balzsamozás

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ismeretterjesztő céllal, a cikk végén mumifikált emberi maradványok fényképeit közlöm.

A kevés II. Átmeneti korra datálható múmia egy részének agyát eltávolították, emellett jellemző volt a sok gyanta használata. A végtagokat külön pólyálták és a karokat általában a test mellé helyezték oldalt, a nők esetében a kezeket gyakran a combra helyezték, a férfiak esetében pedig a nemi szervre. Ez a testhelyzet általános maradt a 18. dinasztia idején is. Az egyik legismertebb múmia a II. Átmeneti korból Taa-Szekenenré múmiája. A test a sietős balzsamozás nyomait mutatja, igen rossz állapotban van. A bőr is csak részben maradt meg. Az agyat nem távolították el, a belső szerveket igen, a testüreget vászonnal töltötték meg. A múmiát illatos fa porával szórták be, elképzelhető, hogy a test ideiglenes kiszárításához is ezt használták. Taa-Szekenenré fejét szörnyű sebek borítják, melyekről nemrég még úgy gondolták, hogy a hükszószokkal vívott csatában szerezte. A legújabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a füle fölötti vágás korábbi, mint a többi, mert elkezdett begyógyulni. Az uralkodó a sérülés következtében viszont képtelen volt a hadsereg vezetésére, ezért egyes kutatók úgy gondolják, hogy a lábadozó király a palotájában lett merénylet áldozata. Ebben az esetben a sietős balzsamozásnak talán politikai okai lehettek. II. Taahoz hasonlóan a Deir el-Bahariban lévő rejtekhelyről származik egy női múmia, akit az ő anyjaként, Tetiseriként azonosítanak. A hölgy igen idős korában halt meg, gondosan mumifikálták és bandázsolták. Fehér hajába póthajat fontak, hogy dúsítsák. Ahhotep királyné múmiája hasonlóan gondos balzsamozásban részesült, azonban sajnálatos módon megsemmisült. Megtalálása során viták merültek fel arról, hogy kit illet a királyné múmiája, ennek következtében Qena tartomány akkori kormányzója eltávolította róla ékszereit, a testet pedig egyszerűen kidobták. Sajnos a család egy másik tagjának, Kamoszenak a múmiája is megsemmisült. Amikor felnyitották a koporsóját, hogy eltávolítsák a tőröket és az egyéb tárgyakat a múmiáról, az porrá hullott szét.

Az Újbirodalom korában a Hérodotosz által leírt mindhárom mumifikálási technika előfordul. A 18. dinasztiától már általános az agy orron keresztül történő eltávolítása. A rostacsontot áttörték, majd a bal oldali orrlyukon bedugott hosszú, vékony horgas végű eszköz segítségével összeroncsolták az agyat, ezután vagy függőleges helyzetbe állították, vagy hasra fordították a testet, a folyóssá vált agy így ki tudott folyni az orron. Ahmesz, a dinasztia első uralkodója esetében azonban más módszert alkalmaztak. Úgy tűnik, egy bemetszést ejtettek a nyak bal oldalán, kivették az 1. nyaki csigolyát, majd az öreglyukon[1] keresztül távolították el az agyat. Néhány ritka esetben előfordul ez a módszer az Ó- és Középbirodalom idején is, de sohasem lett népszerű. Elképzelhető, hogy az agyat ezután becsomagolták és más balzsamozási maradvánnyal együtt, melyet tekenu-nak neveztek, elhelyezték a sírban. A bőséges gyanta használat jellemző az Újbirodalomban. Óvatosan vitték fel az arcra és a testre, az orron keresztül beöntötték az üres koponyaüregbe, lezárták vele az orrlyukakat, kicsiny golyókba öntve betömték vele a fület, és alkalmanként a végbélnyílást. A hason ejtett vágást szintén gyantával kenték be, és a tehetősebb emberek esetében egy gyakran aranyból készült fémdarabot helyeztek rá. A vágás helyzete változott az Újbirodalom alatt. III. Thotmesz uralkodása előtt függőlegesen haladt a has bal oldalán, III. Thotmesz alatt és után rézsutos vágást ejtettek, szintén baloldalon, de lejjebb, a csípőtől az ágyék felé. III. Thotmesz esetében a vágást gondosan összevarrták. Uralkodása alatt és után a vágás gyantával történő lezárása és az összevarrás is használatban volt. A vágás megejtése után a balzsamozók kivették a májat, a gyomrot és a beleket, majd átvágták a rekeszizmot és kivették a tüdőt. E művelet során a szívet néha véletlenül eltávolították, de utána visszahelyezték a testbe, alkalmanként úgy, hogy vászonszalagokba tekerték. A balzsamozás során feltehetőleg többször cserélték a testbe és a testre a kiszárítás céljából tett nátront.

