Kertek az ókori Egyiptomban I.

 

Ismét egy igen összetett témát választottam, hiszen az ókori egyiptomi kertek növényeinek botanikai osztályozása, az öntözési technikák, a növények vallási szimbolikája és gyógyászati felhasználása mind-mind külön cikk témája lehetne, sőt több könyvet is megtöltene, éppen ezért én is több részre osztom a cikkemet és még így is csak egy gyors áttekintést tudok nyújtani. Az első részben a bevezető rész után a magánemberek kertjeiről és a beleültetett növények szerinti kertfajtákról lesz szó. Mivel az Egyiptom flóráját bemutató cikkemben a növények nagy része már szóba került, ezért most csak azokról írok részletesebben, amelyek ott nem, vagy csak említés szintjén szerepeltek.

 

Az egyiptomi kertekkel foglalkozó legfontosabb publikáció Alix Wilkinson nevéhez fűződik, 1998-ban jelent meg „The Garden in Ancient Egypt” címmel. Az ókori Egyiptomban termesztett gyógynövényekkel foglalkozik Lise Maniche 1989-ben kiadott An Ancient Egyptian Herbal című műve. Belinda Ann Wassell két kötetes lexikográfiai tanulmánya pedig az ókori Egyiptom faunáját dolgozza fel. A Tutankhamon sírjában talált növényi maradványokkal foglalkozik F. Nigel Hepper a Pharaoh’s flowers című könyve.

Német nyelvterületen konkrétan a kertekről szóló könyv még nem jelent meg. Ludwig Keimer a „Die Gartenpflanzen im Alten Ägypten: Ägypologische Studien” című két kötetes művében az ókori Egyiptom kerti növényeivel foglalkozik, melynek első kötete 1924-ben, míg a második 1983-ban Renate Germer szerkesztésében jelent meg. Renate Germer a fáraókori Egyiptom növényvilágát bemutató könyvét, melynek címe Flora des pharaonisches Ägypten, 1985-ben adták ki. Később feldolgozta a berlini múzeumok ókori Egyiptomból származó növénymaradványait, de foglalkozott a Tutankhamon sírjában talált növényi maradványokkal is. 2008-ban jelent meg gyógynövényekkel foglalkozó könyve, a Handbuch der altägyptichen Heilpflanzen.

 

A kertekre vonatkozó ókori forrásaink a régészeti maradványok, az olyan kőbe vésett vagy papiruszra írt dokumentumok, melyek leírják a kertek alaprajzát, méretét, azt, hogy milyen célból létesítették és a bele ültetett növényeket. Emellett természetesen az olyan reliefek, festmények és modellek, melyek kerteket ábrázolnak.

Az ókori lelőhelyeken fák számára készült gödröket vagy agyagtéglából épített konténereket, illetve zöldségek és virágok számára készített négyzet alakú ágyásokat találtak, melyeket iszapperem szegélyez. A maradványokból ki tudjuk következtetni az általános tervezést és megérthetjük, hogy a növényeket hogyan vonták be az épületek és a környező domborzat komplexumába. Az agyagtéglában található pollenszemek elemzése is ad némi tájékoztatást a mezőgazdasági terményekről és a fákról. A sírokban található növényi maradványok pedig közvetlen bizonyítékai annak, mely virágokat és gyümölcsöket élveztek az ókori Egyiptomiak életükben, és remélték, hogy azokból a túlvilágon is részesülhetnek.

 

Az ókori egyiptomi kertábrázolások általában sírokban találhatók, ezért egyik jellemzőjük, hogy az éppen ott zajló tevékenységeket is megörökítik, ezáltal biztosítva azok folytonosságát az örökkévalóságban. A helyet és az eseményt optimális állapotukban ábrázolták, a rítus legfontosabb része zajlik éppen, és a hely a lehető legtökéletesebb állapotában van. A növények abban az életciklusban vannak, amelyik fontos volt az egyiptomiak számára vagy virágzik, vagy terem. Archeológiai leletekből számos olyan növény ismert, amely nem szerepel az ábrázolásokon, ez arra utal, hogy a festményeken és reliefeken látott növényeknek mitológiai és/vagy szimbolikus jelentése volt.

Az egyiptomi ábrázolások jellegzetessége a legnagyobb felületek törvénye, vagyis mindennek a legjellemzőbb oldalát örökítették meg, ezért láthatóak a kertábrázolásokon a tavak felül, a növények és a kerti építmények pedig oldalnézetből. Néhány növény hieroglif jel is volt egyben, ezek ábrázolása standardizált. A fák meghatározó eleme a gyümölcs volt, ezért a kertábrázolásokon együtt láthatunk olyan gyümölcsökkel teli fákat, amelyek egyébként az év különböző időszakában teremnek, például datolya és dum-pálmákat.

