Kertek az ókori Egyiptomban II.

Az ókori Egyiptomban a kerteteket gyakran szent helyekre létesítették, ilyenek voltak az istenek és a király[1] lakhelye. Théba nyugati partján, a Deir el-Medinát és Deir el-Baharit összekötő hegyláncról például úgy gondolták, hogy Hathor birodalma. A tiszteletére több szentély épült a hegygerinc mindkét végén, északon és délen. Karnakban, a folyó túloldalán, Montu és Amon lakták a vidéket, ahová a templomokat és kerteket építették. A vallási létesítmények körül található kertek mitologikus tájak jellemzőit tükrözték, földi vagy túlvilági vidékekét. A formális, szigorúan rendezett és gyakran szimmetrikus elrendezés egy tökéletes világ leképezése volt miniatűr formában. Szabályos egyenes vonalak, szögletes sarkok, és egymástól egyenlő távolságban elhelyezett sorok jellemezték. A templomok és sírok köré ásott gödrök, melyekben egykor fák voltak, szabályos távolságra vannak egymástól. Szerették a szimmetriát, ezért gyakoriak az ikermedencék és az ikerfák. Részben lehet, hogy azért alakították így a kerteket, mert egyszerűbb volt az öntözésük és a gyomlálásuk. Az egyiptomi kertészek úgy hozták létre a szent tájakat, hogy megpróbálták ténylegesen megvalósítani azokat a mitológiai helyeket, amelyeket a különböző, a világ teremtéséről, a túlvilágról, illetve az egy-egy isten életéről szóló vallási szövegek leírnak. Mind a templom-, mind a sírkerteket úgy kellett megalkotni, hogy hosszú ideig, több generáción át fenntarthatóak legyenek. Ebben a részben az ókori egyiptomiak temetkezési, vagy sírkertjeiről szeretnék részletesebben írni. Bemutatom mi volt a szimbolikájuk, milyen mitikus képzetek társulnak hozzájuk, hogyan néztek ki. Ebben a részben nem térek ki azokra a kertekre, melyek az uralkodók „millió évek templomaihoz” kapcsolódtak.

Először szeretnék röviden kitérni azokra a kertészekre, akik a növények gondozásával foglalkoztak. Az ókori egyiptomiak viszonylag kevés eszközzel alkották meg és tartották fenn kertjeiket. Kapáik gyakran teljes egészében fából készültek, némelyiknek azonban réz feje volt. A talajt és a homokot, valamint a terményeket kosarakban szállították, az iszap mozgatására pedig öblös lapátot használtak. Bőrtömlőben tárolták az ivóvizet, ahogy ezt több sírábrázoláson is megörökítették.

Nem csak férfiak dolgoztak a kertekben, az ábrázolásokon nőket is gyermekeket is találunk közöttük. Elég nehéz életük lehetett, szerény eszközökkel kellett megteremteni és fenntartani a gátak és csatornák hálózatát, hogy a vizet a növényekhez irányítsák és ott meg is tartsák. El kellett távolítaniuk a szélfútta homokot, a gyomokat és szétszórni a trágyát. Egy osztrakonon fennmaradt szerződés szerint, ha a kertész végzett napközbeni teendőivel, az esti órákban kosarakat kellett készítenie.

A kertészre több szavuk is volt, például:

A temetkezési vagy sírkerteket azért alkották meg, hogy az elhunyt lelke pihenésre, felfrissülésre leljen benne, ugyanakkor látni fogjuk, hogy szerepe jóval túlmutat ezen. Amenemope sírjában (TT41) a következőképpen örökítették meg az átmenetet a halálból a túlvilági életre: Sírja előtt az oszlopsoros udvaron siratókkal körülvéve az elhunyt a szájmegnyitás szertartásában részesül. Belép a sírba, és fogadja őt a hegyből kilépő Nyugat istennő. Ezután megérkezik egy T-alakú medencéhez, amely mellett szikomorfa áll, itt a faistennő éltető vizet önt a kezébe. Amenemope a jelenetben megjelenik emberalakban (ká) és bá-madár formájában is. Ezeket a túlvilági kerteket számos Újbirodalom korabeli és későbbi sírban megörökítették.

