Modellek II.

 

Ebben a cikkben folytatom az I. Átmeneti korra és a Középbirodalomra jellemző, fából faragott szolgaszobor csoportok bemutatását.

Emlékeztetőül, a Középbirodalom modelljei öt típusba sorolhatóak:

1. Mezőgazdasági és állattartással kapcsolatos jelenetek

2. Élelmiszerek előállítása

3. Ipari folyamatok

4. Áldozatvivők

5. Hajók

Az előző részben az áldozatvivőkről és az élelmiszerek előállítása, tárolása csoportba tartozó modellekről volt szó, ebben a részben pedig az 1., 3. és 5. típust tárgyalom.

 

Az ipari folyamatok közé tartozó ácsműhelyek közül ismét csak Meketré modellje a legrészletesebb. A műhelyben férfiak réz eszközök segítségével – mint fűrész, fejsze, véső – fát munkálnak meg. Koptató kő segítségével simítják, csiszolják simára a felületüket. Három férfi a műhely hátuljában tüzet szít egy kis kohóban, talán azért, hogy újra edzék a régi fémeszközöket. A műhelyen belül egy lezárt dobozban új garnitúra eszközkészlet és fém pengék voltak elhelyezve. Az ácsműhelyek egyébként ritkák, a további ismert példányok Dzsehutinakht nomoszkormányzó el-Bershei, valamint Karenen, Uszer-Mut és Gemniemhat szakkarai sírjából származnak. Uszer-Mut műhelyében egy férfi kőedényt készít, fúró segítségével váj üreget a kőbe, mögötte egy edényben homok van, mely segíti a csiszolást.

 

Az agyagedény készítő műhely szintén ritka. A Szakkarából származó modelleken együtt jelenik meg az ácsműhely, a fémműves műhely és a fazekasműhely. Az agyagedény-készítés úgy néz ki, hogy a fazekas egy golyó alakú agyagdarabot helyez a fazekaskorongra, amit megformáz. Karenen modelljén egy olyan nagyobb henger alakú kemence is van, amilyenben az edényeket kiégették.

 

Az ipari folyamatok kategóriába sorolható az agyagtégla-előállítás modellje is. Ez nagyon ritka, eddig összesen hat darab ismert, annak ellenére, hogy ez a technika örökké tartó lehetőséget biztosít az elhunyt számára, hogy képes legyen jó állapotban tartani halotti birtokának épületeit, a raktárakat és műhelyeket, a házát, illetve hogy új építményeket emelhessen. Kettő volt belőlük Dzsehutinakht temetkezésében, Henu sírjában pedig egy. Utóbbi három munkafázist örökít meg: egy férfi kapa segítségével agyagot kever össze szalmával és vízzel, két férfi egy rúdon lógó tartóban ezt a keveréket elviszi egy negyedik személynek, aki téglalap alakú formába préseli. Ezeket a téglalap alakú agyagtéglákat aztán a napon szárították ki.

 

A fonó- és szövőműhelyek viszonylag gyakoriak. A mumifikálás során a testet vászonba tekerték be, a sírábrázolásokból pedig kitűnik, hogy az egyiptomiak úgy hitték, a túlvilági élet során szép ünnepi ruhát viselnek majd. A szövőműhelyekben mindig nők dolgoznak. Meketré modelljén a műhely egy fallal körülvett helyiségben van, az asszonyok sodrott lenszálakból gombolyagot készítenek, van, aki orsóra tekeri a fonalat, két szövőszéken vásznat szőnek. Ismertek olyan modellek is, ahol a szövőszékeken valódi vászon található, például Dzsehutinakht szövőműhelyében.

 

Egyedülálló az a modell, amely egy szandálkészítő férfit örökít meg. Beni-Hasszánban, a 275-ös számú sírban találták meg és a 11. dinasztia idejére datálják. Az ókori Egyiptomban csak az előkelők és az istenek viseltek szandált. Az I. Átmeneti korban és a Középbirodalomban az elhunyt részére gyakran elhelyeztek a sírban egy fából készült szandálmodellt.

 

Ajánlott link:

Meketré ácsműhely modellje:

http://www.touregypt.net/images/touregypt/workshop.jpg

 

Meketré szövőműhelyéről csak logóval ellátott képet találtam, ettől függetlenül érdemes megnézni:

http://media.gettyimages.com/photos/wooden-model-depicting-a-weavers-workshop-two-women-weave-on-looms-picture-id152199389

 

 

Most rátérek a mezőgazdasági és állattartással kapcsolatos jelenetekre. Míg a sírreliefek és falfestmények a gabonatermesztés minden aspektusát illusztrálják a vetéstől az aratásig, az ezzel foglalkozó modellek elég korlátozottak és főleg Közép-Egyiptomból származnak, Assziut és Beni-Hasszán környékéről.

