Óbirodalom II.

4. dinasztia (i.e. 2613-2498) 1. rész

Manethón munkáinak Eusebius általi átirata szerint a 4. dinasztia 17 királyból állt, akik Memphiszből kormányoztak és összesen 448 éven át uralkodtak, de meg kell jegyezni, hogy Africanus verziója csak 8 királyról ír, akik 277 éven uralkodtak.

Bár a 4. dinasztia is memphiszi, de nem zárható ki, hogy egy másik királyi vonalból származik. Manethón valamilyen törést érezhetett, mert új dinasztiát nyitott, ugyanakkor ennek, ahogy a későbbiekben látni fogjuk más oka is lehetett.

A 4. dinasztia királyai

„Elaludt őfelsége Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Huni, és őfelsége Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Sznofru felkelt, mint jótevő uralkodó az egész országban.”[2] – olvashatjuk Kagemni intelmeiben[3]. E szerint Sznofru Hunit követően lépett a trónra, aki Manethón királylistájában a 3. dinasztia utolsó királyaként szerepel. Sznofrut tehát egy új dinasztia alapítójának tartják. Ezt az egyiptológusok egyrészt azzal magyarázzák, hogy Dzsószer után Sznofru a következő olyan uralkodó, aki erős kézzel kormányozva hosszabb ideig ült Egyiptom trónján, uralkodása egy gazdasági és technológiai virágzást indított el, mely az őt követő király, Kheopsz alatt érte el csúcspontját. Másrészt tettei és személyisége miatt Sznofrut még a Ptolemaiosz korban is isteni tiszteletben részesítették.

Trónra lépésekor titulatúrája négy elemből állt. Közülük ekkor még a Hórusz-név a leghangsúlyosabb, mely azt az elképzelést tükrözi, hogy a király Hórusz földi megtestesülése.

Sznofru titulatúrája, melyben a Felső- és Alsó-Egyiptom királya (njsw bjti) és a Két Úrnő (nbty) név egybeolvad:

Hogy mit jelent a Sznofru név, abban még nem született egyetértés az egyiptológusok között. A snfr ige olyan jelentéseket hordoz magában, mint a megszépíteni, jobbá tenni, tökéletessé tenni. W. Barta snfr wj-ként értelmezi, és a „XY isten tökéletessé tett” rövid változatának tartja. Ugyanakkor Gundlach elgondolkodtatónak tartja, hogy az istennév soha, egyetlen egyszer sem kerül említésre. Barta szerint Sznofru nevének „Jótevőként” való értelmezése későbbi és ennek köszönheti azt, hogy tökéletes uralkodóként tekintettek rá, azonban Sznofru tetteivel már életében érdemeket szerzett nevének. R. Gundlach szerint a név Sznofru uralkodói programját hirdeti és „Aki tökélességet teremt”-nek fordítja. Ebben az értelemben Sznofru célja, hogy tökéletesen cselekedjen, megfeleljen a Maat elveinek, ami minden egyiptomi uralkodó feladata, és amely az állam virágzásán és gyarapodásán keresztül mutatkozik meg.

Származása is vita tárgyát képezi. St. Smith szerint anyja Mereszankh I. Huni egyik mellékfelesége lehetett, így Sznofru Huni fia. Stadelmann szerint az Isten leánya címet – melyet Mereszankh is viselt – királyi leánygyermekek kapták, és így Mereszankh a 3. dinasztia királyi családjához tartozott, Huni, vagy valamelyik elődjének leánya lehetett. Ezáltal Sznofru vérrokonságban állt a 3. dinasztia királyi családjával. A. Fakhry pedig úgy gondolja, hogy Sznofru egy olyan hermopoliszi nemesi család tagja volt, amely jó kapcsolatot ápolt a királyi családdal. Szerinte Sznofru a legidősebb királylányt, Hetepherészt feleségül véve került a trónra, tehát Huni az apósa volt.

Két vagy három feleség játszott jelentősebb szerepet a fáraó életében. Második hitvese volt Hetepherész, akitől egy fia született, Kheopsz, ő követte később apját a trónon. A korán meghalt első feleségétől származik, Nefermaat, Rahotep és egy név nélküli herceg (M17 masztaba). Sírjaik Médumban találhatók. Ennek az első frigynek a gyümölcse lehet Ranofer herceg is. Ezzel együtt bizonytalan, hogy Sznofru másik két fiának, Kanofernek és Ankhhafnak[4] ki az édesanyja, esetleg egy harmadik feleség. Feltehetőleg Sznofru fia Iynefer és Netjeraperef herceg is. Sznofrunak legalább két leánya is volt, Neferetkau és Neferetneszu, utóbbit fia Khaemked álajtajáról ismerjük. Th. Schneider szerint Hetepherész II. is Sznofru leánya, bár őt anyja, Meresankh III. sírjában (Gíza) Kheopsz lányának nevezi a felirat.

