Méh

A méz már a történelmi idők kezdete előtt igen fontos termék lehetett, mert az írás kialakulásának korában a méh hieroglifa – mely a méz és a méh írására egyaránt szolgált – az uralkodó személyéhez kötődött, így a méh az 1. dinasztia óta a királyság egyik szimbóluma volt és a Római korig az is maradt. A király titulatúrájának egyik eleme volt a nisw-bjt név, melyben a méh Alsó-Egyiptomot jelképezte és a király uralmát is kifejezte az ország ezen régiója felett. Valószínűleg ez vezetett ahhoz, hogy a bjt szót alkalmanként használták az alsó-egyiptomi Vörös korona megnevezésére is. Talán a király döntött a méz elosztásáról, mint ahogyan a fáraókorban a papiruszgyártás is uralkodói monopólium volt. Az adók között és az uralkodó templomoknak tett adományaiban is szerepel a méz. Az alsó-egyiptomi pecsétőr címben szintén az északi országrész, a Delta-vidék szimbóluma az állat.

Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy ahogyan az ember, úgy a méh is Ré, a Nap- és teremtőisten könnyeiből keletkezett. A Salt Papiruszban[1] ezt olvashatjuk:

„Ré isten ismét sírni kezdett, a könny

a szeméből a földre hullott

és méhecskévé változott.

A méh létrejött, ahogy

feladata is minden fa virágával;

Létrejött a viasz

és a méz is

Ré könnyeiből.”[2]

Az egyiptomi mézméh (Apis mellifera lamarckii[3]) egy kistermetű méh, a testhossza körülbelül 11,17 mm. Agresszív fajta. Kevesebb mézet termel, mint más fajták, de egész évben gyűjti a virágport. Egyiptom száraz és meleg klímájához szokott, ezért nem tűri a hideget. Míg télen a nap közepén repül, addig nyáron, hogy elkerülje a legnagyobb hőséget, főként reggel és este van úton. Jobban ellenáll a fertőzéseknek, mint más mézméhek. Természetes ellenségei közé tartozik a keleti lódarázs, a nagy és kis viaszmoly, a nagy fekete hangyák, az egér, a cickány és különböző madarak, különösen a gyurgyalag, amit méhészmadárnak is neveznek. Csak a 20. században kezdtek el Egyiptomban más, több mézet termelő és kevésbé agresszív méhfajtákat telepíteni, ez azonban sajnos egyre jobban kiszorítja az őshonos méhfajtát. Védelmére a Siwa-oázist jelölték ki, itt tilos az Apis mellifera lamarckiin kívül mást tartani.

Az ókorban az egyiptomiak a vadméhek mézét is gyűjtötték, de tervszerű méhészkedéssel is foglalkoztak. A méhészek elöljárója titulus általában a királyhoz vagy egy istenhez kapcsolódott, amiből az következik, hogy a királyi kincstárak mellett többnyire templomok rendelkeztek méhészetekkel. Az írásos források alapján például Amonnak, Minnek, Min-Kamutefnek és Hórusznak is voltak méhészei. Emellett ismertek még földrajzi területekhez köthető méhész elöljárók is. A méhek gondozásáért és a méz előállításáért a méhész felelt (bj.tj.w), aki együtt dolgozott a tömjénhordozóval (fAj.w snTr), ő felelt a kaptáraknál az ellenőrző vizsgálatok illetve a méz betakarítás alkalmával a füstölésért. Csoportokba szervezték őket, egy elöljáró vezetésével. Méhészek csoportját kiküldhették a Keleti-Sivatagba, vagy Núbiába is vadméhek mézének begyűjtésére.

Egyiptomban a méhészet egészen a modern korig számos agyagkorsószerű kaptárból épült fel, amelyben a méhek a méhsejteket építik. Kinézetük az Óbirodalomtól szinte változatlan maradt. Egyik oldalán repülhettek be a méhek, a másik oldalán keresztül pedig füsttel űzték ki őket akkor, amikor az értékes mézet kivették.

Az ókori egyiptomi méz (bj.t) alapja a lóhere mellett főként a vadon élő és kerti növények virágpora volt. A pollenelemzések alapján a méhek táplálékforrása elsősorban a perzea fa (Mimusops schimperi Hochst.) és a sivatagi datolya (Balanites aegyptiaca) virága volt. A fehér méz (bj.t HD.t vagy HD.t) valószínűleg a Delta lóhere mezőinek terméke lehetett. „A vörös méz helyi eredete nyitott, mert ez a szín többek között a mézharmattól származik, ami Egyiptomban bárhol előfordulhat.”[4] – írja Feierabend. Kritsky szerint a vörös méz (bj.t dSr.t) kifejezés a vadméhektől begyűjtött mézet jelölte.

