Koporsószövegek

 

A Koporsószövegek gyűjteménye az I. Átmeneti korban felváltotta a Piramisszövegeket, de a Középbirodalom idején vált általánossá. Legkorábbi megjelenése a balati nekropoliszban van az el-Kharga oázisban, ha annak Óbirodalom végére történő datálása helytálló.

Fő forrását Közép-Egyiptom nomarkhoszainak[1] sírjai teszik ki, elsősorban a 12. dinasztia idejéről. Alsó-Egyiptomi lelőhelyek: Abuszír, Dashur, Kom el-Hisn, el-Qatta és Szakkara. Közép-egyiptomi lelőhelyek: Assziut, Beni-Hasszán, Deir el-Bersha, el-Lisht, Meir, Qau el-Kebir, Riqqeh és Sedment. Felső-egyiptomi lelőhelyek: Abüdosz, Akhmim, Asszuán, Dendera, Gebelein, Mo’alla, Théba és Tod.

Köztük kiemelkedően jelentős volt Deir el-Bersha, az ókori Hermpolisz, Thot isten kultuszközpontjának temetője, ahonnan a legtöbb mondás származik.

Használata a Középbirodalom végén befejeződik és átalakul egy új korpusszá a 17. dinasztia idején, ez a Halottak könyve, bár szórványosan előfordul az Újbirodalomban, mint például Minnakht (TT 87) sírkamrájában, majd később a 25-26. dinasztia idején, amikor a 151., 607., és 625. fejezetek voltak népszerűek.

A Középbirodalom idején főként koporsókra írják ezeket a mondásokat, de emellett feltűnnek sírfalakon, sztéléken, kanópuszládákon, múmiamaszkokon és papiruszokon is.

 

Kutatásuk főbb állomásai:

-          Legkorábban, Berlinben található koporsók feliratait publikálta C.R. Lepsius 1867-ben.

-      A teljes szöveget Adrian de Buck tette közzé hét kötetes munkájában, 1935 és 1961 között. A mondások felosztása ezen a kiadáson alapul, bár az anyag azóta új leletekkel egészült ki. De Buck a szöveg teljes, kommentárokkal ellátott fordítást halála előtt nem tudta befejezni.

-          Az első angol nyelvű kiadás Raymond O. Faulkner nevéhez fűződik (1973-1978).

-          A francia nyelvű fordítást Paul Barguet készítette el 1986-ban.

Német nyelvű teljes fordítás még nem látott napvilágot.

A Két út könyve teljes fordítását angol nyelven 1972-ben L. H. Lesko (The Ancient Egyptian Book of Two Ways) és 1974-ben A. Piankoff (Wanderings of the Soul) publikálta, német nyelven pedig E. Hermsen 1991-ben (Die zwei Wege des Jenseits).

 

A Koporsószövegeknek a Piramisszövegekkel való kapcsolata nem tisztázott. Számos olyan fejezettel és elképzeléssel találkozunk, amelyek már a Piramisszövegekben is megtalálhatók, de megjelennek új elképzelések is. Több olyan koporsót ismerünk, melyen a Koporsószövegek mellet a Piramisszövegek egyes mondásai is helyet kaptak. Az egyiptológiai kutatás két – időben is elkülönülő – önálló gyűjteményként tartja számon a két korpuszt, de az sem zárható ki, hogy szorosabb kapcsolatban állnak egymással.

A Koporsószövegek 1185 mondásra való felosztása de Buck kötetein alapul. A Koporsószövegek mondásait függőleges sorokban írták a koporsókra kurzív hieroglif, vagy korai hieratikus írással. Előfordul benne kriptografikus írás is. A mondások néha szövegmagyarázatokkal vannak ellátva, illetve szórványosan ún. „másik verzió”-val. A mondás címe általában az elején található, de néhány esetben a végén. A felosztásra vörös tinta utal, a különösen fontos mondásokat pedig, mint például a 1087-es, teljes egészében pirossal írták. A mondások általában a mondás (r), vagy a könyv (mDAt) kifejezéssel kezdődnek. Néha képi illusztrációk is kísérik a szövegeket, sőt olykor részletes térképekkel is találkozhatunk, mint a Két út könyve és az Áldozatok Mezeje (464-es mondás) esetében. Előfordul, hogy egyes szövegeket előszeretettel írnak a koporsó meghatározott részére, így például a 335.-ket általában a fedél belső oldalára, még a Két út könyvét a törzs belsejének aljába.

