Múmia díszek (múmiamaszkok, múmiaportrék)

 

A külső (bandázs fölé helyezett) múmia díszek közé tartoznak a múmiamaszkok, ebben a cikkben elsősorban ezekről lesz szó, bizonyos korszakokban azonban más díszeket is alkalmaztak, ezeket is ismertetni fogom. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a halál átmenet a túlvilági életbe, ahol a fennmaradáshoz szükség volt a testre is, azért hogy a lélek egyesülni tudjon vele. A múmiákat ezért kezdettől fogva úgy próbálták elkészíteni, hogy az elhunyt felismerhető legyen.

 

Az Óbirodalom idején a múmiabandázs külső részét, az egész testet, az arcot is gipszel vonták be. Hogy még inkább hangsúlyozzák az arcvonásokat megfestették a szemeket, a férfiak esetében a bajuszt is. Később, az Óbirodalom végén a múmia gipszbe öntésének szokását elhagyták, a végtagokat már nem külön bandázsolták, kialakult a klasszikus múmiaforma. Ugyanakkor új formában, de megmarad az arcvonások megörökítésének szokása, múmiamaszkokat helyeznek a fejre, néha olyan formában, hogy azt a felsőtest bandázsaiba részben beledolgozzák. Széles körben a 8. dinasztia idejétől alkalmazzák és kartonázsból[1] készítik őket, melyre festéket visznek fel. Ez a típusú maszk több mint 1000 éven keresztül használatban maradt, habár stílusa idővel változott és alkalmanként más anyagot is használtak elkészítéséhez.

 

Az I. Átmeneti kor és a Középbirodalom idején a kartonázs múmiamaszkok jellemzője, hogy a paróka háromosztatú, az uzeht-gallér alatti rész pedig négyzet, vagy téglalap alakú. Előfordul, hogy díszítésként aranyozást, vagy berakást alkalmaztak, de leggyakrabban festették őket. Az arcot általában sárgára festették akkor is, ha a maszk férfi és akkor is, ha nő számára készült. A sárga szín az aranyat imitálja, erős szimbolikus jelentése van, hiszen az egyiptomiak úgy gondolták, hogy az istenek húsa arany. Az arc sárgára festése tehát megelőlegezi az elhunyt üdvözülését. Az elhunytak a maszkon uzeht nyakéket viselnek, alatta a hölgyek esetében olykor ábrázolták a melleket is. Gyakori az álszakáll is, míg valódi szakáll a korai maszkokon látható inkább, úgy tűnik, hogy a szakállviselés a Középbirodalom elején volt divat.[2] 2016-ban Lipcsében láttam Herisefhotep, I. Átmeneti korból származó temetkezési mellékletei között a múmiamaszkját is, ugyanebben az évben voltam Hildesheimban is, ahol először láthattam a Középbirodalom elejéről (11. dinasztia) származó, hölgy számára készült múmiamaszkot. A két maszk fotóját megtaláljátok az írás végén.

Néhány maszk elejét lefelé meghosszabbították, így befedték a felsőtestet és részben a lábakat is, erre a felületre olykor mágikus szövegeket írtak fel. A meghosszabbított maszkok ritkák, azonban belőlük alakult ki az antropoid[3] kartonázskoporsó. Beni Hasszánban a 140-es számú, 12. dinasztia korabeli sírban találtak egy ilyen meghosszabbított múmiamaszkot, amelyen a szokásos áldozati formula szerepel, de anélkül, hogy megnevezné az elhunytat. A maszk egy férfihoz tartozik, álszakállat és uzeht-gallért visel, egy függőleges oszlopban van felírva a hieroglif szöveg. Sajnos a tárgy jelenlegi helye ismeretlen.

 

A Középbirodalom végén, az II. Átmeneti korban a múmiamaszkokat, legalábbis a leggazdagabbak körében háttérbe szorították az antropoid koporsók. Bár a 13. dinasztia idején Hór király temetkezésében találtak különálló maszkot. Leheletvékony faragású fából készítették, amelyet gipszréteggel és aranyfóliával vontak be. Az uralkodó a nemesz-kendőt viseli. Ez a múmiamaszk a későbbi királyi példányok prototípusa.

