A holtak nyughelyei (Bevezető)

 

Több a temetkezéshez tartozó témát érintettünk már, ezekhez mindenképpen fontos tudni, hogy hová, milyen sírokba temetkeztek az egyiptomiak. Ez egy általános bevezető az egész témakörhöz, mely a legfontosabb alapismeretekre korlátozódik. Az alapját David P. Silverman Ancient Egypt című könyvének ide vonatkozó fejezeti szolgáltatják. A későbbiekben tervezünk részletesebb, korszakonkénti leírásokat is a sírokról.

 

Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a túlvilági élethez alapvetően szükséges a sír, mely nem csak a holttest örök nyughelyül szolgál, hanem az elhunyt személyiségének több aspektusa számára otthonul is. Több mint három évezred alatt az egyiptomi sír a legegyszerűbb gödörből bonyolult és olykor monumentális kőépítménnyé fejlődött, amelyet olyan, olykor igen értékes tárgyakkal töltöttek meg, amelyek kapcsolatban álltak a túlvilági élettel. A királyok sírjait halotti templomok kísérték, amelyek az elhunyt uralkodó halotti kultuszát szolgálták.

 

Néhány kivételtől eltekintve az egyiptomiak sírjaikat és nekropoliszaikat a Nílus nyugati partjára építtették: az elhunyt, a lenyugvó naphoz hasonlóan a nyugaton lépett be az alvilágba. A nekropolisz egyik megnevezése a „Szent föld” (tA Dsr) volt, de többek között nevezték még „Nyugatnak” (jmnt) vagy a  „Hallgatás földjének” (jgrt) is. Alapvetően két fejlődési útvonalát különböztetjük meg a sírépítményeknek és dekorációjuknak, mert ezek jelentősen eltérnek egymástól, az egyik a királyi, a másik a nem királyi vagy magán. A királysírokat jellemzően a legdrágább alapanyagokból hozták létre és gyakran nagy újítások jellemzik őket. A királysírok számos aspektusa, mint például a túlvilági szövegek azt a célt szolgálták, hogy vezetőként szolgáljanak az elhunyt számára a túlvilágon. Közülük számos később megjelent a nem királyi temetkezésekben, ahogy végül a piramisforma is beépült ezekbe. Minden esetre a temetkezési építészet legszebb példái a leggazdagabb és legelőkelőbb réteghez kapcsolódnak és nem általánosíthatók egész Egyiptomra. Egyiptom ókori történelme alatt a népesség nagy részét valószínűleg egyszerű, gödörből álló sírba helyezték el, nagyon kevés melléklettel.

 

Az ókori egyiptomi nyelvben számos szó jelölhette a nekropoliszt, közülük párat megtaláltok az alábbi táblázatban:

Hieroglif	Átírás	Ejtsd
	Xrt-nTr	heret netyjer
	tA Dsr	tá dzseszer
	rA-sTAw	ra szetau
	jmnt	imenet
	jgrt	igeret

 

Függetlenül attól, hogy milyen anyagot használtak (agyagtégla, mészkő, homokkő), vagy, hogy hogyan építették őket (szabadon állónak, vagy sziklába vájták), a legtöbb sír rendelkezett egy felépítménnyel, amely hozzáférhető volt az élők számára és egy alépítménnyell, mely a múmia nyughelye volt és amelyet örökre lezárták. A legkorábbi felépítmények agyagtéglából épültek, dombok vagy téglalap alakú burkolatok. Gyakran fülkézett homlokzattal rendelkeztek, melyek a palotahomlokzatot imitálták. Elképzelhető, hogy ez mezopotámiai hatás. A felépítmény magába foglalt egy sírkápolnát, ahol a rokonok, vagy a halotti pap elhelyezhette az áldozati ételt az álajtó előtt. Az Óbirodalom elmúltával a felépítmények egyre bonyolultabbak lettek. Az elit tagjainak sírjai egyre több termet tartalmaztak és a dekorációjuk egyre változatosabb lett, mindez azért, hogy mágikusan kielégítsék az elhunyt szükségleteit az örökkévalóságban. Himnuszok, a minden napi élet jelenetei és a sír tulajdonos gazdag birtokainak készletei, szeretett családtagok ábrázolásai, rengeteg áldozati jelenet biztosította a folyamatos ellátottságot a túlvilágon.

