Halottak könyve

 

A Halottak könyve túlvilági szövegek gyűjteménye, mely a II. Átmeneti korban jelenik meg és a Római korig volt használatban. Az ókori Egyiptomiak a prj.t m hrw[1] címet adták neki, mely azt jelenti „kijövetel nappal”.

 

Megjelenése a 17. dinasztiára (kb. i.e. 1652-1552) tehető. Legkorábbi példái Mentuhotep és Herunefer koporsója, illetve egy Brüsszelben található papirusz. Egyiptom egész területen alkalmazták, de Théba különösen jelentős központ volt.

Kezdetben múmiapólyákon és koporsókon jelenik meg, nem sokkal később már papiruszokon, valamint sírok falain is megtalálható. Egyes jelenetei templomfalakon tűnnek fel, mint például a 148. és 110. fejezet Medinet Habuban. Néhány nagyon ritka példányt bőrre írtak, ilyen például a British Múzeumban őrzött 10281-es azonosító számú lelet. Egyes fejezetek sírmellékletekre kerültek. A szívvel kapcsolatos fejezeteket – 26-30. mondás, különösen a 30B, és alkalmanként a 126. mondás – például szív-skarabeuszra írták. Az usébtikre került a 6., az ún. hypokephalokra[2] pedig 162. fejezet, de osztrakonokon is maradtak fenn mondásai.

Ez a szöveggyűjtemény a Koporsószövegekhez hasonlóan mindenki számára elérhető volt, és III. Thotmesz uralkodásától kezdve – akinek halotti leplén is megjelenik – rendkívül elterjedt volt a magas rangú hivatalnokok és családjaik körében.

Az Amarna kor idején sokkal ritkább, de Tutankhamon aranyozott szentélyein és egyéb sírmellékletein megtalálhatók mondásai. Nagy számban került elő a Ramesszida kort közvetlenül megelőző időszakból. Merneptahtól kezdődően a királysírok falára is felkerülnek bizonyos fejezetek, kezdetben a 125-ös, később több másik is. Habár a 20. dinasztia királysírjaiban már más szövegekkel helyettesítették, bizonyos mondásait tovább használták a királysírok mellékletein.

A 22. dinasztia korában a Halottak könyve használata háttérbe szorult, majd a 26. dinasztia korától újra népszerű lett, és a Római korig megtalálható a temetkezésekben.

A Bonni Egyetem napjainkban zajló kutatása alapján a fennmaradt források száma – a papiruszok mellett a sírfalakra és a sírmellékletekre írtakat is figyelembe véve – jelenleg 2992. Több, mint felének a lelőhelye ismeretlen. Azok közül, amelyek származási helye azonosítható 33,9 % Felső-Egyiptomból, 3,8 % Közép-Egyiptomból, 7,6 % Alsó-Egyiptomból került elő. Tulajdonosaik nemi megoszlása a következő: 61,3 % férfi, 22,8 % nő, 15 % nem megállapítható. A források között 196 sír, 274 koporsó, 775  múmiabandázs, 70 halotti lepel, 1422 papirusz és 255 egyéb sírmelléklet található.[3]

A Halottak könyve papiruszokat változó terjedelmekben lehetett vásárolni, leghosszabb ismert példányát, a 41 méteres Greenfield papiruszt (BM 10554) ma a British Múzeumban őrzik. Magasságuk csak ritkán haladta meg a 48 centimétert. Voltak kevésbé és gazdagabban illusztrált példányok is. Barry Kemp a Halottak könyve papiruszok árára vonatkozóan a következőt írja könyvében: „Egy közönséges példányt meg lehetett vásárolni például egy ágy áráért, egy díszesebben illusztráltat egy ökörért.”[4]

A Halottak könyve papiruszokat általában egyszerűen a koporsóra, vagy a koporsóba rakták, olykor Ptah-Szokarisz-Ozirisz szobrába rejtették, ilyen például Anhai papirusza. Előfordult, hogy a múmiabandázsok közé, általában a mellkasra, a karok alá, vagy a lábak közé helyezték.