A koporsókon a 17. dinasztia idején megjelenő tollmotívum a maszkoknál már korábban előfordul, a 13. dinasztiától a 18. dinasztia elejéig találkozunk vele. Nagyon kevés maradt fenn ebből a fajtából, például Asszaszifban a 3-as aknából került elő egy. Az ilyen típusú maszkok közül legalább három példányon az arc igen kicsi.A maszk madárra emlékeztet, valószínűleg bá madárként[4] értelmezhető. A maszkok alja már nem szögletes, hanem lekerekített. A bá madarat idéző kialakítás nem tartott tovább a 18. dinasztia elejénél, habár keselyűfejék motívum, kitárt madárszárnyakkal díszítheti a hölgyek számára készült maszkokat a paróka felett. Erre példa Szatdzsehuti úrhölgy csodálatos múmiamaszkja, mely a 18. dinasztia idején készült és jelenleg a British Múzeumban őrzik. A maszk anyaga kartonázs, több helyen aranyozták. A háromosztatú parókát például aranycsíkok díszítik, aranylemez borítja a keselyűt, az arcot és az uzeht-gallért is. Két sor hieroglif szöveg szerepel az uzeht-gallér alatt, ami azonban sajnos hiányos, a vége letörött. A maszk vége lekerekített és a vállak helyét kivágták. A keselyű fejék Szatdzsehuti esetében magyarázható azzal is, hogy címei szerint a királyi hitvese, a király nővére és a király leánya volt. Személye a Thébában hatalomra szert tevő, a hükszószokat Egyiptomból kiűző 17. dinasztiához köthető. Szenakhtenré-Ahmosze és Tetisheri gyermeke volt, valamint féltestvére, Szekenenré-Taa felesége. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tollak, a szárnyak erős védelmező szimbólumok is: tollak vagy szárnyak alatt lenni egyenlő védelem alatt lenni. Emellett megidézhetnek különböző istennőket is, például Íziszt, védelme alá helyezve az elhunytat. A későbbi maszkokról azonban teljesen eltűnnek a tollmotívumok.  

 

I. Thotmesz uralkodása után a maszkokon nem vágták ki a vállak helyét. Ilyen típusú Szenmut édesanyja Hatnefer[5] példánya. A hölgy valamikor Hatsepszut és III. Thotmesz (18. dinasztia) közös uralkodásának idején hunyt el a hetvenes éveiben. Kartonázsból készült múmiamaszkját teljes egészében aranyfólia borítja, a szemeket egyiptomi alabástromból és obszidiánból készítették el, ébenfa foglalattal. Maiherperi múmiamaszkja, amely II. Amenhotep uralkodásának végére datálható hasonló, de Maiherperi külső koporsójának színsémáját követve fekete-arany színűre van festve.

Arányosabb maszkok jellemzőek III. Amenhotep uralkodásától kezdve, és ismét kivágják a vállak helyét. Gyönyörű példája a korszak maszkjainak az, ami Tuja számára készült. A legtöbb Újbirodalom korabeli maszkhoz hasonlóan ezen is a koporsó motívumai köszönnek vissza, aranyfóliával és üvegberakással díszítették. Fontos újítása a korszaknak, hogy áttört, kartonázs múmiaszalagokkal is díszítik a múmiát. A kereszt- és hosszirányú vászonszalagokat, amelyek általában a múmialeplet tartják a helyén az antropoid koporsókon már régebben megjelenítették. Ezekre különböző temetkezési szövegeket írtak. Ezek aranyozott, kartonázsból megformázott imitációit most a múmiára helyezték, a tényleges vászonszalagok fölé. A rajtuk szereplő szövegek megegyeznek azokkal, amiket a koporsókon is láthatunk. Olykor előfordul, hogy a téglalap alakú résekbe áttört technikával a koporsókon szereplő istenalakok is megjelennek rajta. Így alakult ki az új temetkezési dekorációs elem, a múmiatábla. III. Amenhotep anyósa, Tuja díszes kartonázs múmiatáblával rendelkezett, melyen túlvilági istenek is megjelentek. Ez a példány nyilvánvalóan a prototípusa volt ennek a temetkezési mellékletnek.

Tutankhamon múmiadekorációja hihetetlenül gazdag volt, maszkja formáját tekintve olyan, mint Hóré, azonban aranyból készült és drágakövekkel, valamint üvegpasztával díszítették. A múmialepelhez hozzá voltak varrva az ugyancsak arany, üvegpasztával díszített múmiaszalagok, kiegészíti őket két arany kéz is, amelyek a királyi jogarokat tartják. A kezek alá és a középső szalag felé pedig egy kitárt szárnyú, aranyból készült, berakásokkal ékesített bá madarat helyeztek el.

