Királynék

Ebben a szócikkben az ókori Egyiptom királynéinak szerepével, attribútumaival[1] ismerkedhettek meg.

Ahogy címeikből és jelvényeikből kitűnik a király főfeleségét és anyját az isteni női princípium földi megtestesítőinek tekintették. A királyság ideológiájában igen fontos szerepet töltöttek be, mivel ők biztosították a királyság folyamatos megújulását. A királyi udvartartás legmagasabb rangú nőtagjaként a királyné az udvarban is központi helyet foglalt el, azonban úgy tűnik, csak egyedi esetekben jutott jelentős politikai hatalomhoz.

A legkorábbi időktől kezdve megkülönböztetett, csak rájuk jellemző titulatúrával és ikonográfiával rendelkeztek és már a Középbirodalomtól megjelenhet a nevük kartusba írva. Külön kell választani azokat az asszonyokat, akik saját jogon, Egyiptom uralkodójaként – királynőként – ültek a trónon, róluk már találhattok egy leírást a honlapon.

A királynék az isteni királyságban és az egyiptomi államban betöltött szerepének tanulmányozásában különböző szöveges forrásokra – közöttük az adminisztratív papiruszokra, valamint ékírásos szövegekre is – és képi ábrázolásokra támaszkodhatunk, beleérve a templomokban és sírokban található reliefeket, sztéléket és szobrokat, illetve az egyéb a személyükhöz köthető kisebb tárgyakat.

A királynét címei és jelzői a király személyéhez, illetve a királyhoz, mint istenek földi megtestesüléséhez kötik. Ennek ellenére az idő előrehaladtával megfigyelhető funkciójának fejlődése és újradefiniálása. A Középbirodalomtól például már olyan címet is viselnek, amely bizonyos fokú uralkodói funkciót jelez. Ekkortól előfordul például a király szó női formája (nsyt), de csak elvétve.[2]

Annak érdekében, hogy örökösük legyen és garantálják annak trónra kerülését, ezáltal dinasztiájuk fennmaradását, az egyiptomi királyoknak több felesége volt, általában számos egymás mellett létező feleség bizonyítható minden uralkodó esetében. Jellemzően csak az egyik feleséget ábrázolták férjével együtt, úgy tűnik, általában egy időben csak egyikük töltötte be közülük a királynéi hivatalt, aki megkapta a királynék titulatúráját és jelvényeit. Ez alól kivételt képez például II. Ramszesz uralkodása, ahogy azt majd látni fogjuk. A 13. dinasztiában vezették be a Nagy Királyi Hitves jelzőt, hogy megkülönböztessék a főfeleséget az uralkodó tőle rangban lejjebb álló feleségeitől.

Már az Óbirodalomtól felismerhető azoknak az alapvető címeknek a sora, amelyek sorrendje változik és skálája bővül a későbbi korokban. A legfontosabbak és ezért leggyakoribbak a királyné címei közül azok, melyek az – éppen aktuális vagy az előző – uralkodóval való házasságára vagy rokoni kapcsolatára utalnak, mint a „király felesége” (Hmt nsw.t)[3] és a „király anyja” a (mwt nisw.t)[4] illetve az olyan nem specifikus jelzők, mint a „király nővére” (sn.t nsw.t) és a király leánya (sA.t niswt).

Bizonyos címekben a királyné hivatala tükröződik vissza, mint például az „Aki látja Hórusz-Széthet”[5], az „Elithez tartozó”[6] (jrjt pat) és a „Kegyben nagy” (wrt Hst).

Az 1. dinasztia idején használt titulus a smAyt nbty, azaz a Két Úrnő[7] kísérője, a xnty, vagyis a legelső (az asszonyok között) és a Hts-Hr, a Hórusz Hts-jogara. Az 1-3. dinasztia idején fordult elő a mAAt Hr, ami azt jelenti: Aki látja Hóruszt. Az Óbirodalomra jellemző, majd a 26. dinasztia idején visszatér a wrt Hts, azaz „A hetesz jogar nagyja” cím. Szintén az Óbirodalomban használják a Hórusz követője (xtt Hr) jelzőt.

A 12. dinasztiától a 18. dinasztia elejéig használják a Xnmt nfr HDt titulust, melynek jelentése: Aki egyesült a Fehér koronával. A Középbirodalomtól fordul elő a Kegyelemben gazdag (wrt jmAt) és a Két Ország úrnője (Hnwt tAwy).