A temetkezési helyek formáját az Ozirisz sírjával, túlvilági lakhelyével kapcsolatos elképzelések alakították. Az elhunyt Oziriszhoz hasonlóan részesülni szeretett volna a túlvilági örök életben ennek egyik módja analóg mágia révén úgy is történhetett, hogy őt is ugyanolyan sírba helyezték örök nyugalomra, mint Oziriszt. Több forrásból ismerjük, hogyan képzelték el az egyiptomiak Ozirisz végső nyughelyét. Petozirisz, napjainkban Marseillesben őrzött, a 30. dinasztia idején készült koporsóján az isten föld alatt található sírját egy földhalom borítja, melyet fák vesznek körbe. Plutharkosz is említést tesz Ozirisz sírjáról és azt írja, tamariszkusz fa vetett rá árnyékot Iszetemkheb fából faragott koporsóján, mely a 21. dinasztia idejéből maradt ránk, Ozirisz sírja egy lépcsőzetes domb, melyet víz vesz körül[2]. Hasonló ábrázolás található a 19. dinasztia idején élt Hunefer Halottak könyve papiruszán is. Abüdoszban az I. Széthi által épített Ozireionban is egy szigeten állt Ozirisz koporsója. Az egész építményt földhalom borította, 6 fát ültettek köré hatalmas, 15 méter mély, téglával kirakott árokba. A talajszint felett félkör alakú fal vette körül őket, melyeket iszaptéglából és mészkőtörmelékből formáztak meg. A gödrökben talált maradványok arra utalnak, hogy egykor tamariszkuszok és egy toboztermő (cédrus) élt bennük. A tamariszkuszról úgy tartották, hogy ezen pihen Ozirisz lelke madár alakban. Továbbá a Koporsószövegek szerint Nut istennő által a király nap, mint a nap egy tamariszkusz ligetben születik újjá. A Piramisszövegek 126. mondása szerint Upuaut, a sakál alakú istenség, aki az utat megnyitotta az elhunyt előtt, egy tamariszkusz bokorból emelkedett ki. A cédrusfa Ozirisszel áll kapcsolatban. Plutharkosz leírása alapján miután Ozirisz koporsóját Libanonban partra mosta a víz, benőtte azt egy cédrusfa.

Amikor az elhunyt megérkezik a „Nyugat kertjébe”, a szikomorfából kiemelkedő Nut istennő gondoskodik róla: „Nut vagyok, eljöttem hozzád ajándékokkal. Alattam ülsz (ti. a fa alatt) és hűsölsz ágaim alatt. Megengedem, hogy magamba szívd tejemet, hogy élj és táplálkozz két mellemből; mert vidámság és egészség van bennük…Anyád életet ad neked. Ő méhébe helyez téged, ahol megfogan…Eléd rakom kenyeremet, sörömet, tejemet, ételeimet, és fügéimet…”[3]

A szövegből kitűnik, hogy a jelenet nem csak a túlvilági ellátottságot biztosítja, hanem a túlvilági újjászületést is. A faistennő III. Thotmesz sírjában jelent meg először, itt az uralkodót szoptatja, de hamar, már a 18. dinasztia idején átvették az előkelők is sírjaikba. A szikomorfából kiemelkedő istennő olykor Hathorként vagy Íziszként azonosítható. A fogadó fél az elhunyt lelke, a bá, általában emberfejű madár formájában, de az elhunyt és felesége gyakran emberalakban[4] is jelen van és együtt fogadják a faistennő ajándékát. A Halottak könyve 58-59. fejezetében jut kifejezésre az egyiptomiak túlvilági életére vonatkozóan az a kívánság, hogy vizet ihassanak és a faistennő ellássa őket. A kert olykor azonos a hellyel, ahol az elhunyt a halotti áldozatból részesül. Egy sírfelirat ezt így szemlélteti:

„Szívem örül a földön, hogy felfrissülhet a szikomor alatt, hogy sétálhat saját fái között, hogy ihi-növényt és lótuszt szedhet, hogy hnw-növényt és lótuszbimbót gyűjthet, datolyákat, fügét és szőlőt. Szikomorjaim ágai lengenek előttem, kenyeret adnak nekem, mely bennük van, medencém vizet kínál nekem. Szívem frissességben pihen.”[5]

A sírban felfestett kertet a tulajdonosa Min (TT109) kifejezetten az ő „Nyugat kertjének” nevezi, jövendő kertje ez a túlvilágon, ahol feleségével együtt élvezhetik annak növényeit és azok terményeit.

A víznek nem csak a növények fenntartásában volt szerepe, vallási elképzelés is húzódik mögötte, hiszen megtestesíti Nunt, az ősvizet, amelyből a teremtés pillanatában minden élet keletkezett. Emellett mind a T-alakú, mind a négyszögletes medence visszatükrözi az áldozati tábla formáját.

A temetkezési vagy sírkerteket az Újbirodalom idején számos sírban sőt olykor Halottak könyve papiruszon is megörökítették, méghozzá igen változatos formában.

A jelenet, amelyben a faistennő táplálja az elhunytat néha kiegészülhet olyan formában, hogy a medencét egy kert veszi körül, ahol az elhunyt és felesége iszik, például Szobekhotep sírjában (TT63), mely a 18. dinasztia idejére, azon belül IV. Thotmesz uralkodására datálható, illetve ahol vizet és kenyeret kapnak a faistennőtől.

A korábban említett Min kertjében pedig a medencében madarak és halak sokaságát örökítették meg, a pár széken ül és fiuk egy csokrot ad át nekik a következő szavakkal: „Kád számára, a kerted növényei.” Ez az ábrázolás itt része annak a nagyobb jelenetnek, amelyben a sír tulajdonos a birtokait felügyeli. A kert tehát egy birtok része, amelyben kibontakozik a mezőgazdasági év a tulajdonos és felesége előtt. Az ilyen jelenetekben a pár általában egy lugasban vagy egy pavilonban ül és figyelik a birtokon folyó munkát. Hasonló ábrázolások láthatók például Amenemheb (TT85) és Hui (TT14) sírjában.

Néhány sírábrázoláson a tulajdonos háza és sírkápolnája egymás közelében található, vagyis a sírkápolna és a sír elkülönülhetett egymástól, erre egyébként régészetileg is van példa az Amarna korban. A sírkápolna olykor fákkal teli kertben áll, például Ipuy sírjában (TT 217), mellette tó vagy csatorna található, míg a sír távolabb, a hegyen van. Ez azt is mutatja, hogy a sírábrázolásokon szoros kapcsolatban van az evilág és túlvilág, együtt jelenik meg a két szféra egy idealizált építészeti kapcsolatban. Ineni sírjában (TT81) például a gyümölcsöskert, amit életében művelt része lesz túlvilági életének, amikor azt látjuk, hogy iszik medencéje vízéből és áldozatokat fogad a benne található pavilonban. Szintén példa erre Nakht papirusza, melyet a British Múzeumban őriznek és a 18. dinasztia idejére datálható. Az elhunyt és felesége kilép a házából, amely előtt egy szikomorfa és egy datolyapálma áll. Előttük egy fákkal körülvett medence található, amelytől szőlőlugas vezet közvetlenül a Túlvilág urához, Oziriszhez.

Olyan jelenetekkel is találkozhatunk sírábrázolásokon, amikor a kerti tavon egy hajón az elhunyt szobrát, vagy szarkofágját vontatják sírkápolnája felé. Előtte olykor pap áll. A megörökített szertartás vagy maga a temetés, vagy egy megemlékező ünnepség része.