Az Óbirodalom végén, az I. Átmeneti kor elején megjelenik az a típus, ami egy férfit örökít meg, aki fából készült kapával előkészíti a földet a vetéshez. Ez a típus megtalálható Niankh-Pepi-Kem temetkezésében. Ismertek olyan modellek is, amelyeken szarvasmarhák húzzák az ekét, amit egy férfi tart. Egy másik ember bottal a kezében fegyelmezi az állatokat. Olykor egy harmadik férfi is jelen van, aki kosárból szórja ki a vetőmagot. Az említett két típus esetében előfordul, hogy a férfiaknak nincsen lábfeje, ezzel jelezték, hogy frissen felásott nedves talajon gázolnak keresztül.

A szarvasmarhát nem csak húsa miatt tartották, hanem elsősorban tejéért, amiből sajtot is készítettek, és ahogy említettem igavonó állatként. Húsuk fontos áldozati étel volt mind az isten-, mind a halotti kultuszokban. Marhahúst általában csak a jómódú elit fogyasztott. A szarvasmarhatartás több aspektusa is megjelenik modellek formájában, bár nem nagy számban. Meketré egyik modellje egy istállót örökít meg, amelyben a levágásra szánt szarvasmarhákat hizlalják. Négy állat vájúból eszik egy helyiségben. Egy másikban kézzel etetnek két másik tehenet takarmánnyal és gabonával, amelyek közül az egyik már annyira kövér, hogy állni sem tud. A bejárat mellett egy felügyelő ül, aki jogart tart a kezében. Szintén ebbe a csoportba tartozik Meketré azon modellje, melyen a sír tulajdonosa egy pavilon alatt ülve számba veszi az állatállományt. Egy tizenkilenc állatból álló csordát hajtanak el előtte.

A többi állattartással kapcsolatos modell jobbára egy-két állatból áll, az állat egyedül, vagy borjával áll, vagy fekszik. Az ilyen típusú modellek területi megoszlása is mindössze Közép-Egyiptom néhány temetkezési helyére korlátozódik, mint Assziut, El-Bersha, Beni-Hasszán és Meir. Ez a terület különösen termékeny volt és talán nagyobb számú szarvasmarhát tartottak itt, mint máshol a Nílus-völgyben. A szarvasmarha tartás egyéb aspektusai között szerepel az állat etetése, Dzsehutinakht temetkezésében több ilyen is volt. Egy foltos hosszúszarvú marhát etet egy férfi, amely már annyira kövér, hogy állni sem tud. Hildesheimban pedig egy olyan Assziutból származó és a 12. dinasztia idejére datálható modellt őriznek, amely egy tehenet fejő nőt örökít meg. Az állat borja a közelben áll. Egy férfi felügyeli, hogy a tehén egyhelyben maradjon. Borjának életet adó tehén és legeltetés is előfordul.

 

Ajánlott link:

Meketré 72,5 cm hosszú, 57 cm széles és 28,5 cm magas istállója:

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/DT234927.jpg

 

Az állatok számbavétele:

http://www.odysseyadventures.ca/articles/thebes/deirelbahri_meketremodel_05.jpg

 

Szarvasmarha etetése:

http://www.mfa.org/collections/object/model-of-a-man-feeding-an-ox-143824

 

Tehén borjúnak ad életet:

https://amun-ra-egyptology.blogspot.hu/2014/06/museum-pieces-funerary-model-of-cow.html

 

 

Az ókori Egyiptom fő közlekedési útvonala a Nílus volt, hajókon szállították a javakat és az emberek is ezek segítségével jutottak el az ország egyik pontjából a másikba, egyik városból a másikba, vagy egyik partról át a másikra. A túlvilágon a szabad mozgás biztosítása is legalább olyan fontos volt, mint az élelemmel való ellátás. A sírban elhelyezett hajó nem csak azt tette lehetővé, hogy az elhunyt részt vehessen olyan ünnepeken, és zarándoklatokon, amelyek során a Níluson kell hajóznia, hanem azt is, hogy az Alvilágot és az Eget átszelő vízi utakon az istenek társaságában közlekedhessen. De a hajómodellek biztosították azt is, hogy az elhunyt biztonságosan átkelhessen az élők világából (keleti part) a halottak földjére (nyugati part). Az I. Átmeneti kor és a Középbirodalom modelljei között a legtöbb hajó volt. Georg A. Reisner 1913-ban megjelent Models of ships and boats című művében hét kategóriába sorolta őket:

1. Négyzetes hajó két kormánylapáttal (Óbirodalom)

2. Hajó felhajló farral és egy kormánylapáttal (Középbirodalom)

3. Papirusztutaj (Predinasztikus kortól)

4. Papirusztutaj formájú fahajó (Ó- és Középbirodalom)

5. Papirusztutaj formájú fahajó felemelkedő végekkel (Archaikus kortól)

6. Napbárka (12. dinasztia)

7. Isteni bárkák (Újbirodalomtól)

Minden típusú hajónak más funkciója van: az 1-3. típust közlekedésre, szállításra, halászatra és kikapcsolódásra használták, a 4., 5., 7.,-et és alkalmanként a 2.-at temetéseken és zarándokutakon, például az Abüdoszi zarándoklathoz, a 6. és 7. típusba olyan szakrális hajók tartoznak, amelyekkel az egyiptomiak hite szerint az égen és a túlvilágon lehet áthaladni az istenek társaságában.

Általában két hajómodell került a sírba. Az egyik az délre való hajózáshoz az uralkodó szél segítségével déli irányba, a másik pedig az északra való evezéshez, a folyó áramlásának segítségével, északi irányba elhelyezve. Néhány sírba egész flottát helyeztek el, mely négytől akár ötven hajót is számolhat, ezek több típusba tartoztak.

A legtöbb modell durva kidolgozású és sokszor nehéz meghatározni melyik típusba tartozik. A legkorábbi hajómodellek a Predinasztikus korból származnak és agyagból készültek. Mindegyik kenura emlékeztet, némelyiknek felhajló végei vannak, és ezáltal nagyon hasonlítanak a korszak festett edényein és a hierakónpoliszi 100-as sírban látható hajóábrázolásokhoz, míg mások a Reisner féle 3-as és 5-ös típusba tartoznak.

Az Archaikus korban a hajómodelleket elefántcsontból és csontból készítették el.

A fából készült hajók a 4.-5. dinasztia idején tűnnek fel, mind Felső- mind Alsó-Egyiptomban és a 6. dinasztia végére válnak gyakorivá. Ezeket egy darab fából faragják ki, úgy, hogy az árbóc(ok), a főtartók, kormánylapát(ok), az evezőlapátok és a kabinokat peckekkel rögzítik. Az Óbirodalom idején ezek a hajók többé-kevésbé üreges hajótesttel rendelkeznek. Az I. Átmeneti korra és a Középbirodalomra a tömör hajótest jellemző lapos talapzattal, ez megkönnyítette, hogy állva tudják őket a sírba helyezni.

A 6. dinasztia idejéről három fontos hajómodell csoport került elő. Szakkarából Kaemszenu temetkezéséből tizenegy, míg Neith királyné piramisából tizenhat. Mindkét csoport az 1., 3., 4. és 5. típusba tartozó hajókat tartalmazott. A harmadik csoport Niankh-Pepi-kem Meirben található sírjából került elő, ez nyolc hajót számlál és abban tér el a két másik csoporttól, hogy megjelennek az evezősök is. Az, hogy evezősöket is megörökítenek a hajómodelleken, a 6. dinasztia végétől válik gyakorivá.

Henu, I. Átmeneti korra datálható sírjában egy hajómodell volt, amely 14 fős legénységgel rendelkezik. Köztük 10 fő evezős. A hajót a koporsó mellé helyezték el, így azonban nem volt hely arra, hogy az evezőket a személyzet kezébe tegyék, ezért inkább a fedélzetre fektették ezeket. A temetés során az egyik evező kieshetett, mert a koporsó alatt találták meg a régészek.

A Középbirodalom idején a 2. típusba tartozó folyami hajókat használtak a temetés során. A modellek fedélzetén ennek megfelelően megjelenik egy nyitott oldalfalú, de fedett kabin, ahová a múmiát/koporsót helyezték. Siratóasszonyok is láthatóak a fedélzeten. Az Óbirodalom végén és az I. Átmeneti korban ugyanez elmondható a 4. típusról.