Bizonyos esetekben, mint például a 472. mondásnál, a szöveg végén olyan tárgyak leírása található, melyek erősítik a szöveg mágikus hatékonyságát.

A szöveget a héliopoliszi és a hermopoliszi papság nagymértékben befolyásolta.

A korpusz egymástól független, sokszor különböző hagyományokból táplálkozó elképzeléseket tartalmaz. A himnuszok, fohászok, túlvilág leírások, a felemelkedést segítő és átváltoztató mondások, a kígyók elleni mondások és az áldozati listák a halott túlvilági vágyainak teljesülését biztosítják, vagy eszközül szolgálnak számára a túlvilági veszedelmek legyőzéséhez. A gyűjtemény számos mítoszt, illetve az azt megjelenítő rituálét is megőrzött. A világ, az istenek, illetve az emberek teremtésével és végső sorsával kapcsolatos szövegek is előfordulnak benne.

A Koporsószövegeken belül egybefüggő szövegrészt tesz ki az Áldozatok Mezeje és a Két út könyve. Utóbbit Paul Barguet 4, míg Leonard H. Lesko és E. Hermsen 9 részre osztott fel. Ebből a könyvből, melynek eredeti címe talán „Útmutató Roszetau útjaihoz”, és melyről úgy tartják, hogy Thot szárnyai alatt fedezték fel, létezik egy hosszú (1029-1130 mondás), és egy rövid (1131-1185, az 513. és az 577. mondással együtt) verzió, ezen felül viszont több változatuk is ismert.

 

A Koporsószövegek létrejöttével megszűnt a király túlvilági üdvének kizárólagossága, mely a Piramisszövegek használata idején általános gyakorlat volt. A szöveg minden egyiptomi rendelkezésére állt, ezáltal a túlvilági lét mindenki számára elérhetővé vált; most minden elhunyt személy Ozirisz XY volt. A szövegek legfőbb felhasználói az időszámításunk előtti második évezred elejének nomarkhoszai és azok családjai voltak. A Piramisszövegekből megismert tartalom nagy része folytatódott, különösen a túlvilági javak biztosítása, védelem az ártó lények és más veszélyek ellen, és a Nap ciklikus útjába való bekapcsolódásról szól. Az átváltoztató mondások, melyek segítségével az elhunyt azonosulhatott egy istennel, vagy átváltozhatott például tűzzé, levegővé, gabonává, gyermekké, vagy krokodillá. Valójában ennek a korszaknak a legkedveltebb amulettje a skarabeusz bogár volt, mely az „átváltozás” hieroglifikus szimbóluma.

Megtalálható a család újra megpillantásának kívánsága, mert az elhunyt szeretett volna találkozni a családjával a túlvilágon.

Új elem például a túlvilági munka alóli mentesség elérése. Bár a Koporsószövegekben az elhunytat Rével és Ozirisszal is azonosítják, nem mindig ilyen szerencsés a helyzete. A Koporsószövegek több fejezete is bizonyítja, hogy a túlvilágon a halottnak dolgoznia kellett, igaz, ez alól különféle módokon mentesülhetett. Az egyik erre szolgáló eszköz a sabti (vagy usébti), egy múmiaformájú szobrocska, mely az elhunytat testesíti meg, A Középbirodalomban jelent meg a sírmellékletek között. Eleinte nem hordozott feliratot, legfeljebb a tulajdonos neve szerepelt rajta, később a Koporsószövegek 472. fejezetét írták rá. Ebben felszólítják a sabtit, hogy álljon a halott helyébe, ha munkára soroznák be a túlvilágon.

