Az egyiptomi csillaghit II. – Az asztrális túlvilághit 1. rész

 

 

Az általunk vallástörténetileg megfogható legrégibb időkben az egyiptomiak arra vágytak, hogy haláluk után a Nap és a csillagok társaságában folytathassák életüket. Hitviláguk ősi rétegeiben gyökerezik ez, egy olyan korban, amikor az éjszakai csillagos égbolt legalább olyan mély benyomást tett rájuk, mint maga a Nap. A másvilág (Duat) megjelölésére szolgáló egyik leggyakoribb hieroglifa – a körbe foglalt ötágú csillag – is arra utal, hogy az egyiptomiak a lelkek országát egykor a csillagok magasságában keresték.

 

Látszólagos időtlenségük és változatlanságuk miatt kapcsolódtak az éjjeli égbolt csillagai oly bensőségesen az egyiptomiak halhatatlanságról alkotott felfogásához. Ennek okán az egyiptomi sírművészetben gyakran találkozhatunk a sírkamrák mennyezetét és a koporsók fedelét díszítő csillagábrázolásokkal, melyek azt a kozmikus otthont szimbolizálták, ahová a égbe emelkedését követően beléphetett, hogy aztán az északi égi pólus közelében lévő „pusztulást nem ismerők” között folytathassa túlvilági életét. Napjainkban cirkumpoláris csillagokként ismerjük ezeket a csillagokat vagy csillagképeket. Ezek olyan égitestek, melyek látszólagos égi helyzetük miatt egy adott földrajzi ponttól nézve soha nem nyugszanak le és nem is kelnek fel, így az egyiptomiak számára a halhatatlanság égi jelképeivé váltak. Mivel Egyiptom a Föld északi félgömbjén helyezkedik el, ezért az ottani személő az északi égi pólus közelében láthatta őket az éjszakai égbolton, egész évben. Különleges helyzetük annak köszönhető, hogy az északi égi pólustól kisebb szögtávolságra látszanak, mint amilyen magasan a pólus a látóhatár felett van (ez utóbbi érték megegyezik a földrajzi szélességgel), így az ég látszólagos napi mozgása során bár megkerülik a pólust, a látóhatárt soha nem érik el, mindig felette vannak.[1]

 

E hiedelem olyan elevenen élt az egyiptomiakban, hogy még az Óbirodalom végi Piramisszövegekbe is áthagyományozódott. A 379-380. mondás a következőképpen jellemzi a cirkumpoláris csillagokat: „Számolja (Atum) Uniszt ezek közé az istenek közé, akik értelemmel rendelkeznek, bölcsek, s akik nem ismerik a pusztulást.”[2] Figyelemre méltó, hogy ezeket az égitesteket isteneknek nevezi a szöveg, ám ez csak azért van, mert a halott király lelke is istenségnek számított, ebben a minőségében pedig csak istenekkel azonosulhat. Ebben a korban még csak bizonyos csillagképeket és csillagokat véltek isteneknek, nem magukat a csillagokat általában. Az 1456-1457. mondás olyan nézetről árulkodik, mely szerint a pusztulást nem ismerők között volt egy külön négyes csoport is, akiket jogaraikra támaszkodó emberalakokként képzeltek el. Amikor az uralkodó a cirkumpoláris csillagok közé jut, egyike lesz ennek a négyes csillagegyüttesnek. Másutt testileg azonosítják a sark körüli csillagokat a királlyal. A Piramisszövegek 1454 b. és 1455 a. mondása így fejezi ki ezt: „Merenré csontjai fémből valók, tagjai nem ismerik a pusztulást. Ez a Merenré csillag, aki megvilágítja az eget”.[3]

 

Ahhoz azonban, hogy a fáraó csatlakozzon a pusztulást nem ismerőkhöz, vagy eggyé váljon velük, először fel kellett jutnia az égbe, melyre számos lehetősége volt. A Piramisszövegek 302. mondásának egyik részlete a következő lehetőséget említi:

 

„Az égbolt megtisztult, Szóthisz él,

mert él Unisz, Szóthisz fia,

kinek a két isteni Kilencség megtisztította Meszekhtiut,

az elmúlást nem ismerőt.

Nem pusztul el Unisz háza az égen,

nem semmisül meg Unisz trónja a földön.