Az áttört kartonázs múmiaszalagok használata a 18. dinasztia végéig folytatódott, egyre díszesebbé váltak, és követik a korabeli koporsók sémáját. A szalagok közötti helyeket egyre inkább istenek képmásaival töltötték ki, felülre pedig Nut istennő alakját „szőtték” bele, megjelenítették a csupasz lábakat is. Ezzel egy időben a maszkokat lefelé meghosszabbították, megjelenítették a keresztbe tett karokat és két kezet. A nők maszkjain megjelennek a korszak bonyolult, díszes hajviseletei, parókái. A múmiákat tehát két elemből álló borítás fedte: múmamaszk, múmiatábla.

A következő lépés az volt, hogy kialakult a fából előállított, a teljes testhosszt befedő múmiaborítás a múmiafedél, amely koporsófedélhez hasonlít. A 19. dinasztia idején a múmiafedél gyakran ünnepi ruhában mutatja az elhunytat olyan formában, hogy a nők bokáig érő ruhát viseltek, míg a férfiak vagy csak kötényt, vagy pedig teljes alakot befedő ruhát. Ez a típusú múmiaborítás a 19. dinasztia végén már nem fordul elő. A múmiamaszkok továbbra is megtalálhatóak, de csak azokon a múmiákon, amelyeken nincs múmiafedél. Több olyan maszk is van, amelyik nem sisak formájú, hanem csak a múmia arcát fedi. A 19. dinasztia elején több múmiának gyékényből szőtt borítása volt, ilyen például Iszet múmiája, mely a TT 1-es sírból került elő. Az ilyen múmiák rendelkeznek maszkkal is.

 

A III. Átmeneti korban múmiafedél használata folytatódik, többnyire a koporsók mintájára készülnek. Ilyen például I. Pinodzsem és II. Pindozsem múmiafedele, ők Amon főpapjai voltak Thébában és ebben a korszakban királyként uralkodtak az ország déli része felett. A 21. dinasztia közepén és végén használatban van egy különleges típus, amelyen romboid minta van. A díszítés talán a gyöngyhálót imitálja. A múmiafedelek hátoldalát általában feketére, vagy vörösre festik, de előfordul, hogy különböző díszítő motívumokat találunk benne, ez lehet Nut istennő, vagy több kisebb istenalak, köztük Ozirisz, esetleg vignyetták[6]. Bár a múmiafedelek nagy része tömör volt, de a 21. dinasztia elején/közepén előfordul néhány áttört példány.

Az Alsó-Egyiptomban székelő uralkodók temetkezésében nem múmiafedelet, hanem külön maszkot és táblát alkalmaznak. I. Pszuszennész szettje teljes. Maszkja stílusában Hóréhoz hasonló. Táblája a mellkas felső részétől a lábfejekig tart, magában foglalja a keresztbe tett karokat, a kezekben a jogarokkal és alatta a szárnyas istenalakkal. A függőleges és vízszintes szalagok feliratokat hordoznak. A lábon Ízisz és Nephthüsz alakja kapott helyett. A szalagok közötti részek üresek, ellentétben a magántemetkezésekben előforduló példányok túldíszítettségével[7].

A 21. dinasztia idején bőrtakarók is elfordulnak a múmiákon, például Amon papnői közül többnek helyeztek ilyet a testére. Megtalálható koporsókra terítve is a 21. dinasztia végén és a 22. dinasztia elején. Általában vörös bőrből készültek, körülbelül 52 cm hosszúak és 4 cm szélesek voltak, lefelé szélesedtek. Céljuk nem ismert, ahhoz nem volt szükség rájuk, hogy a múmialeplet a helyén tartsák, talán valamilyen rituális funkciójuk lehetett.

