Íbiszfélék (Threskiornithidae)

 

Az íbiszfélék családja a madarak osztályán belül a gólyalakúak rendjébe tartozik. Közülük az ókori Egyiptomban a batla, a szent íbisz, a tarvarjú és a kanalas gém fordult elő.

 

A batla (Plegadis falcinellus) csőre piszkos sötétzöld, hosszú, erős és enyhén ívelt, nyaka enyhén hajlított, lábai hosszúak. Nyaka, melle, hasa, combjai és szárnyainak felső részei sötétbarnák, feje teteje vörösen fénylő sötétbarna. Háta, evezőtollai jellegzetes olajos csillogású, viola- vagy zöldes fényű feketésbarna, lába zöldesszürke. Testsúlya 0,5-0,7 kilogramm, a szárnyfesztávolsága kb. 80-95 cm, a hím kicsit nagyobb és testesebb, mint a tojó. Vándormadár, áprilistól szeptemberig tartózkodik költőterületein és a Földközi-tenger medencéjében, de főleg a trópusi Afrikában telel. Magyarországon is találkozhatsz vele, itt fészkel, április elején érkezik és augusztus, szeptember hónapokban távozik.

A modern Egyiptomban a batla látogató a Nílus-völgyében, a Deltában, a Fajjumban, a Vörös-tenger partvidékén, valamint a Kargha és Szíva oázisokban.

Alakját a gmj, gmt – találni[1] szó írására használták, sírábrázolásokon azonban rendkívül ritka. Az eddig egyetlen azonosítható ilyen a 6. dinasztia idejére datálható és Kaemankh masztabájában (G 4561) található, Gízában. A fekete színűre festett madarat egy sűrű papirusz-rengetegben láthatjuk, amint a növény ernyőjének tetején poroszkál. Ugyanebben a jelenetben két szent íbiszt is láthatunk a rájuk jellemző fekete-fehér tollazattal. Valószínűleg egyéb ábrázolásai is találhatók a madárnak, de a részletes tollazat vagy szín hiányában pontos azonosításuk nem lehetséges. Egy ramesszida kori szöveg szerint a batla feldúlja az uborka ágyásokat.

 

A szent íbiszt (Threskiornis aethiopicus) az ókori egyiptomiak txn-nek vagy hbj-nek nevezték.[2]

Irakban és a szub-szaharai Afrikában költ. A telet a Közel-Keleten és a szub-szaharai Afrikában tölti. Európában nem őshonos, de élnek betelepített populációi, például Dél-Franciaországban, de megtelepedett Belgium és Hollandia területén is, illetve hazánkban is voltak már sikeres fészkelések. Németországban találtak madarakat a francia populációból, főleg az Észak-Rajna vidéken. Egyiptomból körülbelül 1800-as évek végére sajnos teljesen eltűnt.

Az iszapban kutat táplálékért, főként kisebb állatokat, tojást, dögöket és hulladékot fogyaszt. Kolóniákban fészkel. Gallyakból épített fészkét a fákra, bokrokra vagy a földre rakja. Költését a jó táplálék-ellátottsághoz és az esős időszakhoz igazítja, ezért egészen eltérő időpontokban költ Afrika különböző részein. Fészekalja 2-5 tojásból áll.

Hieroglifaként legkorábban a 4. dinasztia idején dokumentálható. Bár a madár meglehetősen jól alkalmazkodott különböző vizes élőhelyekhez, amikor vadmadárként találkozunk vele a sírábrázolásokban, akkor mindig a papirusz-mocsárhoz kapcsolódik. Gyakran tűnik fel olyan jelenetekben, ahol a sírtulajdonos valamilyen folyó közeli tevékenységet végez, például szigonnyal halászik. Ilyenkor a madár általában a papiruszsás ernyővirágzatán lépked, vagy fészkel. Ennek nagyon szép példája található Idut masztabájában, Szakkarában (6. dinasztia). Szimbolikus kontextusban is sűrűn találkozunk vele, mivel a madarat a korai időktől kezdve Thothoz, a bölcsesség istenéhez társították. A fajta nevében szereplő szent jelző is az ókori Egyiptomban betöltött szakrális szerepéből eredeztethető. Az istent nevezték „Az Íbisz”-nek (pA hb), „Nagy Íbisz”-nek (hb wr) és „A Nemes Íbisz”-nek (pA-hbj Sps) is. A standardon álló íbisz a bölcsesség istenének jelvénye. Horemheb és felesége egyik szobrán a következő felirat áll: „Minden terve olyan (értsd: a királyé), mint az íbisz járása…” Amulettként már az Óbirodalom végén megjelenik.