Elrejtőznek előlük az emberek,

elszállnak tőlük az istenek,

mivel az égbe röptette Szóthisz Uniszt

társai, az istenek közé!”[4]

 

Ez esetben Szóthisz (egyiptomiul Szopdet), a Szíriuszt megszemélyesítő istennő röpíti Unisz királyt az égbe, akit a király anyjaként említenek a szövegben. Az idézet első sora azt a pillanatot idézi fel, mikor az istennő épp a Nappal egy időben ragyog fel a tiszta égbolton. Ez a pillanat minden 1461. egyiptomi mozgóévben egybe esett a Nílus áradásának kezdetével, s így az új év első napjával is, melynek köszönhetően az egyiptomiak csakhamar a Nílus áradásával hozták összefüggésbe a Szíriusz hajnali feltűnését, illetőleg ezzel párhuzamosan magát az istennőt is. Mikor a szövegben Szóthisz fiának nevezik a fáraót, olyan bensőséges és kizárólagos kapcsolatba hozzák az istennővel, mely képessé teszi őt a Nílus áradásának befolyásolására. A megigazult király iránti tiszteletből a két isteni Kilencség is megtisztul, akárcsak a Meszekhtiu (Göncölszekér) csillagkép, mely szintén a cirkumpoláris égitestek közé tartozik.

 

A mondás egy másik részlete szerint Upuaut sakálisten is segíthette Unisz égbe kerülését, a következőképpen:

 

„Upuaut isten röptette fel Uniszt az égbe

társai az istenek közé;

Unisz megszerezte egy szemen-lúd szárnyait,

Unisz kányaként csap szárnyaival;

elszáll, aki elszáll,

emberek, elszáll Unisz tőletek!”[5]

 

Az isten tehát lúdszárnyakkal ruházta fel a királyt, aki úgy használja őket, akár a kánya.

 

A Piramisszövegek 302. mondása ugyanakkor a fentieken kívül az égbe emelkedés fontos feltételére is felhívja a figyelmünket:

 

„Nincs beszéd Unisz ellen a földön az emberek közt,

nincs bűne az égen, az istenek közt;

Unisz elűzte beszédeit, elpusztította, hogy felemelkedjen az égbe.”[6]

 

Ahhoz tehát, hogy a lélek egyáltalán csatlakozhasson a sark körüli csillagokhoz, bűntelennek kellett lennie, illetőleg a királynak még arról is gondoskodnia kellett, hogy minden ellene irányuló rágalmat és vádaskodást „elűzzön”, nehogy rossz hírbe hozzák őt a túlvilágon.

 

Az égbe emelkedésnek ugyanakkor számtalan más módja is létezett még. Felemelkedhetett például a szent szkarabeuszbogár alakjában, míg máskor Thot veszi szárnyaira az uralkodót, szent íbisz formájában. Sőt, a napsugarak vagy a tömjén füstje is segíthetik a királyt abban, hogy elérje az eget, a 782 e. mondás pedig Nut égistennőt szólítja fel, hogy a fáraót mint „pusztulást nem ismerőt” helyezze magára. Annak érdekében pedig, hogy az úti célt se tévessze el, a piramisok építésekor szellőzőrést alakítottak ki az elhunyt fáraó lelke számára, mely a cirkumpoláris csillagok felé mutat. Ha égbe emelkedéskor pontosan követette a szellőzőrés által kijelölt útvonalat, biztos lehetett abban, hogy csatlakozhat a pusztulást nem ismerőkhöz.

 

Az út természetesen nem volt akadálymentes, számos veszély leselkedett a király lelkére úti célja eléréséig. Ezek tagadása mágikusan hárítja el őket, így biztosítva a biztonságos utat. A Piramisszövegek 949 b-c. mondása a következő akadályok elhárításáról tudósít: „Megérkezett Noferkaré az ég tetőpontjára, nem tartották őt vissza a Buzogánypalota nagyjai a Mesket Sehedu régiótól.”[7] Az idézett mondásban említett Buzogánypalota nagyjai, akiket veszélyesnek éreztek a halottra nézve, valószínűleg asztrális démonok (csillagdémonok). „Nem ragad meg téged Akeru, nem akadályoz téged Sehedu.”[8] – olvashatjuk a 658 e. mondásban. Az Akeru Aker földisten nevének többes számú alakja, mely veszedelmes kígyó alakú földszellemekre utal, akiket védővarázslatokkal kell féken tartani, nehogy hatalmukba kerítsék az uralkodót. Szerepük azonban nem csak negatív lehet, hiszen számos bajelhárító, védelmező és rontás elleni mondásban is feltűnnek. A Sehedu elnevezés egy csillagképet jelöl.