 

A Halottak könyvéről elmondható, hogy az egyik legkorábban publikált túlvilági szöveg, mert egyes kéziratok másolatát már a Description de l’Égypte[5] II. kötete tartalmazta. Sőt egy Ptolemaiosz kori példányt már 1805-ben közzé tett Marcel Cadet.

Jean-Francois Champolion is felismerte, hogy összefüggő szövegcsoportról van szó. Ő „Temetési Rituálé”-nak nevezte el, és Nyelvtanához Genovában és Torinóban található példányokból használt fel szövegrészeket.

A Halottak könyve – „Totenbuch” – elnevezés Karl Richard Lepsius nevéhez fűződik, aki egy ptolemaiosz kori torinói papiruszt publikált 1842-ben (Das Totenbuch der Ägypten nach dem hierogliphischen Papyrus in Turin). 165 fejezetre osztotta a korpuszt.

1874-ben Londonban tartották az Orientalisták 2. Nagy Kongresszusát, ahol egy új, egységes kiadásról döntöttek, elkészítésével Edouard Naville-t bízták meg. A rendelkezésre álló anyag bősége miatt ő az Újbirodalom korabeli papiruszokra korlátozta kutatását, melyekből 71-et dolgozott fel. Háromkötetes munkája, mely 186 mondást tartalmaz, 1886-ban jelent meg „Das Aegyptische Todtenbuch der XVIII. bis XX. Dynastie” címmel és ma is meghatározó.

E. A. Wallis Budge 1894-1899 között a British Múzeum példányai közül publikált többet. 1898-ban átírással, fordítással és szótárral együtt (The Book of the Dead: The Chapters of Coming Forth by Day). A mondások számát 190-re egészítette ki.

Thomas George Allen a Chicagói Keleti Intézet anyagát publikálta fordítással együtt (The Egyptian Book of the Dead: Documents in The Oriental Institute Museum at the University of Chicago, 1960).

A Kairói Egyiptomi Múzeum 18. dinasztia korabeli Halottak könyve papiruszait I. Munro dolgozta fel, munkája Die Totenbuch-Handschriften der 18. dynastie im Ägyptischen Museum Cairo címmel jelent meg 1994-ben.

Ezeken kívül még több fordítás is készült, a legismertebbek Raymond O. Faulkner (The Ancient Egyptian Book of the Dead, London, 1985) és Erik Hornung (Das Totenbuch der Ägypter, Zurich, 1979) nevéhez fűződnek.

 

A Halottak könyve és a Koporsószövegek között kimutatható a folytonosság. Több mondást a Koporsószövegekből vettek át, mint például a Halottak könyve. 6. fejezete, az usébti formula, mely a Koporsószövegek 472. mondása és először El-Bershében egy Gua nevű hivatalnok külső fakoporsójának belső oldalán jelent meg. Ugyanakkor egyes fejezetek egészen a Piramisszövegekig nyúlnak vissza.

A szöveg eredeti szerzői feltehetőleg papok voltak, de a mondásokat gyakran isteni eredetűnek tartották, gyakran Thotnak tulajdonították. A 64. mondást például Dzsedefhór királyfi találta Hermopoliszban Thot isten szobra alatt, Menkauré fáraó uralkodása idején.

Vannak kurzív hieroglifírással írt példányok, azonban a Ramesszida korban alkalmanként, a 21. dinasztia idején pedig gyakran hieratikus írással írták. Khaemhat sírjában (III. Amenhotep uralkodása) a 85. fejezet „enigmatikus” írásban szerepel. A 21. dinasztia idejétől, amikor lehetséges volt, együtt alkalmazták a Halottak könyve és az Amduat papiruszt, ritkábban az is előfordul, hogy egy papiruszon keveredik a két korpusz. Az ún. mitologikus papiruszokon a Halottak könyve fejezetei csak vinyettákon[6] jelennek meg. A 22. dinasztiát követően egy ideig nem alkalmazták a Halottak könyve mondásait, a 26. dinasztia idejétől ismét népszerű lett, új mondásokkal egészítették ki, és megfigyelhető a mondások a sorrendjére vonatkozó kanonizáció. Ebben a korszakban a fejezetek újra előfordulnak sírok falán és koporsókon, a 30. dinasztiától kezdve pedig múmiapólyákon is. Az újra virágzás folytatódott a Római korig, ebből a korszakból egy démotikus verzió is fennmaradt. A 19., 140. 157., 158. és 162-165. fejezetek csak az Újbirodalom után jelentek meg.