 

Az ókori Egyiptom egész történelmében a kerteket nagy becsben tartották és talán nem meglepő, de az egyiptomiak kialakításuknál is figyelembe vettek vallási szempontokat, ezek meghatározták formájukat és azt is, hogy milyen növényeket ültettek bennük. Két fő funkciójuk volt: gazdasági és vallási. A gazdasági kertek közé tartoznak például a gyümölcsösök és szőlősök, illetve a gyógynövénykertek, a vallási célból épített kertek közé pedig a templom és sírkertek, bár mindkettőnek volt gazdasági funkciója is egyben.

 

Amikor az uralkodók felsorolják dicső tetteiket, akkor tevékenységeik között szerepel az is, hogy milyen kerteket hoztak létre, illetve milyen expedíciókat küldtek, távoli országokba, hogy egzotikus fákat, növényeket és állatokat hozzanak az országba. III. Ramszesz például elrendelte, hogy Héliopoliszban datolya és olíva ligeteket ültessenek, valamint azt is, hogy kerteket hozzanak létre Memphiszben, ahogy ezt a Harris papirusz tanúsítja: „Tömjén és mirha fákat ültettem nagy és fenséges udvarodba Ineb-Szebekben, ezek azok, amelyeket saját kezűleg hoztam az Isten földje országból.”[1] Hatsepszut pedig megörökítette Deir el-Bahariban található Millió Évek Templomában a punti expedíciót, ahonnan többek között fákat is hoztak Egyiptomba.

 

A magánemberek kertjei között egészen egyszerűek is lehettek, de még a legkisebb városi ház mellett is állt legalább egy fa. Nebamun rendőrkapitány, aki VI. Thotmesz idején élt, házának udvarán két datolyapálma állt. A kertek pontos méreteit nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy nagyságuk tükrözte a tulajdonosuk társadalomban betöltött státuszát. Amarnában néhány magas rangú hivatalnok házában a kert mérete 60x30 méteres volt. A nagyobb házakhoz és birtokokhoz tartozó kertek nem pusztán gazdasági célokat szolgáltak, amellett, hogy biztosították a háztartás számára, a gyümölcs, zöldség és fűszernövényeket, illetve az ünnepi vacsorákhoz, áldozati csokrokhoz a virágokat, a család kikapcsolódását és pihenését is szolgálták. A mindennapi élet jelentős része valószínűleg ezekben a kertekben zajlott. Itt kapott helyet a szülőpavilon is, ahol a ház asszonya világra hozta gyermekét. Az erotikus töltettel rendelkező szövegek, szerelmes versek szerint a szerelmesek is a kertben találkoztak.

„Hozzád tartozom, mint ez a földdarab

Melyet virágokkal és

és édes illatú gyógynövényekkel ültettem be.

Édes a patakja

melyet kezed ásott,

felfrissít az északi szélben.

Kedves hely a sétára,

kezed a kezemben.”[2]

Így énekel szerelmének egy fiatal lány.

 

Hogy az előkelők kertjei hogyan néztek ki, arról 18-19. dinasztia korabeli sírábrázolások adnak képet, valamint Tell el-Amarnából származó fal- és padlófestmények.

Ezen kertek központjában egy mesterséges tó állt, melyben kék és fehér vízililiomok nőttek, több halfajta élt benne és különböző madarak is úszkáltak rajta. A tavi növények közé tartozott az üveglevelű és a bodros békaszőlő is. A medence szélén papirusz, közönséges nád, orvosi kálmos, valamint sásfélék nőttek. A tó mellett búzavirágokat, pipacsokat és valószínűleg mandragórákat ültettek. A virágok mögé cserjéket és kisebb fákat telepítettek, az ábrázolások alapján ezek közé tartozott a szőlő, a füge, a szikomorfüge és a fűzfa. A nagyobb fák például a pálmák a kert szélén kaptak helyet, közvetlenül a fal mellett, mely körbevette a kertet. A fákat igen nagy becsben tartották, mert árnyékot adtak a hőségben és nem csak az embereket, hanem más növényeket is megvédtek a nap teljes erejétől. A medencére árnyékot vető szőlőtőkék és fák pedig vonzóvá tették a vízfelületek a vadmadarak részére. Lugasok, kioszkok és pavilonok biztosítottak árnyékot és pihenőhelyet a házban élők számára.

