Piramisszövegek

 

A Piramisszövegek az ókori Egyiptomból ránk maradt legősibb vallási szövegek gyűjteménye. Unisztól[1] (kb. i.e. 2356-2323) kezdődően, aki az 5. dinasztia utolsó uralkodója volt, a mondások különböző válogatását az Óbirodalom összes királyi piramisába felvésték, főként a szarkofágterembe és annak előkamrájába. Teti esetében a szarkofágon is megjelennek a szövegek, I. Pepitől kezdve pedig az előkamra előtti folyósóra is kiterjeszkedik. Legkésőbb az I. Átmeneti korban feltűnnek a magánemberek sírjainak és koporsóinak falain is. A Középbirodalom idején a piramisokba már nem írnak fel szövegeket, de Unisz verziója gyakorlatilag változatlan formában megtalálható Szenuszertankh masztabájában, Lishtben. Számos piramisszöveg került ennek a korszaknak a koporsóira is. Az Újbirodalom idején néhány hivatalnok sírjában és királyi szarkofágokon fordul elő. Ennek a gyűjteménynek a mondásait még a Későkorban is használták sírokban és szarkofágokon.

Az Óbirodalomban Unisz, Teti (6. dinasztia, kb. i.e. 2323-2291), I. Pepi (kb. i.e 2289-2255), II. Ankheszenpepi (I. Pepi felesége), I. Merenré (kb. i.e. 2255-2246), II. Pepi (kb. i.e. 2246-2152), valamint hitvesei Neith, II. Iput és Udzsebten királyné piramisában találhatók meg a szövegek, az I. Átmeneti korban pedig Ibi király (8. din., kb. i.e. 2109-2107) sírjában.

 

A Piramisszövegek kutatása akkor kezdődött, amikor Gaston Maspero 1881. májusában kinyitotta Teti Szakkarában található piramisát.

A kutatás főbb állomásai:

- 1882-ben Maspero már megkezdte az Unisz piramisban található szövegek publikálását. A Receuil de travaux-ban megjelenő cikksorozata 1894-ben jelent meg könyv formátumban Les Inscriptions des pyramides de Saqqarah címmel.

- Kurt Sethe 1908 és 1922 között megjelent német nyelvű publikációja a mai napig meghatározó. Unisz mellett Teti, I. Pepi, Merenré és II, Pepi piramisszövegeit is feldolgozta. Sethe teljes, széleskörű kommentárral ellátott fordítását csak halála után, 1935 és 1956 között publikálták (Übersetzung und Kommentar zu den altägyptischen Pyramidentexten, Glückstadt). A Piramisszövegek felfedezésének és publikációjának szétszórtsága szerencsétlen hatással volt a mondásokra történő egységes hivatkozás kialakítására. Sethe az akkor ismert mondásokat publikációjában egymás után számozta Unisz szövegével kezdve, majd többnyire időrendi sorrendben hozzá kapcsolva Tetiét, I. Pepiét, Merenréét, és II. Pepiét. Az egyes kijelentéseket kisebb egységekre bontotta, ezeket szintén egymás után sorszámozta az egész korpuszra[2] vonatkozóan. Sethe könyvében a szövegre tehát két szám hivatkozik: egy a kijelentésre vagy varázsigére (PT 1–714) és egy a mondásra (Pyr. 1a-2217b). A PT 511 például Pyr. 1149a-1161c-re van felosztva. Néhány esetben a kijelentések száma tükrözi az olvasási sorrendet, például a PT 108-171 esetében, melyek minden változatban egymás után következnek, azonban szinte sohasem jelölik valós elhelyezkedését az adott piramisban, így Unisz szövegeinek első varázsigéje Sethe publikációjában a PT 226 hivatkozási számot kapta.

- Gustave Jéquer 1924. és 1936. között Szakkarában, II. Pepi piramisában végzett kutatásai jelentős mértékben hozzájárultak a szöveg jelentős bővítéséhez, valamint ő fedezte fel és tette közzé az Udzsebten, Neith és Iput piramisaiban, valamint az Ibi sírjában felírt változatokat.