 

Kezdetben csak bizonyos esetben és különleges nyomatékosítás esetén tartalmaztak a mondások vinyettákat. Ez egy szimbolikus ábrázolás, mely tömör képi formában összefoglalja a mondás célját, vagy tartalmát. kiegészítve, amit a szöveg megfogalmaz. Minnakht sírjában (III. Thotmesz uralkodása) a 35 előforduló mondásból, mindössze kettő illusztrált, a Ramesszida korra azonban, csak néhány mondás marad vinyetta nélkül. A 21. dinasztiában és a Későkorban a vinyettákat gyakran a teljes mondás rövidítéseként használták, az azokat kísérő szöveg nélkül. A kurzív hieroglifával írt papiruszokon függőleges oszlopokban vannak írva a szövegek, a vinyetták pedig felül egy sorban találhatók, a hieratikus példányok esetében általában vízszintes sorokban van a szöveg és vagy felül egy sorban, vagy a szöveg között találhatók az illusztrációk. Az egyes mondások végén lévő záradékok gyakran utalnak a kísérő illusztrációra. Az Újbirodalomtól a Későkorig a vinyettákat színesre festették, míg a Ptolemaiosz és a Római korban jellemzően fekete-fehérek. A 16. és a 143. mondás csak illusztráció formájában létezik.

 

A mondásokat vörös festékkel írt címek választják el egymástól. A mondást fordítják fejezetnek és kijelentésnek is, de a varázsige szó is használható. Egyes mondások végén ugyancsak vörös színnel kolofonok[7] vannak, ezek például a megtalálás helyére, illetve a szerző vagy a megtaláló személyére utalnak, de használatra vonatkozó utasítások is lehetnek. Utóbbi különösen jellemző az amulettekre vonatkozó mondásokra. A 30. fejezetet például egy nefritből[8] készült, finoman aranyozott, ezüst gyűrűvel ellátott, az elhunyt torkára helyezett skarabeusz”[9] felett kell recitálni.

Egyes fejezetek végén pedig a mondás hatékonyságára vonatkozó „valóban jó, milliószor kipróbálták” formula olvasható.

Néhány papiruszon a mondásokat kettős vonal választja el egymástól. A mondások száma összesen valamivel kevesebb, mint 200. Egyetlen újbirodalmi papirusz sem tartalmazza az összest. A Ramesszida kori sírokban megtalálható néhány olyan mondás címe és vinyettája, melyek nem találhatók meg papiruszokon.

Az Újbirodalom idején általában az 1. és a 17. fejezettel kezdődött a papirusz, míg a végére általában a 149. és 150. mondás került (ez a 21. dinasztiára is jellemző volt, gyakran kombinálva a Nap útjának ábrázolásával), bár a Ramesszida korban a 110. és 186. mondást is előszeretettel tették a könyv végére. Bizonyos fejezetek minden fennmaradt példányon megtalálhatók, ezek a 1., 17., és a 64.

A kanonikus sorrend, melyben bizonyos mondásokat összecsoportosítottak, nagyrészt a 26. dinasztia idején alakult ki. Az egyes példányok változó számú mondásokat tartalmaznak, Kha Torinóban lévő papiruszán 33, Yuyáén 41, Anién 65, Nu papiruszán 137 mondás található. A fejezetek hossza is változó, az 1-2 sorostól a 400 sorosig tehető, a leghosszabb a 17.

Voltak olyan mondások, melyek az élők számára is hasznosak voltak. „Ha felolvassa naponta saját hasznára, ép lesz a földön. Előjön minden tűzből, és semmilyen gonoszság nem érheti.”[10] – Áll a 17. mondásban. Ez tehát egészséget és a gonosztól való védelmet biztosított az élő számára. A 135. mondás többek között hosszú életkort ígér: „Ha tudja a földön, olyan lesz, mint Thot, köszöntik (imádják) az élők, nem kerül a király hatalmába, Basztet lázába, nagyon szép öregkort ér meg.”[11]

 

A mágikus szövegek ezen gyűjteménye a halottat segíti, védelmezi túlvilági útja során, ellátást biztosít számára és megakadályozza, hogy második halált haljon.