Az Újbirodalomtól használják a Felső- és Alsó-Egyiptom úrnője (Hnwt Smaw mHw), a Minden ország úrnője, illetve a Két Ország úrnője (Nbt tAwy) címeket.

Olyan titulusok is megtalálhatók, amelyek a királyné Hathor és más istenek, valamint elhunyt uralkodók kultuszában papnőként betöltött funkciójára utalnak, például az Ó- és Középbirodalomban az xy isten/istennő papnője (Hmt nTr xy), később pedig az Amon isteni felesége[8] (Hmt nTr jmn), az Amon énekesnője és a Mut-szisztrum játékosa. A 21-22. dinasztia idején a királyné főként Hathor, Mut és Khonszu kultuszában töltött be papnői funkciót.

Az Óbirodalom idején a király legidősebb leánya a sAt nTr (n xt.f), vagyis az isten leánya a testéből címet viselte.

A királyné élete előrehaladtával – ahogy bizonyos esetekben a király leányából a király feleségévé és végül a király anyjává vált – az éppen megfelelő cím szerepelt a titulatúrájában. Amikor hely szűke miatt csak a minimális titulatúrát tüntették fel, akkor úgy tűnik, hogy legalább a király felesége vagy a király anyja cím szerepel.

Számos levélben tárgyalnak házasság által létrejövő szövetségekről az egyiptomi uralkodó és a környező nagy birodalmak, mint Mitanni, Babilónia, Assziria és a Hettiták, illetve a kisebb vazallus országok, mint Szíria és Plesztína között, akik elküldték leányaikat az egyiptomi udvarba. A jó diplomáciai kapcsolatok zálogaként, ezek az idegen feleségek udvartartásukkal együtt állandó küldetésben voltak, a hazájuk érdekeit képviselték. Ezzel ellentétben nagyon szokatlan az, hogy egyiptomi hercegnőt külföldre küldenek azért, hogy idegen uralkodóhoz menjen férjhez. Ellentmondásosak a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az izraelita Salamon[9] és a perzsa Kambüszész király[10] egyiptomi hercegnőt vettek-e el feleségül.

A királyné már a 4. dinasztiától rendelkezett egy sor speciális jelvénnyel – ez alatt különösen különböző fejékeket, illetve kézben tartott emblémákat értek. Azzal, hogy ezeket a jelvényeket istennőktől kölcsönözte, a királyné azonosította magát isteni megfelelőivel. Ezek jellemzően olyan istennők, amelyek az isteni családokban az anya és feleség szerepét töltötték be, és így fontos szerepet játszottak a királyság ideológiájában is.

A legfontosabb királynői jelvények a keselyű fejék és a homlokon ülő ureusz. Ezek a két országrész címeristennőire és egyben isteni anyákra Nekhbetre és Uadzsetre utalnak. Először a 4. és 5. dinasztia idején kizárólag a király anyja viselte őket. Később a keselyű fejék az anyaság szimbólumává vált és ezzel egy időben számos anyaistennőnél megjelenik, mint például Mut és Ízisz. A 6. dinasztiától a királyi feleségek – mint leendő királyi anyák – szintén elkezdték viselni a keselyű fejéket és az ureuszt. Ebben visszatükröződik az is, hogy a király, mint istenek földi megtestesülése ureuszt visel a homlokán, azáltal, hogy a királyné is ezt hordja, osztozik az uralkodó isteni természetében. A Középbirodalomtól a 18. dinasztia elejéig az ureusz a király leányainak általános emblémája lett, ez a státuszukban bekövetkezett fejlődésre utal ebben a korszakban.

A 18. dinasztia idején a kettős ureusz jelenik meg a királyi feleségek és anyák homlokdíszeként, melyek gyakran a két országrész koronáit viselik a fejükön. Ez szintén Nekhbettel és Uadzsettel, Alsó- és Felső-Egyiptom címeristennőivel azonosítja a királynét, de összekapcsolja őt a napszemekkel, a napisten leányaival is – elsősorban Hathorral és Tefnuttal. A kígyó vagy kígyók fején néha szarvas napkorong jelenik meg, mely egyértelműen Hathorra és a napszemre utal. Ez a típus az Amarna-korban tűnt fel és még használatban volt a Ramesszida-korban. A 18. dinasztia idején egy három elemből álló homlokdísz is ismert, amely úgy épül fel, hogy két ureusz egy keselyűfejet fog közre. A kígyók egyike Alsó-Egyiptom, a másik Felső-Egyiptom koronáját viseli, míg a keselyű, mint Mut istennő megtestesítője a Kettős koronát. A tripla ureuszos homlokdísz a királynők szobrain a 25. dinasztia korában fordul elő először és gyakori a Ptolemaiosz-korban, amikor a középső kígyót látszólag Ízisszel azonosították.

