról van szó, több mint metafora, hiszen azok számos esetben valóban úgy funkcionáltak, mint világ a világban.

 

 

Ajánlott linkek:

Ez a kos egykor III. Amenhotep szolebi templomának felvezető újta mellett állt:

http://www.scalarchives.com/scalapic/bild/c/B180903c.jpg

 

Sólyomfejű szfinx Abu-Szimbelből. Újbirodalom, 19. dinasztia (kb. i.e. 1250).

https://www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_image.aspx?image=ps232656.jpg&retpage=15411

 

Krokodil és oroszlán kombinációja ez a szfinxtöredék, mely egykor III. Amenhotep temploma közelében állt Théba nyugati partján:

http://1.bp.blogspot.com/-KIRaeEaCyoA/T3WScQ9oRUI/AAAAAAAACl8/GsWcQMD0yYA/s1600/Egypt+324.JPG

 

 

Képek

A karnaki Amon templomhoz vezető utat kosfejű szfinxek sora őrzi.

Sakálfejes szfinx töredéke, mely egykor III. Amenhotep templomkörzetében állt a thébai Nyugati Parton.

Ezt az alabástrom szentélyt I. Amenhotep építtette, de a dekorációja csak fia, III. Thothmesz uralkodása alatt készült el.  Mintegy 150 évvel később III. Amenhotep idején a kápolnát szétbontották és a karnaki Amon templom harmadik pülonjának feltöltéséhez használták fel.  Rövid oldalain eredetileg aranyozott faajtók voltak.

A szah netjer típusba tartozik, nagyon szépen megfigyelhető rajta a homorú párkányzat, vagyis a cavetto perem, és a kidomborodó tórusz-szegély is.

Jelenleg a karnaki Open Air múzeumban látható.

A karnaki nagy Amon templom szent tava. A daruért elnézést kérek, de már legalább 10 éve ott áll. :)

A denderai Hathor templom szent tava.

Harold felvétele.

Ez pedig a belülről. A víz szintje ma már a föld alatt van, de a fák gyökerei elérik.

A ptolemaiosz-kori Szatet templom nilométere Elephantinén.

A denderai Hathor templom mammiszije.

Az edfui Hórusz templom mammiszije.

 

A Ramesszeum raktárainak maradványai.

A szent körzetet körbe vevő falak maradványai Taniszban.

 

 

 

Készítette: Maatkara

 

 

Felhasznált irodalom:

Dieter Arnold, The Monuments of Egypt – An a-z companion to ancient egyptian architecture (I.B. Tauris, 2009)

Alan B. Lloyd – A companion to Ancient Egypt (Wiley-Blackwell, 2010)

Richard H. Wilkinson – The complete temples of Ancient Egypt (Thames and Hudson,2000)

Richard H. Wilkinson – Symbol and Magic in Egyptian Art (Thames and Hudson, 1994)

Czellár Katalin – Élők, holtak, istenek háza (Filum Kiadó)

 


 

[1] Latin szó, egy olyan részt jelent a templomkörzeten belül, ahol a vallási szövegeket írják és másolják.

[2] Az alexandriai könyvtár.

[3] II. Ramszesz millió évek temploma Théba nyugati partján

[4]