- 1951. márciusában Jean-Philippe Lauer és Jean Sainte-Fare Garnot megkezdték a 6. dinasztia piramisainak szisztematikus átvizsgálását, mely aztán hosszabb időre megszakadt. Lauer Jean Leclanttal folytatta tovább a munkát és több további töredékét fedezte fel a szövegnek Teti, I. Pepi és Merenré piramisában.

- 1924-ben jelent meg francia nyelven Louis Speleers belga egyiptológus fordítása.

- Az első teljes angol fordítás Samuel A. B. Mercer munkája, 1952-ből, amelyet azonban túlhalad Raymond O. Faulkner 1969-es publikációja a „The Ancient Egyptian Pyramid Texts” (Oxford University Press, Oxford).

A Piramisszövegek egységes kiadása a mai napig nem készült el.

 

A Piramisszövegek ún. varázsigékből vagy mondásokból állnak, melyek elsődlegesen a fáraó maradványainak védelmére, teste újjáélesztésére irányulnak és arra, hogy segítsék eljutni a túlvilágra. Egyik piramis sem tartalmazza a mondások teljes gyűjteményét, Unisz piramisában 236 mondás található, a legbővebb II. Pepié 675 varázsigével. Pontos számuk nem megállapítható, mert az Uniszt követő uralkodók piramisainak földalatti kamrái erősen sérültek, így a szöveg egy része elveszett.

A különböző hosszúságú és képi illusztráció nélküli mondásokat, függőleges oszlopokba vésték fel a piramisok földalatti helységeibe. A hieroglifák körvonalait zöldre festették, mely az elhunyt remélt újjászületésére utal. A mondások a 355-ös[3] kivételével nem rendelkeznek címmel. Míg Unisznál a „elmondandó szavak” kifejezés csak a mondások elején fordul elő, addig a 6. dinasztia korában már minden oszlop tetején megjelenik. A mondások végét Unisznál egy vízszintes vonal jelzi, később pedig a ház hieroglifa.

Jellemző még, hogy kerülik az embert és állatot formázó hieroglifák ép ábrázolását. Ennek az volt az oka, hogy az ókori egyiptomiak szerint ezek a valóságban is létező dolgokat ábrázoló írásjelek képesek életre kelni, így veszélyt jelentenek az elhunytra.

A Napisten kultuszára történő számos utalás azt sugallja, hogy a szöveg egy részének szerzője a héliopoliszi papság volt, de valószínűleg a többi főbb vallási központból is származnak mondások.

Műfajilag igen eltérő szövegek alkotják, himnuszok, varázsszövegek, litániák és dramatikus jellegű részek is előfordulnak benne.

 

Unisznak és a 6. dinasztia uralkodóinak a piramisához tartozó földalatti helyiségek alapelrendezése közel azonos. Egy szarkofágteremből, ennek a keleti oldalán egy előkamrából, valamint egy ennek az északi falától kiinduló és a piramis északi oldalához vezető folyosóból áll.

A szarkofágterem északi falán található szövegek az áldozati rituáléval kapcsolatosak, melyek ellátják az elhunyt uralkodót a mindennapi életben szükséges dolgokkal. A terem déli felén olyan mondások találhatók, melyek a király ujjászületését és az isteni szférába való befogadását biztosítják.

Unisz szarkofágtermének nyugati tetőcsúcsára a szarkofágot és annak tartalmát védelmező szövegek kerültek. A későbbi piramisokban a nyugati falat Nuthoz szóló mondások foglalják el. Az előkamra és a folyosók falait olyan feliratok borítják, melyek segítséget nyújtanak az elhunytnak, hogy a sírból a piramison kívüli új életbe jusson.

A Piramisszövegekről általánosságban elmondható, hogy az elhunyt király égbe emelkedését és isteni világba történő bejutását célozza. Ebben minden lehetséges segítséget megad neki: égbe vezető létra vagy feljáró, tömjén[4], természeti erők (mint a felhők, viharok, jégeső, napfény) illetve különböző állati formák (mint a madár, a bogár és a szöcske[5]).

