Gesztusok az ókori Egyiptomban

 

 

Aki szemügyre veszi az ókori egyiptomi reliefeket, szobrokat találkozhat néhány jellegzetes gesztussal, de vajon melyik test-, kéz- és kartartás mit jelent? Erre a kérdésre keresem a választ ebben a cikkben. Alapvetően az a célom, hogy megmutassak néhány olyan jellegzetes gesztust, amivel bárki találkozhat, aki egy egyiptomi gyűjteménybe, vagy Egyiptomba látogat. Nagyon sok kép lesz, ezért ismét csoportosítva találod majd őket a cikkben.

 

A gesztusok szimbolikája az ókori egyiptomi művészet egyik legérdekesebb és legfontosabb aspektusai közé tartozik, mivel már a korai időktől kezdve tudatosan kerültek beépítésre a kompozícióba. Sőt az egyiptomiak külön testtartás és gesztus „szókincset” alkalmaztak az egész fáraókorban. A gesztusról jelen esetben, mint kifejező mozdulatról van szó. A gesztus tehát a testtel vagy a test egy részével tett mozdulat vagy mozdulatok összessége, amellyel kifejezhető vagy nyomatékosítható egy gondolat vagy érzés. Kísérheti, kiegészítheti, vagy helyettesítheti a beszédet.

A mai mindennapi életben is használunk gesztusokat a kapcsolatok kifejezésére, a gondolatok közvetítésére, érzések kifejezésére, elég, ha például a meghajlásra, a kézfogásra, vagy az integetésre gondolunk.

Az ókori Egyiptomban használt gesztusokat napjainkban ábrázolások és szöveges források alapján tudjuk csak tanulmányozni. Mivel az ábrázolások nem adják vissza a teljes mozdulatsort, hanem annak csak fázisait vagy egy bizonyos fázisát rögzítik, ezért a gesztusok test, kar- és kéztartásokban nyilvánulnak meg, ezekből lehet következtetni rájuk. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy az ókori egyiptomi síkművészetre (dombormű, festmény) a „legnagyobb felületek törvénye” jellemző[1], valamint az is, hogy a mimikát egyáltalán nem adták vissza.

Az ókori Egyiptomban a gyermekeket könnyű felismerni az ábrázolásokon, mert jellemzően úgy örökítették meg őket, hogy a szájukhoz érintik a mutatóujjukat, sőt ez az A17 Gardiner jelű hieroglifában[2] is így van, mely például a gyermek és a kicsi szavak után áll. Ez nem gesztusként fogható fel, olyan értelemben, hogy nem csendre int a gyermek. A kicsik gyakran a szájukba dugják az ujjukat, ez tehát inkább egy viselkedésforma, vagy szokás.[3]

 

Wilkinson szerint az ábrázolásokon megjelenő gesztusok jellemzően mind besorolhatók a következő főbb csoportok valamelyikébe:

- fölérendeltséget fejez ki,

- alárendeltséget vagy behódolást fejez ki,

- hívó, megidéző gesztus (invokáció),

- a hódolat, dicsőtés gesztusa,

- ujjongást, örvendezést kifejező gesztus,

- védelmező gesztus,

- felajánlást kifejező gesztus,

- a siratás gesztusa.

A következőkben lássunk mindegyikre példát.

 

Fölérendeltséget kifejező gesztus például, amikor a király az ellenségeken tapos, az uralkodó ilyenkor szfinx alakjában jelenik meg. Az egyiptológiai lexikon szerint ez a győzelem kifejezésének gesztusa. A fölérendeltséget fejezi ki az a jelenet is, amikor a fáraó buzogánnyal vagy bárddal sújt le az ellenségre. Az uralkodó fegyvert tartó karja, a dominanciáját fejezi ki Egyiptom ellenségei felett. Gyakorlatilag mindkét jelenet Egyiptom ellenségeinek szimbolikus megsemmisítése, legyőzése.