 

Az alépítmény volt maga a temetkezési hely, ahol elhelyezték a múmiát, a kanópusz felszerelést és egyéb temetkezési mellékleteket. Az Óbirodalom masztaba sírjaitól, a Közép- és Újbirodalom sziklába vájt sírjain keresztül a Későkor nagy thébai temetkezési „palotáiig” ezek az alapvető elemek állandóak voltak. Elfoglalni egy sírt, átvésni a feliratokat, vagy kivésni a falreliefek alakjait mind a sír tulajdonosának túlvilági örökléte, fennmaradása elleni támadásnak számítottak.

 

Ahogy dinasztiák emelkedtek fel és hullottak alá, változtak a fővárosok és velük a fő nekropoliszok, illetve egyre több lett a sírrablás, a királyok temetkezése összetett változáson ment keresztül. Az Óbirodalomban, a 4. dinasztia idején a korábbi masztabák és lépcsős piramisok valódi piramist magába foglaló komplexumokká kristályosodtak, mely az alábbi főbb elemekből állt: mellékpiramisok (királynék számára, vagy rituális célt szolgáló), piramistemplom, feljáró, völgytemplom. A Piramisszövegeket, mely az ókori Egyiptom legősibb vallási szövegeinek gyűjteménye Unisztól[1] (kb. i. e. 2356-2323) kezdődően, aki, az Óbirodalom összes királyi piramisába felvésték. Céljuk az volt, hogy segítsék az elhunyt uralkodó túlvilági újjászületését, melyet egy naponta ismétlődő utazásként képzeltek el a halálból az életbe.

A Középbirodalom uralkodóinak el-Lishtben és Dashúrban található piramisai, bár szerényebb mértékben, de követték az óbirodalmi mintát. Az Újbirodalomban jelentős változás történt. Egyiptom megtapasztalta az első idegen uralmat és egy thébai család szabadította fel az országot, amely meglapította a 18. dinasztiát. A főváros ismét Felső-Egyiptomba került. A következő néhány évszázadban a királyok fő temetkezési helye Théba volt. I. Thothmesz főépítésze Ineni, talált egy viszonylag rejtett helyet, egy vádiban[2] a Nílus nyugati partjának hegyei mögött. Így kezdődött a Királyok Völgye hosszú története. A felépítményt egy piramishoz hasonló formájú hegycsúcs helyettesíti, melyen minden a lábánál húzódó sír osztozik. Ezeket a sírokat a sziklába vájták, és feljárók, folyosók, raktárhelyiségek, aknák és sírkamrák alkotják őket. A nagyobb sírok számos kamrából állnak és akár 90 méter mélyre is behatolnak a hegybe. A mészkőfalakat a közeli Deir el-Medinában élő munkások faragták ki és csiszolták simára, akik ezek után kifaragták és kifestették a jeleneteket is. A falakat színesre festett alvilági jelenetek (túlvilági vezetők) és védelmező istenalakok, illetve az uralkodók kartusai és titulatúrája díszítik. Az Újbirodalom királysírjainak falain olyan túlvilági vezetőkkel találkozunk, mint az Amduat, a Kapuk könyve és a Barlangok könyve.

Közülük számos jó állapotban maradt fenn, habár a hirtelen áradások, az éghajlatváltozás és a turizmus igen jelentős veszélyt jelent a völgyre.

Ahogy a nekropolisz növekedett a 18. dinasztiától a 20. dinasztiáig (kb. i. e. 1539-1075) őrség védelmezte a völgyet. Azonban annak ellenére, hogy Egyiptom leghatalmasabb fáraóinak temetkezési helyét már nem jelölte piramis, mégis igen könnyű célpontul szolgáltak a sírrablóknak, és a legtöbbet már az ókorban kirabolták. Ahogyan a temetések egyre gazdagabbak lennek, úgy nőtt a sírmellékletek értéke is, mind a királyi, mind a nem királyi temetkezések esetében. Az aranyozott koporsók, a drágakövekből készített amulettek, az import tárgyak mind nagy kísértést jelentettek a tolvajok számára. Mivel a balzsamozók drágakövekből, aranyból és ezüstből előállított amuletteket helyeztek a múmiavásznak közé, így az elhunyt múmiája is a rablók célpontjává vált. Valószínűleg már nem sokkal az uralkodó temetése után behatoltak annak sírjába a gazdag zsákmány reményében, és bizonyíték van a nekropolisz őreinek körében terjedő korrupcióra is. A 21. dinasztia idején (kb. i. e. 1075 – 945) a papok végül összegyűjtötték a királyi múmiákat kirabolt sírjaikból és elrejtették, nehogy további károkat szenvedjenek. Egy titkos üreget választottak Hatsepszut Deir el-Bahariban álló teraszos templomától délre. 1881-ben negyven koporsót és múmiát találtak itt, köztük az Újbirodalom legnagyobb uralkodóival, mint I. Amenhotep, I. és III. Thothmesz, I. Széthi valamint I. és II. Ramszesz. 1898-ban újabb királymúmiák kerültek elő II. Amenhotep sírjában, köztük volt II. és III. Amenhotep, valamint Merneptah, II. Szethi, valamint IV., V. és VI. Ramszesz.