„…Upuaut isten röpítette fel Uniszt az égbe

társai, az istenek közé;

Unisz megszerezte egy szemen-lúd szárnyait,

Unisz kányaként csap szárnyaival;

elszáll, aki elszáll,

emberek, elszáll Unisz tőletek!”[6]

 

Su isten, aki karjaival tartja az eget, különösen alkalmas segítőnek számít, csakúgy, mint az égistennő Nut, aki este elnyeli, reggel pedig megszüli a napot.

„Ó Nut, terülj szét fiad, Ozirisz-Pepi felett!

Rejtsd el őt Széth karja elől!

Öleld át őt Nut!

Eljöttél és elrejtetted fiad,

eljöttél és átöleled ezt a nagyot.”[7]

Azzal, hogy a királyt Nut fiának nevezik, az istennő lesz az, aki majd megszüli őt is a halál után, így biztosítva azt, hogy halála csupán egy átmeneti állapot legyen.

A mondások mágikus hatalmat és tudást is biztosítottak a király számára, melynek segítségével képes volt elhárítani a rá leselkedő túlvilági veszélyeket és bejutni a túlvilágra. A kapubejáratok őrzőivel és a révésszel folytatott párbeszédek konkrét jártasságot adnak az elhunyt királynak, hogy a megfelelő neveket mondja el és a feltett kérdésekre helyesen tudjon válaszolni, ezáltal bizonyítva jogosultságát és továbbjutását a másvilág különböző régióin át.

A túlvilág topográfiája meghatározatlan marad, bár a Sás Földje, az Áldozatok Mezeje, a Sakál Tava és a Kanyargós Víziút fontos helyekként szerepelnek. Az ókori egyiptomiak az eget víznek gondolták, ezért az elhunyt hajóval halad át rajta és a révész szolgálataitól függ. A Duatot még nem az alvilágban, hanem az égi régióban képzelik el. A 254. mondás szerint ez egy maradásra nem kívánatos hely, ahol a Napisten, Ré is bilincsekben van, akit csak a napfelkelte szabadíthat ki. A király megérkezését az égbe drasztikus eseményként írja le a modern néven Kannibál himnuszként ismert szövegrész[8] (273-274. mondások).

„Az ég elhomályosul, a csillagok kihunynak,

a boltozatok megrendülnek, Aker, a föld csontjai remegnek,

a mozgások (?) megállnak,[9]

amikor látják Uniszt, a felragyogó t

istenként, ki atyaiból él, anyáiból táplálkozik…”[10]

A szöveg szerint az uralkodóváltás, mely során Unisz, az elhunyt uralkodó lesz az ég új királya, kozmikus katasztrófával jár.

Az elhunyt szabad mozgása, az ellenséges lények elriasztása szintén jelentős szerepet tölt be. A „vörös edények összetörése” (244-es mondás) minden ellenség megsemmisítését célozza meg. Számos varázsige irányul kígyók ellen, illetve van egy skorpió elleni is (227), ami azt mutatja, hogy úgy gondolták az evilági fenyegetések a túlvilágon is ugyanúgy veszélyt jelentettek.

A mindennapi élet szükségleteit (mint az étel, ital, balzsamok, ruhák stb) is biztosítani kellett, ahogyan például a 338. mondásban:

„Elmondandó szavak:

Ó, éhség, ne gyere Tetihez!

Menj a Nunhoz,

menj az áradás vizéhez!

Teti jóllakott,

Teti nem éhes

Hórusz ezen kemehu-kenyere miatt,

melyet megevett.

Főfelesége készítette számára, jóllakott vele,

magához vette belőle maradékát.

Nem szomjas Teti Su miatt.

Nem éhes Teti Tefnut miatt.