 

Az alárendeltséget kifejező gesztusok közé tartozik például a meghajlás, mely a feljebbvalóval szembeni tisztelet fejezi ki.[4] Ugyanakkor ez a gesztus az üdvözlés része is lehet, amely valószínűleg több egymást követő mozdulatból állt, például, miután a pap kinyitja a szentélyt és megpillantja az istenképmást, először a homlokát a földhöz kell érintenie, aztán hasra kell vetnie magát, majd kinyújtott testhelyzetben is hasra kell feküdnie, ezt követően az arcát kell a földhöz érintenie, majd dicsőítenie kell az istent.[5] Az emberiség elpusztításáról szóló mítoszban az istenek úgy köszöntik az idős Napistent, hogy homlokukkal megérintik a földet.

Hérodotosz azt írja, hogy amikor két egyiptomi találkozott, akkor szavakkal nem köszöntötték egymást, mint a görögök, hanem mélyen meghajoltak úgy, hogy közben a kezüket leengedték a térdükig. Ez volt az egyszerű köszöntés, mely kifejezte az alávetettséget és a békés szándékot.

A félelemmel vegyes tisztelet fejeződik ki azokban az egyben alárendeltséget is kifejező gesztusokban, amikor az egyén a meghajlás során egyik vagy mindkét kezével megérinti az ellentétes vállát, illetve amikor féltérdre ereszkedik, a másik lábát hátranyújtja és az egyik kezével megérinti a másik vállát.

 

A gyermekábrázolások több jellegzetessége is megfigyelhető Khent és Rudzsu szoboregyüttesén, mely a KHM-ben látható Bécsben. Bár ahogy említettem itt nem gesztusról van szó, mégis szeretném megmutatni. A kis Rudzsu gyemekhajfürtöt visel, egyik ujját a szájába teszi és mezítelen. A mészkőből faragott szobor Gízában, Khent férjének masztabájából (G4970) került elő,  az 5. dinaszta idejéről maradt ránk, nyilvántartási száma: ÄS 7507.	Abu-Szimbelben, a nagyobb templomban fényképeztem ezt a jelenetet, amelyen II. Ramszesz Amon-Ré előtt bárdjával készül lecsapni Egyiptom ellenségeire. Újbirodalom, 19. dinasztia.	Meghajló hivatalnokok Horemheb, a későbbi fáraó szakkarai sírjában. A relief része annak a jelenetnek, amikor a tábornok megkapja dicsőség aranyát. Újbirodalom, 18. dinasztia.

 

 

A hívás vagy megidézés gesztusa gyakran jelenik meg sírábrázolásokon és halotti sztéléken, amikor egy pap és/vagy az elhunyt rokona magához hívja a halott lelkét, hogy fogadja a halotti áldozatot általában az alábbi szavak kíséretében (iw) n.i (iw) n.i – (gyere) hozzám, (gyere) hozzám. A fogadó ilyenkor az áldozati asztal túloldalán ül.

Az egyiptológiai lexikon ezt a gesztust is az üdvözlések közé sorolja. A megidéző ilyenkor az egyik karját nyújtja ki maga előtt, hasonlóan ahhoz, mint az adoráló gesztusban, de a kézfej merőleges a talajhoz képest, a hüvelykujj felül van. Ilyen hieroglifa az A26-os[6] Gardiner jelű, olyan szavak után áll, mint a hívni, megidézni, illetve az „aki meghallja a hívást”[7] vagyis a szolga szó után is.

A templomreliefeken is találkozhatunk a hívás gesztusával, amikor a király magához hívja az istent, hogy fogadja az áldozatot. A király ugyanakkor világi kontextusban is alkalmazza a gesztust, amikor magához hívja szolgáit vagy fogadja az adókat, amelyeket a külföldi követek hoznak. Az Újbirodalom korából számos ilyen elbeszélő jelenet ismert. Néha a hívás gesztusa együtt jelenik meg az örömöt, ujjongást kifejező gesztussal, mégpedig azokban a jelenetekben, amikor az uralkodó megjutalmazza kedvenc hivatalnokait. A király karja ilyenkor mindig az odahívás gesztusában van, míg a megjutalmazott személyt, aki elfogadja az ajándékot az ujjongás gesztusában örökítik meg.