A Halottak könyve nem tartalmaz részletes túlvilágleírást, vagy áttekintő térképet. Központi témája a Kettős Igazság Csarnokába való bejutás, és itt a mérlegelésen való megfelelés, azaz a Túlvilági bíróság jelenete, mely alól egyik halott sem mentesült. A Koporsószövegekhez képest csökkent a jelentősége annak a kívánságnak, hogy az elhunyt együtt lehessen a családjával a túlvilágon.

A Halottak könyve 1-4. fejezete az elhunyt mozgásával kapcsolatos, vagy azt teszi lehetővé, hogy nappal kiléphessen a sírból vagy, hogy Roszetau útján haladhasson. Az 1. mondás Thottal azonosítja a halottat, és az Oziriszt körülvevő eseményekkel kapcsolatos tudást biztosítja. Szintén a halott mozgásával foglalkozik a 8-9. és a 11-13., valamint a 91-92. mondás.

Az 5. célja, hogy az elhunytnak ne kelljen munkát végeznie a holtak birodalmában, míg a 6. fejezet felszólítja az usébtit, hogy elvégezze a munkát az elhunyt helyett.

A 7. mondás az Apophisz melletti biztonságos elhaladást biztosítja. A 15. mondás a Napistenhez szóló himnusz, melynek illusztrációja a 16. fejezet.

A 17. Atummal, a teremtőistennel azonosítja az elhunytat. Egyes papiruszokon itt jelenik meg Ré „Nagy Macska” formájában, amint levágja Apophiszt. A 18. lehetővé teszi az elhunytnak, hogy elsőbbséget élvezzen ellenfeleivel szemben bármilyen isteni bíróság előtt.

A Halottak könyve 23. fejezete a sírnál végzett szájmegnyitás szertartását ruházza fel mitikus jelentéssel, többek között úgy, hogy a szertatás bemutatói a szöveg szerint istenek.

 

„A száj megnyitásának mondása Ozirisz, az írnok, Ani részére:

 

Elmondandó szavak:

Ptah nyitja meg számat,

városi istenem oldja le azt, ami számon van.

Bizony Thot jön,

Feltöltve és ellátva varázslattal:

eloldódnak Széth kötelékei,

melyek befedték a számat.

Megvédetett Atum,

miután leemelte őket.

Kinyitotta számat,

feltárta számat

Su azzal az égi vasból (való) eszközével,

amellyel megnyitotta az istenek száját.

Szakhmet vagyok és annak oldalán ülök, aki az ég nagy viharában van.

Én vagyok a Nagy Orion,

aki Héliupolisz bái között van.

 

Ami minden olyan varázslatot és mondást illet, melyet ellenem mondanak, az istenek állnak fel ellene, az egész isteni kilencség.”[12]

 

A 25. mondás biztosítja, hogy a halott emlékezzen a nevére a túlvilágon. A 26-30. fejezetek a szívvel foglalkoznak, míg a 27-29. a szív elrablásától való védelmet nyújtott, addig a 30/B arról gondoskodott, hogy a szív ne forduljon a halott ellen, azaz, hogy a túlvilági ítéletnél ne tanúskodjon terhelően ellene. Így szól:

„Ozirisz, az írnok, az orvos, az igazhangú Meriope által elmondandó szavak.

Ő így szól:

Én szívem, anyámtól való szívem!

Lényemből való szívem!

Ne emelkedj ellenem tanúként a testület előtt!”[13]

 

A 31-32. mondások krokodilok ellen, a 33-35. mondások pedig kígyók ellen nyújtanak védelmet. A 38. és az 54-56. fejezetek az élet leheletét biztosítják az elhunyt számára, csakúgy, mint a 161-es, mely különösen népszerű koporsókon. A 39. és 108. mondások az Apophisz elleni küzdelemről szólnak.

A 42. és 172. mondásban a halott testrészeit istenekkel azonosítják. A 44. biztosítja, hogy az elhunyt ne haljon második halált, a 45. a test rothadásának, oszlásának megakadályozását célozza. Az 51-53. mondások az emésztési folyamatok megfordulását akadályozzák meg, csak úgy, mint a 82., 102., 124., 189. fejezetek.