Hápi, Duamutef, Qebehszenuef, Imszeti

elűzik ezt az éhséget, amely Teti gyomrában van,

ezt a szomjúságot, amely Teti ajkain van.”[11]

Kifejeződésre jut az elhunyt vágya, hogy bekerüljön a kozmosz ciklikus pályájába, ezáltal győzve le a halált, valamint a remény, hogy a Napisten kíséretében utazzon annak bárkáján (407-es és 469-es mondás). A Piramisszövegek a királyt újra és újra a teremtőisten Atummal azonosítják, ezért sok utalással találkozunk az általa végrehajtott teremtésre vonatkozóan. A 267-es mondás pedig egyenesen a Napisten helyére ültetni az elhunyt uralkodót: „hogy ez az Unisz a helyedre ülhessen és átevezhessen az égen, ó Ré.”[12] Azonban a király Ozirsszal történő azonosítása és az Ozirisz mítoszra történő számos utalás legalább ugyanekkora szerepet kap. Ez a legkorábbi szöveg, melyben Ozirisz a túlvilág uraként jelenik meg. Ízisszel és Nephthüsszel együtt fia Hórusz is részt vesz a meggyilkolt isten megkeresésében (megtalálja és életre kelti azáltal, hogy megöleli és felemeli), bár ennek a fiúnak és örökösnek a poszthumusz[13] nemzésére is történik utalás.

A Piramisszövegekben azonban egy másik, ősibb csillagokkal kapcsolatos túlvilág-elképzelésre is találunk bizonyítékot, melyekben az elhunyt lelke a cirkumpoláris csillagok egyike lett: "Ez Merenré csillag, aki megvilágítja az eget."[14] A csillagok ezen csoportja, az északi sarkcsillag körül helyezkedik el és folyamatosan látható Egyiptomból. Talán ezért vezet a folyosó is a piramis északi oldalához és nem a napfelkelte irányába a keletihez.

A mítoszok azonban sohasem szerepelnek benne teljes egészében, mert az egyes mitikus motívumokat a rítus céljának megfelelően választották ki, azért, hogy a kultikus cselekvést, melynek célja a király istenné való átlényegítése, mitikus jelentéssel ruházzák fel.

Habár a teljes korpuszt nem lehet rituáléként értelmezni, számos rituális szöveg kitűnik belőle, mint például a Szájmegnyitás szertartása és az áldozati, valamit a szoborrituálék. Rituális mondások kísérik az áldozatok bemutatását, a kenőcs, tömjén, ruha, ékszer és a királyi jelképek, különösen a koronák átadását az uralkodó számára. A Piramisszövegek 220. mondását, mely egy himnusz a királyi koronához, valószínűleg a templomi kultuszból vették át, eredetileg talán a király koronázási ünnepe során használhatták.

„Kinyílnak a fényhegy kapui,

Félrecsúsznak zárai[15]

Eljött hozzád. Alsó-Egyiptomi![16]

Eljött hozzád, Tüzes!

Eljött hozzád, Nagy!

Eljött hozzád, Nagy varázslatú,

megtisztulva részedre,

félelemben tetőled.

Bárcsak megbékélnél vele,[17]

bárcsak megbékélnél tisztaságától,

bárcsak megbékélnél szavaival, melyeket neked mond:

„Míly tökéletes orcád, mikor megbékélsz,

mikor új és fiatal vagy,

isten szült téged, az istenek atyja!”

Eljött hozzád, Nagy Varázslatú!

Hórusz az, kit körbevesz szemének védelme, Nagy Varázslatú!”[18]

 

A Piramisszövegek értelmezésével kapcsolatban az egyiptológusoknak eltérő véleményük van. S. Schott arra a következtetésre jutott, hogy a piramisszövegek többsége olyan rituális szövegek gyűjteménye, melyet a király temetési szertartása során recitáltak és előadtak. Ezzel szemben más kutatók például Sethe szerint ezek ún. átváltoztató szövegek (sAxw), melyek segítségével az elhunyt ahhá (isteni lénnyé) válik. W. Barta ezen túlmenően úgy véli, hogy ezt az üdvözült, isteni állapotot a szövegek örök időkre biztosítják azáltal, hogy felírták őket a piramisokba.