 

A dicsőítés, hódolat egyik jellegzetes gesztusa, amikor az uralkodó vagy az isten előtt az egyiptomiak mindkét karjukat könyökben felfelé meghajlítják nagyjából vállmagasságig, a két tenyér kifelé és a hódolat tárgya felé néz. Ez az A30 Gardiner jelű hieroglifa[8], mely olyan szavak után áll determinatívumként, mint az dicsőít, hódol, magasztal, tisztel. Az egyiptológiai lexikon szerint ez is az üdvözlés, vagy köszöntés egy formája. A hieroglifában az egyik kéz a másik előtt látható, de ez csak az egyiptomi két dimenziós ábrázolást jellemző legnagyobb felületek törvénye miatt van így. Szobrok alapján egyértelmű, hogy a két kart egymagasságban, egymással párhuzamosan tartották. Térdelő helyzetben is előfordulhat ez a kartartás, úgy is, hogy az egyik térdet felhúzzák.

Annak érdekében, hogy bizonyos szimbolikus lényeket, formákat tudjanak adoráló helyzetben ábrázolni, azokat karokkal egészítik ki. Ilyen, amikor a bá vagy a rekhyt[9] madarat hódoló kartartással látunk. Istenek és istennők is megjelenhetnek ezzel a kartartással, amikor valamelyik másik isten – általában Ozirisz, vagy a Napisten valamelyik formája – előtt hódolnak.

A király iránti hódolat esetében a gesztus narratív (elbeszélő) és szimbolikus jelenetekben is megtalálható. Nem csak a király előtt megjelenő hivatalnokok, jelennek meg a király előtt ilyen gesztusban állva, vagy térdelve, de például a trónok talapzatán, vagy emelvényén, esetleg a fáraó zsámolyán szintén megjelennek emberek vagy a népet szimbolizáló rekhyt madarak ezzel a kartartással. Amikor összekötözött karú foglyok sora jelenik meg az előbb említett összefüggésben, akkor az első alak – a vezető – karja a hódolat gesztusában van.

 

Dzsehutimeszi 84,2 cm magas, festett mészkősztéléjén két gesztus is jól megfigyelhető. A legfelső regiszterben a sztélé állíttatója Ozirisz előtt hódol. A középső regiszterben pedi megidézi elhunyt szülei káját, hogy fogadják a halotti áldozatot.  Nyilvántartási száma a KHM-ben: 128. Újbirodalom, 18. dinasztia, IV. Thotmesz uralkodása.	Luxorban, a Nyugati Parton áll I. Széthi "millió évek temploma", sajnos nem sokan látogatnak el oda, pedig egy igazi gyöngyszem. A képen I. Széthi kultuszszobrának hordozóbárkáját látjuk egy szentélyben, körülötte különböző áldozatok. Thot hívja az istenné vált királyt, hogy fogadja az áldozatokat. Újbirodalom, 19. dinasztia.	I Széthit látjuk Amon-Ré és Mut előtt a megidézés gesztusában. A fáraó alakját úgy tűnik átvésték. A feltévelt Karnakban készítettem Újbirodalom, 19. dinasztia
III. Ramszeszt látjuk térdepelni Medinet Habuban, napmajmok társaságában. A kar- és kéztartás egyértelműen hódolatot fejez ki, a felirat pedig elárulja, hogy ez Rének, a Napistennek szól. A jelenet folytatásában egyébként a napbárka látható. Újbirodalom, 20. dinasztia	A Louvreban látható kis mészkősztélén Nakhtamon látható adoráló tartásban, féltérdre ereszkedve. Nakhtamon Deir el-Medinében élt az Újbirodalom idején, a sztélét Meretszeger istennő tiszteletére állíttatta, ő látható kígyóalakban a felső regiszterben. Nyilvántartási száma: N4191

 

 

Az ujjongás jellegzetes gesztusa az A28-as[10] hieroglifa. Az egyiptomi nyelvben több mint kilencven szó van a boldogság és az örvendezés és ujjongás kifejezésére, továbbá számos istenhez és istennőhöz kötötték az örömöt, mint pédául Hathor, Basztet és Ihi. Az ókori egyiptomiak a szívet nem csak az értelem, hanem az érzelmek központjának is tartották, de egy másik testrészt is asszociáltak vele, mégpedig az orrot.