Meketré Középbirodalom korabeli sírjából tizenhárom hajó került elő. Két konyha hajó is volt köztük, amely a hosszú utazás során az élelemellátást biztosította. De volt itt a papiruszmocsárban való halászathoz és vadászathoz való 3. típusba tartozó hajó is. Mélyebb vízben történő hajózáshoz a 2. típusba tartozó hajók szolgáltak. Természetesen megtalálhatók Meketré modelljei között az 5. típusba tartozó a temetkezéshez és a rituális zarándoklathoz használatos hajók is.

A 12. dinasztia idejéről el-Bershéből és el-Lishtből kerültek elő a különleges 6. típusba tartozó hajómodellek. Nem rendelkeznek legénységgel, helyette standardok és a Napisten jelvényei láthatók rajtuk. Valószínűleg azért helyezték őket a sírba, hogy biztosítsák az elhunyt számára a Napbárkán az istenekkel együtt történő utazást. Egy Imhotep nevű hivatalnok Lishtben található sírjában két ilyen bárka volt. Az egyik a Mandzset, vagyis a nappali bárka, a másik pedig a Meszektet, az éjszakai bárka.

Egyedülálló hajópár került elő az Újbirodalom elejéről, Ahhotep királynő[1]  temetkezéséből, Dra Abu el-Nagában. Az egyik teljes egészében ezüst és a 2. típusra emlékeztet, a másik aranyból készült, ezüst legénységgel és a 7. típusba tartozik. Utóbbit egy kerekes szállító eszközre helyezve találták meg. Sírfestményekből tudjuk, hogy ilyen szállítóeszközökre akkor helyezték el a hajókat, amikor a Nílus hajózhatatlan része mellett haladtak el.

Hajómodellek és töredékeik kerültek elő II. Amenhotep és III. Thotmesz Királyok Völgyebeli sírjából. Az egyetlen az Újbirodalomból korából származó teljes szett Tutankhamon sírjának felfedezésekor került napvilágra és harmincöt hajóból áll. A 7-es típust képviselő két bárka közül az egyik nap- a másik holdbárka.

Az eddig ismert legkésőbbi temetkezési kontextusból származó fából faragott hajómodellek a 21. dinasztia idejéről származnak. Amon papjainak Deir el-Bahariban található sírjaiból kerültek elő és a 7-es típusba tartoznak.

 

Ajánlott linkek:

Meketré 128 cm hosszú, a 2. típusba tartozó hajómodellje. Az elhunytat itt egy kabinban ülve, lótuszvirágot szagolgatva láthatjuk. Egy vak hárfás szórakoztatja. Mindez arra utal, hogy Meketré itt a túlvilág felé utazik.

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/DP249000.jpg

 

A 4. típust képviseli Henu hajómodellje:

http://drupal.arts.kuleuven.be/barsha/sites/drupal.arts.kuleuven.be.barsha/files/images/Henu07.jpg

 

Ezt a 132,5 cm hosszú hajót szintén Meketré sírjában találták meg, az 5. típusba tartozik. Ez a hajótípus gyakran szerepel az Abüdoszi zarándoklatot megörökítő jelenetekben.

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/DP354724.jpg

 

A temetés során használt hajó modellje Ukhhotep Meirben található sírjából. A kabinban, egy ágyon fekszik a múmia. Fejénél és lábánál megjelennek az Íziszt és Nephthüszt jelképező siratóasszonyok. Két párducbőrbe öltözött felolvasó pap is van a fedélzeten, egyikük egy papirusztekercsből recitál, míg a másik füstölőt tart a múmia felé. A nyitott oldalú kabin tetején egyébként szintén párducbőr van kifeszítve.

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/12.183.3_0011.jpg

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/12.183.3_0001_2.jpg

 

A linkre kattintva Imhotep egyik csodálatos napbárkáját láthatjátok (6. típus), melyre el-Lishtben található sírjában bukkantak rá a régészek:

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/14.3.21-AC.jpg

 

 

Bár már szó volt a modellek mind az öt kategóriájáról, mégis van még néhány ritkább típus, amiről még szeretnék szót ejteni. A vízi közlekedés mellett elvétve, a szárazföldön történő közlekedés is megjelenik a modellek között. Az előkelők általában hordszékben közlekedtek. A Középbirodalom idejéről, a Szedmentben található 1525-ös számú sírból előkerült egy egyedi modell, amely két hordszékvivő férfit örökít meg[2], egy harmadik férfi pedig legyezőt tart a hordszék felé, amelyben azonban nem ül senki.

