A Lélegzés könyvei

 

A Lélegzés könyveinek közel az összes fennmaradt példánya a Görög-római korra datálható, a legkorábbi a Louvre 3154-es papirusza, a 30. dinasztia  végéről (kb. i.e. 350) származik. Az egyiptomiak megkülönböztettek egy első[1] (mH 1) és egy második[2] (mH 2) könyvet, utóbbi csak a Római korból maradt ránk. Mindkettőt isteni eredetűnek tartották, az elsőről úgy gondolták, Ízisz írta Ozirisz számára, a másodikról pedig, hogy Thot másolta le. Eredeti szerzőjük azonban Amon thébai papsága volt. Jean-Claude Goyon rámutatott bizonyos párhuzamokra a Lélegzés könyvei és egy armanti[3] Bukhisz bika sztélé szövege között.

 

Legkorábban 1804-ben, Vivant Denon publikált egy kéziratot, ez szolgált alapjául Heinrich Brugsch 1851-es munkájának, mely latin nyelven íródott. Philippe Jaques de Horrack a Louvreban található papiruszok alapján publikálta az első könyvet 1877-ben. A második könyv 4. szövegét, a Névlitániát különálló műként tette közzé Jens D. C. Lieblein 1985-ben. Bár ez idáig nem készült el az összes fennmaradt szöveg publikációja, az utóbbi időben Jean-Claude Goyon tanulmányozta őket, akinek fordítást is tartalmazó összefoglaló munkája Rituels funéraires de l’ancienne Égypte címmel jelent meg 1972-ben.

 

Az ókori egyiptomiak a Lélegzés dokumentuma (Sa.t n snsn) címet adták neki, bár napjainkban általánosan elfogadott a „könyv” meghatározás a Halottak könyve címének analógiájára. Goyon az első könyvet 15 részre osztotta. Ez egy viszonylag egységes kompozíció, míg a második könyv nagyon változatos szövegeket tartalmaz. Ezen kívül a második könyv második és negyedik részének léteznek különböző rövidített változatai is. Minkét könyv minden napjainkig ismert példánya hieratikus írással íródott, csak pár rövidített verzió készült démotikus írással. A Louvre 3284-es papirusza vinyettákat is tartalmaz.

 

Mindkét könyv az elhunyt lélegzésének fontosságát hangsúlyozza. A túlvilági szövegek e gyűjteménye biztosította, hogy az elhunyt neve a halál után is fennmaradjon és megakadályozta, hogy második halált haljon. A Halottak könyvével ellentétben a Lélegzés könyveiben fontos szerepe van Amonnak, a rövidített verziók egy csoportjában különösen a luxori Amonnak. De Ozirisz az, aki biztosítja a életben maradását, és a szövegek az elhunyt számára egyfajta személyi igazolványként szolgáltak a Holtak Birodalmában. Az isteni dekrétumok műfajába tartoznak.

 

A purifikáció, a test épségének megőrzése és az elhunyt üdvözültté tétele áll az első könyv középpontjában, melynek célja a halott túlvilági létezésének folyamatos fenntartása. Lélegeznek és látnak, a túlvilág kapui nyitva vannak számukra, áldozatokban részesülnek, és így tovább; minden hely nyitva áll ik előtt. A 13. fejezetben a negatív konfesszió egy változatát találjuk a 14. fejezetben pedig az elhunyt érdemeit sorolják fel.

 

Goyon szerint, a második könyv hat nagyon különböző szöveget tartalmaz. Az első fejezet a halott koporsójával foglalkozik és azokkal az anyagokkal, amelyekből készül. A második a túlvilág kapuőrei melletti biztonságos elhaladást biztosítja, a végén az elhunyt különböző istenekkel azonosul. Egy hosszabb fohász szól Thothoz, ez a Halottak könyve 18-20. mondásainak egy változata, mely az „Igazolás koszorújával (Kranz der Gerechfertigung)[4] foglalkozik. A végtagok istenekkel történő azonosítása a testi épséget és a testrészek használatának képességét biztosítja. A harmadik fejezet a túlvilág különböző isteneihez szól és kéri a lélegzés dokumentumának kiállítását az elhunyt számára. A negyedik egy litánia az elhunyt nevének megőrzésére. Az ötödik a Halottak könyve 162. – mely az elhuny feje alá helyezendő sírmelléklettel a hypokephallal[5] foglalkozik – és 72. fejezetén alapul. Utóbbit jelentős mértékben megváltoztatták. A hatodik rész egy Nuthoz mint – az Ozirisszal azonosult – halott anyjához szóló himnusszal végződik.

 

Ajánlott link:

Pamonth halotti papurusza, melyen démotikus írással a rövidített változata található a lélegzés egyik könyvének. Lent a múmialakú elhunytat Anubisz viszi Ozirisz elé. (Pap. Berlin P 1522; i.sz. 1-2. század).:

http://www.akademienunion.de/pressebilder/15woerterbuch.jpg

 

Felhasznált irodalom:

Erik Hornung – The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (translated from the German by David Lorton) Cornell University Press, 1997

LÄ Band I. 524-526

 


 

[1] Például a Louvre 3284-es papirusza.

[2] Például a Louvre 3148-as papirusza.

[3] Település Théba közelében.

[4] Ezt a koszorút az ellenségeiken aratott győzelem jeleként adják át Hórusznak és Ozirisznak. Már az Óbirodalom idején kimutatható a Piramisszövegekben (Pyr. 1213 d). A Középbirodalom óta a Koporsószövegek szerint Rének is átadják (CT V, 67, 393. mondás), akit az Apophisz felett aratott győzelme miatt szintén igazhangúnak (mAa-xrw) neveznek. Az Újbirodalomtól az „Igazolás koszorúját” az elhunyt homlokára helyezik. A Halottak könyve 19. fejezetéből kitűnik, hogy a virágfüzér annak a jele volt, hogy a halott a túlvilági bíróság előtt megfelelt, jogosulttá vált a túlvilági örök életre. A Halottak könyve 19. fejezetének címe: „Az Igazolás koszorújának mondása” (r n mAh n mAa-xrw). Az egyiptomi sírokból előkerült ilyen koszorúk többsége olajfaleveléből készült, de akadnak köztük különböző virágokból készült darabok is. Későkori gemmákon Ozirisz néha ilyen koronát viselve jelenik meg. Később az „Élet koszorújaként” megtalálta útját a kereszténységbe. (LÄ Band III. 764-765)

[5] Magyarázatát lásd: http://www.maatkara.extra.hu/nehebkau.htm