 

Néhol az égbe került király sorsáról többet is megtudhatunk. A Piramisszövegek 802 a-d. mondásában a következőket írják erről: „Átkelsz a Kanyargó vízen az ég északi részén mint csillag, mely átszeli a tengert Nut teste alatt. A Dat rögzíti kezedet arra a helyre, ahol az Orion van, az ég bikája kezét nyújtja neked.”[9] Egyrészt a csillag szabad mozgását hangsúlyozzák ebben a mondásban, másrészt határozottan az égbolt déli zónájában jelölik ki helyét, az Orionnál. A kijelölést a Dat csillagkép végzi. Lehetséges, hogy ez utóbbi esetben már az Ozirisz-vallás Óbirodalom végi növekvő befolyása nyilvánult meg, mivel a csillagképet már a Piramisszövegekben is Ozirisszel azonosították.

 

A Piramisszövegek 1201 d. mondása szerint mikor az elhunyt eljutott a cirkumpoláris csillagok régiójába, üdítő italt kap, de a 1216 a-d. mondás szerint az örök élet szigetén is találkozhat velük.: „Megjött Merenré arra a nagy szigetre, mely az Áldozat Földje közepén van. Erre szállnak le az istenek, a fecskék. A fecskék a pusztulást nem ismerők. Ők adják Merenrének ezt az életfát, amelyből ők (is) élnek.”[10]

 

Dzsedefré (IV. dinasztia) uralkodásától kezdve a napkultusz kiemelt szerepet kapott az állam életében. Az uralkodói titulatúrában ekkoriban tűnik fel először a „Ré fia” név, s ugyancsak ekkortól válik rendszeressé az is, hogy a királyok Ré napisten nevét a sajátjukba foglalják. Az V. dinasztia idejétől kezdve a napkultusz már az építészetben is hangsúlyos szerepet kapott, mivel ekkoriban jelennek meg a naptemplomok, melyek a Napisten és a szoláris aspektussal is rendelkező Szokarisz[11] tisztelete mellett a király halotti kultuszát is szolgálták, hangsúlyozva a király és a Napisten egyesülését és a királyi halotti kultusz szoláris megerősítését. A naptemplomok feltűnése már egyértelműen utal a túlvilághit szolarizálódására, és Ré napisten túlvilági szerepének növekedésére, mely később a Piramisszövegekben is kiemelt jelentőségre tett szert, ám az asztrális túlvilághit ennek ellenére továbbra is nagy jelentőségű maradt az Óbirodalom bukásáig.

 

Ugyanakkor már a Piramisszövegekben érződik az Oziriszhez kötődő túlvilág-elképzelések térhódítása is, mely a túlvilágot a föld alá helyezi (alvilág), és Oziriszt állítja a lelkek élére. Ez az elképzelés a túlvilághit elkomorulását, sötétebbé válását hozta magával. Az egyiptomiak igazságérzete azonban nem tudta elfogadni, hogy az igazak sötét barlangokba jussanak, ezért az oziriszi alvilág is paradicsomi vonásokat vett fel. Amikor a földön sötét van, Ré napisten az alvilágon utazik keresztül, közben pedig az alvilági lelkek akár be is juthatnak a napbárkába, hogy az istenség kísérői közé kerülhessenek, s napkeltekor elhagyják Ozirisz komor és sötét birodalmát. Az Óbirodalom végén tehát bár megkezdi térhódítását az oziriszi khtonikus túlvilághit, nem válik uralkodó nézetté az asztrális-szoláris túlvilághittel szemben. Mi több, az oziriszi elvekkel szembeni egyfajta tartózkodást mutat a Piramisszövegek 251. mondása is, melyben Nut istennő felszólítja a királyt, hogy tekintsen le Oziriszra, aki a lelkek felett uralkodik, ő azonban távol van tőlük, és nem is fog közéjük jutni. Az asztrális-szoláris túlvilághit tehát mentesíteni igyekezett a királyt Ozirisz sötét és komor föld alatti túlvilágától. Az asztrális túlvilághit elsőbbségét mutatja az is, hogy Orion csillagképet Ozirisszal azonosították, amint azt már korábban is említettem. Szóthiszt ezzel párhuzamosan gyakran Ízisszel hozták összefüggésbe. A Piramisszövegek 1561 a-b. mondásában mindketten fogadják az égi magasságokba ért elhunytat: „Orion a karját nyújtja, Szóthisz megfogja (a király) kezét.”[12] A 819 a – 822 c. mondásokban a király az Orion testvéreként tűnik fel, anyjuk pedig maga az Ég, amely arra a héliopoliszi tanításra emlékeztet, mely szerint Oziriszt Nut égistennő hozza a világra: „Ó Merenré, veled és az Orionnal együttesen lett terhes az ég, s megszült téged a hajnal az Orionnal együtt. Élj, élj az istenek parancsa értelmében. Te élni fogsz.”[13] A 821 b – 822 c. mondások szerint király halálát az asztrális újrafogantatás követi, majd a dicsőséges felragyogás az égen: „Feljössz az Orionnal az ég keleti oldalán, lenyugszol az Orionnal az ég nyugati oldalán. A harmadikként lesz veletek a Szóthisz, a tiszta helyű, ő vezet titeket a szép égi utakra a Sásföldön.”[14]