Az Újbirodalomra jellemző, hogy a múmiákon kozmetikai gondoskodás nyomai láthatóak. Az esetleg ritkuló hajba póthajat fontak, alkalmanként hennával festették a körmöket, különösen a királyi múmiák esetében, hajvonalat festettek a homlokra (például Sziptah, IV. Ramszesz), festéssel hangsúlyozták a szemöldököt is. Néha a hajat is hennával színezték. A 18. dinasztia végétől kis vászondarabokat helyeztek a szemekre, melyekre szemet festettek. Az Újbirodalomra jellemző még, hogy a körmöket odakötözték az ujjhoz a kiszárítási folyamat idejére, így akadályozva meg, hogy leessenek. Az Újbirodalom idején a férfiak és a nők karja nyújtott helyzetben volt, a kezek a nemi szerv felett. Kivétel ez alól Juja múmiája, akinek a karjait a mellkasán keresztbe tették, úgy, hogy a kezei az álla alatt helyezkedtek el. I. Amenhoteptől kezdve az uralkodók karjait a mellkasukon keresztezték, kezeiket néha ökölbe szorítják, mintha az uralkodói jogarokat tartanák. A királyi család nőtagjainak karjai általában ugyanolyan helyzetben vannak, mint a nem királyi nők esetében. Ez alól azonban vannak kivételek, például a KV35-ös sírban talált „idősebb hölgy” – akit Teje királynőként azonosítanak – bal karja a mellkasán fekszik behajlítva, a jobb karja kinyújtva a teste mellett. A 2007 óta Hatsepszutként azonosított múmia karja is ebben a helyzetben van.

A 19. dinasztiáról a testet gondosan tömték. II. Ramszesz jelentőségteljes orra például annak köszönhetően tartotta meg alakját, hogy magokat és egy apró állati csontot helyeztek bele. Merneptah, Sziptah és IV. Ramszesz esetében a hasat száraz zuzmóval töltötték meg, V. Ramszesz esetében fűrészport használtak.

A deir el-medinai munkások holttesteit bár gondosan bepólyálták és gazdag sírmelléklettel látták el, a múmiák egy részének sem a belső szerveit, sem az agyát nem távolították el. Néhány test esetében feltehetőleg elfolyósítással távolították el a belső szerveket. Ennek ellenére a temetkezési mellékletek között megtalálhatók a kanópusz-edények. A testeket nátronnal kiszárították és gyantát bőkezűen kentek rájuk.

IV. Ramszesznek apró hagymákat helyeztek a szemüregeibe, valamint a füleibe. A 20. dinasztia idején általánossá vált a hason ejtett vágás összevarrása, valamint megfigyelhető az a szokás, hogy a belső szerveket visszahelyezik a testbe, ez később gyakorivá vált.

A mumifikálás technikája a III. Átmeneti kor elején, a 21. dinasztia idején (i.e. 1069-945) érte el a csúcspontját, majd a III. Átmeneti kor végére fokozatosan romlott. A 21. dinasztia balzsamozói a testet próbálták annyira élővé tenni, amennyire lehet, ezért kitömték. Vágásokat ejtettek a bőrön és a kiszárított holttestbe fűrészport, iszapot és homokot töltöttek, vagy ezeket tartalmazó vászon-csomagocskákat helyeztek. A Rhind Mágikus Papirusz, melyet közel 1000 évvel később írtak, lejegyzi ezeknek a vágásoknak a helyét. 17-et említ, ezekből hét a fejen található, négy a mellkason, kettő a lábakon, kettő a karokon, egy a hason és egy a háton. A legtöbb múmián ennél kevesebb található. Alkalmanként előfordul, hogy a nők mellét is megtöltötték, de általában nem jellemző. Miután a testet kiszárították és kitömték a testet befestették, a férfiakét vörösre, a nőkét sárgára. A nők esetében előfordul, hogy az orcát és a szájat pirosították. Emellett a szemek helyére ál-szemek kerültek kőből vagy üvegből, a szemhéjakat felhúzták, így az élő tekintet illúzióját keltették, de használatban volt a festett vászonból kialakított szem is. A hajat mutatós frizurákba rendezték, gyakoriak a parókák és a hajkiegészítések. A belső szerveket a Hórusz-fiúk viasz- vagy fajanszfiguráinak kíséretében négy, általában hengeresen összetekert csomag formájában visszahelyezték a testüregbe. A hason ejtett vágás inkább függőlegesen húzódott, általában összevarrták és egy fém vagy metál lemezt helyeztek rá, melyet udzsat-szem díszített. A szemhéjra, a fülek és az orr lezárásra inkább viaszt használtak, mint gyantát. Az agyat továbbra is az orron keresztül távolították és a körmöket továbbra is kötözéssel rögzítették, hogy megelőzzék a leesésüket.