Az ókori egyiptomiak elképzelése szerint a festett kertek élő helyek, ahol a növények megművelése folyamatban van, ez kifejeződésre jut például a munka közben megörökített kertészekben. Több sírban is előfordulnak férfiak a shadufnál. Rekhmiré sírjában a kertészek vállukon egy rúd segítségével vödröket visznek, és ezekből a vizet fák körüli csatornákba öntik. Minnakht sírjában szőlőt szüretelnek. Ezeket a munkásokat azért örökítették meg, hogy gondozzák a növényeket.

Némelyik kertben a fákkal szegélyezett mesterséges tóban sziget is látható. A medence körül álló fák datolyapálmák és szikomorfügék, illetve néhány más gyümölcsfa és tamariszkusz. A sziget partján megörökített növények között a papirusz, a pipacs és a búzavirág váltakozik a mandragórával és a székfűvel. A szigeten a temetési rítus egy része zajlik éppen, például szájmegnyitás szertartást, vagy különböző megtisztító szertartást végeznek a múmián. A 222-es számú thébai sírban, Hekmaetrenakhte örökhajlékábana, például a vízen egy hajó közeledik a sziget felé a koporsóval. Ozirisz vízből kiemelkedő domb formájú sírja tükröződik vissza ebben a jelenetben. A sziget Ozirisz ciklusához úgy is kapcsolódik, hogy Ízisz Ozirisz fiának és örökösének Khemmisz szigetén adott életet, így a sziget a születésnek, az élet megújulásának helye. A Piramisszövegek szerint pedig az Áldozatok mezején is volt egy sziget. A datolyapálma amellett, hogy jól tűri a szárazságot, Ré, a napisten szent növénye volt, és az élet halál feletti győzelmét jelképezte. Az elhunyt szeretett volna datolya vagy dumpálmává változni azért, hogy vizet ihasson a nekropoliszban. Utóbbi egyébként Thot szent növénye volt. A papirusz Hathorral, a Nyugat istennőjével, az elhunyt táplálójával hozható kapcsolatba. A tavon látható vizililiomok szintén a Napistenhez kapcsolódnak, annak mindennapi újjászületéséhez és így az elhunyt számára is ennek reményét hordozzák. A tóban élő halak közül a vörös színű Tilapiát színe miatt szintén a Napistennel hozták összefüggésbe.

lllusztrációkat thébai sírokról sztéléken is találhatunk. Az egyik ilyen Djedaminefankh sztéléje (22. dinasztia), amin az özvegyet látjuk, aki rítusokat hajt végre elhunyt férje számára. A sír a sivatagban van, pülönon keresztül lehet bejutni az udvarába, ahonnan lépcsők vezetnek a sírhoz, amelyet kis piramis koronáz. Nem az udvaron, hanem a pülon előtt a sivatagban áll két datolyapálma és egy szikomorfüge. A datolyapálmák között áll egy áldozati asztal és mellette egy medence.

A thébai és memphiszi sírábrázolások között találkozunk egy különleges „kert” jelenettel, amely egy mitikus térséget ábrázol. Jellegzetessége két obeliszk, valamint egy pálmákkal körbevett medence. A Piramis- és Koporsószövegek tanulsága szerint ez a jelenet az ég keleti és nyugati horizontját ábrázolja. Mégpedig úgy, hogy a medence tartozik a keleti horizonthoz, ahol a Piramisszövegek szerint a Napisten megtisztította magát, mielőtt elindult nappali útjára az égen. Szintén a keleti horizonthoz tartozik két szikomorfa. A nyugati horizonthoz a két obeliszk, az áldozati hely és a mészárszék tartozik. Emellett az obeliszkek Héliopoliszt is jelképezik. Látható még benne négy áldozati medence, amely előtt két nő térdel, a kezükben edényt tartva. Ezek tartalma nagy valószínűséggel víz volt. Vagy a Sivatag tiszteletére mutatattak be libációs áldozatot, vagy a Nyugat istennő részére.