A gesztus előfordul például halotti papiruszokon, amikor az elhunyt diadalmasan megjelenik, miután a szív mérlegelése során igaznak találtatott a túlvilági bíróság előtt. Világi jelenetben is találkozhatunk vele, például amikor valamilyen győzelmet ünnepelnek, vagy, ahogy már említettem, amikor a királyi jutalomban részesül egy hivatalnok.

Ugyanakkor ez a testtartás siratást is kifejezhet. Szintén ilyen tartásban láthatjuk Sut, amikor Nutot tartja, ez esetben sem az örömöt kifejező gesztusról van szó, hanem egyszerűen a tettről, hogy az isten az eget tartja.

 

Az éljenzés, dicsőítés gesztusa közé tartozik az A8[11] Gardiner jelű hieroglifán megfigyelhető testtartás. Általában féltérdre ereszkedve az egyik kezet a mellkasra teszik, úgy hogy az öklöt összezárják, a másik kezet oldalra emelik könyökben felfelé meghajlítva, az ököl itt is összezárva. Ugyanakkor ez a testtartás panaszt is kifejezhet. Maga a hnw hieroglifa egy rituális cselekvéssorozat a „dicsőítés” része, melynek során úgy tűnik, hogy felváltott ököllel ütögették a mellkasukat. A cselekvéssorozat különböző fázisai megfigyelhetők például Heti gízai masztabájában, mely az 5. dinasztia idejére datálható. Itt az elhunyt üdvözültté válását kíséri a „dicsőítés”. Ezt jellemzően három, ritkábban két pap végzi ezekben a jelenetekben. Pe és Nekhen lelkeit nagyon gyakran örökítették meg ebben a testtartásban, amikor köszöntik a felkelő Napot, vagy a király jubileumi ünnepének jeleneteiben.

 

Horemheb a kép jobb oldalán, az örvendezés gesztusában látható, amikor megkapja a dicsőség aranyát. Relieftöredék a tábornok szakkarai sírjából, mely napjainkban Leidenben látható.  Újbirodalom, 18. dinasztia.	Honszumesz halotti papiruszának azt a részletét látjuk, amikor megérkezik Ozirisz csarnokába, hogy elbírálják földi cselekedeteit. Az elhunyt, miután a szív mérlegelése során igaznak bizonyult, ujjongó testtartásban látható. A másik oldalon Thot és Ozirisz is az odahívás gesztusát mutatják. A papirusz a III. Átmeneti korból, azon belül a 21. dinasztia idejéről származik. Bécsben, a KHM-ben van kiállítva, nyilvántartási száma 3859.	A henu-gesztust egy Butó lelkét ábrázoló későkori bronz szobrocskán figyelheted meg.  A képet Münchenben készítettem.

 

 

Az Óbirodalom korabeli sírábrázolások között találkozhatunk azzal védelmező gesztussal, amikor a marhacsorda vízen való áthajtásakor egy csónakban ülő ember egy vagy két ujját kinyújtja egy veszélyes teremtmény – krokodil vagy víziló – felé. Az általában kőből kifaragott két ujj amuletteknek ugyanazt a védelmező funkciót tulajdonították, mint az ilyen jellegű gesztusoknak.

Szintén védelmező gesztus, amikor egy isten, vagy istennő az egyik kezével az előtte álló/ülő másik isten könyökét/alkarját megérinti, a másik kezét pedig annak hátára/vállára teszi. Istennőkre jellemző védelmező gesztus, amikor az előttük álló másik istent a karjaikkal, vagy szárnyaikkal átölelik.

