Óbirodalom II/3. 4. dinasztia

Ezzel a cikkel folytatjuk, és lényegében lezárjuk a 4. dinasztia történetét.

Khufu utódja Dzsedefré volt, akinek uralkodásáról kevés információval rendelkezünk. Valószínűleg ő fejeztette be apja gízai temetkezési komplexumát, és helyeztette el a hajókat. Arról nevezetes, hogy ő használta először titulatúrájában a Ré fia nevet.

Származásáról annyit tudunk, hogy Kheopsz fia volt, édesanyja neve nem ismert. Bátyja, Kawab herceg lett volna a trónörökös, azonban idejekorán meghalt. Egyik felesége II. Hotepherész[1], aki korábban Kawab hitvese volt. Khentetka[2] pedig egy szobortöredékről ismert. Négy fiáról tudunk. Az egyik Hornit, aki vezíri pozíciót töltött be. Egy szoboregyüttese található a Kairói Múzeumban (CG 244), melyen feleségével, Hotepherésszel látható. A másik Szetka, akinek kisméretű, írnokszobra Abu-Roashban került elő. További fiai Baka és Nikaudzsedefré. II. Hotepherésszel közös leánya Neferhotepesz, aki elképzelhető, hogy Uszerkaf fáraó anyja volt. Másik leányát szintén Hotepherésznek hívták.

Abu-Roashban kezdte el készíttetni síregyüttesét, mely azonban rövid uralkodási ideje miatt nem készült el. Egyes egyiptológusok az elmúlt évek ott végzett ásatásai alapján viszont azon a véleményen vannak, hogy a piramiskomplexum elkészült, azonban az idők folyamán széthordták. Találtak itt egy észak-déli irányú felvezető utat és szinte csak az alapja áll anyagtéglából épült halotti templomának a piramis keleti oldalán. A déli oldalon egy mély árok arra utal, hogy feltehetőleg ő is tervezett hajót a komplexumba. Völgytemplomnak nyoma sincs. Ma mindössze 10 méter magas a piramis maradványa, egykor elkészült állapotában azonban csaknem 8 méterrel magasabb volt Kheopsz piramisánál. Mészkőből és Asszuánból származó vörös gránitból épült, a kövek megmunkálása igen nagy precízséggel történt.

Az 1907-ben folytatott francia vezetésű ásatáson, itt került elő a király vörös kvarc feje, melyen nemesz kendőt visel, fiának egy kicsi, írnok szobra, valamint a király és felesége szoboregyüttesének alsó fele. Mindegyik lelet a Louvre-ba került.

Zavijet el-Arjanban található egy építmény, mely hasonlít Dzsedefré piramis-komplexumához. Ez egyes egyiptológusok véleménye szerint egy Baka nevű uralkodónak tulajdonítható, mivel neve vörös festékkel írva szerepel néhány kőtömbön[3]. Ő feltehetőleg a 4. dinasztia egyik uralkodója, de nem tudjuk biztosan hová illeszkedik a dinasztia királyainak sorában, a jelenlegi álláspont az, hogy Khafré és Menkauré közé tehető. Dzsedefré neve viszont egy innen előkerült palatáblán szerepel.

Dzsedefré halála után fivére, Khafré került a trónra. A Torinói Királypapirusz szerint 24-26 éven át uralkodott, melyet látszólag Nikauré herceg masztabájának felirata is megerősít. Hérodotosz görögösen Khephrénnek írja nevét, s az egyiptomiak szóbeszédére alapozva uralmát 56 évesnek tartotta. Manethón Khufuhoz hasonlóan őt is Szuphisznak[4] nevezi, viszont 66 uralkodási évet tulajdonít neki.

Apja Khufu, bár Hérodotosz tévesen Khufu testvérének tartja. Anyja Hotepherész I. Az egyiptológusok általában egyet értenek abban, hogy feleségei Khamerernebty I., Perszenet, Hekenuhedzset és Mereszankh III. voltak, ám erre csak hozzátartozóik emlékművei alapján lehet következtetni. Egy Menkauré – Khafré fia – halotti templomában talált tűzkőkésen szerepel a király anyjának neve, de sajnos igen töredékesen. A név K betűvel kezdődik, ez a legkézzelfoghatóbb bizonyíték Khamerernebty I. hovatartozását illetően.