A sírreliefek és festmények tanúsága szerint a II. Átmeneti kort követően az elit már (harci) szekéren utazott. Harci szekér modellek nem ismertek, azonban Gebel-Szohagból egy az Újbirodalom elejére datálható temetkezésből előkerült egy különleges modell, ez lóháton ülve ábrázol egy férfit.

A javakat a szárazföldön szarvasmarha vagy szamár hátán szállították. A legkorábbi teherhordó állatot ábrázoló modell Niankh-Pepi-Kem (6. dinasztia vége vagy későbbi) sírjából származik, és egy bikát örökít meg. A legtöbb a Középbirodalom idejéről származó ilyen típusú modell azonban szamarat ábrázol, az állatot egy a kezében botot tartó férfi vezeti.

 

Ajánlott link:

A Manchester Múzeumban őrzik ezt a modellt, ami hordszék vivőket örökít meg:

http://farm4.static.flickr.com/3033/2990357172_56331bda39.jpg

 

 

Házak, illetve a bennük zajló tevékenységeket megörökítő modellek igen változatosak, bár nagyon kevés van belőlük. A házmodellek, illetve a bennük található bútorok modelljeinek elhelyezése a sírba egészen a Predinasztikus korig nyúlik vissza. Egy korláttal körbevett terrakotta ágy került elő például a Nagada III időszakból, Abu Zeidanból. El-Amráhból pedig egy ház modellje került elő.

Két másik a nemében egyedülálló modell Meketré sírjából származik, a Középbirodalom korából. Ezek egy-egy fallal körbevett kertet örökítenek meg. A kert egyik oldalán oszlopcsarnokkal. Bár az eső meglehetősen ritka volt Felső-Egyiptomban, a tető végén réz vízköpők vannak, az esővíz elvezetésére. A ház teraszának tetejét 4-4 darab papiruszköteg formájú oszlop tartja. Ugyanakkor az oszlopfők némely esetben lótuszvirágoknak vannak megfestve. Az oszlopcsarnok végén két ajtó és egy rácsos ablak van Ezeket még részletesebben ábrázolták a modell külső falán. A rézből készült medence körül gyümölcsöt hozó szikomorfügefák állnak.

A Középbirodalomtól a házmodellek egy más formája is ismert, ezek az úgynevezett lélekházak, amelyeket agyagból készítettek el.[3] Házmodellek előfordulnak az Újbirodalom korában is, de az udvarokon már nem jelennek meg ételáldozatok.

A bútorok között elsősorban az ágy és a szék jelenik meg modelleken. Előbbiről azt feltételezik, hogy túlvilági kontextusban az elhunyt termékenységével áll kapcsolatban.

 

Az Újbirodalom korában gyakran találunk a sírábrázolások között bankett jelenetet, ami valószínűleg halotti tor. Az emberek esznek, isznak és szórakoznak. Ezen tevékenységek közül néhány megjelenik Középbirodalom korabeli modelleken. Hu sírjában például egy egyedi festett kerámiából készült modellcsoport volt. Tíz férfi ül körbe alacsony széken egy alacsony asztalt, amelyen kenyerek, sütemények és marhahús van. Egy állványon két söröskorsó áll, amelyből az egyiken fedő is van. A bankettezőket együtt találták meg egy kerámia lélekházzal, elképzelhető, hogy ahhoz tartoznak.

A szolgáló szobroknál volt szó az elhunytat szórakoztató zenészekről és említettem azt is, hogy a Középbirodalom korában is előfordulnak kisebb, hárfásokat megörökítő mészkőszobrok. A legtöbb nőt ábrázol. A fából faragott modellek között is található olyan, ami a kikapcsolódás, szórakozás témakörébe tartozik. Egy a Középbirodalom idejére datálható, Karanen szakkarai sírjából származó fából faragott modellen a sír tulajdonos és a felesége zenét hallgatnak. Középen ül a házaspár, a két oldalukon egy-egy hárfás, előttük pedig három nő, akik tapsolnak és énekelnek. A Manchester Múzeum őriz egy olyan fából faragott modellt, ami a 12. dinasztia idejére datálható, a lelőhelye ismeretlen. Két nő ül egymással szembe és kéztartásuk, gesztusaik arra utalnak, hogy énekesnők. Feltehetőleg táncosnőt örökít meg az a Niankh-Pepi-Kem sírjából származó fából faragott mezítelen lány, akinek egyébként borotvált fején, három hajtincs fonatban van. Talán kapcsolatban állnak ezzel az alakkal azok a kőből készült, ugrándozó akrobatákat megörökítő modellek, amelyek a Középbirodalom idejéről származnak, elsősorban Abüdoszból. A tánc és az azt kísérő zene fontos elemei Hathor tiszteletének. Hathor a szerelem istennője, a nők védelmezője, aki segít a szülésben. A sírokban megjelenő zenészek és táncosok[4], illetve a zenészek és táncosok modelljei nem csak azt hivatottak biztosítani, hogy az elhunyt megőrizze nemzőképességét a túlvilágon, hanem a biztonságos túlvilági újjászületését is.