 

A kert legfontosabb eleme mindenekelőtt a víz volt. A növénytermesztés feltételei Egyiptomban különlegesek voltak. Bár eshetett az eső, ez ritkán történt meg és kiszámíthatatlan volt. Az emberek a Nílus éves áradásától függtek. Mivel a víz évente csak egyszer érkezett, össze kellett gyűjteni és tárolni kellett, ez mesterséges tavak és medencék segítségével történt, melyeket gáttal zártak el, majd nyitottak meg, amikor szükséges volt. A kerti tavak – legyenek azok szerény halastavak, vagy hatalmas, az isteni processziók számára is alkalmas mesterséges tavak – általában négyzet, téglalap vagy T alakúak voltak. Gyakran T alakúra képezték ki a templomok bejáratához futó csatornák végén a kikötőt, de ebben a formában visszatükröződik az áldozati asztal alakja is. A medencék belseje lépcsőzött volt, hogy akkor is le lehessen menni a vízhez, ha az alacsonyan állt benne. Magas rangú hivatalnokok kertjeiben is előfordulhattak akkora tavak, amelyeken hajózni lehetett, például Dzsehutinofer háza mellett, ahogy azt sírjának (TT80) egyik ábrázolása tanúsítja. Ezek a tavak amellett, hogy felfrissülést és hűvöst biztosítottak, életteret szolgáltattak olyan halak és madarak számára, melyeket később elfogyasztottak, vagy áldozati ételként felajánlottak az isteneknek.

Kutak, ciszternák és csatornák is segítették a növények vízzel való ellátását. Az előkelő egyiptomiak saját kúttal rendelkeztek, de a szegényeknek közösségi kútból kellett hordaniuk a vizet, ami lehet, hogy nem kis távolságra volt lakóhelyüktől. Sok falfestményen láthatjuk, hogy szamarak viszik a hatalmas vizeskancsókat.

Mikor eljött az éves áradás, az egyiptomiak kiszaladtak és megnyitották a gátakat a mezők és a medencék körül, hogy a Nílus vize befolyhasson. A medencékben tárolt vizet később kis mennyiségben, óvatosan engedték ki a közeli mezők és kertek öntözésére. A földbirtokosok kimentek felügyelni a gátak megnyitását, melyet az egyiptomiak megünnepeltek, és ennek hagyománya egészen a 16. századig megőrződött. Az emberek ilyenkor virágokat, kisebb ajándékokat hajítottak a vízbe, sőt néhányan maguk is megmártóztak az áradás vízében.

Az öntözést a kertészek sokáig úgy végezték, hogy egy rúd két végére agyagkorsót erősítettek, és a vállukon vitték el a vizet a kúttól, csatornától az ágyásokig. Az Amarna-kortól shadufot is használtak, ez egy hosszú billegő rúd, melynek az egyik végén egy vödör van, a másikon pedig ellensúly. Ezzel nagyobb területeket lehetett öntözni. A vízkerék valószínűleg csak a Ptolemaiosz-korban jelent meg, de ezzel nem minden egyiptológus ért egyet, van aki korábbra teszi.

A halastó mellett vagy felett sok esetben pergola[3] állt, melyre általában szőlőt futtattak fel. Lugast is kialakíthattak belőle, mely biztosította, hogy a kerten belül egyik ponttól a másikig árnyékban jusson el az ember. Ha a tér engedte, akkor kisebb pavilont is emeltek a halastó mellé, itt a család leülhetett és árnyékban élvezhette a víz hűvösét és megnyugtató hangját. A nagyobb birtokok kertjeiben és királyi kertekben több ilyen épület is volt. Ezek általában könnyű anyagokból készültek, mint a papirusz, a gyékény, vagy a fa. Formájukat tekintve az istenek szentélyeire hasonlítottak, általában csak egyetlen helyiségből álltak. Olykor elég díszesek voltak, papirusz, vagy lótuszfejes oszlopok támasztották az ívelt tetőt.

 

Az ókori egyiptomi kerteket a legkorábbi időktől kezdve körbekerítették, kezdetben inkább nád vagy tövis, később pedig agyagtégla kerítéssel. Magas, egyenes vonalú, vakolt falak voltak ezek, melyeket néha festettek, néha cseréppel fedtek be. Kanyargós falakra is van bizonyíték, például Karnakban és Hermopoliszban. A falak megvédték a kertet az állatoktól, a széltől, a homoktól és elrejtették a kíváncsi tekintetek elöl a kertben tartózkodókat. Ennek ellenére a kertészeknek még így is gyakran el kellett távolítani a szél által befújt homokot. Védekezniük kellett a rovarok, kígyók, kecskék, majmok, páviánok és még a vízilovak ellen is. Beni Hasszánban megörökítettek egy férfit Baket I. sírjában, aki madarakat és kecskéket kerget el egy fától. A Koporsószövegek szerint a kertész távolítja el a kígyót az ösvényről, melyen az elhunyt halad. A páviánokat néha megörökítették, amint segítenek a gyümölcsök szüretelésében, ez akármennyire valószínűtlennek tűnik is, Malajziában, a modern korban is van rá példa.