Az 57-63. fejezetek levegőt és vizet biztosítanak a holtak birodalmában. A 61. megakadályozza, hogy elvegyék az ember lelkét a túlvilágon. A 72. az elhunyt összes anyagi szükségleteit biztosítja, csak úgy, mint a hasonló 106. mondás. Ezek különösen gyakran fordulnak elő koporsókon.

A 76-88. fejezetek átváltoztató mondások, lehetővé teszik, hogy az elhunyt különböző formákat öltsön, például sólyom, benu-madár vagy lótuszvirág.

A 89. mondás biztosítja, hogy a halott ja egyesülhessen a holttestével, a 94. pedig íróeszközzel látja el a halottat. A 98-99. mondásban a túlvilági révész alakja tűnik fel, a halottnak ismernie kell a bárka részeinek neveit.

A 100-102. mondás biztosítja, hogy az elhunyt bekerüljön a napbárkába, és bekapcsolódjon a Nap útjába, ugyanezt célozza meg a 130., 133., 134., és 136. mondás.

A 103. mondásban az elhunyt Hathor istennő követője lesz, míg a 104. lehetővé teszi, hogy a nagy istenek között lakjon. A 105.-ben val (életerővel) látják el a halottat. A HK. 108. fejezetében Apophisz tekintetével próbálja meg megállítani a napbárkát, Széth akadályozza meg ebben.

A 110-es mondás mutatja be a Sás Földjét, ahová már csak a megigazult halott juthatott be, lelke azért jött ide:

„hogy szánthasson ott,

arathasson ott,

ehessen ott,

ihasson ott,

hogy szeretkezhessen ott,

hogy mindazt megtehesse, amit a földön tett...”[14]

Az egyiptomiak a túlvilágot bizonyos értelemben a földi élettérhez hasonlónak képzelték el, folyókkal, barlangokkal, hegyekkel, sivatagokkal és zöld területekkel, ugyanakkor anyaguk és méreteik egyértelműen jelzik, hogy nem evilágon járunk. A 109. mondásban például türkiz szikomorfákkal találkozhatunk, a Sás Földjét pedig ugyanez a fejezet így jellemezi: „Fala ércből van. Az árpa öt rőfös[15] ott, a szára három rőf. A búzája hét rőfös, a kalásza 3 rőf, a szára négy rőf. A kilenc rőf magas ahok valamennyien ezt aratják Ré-Harakhty mellett.”[16]

A 117-119. mondások a Roszetauba, azaz Ozirisz birodalmába való szabad belépést teszik lehetővé.

HK 125. fejezetében a halott szíve megmérettetik a nagy mérlegen (mxAt wr), így bizonyítja be, hogy élete során semmilyen vétket nem követett el. A mérleg másik serpenyőjébe Maat tolla, vagy az istennő kicsiny képmása kerül. A halott listaszerűen felsorolja, hogy milyen bűnöket nem követett el, de az istenek helyes megszólítása ugyanolyan fontos. Ezt a szöveget eredetileg valószínűleg a papok templomi beavatásánál használták A elhunyt érkezését általában Anubisz jelenti be és többnyire ő kezeli a mérleget. Az eredményt Thot jegyzi fel, ő mondja ki, hogy a halott „igazhangú”, „tettei igazak a nagy mérlegen”. Az esemény felett bíróság elnököl, mely eredetileg a héliopoliszi nagy kilencségből állt, de területtől függően kiegészült más istenekkel. Számuk végül 42-re bővült. Ha a halott szíve egyensúlyban volt Maat tollával, akkor az elhunyt Ozirisz elé járulhatott, és jogosult lett a túlvilági életre. Ha azonban bűnei miatt a mérleg kibillent, akkor Ammit felfalta a szívét és így végleg megsemmisült.