Kevés régészeti bizonyíték van valódi temetkezési vagy sírkertekre, a legkorábbit Helluánban találták meg és egy az 1. dinasztia korából származó magántemetkezés része. Az örökhajlék Ozirisz sírjával mutat hasonlóságot. Földhalom borította, melynek minden oldalát egy sor fa vette körül. Ankh-ka, aki szintén az 1. dinasztia idején élt és magas rangú hivatalnok volt, a sírját körülvevő fal elé ültettetett fákat. 1,25 méterre a faltól, azzal párhuzamosan volt egy 1,5 méter széles és 70 centi mély árok, amelyet földdel töltöttek meg, ebben a régészek kisméretű fák maradványait találták meg, de sajnos a gyökerek túl töredezettek voltak ahhoz, hogy meghatározzák, milyen fajtájú fákról van szó.

Az Óbirodalom korából, a zsúfolt szakkarai és gízai temetőkben alig van bizonyíték valódi sírkertekre.

Abüdoszban a nagyobb Középbirodalom korabeli kenotáfiumokban állt egy vagy két fa a bejáratnál. Ezek inkább emlékkápolnák voltak, mint álsírok és egy processziós út mentén sorakoznak, amely az Ozirisz tiszteletére évente rendezett fesztivál útvonala volt. Eric Peet egy abüdoszi magánsír előtt egy erdőcske maradványát találta, mely úgy nézett ki, hogy egy fa állt középen és négy másikat eköré ültettek. Bár a sír a 12. dinasztia idejére datálható, a fákat valószínűleg későbbi korokban telepítették, mikor újratemetkezésre használták a sírt.

Itt kell megemlítenem 2017 tavaszának egyik jelentős felfedezését. Dra Abu el Nagában[6] egy spanyol régészeti misszió talált egy kb. 4000 éves, azaz a Középbirodalom idejére datálható sírkertet. A sziklába vájt sír nyitott udvarában alakították ki a 3 x 2 méter nagyságú kertet. Nagyjából 30x30 centiméteres négyzet alakú parcellákra van osztva. Ezekben egykor különböző növények és virágok éltek. Középen két magasabb peremű tárolóban kisebb fa vagy cserje élhetett, de az is elképzelhető, hogy vízmedencék voltak. Az egyik sarokban előkerültek egy 4000 éves fa gyökerei és 30 cm magasságig megmaradt törzse. Mellette volt egy edény, amelyben datolya és más gyümölcsök voltak, ez feltehetőleg áldozati ajándék volt az elhunytaknak.

Az Újbirodalom idején Thébában a magas rangú hivatalnokok és udvaroncok a nyugati hegyek lejtőin készítették el sírjaikat, a térségről úgy gondolták, hogy a Nyugat Istennő/Hathor/Nut lakhelye. Az egyik legpompásabb magánsír III. Amenhotep (18. dinasztia) építészéé, akinek a neve Amenhotep, Hapu fia. Ő azon kevés magánember, aki halotti templomot építtethetett a Nyugati Parton. A templom első udvarának elrendezése nagyon hasonlít Meketré kertmodelljére. A látogatók egy pülonon belépve egy kertbe érkeztek, amelyben egy mesterséges tavat fák vettek körül. 20 fát ültettek sziklába vájt, 3 – 4 méter mély és földdel megtöltött gödrökbe. Felül egy sor téglával voltak körülrakva négyzet alakban. A medence elég mély volt ahhoz, hogy elérje a talajvizet. Csatorna nem vezetett a templomba. A 19. dinasztia idején Deir el-Medinében, ahol a királysírokon dolgozó mesteremberek éltek, a régészeti bizonyítékok alapján a sírkertek igen változatosak voltak. A 106-os, 216-os és 290-es számú sír esetében például egy fa vagy gyökér maradvány volt egy vízmedence mellett. Más esetben nagyméretű agyagedényekben találtak gyökereket és növénymaradványokat, az edények annak a lépcsőnek a két oldalán sorakoztak, amely a sírkápolnában található szentélyhez vezetett. Némely sír udvarában pedig T alakú medence van, mely arra utal, hogy egykor kert állt ott. Víz tárolására vagy növények élőhelyéül szolgáló nagyméretű tárolókat számos sír udvarában találtak[7],