A 13. dinasztia korában egy új királynői koronatípus jelent meg, mely egy mödiuszból[11], vagy kalathoszból áll, amelyhez két magas toll csatlakozik. A kettős tollat a szövegek a napszemekkel és a két ureusszal azonosítják, akik apjuk, Atum homlokán vannak. Az Újbirodalomtól kezdve ez vált a legfontosabb királynéi koronává. III. Amenhotep uralkodásától gyakran kombinálták tehénszarvakkal és napkoronggal. Ezt a fejéket először Teje viselte férje szed ünnepén, a korona szoláris jelentése így kiegészült és a királynét a Napisten társával, az égistennő Hathorral tette azonossá, mint annak földi megtestesülése.

Kizárólag Teje és Nefertiti, utóbbi IV. Amenhotep/Ekhnaton Nagy Királyi Hitvese viselte azt a koronát, mely Amon és Anuket tollkoronájának talapzatára hasonlít, valamint a khat fejéket, amely Ízisszel, Nephthüsszel, Szelkettel és Neithel kapcsolta össze őket.

Az Óbirodalom idején az wAs-jogar és a papirusz jogar jelenik meg alkalmanként a királynék kezében, gyakran kombinálva ankh jellel[12]. Ezek az ábrázolások azonban általában a királynék sírjában fordulnak elő, tehát az elhunyt, megistenült királyi feleségeket ábrázolják. Az Újbirodalom idejére az ábrázolások tanulsága szerint megfigyelhető, hogy már az élő királynét is isteni természetűnek tekintették, mivel kezükben gyakran tartanak ankh jelet és különböző isteni jogarokat.

A II. Átmeneti korban jelenik meg képi ábrázoláson először az a kézben tartott embléma, mely az Újbirodalom idején szinte általánossá válik, ez az úgynevezett légycsapó.

Az ókori Egyiptomban a királyságot a király és a királynő együttesen képviselte, de mint egy isten földi megtestesülése a király szerepe meghatározóbb volt. Az uralkodót gyakran ábrázolták egyedül, amikor ritkán királyi asszonyok kíséretében látjuk, akkor is ő van elöl, központi szerepben, továbbá gyakran jóval nagyobb méretű is.

A 18. dinasztia idején a királyné kultikus és politikai szerepe fokozatosan növekedett. Az dinasztia első uralkodói nem a thébai hivatalnok családokból választottak feleséget, hanem, hogy családjukat jobban függetlenítsék tőlük és megerősítsék dinasztiájukat, lánytestvérüket vették el. A királyné ekkortól lesz Amon isteni felesége is, mely valószínűleg a trónörökös isteni származását kívánja hangsúlyozni. De a királynék előtérbe kerülését mutatja az is, hogy Tejét például Heruef sírjában (TT192) úgy örökítették meg, hogy szfinxként Egyiptom női ellenségeit tapossa agyon. De III. Amenhotep alatt következik be az is, hogy a magánsírokban azokban a jelenetekben, ahol korábban – a 18. dinasztia első felében – Maatot látjuk a király mögött, most az istennő helyét a királyné veszi át. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ebben a korszakban a királynét az istennő megtestesülésének tekintették. Nem zárható ki, hogy ez vezetett ahhoz, hogy az Amarna-korban, a Nagy Királyi Hitves, Nefertiti majdnem egyenrangú partnere volt a királynak[13]. III. és IV. Amenhotep esetében a Nagy Királyi Hitves címet hercegnők is viselték, egyes egyiptológusok ezt úgy értelmezik, hogy az uralkodó saját leányát feleségül vette, de előfordulhat, hogy ezekben az esetekben a hercegnő rangját emelték meg a címmel, amikor az anyjukat helyettesítették hivatalos eseményeken. Ez, ahogy látni fogjuk, II. Ramszesznél is előfordul.

Karnakból került elő Horemheb egyik szobra, mely hitvesével Mutnedzsmettel együtt ábrázolja őt. A jelenleg Torinóban látható lelet felirata az uralkodó trónra kerüléséről számol be. A királynét trónjának oldalán szárnyas szfinx alakjában is megjelenítették. Nem sokkal ezután a királyné jelentősége ismét csökken, majd a III. Átmeneti korban és a Szaiszi korban ez még inkább fokozódik.

