Amduat

 

 

A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemen, a 2010-2011-es tanévben Bartos Zoltán előadássorozatot tartott erről a túlvilági vezetőről. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan magyar nyelven is részletesen olvashatunk majd az Amduatról, ezért én Hornung könyve és az alapján csak nagyon röviden foglalom össze róla a tudnivalókat.

 

Az Amduat, vagyis annak a könyve „Ami a túlvilágon van” tulajdonképpen az Újbirodalom – kezdetben királyi használatban lévő – túlvilágkönyveinek (túlvilági vezetőinek) egész csoportját jelöli. Köztük különösen a legkorábbira alkalmazzák ezt a nevet, melynek ókori egyiptomi címe az „Elrejtett hely könyve”[1] (sXA n at-jmnt). Keletkezésének ideje vitatott. Még akkor is, ha tartalmilag és ikonográfiailag néhány összefüggés kimutatható a Koporsószövegekkel, az Amduat összetételében és gondolati tartalmában korábbi példa nélküli. Schott és Hornung[2] azon a véleményen van, hogy az Amduat talán I. Amenhotep idején keletkezhetett, míg Atenmüller az első lejegyzett változatig a szerkesztés több szakaszát feltételezi, mely a Középbirodalomig, sőt akár az Óbirodalomig nyúlik vissza. Ez az első olyan túlvilági vezető, amelyik nem mondások folyamatosan változó gyűjteménye, hanem állandó és változatlan tartalommal rendelkezik. A kísérő illusztrációk nem különálló vinyetták, hanem szilárd egységet alkotnak a szöveggel. Néhány kivételtől eltekintve a 21. dinasztia idejéig csak uralkodók használták.

 

Az Amduat kutatását Jean-Francois Champolion alapozta meg, aki több sírból másolta le jeleneteit és szövegeit. Ezt követően nagyon sok tudós publikált Amduat szövegeket, annak egyes részeit, illetve a különböző sírokban és papiruszokon fennmaradt verzióit. Angol nyelven Alexandre Piankoff tette közzé a 1954-ben The Tomb of Ramszesz VI. című könyvében. Erik Hornungnak is több munkája foglalkozik ezzel a túlvilági vezetővel, köztük a legbővebb az 1987-1994 között megjelent 3 kötetes Texte zum Amduat, amely az Újbirodalomból fennmaradt verziókkal foglalkozik. A. F. Sadek a kairói múzeum 21. dinasztia idejéről fennmaradt papiruszait publikálta 1985-ben, Contribution á l’étude de l’Amduat címmel. Formájával és tartalmával foglalkozik S. Schott több publikációjában.

 

A legkorábbi fennmaradt példány I. Tothmesz sírjának (KV 38) szarkofágterméből származik, melynek töredékei ma a Kairói Múzeumban találhatók. A legkorábbi teljes verzió III. Thotmesz (KV 34), és első vezírje, Uszeramun (TT61) sírjában található. Mindketten figyelembe vették a szövegben található orientációra vonatkozó részeket, és megkísérelték úgy elosztani az órákat a falfelületen, hogy a szöveg kezdete nyugaton legyen, a vége pedig keleten, habár a viszonylag kevés falfelület Uszeramon sírjában szükségessé tette a felosztás módosítását. II. Amenhotep (KV 35) nem vette figyelembe a tájolásra vonatkozó utasításokat, ehelyett az összes óra egymás utáni sorrendben helyezkedik el, a végén pedig egy rövidített verzió található. Az Újbirodalom korából ez a legteljesebb verzió. IV. Thotmesz szarkofágterme dekorálatlan, azonban III. Amenhotepében ismét az Amduat jelenetei kerültek ide, az órák egymás utáni sorrendben haladnak, a végén pedig szerepel egy rövidített változat.

Ehnaton uralkodása után az Amduat csak minimálisan jelent meg a királytemetkezésekben, Tutankhamon és Ay sírjában az első óra néhány alakja látható, Tutankhamon egyik aranyozott szentélyén még két – nem teljes – óra kapott helyet.