A 126. fejezet a Tűz Tóval és annak őreivel foglalkozik. A 137. címe „mondás a túlvilág bevilágítására a Nap és a Hold hiánya esetén”. A 144-147. fejezetek bemutatják a túlvilági kapukat és kapuőröket. A kapuk száma 5-21 közé tehető, a 144. mondásban például hét kapun kell átjutni Oziriszhoz, míg a 146.-ban 21-en. Az őrök csak akkor engedték át az elhunytat, ha az nevén szólította őket. A kapukat gyakran kettő vagy három démon vigyázza. „Fordított Arcú Seregnyi Alakú – ez a neve az első kapu őrének. Kihallgató – ez a neve annak, aki vigyázza. Panaszoshangú – ez a neve annak, aki bejelent benne.” – olvasható a 144. fejezetben.

A 148-as mondás biztosítja, hogy a halott táplálékot tudjon magához venni a túlvilágon. A 147-150. mondások a túlvilág 14 dombjával foglalkoznak.

A 151. fejezet a temetés legfontosabb elemeit mondja el, ennek illusztrációja általában az a jelenet, melyen Anubisz a halotti ágyon fekvő holttest fölé hajol.

A 155-160. és a 167. mondás amulettekkel foglalkozik.[17] 168. fejezetben 12 túlvilági barlangról van szó, a 173.-ban az elhunyt, mint Hórusz köszönti Oziriszt.

A 175. mondás egy párbeszéd Ozirisz és Atum között, melyben a teremtőisten megjósolja a világvégét:

„Én pedig mindent meg fogok semmisíteni, amit megalkottam, és a föld visszatér az Ősvízbe, az áradatba, ahogyan kezdetben volt. Egyedül én maradok meg Ozirisszal, miután más alakokat veszek majd fel...”[18]

Az ókori egyiptomiak tartottak attól, hogy lelkük megsemmisül a Túlvilágon, a 176. varázsige célja, hogy a halott ne haljon második halált a keleten található Rombolás Helyén.

A 174, és a 177-178. mondások eredetileg piramisszövegek voltak, az égbe emelkedésről szólnak. A 179. az ellenségek megsemmisítését célozza. A 181., 183-185. fejezetek Oziriszhez szóló himnuszok.

Eredetileg az utolsó mondás a 186-os, mely egy rövid himnusz Hathor istennőhöz, az Újbirodalom során és később újabb mondásokkal és vinyettákkal bővült a szöveg.

 

Összefoglalva: a Halottak könyve olyan varázsszövegek gyűjteménye, mely felkészítette az embereket a túlvilági életre, felruházta azzal a tudással, mely szükséges volt ahhoz, hogy az elhunyt örök időkön keresztül eligazodjon a Túlvilág különböző tájain. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy ahként a cirkumpoláris csillagok között tölthetik örökkévalóságukat, kájuk eközben a sírkamrában és az áldozati kápolnában tartózkodott, bájuk pedig meglátogathatta az élők világát, eltölthette idejét a Sás Mezőn, illetve Rével együtt utazhatott annak nappali és éjszakai útján.

 

Képek:

Részlet Nakht, királyi írnok és tábornok papiruszának 8. ívéből, 18. dinasztia. Két fejezete vinyettája látható, az első a 63A, melynek címe: "Mondás, hogy vizet ihasson és hogy ne égesse el tűz". Nakhtnak egy faistennő nyújt ételt és önt vizet, akit nem nevez meg a mondás. A másik a 117. fejezet, Anubisz a Túlvilág kapujához vezeti a halottat, hogy az Roszetau útjára léphessen.

© The Trustees of the British Museum

Nani papirusza, melyen látható a Halottak könyve címe.

Nany (21. dinasztia, kb. i.e. 1050) Amon énekesnője volt, és a hetvenes éveiben érte a halál. Viselte a király leánya címet is, mely feltehetőleg azt jelenti, hogy Amon főpapjának, I. Pinodzsemnek a lánya volt. Koporsója, és usébti ládája mellett egy üreges Ozirisz szobor is volt a sírmellékletei között. Ennek belsejében találták meg halotti papiruszát, mely valamivel több mint 5 méter hosszú, a magassága 35 cm.

© The Trustees of the British Museum

A Greenfield papirusz, azaz Nesztanebtaseru halotti papiruszának részlete, melyen a val történő ellátás, a 105. fejezet vinyettája látható. A 21. dinasztiára datálható, lelőhelye Deir el-Bahari. A papiruszt hieratikus írással írták, a szöveg vízszintesen fut. Az illusztrációk felül egy sorban találhatók, a jelenet felett kurzív hieroglif jeleket alkalmaztak.