Az isteni paradigmák[14] szerint a királyt a fia követte a trónon, de az egyiptomi történelem során számos példát találunk arra, amikor ez az ideál nem következett be. A legitimitás alapelvei között, amely megalapozta a király jogát a trónra, az elődhöz kapcsolódó vérrokonság nem volt elsődleges szempont. A királyi hivatal általában nem egy királyi hercegnővel való házasság jogán került az uralkodó kezébe, és nem volt gyakori szokás, hogy a trónörökös a lánytestvérét, vagy féltestvérét vette feleségül[15] azért, hogy megerősítse uralmát. Az új uralkodót elődje ki is jelölhette, vagy azáltal is trónra kerülhetett, hogy a tényleges hatalom az ő kezében összpontosult. Törvényes örökössé Egyiptom uralkodói isteni legitimizáció által váltak, azáltal, hogy Ré fiaként és Hóruszként birtokolták a királyi hivatalt. Az uralkodó közvetlen elődjét apjának tartották, akkor is, ha nem fűzte hozzá vérrokonság, mivel a királyi elődök sorában ő volt az utolsó. Ennek megfelelően a királyné szerepe férjének vagy fiának legitimizálásában kevésbé jelentős, mint az, hogy ő a földi megtestesülése az uralkodó isteni társainak. Ezt támasztja alá az is, hogy néhány királyné nem volt királyi származású, mint például II. Ankheszenpepi vagy Teje.

Nem véletlen, hogy a király anyja és főfelesége azonos címekkel, jelvényekkel rendelkezett és ugyanazokban a rituálékban jelent meg, hiszen együtt testesítették meg az anya-hitves égistennőt, akinek a segítségével a Napisten minden éjjel újjászületett. A király a Napisten földi képviselője, de az égi szférával ellentétben a földön az égistennőt fizikálisan nem egy ember testesítette meg, a szerep megoszlott a király anyja és főfelesége között.

Az Újbirodalom elején a királyi hitves – mint a leendő trónörökös anyja – Amon isteni felesége. Az isteni fogantatás jelenetekből kitűnik, a királyt Amon-Ré fiának tartották, aki az uralkodó alakjában látogatja meg és ejti teherbe a leendő trónörökös anyját. Amon-Ré (a király) tehát a királynéval együtt teremti meg saját maga megfiatalodott formáját, az apa és a fiú egy személyben egyesül, ami a kA-mwt.f (anyja bikája) elvben teljesedik ki. A királyné így biztosította a királyságnak és az éppen hatalmon lévő uralkodónak a megújulását és a dinasztia folytonosságát.

A király anyja sokszor nem az előző uralkodó főfelesége volt és csak akkor jutott különösen fontos szerephez, amikor a fia trónra lépett. Többször előfordul, hogy addig nincs is nyoma az egyiptomi forrásokban, amíg ez az esemény be nem következett, mint például III. Amenhotep anyja, Mutemwia, vagy II. Ramszesz anyja, Tuja esetében. Különleges szerepe, mint fia uralmának legitimizálója, természetesen utalt a király isteni szüleire és visszatükröződött a királyné attribútumaiban, különösen a keselyű fejékben és az Isten leánya, illetve az Isten anyja címekben, melyek már az Óbirodalomtól kimutathatók.

A királyné legkésőbb az Óbirodalomtól szerepet kap istenek kultuszában, ennek ellenére ritkán jelenik meg szemtől szemben az istenekkel, mint valamely rítus végrehajtója – kivételt képeznek az elhunyt királynők; Nefertiti az Amarna-korban és Hatsepszut valamint Tauszert nem sokkal azelőtt, hogy királynők lettek. A rituális jeleneteket megörökítő templomábrázolásokon, ha megjelenik a királyné, akkor szinte mindig a királyt követi, támogatja az ő rituális tevékenységét azáltal, hogy szisztrumot játszik vagy énekel, hogy kielégítse az istenséget. Az Óbirodalomtól kezdve a királynét alapvetően ilyen módon ábrázolták, amint asszisztál az uralkodónak az áldozati, építési, vagy vadászrituáléban. Ez Nefertarira is jellemző, azonban kiemelkedő szerepét mutatja, hogy ő egyedül is megjelenik szemtől szembe az istenekkel, főként az abu-szimbeli Hathor-templomban.