A Palermói kövön Sznofru 12-16. uralkodási éveire vonatkozóan találunk információkat. Ezek szerint ebben az időszakban intenzív hajóépítésekbe fogott, számos szobrot készíttetett, 35 halotti alapítványt és 122 legelőt hozott létre. A 12-13. évben alapította az északi határerődöt, Sznofru házát (Hwt-snfrw). A 15-16. évben Dashurban új királyi palota épült, amelynek kapui cédrusfából készültek, a királyi székhely így Médumból Dashurba került át. A cédrusfa törzsek – melyeket hajóépítéshez, és piramisépítéshez is felhasználtak – 40 hajóval érkeztek Libanonból Egyiptomba, megérkezésükről szintén beszámol a Palermói kő.

Sznofru kezdetben a termékeny oázisból, a Fajúmból kormányzott, mely a 3. dinasztia idején mezőgazdasági jelentőségre tett szert, és több várost is alapítottak itt. Később valószínűleg rájött, hogy egy központibb helyről könnyebb az országot irányítani, felügyelni a kereskedelmet és megszervezni az expedíciókat.

A Palermói kő Sznofru két hadjáratáról is beszámol. Az egyiknek Núbia volt a célpontja, ahonnan az egyiptomi sereg 7000 fogollyal és 200000 szarvasmarhával tért vissza. A másik Líbiába vezetett, innen 1100 fogollyal és 13000 marhával tértek vissza. A núbiai hadjárat két sziklafeliraton is szerepel, melyek közül az egyik Kom el-Aguibában, a másik Karanogban van. Ezek arról adnak tájékoztatást, hogy két nomoszból 20000 katona vonult ki, azzal a céllal, hogy Alsó-Núbiát felaprítsa és onnan 17000 fogollyal tért vissza. A kérdés, hogy melyik szám a helyes, a Palermói kövön szereplő 7000, vagy a sziklafeliratokon szerepelő 17000 nyitott marad. Nyersanyag kitermelését is megkezdték Núbiában, anortozit gneiszot[5] bányásztak.

Sznofrunak köszönhetően a Sínai-félsziget katonailag erősen az egyiptomi állam részévé vált és ezáltal biztonságosabbá váltak a türkizbányákba tartó expedíciók. Az egyiptomi katonai és államhatalmi jelenlétről két felirat is tanúskodik a Wadi Maghara homokkőhegyeiben, közülük az egyik az 5. számú Sínai-sztélé. Ezen Egyiptom ellenségeire – egyetlen, a hajánál fogva megragadott külföldi testesíti meg őket – csap le buzogányával. A jelenet felső részén egy kartusban szerepel a njsw bitj és a nbty, valamint az Arany-Hórusz név. Ez alatt ismét megjelenik kartusba írva a Sznofru név, mögötte a Nagy Isten jelző áll. A Hórusz-név kiemelt szerepet kap a jelenetben, az uralkodóval szemben található, szerekhben írva, melyen a Kettős koronát viselő Hórusz foglal helyet. A király mögött az „Aki legyőzi az idegen országokat”[6] cím szerepel. A jelenetben az uralkodó kos- és bikaszarvakkal kiegészülő kettős tollkoronát visel, ez Napistennel való azonosítását fejezi ki. A szerekh és a király alakja között a következő felirat olvasható: „Adassék neki minden hatalom, tartósság, élet, egészség és öröm mindörökké.”[7]

Három piramist is építtetett, ennek során építészei ráleltek arra a technológiai lépésre, mely a lépcsős piramistól, a „valódi” piramis felé vezetett. 16 éven keresztül kormányzott Sznofru Médumból. Itt építtette első piramisát, mely még lépcsős piramis volt. Dzsed-Sznofruban (Dd-snfrw), ahogy a médumi királyi nekropoliszt hívják, vannak eltemetve az uralkodó fiai és azok feleségei, innen származnak a híres médumi ludak, vagy Rahotep és Nofret csodálatos szobra. Mikor a székhelyet Dashurba helyezte át, akkor a médumi piramis építése félbe maradt. Sznofru elrendelte a második piramis megépítését Dashur déli részén, melyet ma Tört Piramisként ismerünk. Ez azonban súlyos szerkezeti károk miatt nem volt alkalmas temetkezési helynek.

A 29-33. uralkodási években a médumi piramist átépítették, és már sima oldalú, tökéletes piramisként készítették el. Ugyanakkor a 30. uralkodási évben elkezdték egy harmadik piramis építését is, melyet ma Vörös Piramisnak nevezünk. Végül valószínűleg ebben temették el az uralkodót.