Leggyakrabban a királyi titulatúra elemként találkozunk a méh ábrázolásával. Most nézzük meg, hogy más kontextusban találkozunk-e az rovarral a templom- és sírábrázolásokon.

Az egyiptomi mézméh tartásának legkorábbi bizonyítéka az 5. dinasztia idejére tehető. Niuszerré Abu Gurobban található naptemplomában, az évszakok termében. Egy mészkőrelief szélén még éppen felismerhető egy méhészet, mely egymásra helyezett henger formájú agyagkaptárakból áll. Ezt követően azt látjuk, hogy a mézet különböző edényekbe öntik. A templomból származó, szóban forgó jelenetek napjainkban egyébként Berlinben a Neues Múzeumban vannak kiállítva. Az 5. dinasztia idejéről ismerünk egy Nikaré nevű hivatalnokot, akinek címei között szerepel a méhészek elöljáróra is. Feierabend talált egy olyan papiruszbozót jelenetet, amelyben a madarak és a pillangó mellett egy méhecske is felrepül. A reliefet hordozó mészkőtömb Niankhniszu szakkarai sírjából származik és a 6. dinasztia idején készült.

A méhészet különböző aspektusai, a méz begyűjtése és feldolgozása az Óbirodalmat követően is megjelenik. A Középbirodalom idején például III. Szeszósztrisz feljárójának jelenetei között szerepel a méhészet, mely nagyon hasonlít ahhoz, amit Niuszerré naptemplomában véstek fel. A korszak egyik jellegzetes sírmelléklete a fajansz vízilószobrocska. Ezeket a szobrokat az állat természetes környezetének, vagyis a Nílus élővilágának motívumai – általában lótuszvirágok, papiruszkelyhek és madarak – díszítik. Feierabend említ egy példányt, amelyen egy méh is látható egy papirusz szárán ülve. A disszertációjában szerepel a vízilószobor rajza is.

Az Újbirodalom korából a 18. dinasztia idején, Hatsepszut uralkodása alatt magas pozíciót betöltő Amenhotep sírjából, valamint a III. Thotmesz és II. Amenhotep idején vezíri tisztséget betöltő Rekhmiré thébai örökhajlékából (TT100) ismerünk méhészethez kapcsolódó jeleneteket. Amenhotep sírjában sajnos az ábrázolás igen erősen sérült. Rekhmiré sírjában megörökítették a hengerekből felépülő kaptárakat, melyek ezúttal egy emelvényen állnak. Szürkés színük arra utal, hogy kiszárított sárból vannak. Egy férfi egy edényt tart a kezében, amelyből füst száll fel, míg egy másik férfi kiveszi a lépet. Ezt követően a mézet és a lépet edényekbe teszik. A jelenetet Nina de Garis Davies lerajzolta és a fakszimile[5] megtalálható a Metropolitan Múzeum gyűjteményében, ezért betettem a képek közé.

A túlvilágra szánt áldozatok között, az Újbirodalom korabeli sírokban megfigyelhető az az edény, amelybe a mézet és az is, amelyben a lépesmézet tárolták, illetve az áldozati asztalokon olykor maga a lépesméz is. A méz áldozatként jelenik meg például Nakht, Menna, Kenamon, Tjener, Nebamun és Uszerhat örökhajlékában. A tárgyi emlékek arról tanúskodnak, hogy a maga fizikai valójában is helyeztek el lépesmézet tartalmazó agyagedényeket újbirodalom korabeli sírokban. Tutankhamon sírmellékletei között is szerepelt mézes amphora. Feierabend ír egy Újbirodalom korabeli osztrakonról, amelyre vörös tintával egy méhet és egy szöcskét rajtoltak fel. Szintén ő vizsgálta, hogy az Újbirodalom korabeli magánsírokban mely istenek kapnak mézet áldozatként. Ezek Renenutet, a hegyből kilépő Hathor-tehén, Ozirisz, a thébai háromság, illetve I. Amenhotep és Jahmesz-Nefertari. Hatsepszut híres Vörös kápolnájának egyik jelenetében, mely napjainkban Karnakban az Open Air Múzeumban áll, III. Thotmesz Amon-Ré előtt térdel, és egy edényben lépesmézet nyújt át az istennek.