Az embereket játék közben megörökítő jelenetek meglehetősen ritkák. Beni Hasszánból, a 186-os számú sírból került elő egy hajó, amelynek fedélzetén két férfi szenetet játszik. Ez a játék a túlvilági élet eléréséhez vezető utat szimbolizálja. Ismertek birkózókat megörökítő modellek is.

 

 

Meketré egyik kert modellje:

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/DP350592.jpg

 

 

Összefoglalásképpen elmondható, hogy az I. Átmeneti kor és a Középbirodalom modelljei a tevékenységek sokkal szélesebb skáláját vonultatják fel, mint az Óbirodalomra jellemző szolgáló szobrok. Az egyiptomiak elképzelése szerint ezek a szolgaszobor csoportok megelevenednek[5] a túlvilágon és az elhunyt számára dolgoznak. Biztosítják számára a javakat, a jólétet, a szabad mozgást és a biztonságot a túlvilági életben.

 

 

pek:

Mezőgazdasági jelenet, Középbirodalom (i.e. 2000 - 1900). A felvételt a Louvreban készítettem. Két szarvasmarha vonja az ekét, amit egy férfi tart.

Münchenben őrzik ezt az állattartás kategóriájába tartozó fából faragott modellt. Egy marhacsodát örökít meg, amelyet pásztorok őrzinek. Középbirodalom, 12. dinasztia.

Hildesheimban készítettem ezt a fotót. Egy szikomor- és cédrusfából faragott fejés jelenetet látunk a 11. dinasztia idejéről. Assziutban találták. Egy férfi kötélen tart egy tehenet, míg egy nő megfeji. Az állat borja a közelben áll.

Hajómodell a Középbirodalom korából (kb. i.e. 2000). A tulajdonos a kabinban lótuszvirágot tart az orrához. A hajó a 2. típusba tartozik.

Hajómodell a Középbirodalom korából. Az előző hajómodellhez hasonlóan a Louvreban lehet megtekinteni. Szép példája az 5. típusnak.

Hajómodell a Középbirodalom korából (kb. i.e. 2000). A baldachin alatt halotti ágyon egy múmia fekszik. Ez a hajó is a 2. típusba tartozik. A fotót a Louvreban készítettem.

 

  

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2017.01.07.

 

 

Felhasznált irodalom:

Dr. Marleen De Meyer - Leben im Miniaturformat

Angela M.J. Tooley – Egyptian models and scenes(Shire Egyptology)

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001)

 

 


[1] Jahmesz fáraó anyja.

[2] Nyilvántartási szám: 6956a-e.

[3] Megtalálhatók közöttük az egyszerű kunyhók és az összetett, több emeletes, tetőteraszos épületek, néhány kúpos silóval és oszlopos homlokzattal rendelkezik. A lélekházak udvara tele van ételáldozatok modelljeivel, amelyek között több kenyértípus is megtalálható, valamint különféle húsok, általában szerepel köztük egy bikacomb és fej. Ezeket a sír olyan, föld feletti részében helyezték el, amely hozzáférhető volt az élők számára, ahol a napi rítust elvégezhették az elhunyt számára.

[4] Például Kagemni Szakkarai sírjában. Illetve ide tartozik az a jelenet is, amely Mereruka sírjában látható – a sír tulajdonosa egy ágyon ül a felesége mellett, aki hárfán játszik.

[5] Élővé vált szobrok viszonylag gyakran szerepelnek az egyiptomi szövegekben. A Westcar papirusz történetei közül az egyikben például egy krokodilszobor elevenedik meg, a Bentres-sztélén – mely az i. e. 4. századból származik, de egy II. Ramszesz uralkodási ideje alatt történt eseményről számol be – olvasható feliratban pedig Honszu isten szobra, mint mozgó, beszélő lény szerepel.