Hermopoliszban, Thot kultuszközpontjában az íbiszeket mumifikálták és votív[3] ajándékként felajánlották az istennek. Több ezer mumifikált íbiszt találtak itt, csakúgy, mint Szakkara hatalmas kiterjedésű földalatti katakombáiban, és más lelőhelyeken, ahol az íbiszeket a Szaiszi- és a Ptolemaiosz kor utazói ajánlották az istennek. Az íbiszeket nagy tömegben tartották és szaporították Thot templomainak közelében. A temetők az ország különböző részein megtalálhatók, Abüdoszban, Tuna el-Gebelben, Kom-Ombóban, Szakkarában, El-Baqliyában, stb. Túlnyomó többségben szent íbiszt, de alkalmanként batlát is mumifikáltak. Ezeket a múmiákat általában alaposan és geometriai mintákat formázva bandázsolták. A múmiapólyára vászonból rávarrhattak szent íbisz madarat, vagy fekete színű batlát, annak megfelelően melyik állatot rejtette a csomag. A pólyát olykor Thot, vagy más isten alakja díszíti.

A mumifikált állatot többféleképpen helyezték el a temetőkben. Többségük agyagedénybe került. Van, amelyikre bronzból készült íbiszfejet és koronát illesztettek, olyan formában, hogy úgy néz ki, mintha emberteste lenne. Az is előfordult, hogy koporsóba helyezték. Ez lehetett íbiszformájú, vagy ládaalakú, aminek a tetején a madár szobra van.

Szakkarában több mint másfél millió íbisz múmia került elő. Elképzelhető, hogy az egyiptomiak mesterségesen keltették ki az íbisztojásokat. Napjainkban Firenzében található egy relief, mely a 18. dinasztia végére, vagy a Ramesszida korra datálható szakkarai sírból került elő. Ezen egy baromfiudvar ábrázolása van és a háziasított madarak között néhány íbisz is látható. Ez arra utal, hogy kis számban az Újbirodalomtól tartottak íbiszeket.

Mivel Thot egyik megjelenési formája, ezért számos íbisz szobor készült kultikus célból, többnyire fogadalmi ajándékként mely gyakran a hieroglifa () alakját követi, ugyanakkor előfordul, hogy guggoló testhelyzetben ábrázolják. A testet általában festett fából, alabástromból vagy más világos színű kőből készítették; a fej, a nyak, a lábak és a szárnyak végének dísztollai sötétebb anyagból készültek, annak érdekében, hogy ennek a madárfajnak a természetes színét tükrözze.

A guggoló madarat ábrázoló szobrok esetében az íbisz olykor egyedül jelenik meg, de gyakrabban Maat istennővel együtt, aki miniatűr alakban a madárral szemben ül. Előfordul, hogy Maatot csak a jellegzetes fejéke, a toll szimbolizálja. Utóbbi típus amulett formájában is létezik és Thot bírói – a túlvilági ítéletnél – a szív mérlegelése jelenetben betöltött szerepére utal. Az íbisz amulettnek egy különleges csoportja, amikor a kuporgó íbisz csőre alatt Maat tolla van, ugyanakkor a felfüggesztő lyuk úgy van kialakítva, mintha a madárnak hosszú, a tarvarjúra jellemző fejtollai volnának. Mivel a tarvarjú az akhot, az üdvözült halottat jelöli, ez az amulett Thot túlvilági ítéletnél betöltött szerepe mellett már annak kedvező kimenetelét is felidézi.

Előfordul olyan szobortípus is, ahol az íbisz együtt jelenik meg Hórusz két alakjával – a gyermek és a Kettős Koronát viselő, sólyomfejű Hórusszal. Ez feltehetőleg Thot tanító és gyógyító aspektusát idézi fel.

Az íbiszt Ptahhal, Ozirisszel, Imhoteppel, valamint Hathor és Nephthüsz istennővel is kapcsolatba hozták, így a madár ezekkel az istenségekkel összefüggésben is megjelenhet az ábrázolásokon.

Egyiptomban napjainkban is kísérleteznek a visszatelepítésükkel, így remélhetőleg hamarosan újra találkozhatunk ott ezzel az ókorban oly fontos madárral.

 

A tarvarjúnak (Geronticus eremita) vörös, csupasz pofája, csőre és lába van. Csőre ívelt, lefelé hajló. Tarkóján hosszú tollak vannak, melyeket izgalom hatására felmereszt. Tollazata zöldes fényű fekete. Költőterülete Törökország és Marokkó. A telet a Közel-Keleten és Afrika egyenlítőtől északra fekvő területein tölti. Egykor Közép-Európában is gyakori madár volt. A 16. században azonban kipusztult, főként fiókájának étkezési célú gyűjtése miatt. Súlyosan veszélyeztetett faj, jelenleg több visszatelepítési program is folyik, annak érdekében, hogy a tarvarjú újra költőfajjá váljon egykori elterjedési területén. A modern Egyiptomban csak alkalmankénti, véletlen látogató.