A 22. dinasztia elején, I. Oszorkon uralkodása idején még használják a múmafedeleket, dekorációjuk a korabeli koporsófedelek mintájára készül. Ettől kezdve azonban radikális változás áll be, a múmiát gazdagon dekorált kartonázs múmiatartóba azaz kartonázskoporsóba helyezik el. A legkorábbi biztosan datálható példány Nakhtefmuté, aki I. Oszorkon uralkodása idején halt meg. Karontázskoporsója Thébából került elő, előzmény nélkül. A kutatók azt feltételezik, hogy északról terjedt el a kartonázs múmatartó használata, azon a területen ugyanis a nedvesség miatt az ilyen anyagok nem maradtak fenn. Dekorációjuk nem annyira sűrű, mint ami a korábbi múmiafedeleké, főként szárnyas istenalakokból áll. A mellkason kosfejű madár és sólyom tárja ki szárnyait, közöttük általában a 4 Hórusz-fiú látható, a középső szövegoszlop két oldalán található téglalapokban pedig szárnyas istennők, általában Ízisz és Nephthüsz kap helyet ember, és madáralakban. A koporsó alapszíne általában fehér, erre festik fel színes festékkel az isteneket. Ebbe a típusba tartozik Tanetretiserit rendkívül szépen kidolgozott múmiatartója, mely a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható. Valahányszor ott járok, mindig percekig csodálom finom kidolgozását. Az. i. e. 8-7. századra datálják, stukkóval bevont vászonkartonázsból készült. A fotóját beteszem a cikk végére. Már ekkor megjelenik egy másik típus is, amelynek alapszíne kék vagy zöld, ezen az alakokat fehérre festik. A kartonázs múmiatartókon csak nagyon ritkán örökítik meg a karokat, Karióban és Londonban azonban van egy-egy hölgyek számára készült példány. A jobb karjuk lefelé lóg a test mellett, míg a bal kezüket a mellkasukra fektetik. Előfordul, hogy a kartonázs múmiatartót egy réteg fekete anyag borítja, elképzelhető, hogy a felkenés egy formájáról van szó. A királyi temetkezésekben is alkalmazzák a kartonázs múmiatartót vagy kartonázskoporsót, ugyanakkor festés helyett inkább aranyfóliával díszítik őket. Emellett jelentős eltérés, hogy míg a magánpéldányokon emberfejű múmia formája van ezeknek, addig a királyi példányok esetében sólyomfejű múmia alakjuk van. Ahogy a korábbi írásaimban említettem, ez több istenhez kapcsolhatja az uralkodót, Hóruszhoz, Szokariszhoz, illetve a Napistenhez. Ilyen típusú kartonázs múmiatartója volt II. Sesonknak, II. Oszorkonnak és III. Oszorkonnak. II. Sesonk esetében különlegesség, hogy múmiamaszkot is helyeztek a múmiára, a kartonázskoporsón belül.

 

A 23. dinasztia idején még előfordulnak kartonázs múmiatartók, azonban hamarosan felváltja őket egy új típusú belső koporsó. A lepellel ellátott múmia külső dísze egy gyöngyháló lesz. II. Sesonk kartonázsán belül már találtak egy nem teljes alakos gyöngyhálót, az utóbbiak, amelyek a nyaktól a bokáig fedik a múmiát a III. Átmeneti és a Szaiszi kor jellegzetességei. Gyakran varrtak hozzá vagy bele szárnyas skarabeusz pektorált, illetve a négy Hórusz-fiú alakját, de néha szárnyas, térdelő istennők is előfordulnak. Számos példányt kiegészít felül egy gyöngyből formázott arc is. A múmiamaszkokat újra elkezdik használni a Szaiszi korban, ezek méretüket tekintve kicsik, és általában kétdimenziósak. Úgy készítették el őket, hogy bele lehessen varrni a múmialepelbe a nyaknál, összekapcsolva így a testet borító gyöngyhálóval. Ezeket a maszkokat fából, vagy nemesfémből készítették, a gyöngyhálóba is belefűzhettek arany vagy ezüst elemeket. Legalább egy a szaiszi korból származó példány azonban három dimenzióban kidolgozott. A Szaiszi kor végétől a Későkor végéig nagyon kevés jól datálható temetkezés maradt fenn, de úgy tűnik, hogy a gyöngyháló és az a szokás, hogy valamilyen formában ábrázolták az arcot a múmialepel felett folytatódott a Ptolemaiosz-kor kezdetéig.

 

A Görög-Római korban a számos újítás mellett szinte minden előfordul, ami korábban. A görög uralom kezdetén a múmiát egy sor kartonázsdíszítéssel látták el. Visszatért a sisak alakú maszk is, ezeket színesre festették, az arcot pedig nagyon gyakran aranyozták. Emellett festett vagy aranyozott kartonázs nyakéket (uzeht-gallér), pektorált, kötényt és lábszárvédőket erősítettek a lepelre. Néha borítást kapott a mellkas és a has is. A díszítő motívumok változatosak, megjelenhetnek rajtuk a Hórusz-fiúk, Anubisz, a múmia, szárnyas istennők, illetve gyöngyháló minta. A minőség is változó, a szépen és finoman megmunkált mellett vannak durva kidolgozású példányok is. A gyakori festett darabok mellett előfordulnak nagy felületükön aranyozottak is. A bandázsokba alkalmanként kartonázsból megformált szárnyas skarabeuszokat, bá madarakat, és más amuletteket varrtak.

A Ptolemaiosz-kor előrehaladtával ezeket a külön álló díszeket fokozatosan egybeillesztették, míg végül múmiafedéllé álltak össze. Néhány temetkezésből a 22. dinasztia idején használt kartonázs múmiatartókhoz hasonló, teljes testet fedő példányok kerültek elő.