 

Ti  masztabája Szakkarában áll. A lefotózott falrészleten két faja védelmező gesztust láthatsz. Az egyiket felül, a borjú születésénél alkalmazza egy férfi. A mutatóujját nyújtha előre. Az alsó regiszterben a marhacsordát hajták át a Níluson vagy egy csatornáján. A csónakban ülő férfi hüvelyk és kisujját nyújta előre, mintha szarvat mutatna. Óbirodalom, 5. dinasztia.	Kagemni Szakkarában található masztabájában készült a fotó, a marhacsorda vízen történő áthajtásának egy részlete van rajta. A jobb oldali csónakban ülő két férfi alkalmazza  a védelmező, bajelhárító gesztust, mely egy krokodil ellen irányul. Jól látható, hogy mutatóujjukat nyújtják előre. Óbirodalom, 6. dinasztia.	A 126-os nyilvántartási számot viseli a KHM-ben Haya mészkősztéléje, mely valószínűleg Szakkarából származik. Az Újbirodalom idejéről, azon belül a 19. dinasztia elejéről maradt ránk. A legfelső részét mutatom meg. Ízisz a trónon ülő Oziriszt védelmezi azáltal, hogy egyik kezével a vállát érinti meg, a másik keze nem látszik, azzal talán a hátát. Hórusz is védelmezi, támogatja apját azáltal, hogy az alkarját érinti meg. Ne tévesszen meg, hogy az istennő fején Hathor-korona van, a felirat elárulja, hogy ő Ízisz. Mögötte Hórusz és Anubisz áll. Szeretném felhívni a figyelmet a Haya kezében tartott füstölőre, melynek kialakítása a felajánlani hieroglifára emlékeztet és apró kezecskében végződik.
Valamikor Assziutban állt Amenhotep és felesége Renenutet kultuszkamrája, jelenleg egy része a Louvreban van. A fenti jeleneten a szentélyben, trónon ülő Oziriszt látjuk, akit három isten védelmez. Hórusz a vállát és alkarját érinti meg, míg Ízisz és Nephthüsz egyik kezükkel Ozirisz könyökét, a másikkal a fejét érintik meg. Újbirodalom, 19. dinasztia	A Ramesszeumban, II. Ramszesz "millió évek templomában" járunk eme fénykép erejéig, mely Luxorban, a Nyugati Parton áll. Mut istennő védelmezi Amon-Rét, aki az uralkodáshoz szükséges jelvényeket és uralkodási éveket/szed-ünnepeket ad a királynak. Újbirodalom, 19. dinasztia	Kaha mészkősztéléjén nagyon szép példája látható annak, amikor a szárnyas istennő védelmezi az előtte álló férfi istent. Itt Maat az istennő és Ptah az isten, nekik mutat be áldozatot Kaha, a szobrászok elöljárója. Újbirodalom kora, 20. dinasztia. A sztélé lelőhelye Deir el-Medina, nyilvántartási száma Münchenben: ÄS 42.

 

 

Áldozat felajánlásának gesztusa a magunk elé tartott kéz, felemelt tenyérrel a felkar a legtöbb esetben a testtel párhuzamos. A kézben a felajánlott tárgy látható. A D39-es hieroglifában[12] ez egy nu edény, olyan szavak után áll determinatívumként, mint az áldozatot felajánlani, bemutatni. Szorosan idekapcsolódik az a D37-es hieroglifa is, ez esetben egy darab kenyér van a kézben, ezt az adni szó írására használták. A király egyik legfontosabb feladata volt, hogy az isteneket elégedetté tegye, vagyis ellássa őket a megfelelő áldozatokkal, ezért az uralkodót nagyon gyakran látjuk a felajánlás gesztusában a Középbirodalomtól kezdve. Ábrázolásokon és szobrok formájában is megörökítették így a királyt, amint egy-egy nu-edényt tart a kezében. Az edényben lehetett bor, vagy tej, de víz is. Füstölők is készülhettek a hieroglifa mintájára, ezek gyakran kézben végződnek, ebbe került a tömjén. Fentebb, Haya ilyen füstölőt tart a kezében a sztéléjén.