 

A khtonikus túlvilághit győzelme hosszas átalakulás és vallási polémiák[15] eredménye volt az I. Átmeneti korban. A társadalmi és vallási változások révén a Középbirodalom idejére beszűkült a csillagok túlvilági szerepe az egyiptomi vallásban, s az oziriszi túlvilághit vált uralkodóvá a nép körében. Ennek eredményeképpen a Duat hieroglifája is fokozatosan átértelmeződött, s innentől kezdve nem az égi túlvilágot jelentette többé, hanem Ozirisz föld alatti birodalmát. Nagy változást jelentett a korábbiakhoz képest az is, hogy most már nem csak a királyt tekintették halála után Ozirisznek, hanem az egyszerű ember is remélhette, hogy lénye vele egyesülhet a túlvilágon. Annak ellenére, hogy már a Piramisszövegekben is megpróbáltak kompromisszumot kötni Ozirisz hívei az ősi csillaghit híveivel, úgy, hogy az istent az Orion (Szah) csillagképpel azonosították, a holtak országa számukra mégis egy sötét alvilággá lett, melyet csak éjszaka ragyog be a Napisten, mikor bárkáján kíséretével együtt keresztülutazik rajta.

A Koporsószövegek legérdekesebb, az ősi asztrális vonatkozású tanokra épülő, azokat továbbfejlesztő részletei az Ozirisz-Szahhoz, azaz az Orionhoz fűződnek. Ezekben a szövegrészekben az alvilág királya asztrális vonásokat vesz fel. „Köszönt téged (a halott lelkét) az Orion”[16] – olvashatjuk a Koporsószövegek 349. mondásában. A 482. mondásban az Orion egy iratot ad a halottnak, ám az eredeti értelmezés az volt, hogy a karját nyújtja. Az átértelmezés annak tudható be, hogy a kar és az irat szó homofón[17] az egyiptomi nyelvben. A 470. mondás már a címében is az Orionról beszél: „Orion elérésének igéje.”[18] A Koporsószövegek egyik mondásának következő részlete[19] csak az oziriánus mitológia szellemében érthető meg. Az elhunyt Hóruszként tűnik fel a másvilágon, s atyja, Ozirisz-Orion átadja neki – mint utódjának – a hatalmat: „Ó Szóthisz, készítsd el az én utamat, ácsold meg az én lépcsőmet anyámnak ama nagy birtokához, hogy felmehessek oda, ahol Orion van. Az úton állva találom Oriont, jogara a kezében van. (Földre) állítom a jogart, átveszem azt, én leszek isten ezáltal. Nekem adja a jogart, mely a kezében volt. Ezt mondja majd nekem: jöjj hozzám fiam! Békében történjék ez a felragyogás(od). A te méltóságod (itt) olyan lesz, mint (korábbi) állásod(ban) volt. Te vagy az én fiam, ura házamnak.”[20]

 

Egy ugyancsak az asztrális túlvilághit középbirodalmi továbbélésére utaló bizonyíték a III. Amenemhat király dashúri téglapiramisát egykor díszítő bazaltból készült piramidion, melynek fekete színe talán az éjszakai égbolt sötétségére utal. Ez a sötétség azonban nem az alvilág nyomasztó éjszakája, a lélek itt a legragyogóbb csillagok közelében lelhet végső nyughelyet: „Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, Nimaatrének (III. Amenemhat) a lelke magasabban van, mint az Orion magassága, mikor beköltözik a Duatba. (Orion) a csillagok élére helyezi Ré test szerinti fiát, Amenemhatot.”[21] – olvashatjuk a piramidionon. Ez utóbbi részlet az óbirodalmi Piramisszövegek hangulatát idézi; Oriont tekintik az elhunyt király patrónusának, tőle várják, hogy a csillagok közt elsővé tegye. A piramidion fő oldalán – szintén az ősi túlvilágra vonatkozó hiedelmekre emlékeztető módon – a szoláris és az asztrális hit keveredik: „Megnyílik Felső- és Alsó-Egyiptom királyának, a Két ország urának, Nimaatrének az arca. Látja a Fényhegy urát, amint átkel az égen, és a Nap fiát, Amenemhatot istenné, az örökkévalóság el nem pusztuló urává teszi.”[22] Az el nem pusztuló szavak után csillag determinatívum áll, ami biztos jele annak, hogy az uralkodó megistenülése egyúttal csillaggá válás. Az arc megnyitása csodálatos látóképesség elnyerésére utal, konkrét és átvitt értelemben is. Jelenti azt is, hogy a múmia szeme újra érzékel, de egyúttal azt is kifejezi, hogy a halott olyan dolgokat pillanthat meg égi útja során, melyek az élők előtt rejtve maradnak. „Feltárulnak előtted az ég oszlopai, meglátod a titkokat, melyek az égben vannak.”[23] – írja a Koporsószövegek 61. mondása.