A Római korban megkülönböztetünk egy az ország hagyományaira épülő „egyiptomi csoportot” és egy „római csoportot”, melynek elemei a klasszikus művészetben gyökereznek, habár sok olyan temetkezés van, ahol a két stílus összemosódik.

Az „egyiptomi csoport” jellemzője, hogy továbbra is használja a karontázs „sisakmaszkokat”, illetve a különálló szintén kartonázsból előállított test- és lábdíszeket. A fejet megemelték, és kicsit előre döntötték. Egy Meirből származó, az egyiptomi csoportba tartozó maszk például úgy néz ki, hogy az arcot, és az uzeht-gallért, mely a parókától csak egy keskeny sávban látszik aranyozták. A háromosztatú paróka két elöl lelógó részében egy-egy Anubisz látható, míg az uzeht-gallér alatt egy szintén aranyozott pektorál van, amelyben a négy Hórusz-fiú alakja kapott helyet. A pektorált egy-egy térdelő, Hórusz alak fogja közre. A maszk oldalról nézve úgy néz ki, mintha a holttest párnán feküdne, itt is egyiptomi istenalakok kapnak helyet, például keselyű alakú istennő, Ozirisz, Su, Nephthüsz. A talprészt ebben a korszakban megnagyobbították. Egy szintén Meirből származó római kori múmia talprészén például Anubiszt örökítették meg sakálfejű-férfiként. Az idő múltával a maszkok fej és vállrésze hellenisztikus lett, míg a hagyományos díszítő motívumok megmaradtak az oldalakon és a fej tetején.

Az i.e. 1. századtól az i.sz. 1. század végéig bizonyos temetkezésekben kartonázs múmiatartót alkalmaztak. Akhmimból előkerült egy a Római kor elejére datálható gyermek kartonázskoporsó, mely Ozirisz formájára készült. Az arca aranyozott és eredetileg korona volt a fejen. A nyakban a sólyomfejekben végződő, színesre festett uzeht-gallér mellett egy aranyozott pektorál is van, amelyen egy napkorongot viselő sólymok által közrefogott skarabeusz látható. A karok nincsenek keresztezve, de a mellkason vannak, a kezekben a királyi jogarok láthatóak. A testen gyöngyháló motívum festése látható, melyben szintén festve Hórusz-fiú amuletteket örökítettek meg. Egy sor függőleges szövegoszlop fut középen. Ezt a tartót a British Múzeumban őrzik, csakúgy, mint egy ugyancsak akhmimi darabot, mely az 1. századból maradt ránk.

Az 1-2. században gyakori a vörös színű lepellel ellátott múmia. A leplet általában bizonyos fokig megkeményítették, ezt olykor kartonázs lábborítás egészíti ki.