 

A kerítésen természetesen bejárati kapu is volt. Ez a palota és templomkertek esetében nagyméretű és díszes is lehetett. Szennefer sírjában is látható egy kert, óriási kapukkal. A Deltában egy hatalmas gyümöcs- és szőlőskert kapujáról tudjuk, hogy rézbe foglalt aranyból készítették, melyen a berakott díszítések féldrágakövekből készültek, a szövegek szerint olyan volt, mint a mennyek kettős kapuja. A kapuhoz olykor kapuőr bódé, vagy ház is tartozott, ebből a legnagyobb és legbonyolultabb Amarnában került elő és a Maru-Atonba vezet.

 

Magánkertekben állhattak szentélyek is, mint például Amarnában. Ezeknek a formája olyan volt, mint egy kioszk, belsejükben freskó volt vagy sztélé, amelyen a királyi családot – Ehnatont, Nefertitit és gyermekeiket – valamint Atont örökítették meg. Bejáratához vezethetett rámpa, ehhez pedig fákkal szegélyezett sétány, de olykor a fák körbevették a szentélyt. Alkalmanként a szentély előtt medence is állt, mint például a Q46 jelű ház esetében, melyhez nagyméretű kert tartozott. Ezek a szentélyek és kertjeik elkülönültek a birtok többi részétől, mert fallal vették őket körbe. Meriré[4] sírjában megjelenik egy ilyen szentélyt is magába foglaló kert a ház bejárata közelében. A szentélyek mérete igen változó lehetett, a 2 négyzetméterestől a 25 négyzetméteresig terjedt és szinte mindegyiket iszaptéglából építették.

 

Thébai hivatalnokok is megörökítették sírjaikban házaikat és kertjeiket. A házak némelyikét konténerekbe ültetett fák vették körül, mint ahogyan azt Tai (TT23) és Moszi (TT254) sírjában láthatjuk. Más esetben fákkal szegélyezett sétány vezetett a házhoz, ahogy azt Amenemope (TT41) és Neferhotep (TT49) örökhajlékában megörökítették. Kertjeikkel büszkén dicsekszenek a feliratokban. „Olyan vagyok, aki kert, medence és magas szikomorfák birtokosa.”[5] – olvasható Szamontuuszer sztéléjén. Ez a mészkőből faragott sztélé jelenleg Firenzében található, a Középbirodalomból, azon belül a 11. dinasztia idejéről származik. Egy másik felirat pedig így szól: „Csináltam egy keretet medencével… 88 és fél kubit széles, amelybe 300 szikomorfa van ültetve.”[6]

 

A legtöbb kertben, beleértve a templomkerteket is, voltak zöldségkertek vagy zöldségágyások. A háztartásokhoz tartozó konyhakertek friss zöldségekkel és gyümölcsökkel látták el a háztartást. Ezeket általában víz közelébe telepítették és gyakran alacsony iszapszegéllyel vették körbe, hogy a vizet a növények közelében tartsák. A víz közelsége minden száraz éghajlaton található kert esetében ajánlott, különösen a zöldségkertek esetében. Az uborka, a dinnye és a fejes saláta csak akkor hoz jó termést, ha nagy mennyiségű vizet kap. A szegényebbek is termesztettek zöldséget, egy szöveg szerint egy kertész özvegye annyi pénzt keresett azzal, hogy eladta kertje terményeit, hogy szolgát vehetett magának.

Tavak vagy csatornák közelében található iszapszegélyes, rácsozott ágyások láthatóak Niuszerré naptemplomában Abu-Gorábban, de magánemberek sírábrázolásai között is megtalálhatók a zöldségágyások, mint például Niakhamun, Khnumhotep, Fetaka, Niakhneszut, Mereruka, Noferherenptah és Rasepszesz sírjában. Mereruka sírjában a töredékes jeleneten azt látjuk, hogy vízhordók vizet hoznak az ágyásokhoz, öntözik őket, míg egy másik munkás kiszedi a hagymákat. Beni Hasszánban Khnumhotep III. Sírjában szintén négyzetrácsos zöldségágyást örökítettek meg, melyre szőlő vet árnyékot, egy vízhordó hozza a vizet, egy másik öntöz, egy harmadik kertész pedig leszedi az érett salátát és hagymát.