Manethón szerint Sznofru csak 29 évig uralkodott. A Vörös Piramis néhány kőtömbje szerint az építményt azonban az uralkodó 30. évében kezdték építeni, megépítése körülbelül 10 évet vehetett igénybe, ezért R. Stadelmann Sznofru uralkodási idejét 40-44 évre becsüli.

Sznofru uralkodása során elsősorban az ország és népe jólétét helyezte előtérbe, körültekintő gazdasági és politikai döntései, építkezései miatt az utókor az ideális uralkodó mintaképét látta benne. Halotti kultuszát sokáig, az Óbirodalom végéig fenntartották. A 6. dinasztia idején, vagyis 400 évvel Sznofru halála után I. Pepi egy dekrétumot adott ki, amely Sznofru két piramisvárosának lakóit érinti. A földművestől a magas hivatalnokig mindenki örök időre mentességet kapott az adófizetéstől, illetve a közmunkától, hogy csak az elhunyt uralkodó halotti kultuszának szentelhesse életét. A sztélé, amelyen ez a felirat olvasható, véletlenül került elő a 20. század elején, Dashur közelében.

A Sínai-félszigetet a 6. dinasztia idején Hórusz Neb-Maat körzetének nevezték, de az I. Átmeneti kor idején sem merült feledésbe alakja. A Közép- és Újbirodalom idején, a Sínai-félszigeten isteni tiszteletben részesítették, ahogy erről számos sziklafelirat, sztélé és szobor tanúskodik, amelyeket későbbi királyok és magánszemélyek állíttattak. Sznofru a legtöbb esetben, mint segítő közvetítő tűnik fel istenek és emberek között, de arra is van példa, hogy Hathorral és Szopduval egyenrangú istenként jelenik meg, mint egy sziklafeliratban a Wadi Magharában, amely a IV. Amenemhat idejére datálható (12. dinasztia vége): „[…] Szopdu, a Kelet Ura kedveltje, Hathor, a Türkiz Úrnője kedveltje, Sznofru kedveltje”. Sznofru valószínűleg azért részesült itt isteni tiszteletben, mert biztosította a türkizbányák biztonságát, az ország részévé tette őket, ezáltal gazdagította Egyiptomot – és a Maatot.

Memphiszben is tiszteletben részesült, ahol neve olyan isteneké mellett szerepel, mint Ré, Ozirisz, Szokarisz és Ptah.

I. Amenemhat idejére (12. dinasztia eleje) datálható az uab-pap Niankh és felesége Szepenmut szoboregyüttese. A Tört Piramis völgytemplomában bukkantak rá, jelenleg a Brooklyn Múzeumban őrzik. A rajta található felirat arról tanúskodik, hogy ez a létesítmény a Középbirodalom idején működött.

III. Thotmesz korából (18. dinasztia) maradt ránk egy graffiti, melyet Aakheperkaraszeneb írnok hagyott hátra Sznofru médumi halotti templomában. Erre az időre a templom kedvelt zarándokhellyé vált. A templomban Sznofrut Hórusz megjelenési formájaként tisztelték, mint isteni sólyom, és a templomot látogatók ilyen formában is szólítják meg. Aakheperkaraszeneb a fohászban kéri, hogy Mereszankh is részesülhessen a halotti áldozatokból, ily módon Sznofru anyját is bevonja a kultuszba.

A Ptolemaiosz korból is van bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Sznofru még ekkor is kultikus tiszteletben részesült. Az i. e. 2. század első felében élt Horijemhotep egyik címe a „Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Sznofru papja”.

Ebben a korszakban a Nekropolisz alapítójaként, „A Nekropolisz uraként” tekintettek rá, mivel ő volt az első olyan uralkodó, aki biztos, hosszú időn keresztül fennmaradó halotti alapítvánnyal rendelkezett, mely példaként szolgált az összes későbbi halotti kultusznak. Wildung szerint ennek köszönhető az is, hogy létrehoztak számára egy kultuszhelyet a Szerápeumon belül is.

A Westcar papirusz – melyet Berlinben őriznek és valamikor a Hükszósz korban íródott – egyik történetében Sznofru az egyik főszereplő. A történetet Bauefré herceg, Kheopsz fia meséli el. E szerint Sznofru egy napon, mikor unalomtól űzve járta a palotát, a felolvasópapok főnökét, Dzsadzsaemankhot hívatta, hogy megoldást találjon a problémára. A pap azt javasolta, hogy a királyt vigyék ki a tóra, az evezős, pedig néhány fiatal és szép udvarhölgy legyen. Sznofru ezt jó ötletnek tartotta, majd megparancsolta, hogy: „Hozzatok elém húsz hálót[8], adjátok őket ezeknek a nőknek, miután levették a ruhájukat… és… Őfelsége szíve boldog volt, amikor nézte, hogyan eveznek.”[9] A kirándulás sajnálatos módon megszakadt, amikor az egyik evezősleány hosszú hajából a tóba hullott a türkizből készült, halformájú dísze. A király felajánlotta neki, hogy pótolja azt, de ő a sajátját szerette volna visszakapni. Az uralkodó ismét Dzsadzsaemankhot hívatta, aki ez alkalommal mágiát vetett be. Kettéválasztotta a tó vízét és megtalálta a hiányzó csecsebecsét a tó fenekén, mely egy cseréptöredéken hevert. Miután a leány visszakapta hajdíszét, a hajóút folytatódott tovább.