Tartalmában és elrendezésében a Piramisszövegek a túlvilágot a Nap Duatban tett éjszakai, hajnali újjászületése felé tartó útjaként írják le. A Napisten az új élethez szükséges erőt úgy kapja meg, hogy egyesül Ozirisz testével a Duatban, az elhunyt leleke ugyanezt az erőt minden éjjel a saját „Oziriszával”, múmiájával való egyesüléssel szerezte meg a saját „Duatjában”, azaz a szarkofágteremben. James P. Allen a következőképpen magyarázza ezt: Az egyiptológusok korábban úgy vélték, hogy a Piramisszövegekben előforduló két nagy téma, az elhunyt és Ré, valamint az elhunyt és Ozirisz kapcsolata, két független túlvilág-elképzelés összeolvasztása, de az utóbbi idők kutatásai azt mutatják, hogy mindkettő az elhunyt halál utáni örök létezésének egyetlen koncepciójába tartozik – egy olyan túlvilág-elképzelésbe, mely figyelemre méltó módon állandó maradt az egyiptomi történelem folyamán.

Az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy minden emberi lény három alapelemből áll: a fizikai testből, és két nem anyagi alkotóelemből, ez a ká és a bá. A ká az egyén életereje, ez az elem különbözteti meg az élő testet a halottól. Minden ember kája a teremtőistentől származik és a halál után visszatért az istenekhez. A bá a nyugati kultúrák lélek vagy személyiség fogalmához hasonlítható, az az alkotóelem, mely minden egyes embert egyedivé tesz, eltekintve a test fizikai jellemzőitől.

Mikor valaki meghal, a ja elválik a testétől. Annak érdekében, hogy az egyén a túlvilágon lélekként élhessen tovább, a t egyesíteni kell a jával, az életerejével: a Piramisszövegekben és egyéb írásos forrásokban az elhunytakat sokszor nevezik úgy, „akik elmentek a ikhoz”. Az egyesülésből keletkezett az ah, egy olyan lény, amelyet már nem kötöttek a fizikai test és a fizikai lét korlátai. Az ah képes volt örökké élni, nem csak a földön hanem az istenek által lakott kozmikus síkon is. Ha a t nem tudták egyesíteni a val, akkor az továbbra is létezett, de többé már nem élt: az ahokkal ellentétben az ilyen lényeket „halottnak” tekintették.

A Piramisszövegek funkciója, mely az összes ókori egyiptomi túlvilág-irodalomban közös, az volt, hogy lehetővé tegye a halott ahhá válását.

Az ebben átalakulásban két erő játszott kulcsfontosságú szerepet, mely az egyiptomiak két istenében öltött testet: a Napistenben és Oziriszban. A Napisten minden élet eredeti és napi forrása: megjelenése a teremtéskor és minden egyes ezt követő napfelkeltekor teszi lehetővé az életet a világon. A Nap nappali égi mozgására úgy tekintettek, mint egy utazásra a születéstől a halálig, és hajnali újjászületését Ozirisz, az új élet forrása tette lehetővé.

Ozirisz képviseli az egyiptomiak magyarázatát arra az erőre, amelyen keresztül az élő lények egyik generációja létrehozza a következőt. Életet adó erejét látták az évenkénti áradásban, amely tápanyagokban gazdag hordalékkal takarja be a part menti földeket, így megújítva annak termőképességét; a mag élő növénnyé fejlődésében; abban, ahogy a tojásból vagy a magzatból élő lény fejlődik; és a nap napi újjászületésében. Oziriszt múmiaként képzelték el, aki alvilág mélységeiben tartózkodik, egy olyan területen, amelyen a Nap minden éjjel keresztülhalad. Az éjszaka közepén a Napisten összeolvadt Ozirisz testével, és ezen az egyesülésen keresztül a Nap megkapta az új élet erejét, míg Ozirisz újjászületett a Napban.

Minden ember bájáról úgy gondolták, hogy a Napistenhez hasonlóan éjszaka áthalad a túlvilágon mielőtt napfelkeltekor új életre születik. A Napisten esetében ez az újjászületés az Ozirisszel való egyesülés útján volt lehetséges: míg a Napisten Ozirisz múmiájával egyesült a túlvilágon, addig a bá saját Oziriszával, az egyén sírban fekvő, mumifikált holttestével, ezáltal kapta meg az ahhá váláshoz szükséges erőt.