A vöröshagyma nagy népszerűségnek örvendett, a fokhagymával és a retekkel együtt, szinte alapzöldségnek számított az egyiptomiak étkezésében, de termesztettek póréhagymát, lencsét, uborkát (Cucumis sativus) és dinnyét is. Vöröshagyma (Allium cepa) termesztést több óbirodalmi sírban is láthatunk, például Noferherenptah és Khnumhotep sírjában, de Lishtben és Beni Hasszánban található középbirodalmi sírokban is megörökítették. A saláta (Lactuca sativa) Egyiptomban is őshonos volt és az Óbirodalomtól termesztették, ahogyan ezt láthatjuk például Noferherenptah, Khnumhotep és Mereruka sírjában. Min isten szent növénye volt, és afrodiziákumnak tartották. Fokhagymát (Allium sativum) már a Prehisztorikus korban eltemettek a halottal együtt. Levelei megtalálhatók Tutankhamon növényfűzéreiben, de más múmiákon is. Fokhagymafejeket gyakran helyeztek a múmiák hónaljába és ágyékára. Sárgadinnye (Cucumis melo) ábrázolása Újbirodalom korabeli sírokban maradt fenn, például Nakht, Ipuy és Uszarhat örökhajlékában. A görögdinnye magját a Prehisztorikus kortól fogyasztották az egyiptomiak és magjával teli kosarakat találtak Tutankhamon sírjában is. A csicseriborsó ókori egyiptomi neve „Hórusz arcai” volt, mivel fogyasztható magja sólyomfejre emlékeztet. A növény körülbelül 20 cm magasra nő és fehér virágai vannak. A Tutankhamon sírjában talált magtár modellben volt néhány csicseriborsószem.

 

A fűszer- és gyógynövények között megtalálható volt a koriander, az ajovan, a kapor és a kömény. Ezek az Újbirodalomból származó leletekből voltak kimutathatók.

Az orvoslással foglalkozók valószínűleg saját gyógynövényes kerttel rendelkeztek, mivel az orvosi papiruszokról ismert receptek alapját ezek a növények képezik. A templomkerteken belül is voltak gyógynövénykertek. A legtöbb gyógynövény nem túl igényes, sok fényre, melegre van szüksége és mérsékelten vízre. Mindhárom rendelkezésre állt Egyiptomban. Lise Manniche 95 ókori Egyiptomban termesztett gyógy- és fűszernövényt sorol fel könyvében. Közülük némelyeket ma is használnak, mint például a szenna és több másik kasszia faj. Ezek kis bokros fák, melyek kérge hasonlít a fahéjhoz, a tehetősebb előkelők hashajtóként használták. Termesztették a sáfrányos szeklicét (Carthamus tinctorius). Magjai előkerültek Tutankhamon sírjából, virágai pedig megtalálhatók 18-19. dinasztia korabeli sírokból származó koszorúkban, például I. Amenhotep múmiáján is. Vörös és sárga festéket készítettek virágaiból. A vadzellert elképzelhető, hogy levelének erős illata miatt termesztették. Temetkezésekben talált virágfüzérekben előfordul, illetve a növény előkerült Hatsepszut templomának alapítási depozitjából is Deir el-Bahariban. A koriander magja előfordult Tutankhamon sírjában és több deir el-medinei temetkezésben is. A Predinasztikus kortól termesztették a görögszénát, mely a füstöléshez és balzsamozáshoz használt növények közé tartozik. Borsot találtak II. Ramszesz múmiájának testüregében. De az egyiptomi fűszernövények között a felsoroltakon kívül megtalálható még többek között a mustár, a római kömény és a fehér üröm.

 

A szőlőt már az Óbirodalom idején ismerték és termesztették, jelenleg 24 ebből a korszakból származó szőlőtermesztést megörökítő ábrázolás ismert. A 17. dinasztia idejére pedig az egyiptomi kertészek legalább négyféle szőlőt ismertek. Voltak külön szőlőskertek, de vegyes ültetésű kertekben is megtalálható, mint árnyékot biztosító lugas. Kétféle támasztékot használtak, kezdetben boltívesen kialakítottat és ritkán pergolát, az Újbirodalom idején az utóbbi válik általánossá. Egy a Középbirodalomból származó pergola modelljét megtalálták Karenen sírjában, Szakkarában. Az Újbirodalom idejére a szőlőskertet azonosították azzal a papiruszmocsárral, ahol a nap a reggeli felkelése előtt tartózkodik. Egész sírkamrák plafonját borítja szőlő, mint a tulajdonos újjászületésének záloga. A szőlőművelés és borászati mesterség megismerését Oziriszhoz kötötték, ezért őt tekintették a "bor urának az áradáskor". A bor áldozatot valamennyi isten szívesen fogadta, a halottaknak is bemutatták és a szájmegnyitás szertartás során is felhasználták. Hórusz és Széth történetének egyik mítoszvariánsa szerint Hórusz kitépett szeméből szőlőtő sarjadt, amikor Széth eltemette őket. A szőlőfürt ezért azonos lehetett "Hórusz zöld szemével", vagyis az udzsat-szemmel.