A szárazabb mezőket és folyó-, illetve patakparti területeket járja, ahol a növényzet alacsony, így könnyen észreveheti a táplálékául szolgáló gilisztákat, rovarokat, gyíkokat és egyéb apró állatokat. Mivel a madarak meghatározott mozdulatsorral üdvözlik egymást, amit hang is kísér, ezért a reggeli és az esti rajzásuk alkalmával könnyen magukra vonhatják az emberek figyelmét.

Az ókorban azonban lehet, hogy évente visszatérő látogatója volt a Nílus-völgynek, ahová költeni érkeztek. Jiri Janak szerint feltehetőleg márciusban érkeztek meg és júliusig maradtak. Amikor a Nílus vize alacsony volt és az aratás zajlott a madár ideális körülményeket talált. Ez azt jelentené, hogy a tarvarjú nem sokkal az áradás megérkezése előtt hagyta volna el Egyiptomot. Sziklás területen fészkel, Egyiptomban feltehetőleg a Nílus keleti oldalán.

Megtalálható az ókori Egyiptom hieroglif jelei között (). Az Óbirodalomtól a madarat az akh gyökerű szavak írására használták, az akh (Ax) leegyszerűsítve üdvözült halottat jelent. Az Óbirodalom idején kisméretű hieroglifáinak kidolgozottsága és festése sokszor tökéletesen visszaadja a madár jellemzőit.

Janak azt sugallja, hogy a madár és az akh létforma kapcsolata nem csak abban rejlik, hogy a szót a tarvarjú hieroglifával írták, hanem abban is, hogy az egyiptomiak a madárban a túlvilág követeit, az akhhok megtestesüléseit látták.

Ez idáig mindössze egyetlen biztosan azonosított tarvarjú csontváz maradvány ismert Egyiptomból, ami nagyon korai, mivel a Maadi kultúrából (i.e. 4000-3200) származik.

Legkorábbi ábrázolása egy Nagada III palettán van, ahol a paletta tetején jelenik meg két egymással szembeforduló madár, azonban, mivel a tárgy töredékes, az azonosítás bizonytalan. Megjelenésének egy másik korai példája, egy téglalap alakú, elefántcsont táblácskán található, mely Hierakópoliszból származik és a Predinasztikus kor végére, az Archaikus kor elejére datálható. Elképzelhető, hogy szintén tarvarjú ábrázolások találhatók néhány ugyanebből az időszakból származó, az abüdoszi U-j sírból előkerült csontcímkén is. Sematikus ábrázolása megtalálható apró pecséthengereken az Archaikus korban. Ennek egy különlegesen szép példája az a fából készült példány, mely az abüdoszi 511-es sírból került elő, és amelyen a madár szarvasviperák, nyársas antilopok és egy oroszlán társaságában látható.

Sírábrázolásokon csak alkalmanként fordul elő. Hiányzik az olyan jelenetekből, ahol víz-közeli, mocsaras területet örökítettek meg. Ennek valószínűleg az, az oka, hogy ez a madár a szárazabb területeken él. Két kivételt ismerünk. Az egyik Kaemnofret (5. dinasztia) masztabája, Szakkarában. A relieftöredék ma a Bonstoni Szépművészeti múzeumban van. A tarvarjú itt egy papiruszsás ernyővirágzatának tetején pihen a mocsárban. Ugyanilyen ábrázolása található Heszu-wer masztabájában Kom el-Hisnben, mely középbirodalom korabeli, a 12. dinasztia idejére datálható.

Alkalmanként megjelenik díszítő motívumként, különösen a 4. és 5. dinasztia temetkezési diadémjain. Közülük az egyik aranyból készült (Gíza, IV. dinasztia).

A templomfalakon megjelenő kultikus jelenetek között az Újbirodalomtól dokumentált egy rejtélyes rituálé, melyet napjainkban az egyiptológia Vogellaufnak[4] nevez. Tizenhét ábrázolása maradt fenn ennek a rituális futásnak templomokban és három magánemberek koporsóján. A legkorábbi közülük Hatsepszut idejére datálható, a legkésőbbi pedig kb. az i.e. 1. századra és a denderai Hathor templomban található.