Délre helyezkedik el a Királyok Völgye párja, az úgynevezett Királynék Völgye, ahol az Újbirodalom végének királynéi és hercegei nyugszanak. Köztük a leghíresebb sír II. Ramszesz Nagy Királyi Hitveséé, Nefertari-Merenmuté. Élénk színű festményeken látjuk a királynét különböző istenek és istennők társaságában. A hieroglifák festése rendkívül részletes. Míg a királysírok rejtve voltak a völgyben, az uralkodó halotti kultusza a „halotti templomban”[3] zajlott. Az Újbirodalom idején tehát fizikailag elkülönült a halotti templom és a sír. Az uralkodók halotti templomai Thébában, a nyugati parton, a Nílus árterének határán állnak. Mesterséges csatornák hálózata és kikötő[4] kapcsolta őket össze a folyóval.

A későbbi dinasztiák más temetkezési szokásokat gyakoroltak. A 21-22. dinasztia királyai a Deltában található fővárosukban, Taniszban lettek eltemetve a templomkörzeten belül. A III. Átmeneti kor és a Későkor többi fővárosa, mint Bubasztisz, Herakleopolisz, Hermopolisz, Leontopolisz és Szaisz, talán szintén örök nyughelyül szolgáltak királyaiknak, de nagyon kevés maradt fenn.

 

Az előkelők és családjuk számára épült magánsírok bár a túlvilági életre fektetik a hangsúlyt mégis bepillantást engednek az ókori egyiptomiak mindennapjaiba, a falakon található dekoráción keresztül, melyeken igyekeztek mindent megörökíteni a halászattól kezdve az ácsmesterségen át az ünnepi vacsorákig. A jelenetek célja, hogy a halott teljes körű ellátottságát biztosítsák a túlvilági életben.

Bár a királysírok néhány jellemzője (például építészeti elemek és túlvilági szövegek) fokozatosan beépült a magánsírokba, az utóbbi javarészt saját fejlődési útvonalat járt be. Az ország egyesítését megelőző időszakokban a magánsírok általában a királyi temetkezési hely köré csoportosultak Abüdoszban és Hierakónpoliszban délen, északon pedig Szakkarában. Alépítményük, egy téglalap alakú gödör, mely agyagtéglával van kirakva, ezekre felépítmény került. A sír tulajdonosát a durván megmunkált, általában csak a nevet tartalmazó sírsztélé azonosította. A sírmellékletek jobbára agyag és kőedényekből, kozmetikai kellékekből, palatáblákból és ékszerekből álltak. Kicsivel később az 1-3. diasztia idején a magánsírok téglafelépítményeinek fülkékből kialakított „palotahomlokzatuk” volt

 

Az agyagtégla később is előfordul a sírok építési anyagai között, de a 3. és 4. dinasztia felemelkedésével az elit kőből építette meg sírjait. Az Óbirodalomra általánosan jellemző magánsír a masztaba, mely az arab pad szóról kapta a nevét, mivel alakjuk hasonlít azokra a tömör padokra, amelyek a jellegzetes vidéki egyiptomi házak ellőtt állnak. A masztaba alapja téglalap alakú, az oldalai szabályos trapéz formájúak. A keleti falon az északi és déli oldalon két falfülke található, itt találhatók az úgynevezett álajtók. Az álajtó a holtak és az élők világát kötötte össze. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy az elhunyt ká lelke szabadon átléphet rajta, így el tudja fogyasztani az előtte elhelyezett ételáldozatokat. Ritkán fából, gyakrabban kőből készítették el őket. Néhány fennmaradt áldozati ajtó magába foglalja az elhunyt kájának az életnagyságú reliefjét, amelyet úgy faragtak ki, mintha épp kilépne az ajtón. Gízában a tábla sztéléket, melyekre a sírtulajdonos nevét, címeit és az alakját is felvésték befoglalták ezekbe az álajtókba. Később, valószínűleg azért, hogy megvédjék, az egyiptomiak az álajtót egy a masztabán belül kialakított helyiségbe helyezték el, ez az áldozati kápolna. Az álajtók az Óbirodalom és az I. Átmeneti korban gyakoriak, utána nagyon ritkák. Az élők számára nem volt hozzáférhető a masztaba többi része, mint a szoborkamra vagy szerdáb, a temetkezési akna és a föld alatt található sírkamra. A dekoráció hamar szétterjedt az álajtóról a kápolna négy falára. Az Óbirodalom végére az 5-6. dinasztia idején a masztaba építészete a tetőfokára hágott Szakkarában. Ezek a sírok nagyobbak voltak elődeiknél és egyre több kamrát és sírkamrát alakítottak ki bennük, gyakran a sír tulajdonosának több családtagját is ide temették.