Míg a 18. dinasztia idején a király sírkamrájának dekorációs programját alkotja, később a Ramesszida korban a királysír más pontjain is megjelenik. Horemheb és I. Ramszesz sírjába nem kerültek fel az Amduat jelenetei. Mivel ezekből a sírokból elvesztek az aranyszentélyek, nem tudjuk, hogy azokon szerepelt-e. I. Széthi sírjában újra felkerültek az Amduat jelenetei a szarkofágterem falaira. Ezt követően a következő királysírokban találhatók meg egyes jelenetei: II. Ramszesz[3], Merneptah[4], Tauszert és Széthnakht, II. Széthi, Sziptah, III. Ramszesz, IV. Ramszesz[5], VI. Ramszesz[6], IX. Ramszesz.

Az Újbirodalom végén megszűnt a királyi privilégium, a III. Átmeneti korban és Későkorban az Amduat számos papiruszon, koporsón és alkalmanként hivatalnokok sírfalain is megtalálható. A rövid változat, mely I. Széthi szarkofágján található, a 21. dinasztia idején papiruszokon tűnik fel. A 21. dinasztia második felében Thébában Amon papjai felhasználták halotti papiruszaikra és koporsóikra. A 22. dinasztia idején felkerült Iuput főpap abüdoszi kenotaphiumába. Néhány kivételtől eltekintve e korszak a papiruszai az éjszaka utolsó 4 óráját és a rövidített verziót tartalmazzák. A 26. dinasztia idején kezdik ismét használni hivatalnokok sírjainak falán, majd a 30. dinasztia és a kora Ptolemaiosz-kor királyi és nem királyi szarkofágjain. Uresnefer szarkofágjáról például csak a 8. óra hiányzik.

Ezen túlmenően az Amduat részei megtalálhatók a kora Ptolemaiosz-kor fából készült koporsóin. A későkori szarkofágokon ajtókkal és ezeket őrző kígyókkal egészítették ki az egyes órákat, egyébként a szöveg és a jelenetek változatlanok maradtak. A legfiatalabb Amduat töredékek az i. e. 3. évszázadra datálhatók.

 

Az Amduat részletes nyitó fejezete egyben összefoglalja tartalmát, mely röviden a következő: A túlvilági vezető központi témája a Nap éjszakai, a föld mélyén zajló nyugatról kelet felé tartó útja, Ré cselekedeteivel és megnyilatkozásaival. A Napisten az utat 12 óra alatt teszi meg és ez nem csak időbeli, hanem térbeli felosztást is jelent. A könyv a Napisten belépésével kezdődik az éjszaka első órájának köztes világába, és reggeli újjászületésével fejeződik be, miután útja közepén a 6. órában egyesült holttestével és legyőzte a veszedelmes Apophisz-kígyót a 7. órában. A Napisten útja során több alakban is megjelenik, ezek a középső regiszterben követik egymást. A középső regiszter elején a Napisten kosfejű férfiként áll a bárkában, egy kabinban, a képmást úgy nevezik „Ré húsa”. A bárkában vele utazó istenek általában Hu és Szia a két teremtőerő, az aktuális óraistennő Hathor alakjában, Hórusz, mint kormányos, Hórusz-Hekenu, Upuaut, Nehesz (feltehetőleg Széthtel azonos), „Maat bikája” (feltehetőleg Thottal azonos). Alkalmanként csatlakozik a legénységhez Ízisz, Nephthüsz és a Legidősebb Varázslat. Az út közben a különböző túlvilági, isteni lények neveivel és szerepével is megismerkedünk. Ez által a király egyben lényegüket is megismerte, és így képessé vált arra, hogy mellettük biztonságosan elhaladhasson, hogy bekapcsolódjon a túlvilágon a Napisten utazásába, és arra, hogy az utazás végén vele együtt újjászülessen. Bár Oziriszt újra és újra megemlítik a szövegek és gyakran ábrázolják is, teljesen passzív marad, az egész Amduatban egyetlen egyszer sem szólal meg, ugyanakkor a túlvilági vezető szerint Ozirisz a Napisten holtteste.