 

Külön kertek voltak a gyümölcsöt termő fák és cserjék számára. Ezeket vagy monokultúrában nevelték, mint a datolyát és a szőlőt, vagy pedig több fajtát termesztettek egy kertben. Gyümölcsösökben gyakran található kút, amelyet a talajvíz szintjéig ástak. Amarnában a következő képen ültették a gyümölcsfákat: A sivatagi talajba ástak egy kör alakú lyukat, melyet iszappal és tápanyagban gazdag talajjal töltöttek fel, ebbe ültették a fát, amit még egy akár 60 cm magas agyagból készült peremmel is körülvettek. Hatalmas edényekbe is ültethették őket. Némelyik virágtartó iszaptéglából készült. Főként a nyílt területen ültetett fáknak volt szüksége arra, hogy megvédjék őket attól, hogy az állatok megrágcsálják.

Általában szabályos sorokban ültették a gyümölcsfákat. Thébában, Ineni sírjában (TT 81) fennmaradt egy lista, mely arról szolgál információval, milyen fákat ültettek egy vegyes gyümölcsöskertbe. Ineni kertjében 20 féle fa és cserje, csaknem 400 darab növény élt. A kertben növő fák a következő fajtába tartoznak: datolya, dum, perzea, szikomorfüge, szentjánoskenyérfa, szőlő, füge, gránátalma, krisztustövis, moringa, fűz, tamariszkusz és argun-pálma, ezen felül még néhány be nem azonosítható fajta. Egy jelenetben láthatjuk is a kertet szabályos sorokban ültetett fákkal, az ábrázoláson azonban sokkal kevesebb növény van, mint amennyi a szövegben szerepel. Az argun-pálma egy ritka pálmafajta, körülbelül 10 méter magasra nő és megjelenésében a dum-pálmára hasonlít. Íztelen gyümölcse kívül lila, belül sárga. Núbiában őshonos. Gyümölcse az 5. dinasztiától fordul elő a leletekben.

Az amarnai munkásfaluban a következő gyümölcsök maradványait találták: gránátalma, datolya, dum-pálma, szikomorfüge, olíva, mandula, több Mimusops és Grewia faj. Az olíva 10 méter magasra nő, jó vízelvezetésre van szüksége, de bírja a sós talajt és a szárazságot. Levelét a 17. dinasztia idejétől találták meg sírokban, de Wilkinson szerint már i. e. 3000 körül termesztették. Magja különböző korszakokban került elő a sírokból. Amarnában megjelenik az olívafa falfestményeken és reliefeken is.

A mandula-, vagy pineafenyő egy magasra növő fa esernyőszerű lombozattal. Magja ízletes, mandulára emlékeztető, megtalálták egyiptomi sírokban például Gebeleinben.

A gránátalma tápanyagban gazdag talajon nő. Gyümölcsének imitációit Közép- és Újbirodalom korából származó sírok leletei között találták meg, de valódi gránátalmákat is elhelyeztek a sírokban. Gyakran megtalálhatók a sírokhoz vitt áldozati ételek között is. Kérgét a bőr barnítására, gyökerét pedig féreghajtóként használták.

Tutankhamon sírjában kétféle borókabogyót találtak: vörösboróka (Juniperus oxycedrus) és a görögboróka (J. excelas). Utóbbi körülbelül 6 méter magasra nő és több száz évig él. A vörös boróka egy csaknem 8 méter magasra növő cserje, mely elsősorban hegyek lejtőin él. Gyümölcsük erőteljes ízű. Világoskékszínű borókabogyókat megörökítettek Noferherenptah 5. dinasztia korabeli sírjában.

Az ókori egyiptomi gyümölcsösökben kevésbé gyakori növények közé tartozott például a mandula, melynek dióit megtalálták Amarnában, a munkások falujában és Tutankhamon sírjában is.