A 26. dinasztia idején a magasrangú hivatalnok Pabasa (TT279) sírjában a méheket úgy örökítették meg, amint csőszerű kaptáraik körül nyüzsögnek, a felette lévő regiszterben pedig újra megjelennek, miközben egy ember a begyűjtött mézet beleönti egy edénybe. Akhhór sírjában az ábrázolás sajnos szintén erősen sérült, de felismerhetőek a csőszerű agyagkaptárak és a körülöttük nyüzsgő méhek. Ezeken az ábrázolásokon az állatok úgy jelennek meg, ahogyan bjt hieroglif jelként is.

Ptolemaiosz korban számos templom épült, köztük az edfui Hórusz templom és a denderai Hathor templom. Mindkettőben találunk olyan áldozati jeleneteket, amelyekben az uralkodó mézet áldoz az isteneknek. Edfuban öt ilyen relief van. Az egyik például az első hüposztil csarnok[6] egyik oszlopán szerepel, itt VIII. Ptolemaiosz áldoz mézet a mendészi Banebzsedetnek. A templom más részein Min isten kétszer is méz áldozatot kap. Egy jelenetben pedig, mely egy kis nyitott udvaron található, az újévi kápolnához vezető lépcsővel szemben, IV. Ptolemaiosz és a felesége mutat be áldozatot Hathornak és Hórusznak. A nagy mennyiségű áldozatot hat sorban vésték fel, köztük a második sorban szerepelnek a mézes edények, amelyek körül több méhecske is látható. Denderában VII. Kleopátra és Cesareion áll a hat sorban felvésett áldozati ajándék előtt. A harmadik sor közepén találhatóak a mézes edények, köztük itt is megörökítették a méheket. Ez a jelenet a templom délnyugati oldalán, a külső falon kapott helyet. A Thot-(Ré)hez kapcsolódó áldozatról érdemes tudni, hogy egy ünnephez kapcsolódott, melyet Akhet-évszak 1. hónapjának 19. napján tartottak. Denderában, Edfuban és Philén látható ilyen jelenetben az isten a mézáldozat fogadójaként. Egyrészt azért volt emlékezetes ez a nap az egyiptomiak számára, mert úgy hitték, hogy ekkor került elő Abüdoszban Ozirisz feje, amit korábban Széth vágott le, másrészt azért, mert Thot közbenjárására Hórusz és Széth Egyiptom trónjáért folytatott harca is szünetelt ekkor. Plutarkhosz azt írja az ünnepről, hogy az egyiptomiak mézet és fügét fogyasztottak és közben azt kiáltották „Édes az igazság”.

Az egyiptomiak az ókorban ételeiket a datolya és a szentjánoskenyérfa gyümölcse mellett mézzel édesítették. Adhattak mézet a borhoz és a sörhöz is. A méz fogyasztása azonban az előkelők kiváltsága volt. A méz és különösen a mézes sütemény az ünnepi fesztiválok ételkülönlegessége volt, ugyanakkor például Hathor egyik denderai ünnepén tilos volt mézet fogyasztani.

A méz értéke folyamatosan változott Egyiptom történelme során. A mézet általában mn/mnt (ejtsd: men/menet) vagy mDqt (ejtsd: medzsket) edényben szállították, az előbbibe körülbelül 19 liter, az utóbbiba pedig körülbelül 24 liter fért. II. Ramszesz idején egy mnt edény méz 50 deben[7] rézt ért. Ezt követően a méz ára csökkent, IX. Ramszesz idején például egy mDqt edény méz 38 deben rézt ért.

A méz gyakori összetevője volt gyógyszereiknek is. Az ókori Egyiptomból ismert orvosi receptek több, mint felében előfordul összetevőként a méz. Ezek a receptek főként légzőszervi és emésztési betegségekre, valamint parazitafertőzésekre kínálnak gyógymódot. A sebek tisztítására és az égési sérülések, valamint a szemek sérülésének kezelésére is szívesen használtak mézet és mézes kenőcsöket. Sebfertőtlenítő hatása ma már tudományosan is igazolt, de emellett hatékony immunerősítő is.