 

Az órák általában három regiszterre oszlanak, ez alól kivétel az első óra, ahol a középső regisztert helytakarékosság miatt megduplázták, illetve a 4. és 5. óra, ahol a regiszterek között interakció van. Mindegyikhez tartozik egy rövid bevezető szöveg, és az első három óra végén bő zárószöveg is van. Amikor Ré az egyes órák területére érkezik, megáll, az óra lakói örömüket fejezik ki érkezése miatt, a Napisten utasításokat ad az ott lakóknak, majd mikor továbbhalad az ott lakók szomorúak távozása miatt. A szöveg középegyiptomi nyelven íródott, kezdetben kurzív hieroglif jelekkel, Tutankhamon idejétől pedig hieroglifákkal. A 4. és 5. órában enigmatikus szövegek is vannak hangsúlyozva a szöveg titokzatos mivoltát. Megjegyzések adnak útmutatást az órák égtájak szerinti eloszlására vonatkozóan. E szerint az első 4 órának a Rejtett Kamra – mely a király sírkamrájával azonos – nyugati, a következő 4 órának a déli, az azt következőnek az északi és az utolsó 4 órának a keleti falán kell elhelyezkednie.

Ahogy már említettem, az illusztrált hosszú verzió mellett van egy kép nélküli rövid változat Uszer sírjától kezdve, mely állandó részét képezte az Amduat végleges szerkesztésének. Egyszerűsített összefoglalója volt a teljes könyvnek. Az Amduat egy további listaszerű kivonatát kínálja az az Istenkatalógus, mely III. Thotmesz sírjában található.

 

Az első óra egy átmeneti terület. A középső regiszter, a túlvilági víz, amelyen a Napisten hajózik, két sávra oszlik, a felsőben, a Napisten kosfejű férfiként jelenik meg a napbárkában, istenekből álló legénység hajózik vele. A bárka előtt Maat istennő kétszer is látható, később feltűnik majd a második óra elején is hangsúlyozva, hogy igazság és törvény uralkodik még itt, a túlvilágon is. Az alsó sávban a napbárkában a Napisten már reggeli skarabeusz alakban tűnik fel. Ozirisz hódol neki, akit Ré éjszakai formájának tekintettek. Így már az utazás elején utalnak annak sikeres befejezésére. Az alsó és felső regiszterben, vagyis a túlvilági víz két partján megjelenő páviánok, óraistennők és más istenek a Napisten megjelenésének örvendeznek, dicsőítik őt és meghallgatják szavait. A Napisten parancsinak perszonifikációja az a négy sztélé, amelyek tetején istenszakállas emberfejek láthatóak. Belépése után Ré gondoskodik arról, hogy a horizont kapuja újra bezáruljon, majd megkezdi a túlvilágon élőkről való gondoskodást.

Az első és második órát a „Mindent elnyelő” nevű kapu választja el, emögött kezdődik ténylegesen a túlvilág. Ahogy a kapu nevéből kitűnik, ez a halál utáni világ magába foglal mindent, ami valaha létezett.

 

A második órában a Werneszen halad keresztül a Napisten hajója több isteni bárka társaságában. Ré földeket oszt a két partot benépesítő isteneknek és üdvözült halottaknak, akik ujjonganak és ünnepelnek a Napisten láttán. Ők gabonakalászokat tartanak a kezükben, vagy a fejükön viselik azt az alsó regiszterben. A folyópartot termékeny földek szegélyezik. A záró szöveg elmondja a Napisten jó cselekedeteit, napkorongja elűzi a sötétséget, vizet, kenyeret, levegőt és mozgásképességet biztosít az itt tartózkodóknak, megélezi késeiket, hogy le tudják győzni Ozirisz ellenségeit. A holtak lelkei engedélyt kapnak, hogy elkísérjék a Napistent a következő óra területére, de a testeknek a helyükön kell maradniuk.