© The Trustees of the British Museum

 

 

Ajánlott linkek:

A Bonni Egyetem Halottak könyve projektjének weboldala:

http://www.totenbuch-projekt.uni-bonn.de/

 

Egy Reszti nevű asszony halotti leplének töredéke, a 18. dinasztia idejéről:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00699/AN00699754_001_l.jpg

 

Egy karneol tjet-amulett, melyre a Halottak könyve 156. fejezetét vésték. Datálása bizonytalan:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN01121/AN01121776_001_l.jpg

 

Asztemakhbit, a Ház úrnője és Amon énekesnője papirusza. A kézirat a III. Átmeneti korra datálható, a Halottak könyve 1., 56., 9., 81A (lótuszvirággá válás), 77. (aranysólyommá válás) és 89. fejezete található meg rajta:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00764/AN00764122_001_l.jpg

 

Hunefer – a 19. dinasztia magas rangú hivatalnokának – papirusza a Halottak könyve 15. fejezetével és annak vinyettájával (16.) kezdődik:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00815/AN00815819_001_l.jpg

 

Nu papiruszán, mely a 18. dinasztia idejére datálható, a 145. mondás (túlvilági kapuk és őreik) látható:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00710/AN00710786_001_l.jpg

 

Irynefer deir el-medinai sírjában a Halottak könyve 92. mondása: „Hogy a sír kinyíljon a halott bA-ja és árnyéka számára”.

http://www.egittophilia.com/images/alerolle/ale6.jpg

 

 

Felhasznált irodalom:

Erik Hornung (translated by David Lorton): The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (Cornell Univerity Press, 1999)

Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007)

Donald B. Redford (editor in cheif): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press, 2001)

LÄ Band 6

Kákosy László: Ré fiai (Gondolat, 1979)

Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban (Akadémia kiadó, 1969)

Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár)

Raymond O. Faulkner: The Ancient Egyptian Book of the Dead (1985)


 

[1]

[2] Hypokephal: a Későkor és a Ptolemaiosz kor (26. és a 30. dinasztia) egyik ritka és szűk körben használt sírmelléklete. Kizárólag Amon papjai és papnői használták, de közülük sem mindenki – családon belül öröklődött ez a szokás. Elterjedési területe Théba környékére korlátozódott. Általában a Halottak Könyve 162. fejezete szerepel rajtuk, aminek lényege, hogy "lángot", meleget keltsen a halott feje alatt, így hasonlatossá téve őt az élőkhöz. A hypokephalon szereplő jelenetek mindig a Napistenhez és az újjászületéshez kapcsolódnak, de minden darab egyedi, nincs két egyforma köztük. Kiemelkedő szerepet játszik a hypokephalok kutatásában Varga Edith, aki több nagyszerű cikket és egy könyvet is írt már ebben a témakörben.

[3] A bekezdésben található számadatok a Bonni Egyetem Halottak könyve projektjének weboldaláról származnak és a 2012. július 26-i állapotot tükrözik.

[4] Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár) 10. oldal

[5] 1809 és 1829 között jelent meg, a Bonaparte Napóleont egyiptomi hadjárata és expedíciója során kísérő tudósok állították össze.

[6] Az egyes mondásokat kísérő képi illusztrációk.

[7] Záradék.

[8] Egy féldrágakő.

[9] Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár) 13. oldal

[10] Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár) 20. oldal

[11] Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár) 21. oldal

[12] Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007) 123. oldal

[13] Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007) 127. oldal

[14] Barry Kemp: Az egyiptomi Halottak könyve – Bevezetés (Corvina Tudástár) 43. oldal

[15] Az egyiptomi rőf körülbelül 52 cm hosszú.

[16] Kákosy László: Ré fiai (Gondolat, 1979) 349. oldal

[17] A dzsed-oszloppal kapcsolatos mondást elolvashatod az Oziriszről szóló írásomban, a tjet-amulettről szóló szöveget az Íziszt bemutató anyagban találod meg.

[18] Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban (Akadémia kiadó, 1969) 20. oldal