 

Ez a gyönyörű gránitszobor II. Amenhotepet ábrázolja az isteneknek történő felajánlás gesztusában. A kezeiben nu-edényt tart. Az ilyen típusú szobrok templomokban álltak, ez eredetileg Karnakban, Amon-templomában volt. Napjainkban a Torinói Egyiptomi Múzeum gyűjteményét gazdagítja, nyilvántartási száma: C 1375. Újbirodalom, 18. dinasztia	Felirat nélküli ez a 25,1 cm hosszú és 13,3 cm magas fajanszszfinx. Az arcvonások alapján úgy gondolják, hogy III. Amenhotepet ábrázolja. Az oroszlántestű, de emberfejű uralkodó nu-edényeket tart maga előtt a kezében, ebben a formában a szobor kifejezi az uralkodó erejét, valamint ama funkcióját, hogy áldozatokat ajánl fel az isteneknek. A mérete miatt elképzelhető, hogy egy templommodell része volt. Újbirodalom, 18. dinasztia © The MET	Ez az apró fajanszból készült „gyöngy”, valamilyen kultikus ékszer része lehetett. A fotó erős nagyítás. Egy Nílus-isten látható rajta, amint megrakott áldozati tálat tart a felajánlás gesztusában. A másik oldalán, a trónon ülő II. Ramszesz van. Ennek alapján a tárgyat az Újbirodalom korára, azon belül pedig a 19. dinasztia idejére datálják (kb. i.e. 1279-1213).
Feltehetőleg a szakkarai Szerápium Ápisz-templomából származik ez a relieftöredék, amin adományprocesszió látható. Az Újbirodalom idejére, azon belül II. Ramszesz uralkodására datálják. Jelenleg Bécsben látható. A nomoszokat, városokat és birtokokat megszemélyesítő női és férfi Nílus-istenek szinte minden templomban megtalálhatóak áldozatokkal teli tálakkal a kezükben, jelképesen felajánlva azokat a templomban tisztelt isteneknek.	Ismét egy medinet-habui jelenet, amelyen III. Ramszesz bort ajánl fel Ptahnak és az őt védelmező Szakhmetnek.

 

 

Az ókori egyiptomi ábrázolásokon megfigyelhető egyik leggyakoribb siratási gesztus, amikor az asszonyok egy vagy mindkét kezüket az arcuk elé tartják, a tenyér az arc felé fordul, illetve, amikor az egyik, vagy mindkét kezüket a fejük tetejére teszik. A gyászt és az ebből következő bánatot fejezte ki továbbá a haj tépése, a ruha szaggatása, vagy amikor homokot szórtak magukra. A siratóasszonyokat a temetési rítus szinte minden mozzanatában megörökítették. Az elhunyt sír előtt felállított múmiája vagy koporsója előtt általában az elhunyt felesége, vagy leánya kuporog a siratás gesztusában, míg kicsivel távolabb áll a hivatásos siratóasszonyok csoportja, vagy az elhunyt családjának további gyászoló hölgytagjai. Az egyiptomi kultúrában a siratóasszonyok mitológiai előképe Ízisz és nővére Nephthüsz volt, akik a meggyilkot Oziriszt siratták. Az istennők védelmezték a múmiát és mivel isteni bábák is egyben, a biztonságos túlvilági újjászületést is elősegítette jelenlétük a sírban. A Későkortól a Római korig az Íziszt és Nephthüszt ábrázoló siratóasszony modellek változatos gesztusokkal készültek, egy-egy fából készült, festett példányt helyeztek el a koporsók fejénél és lábánál. Sirató istennő szobrokból három különböző múzeumból, három különböző kartartással négy szobrot sikerült találnom a fényképeim között. Közülük csak egy örökíti meg Nephthüszt.