Amarnában a síroktól elkülönülő sírkápolnákat építettek, melyek a Thébában álló királyi halotti templomokat imitálják. A széles nyílt völgyben sorakoznak, a fővárostól keletre található alacsony dombok kanyargós lejtőin. A kápolnáknak két nyitott udvara van,lépcsők vezetnek egy teraszra, amelyen áldozati asztal áll. A zárt helyiségben körben a falakon fülkék vannak. A sírkápolnák külső udvarait fal szegélyezi, a padlójuk általában agyag, némelyikben vízmedence volt, de akadtak olyanok is, amelyekben kert. Az 551-es sírkápolna külső udvarán például egy 6 négyszögletű rekeszből álló ágyást találtak Előfordult, hogy a sírkápolna előtt alakították ki a T-alakú medencét.

Szakkarában Paszer sírját kell megemlítenem az Újbirodalom idejéről. Az udvarban, az észak-keleti, dél-keleti és délnyugati sarokban találtak gödröket, melyekben valószínűleg fák vagy cserjék nőttek.

Medinet Habuban, III. Ramszesz templomának háta mögött, a nyugati kapun kívül egykor agyagtégla emlékkápolnák álltak, melyeket a 20. dinasztia idején építettek, majd a 22. és 25. dinasztia idején temetkezésre használtak. A 20. dinasztia idején egy sztélét állítottak fel eléjük, amely köré virágokat és cserjéket ültettek.

A 26. dinasztia idején az előkelők a Hatsepszut templom és a folyó között található lejtőn készíttették el sírjaikat. A nyitott udvarban fák álltak és néha még egy ágyás is volt benne, amelyben gabonát termesztettek. Pabasa sírjának (TT 279) előudvarán egy kövekből durván összerakott és nílusi iszappal megtöltött tároló szolgált egy fa élőhelyül.

A 30. dinasztia idején élt Ankh-hór (TT 414) örökhajlékában a talaj szintje alatt található, de nyitott tetejű második udvarban az áldozati asztal mellett henger alakú kaspókat és egy víz tárolására szolgáló téglalap alakú edényt találtak. A virágosládákban datolyapálma és más növények maradványait azonosították. Ennek, és az ezt megelőző korok sírjainak udvarában növények nevelésére alkalmas konténereket találtak.

Összefoglalásként elmondható, hogy az ábrázolásokon megjelenő és valódi temetkezési és sírkertek a bennük megjelenő növényekkel és élőlényekkel az ókori Egyiptomiak számára elősegítették a túlvilági újjászületést és biztosították az ellátottságot Ozirisz birodalmában. Egy felirat tanúsága szerint sírjának közelében egy előkelő ily módon létesített kertet, melynek hűvösét, vízét és terményeit aztán később, túlvilági élete során is élvezhetett: „Elmentem a temetőbe, ástam egy medencét, mindkét oldalának hossza 100 könyök[8] és köré szikomorfákat ültetettem.”[9] A Koporsószövegekben a következőt olvashatjuk: „Építs birtokot Nyugaton, áss medencéket és ültess szikomorfákat.”[10] A tulajdonos: „Sétálhatott kedvére medencéjének partjain…vizet vehetett a kútból amelyet megalkotott örökkön örökké.”[11]

Ajánlott linkek:

Középbirodalom korabeli sírkert maradványai Dra Abu el-Nagában:

https://www.sciencedaily.com/images/2017/05/170504093225_1_900x600.jpg

http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2017/05/04/18/3FF0D5D200000578-0-image-a-12_1493919667246.jpg

Képek:

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2017.08.09.

Felhasznált irodalom:

Alix Wilkinson - Symbolism and design in ancient egyptian gardens

Alix Wilkinson – The Garden in Ancient Egypt (The Rubicon Press, 1998)

Jane M. H. Bigelow – Ancient Egyptian Gardens (The Ostracon, Volume II, Number I; Spring 2000)

Donald B. Redford (ed.) – The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (OUP) Vol. II