 

A legkülönbözőbb túlvilági veszélyektől rettegő egyiptomi szemében azonban a csillaggá válás sem jelentette a teljes biztonságot. Elképzelésük szerint vannak hatalmas démoni krokodilok, melyek felfalják a csillagokat: „Vissza nyugat és kelet krokodilusa, mely húsból és a fáradságot nem ismerőkből[24] él.”[25] – írja a Koporsószövegek 423. mondása. Ugyanitt hallunk egy északi krokodilusról is, mely a fáradtságot nem ismerő csillagokkal táplálkozik.

 

A leírássorozatom következő részében az asztrális túlvilághit újbirodalmi, későkori, és görög-római kori továbbéléséről lesz szó, az adott korokból fennmaradt régészeti emlékek alapján.

 

 

 

Írta: Nehebkau

 

 

Ajánlott linkek:

III. Amenemhat fáraó dashúri téglapiramisának csúcsát egykor díszítő bazalt piramidont láthatjátok az alábbi linkre kattintva. Jelenleg a Kairói Egyiptomi Múzeumban van. 

http://www.museumsyndicate.com/item.php?item=27161

 

 

Felhasznált irodalom:

Kákosy László: Az alexandriai időisten – Válogatott tanulmányok 1957-1998 (Osiris Kiadó, Budapest 2001)

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Osiris Kiadó, Budapest 2005)

Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit (Akadémiai Kiadó, Budapest 1978)

Kereszturi Ákos: Csillagászat – Fogalmak, magyarázatok (Diáktéka Kiadó, 1999)

Kóthay Katalin Anna, Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr. e.3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, Miskolc 2007)

Richard H. Wilkinson: Reading Egyptian Art: A Hieroglyphic Guide to Ancient Egyptian Painting and Sculpture (Thames and Hudson, 1994)

 


 

[1] Érdekesség, hogy az egyenlítői égbolton, ahol az égi pólus a horizonton van (földrajzi szélesség 0 fok), nem láthatunk cirkumpoláris csillagokat vagy csillagképeket, míg az északi vagy a déli sarkon (földrajzi szélesség 90 fok) minden égitest cirkumpoláris, mivel az égi pólus az égbolt fejünk feletti tetőpontjában (zenitben) van.

[2] Egyiptomi és antik csillaghit, 148. oldal

[3] Egyiptomi és antik csillaghit, 149. oldal

[4] Túlvilág és mindennapok, 206-207. oldal

[5] Túlvilág és mindennapok, 207. oldal

[6] Túlvilág és mindennapok, 207. oldal

[7] Egyiptomi és antik csillaghit, 149. oldal

[8] Egyiptomi és antik csillaghit, 149. oldal

[9] Egyiptomi és antik csillaghit, 149. oldal

[10] Egyiptomi és antik csillaghit, 149-150. oldal

[11] Niuszerré fáraó abuszíri naptemplomából előkerült levéltári iratok tanúsága szerint a király halotti kultuszában nagy szerepe volt itt Szokarisznak, a memphiszi nekropolisz ősi sólyomistenének is.

[12] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[13] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[14] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[15] Görög eredetű szó, nyílt vitát jelent.

[16] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[17] Az azonos hangzású, de eltérő írásmódú és eltérő jelentésű szavak homofón párok, például súlyt (nehezéket) és sújt (üt), vagy hold (bármely bolygó körül keringő égitest, illetve terület mértékegység) és Hold (a Föld égi kísérője).

[18] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[19] CT V 399 e – 400 e.

[20] Egyiptomi és antik csillaghit, 150. oldal

[21] Az alexandriai időisten, 253. oldal

[22] Egyiptomi és antik csillaghit, 153. oldal

[23] Egyiptomi és antik csillaghit, 153. oldal

[24] A nem cirkumpoláris, azaz lenyugvó és felkelő csillagokat hívták így.

[25] Egyiptomi és antik csillaghit, 153. oldal