Szintén a méhek termelik a peték üregeit lezáró, koncentrált táplálékkal dúsított viaszt. Számos felhasználási módjára van példa az ókori Egyiptomból, ezek közül csak néhányat említek. Használták az egyiptomi orvoslásban és a balzsamozásban is, valamint a fémművességben is a viaszveszejtéses eljárás során. Festékkel kevert méhviasszal dekorálták például a fáraó hajóját, illetve a Görög-római korra jellemző múmiaportrék festésében[8] is szerepe volt. A méhviaszt a mágiában is használták. A Salt 825-ös papirusz leírja, hogyan használható Széth elpusztítására. A papirusz előírja, hogy Egyiptom ellenségeit formázó viaszfigurát kell készíteni, majd ezeket elégetni. Későbbi varázsszövegek is előírják a viaszfigurák használatát, egy szerelmi varázslathoz például egy férfi, vagy nő viaszszobra szükséges. A vörös viaszból megformált vízilovacska pedig hitük szerint álmot küldött. A viaszfigurák mágikus szerepére vonatkozóan azonban már jóval korábbról, a 12. dinasztia idejéről is van szöveges forrásunk, a Westcar papiruszon. A történet szerint – mely ma Khufu és a varázslók címen ismert – egy Nebka uralkodása idején élt főpap, Uba Aner egy hét tenyér nagyságú krokodilt készített viaszból, majd bedobatta a medencébe, ahol a felesége szeretője fürdött. Egy ébenfából és fehéraranyból készült varázspálca, illetve egy varázsige segítségével a megfelelő pillanatban életre keltette, a viaszkrokodilt, mely egy három és fél méter hosszú valódi krokodillá változott át és felfalta a szeretőt, ezt követően visszamerült a vízbe. A legkorábbi fennmaradt méhviaszból készült szobrocskák a 9-11. dinasztia idejéről származnak, az usébtik előzményeinek tartják őket. Valószínűleg az elhunytat örökítik meg, és helyettesítik múmiáját, ha szükséges. Kawit királyné (11. dinasztia) viaszfiguráját, amelyet napjainkban a British Múzeum őriz, például egy kis vászonnal bélelt fakoporsóba helyezték el. A Hórusz-fiúk alakját is megformázhatták méhviaszból, a 21. dinasztia idején, amikor a belső szerveket visszahelyezték a testbe. Ezek a szobrocskák a múmiára helyezve látták el a belső szervek védelmét. A III. Átmeneti korban, a túlvilági újjászületés elősegítése céljából, méhviaszból készült benu madarat is elhelyezhettek a múmián. Más méhviaszból készült amulettek is ismertek, többek között ankhok, áldozati asztalok, skarabeuszok, szárnyas napkorongok, Ízisz-csomók, és uzeht-gallérok.

A méh elsősorban a Napistenhez kapcsolódott, de több más istennel is kapcsolatba hozták, különösen Amonnal, Minnel, Neithtel, Nuttal. Neith szaiszi templomát úgy nevezték, pr-bjt (ejtsd: per-bit), azaz a „Méh háza”[9]. Sajnos a templom mára teljesen megsemmisült, így nem szolgáltathat bővebb információt az istennő és a méhek kapcsolatáról. A Napszem mítosz egyik változata szerint a méhek a tehénalakú Neithtől eredeztethetőek.[10] Az istennő és a rovar kapcsolatának számos oka lehet, például Neith szinte állandó fejéke a Vörös-korona, amelyet ahogy már említettem neveztek bjt-nek is. Esetleg szerepet játszhatott az is, hogy Neith teremtőistennő volt, a méhkirálynőről pedig az egyiptomiak azt feltételezhették, hogy önmagából teremti meg a méheket. A Piramisszövegek szerint Nut istennő megjelenhetett méh alakban.[11] Korábban már említettem, hogy a termékenység isten Min áldozatként kapott mézet is. Egy edfui felirat szerint az egyiptomiak a mézet afrodiziákumnak tartották és úgy gondolták, hogy fokozza a termékenységet. A luxori és a karnaki Amon templom reliefjei arról tanúskodnak, hogy az Opet fesztivál során ennek az istennek is áldoztak mézet. Egy 22. dinasztia korabeli szöveg szerint[12], mely az Amon-rituálét írja le, Amon isten szobrát minden nap mézzel kellett bekenni. Az erre vonatkozó mondás címe: „Mondás, az ünnepi illathoz mézzel”[13], ezt úgy kell érteni, hogy az ünnepi illat eléréséhez volt szükség a mézre. A rítus során az isten szobrát mézzel öntik le, a méz az isten testének védelmét szolgálja. A Kapuk könyve, 8. órájának első régiójában, Atum, Kephri és Su hangja a méhek zümmögésére hasonlít, mikor válaszolnak a Napistennek.