 

A harmadik óra Ozirisz birodalma, az ő vízén halad a napbárka. A Rablók elnevezésű kapun át jut ide a Napisten. A napbárka ismét több isteni bárka kíséretében halad a túlvilág vizén. Ozirisz az alsó regiszterben nyolcszor is megjelenik. Az óra fontos motívuma a földek vízzel való ellátása és a holtak számára az áldozatok biztosítása. Az alsó regiszterben lévő késeket tartó lények feladata az ellenségek, valamint a mérlegelésen megbukott halottak báinak és árnyainak megsemmisítése.

 

A negyedik óra a Roszetau sivatagja, amely „Szokarisz[7] földje, aki az ő homokján van”. Ezt a barátságtalan, homokos területet rengeteg kígyó lakja. Egy cikk-cakk vonalban haladó tüzes út – melyen több ajtó is található – vezet keresztül ezen az órán. A napbárkát kötelekkel vontatják, a szöveg szerint ugyanakkor kígyóvá változva csúszik a homokon és tüzes lehelete utat tör magának az egyébként áthatolhatatlan sötétségen. Az óra közepén Hórusz és Szokarisz gondoskodik a napszemről, védelmezik és megújítják.

 

Az ötödik óra szintén Szokarisz birodalma, az előző órához hasonlóan egy barlangban járunk. A regiszterek között interakció figyelhető meg középen. A domb, amelyen két madár ül, a földhalom, amely Ozirisz sírja fölött helyezkedik el. Skarabeusz formájában ebből emelkedik ki a megújult Napisten. A Napbárkát hét férfi és hét nő húzza kötéllel, a felső regiszterből lenyúló skarabeusszal együtt. Az alsó regiszter közepén, Ozirisz sírdombja alatt látjuk Szokariszt egy ovális barlangban, mely az Aker-szfinx hátán helyezkedik el. Ez feltehetőleg az egész túlvilágot jeleníti meg, ahol a Napisten (Szokarisz által féken tartott négyfejű szárnyas kígyó) és Ozirisz (itt Szokarisszal azonosítva) titokzatos egyesülése lezajlik. A mélyebben elhelyezkedő tűztó az ellenségek számára pusztulást jelent. A középső regiszterben ismét megjelenik a túlvilági folyó, mely feltehetőleg az ősvízzel azonos.

 

A hatodik órában a túlvilág mélyén a Napisten eléri a Nunt. Itt egyesül Ré bájával, azaz Ozirisz testével, mely a felső és a középső regiszterben – egy ötfejű kígyó gyűrűjében, mint skarabeusz bogarat a fején viselő férfi – is megjelenik. Hatalmi szimbólumaik: a koronáik, a jogaraik és ureuszaik által megjelennek az ősidők fáraói, akik azért vannak itt, hogy jelen legyenek az elhunyt fáraók újjászületésénél. A Napisten bárkája előtt Thot ül és meggyógyítja a napszemet, fellobbantja új tüzét. Az alsó regisztert Szobek és Nun alakja foglalja keretbe az ősvíz urai, de a szövegekben Tatjenent a föld mélyének urát is említik. A megszaporodó késes démonok a következő órában a Napistenre leselkedő veszély előhírnökei.

 

A hetedik órában Ré ellenségeinek megsemmisítése zajlik. A Napisten, akit a Mehen-kígyó védelmező gyűrűjében látunk, itt találkozik ősellenségével Apophisszal, aki kígyó formájában fekszik a bárka előtt egy homokpadon és megpróbálja az újjászületett Napistent meggátolni továbbhaladásában. Ezt mindenáron meg kell akadályozni, ezért a bárkában olyan nagy varázserejű istenek állnak, mint Ízisz és Széth, míg Szelket béklyóba veri kések által felszabdalt testét. A felső regiszterben ezzel párhuzamosan Ozirisz – akit szintén a Mehen-kígyó védelmez –győzedelmeskedik ellenségeivel szemben, akiket megkötözött és lefejezett egy bosszúszomjas macskafejű démon. Az alsó regiszterben a Napisten mint „A túlvilági Hórusz” trónján ül és biztosítja a csillagok haladását, alakjaik megtöltik a regiszter többi részét.