A 21. dinasztia idejéről, egy thébai temetkezésből (Deir el-Bahari MMA 59) előkerült egy fiatal lány, Henet-taui teste, akit annak ellenére, hogy vászonszalagokba tekertek és gyönyörű koporsókba fektettek, nem mumifikáltak. A mumifikáció hiányára nem tudunk magyarázattal szolgálni, figyelembe véve koporsóinak nagyon magas minőségét.

A 22. dinasztiától és később az volt a tendencia, hogy a bepólyált testet, és néha a befoglaló kartonázst is folyékony gyantával kenték be, amely akkor még valószínűleg átlátszó volt, de idővel megfeketedett. A koponyába az agy eltávolítása után továbbra is gyantát öntöttek és gyakran a testüregbe is. Néhány esetben megfigyelhető a porított gyanta alkalmazása is. Későkori múmiák esetében előfordul a szurok és a bitumen használata is, néha a gyantával együtt. A karok mindkét nem esetében a test mellet voltak kinyújtva, a kezek a nemi szerv felett, ez volt a helyezet a királyi múmiák esetében is. Gyakorivá vált, hogy a múmiák lába közé papirusz-tekercset helyeztek, melyeken Halottak könyve, vagy más túlvilági könyvek voltak.

A III. Átmeneti korra jellemző, hogy hagymát helyeztek a múmia mellkasára, vagy szétszórva a múmiabandázsba.

A 25. dinasztia idején jelentős romlás következett be a balzsamozás színvonalában, ettől kezdve a gondos kiszárítás helyett a nagy mennyiségű gyanta használata volt jellemző. Bár a végtagokat továbbra is külön pólyálták, ám az ujjakat csak ritkán. Az arcokat ritkábban festették, de az ál-szemek továbbra is divatban maradtak. Az agyat még mindig az orron keresztül távolították el. A belső szerveket azonban bizonyos esetekben nem a testbe, hanem a combokra helyezték. A 26-30. dinasztia között pedig szinte egészen a lábak közé. Néha üres kanópusz-edények kísérték ezeket a temetkezéseket.

A Szaiszi korban az agyat nem mindig távolították el, a hason ejtett vágás pedig ritkán a jobb oldalon volt. Gyantát bőségesen használtak, néha már a test teljes kiszáradása és bepólyálása előtt. A karok helyzete néhány abüdoszi múmia esetében keresztezi a mellkast, egyébként a karok a test mellett helyezkednek el, a kezek a nemi szerv felett, vagy a comb belső oldalán.

A Későkori múmiákon gyakran nincs hasi vágás, ehelyett a zsigereket a végbélnyíláson keresztül távolították el egy horgas végű eszköz segítségével, nem folyósították őket, ezért sokszor nagyobb darabok is a helyükön maradtak. A testüregeket gyantával, iszappal, növényi anyagokkal és egy esetben tollal töltötték meg. Előfordul, hogy a lábak közé is tettek ebből a keverékből. Az agyat eltávolították az orron át, a koponyát folyékony gyantával töltötték meg. A körmöket sokszor kötözéssel rögzítették. Az ujjakat sokszor nem bandázsolták külön. A karok helyzete változó, előfordul, hogy keresztbe tették a mellkason, vagy a bal kart behajlították a mellkason, illetve az is, hogy mindkettő a test mellett található, a kezekkel a nemi szervek felett.

A Görög-római korban a múmiákat bár kevésbé jól kezelték, mint korábban, a pólyálásra annál nagyobb hangsúlyt fektettek, ezek gyakran rombuszmintát formáznak, minden rombusz közepén egy aranyfolttal, az arcot pedig egy falap fedte, melyre az elhunyt portréját festették. Az agyat legtöbbször eltávolították, és amennyiben igen, akkor gyantát vagy szurkot öntöttek a koponyába. Az agy eltávolításának gyakorlatát elhagyták az i.sz. 2. század végére. Ptolemaiosz kori szövegek említést tesznek arról, hogy a koponyát sóval, cédrussal és más anyaggal töltötték meg, de fizikai példáját ennek még nem találták. Az orrlyukat gyantával zárták le.