Hasonlóan csak kifejezetten Iunré[5] állítja sírjának felirataiban, hogy ő maga Khafré fia, a többi királyi gyermek a sírjuk helyzete és más közvetett módon azonosítható. Feltehetőleg Khamerernebty I.-től származik tehát Menkauré és talán Hekenuhedzsettől született Szekhemkaré[6], és Perszenettől Nikauré[7]. Mereszankh III-tól született fiai Nebemakhet[8] és Niuszerré A[9], lánya pedig Sepszetkau[10]. Valószínűleg Khafré fiai még Ankhmaré[11], Duaenré[12], Iunmin[13], Akhré[14] és Hemetré A[15]

Nevezetes lánya még Rekhetré, aki egy kőmasztaba tuljadonosa, melyhez sziklába vájt kápolna is tartozik, Gíza Központi Mezőjében. Rekhetré halotti kultuszát az 5. dinasztia idején is jól ápolták, papjai a sírja közelében temetkeztek.

Uralmát Hérodotosz éppolyan kegyetlennek és istentelennek írja le, mint Kheopszét. Állítása szerint az egyiptomiak annyira gyűlölték Khafrét és apját, hogy még a nevüket sem merték kimondani. Az iránta érzett ellenszenv azonban, ha volt is, nem lehetett túl általános, hiszen a Szaiszi korban az ő halotti kultuszát is éppúgy felelevenítették Gízában, mint apjáét.

Halála után apjához hasonlóan Gízában temették el. Piramisa joggal kapta a „Khephrén nagy” nevet, hiszen csupán 3 méterrel alacsonyabb Kheopszéhoz képest, s ezt a magasságkülönbséget is elfedte magasabb fekvése.

1860-ban Auguste Mariette találta meg Khafré völgytemplomában a fáraó híres dioritszobrát, mely trónon ülve ábrázolja az uralkodót, a trónszék háttámláján pedig Hórusz sólyom képében védelmezi őt, azáltal a király fejét szárnyai közé fogja.

Hagyományosan az ő uralkodásához kötik a gízai Nagy Szfinx létrejöttét is, mivel a Szfinx Khephrén völgytemploma szomszédságában helyezkedik el, illetőleg a IV. Thotmesz idején készült Szfinx-sztélé utolsó töredékes sorai Kákosy szerint Khephrénnel hozzák összefüggésbe a gigantikus emberfejű oroszlán szobrát.

Khephrén diorit szobra közelről, melyen jól látszik az őt védelmező sólyom:

Khafrét fia, Menkauré (Ré kái tartósak) követte trónon kb. i. e. 2532-ben. Uralkodásáról alig vannak ismereteink, a legtöbb forrást rá vonatkozóan Hérodotosz szolgáltatja, aki Khufu fiának tekinti őt. Hérodotosz szerint megnyittatta a templomokat és megengedte, hogy „a legnagyobb nyomorba taszított nép” maga intézze dolgait, illetve hogy áldozatokat mutassanak be az isteneknek. A görög történetíró úgy gondolja, hogy minden egyiptomi király közül ő volt a legigazságosabb, és őt magasztalták a legtöbbet az egyiptomiak. Állítása szerint nem csak igazságos volt, hanem emberséges is, mivel aki az ügyében hozott ítélet miatt panaszkodott, annak a fáraó saját vagyonából adományozott, hogy nehéz sorsán enyhítsen.

Az első tragédia Hérodotosz leírása szerint akkor érte, amikor lánya, az egyetlen gyermeke meghalt. Egyes általa lejegyzett szóbeszédek szerint az apja beleszeretett a saját lányába, majd megerőszakolta, végül a lány bánatában akasztotta fel magát. Rendkívüli fájdalmában a király rendhagyó módon temettette el gyermekét. Belül üreges tehenet készítetett fából, melyet aztán bearanyoztak, s a lány holttestét ebbe a tehénbe temették el. Ezt követően viszont a tehenet nem földelték el egy hercegnői sírba, hanem kiállították a szaiszi királyi palota egyik díszes termében, mely Hérodotosz saját bevallása szerint még az ő idejében is látható volt az imént említett helyen. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a tehén valójában egy isten kultuszszobra[16], mivel a 132. bekezdésben Hérodotosz a következőképpen írja le: „A tehén testét bíborszövet fedi, nyakát és fejét vastag aranylemez borítja, szarvai közé pedig arany napkorongot raktak. Az állat nem lábon áll, hanem térdel, s körülbelül akkora, mint egy valóságos nagy tehén. Minden évben kiviszik az épületből, s ilyenkor az egyiptomiak verik a mellüket és gyászolják az istent, akit itt nem nevezek meg. A tehenet kiviszik a napfényre, mert a hagyomány szerint maga a haldokló leány kérte meg atyját, Mükerinoszt, hogy évenként egyszer hadd láthassa meg a napot.” dr. Győri Hedvig szerint az életnagyságú tehénszobor kivitele a napfényre a Khoiak ünnep leírása.