 

A nyolcadik órában a napbárka barlangok között halad el, melyek az alsó és felső regiszterben kaptak helyet, mindkettőben öt. Ezeket kapuk zárják le, amelyek a Napisten szavára kinyílnak, ekkor sugarai beragyogják a barlangokat, ahol istenalakok válnak láthatóvá. Az óra fő motívuma az elhunytak ruhával történő ellátása. A szöveg azt is leírja, hogy a barlangokban az istenek és az elhunytak bá-lelkei válaszolnak a Napistennek. Ő érti, amit mondanak, de az emberi fül számára ezek szinte állatias hangok, mintha karmok fémet karistolnának vagy, mint a vízbe csobbanás.

 

A kilencedik óra középső regiszterében hangsúlyos szerepet kap a Napbárka legénysége, a bárka előtt állnak kezükben evezőikkel. A regiszter elején lévő három istenalak az elhunytak ellátásáról gondoskodik. A felső és alsó regiszterben folytatódik a nyolcadik óra témája, vagyis az elhunytak ruhával való ellátása. A felső regiszterben Ozirisz ellenségeinek megsemmisítése is szerepet kap, míg a 12 nőalak ellátásáról gondoskodik. Az alsó regiszterben is megfigyelhető ez a kettősség, a 12 ureusz szintén az ellenség elrettentését célozza, míg a 9 mezőisten, akik gabonakalászokat tartanak a kezükben, az elhunytak ellátását biztosítják.

 

A tizedik órában fontos szerepet kap a vízbe fúlt halottak túlvilági sorsa és üdvözültté válása. Az alsó regiszterben látható egy téglalap alakú víz, amelyben megjelennek a vízben úszó holttestek. A vízben sodródó halottak Ozirisz sorsában osztoznak. Hórusz menti meg őket a pusztulástól és a lebomlástól, az üdvözültség felé vezeti őket, annak ellenére, hogy nem részesülhettek megfelelő temetésben. Az ősvíz itt regeneráló erőként nyilvánul meg és az egész területet uralja, melynek neve: „Mély vizű és magas partú”. Sötétség honol ebben a régióban, melyet négy, a homlokán ureuszt viselő istennő világít meg. A felső regiszterben a Napszem és a Hórusz-szem gyógyítása zajlik, ezért Thot és Szakhmet felelős. A középső regiszterben Szokarisz bá-lelkei (a kígyón ülő sólyom vagy veréb) és Ozirisz (a sólyomfejű kígyó) jelenik meg a Napbárka előtt olyan lényekkel együtt, akik a Napistent védelmezik a rá leselkedő ellenségektől.

 

A tizenegyedik órát a Napisten újjászületésének előkészületei töltik meg. „A világot körülölelő” nevű, hatalmas kígyó, melynek testében a következő órában a Napisten megfiatalodik, már megjelenik a bárka előtt. Kígyók formájában Ízisz és Nephthüsz szállítják a két koronát – felső- és alsó-egyiptomi korona – Szaisz keleti kapujához, ahol Neith istennő 4 alakja áll. A felső regiszter az idővel és az órák születésével, valamint az ellenségek megbüntetésével foglalkozik. Az alsó regiszterben kiteljesedik az ellenség megbüntetése, ahol lángokkal teli árkokba hajítják őket. „A milliókat elégető” kígyó és kést tartó bosszúszomjas istennők végzik el az utolsó ítéletet. Hórusz felügyeli a jelenetet, aki elítéli apja ellenségeit.