Az Újbirodalomtól aztán megjelenik az ellenség rituális szétverésének jelentében is, két királynét ráadásul úgy örökítettek meg, amint ők maguk pusztítják el a nőnemű ellenségeket. Szintén az Újbirodalomtól az ünnepek alkalmával a királyné időnként aktívan közreműködött. Például az Opet-fesztivál alkalmával, a hajója Mut bárkáját vonatatta, párhuzamosan a király hajójával, amely Amon bárkáját. Min ünnepén pedig Shemait szertartásos szerepét játszotta, aki hétszer körüljárja a királyt, miközben rituális szövegeket recitál.

A királyné a királyi udvar (Snwt) és a királyi háztartás, az úgy nevezett hárem (jpt nswt) legmagasabb rangú nőtagja, amelybe beletartoznak a király alacsonyabb rangú hitvesei és a királyi gyermekek is. A hárem önmagában is egy hatalmas erőt képviselt. A 20. dinasztia idejéről maradt fenn egy papirusz, melyben III. Ramszesz elleni merénylettel vádoltak meg egy alacsonyabb rangú királynét, aki saját fiát szerette volna a trónra juttatni.

Régészeti leletek az Újbirodalom királyi palotáiból, valamint ugyanennek a kornak a sírábrázolásai azt tanúsítják, hogy a királyi család nőtagjainak külön lakrészei vagy épületei voltak, ahogy arról Kom Medinet el-Ghurob, Malkata és Amarna tanúskodik. A főfeleség azonban minden valószínűség szerint a király közelében élt és elkísérte őt az országon keresztül tett utazásai során is.

Kevés bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a királynék rendelkeztek-e politikai szereppel, és ha igen, akkor milyen mértékűvel. Ritka az, amikor úgy ábrázolják vagy jelölik meg őket, mint aki jelen van állami eseményeken, királyi audienciákon, tanácsokon és a hivatalnokok nyilvános megjutalmazásán. Ahogy már említettem az Amarna-korban a királyné szerepe igen jelentős, a királyi pár nagyon gyakran együtt jelent meg a nyilvánosság előtt, a királyság új koncepciójának részeként, melyben a királyné szinte egyenrangú partnere az uralkodónak.

Aj hitvesét egyedülálló módon ábrázolták, amint nemes hölgyeket jutalmaz meg nyilvánosan, ez világos párhuzama a király ugyanezen tevékenységének.

Egyes királynék kiemelkedő szerephez jutottak, mint a még gyermek király régensei, ilyen volt II. Ahkheszenpepi (II. Pepi) vagy Hatsepszut (III. Thotmesz) és Tauszert (Sziptah); vagy amikor egy éppen az udvartól távol tartózkodó királyt helyettesítettek, mint például Ahhotep és Jahmesz, de ezen uralkodói/politikai szerep nem tükröződik sem titulatúrájukban, sem jelvényeikben.

Arra vonatkozóan, hogy a királyné a külpolitikában is szerepet kapott, inkább nem egyiptomi forrásokban találhatunk bizonyítékokat. Az Újbirodalom idejéről ékírásos táblákon marad fenn a diplomáciai levelezés Egyiptom és a közel-keleti szomszédjai között. Ezek egy része Amarnából, egy része pedig a hettita fővárosból, Hattusasból került elő. Alkalmanként a királyné a levelező partner, mint például az Amarna-korban az özvegy királynék Teje és Ankhesszenamun, valamint később a 19. dinasztia idején Tuja és Nefertari.

Az biztos, hogy néhány királyné saját birtokokkal rendelkezett a hozzá tartozó személyzettel együtt, ezáltal független bevételhez jutott és egy csoport hűséges hivatalnok állt a szolgálatában, akik az ő érdekeit tartották szem előtt. A királyi család nőtagjai minden kétséget kizárólag az ország legfőbb hatalmához fértek hozzá, és még ha hivatalosan nem is gyakoroltak politikai hatalmat, nem hivatalosan befolyásolhatták a királyt döntéseiben.

Az egyiptomi történelem későbbi korszakaiból származó források szerint az Újbirodalom idején állandósult a királyné ikonográfiájának és szerepének hagyományos fogalma, és ez lényegében változatlan maradt.

Bár a kusita dinasztia királynéi az országukra jellemző ruhákat viselték, de felvették az egyiptomi királynéi címeket és jelvényeket. A 25. dinasztia idején az uralkodó főfeleségére használják az „Első nagy királyi hitves” (Hmt nsw aAt tpy) jelzőt. Ellentétben hazájukkal, Egyiptomban csak ritkán láthatók a király társaságában.