 

„Mondás, hogy a sabti munkát végezzen ura számára a temetőben:

 

[…] Ha XY-t besorozzák gát elbontására, földterületek kiigazítására, partmenti földek öntözésére, a hivatalában lévő király új földjeinek feltörésére: „Íme itt vagyok.” – válaszoljátok helyette bármely megbízottnak, aki XY-ért jön! Fogjátok kezetekbe ásótokat, kapátokat, teherszállító rudatokat és kosaratokat, ahogyan bármely férfi teszi ura számára!

Ó, sabtik, melyeket XY számára készítettek! Ha XY-t besorozzák feladatára, s XY nem tudja azt (teljesíteni), miként egy feladatát ellátó férfi: »Íme, itt vagyunk«. – válaszoljátok! [...]”[2]

A mondás végén szereplő útmutató így szól:

„(Mondják a) mondás(t) az úrnak egy tamariszkuszból és krisztustövisből készült szobra fölött, mely (úgy ábrázolja) öt, amilyen a földön volt, s amelyet az akh szentélyébe helyeztek!”

 

Szintén új elem Apophisz, a Napisten ellenségének alakja. Egy gigantikus kígyó, akit le kellett győzni annak érdekében, hogy a napbárka akadálytalanul haladhasson tovább az útján.

Fontos elem a Túlvilági bíróság jelenete, amely mindenki számára kötelező volt.

A halott túlvilági vágyai közé tartozik a különböző istenekkel, köztük a teremtőistennel való azonosulás. Az azonosulásokat biztosító szövegek rituálisan felidézték, és ezzel megismételték az adott isten mitikus szerepét, s a halott számára lehetővé tették a sorsukban való osztozást. A teremtés felidézése a teremtő istennel való azonosulást biztosította a halott számára, s ezzel azt a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon a világ ciklikus megújulásába, ez pedig a halál utáni újjászületést, pontosabb újjászületések sorozatát, az örökkévaló létezést jelentette. Mondások sora foglalkozik a teremtőisten és gyermekei, Su és Tefnut kapcsolatával, akik folytatták a teremtés folyamatát.

A túlvilág sokkal konkrétabban fogalmazódik meg, mint a Piramisszövegekben. Ozirisz és birodalma kiemelkedő szerepet kap, mivel a halott néha Oziriszként, néha pedig a Túlvilág Urának segítőjeként, támogatójaként jelenik meg, ugyanakkor gyakran odaadó fiaként, Hóruszként, aki apja segítségére siet, például a 312-es mondásban.

Az Ozirsszal való azonosulás jut kifejezésre a 269-es mondásban is, melyben az elhunyt gabonává válik. Ozirisz szoros kapcsolatban állt a ciklikusan újjászülető természettel, a gabona is az attribútumai közé tartozott. Azáltal, hogy az elhunyt gabonává válik, Ozirisz testeként, vagy Ozirisz testéből sarjadva biztosított számára az újjászületés.

Mondás, hogy (a halott) alsó-egyiptomi árpává váljon:

XY az élet kévéje,

mely Oziriszból sarjadt, Ozirisz mellkasán nőtt,

mely élteti az embereket, megisteníti az isteneket, átlényegíti az akhokat,

[…]

XY él, előjön Oziriszként, gabonává változik.”[3]

 

A Koporsószövegekben Nut istennőnek is jelentős szerepe van. Megtestesíti az éjszakai égboltot, amikor Ré az istennő testében halad át, és a sírt – vagy konkrétabban a koporsót/anyaméhet – melyből Ozirisz újjászületik.