Wilkinson és Manniche is arról számol be, hogy az Egyiptomiak ültettek almafát, ez azért meglepő, mert az ottani klíma nem megfelelő ennek a növénynek. Az almafának szüksége van ugyanis egy hideg időszakra a gyarapodáshoz, és bár Egyiptomban alkalmanként fagypont alá süllyedhetett a hőmérséklet, tartósan nem volt hideg. Mégis II. Ramszesz uralkodása idején egy a Deltában található gyümölcsösben neveltek almafákat, III. Ramszesz pedig elrendelte, hogy almával teli kosarakat áldozzanak Hápinak, az áradás istenének.

 

Ahogy zöldségeket, gyümölcsöket, fűszer- és gyógynövényeket, úgy az egyiptomiak virágokat is ültettek kertjükbe. Ezek szolgáltatták az alapanyagot az ünnepi vacsorák virágcsokraihoz, dekorációihoz, az isteneknek szánt áldozati csokrokhoz[7], illetve azokhoz a virágfüzérekhez, amelyeket a temetéskor a múmiára helyeztek. Az őshonos növények mellett más országokból is honosítottak meg virágokat; a legtöbbjüket Palesztinából, a 18. dinasztia idején.

A virágágyások a zöldségágyásokhoz hasonlóan téglalap alakúak és rácsozottak, gyakran alacsony csatornák választják el őket egymástól. Cserépben is állítottak a ház homlokzata mentén és az udvarra növényeket, még az olyan alacsonyabb rangú tisztviselőnél is megfigyelhető ez, mint Nebamun.

A virágoskertekben gyakran ültettek pipacsokat, búzavirágot, mandragórát, mályvarózsát és mályvát. A falfestmények alapján úgy tűnik, hogy a mandragórát sárga gyümölcse miatt kedvelték, mert az jobb kontrasztot alkot a pipacs pirosával és a búzavirág kékjével, mint apró lila virágai.

A múmiára helyezett virágfüzérekben és koszorúkban a következő növények találhatók: mályvarózsa, pipitér, kék búzavirág, tavaszi krizantém, folyondár, mellbogyó (Cordia Myxa), Cressa Cretica, keletvidéki szarkaláb, jázmin, saláta, madonnaliliom, somkóró, menta, perzea, vízililiom, olíva, pipacs, gránátalma és vadzeller.

Az ókori egyiptomi virágoskert a modern szemlélődő számára úgy hatna, mint vadvirágok gyűjteménye. Mivel a virágoskertek ábrázolása sírokból ismert, ezért nagy a valószínűsége, hogy az ábrázolt növények az elhunyt túlvilági újjászületésével függnek össze

A búzavirág (Centaurea depressa) napjainkban már nem él Egyiptomban, de sírábrázolásokon gyakran szerepel és megtalálták virágfűzérekben is. Fajansz medálok formájában is megformázták. A leveleiből préselt kivonattal be lehet festeni a vásznat.

A pipacs vagy vadmák (Papaver rhoeas) szintén gyakran jelenik meg a kertábrázolásokban. Virágai megtalálhatók egy 21. dinasztia korabeli virágkoszorúban. Magja felhasználható süteményekben, de olaj is készíthető belőle. A levelei zöldségként fogyaszthatóak, szirmaiból pedig leves készíthető. Ellentétben a kerti mákkal nem tartalmaz ópiumot.

Ábrázolásokon mind a mandragóra (Mandragora officinalum) virágát, mind a gyümölcsét megörökítették. Maradványait azonban nem találták meg a sírokban. Gyümölcse édes illatú, altató hatású, és úgy gondolták afrodiziákum.

Kerti medencékben is nevelték a lótuszt, mely Egyiptom legnagyobb méretű és legszebb virágú növénye. Bár egy-egy virág csak néhány napig, vagy csak egy napig tart, de a növény szinte egész évben virágzik. A sírfestményeken az elhunyt és családja kezében tartott, vagy homlokán viselt kék növény a Nymphaea caerulea, a kék vízililiom, nem pedig valódi lótusz. India szent lótusza a Netumbo nucifera valószínűleg csak i. e. 525 körül érkezett Egyiptomba. Az elnevezésben való zavart feltehetőleg az okozza, hogy az Egyiptomban szintén őshonos fehér vízililiom latin megnevezése Nymphaea lotus, és a szerzők erre egyszerűen csak lótuszként utalnak. Napjainkban a kék és a fehér vízililiom száma a Nílus áradásának hiánya és a modern mezőgazdasági technikák miatt jelentősen visszaesett.

 

A következő részben a sírkertekről lesz szó.