Ugyancsak Hérodotosz számol be egy butói orákulumról, melyet a király lányának halála után nyilatkoztattak ki. Uadzset istennő jóslata szerint az uralkodó életéből még 6 év volt hátra, a 7. évben pedig meg fog halni. A hír hallatán Menkauré sértődött üzenetet küldött az istennőnek, melyben szemére vetette, hogy bár Khufu és Khafré bezáratták a templomokat és elhanyagolták az istenek tiszteletét, mi több, alattvalóikat is sanyargatták, mégis hosszú életet éltek, ő viszont, aki felvirágoztatta országát és istenfélő életet élt, mégis idő előtt fog meghalni. Erre az istennő újabb jóslatot adott a királynak, melyben kifejtette, hogy éppen azért fog idő előtt meghalni, mert nem azt tette, amit a sors elrendelt számára. A Sors rendelkezése szerint ugyanis az egyiptomiaknak 150 évnyi nehéz időszakot kellett volna elszenvednie, melyről elődei tudtak, Menkauré viszont nem. A hír hallatán azzal próbálta meghazudtolni a jóslatot, hogy minden éjjel számtalan mécsest gyújtatott, majd ragyogó fényben ivott és mulatott éjjel-nappal, a mocsarak és berkek vidékén, ahol a legjobb alkalom kínálkozott a vigadalmakra. A király abban reménykedett ugyanis, hogy ha az éjszakákat is nappallá változtatja a mécsesek fényével, 6 helyett 12 évig fog még uralkodni. A Hérodotosz által leírtakhoz képest viszont Manethón 63 évet tulajdonít neki. Az egyiptológusok szerint azonban 28 éven át ült Egyiptom trónján. Ez idő alatt nagyobb piramist is építtethetett volna, mint amilyen elkészült. Eredetileg 70 méter magas volt Gíza harmadik piramisa, mely csaknem fele a Nagy Piramisénak, ennek elképzelhető, hogy belpolitikai probléma volt az oka.

Bár a kasszikus szerzők már Menkaurének tulajdonították piramisát, ezt csak a 19. században erősítette meg Howard Vyse ezredes, aki a király nevét vörös tintával írva megtalálta a három királyné piramis egyikének a mennyezetére írva. Amikor Vyse belépett Menkauré piramisának sírkamrájába, egy palotahomlokzat motívumos, fedél nélküli bazalt szarkofágot talált, benne pedig egy fából készült antropoid koporsót, amin Menkauré neve szerepelt. Mivel az Óbirodalomban a belső koporsó is láda alakú volt, a tudósok azt feltételezik, hogy az antropoid a szaiszi korban készült. Mindkét tárgyat hajóra tették, hogy a British Múzeumba kerüljön, azonban sajnos 1838-ban a hajó egy viharban elsüllyedt a tengeren. 1905 és 1927 között Reisner vezetésével zajlott Menkauré komplexumának feltárása, ekkor került elő néhány kivételesen szép szobor, köztük azok is, amelyek az uralkodót Hathor és egy-egy nomoszt megszemélyesítő isten társaságában örökíti meg. Utóbbiakat Menkauré-triádoknak nevezzük.

Menkauré fő felesége valószínűleg Khamerernebty II volt, akinek található egy sírja Gíza Központi Mezőjében, ez az úgy nevezett Galarza sír, mely a megtaláló és feltárást végző grófról kapta nevét. Elképzelhető, hogy a királynét végül a három mellékpiramis közül a legnagyobbikban helyezték örök nyugalomra.

Menkauré egyiptomi alabástromból készült szobra, mely a piramisépítők korának legnagyobb uralkodót ábrázoló szobra, a maga 2.35 méteres magasságával.

Menkauré és II. Khamerernebty királyné legidősebb fia Khuenré[17] herceg volt, korai halála miatt azonban nem léphetett apja nyomdokaiba. Helyette végül Sepszeszkaf örökölte a trónt. A Torinói Királypapirusz szerint csupán 4 évig uralkodott. Manethón viszont – aki Szeberkherésznek hívja – 7 uralkodási évet rendel hozzá.

Apja feltehetőleg Menkauré, anyjának neve viszont ismeretlen. Sepszeszkaf prófétanője, Bunefer ugyan biztosan kapcsolható a király személyéhez, ám nem tudjuk, hogy felesége vagy lánya volt-e. Sziklába vájt sírja Gíza Központi Mezőjében található. Khamaat hercegnő származása is bizonytalan, apja kilétét illetően ugyanis nincs egyetértés az egyiptológiában. Sepszeszkafot és az 5. dinasztia első fáraóját, Uszerkafot egyaránt szokás atyjának tekinteni. A király 5. dinasztiával való rokoni kapcsolatairól semmi biztosat nem tudunk, azonban elképzelhető, hogy féltestvére volt az 5. dinasztia ősanyjának tartott Hentkávész.