Egy másik irodalmi mű is megemlékezik az uralkodóról, ez a Noferti próféciája, mely az Újbirodalom korából eddig 22 forrásból ismert. Ezek között megtalálható két írótábla és több osztrakon, valamint egy papirusz, melyet ma Szentpéterváron, az Ermitázsban őriznek.[10], A szöveg eredetije a Középbirodalom korában keletkezhetett. A történet a „kiváló király” Sznofru udvarában játszódik, sőt annak lejegyzését magának a fáraónak tulajdonítja. Az uralkodó a Székhely Tanácsának a javaslatára hívatta magához Basztet felolvasópapját. Noferti, mikor megérkezik a földre borul a király előtt, aki azonban barátsággal szólítja meg: ”Gyere Noferti, barátom, és mondj nekem szép beszédet, válogatott mondásokat, amelyeket hallva fenségem örülni fog.” Megegyeztek abban, hogy a felolvasópap valami olyat meséljen az uralkodónak, ami majd valamikor a jövőben fog megtörténni és a király személyesen „nyújtotta a kezét írószeres ládájába, kivett belőle egy papirusztekercset és az írószerszámot, majd feljegyezte”. Amit Noferti jövendölt, az azonban nem örömmel töltötte el a királyt, hanem éppen ellenkezőleg nagy aggodalomra adott okot, ugyanis az I. Átmeneti kor kaotikus állapotáról beszélt, arról, hogy az országot ázsiaiak szállják majd meg, pusztulást hozva. A káosz egészen addig fog tartani, amíg az országot újra nem egyesíti egy jóságos király. ”Egy király jön délről, akit Ameninek hívnak, […] fogja a Fehér koronát és viselni fogja a Vörös koronát; […].”

A szövegben említett Ameni feltehetőleg a 12. dinasztia alapítója I. Amenemhat lehet. A szöveg célja egyértelmű, I. Amenemhatot ideális uralkodóként számon tartott őséhez Sznofruhoz hasonlítja. Ő lesz az az uralkodó, aki Sznofruhoz hasonlóan kormányozva békés jólétet teremt az egész országban és a káoszt elűzve, visszaállítja a Maatot. Ugyanakkor általánosságban is hangsúlyozza a fáraó szerepét, akinek uralma biztosítja a rendet és harmóniát (vagyis a Maatot) Egyiptomban, talán ezért használták előszeretettel az írnokképzésben az Újbirodalom idején. E szövegen keresztül nyilvánvaló válik, hogy mennyire kiemelkedő pozíciót töltött be Sznofru az egyiptomiak történelmi emlékezetében még 700 évvel a halála után is. Alakja nem merült feledésbe a fáraókor végéig, ezért is meglepő, hogy napjainkban elhomályosítja őt fia, Kheopsz, Nagy Ramszesz, vagy éppen Tutankhamon.

Ajánlott linkek:

Rajz a szövegben leírt Wadi Magharában található sziklára vésett sztéléről:

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5e/Sneferu_Wadi_Maghara.png

Ankhhaf festett mészkő büsztje:

http://mfas3.s3.amazonaws.com/objects/SC39940.jpg

Sznofru piramisainak adatlapjai a Kemeten:

http://kemet.hu/magyar/piramisok/hamis.html

http://kemet.hu/magyar/piramisok/broken.html

http://kemet.hu/magyar/piramisok/red.html

Képek:

Készítette: Maatkara

Felhasznált irodalom:

Peter A. Clayton: Chronicle of the Pharaohs – The Reign-by-Reing Record of the Rulers and Dynasties of Ancient Egypt (Thames and Hudson, 1994)

Kathryn A. Bard (editor) – Encyclopedia of the Achaeology of Ancient Egypt (Routledge, 1999)

Michael Rice: Egypt’s making – The origins of ancient Egypt 5000-2000 BC. (Routledge, 2003)

Kemet 1999/4. – Snofru ein vollkommener Herrscher des Alten Reiches

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest 2005)

W. G. Waddell – Manetho (Aberdeen University Press, 1964)

Aidan Dodson, Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt – A Genealogical Sourcebook of the Pharaohs (Thames & Hudson; 2004)