 

Nebqed Halottak könyve papiruszán a temetés több mozzanatáról is készítettem nagyított felvételt. A papirusz tulajdonosa Maat írnoka volt és az Újbirodalom idején, a 18. dinasztia korában, III. Amenhotep uralkodása alatt élt. Ezen a részleten Nebqed koporsója már a Nyugaton lévő háza, vagyis sírja előtt van felállítva és egy pap a szájmegnyitás szertartását végzi. Valószínűleg a felesége a siratás gesztusában látható asszony, akinek haja kócos, ruhája koszos, a szeméből könnyek folynak.	Merymery szakkarai sírjából látható egy siratóasszonyokat ábrázoló részlet. A mészkőrelief Leidenben van kiállítva. Újbirodalom, 18. dinasztia	Firenzében készítettem a fotót, melyen Khati, az isteni könyvek írnoka sztéléjének részlete látható.  A mészkősztélé a firenzei egyiptomi gyűjteményben van, az Újbirodalom korára, azon belül pedig a 18. dinasztia végére, 19. dinasztia elejére datálják (kb. i.e. 1400-1200). Itt is a temetés egy részlete látható, az Anubisz által tartott múmia lábánál egy asszony kuporog a siratás gesztusában. Egy pap füstölővel és vízzel megtisztító szertartást végez, mögötte Khati és nővére áldozatokat hoznak.
Münchenben tekinthető meg a Neferetiri nevű kislány koporsója. Mindkét hosszú oldalon az elhunyt családtagjai, a férj/apa és gyermekei/testvérei gyászolják a valószínűleg egyszerre elhunyt rokonokat. Az egyik oldalon a kislányt (alsó kép), a másik oldalon pedig az édesanyát Mutemwiát (felső kép). Újbirodalom, 19. dinasztia. A lelőhely Deir el-Medina.	Szutimesz, festett fa usébti-tartójának egyik odalán Ízisz és Nephtüsz istennő látható isteni siratóasszonyként, köztük egy Oziriszt szimbolizáló jogar áll. Nyilvántartási száma a Louvreban E 13322 Szutimesz Amon-Ré karnaki templomának pénzügyeit irányította. Sajnos a datálás a múzeumi adatlapon hiányzik, így csak annyit tudok mondani, hogy valamikor az Újbirodalom idején készült. A tartó 54 cm magas, 53 cm hosszú és 22 cm széles.	Balra Nephthüsz Hildesheimban, a Ptolemaiosz-kor elejéről. A térdelő istennő ezúttal jobb kezét emeli az arca elé. Tőle jobbra, fent két szögből fotózva a Louvreban kiállított, 60,5 cm magas,  N4130 nyilvántartási számú Ízisz. Ez a nagyon szépen kidolgozott és kiváló állapotban megőrződött darab, a Ptolemaiosz-korból származik. Az istennő mindkét kezét az arca elé tartja. Egy bizonyos Iretheru temetkezési mellékleteinek része volt. Az alsó sorban lent ismét csak Ízisz istennő szobra látható a siratás gesztusában, Hannoverben. Az istennő jobb kezét a homlokához érinti. Tőle jobbra, két fotón a Hildesheimban talátható,  PM1584 nyilvántartási számú Ízisz van. Szintén kiváló állapotban maradt fenn. A térdelő istennő ezúttal jobb kezét emeli az arca elé. Az előzőhöz hasonlóan ez a szobor is fából készült, stukkóval vonták be, majd festették. A lelőhelye nem ismert, de Közép-Egyiptomra teszik és a Ptolemaiosz-kor elejére datálják.

 

 

Ahogy a fentiekből kitűnik azonos gesztusnak többféle jelentése is lehet, illetve több különböző gesztus is jelentheti ugyanazt, a kontextus, amiben megjelennek, illetve ha vannak, akkor a kísérő feliratok segíthetik az azonosításukat. Egy későbbi cikkben még lehet, hogy folytatom a gesztusok elemzését.

  

 

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2018.11.25.

 

 

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson – Symbol and Magic in Egyptian Art (Thames and Hudson, 1994)

Richard H. Wilkinson: Reading Egyptian Art – A Hierogliphic Guide to Ancient Egyiptian Painting And Sculpture (Thames and Hudson, 1992)

LÄ – Band II 573-585