A Ptolemaiosz-kor királynéi szintén átvették az egyiptomi királynét megillető címeket és attribútumokat, valamint kultikus szerepüket, ahogy azt a templomi rituálékban betöltött szerepüket vizsgáló legújabb kutatások sugallják. Hathor mellett Ízisz vált a királyné isteni megfelelőjévé ebben az időszakban.

Ahogy korábban, ekkor is élt néhány kiemelkedő személyiség, akik szinte majdnem egyenlő partnerségben voltak férjükkel – mindenekelőtt II. és III. Bereniké, valamint III. és VII. Kleopátra – különösen abból látszik ez, hogy uralkodói címeket is felvettek – ez nagyon gyakran a női Hórusz, vagy a Hqa.t, uralkodónő – valamit, hogy istenekkel szemtől szemben állva végeztek rituális tevékenységet. Státuszuk nagyban hasonlít Nefertitiéhez (amikor még Ehnaton élt), illetve a régens királynékéhoz, de nem fogható azokhoz az asszonyokéhoz, akik királynőként uralkodtak, mint például Neferuszobek, Hatsepszut és Tauszert.

A legtöbb királyné sírja még elő sem került, amelyik igen, azok közül sajnos egyik sem volt érintetlen. Valószínűleg a király felelőssége volt gondoskodni temetkezésükről. Az Archaikus korban, Abüdoszban a királynékat az uralkodó sírjának közelében melléksírokba temették. Egyesek, mint Merneith Abüdoszban, és Hetepuineith Nagadában önálló nagyobb méretű sírral rendelkezett.

Az Óbirodalom idején egyes királynékat masztaba sírokba helyezték örök nyugalomra, míg másokat a király piramiskomlexumán belül mellékpiramisokba temettek, ez a gyakorlat a 12. dinasztia idejére is jellemző.

Az Újbirodalomban, a 18. dinasztia idején a királyi család nőtagjait sziklába vájt sírokba temették el a Théba nyugati partján található sivatagi vádikban. Mivel ezek a temetkezési helyek dekorálatlanok és kifosztották őket, tulajdonosuk csak néhány névvel ellátott tárgy vagy töredék alapján azonosítható. Néhány uralkodó eltért ettől a szokástól, III. Amenhotep például saját sírján belül készítetett sírkamrát főfelesége Teje és egyik leánya Szatamon számára. Ehnaton is ugyanezt tervezte amarnai sírjában Nefertari és Maketaton esetében. A 19-20. dinasztia idején az úgynevezett Királynék Völgyében helyezték örök nyugalomra a királyi család tagjait, így itt található Nefertari-Merenmut méltán világhirű sírja is. Ugyanakkor a királyi család tagjai közül többeket biztosan Thébán kívül temettek el, a Medinet el-Ghurobban található hárem palota például saját temetővel rendelkezett.[16]

Az Újbirodalom utáni korszakokból még kevesebbet tudunk a királynék sírjairól, bár számos temetkezési melléklete ismert a 26. dinasztia több királynéjának. A Ptolemaiosz-kori királynékat Alexandriában temették el hellenisztikus stílusú sírokba, de egyik sem maradt fenn.

Királynéi címek:

Ajánlott linkek:

Ide kattintva láthatsz egy gyönyörű képet Nefertari sírjából, melyen a királyné Ízisz istennő társaságában látható. A kép egy részlete Araldo De Luca fotójának, Alessando Bongioanni, Luxor és a Királyok Völgye című könyvéből (GABO). Itt csak ismeretterjesztő céllal jelenik meg!

Ezen a képen a sólyomfejű Hórusz isten vezeti Nefertarit. A kép részlete az Alberto Siliotti, Királyok Völgye című könyvének 5. oldalán látható felvételnek. Itt csak ismeretterjesztő céllal jelenik meg!

Nefertari standardtartó gránitszobra:

http://euler.slu.edu/~bart/egyptianhtml/kings%20and%20Queens/Nefertari.jpg

Aranylemezből készült karkötőjének töredéke:

http://zoom.mfa.org/fif=e/e4520cr-d1.fpx&obj=iip,1.0&wid=960&cvt=jpeg

Képek:

Készítette: Maatkara

Utoljára szerkesztve: 2021.08.11.

Felhasznál irodalom:

Roth, Silke, 2009, Queen. In Elizabeth Frood, Willeke Wendrich (eds.), UCLA Encyclopedia of Egyptology, Los Angeles:

http://escholarship.org/uc/item/3416c82m

ed. Donald Redford - The Oxford Enyclopedia of anxient Egypt (Oxford Univerity Press) Vol 3. 105-109.

LÄ Band III 464-468