Uralkodásának eseményeiről sajnos rendkívül hiányosak az ismereteink. Dekrétumai tanúsága szerint felújította és áldozati alapítványokkal támogatta elődei piramisainak halotti kultuszát. Egy töredékes sztélé szerint például a Menkauré-priamisbirtokot ajándékozta meg kiváltságokkal, a részleteket a sztélé töredékessége miatt azonban nem ismerjük. Ez az intézkedés Kákosy László szerint később jogalapként szolgált a későbbi piramisvárosok személyzetének, ha különleges helyzetet igényelt magának. A fentebb említett sztélé azért is kiemelt fontosságú, mivel az állam a 4. dinasztia korábbi királyainak uralkodása alatt – legalábbis jogilag és írásban – nem ismert el kivételes státuszokat és mentességeket, melyek felmentést adtak volna az állami kötelezettségek alól.

Halálát követően elődeitől eltérően egy dél-szakkarai masztabában temették el, melynek alakja egy hatalmas négyszögletes szarkofághoz hasonlít. Sírhelye Mastaba el-Faraún (A fáraó padja) néven ismert.

Peter A. Clayton: Chronicle of the Pharaohs – The Reign-by-Reing Record of the Rulers and Dynasties of Ancient Egypt (Thames and Hudson, 1994)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest, 2005)

Hérodotosz: Görög-perzsa háború, Második könyv (Osiris Kiadó, Budapest, 2000) – Muraközi Gyula fordítása

Aidan Dodson & Dylan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt (Thames & Hudson Ltd, London, 2004)

Regine Schulz és Matthias Seidel (szerkesztők): Egyptom – A fáraók világa (Vince Kiadó, Budapest, 2001)

Michael Rice: Egypt’s making – The origins of ancient Egypt 5000-2000 BC. (Routledge, 2003)

Aidan Dodson, Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt – A Genealogical Sourcebook of the Pharaohs (Thames & Hudson; 2004)

[1] Számos címe közül néhány: Királyi hitves, A Hetesz-jogar nagyja, Thot papnője.

[2] A szobron szereplő címei: Aki látja Hóruszt és Széthet, A király szeretett hitvese, Hórusz követője, Neith papnője.

[3] Korábban Nebkának olvasták a nevét.

[4] Annak érdekében, hogy Khufutól megkülönböztethető legyen, Szuphisz II-ként hivatkozik rá a modern szakirodalom, ha Manethón névátiratát használják.

[5] Apját túlélve az 5. dinasztia elején temették el.

[6] A gízai LG89-es sziklasír tulajdonosa.

[7] Az LG 87-es sziklasír tulajdonosa, melynek helyzete alapján Khafrétől származtatják.

[8] A gízai LG86-os sírban nyugszik, ahol reliefek és szobrok is tanúsítják, hogy Mereszank III volt az anyja.

[9] Neve megtalálható Mereszankh III sírjában, s egy befejezetlen sziklába vájt sírban nyugszik Gíza Központi Mezőjében.

[10] Neve fivére, Nebemakhet sírjában található.

[11] Menkauré alatt szolgált, egy sziklába vájt sírban nyugszik a gízai Központi Mezőben.

[12] Vezírként szolgált a 4. dinasztia végén, a G5110-es sír tulajdonosa. Általában Duarével azonosítják, aki Mereszank III. fiaként ismert.

[13] Titulusai és sírja (LG92-es sír) helyzete alapján feltehetően Khafré fia, aki a 4. dinasztia vége táján vezíri posztot töltött be.

[14] A gízai H4-es sír tulajdonosa. Vagylagosan az 5-6 dinasztia címzetes hercege.

[15] Származása nem teljesen biztos, de a Gíza Központi Mezőjében lévő sziklasírja helyzete alapján Khafré idejére datálható.

[16] Feltehetően Neith istennőt ábrázolta az életnagyságú tehénszobor, mivel a Mehet-Werettel való azonosítása miatt tehén alakban is ábrázolhatták, fején Hathor-koronával.

[17] Jelenleg egy kis kőszobrát őrzik a Boston Museumban, mely írnokként, guggoló testhelyzetben ábrázolja a herceget, amint kinyújtott kötényén, a térdei között támogatja írótábláját. Az ötödik dinasztia idején ez a póz klasszikussá vált a nemesi írnokszobrok körében.