Feierabend vizsgálta a pektorálokon megjelenő méheket is annak vonatkozásában, hogy mit jelképezhetnek. Ismeretei szerint mindössze három ilyen melldísz maradt fenn. A legkorábbi Itenhab sírjából került elő és II. Szeszósztrisz uralkodási idejéről származik (12. din.). Ezen egy Bat-szimbólumot fog közre egy-egy méh. Felettük egy-egy udzsat-szem kapott helyet. Mivel ebben a korszakban Bat, már összeolvadt Hathorral, a tárgy valószínűleg utóbbi istennőhöz köthető. Hathor és a méh kapcsolata visszavezethető arra az elképzelésre, hogy a méhek a Ré szeméből lehulló könnyekből keletkeztek, vagyis magából Hathorból, hiszen az istennő megtestesítheti a Napisten szemét. Emellett a méh Hathor kettős természetét is kifejezheti. A méh pozitív asszociációi és hasznossága ellenére egy veszélyes, csípős rovar, és erre a tényre vezethető vissza, hogy ábrázolásai gyakran szándékosan hiányosak, általában az állat fejét hagyják le, hogy a képet ártalmatlanná tegyék. Elképzelhető azonban az is, hogy a pektorálon a királyi hatalom szimbólumaként szerepel a két rovar, mivel egy a korszakból ismert másik melldíszen egy Széth-állat és egy sólyomfejű szfinx fog közre egy Bat-szimbólumot. Ez a két állat az uralkodónak a Két Ország feletti hatalmát jelképezi.

A következő méhábrázolásos melldísz az Újbirodalom korából, azon belül III. Thotmesz uralkodási idejéről származik, a lelőhelye ismeretlen. Középen egy Napkorongot viselő skarabeusz van, amelyet baloldalról védelmezően átölel Ízisz alakja. A másik oldalon, viszont nem Nephthüszt látjuk, egy neb jelen álló méh helyettesíti az alakját. Felette III. Thotmesz trónneve olvasható kartusban, amelyet két ureusz keretez. A jelenet alatt az ősvíz jelenik meg, egy lótuszbimbókkal és virágokkal teli tó képében. A pektorál a teremtést, és egyben a Nap, minden napi újjászületését szimbolizálja, és ezt biztosítja az uralkodó számára.

A harmadik pektorál I. Pinodzsem múmiájáról származik a III. Átmeneti korból. Két méh fogja közre a főpap trónnevét, mindkettő egy-egy neb jelen áll. A trónnév Kheperkharé[14], vagyis magába foglal egy napkorongos skarabeuszt, így ez a melldísz is a Nap mindennapi újjászületését jelképezi. Feierabend szerint itt a két méh Ízisz és Nephthüsz istennő, akik védelmezik és az égbe emelik a Napot, ezáltal szimbolikusan az elhunyt uralkodót is, így biztosítva, hogy ő is részt vehessen a Nap útjában és így mindennapi újjászületésében. Ez a nyakék napjainkban a Louvreban látható, a róla készített képet megtalálod az írás végén.

A hengeres pecsételőkön, valamint a pecsét amuletteken és a skarabeusz pecsételőkön is megjelenik a méh magában, vagy más állattal együtt – például nyúl, gyík, skorpió. Elképzelhető, hogy az állat ezeken nem mindig a királysághoz való kötődése miatt szerepel, hanem egyéb tulajdonságai miatt. A védelmet, a termékenységet, a regenerációt és a túlvilági újjászületést jelképezheti, és ezeket biztosítja az amulett viselőjének. Más, a királyt jelképező állathoz (oroszlán, bika) hasonlóan a méh megjelenhet ezeken a pecsét amuletteken az Egyiptom ellenségeinek legyőzése jelenetben is. Az ellenségeket itt egy összekötözött kezű fogoly jelképezi. A skarabeusz pecsételőkön lótuszvirággal, vagy papirusszal együtt is látható a rovar, illetve különböző védelmező szimbólumok társaságában is, mint például az ankh, az udzsat-szem és a dzsed-oszlop.

A méh alakú amulett a 4-5. dinasztiától fordul elő, de nem túl gyakori. Az internet segítségével találtam egy későkori példányt is, melyet megtaláltok az ajánlott linkek között. Néhány áttört, finoman megmunkált példány fajanszból vagy aranylemezből készült, de többségük durvább kivitelezésű, ezeket karneolból, szerpentinből, vagy mészkőből formázták meg. Különösen szép a Khnemit hercegnő dashuri sírjából előkerült két arany példány, mely a 12. dinasztia idejéről maradt ránk. Amennyiben királyi jelvény mivolta miatt viselték, akkor azt remélték, hogy hatalmat és erőt biztosít vagy – mint az ureusz – hatékony védelmet nyújt. de előfordulhat az is, hogy a Napistennel való kapcsolata miatt, vagy a rovarnak tulajdonított regenerációs képesség miatt helyezték az elhunytra.