 

 

Ajánlott linkek:

Kert modellje Meketré sírjából (Középbirodalom, 12. dinasztia, I. Amenemhat uralkodása, kb. i. e. 1981-1975). A kert középpontjában ismét egy tó van, melyet rézzel béleltek ki, elképzelhető, hogy valódi vízzel töltötték meg. A medence körül szikomorfügék állnak, melynek piros gyümölcsei csüngnek a törzsről és az ágakról.

www.metmuseum.org/collection/the-collection-online/search/544601

 

Feltehetőleg gyümölcsöskert modellje, mely egy épület udvarán található, valószínűleg a 13. dinasztia idejéről. Tell Atribból került elő. A pontok jelölik a fák helyét, melyek sajnos elvesztek. Egy négyszögletes medencét és egy kör alakú kutat is látunk. Bal oldalt lépcső vezet a következő szintre, vagy a kert mögötti épület tetejére.

http://www.britishmuseum.org/research/collection_online/collection_object_details/collection_image_gallery.aspx?partid=1&assetid=415581001&objectid=101502

 

Nebamun egy birtokon zajló tevékenységeket felügyel. A középső regiszter jobb oldalán látható kétszintes háza, melynek udvarán datolyapálmák nőnek. A felső regiszterben pedig egy gyümölcsöskertet örökítettek meg. A fakszimilét Charles K. Wilkinson készítette.

http://images.metmuseum.org/CRDImages/eg/original/DT11772.jpg

 

Kert shaduffal, Ipuy sírja:

http://anthropoasis.free.fr/IMG/jpg/Egyptian_garden-with_shaduf.jpg

 

Fallal körbevett, több kertből álló birtok egy csatorna mellett Szennefer sírjában:

http://www.osirisnet.net/tombes/nobles/sennefer/photo/snnfr_cc_tc_gardenv.jpg

Ezen a rajzon jobban látszódnak a részletek. Található benne több monokultúrás gyümölcsös, de vannak vegyes ültetésűek is. A kerti pavilonokra is látunk példát.:

http://www.paisajistasmarbella.com/wp-content/uploads/1-jardin-egipcio-tumba-Sennefer-1410-ac.jpg

 

 

Képek:

 

 

Puntban bepakolják a földlabdás fákat az egyiptomi hajókba.

Hatsepszut templom, Deir el-Bahari.

 

 

 

Készítette: Maatkara

 

 

Felhasznált irodalom:

Alix Wilkinson - Symbolism and design in ancient egyptian gardens - Garden History, Vol. 22, No. 1 (Summer, 1994), pp. 1-17

http://www.jstor.org/stable/1586999?origin=JSTOR-pdf&seq=1#page_scan_tab_contents

Alix Wilkinson – The Garden in Ancient Egypt (The Rubicon Press, 1998)

Jane M. H. Bigelow – Ancient Egyptian Gardens (The Ostracon, Volume II, Number I; Spring 2000)

Donald B. Redford (ed.) – The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (OUP) Vol. II

 


 

[1] Alix Wilkinson - Symbolism and design in ancient egyptian gardens 17. oldal

[2] Alix Wilkinson – The Garden in Ancient Egypt (The Rubicon Press, 1998) 50. oldal

[3] A pergola az egyik legrégebbi szabadtéri és épülethez kötött árnyékolás. Már az ókorban előszeretettel használták kertek, parkok árnyékos pihenőinek kialakításához. A pergolák váza leggyakrabban fagerendákból készül, a függőleges tartóoszlopokra helyezik a keresztgerendákat, azokra a tetőelemeket, melyek a legtöbb esetben szintén gerendából vagy élére állított deszkapallóból készülnek. Az így kialakított vázra növényeket futtatnak fel.

[4] Nefertiti amarnai birtokának felügyelője.

[5] Alix Wilkinson – The Garden in Ancient Egypt (The Rubicon Press, 1998) 169. oldal, a Középbirodalom idejéről fennmaradt sztélé megtekinthető a Global Egyptian Museum honlapján, ahol az idézett szöveg a következőképpen hangzik: „Gyönyörű mesterséges tavak voltak a tulajdonomban és magas szikomorfák.”: http://www.globalegyptianmuseum.org/detail.aspx?id=9959

[6] Alix Wilkinson – The Garden in Ancient Egypt (The Rubicon Press, 1998) 169. oldal

[7] A magas áldozati csokrok merev magját gyékény, pálmaág vagy papirusz alkotta, ezeket a virágkötő több szintben körülvette búzavirágokkal, vízililiomokkal, pipacsokkal, mandragóra gyümölcsökkel és papiruszból készült kötelekkel rögzítette.