A hegyek közé, sziklába vájt sírok szintén megtalálhatóak már az Óbirodalom idején a befolyásos elit temetkezésében, de ezek általában a regionális nekropoliszokra jellemzőek, mint Deshasheh, Meir és Sheikh Said.

 

A sziklába vájt sírok az I. Átmeneti korban és a Középbirodalom idején váltak népszerűvé. A sziklasírok a Középbirodalom idején jellemzően Közép- és Felső-Egyiptomban fordulnak elő, Beni-Hasszánban, Thébában, Deir el-Bershében és Assziutban. Általában több teremből álltak, amelyekben szoborfülkék is voltak. Jellemzően volt bennük oszlopos csarnok, nyitott udvar és feljáró, amely a Nílus partjáról vezetett hozzájuk. A korszak politikai feltételeinek tükröződéseként a falakon gyakran találunk katonai jellegű jeleneteket. Az I. Átmeneti kor végén, a Középbirodalom elején a falakon látható jelenetek közül számos háromdimenziós fából faragott modellek formájában került a sírba. A korszakra jellemző vallási szövegek gyűjteménye a Koporsószövegek, mely az elhunyt túlvilági boldogulását segíti. Mivel minden egyiptomi rendelkezésére állt, így a túlvilági lét mindenki számára elérhetővé vált; ettől kezdve minden elhunyt személy Ozirisz XY lett. A szövegek legfőbb felhasználói az időszámításunk előtti második évezred elejének nomoszkormányzói és azok családjai voltak. Főként koporsókra írják ezeket a mondásokat, de emellett feltűnnek sírfalakon, sztéléken, kanópuszládákon, múmiamaszkokon és papiruszokon is.

 

A II. Átmeneti kort követően, az Újbirodalom hajnalán ismét bonyolultabbá váltak a sírok. Ahogy a hatalom Thébába összpontosult a 18-20. dinasztia idején, a város nekropoliszai vetekedtek az Óbirodalom szakkarai és gízai temetőivel. A thébai nemesek sziklasírjai általában T-alakúak. A nyitott udvarból egy folyosóba lépünk, ahonnan a keresztirányú terem nyílik, onnan egy rövid folyosóba jutunk, amely a hosszanti irányú kamrába vezet, ennek a végén a falfülkében áll az elhunyt vagy az elhunyt és felesége szobra. A sírkamrák egy lejtős folyosó és/vagy akna mélyén találhatóak. A Tutmoszidák idején a jeleneteket élénk színek és változatosság jellemzi (vacsorák, mezőgazdasági jelenetek, kereskedelem). Az Újbirodalom későbbi szakaszában ezeket a témákat felváltották a temetéssel kapcsolatos jelenetek, mint a temetési menet és a balzsamozás, illetve a halotti irodalom vignyettái. Ebben az időszakban a sírkamrát is dekorálták, erre különösen szép példákat találunk erre Deir el-Medinában, a királyok és nemesek sírjait építő munkások temetkezéseiben. Kisméretű piramisok most néha a magán emberek sírjainak részét képezték. Az egyiptológiában Halottak könyve címet viselő túlvilági szövegek gyűjteménye a II. Átmeneti korban jelenik meg és a Római korig használatban volt. Ez a szöveggyűjtemény a Koporsószövegekhez hasonlóan mindenki számára elérhető volt, és III. Thotmesz uralkodásától kezdve – akinek halotti leplén is megjelenik – rendkívül elterjedt volt a magas rangú hivatalnokok és családjaik körében.