A Piramisszövegekben a túlvilág koncepciója tehát egy napi utazás a halálból az életbe, és a szövegek célja az volt, hogy biztosítsák az utazás sikerét. Az áldozati ételeket és italokat biztosító mondások nyújtották a forrását az egyén életerejének, a nak. A táplálékot jelentő egyik egyiptomi szó a kAw is a kA szóból alakult ki. Az olajok, a szemfesték, a ruhák, a királyi jelvények, melyekben az elhunyt részesült, lehetővé tették a léleknek, hogy megfelelő tagja legen a túlvilág társadalmának. Az úgynevezett feltámasztási rítus célja az volt, hogy a nak a mumifikálódott testhez kötött kapcsolatát feloldja. Egyes mondások az éjszakai utazás veszélyeinek elhárításában játszottak szerepet, annak az utazásnak, mely az újjászületéshez és az új életben az istenekhez való csatlakozáshoz vezetett.

 

Még egy kis ráadás.

 

Képek:

 

Teti fáraó piramisa, melynek neve: Maradandó Helyű Piramis. A helye úgy tűnik valóban maradandó, a piramis sajnos nem volt ilyen szerencsés, ma látható magassága körülbelül a fele az eredeti 52,5 méternek.

Piramisszövegek Teti piramisának előkamrájából.

 

 

Ajánlott linkek:

http://www.pyramidtextsonline.com/plan.html

Samuel A. B. Mercer fordítása: http://www.sacred-texts.com/egy/pyt/index.htm

 

Felhasznált irodalom:

Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)

Hornung The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (David Lorton) Cornell Univerity Press 1999 6. oldal

Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007)

Donald B. Redford (editor in cheif) - The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt vol. 3. (The American University in Cairo Press, 2001)

James P. Allen: The Ancient Egyptian Pyramid Texts (Writings from the Ancient World Number 23 – Society of Biblical Literatur, Atlanta, 2005)


 

[1] Unasznak és Venisznek is nevezik.

[2] Szövegek tervezett, szerkesztett gyűjteménye (corpus. (lat.) = test, itt: szövegtest).

[3] „Az ég kettős ajtajának megnyitása”.

[4] Füstjének segítségével is eljuthat a király az istenek közé. (Pyr 365b, 2053b)

[5] Pyr. 891d

[6] Részlet a 302. mondásból. Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban (Bíbor Kiadó, 2007) 207. oldal

[7] 427. mondás. Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban (Bíbor Kiadó, 2007) 213. oldal

[8] Csak Unasz és Teti piramisában található meg. Az elhunyt uralkodó – többek között Honszu és Seszemu isten segítségével – elfogyasztja az embereket, az isteneket és azok varázslatát, ezáltal szerez hatalmat felettük.

[9] Talán az égitestek mozgására utalnak.

[10] Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban (Bíbor Kiadó, 2007) 210. oldal

[11] Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban (Bíbor Kiadó, 2007) 209. oldal

[12] Angolból fordítva: Hornung The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (David Lorton) Cornell Univerity Press 1999 6. oldal

[13] Ozirisz halála után is megőrizte nemzőképességét. Ízisz halott férjétől foganta fiukat, Hóruszt.

[14] (Pyr 1455) Idézve:Kákosy László – Az alexandriai időisten (Osiris könyvtár, 2001) 251. oldal

[15] A templomok főszentélyeit gyakran azonosították az égbolt határával, a fényheggyel, vagyis azzal ponttal, ahol az emberi és isteni világ éritnkezett.

[16] A sorokat a koronák megszólítási zárják.

[17] A koronát, akárcsak az isteneket, meg kellett békíteni, hogy erejét a király számára kedvezően használja fel. A királyi korona az egyiptomiak elképzelése szerint nem puszta hatalmi szimbólum volt, hanem a korona volt a hatalom biztosítéka a benne lakozó varázserőnek köszönhetően.

[18] Kóthay – Gulyás: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban (Bíbor Kiadó, 2007) 187-188. oldal