A korszak egyik jellegzetessége a múmiaportré, ez egy fatáblára (ritkán vászonra) festett realisztikus portré, amit a mumifikálás során a múmia arca fölé helyeztek el és a test bepólyálását követően is látható maradt. Napjainkban körülbelül 1100 példány ismert. Egyiptom szinte minden részéről kerültek elő Marina el-Alameintől kezdve Asszuánig, de jelentős részük a Fajjúm-oázisból származik, ezért nevezik őket Fajjúm portréknak is. Sir William Flinders Petrie (1853-1942) angol régész 1881 és 1911 között, a térségben folytatott ásatásai során több mint 150 darab került elő.[8] Szintén nagy számban kerültek egy bécsi műkereskedő, Theodor Graf birtokába. Ezekről a példányokról azonban nem nagyon tudunk többet, mint a helyet, ahol állítólag megtalálták őket, ez pedig er-Rubayat a Fajjúm-oázisban. Korábban úgy vélték, hogy alkalmazásuknak a 4. században vetett véget I. Theodosius császár ediktuma, mely betiltotta a pogány kultuszokat. Napjainkban azonban széleskörűen elfogadott nézet, hogy használatuk a második században élte fénykorát és a harmadik század elejétől kezdve drámain csökkent, majd a harmadik század közepére megszűnt. Az általában fára festett múmiaportrék nagy része enkausztikus technikával, azaz méhviasszal kikevert festékanyaggal készültek[9], de számos példány esetében tempera technikát alkalmaztak és előfordul a vegyes technika is. A táblák faanyaga nagyon gyakran import, mint a hársfa, a tölgy, a cédrus, a ciprus, de előfordul a helyi szikomor és füge is. Vastagságuk változó, lehet 1,5 - 2 mm vékony és akár 1,5 cm vastag is. A porték az öltözék és az ékszerek tekintetében a korabeli római divatot követték, az arcvonásokban azonban egyéni jellegzetességeket is megjelenítettek. Az ábrázolt személyek sokkal inkább tűnnek görögnek vagy rómainak, mint hagyományosan egyiptominak. A legutóbbi kutatások szerint a portrékon megörökített emberek a helyi elit tagjai voltak. A városokban és falvakban, ahonnan a múmiaportrék előkerültek nagyszámú görög élt azóta, hogy Nagy Sándor meghódította Egyiptomot. Az egyiptomi elit körében pedig a Hellenisztikus kortól nagy mértékben jellemző volt a vegyes házasság az egész Kelet-Mediterrán területéről érkezőkkel. A túlvilághit terén az itt élő bevándorlók átvették az egyiptomi hagyományokat. Megoszlik a vélemény annak tekintetében, hogy mikor készült a portré az alanyokról. A tudósok egy része úgy gondolja, hogy a képeket még a portréalanyok életében elkészítették, és megőrizték az illető haláláig, mivel többnyire fiatal hölgyeket és urakat látunk a portrékon. Némely portré esetén felmerül a lehetőség, hogy az egyén halála után készült (sötét karikás szemek, sötét foltok az arcon). A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az átlagéletkor alacsony volt. A portréval rendelkező múmiák CT-szkenneléses vizsgálata általában nem tárt fel nyilvánvaló ellentmondást a festményen látható ember kora és a test kora között, ugyanakkor mégis előfordul, hogy az egyén fiatalként jelenik meg a portrén, viszont jóval idősebb korában hunyt el. Mivel a múmiaportrék a temetkezésekhez képest ritkák – Petrie feljegyzése szerint száz temetkezésre mindössze egy-két portré jutott – elképzelhető, hogy csak azok számára készítettek ilyet, akinek a halálát különösen tragikusnak ítélték meg, ilyen a fiatal kori halál. De meg kell jegyezni, hogy a portrék között idős embereket ábrázolók is találhatóak. A festmény csak a fatábla központi részét foglalja el, nem terjed ki az egész panelre, ugyanakkor mivel a táblákat hosszanti erezettel vágták, a szélességüket később is alakíthatták, eltávolíthattak belőle. A portrékat úgy festették meg, ahogy majd a múmiákon a bandázsba tekerve láthatóak lesznek, ezért nagyon valószínű, hogy eredetileg is temetkezési céllal készítették őket. Elképzelhető, hogy ezt a fatáblát körbevitték abban a körmenetben (görög rítus: ekphora), mely során az elhunytat körbevitték a településen, majd ezt követően a balzsamozókhoz. A falapok alakjából néhány esetben következtetni lehet a lelőhelyre, er-Rubayatra a sarkokban metszett lapok jellemzőek, Hawarrára a felül lekerekített falapok, míg Antinoupoliszra a "lépcsős" hordozó. A portrékon az ékszerek mellett egyéb kiegészítők is megjelenhettek, mint a virágfűzér és az itallal teli pohár. Férfiak esetében olykor a viseletből következtetni lehet az elhunyt személy foglalkozására, aki például hét ágú aranycsillagot visel diadémként, az a napisten papja volt; a kék köpeny és a vállra vetett bőr öv pedig katonára utal.

Számos publikáció látott napvilágot a tárgycsoporttal kapcsolatban, köztük több is elérhető az interneten, például David L. Thompson - Mummy Portraits in the J. Paul Getty Museum című könyve vagy Lorelei H. Corcoran - Portrait Mummies from Roman Egypt (I - IV Centirues A.D.) című munkája.

A legközelebbi egyiptomi múzeum, ahol találkozhattok múmiaportrékkal, az Bécsben a KHM, itt az Antikgyűjteményben lehet megtalálni őket. Firenzében is láttam egyet, melynek a fotóját be is tettem az írás végére.

Továbbra is előfordulnak a kartonázs múmiamaszkok, az elejük meghosszabbított, és ezen a részen ábrázolják a ruhát olykor a kezekkel együtt. Ékszerek láthatóak a fülben, a nyakban, a csuklón és az ujjakon. A fejen virágkoszorú látható. A kartonázs az elhunyt feje alatt meg van hosszabbítva, mintha párnán feküdne, ezt a részt általában egyiptomi istenek díszítik. Míg a korai példányokon megtalálhatóak a régi egyiptomi istenek, mint Nut vagy Anubisz, a későbbieket általában geometriai motívumok díszítik, melyek madarak és más állatok alakjai tarkítanak, ez bizánci hatás benyomását kelti.