 

A Két út könyve az ókori egyiptomiak kozmográfiájának[4] legkorábbi példája, bár még hiányzik az a világos elrendezés, ami a későbbi túlvilágkönyvekre jellemző. A szöveget kísérő vázlatos térképek, melyek célja az volt, hogy segítsék az elhunyt tájékozódását, az első igazi túlvilági vezetővé teszik a könyvet. A két út között található Tűz Tó kettős természetű, emésztő tüze regenerációs célokat is szolgál.

Mind a 18 publikált, és 4 nem publikált koporsó, melyen megtalálható a teljes Két út könyve, el-Bershéból származik, a Nyúl nomosz fővárosának, Hermopolisznak a nekropoliszából. Más térségekből származó koporsókon csak töredékei fordulnak elő. A szöveg Hans Schack-Schakenburgtól kapta a nevét, aki 1903-ban publikált fotókat és fakszimiléket[5] egy Berlinben található koporsóról[6].

A mondások végén található záradékokból – különösen a 1031-es mondás végén lévőből – egyértelművé válik, hogy az ókori egyiptomiak is összefüggő szövegként tekintettek a Két út könyvére.

Ré és Ozirisz mellett a szövegben Thotnak – akit éjszaka az elhunytak csillagokként kísérnek, és Hórusznak – nem csak Ozirisz fiának, hanem Ré fiának, az Idősebb Hórusznak, aki kitárt szárnyaival az egész eget képviseli, szemei a Nap és a Hold – is kiemelkedő szerep jut. Az Idősebb Hórusz Holdat jelképező szeme megsérül a Széthtel folytatott küzdelemben. Széth azonban a könyv végén már a napbárkában tűnik fel, a Napisten Apophisz elleni segítőjeként.

Ennek a vezetőnek a fő célja, hogy különböző célok elérésében segítse az elhunytat, azonban a szöveg egyik változatában teljesen más a végcél, mint a többi változatban. A 1131. mondás, mely ennek a bevezetője, egyértelművé teszi, hogy az elhunyt ebben a változatban Oziriszt kívánja megpillantani, az ő társaságban szeretne élni a túlvilágon. A Két út könyvének második fejezete, mely az ehhez szükséges ismereteket tartalmazza, csak ebben a változatban fordul elő. Célja elérésében, hogy Ozirisz hajlékát elérje, különböző akadályokat kell legyőznie, ilyenek például a tűzfalak, a lángoló ajtók és az ajtókat őrző démonok, akiknek ismernie kell a nevét. Az út során az elhunyt a napbárka kormányosa, de utazásának célja Ozirisz hajléka. A többi változatban az elhunyt célja a Réhez való csatlakozás.

A Koporsószövegek 1065. és 1099. mondása, mely nem része az előző változatnak, a Nap éjszakai és nappali útját írja le, és kihangsúlyozza Ré hatalmát a mindenség felett.

Az első fejezet, mely a hosszabb változat elején található, Ré keleti horizonton való megjelenésével kezdődik, a Napisten bárkájának szentélyében van, az elhunyt megszólítja őt. Ebben a fejezetben az elhunyt szeretne bekerülni a napbárkába.

A harmadik és negyedik fejezetben az ég és az alvilág vízi és szárazföldi útjait ábrázolják. Ez a kozmológiai térkép megnevezi és ábrázolja azokat a démonokat, akikkel a napbárka kormányosának találkoznia kell nappali és éjszakai útja során, de megtalálható benne Thot éjszakai útja is, mely során bárkájában, azon a vízi úton halad, amelyen a Napisten nappali útja során. Ezen a térképen az Oziriszhez tartozó Áldozatok Mezeje a nyugati égbolton található. Az elhunyt itt birtokot kap, ha ide eljut, nem hal végleges halált, és minden nap láthatja Oziriszt illetve Thotot. Az Áldozatok Mezejének leírásából (1047-1052. mondások) kiderül, hogy itt az elhunytnak különböző munkákat kell elvégeznie Ozirisz számára. A Koporsószövegeken belül az Áldozatok (Htp) mezeje címet viselő szövegcsoport sokkal kívánatosabbnak írja le ezt a zöld mezőkben és buja gyümölcsösökben gazdag, bő vízellátottságú térséget.