 

A III. Átmeneti kort a tömeges temetkezések jellemzik és a középpontba inkább a koporsók díszítése került, mint a sír építészeti szerkezete és dekorációja. A 25-26. dinasztiát viszont a reneszánsz jellemezte. A korszak thébai előkelői nagy temetkezési „palotákban” kombinálták a korábbi királyi és magán temetkezések elemeit Aszaszifban, Hatsepszut Deir el-Bahariban álló temploma közelében. Masszív agyagtégla bejárati pülonok, feljárók, nagy süllyesztett udvarok és megannyi földalatti kamra alkotja a papok és hivatalnokok sírjait. A legnagyobb egyiptomi sírok közé tartozik Montuemhaté a 26. dinasztia idejéről, de itt található még Ankh-hór, Pabasa és Pedamenophisz monumentális síremléke is ugyanebből a korszakból. A Későkorban kiemelkedik Thoth főpapja, Petozirisz sírja (kb. i. e. 320.) Hermopoliszban, melynek szerkezete a korszak templomaira hasonlít. A Ptolemaiosz korban sziklába vájt sírokba temetkeztek, melyek gyakran katakombaszerűen vannak kialakítva.

 

Összefoglalva elmondható, hogy a temetkezési építmény funkciója egyrészt az volt, hogy nyughelyként szolgáljon a holttest és otthonként a lélekformák számára, másrészt, hogy elősegítse az elhunyt üdvözültté válását és biztosítsa számára az örök túlvilági élethez szükséges folyamatos ellátottságot. A felépítményre ezért úgy kell tekintenünk, mint egy temetkezési kápolnára, ahol az elhunyt ká és bá lelke fogadhatta az áldozatokat. A magántemetkezések külső megjelenése nagyban függött a geológiai és földrajzi adottságoktól, például, hogy rendelkezésre állt-e jó minőségű építőkő vagy pedig volt-e a sziklasírok kivájására alkalmas sziklaszirt.

Elhelyezkedésüket tekintve a magántemetők jellemzően a király temetkezési emlékművek köré csoportosultak, még az Újbirodalom idején is, amikor az uralkodók a Királyok Völgyébe temetkeztek, a királyi család tagjai, a vezírek és magas rangú hivatalnokok ugyanúgy a thébai nyugati part hegyei között készíttették el sírjaikat. Amikor a központi hatalom meggyengült, a nomoszkormányzók inkább otthonuk közelében választottak temetkezési helyet maguknak, ezekben az időszakokban virágoztak fel a vidéki temetők.

 

Képek:

Dzsószer lépcsős piramisa Szakkarában. Óbirodalom, 3. dinasztia.	Uhemka masztabájának a felépítményében járunk. A kultuszkápolna maradványa Hildesheimban van kiállítva, Gízából hozták ide. Óbirodalom, 5. dinasztia.	Khenit mészkő álajtaja Gízából. Óbirodalom, 6. dinasztia. A felvételt Bécsben készítettem. Mintha ablakon keresztül néznénk be, úgy látjuk az előkelő hölgyet az áldozati asztal  előtt ülve. Az architrávon egy himnusz olvasható Anubiszhoz és egy Oziriszhez. Khenitet álló alakban, lótuszvirágot szagolva is láthatjuk az ajtón. A falfülke két oldalán pedig ott a hét szent olaj a tartójában és nevük.
Sepi mészkő álajtaja Szakkarából. Óbirodalom, 6. dinasztia. A fotót Hannoverben készítettem.	Nebqed halotti papiruszának részlete. Újbirodalom, 18. dinasztia. Az elhunyt koporsója a sír bejárata előtt áll, a pap épp a szájmegenyitás szertartását végzi el. Nebqed sírja úgy néz ki, mint egy ház, de felette ott a Nyugat hieroglifa.	A Kirányok Völgye.
	Padiuf kartonázs múmiadíszeinek egyikét rajzoltam le. Eredetijét a Louvreban őrzik. A III. Átmeneti korból, azon belül a 22. dinasztia idejéről származik. Két istenalak látható rajta, késsel a jobb kezében. A sakálfejű a "Szent föld ura", ez Anubisz gyakori jelzője. A férfi pedig az "Isteni sátor ura". A zh-nTr - isteni sátor, vagy isteni kápolna a balzsamozóhely neve.

 

 

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2017. 11. 05.

 

 

Felhasznált irodalom:

David P. Silverman (general editor) – Ancient Egypt

Ian Shaw és Paul Nicholson – The British Museum Dictionary of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press)

Baines - Malek: Az ókor Egyiptom atlasza