A kartonázs múmiatartók gyakran ötvözik az egyiptomi és a klasszikus művészetet, ismét ünnepi ruhában festik rájuk az elhunytat, ahogy az egyszer már korábban, a 19. dinasztia elején előfordult.

Másik római kori szokás, hogy az elhunytat magára a múmialepelre festik rá. Megfestik a fejet, az arcvonásokat. Előfordul, hogy ruhában ábrázolják az elhunytat, de az is hogy mumifikált testet festenek a szokásos temetkezési vignyettákkal. Utóbbi esetben a halott Oziriszt imitálja.

A Római kor vége felé, a 3-4. század végén a festett múmialepleket stukkóból megformált és festett arc egészíti ki. A test kétdimenziós ábrázolásával szemben az arc háromdimenziós. A szemet sötét karikák keretezik, az arcot olykor pirosítják.

 

Összefoglalva elmondható, hogy az ókor Egyiptomban a múmiák díszítésében visszatérő elem, hogy valamilyen formában ábrázolják a múmiavásznakba tekert halottat a múmia külső részén. Mindenekelőtt az arcvonások megörökítésére törekedtek, ettől eltekintve a múmia díszítése az idők során nagy változatosságot mutat. Az ókori egyiptomiak úgy gondolták, hogy a lélek a túlvilágon egyesül a testtel, ahhoz, hogy a lélek felismerje a testet fontos volt az arcvonások megörökítése. Sokszor a múmialepel felületét használták a temetkezési szövegek és matricák alapjaként. Ennek során a múmia és az antropoid koporsó mind formában, mind díszítését tekintve hasonlóságot mutatott. Időnkét élőként próbálták ábrázolni az elhunytat, különösen az Óbirodalomban, a 19. dinasztia elején és a Római korban.

 

 

Ajánlott linkek:

Szatdzsehuti múmiamaszkja. Újbirodalom, 18. dinasztia.

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00393/AN00393473_001_l.jpg

 

Maiherperi múmiamaszkja, Kairói Egyiptomi Múzeum. Újbirodalom, 18. dinasztia.

https://www.flickr.com/photos/24729615@N00/27034885440

 

Katebet, Amon énekesnője volt Thébában élt a 18. dinasztia végén/19. dinasztia elején, és idős korban halt meg. Kartonázsból előállított múmiamaszkjának arca aranyozott, a karokat fából készítették el. Gyönyörű ékszerekkel díszítették. Az énekesnő fülébe kalcit fülbevalókat helyeztek. Múmiáján egyébként még két kartonázs pektorál és egy feltehetőleg kőből faragott, festett usébti is volt.

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00822/AN00822853_001_l.jpg

 

Egy Tyajaszetimu nevű, körülbelül 12 éves leány múmiakartonázsa a 22. dinasztia idejéről. A múmiatartó felnőtt nőt mintáz, és különlegessége, a hozzáadott, fából faragott karok. A dekoráció alig kivehető, mivel egy réteg gyantát öntöttek rá, ami mára feketére színeződött.

http://www.britishmuseum.org/research/collection_online/collection_object_details.aspx?assetId=1475344001&objectId=117342&partId=1

 

Oziriszt mintázó gyermek kartonázskoporsó a Római kor elejéről, Akhmimból a British Múzeum gyűjteményében.

http://britishmuseum.org/collectionimages/AN00229/AN00229878_001_l.jpg

 

Szintén Akhmimból származó római kori kartonázs múmiatartó a British Múzeum gyűjteményében. Festett díszítésében egyiptomi motívumok láthatóak.

http://britishmuseum.org/collectionimages/AN00031/AN00031732_001_l.jpg

 

Akit a múmaiportrék részletsebben érdekelnek, annak ajánlom az alábbi honlapot, mely a tárgycsoport egy adatbázisa, ahol jelenleg közel háromszáz darabot lehet megnézni:

http://portraittimeline.com/Faiyum%20Portraits%20-%20f.htm


 

pek:

Herisefhotep, I. Átmeneti korból származó  múmiamaszkja.

Hildesheimban őrzik ezt a nő számára készült kartonázs múmiamaszkot, mely a 11. dinasztia idejére datálható, a lelőhelye feltehetőleg Assziut.

Hatnefer múmiamaszkja. Sziklába vájt sírját 1936-ban találta meg a Metropolitan Múzeum expedíciója egy domboldalon közvetlenül Szenmut áldozati kápolnája alatt.

© The MET

Tanetretiserit kartonázs múmiatartója a bécsi Kunsthistorisches Museumban. Láthatjuk, hogy a hölgy keselyűfejéket visel, a koporsókon a motívum használatban maradt.