Az ötödik fejezetben Roszetau útjain folytatódik az utazás, szárazföldön és vízen egyaránt. A szöveg szerint, aki ismeri a démonok nevét, az megpillanthatja Oziriszt, és örökké élni fog. A Roszetau régió, az ég határán fekszik és Ozirisz holttestét rejti, bár a területet tűz veszi körül, itt örök sötétség uralkodik.

A hatodik fejezet a hosszabb verzióban egy olyan túlvilág elképzelést mutat be, amelyben az elhunyt célja a Thot égi lakhelyére való eljutás és a holdistenhez való csatlakozás.

A hetedik fejezetben a 1099. mondás a teljes leírása a halott napbárkában megtett útjának, ezúttal tehát a Réhez való csatlakozás kerül előtérbe. Feltehetőleg a negyedik fejezetben található 1065. mondás ennek a fejezetnek a kezdete lenne, de rossz helyre került a Két út könyvében. Erre abból lehet következtetni, hogy mindkettő a napbárka útját írja le, és a Halottak könyve egy fejezetében élnek tovább.

A nyolcadik fejezetben hét kaput és kapuőrt kell ismernie az elhunytnak, hogy az Idősebb Hórusz napbárkáját elkormányozhassa mellettük.

A kilencedik fejezet a záró szöveg, mely összeköti az előzőekben felsorolt elképzeléseket. Először a holdhoz kapcsolódó hagyományt idézik fel, a szöveg szerint az elhunyt, aki ismeri a mondást, Thothoz csatlakozik csillagként az égen.

A következő néhány mondás ismerete az Oziriszhez való csatlakozást teszi lehetővé, utalnak Ozirisz hajlékára, bárkájára és lepecsételt helyére.

Végezetül, ha az elhunyt az összes mondást ismeri, akkor a teremtőistenhez, Réhez csatlakozhat. A teremtő Napisten Mindenség Ura néven a 1130. mondásban mondja el záró monológját. Beszámol a világ létrejöttéről, az istenek és emberek teremtéséről, a fény és sötétség (ég és alvilág) szétválasztásáról, utal az embernek a teremtő isten akaratával való szembefordulására, aki az emberek fölötti bíróként jelenik meg, beszél továbbá a világ végéről az ég és az alvilág (Ré és Ozirisz) egyesüléséről. A második részben az alvilág uraként jelenik meg, aki éjszakai utazása során az életet jelképező fényt viszi el a halottak birodalmába.

 

Összefoglalva: a Koporsószövegekben az alvilág és uralkodója Ozirisz nagyobb hangsúlyt kap, bár a Piramisszövegek égi túlvilága tovább él, például az assziuti koporsók fedelének asztronómiai ábrázolásaiban[7], Nut istennő személyében, valamint a Két út könyvében.

 

 

Kép:

 

 

Gua ládaalakú külső koporsójának belső fele, alján a Két út könyvével. 12. dinasztia, lelőhelye Deir el-Bersha.

© Trustees of the British Museum

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Erik Hornung – The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (translated from the German by David Lorton) Cornell University Press, 1997

Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007)

Donald B. Redford (editor in cheif) - The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt vol. 3. (The American University in Cairo Press, 2001)

LÄ Band V. 468-741

Leonard H. Lesko - The Ancient Egyptian Book of The Two Ways

http://books.google.hu/books?id=jsnl24Ba7z4C&pg=PA1&hl=hu&source=gbs_toc_r&cad=4#v=onepage&q&f=true


 

[1] A nomosz (kerület) vezetője.

[2] Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007) 117. oldal

[3] Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007) 118. oldal

[4] Világleirás; a világegyetem látható részeinek leirása.

[5] Betű szerinti másolat.

[6] Das Buch von den Zwei Wegen des seligen Toten (Leipzig, 1903)

[7] Az északi égbolt régióinak dekánjai és csillagai jelennek meg rajtuk.