 

A tizenkettedik órában a Napisten és vele együtt az üdvözült halottak megfiatalodnak és újjászületnek. Mivel ez az eredeti teremtés megismétlése, jelen vannak az ősistenek: két pár áll belőlük az alsó regiszter elején. Az események egy gigantikus kígyó belsejében zajlanak, 12 férfi és 13 nő húzza a „Milliók bárkáját”. A „fordított haladási irány”, faroktól a szájig, az idő szükségszerű visszafordulását jelzi. A Napbárka öreg, és gyenge utasaival belép a faroknál, és mikor kilép a kígyó szájából a rajta utazó lények újszülött gyermekek lesznek. Így szól az erre vonatkozó szöveg: „Belépnek az „Istenek élete” titkos képmásába mint nagyra becsültek; kijönnek mint Ré fiatalsága minden nap.”[8] – Ez az egész utazás értelme. Az egyiptomiak hite szerint az istenek ugyanúgy halandók, mint az emberek, de a halál számukra, és az üdvözült halottak számára csak átmenet egy újabb élet felé, mely az Amduat szerint naponként ismétlődő megfiatalodásból és ujjászületésből áll.

Az óra végén a skarabeusz, mely a regiszer elején a bárka orrában is megjelent már, Su isten kitárt karjaiba repül, aki felemeli a nappali égboltra. Az eseményt az alsó és felső regiszterben látható istenek örvendezése kíséri. Illetve a felső regiszterben lévő istennők tűzköpő kígyók segítségével még egyszer utoljára elriasztják Apophiszt. A túlvilág kapuja egy pillanatra nyitva van, de Su bezárja és a Napisten éjszakai útja véget ér. Ozirisszel együtt (aki az alsó regiszter elején múmiaformájú férfiként jelenik meg) az elhunytak holtteste is újra a halál mozdulatlanságába és sötétségébe merül egészen a következő napnyugtáig.

 

 

Ajánlott linkek:

Az Amduat 4. órája:

https://c1.staticflickr.com/3/2400/2369378186_73bf3120d7_b.jpg

 

Az Amduat 5. órája, részlet:

http://www.lostchord.org/amduat5/fullsize/pthree_fs.jpg

 

 

Képek:

III. Ramszesz szarkofágján az Amduat 7. és 8. órája látható.  Ebben a sorban a 7. óra jelenetei láthatóak.

A fotókat a Louvreban készítettem.

A 7. óra jelenetei lII. Ramszesz szarkofágján.

A fotókat a Louvreban készítettem.

A 7. óra jelenetei lII. Ramszesz szarkofágján.

A fotókat a Louvreban készítettem.

III. Ramszesz szarkofágján az Amduat 7. és 8. órája látható.  A következő 4 képen a 8. óra jelenetei láthatóak.

A fotókat a Louvreban készítettem.

A 8. óra részlete lII. Ramszesz szarkofágján.

A fotót a Louvreban készítettem.

 

A 8. óra következő részlete lII. Ramszesz szarkofágján.

A fotót a Louvreban készítettem.

 

 

 

A 8. óra részlete lII. Ramszesz szarkofágján.

A fotót a Louvreban készítettem.

 

 

 

 

Készítette: Maatkara

 

 

Felhasznált irodalom:

LÄ Band I. 184 – 188

Erik Hornung (translated by David Lorton): The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (Cornell Univerity Press, 1999)

Barbara A. Richter – The Amduat and its relationship to the architecture of early 18th dynasty royal burial chambers (JARCE 44, 2008)

https://www.academia.edu/4749187/The_Amduat_and_its_Relationship_to_the_Architecture_of_Early_New_Kingdom_Royal_Burial_Chambers

 

 


 

[1] A rejtett hely a királyi sírkamra maga, mely a Duat leképezése. Hieroglif írása a Hannig szótár szerint:

[2] Keletkezésének idejét, bár nincs rá semmilyen bizonyíték, a II. Átmeneti kor végére teszik.

[3] Bár eredetileg teljes lehetett, rendkívül töredékes.

[4] Ettől kezdve már nem a szarkofágterem falain található.

[5] Mindössze néhány sora jelenik meg.

[6] A 18. dinasztia óta az egyik legteljesebb verziót tartalmazza, a 12. óra hiányzik.

[7] Memphiszi halotti isten, akit már a Piramisszövegekben összekapcsolnak Ozirisszel.

[8] Angolból fordítva: Barbara A. Richter – The Amduat and its relationship to the architecture of early 18th dynasty royal burial chambers (JARCE 44, 2008) 91. oldal