Egy hölgy számára készült ez a Ptolemaiosz-korból (kb. i. e. 3 - 1. század) ránk maradt múmiamaszk. A pánton körbefutó felirat szerint Iszetemkhebnek hívták és a memphiszi Ptah szisztrumjátékosa volt. A felvétel a KHM-ben készült, 2017-ben.

Anemhór múmiája fekszik ládaalakú koporsójában. Rajta kartonázsból készült múmiadíszek vannak, köztük az előzőhöz hasonló aranyozott arcú maszk, amulettek, uzeht-nyakék és pektorál, valamint a szárnyas karjait kitáró Nut istennő. Nem látszik a képen, de lejjebb található még egy áldozati formulát tartalmazó szövegoszlop és szandálok is. Anemhór a Ptolemaiosz korban, kb. i. e. a 3 - 2. században élt és több papi tisztséget is betöltött, így szolgált például Ptah memphiszi templomában.

Hannoverben van kiállítva ez a római kori (kb. i.sz. 20) aranyozott kartonázs múmiamaszk és múmiadísz, mely egy hölgy múmáját ékesítette. A lelőhelye a Fajjumban található Hawara.

Hölgyet ábrázoló Fajjum-portré a firenzei múzeumból. A tábla alakja arra enged következtetni, hogy a lelőhelye er-Rubayat.

160-180-ra datálják ezt a szakállas férfit ábrázoló, a formája alapján Hawarrából származó portrét. Ez is enkausztikus technikával készült és a hordozója ennek is hársfa. © The MET

Szintén az enkausztikus technikát példázza ez az er-Rubayatból származó portré, mely Bécsben tekinthető meg. Körülbelül 161 - 192. között készült. Az elegáns hölgy élénkrózaszín ruhát visel, fülbevalót és két nyakláncot. Az egyiken egy Medúzafejes medál függ.

Ezt az ugyancsak Bécsben látható, er-Rubayatból származó múmiaportrét temperával festették. Egy idősebb férfit örökítettek meg rajta. Körülbelül 117 - 138. között készült.

A müncheni múzeumban is több Fajjúm portré van kiállítva, közülük ez az egyik. A formája alapján Hawarrából, de a kiírás szerint er-Rubayatból származik. Egy idősebb hölgyet örökítettek meg rajta, az első századból maradt ránk.

 

 

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2017.09.10.

Utoljára szerkesztve: 2018.01.01.

 

 

Felhasznált irodalom:

Salima Ikram, Aidan Dodson - The Mummy in Ancient Egypt (Thames & Hudson, 1998)

Barbara E. Borg – Painted Funerary Portraits (UCLA Encyclopedia of Egyptology)

a Szépművészeti Múzeum weboldala

 


 

[1] Gipsszel átitatott vászon.

[2] Az egyiptomiak általában simára borotválták arcukat, azonban a 4. dinasztia idején divat volt a bajusz, a Középbirodalom elején pedig a szakáll.

[3] Ember, pontosabban múmia alakú.

[4] Emberfejű madár.

[5] Hatsepszut legismertebb bizalmasa viszonylag gazdag temetkezést biztosított anyjának. Egy szép szívskarabeusz, kanópusz-láda és számos személyes ékszer került mellé. Szenmut ide temettette apját, Ramoszét is, aki jóval korábban, a harmincas évei közepén halt meg. Két másik fakoporsóban ide helyezték még el két nő és négy gyermek múmiáját, akiket nem sikerült azonosítani, de valószínűleg szintén Szenmut családjához tartoztak. A temetkezési mellékletek vászonruhákból, kenőcsöket és olajokat tartalmazó kő- és agyagedényekből, valamint ételt tartalmazó kosarakból és néhány személyes tárgyból álltak.

[6] Jelenetek téglalap alakú keretben.

[7] Horror vacui.

[8] Érdekesség, hogy a legkorábban felfedezett múmiaportrékat 1615-ben említi egy itáliai nemes, Pietro della Valle egy levelében. Szakkarában tett látogatása során vásárolta meg egy férfi és egy nő múmiaportéját, amelyek nem sokkal azelőtt kerültek elő egy közeli sírból.

[9] Az egykori művészek az ókori Görögországban kialakult festészeti technikát, az enkausztikát alkalmazták: a festéket, mielőtt felvitték volna a kréta- vagy gipszalapozású fatáblára, hidegen elkeverték méhviasszal, majd a fatáblán utólag felhevítették. Ennek eredményeképpen a múmiaportrék színei élénkek és tartósak.