A Ptolemaiosz korban és Római kor elején, ha a zsigereket eltávolították, akkor gyakran helyezték azokat a lábak közé, a sírba pedig üres kanópuszok kerültek. Néhány esetben előfordul, hogy beletették a belsőségeket a kanópusz-edényekbe. Ezek az utolsó példányai ezeknek a sírmellékleteknek. A Ptolemaiosz korban a zsigerek eltávolításának mindkét módszerét, a hason ejtett vágást és az elfolyósítást is alkalmazták. Jellemző tulajdonsága ezeknek a múmiáknak, hogy mind a testen belül, mind a felületén nagymennyiségű gyantát használtak.

A Ptolemaiosz korban még előfordul a körmök rögzítése, de a Római korban már nem. A Római kor jellegzetessége a múmiák aranyozása, az ujjakat, a szemhéjakat, az ajkakat, a kezeket, a lábakat, a nemi szervet, olykor az egész testet vékony réteg arany fedte.

Az i.sz. 3-4. századi múmiáknak nagy része esetében sem a zsigereket, sem az agyat nem távolították el, ehelyett vastagon borította őket a gyanta. A karok a test mellett vannak, a kezek a combon vagy pedig különösen a Római korban a mellkason keresztezve.

A kopt múmiákat gyakran sóval tartósították nátron helyett és nem távolították el a belső szerveiket. A balzsamozás szokása az arab hódítással ért véget.

A királymúmiák katalógusában a 17. dinasztiától a 21. dinasztiáig több, főként király és királyné múmia tekinthető meg.

Ahmesz-Szatkamosze királyné múmiájáról (17. dinasztia) az alábbi információkkal rendelkezünk:

A Deir el-Bahari 320-as rejtekhelyről származik. Elképzelhető, hogy Kamosze leányáról van szó. Múmiáját 1886. június 19-én csomagolta ki Gaston Maspero. Növényi girlandok díszítették, külső leplén pedig feliratok találhatók. Ennek eltávolítása után egy olyan réteg vászonpólya bukkant elő, melyen ugyancsak feliratok voltak láthatók. Ezen feltűntették az időpontot, amikor Szatkamosze múmiáját újrabandázsolták, ami I. Pszuszennész uralkodásának 7. évében történt. A vászonpólya alatt Maspero egy körülbelül 30 éves korában elhunyt nő holttestét találta. G. E. Smith úgy írta le őt, mint „nagy, erős felépítésű, szinte férfias nő”. A múmiát sírrablók rongálták meg, akik értéktárgyak után kutatva szinte teljesen kivágták testének elülső falát. A bal kar a vállnál letört, a koponya nyakszirti része betört és teljesen hiányzott. Fekete, gyantás anyag borította az egész testet, ebben pedig számos ékszer lenyomata látszott, melyeket a tolvajok eltávolítottak. Szatkamosze múmiájában az egerek is kárt okoztak. Smith megjegyezte, hogy az agy és a membránok láthatóak voltak a koponya hátulján található hatalmas nyíláson. Szatkamosze orrlyukait vászondarabbal tömték be, testüregeibe ugyancsak vászondarabokat helyeztek, melyek egy részét gyantával itatták át. Egy nagyobb gyanta tömböt helyeztek a gátjára is. Fogai viszonylag jó állapotban voltak, a haja még nem őszült halálának időpontjában. Karjait úgy helyezték el kinyújtva, hogy a kezei a nemi szerv fölött nyugodjanak. Nyoma maradt annak, hogy a balzsamozás során körmeit húrokkal rögzítették. A múmiát borító vásznakon talált feliratok egyike: „A király leánya, a király nővére és Nagy Királyi Hitves, Szatkamosze, éljen![2] Egy másik felirat így szól: „7. év, az Ahet évszak 4. hónapjának 8. napja. A király leányának, a Nagy Királyi Hitvesnek, Ahmesz-Szatkamoszénak az Ozirisszá tétele ezen a napon, éljen!”

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.)

Múmiák testközelben – Szépművészeti Múzeum, Budapest 2011 (Szerkesztő: Petrik Máté)

[1] Az öreglyuk (Foramen magnum) egy körülbelül 3 cm átmérőjű lyuk a nyakszirtcsont alsó részén.

[2] Forrás: http://anubis4_2000.tripod.com/17A.htm