A jelenetben azt látjuk, hogy a király egy istenség felé fut, a bal kezében egy tarvarjúval, a jobb kezében pedig három jogarral – ankh, dzsed és uasz. Néhány esetben ezeknek a jogaroknak a tetején egy-egy madár látható: a szent íbisz, a bagoly és a keselyű. Az uralkodó többnyire egy istennő felé fut, aki lehet Hathor, Basztet, Szatet, Ízisz és Weret-hekau, vagy pedig egy teremtőisten felé, mint Amon vagy Ré-Harakhty. Sajnos a kísérő szöveg nem határozza meg a kultikus cselekvést, amit a fáraó bemutat. A rövid szöveg így szól: „futás (vagy sietés) X istenhez, hogy ő (a király) bemutathassa az életet-adó (szertartást?) örökké.”[5] Az isten viszonzásul köszönti a királyt (mint fiát) és biztosítja támogatásáról.

Janak úgy véli, hogy a madár jelenléte Egyiptomban az I. Átmeneti kortól kétséges, hiszen ábrázolásai egyre sematikusabbá válnak, és már nem tükrözik vissza az élő madár jellegzetességeit. Továbbá nincs képi vagy szöveges bizonyíték arra, hogy a madarat tartották, tenyésztették, vadászták, vagy mumifikálták volna. Jelenlegi ismereteink szerint a Thot istennek ajánlott mumifikált íbiszek között nem fordul elő a tarvarjú.

 

Az európai kanalasgém (Platalea leucordia) főbb jellemezői a figyelemre méltó profil, a hosszú lábak és a nyak, valamint a hosszú, széles kanál alakú csőr. Testének tollazata teljesen fehér. A madár Európa egyes részein, Ázsiában, a Közel-Keleten, Mauritániában és Szomáliában költ. Dél-Európa egyes részein, Ázsiában, a Közel-Keleten és Afrikában az Egyenlítőtől északra telel. A modern Egyiptomban egész évben találkozhatunk vele. A Vörös-tenger partján fészkel, a Nílus-völgyben és a Deltában, a Fajjumban, illetve a Vörös-tenger partja mentén telel.

A kanalasgém meglehetősen gyakran szerepel ábrázolásokon, a madár feje egy ritka hieroglifa (), mely pq (pAq) hangértékkel rendelkezik, maga a pAq (ejtsd: pak) szó azt jelenti finom, vékony. A faj felülmúlhatatlanul szép ábrázolása található Khnumhotep Behi Hasan-i sírjában (XII dinasztia). A madár egy olyan jelenet részét képezi, melyben a sír tulajdonosa szigonnyal halászik egy papirusz-csónakból a mocsárban. A kanalasgém lefelé siklik a levegőben, hogy leszálljon egy ernyővirágzatra a sűrű papiruszrengetegben. Érdekesség, hogy a csőrt és a lábakat sárgára festették, pedig az élő felnőtt madáré fekete, a növendék madáré pedig rózsaszínes. Az 5. dinasztiától található meg a sírábrázolásokban, mint a papiruszbozót madárvilágának egyik tagja. Az ókori egyiptomiak madarászatok alkalmával ezt a fajtát is használták csalimadárként. Talán a legérdekesebb példája a madárnak egy kicsi, festett fa figura, mely III. Amenhotep (18. dinasztia) thébai palotájából került elő. A kanalas gém egy lábon áll. Úgy gondolják talán gyermekjáték lehetett. Jelenleg a brüsszeli Musees Royaux d' Arts et d' Histoire tulajdonában van egy relieftöredék, amin egy embertestű, kanalasgém-fejű istenalak látható. Felirat hiányában nem tudjuk, hogy Thotról, vagy más istenről van-e szó. A Deir el-Bahariban előkerült relief datálása is bizonytalan, egyes kutatók úgy vélik 18. dinasztia korabeli, mások szerint a Későkorból (26. dinasztia) származik.

 

 

Képek:

Vogellauf rituálé a Karnak templom hüposztil csarnokában. A kultikus cselekmény ezúttal Weret-hekau istennő számára történik.

Íbisz szobor a Későkorból.

Vörös agyag korsó a 30. dinasztia idejéről. Íbisz múmia számára készült, a felső pereme letörött, fehér stukkóréteg nyomait mutatja. © Petrie Museum

 

 

Íbisz múmia a Római korból, lelőhelye Théba. © Petrie Museum

 

 

 

 

Ajánlott linkek:

1. Ez a jelenet Khnumhotep sírjából származik. Jobb oldalon, a papirusz-rengetegben látható rajta egy szent-íbisz.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f2/Beni-Hassan-KhnoumhotepII.jpg

 

2. Howard Carter festménye, melyen Khnumhotep II sírjában található szent íbisz látható:

http://farm7.static.flickr.com/6136/5990919885_9ddf2efb03.jpg

 

3. A Brooklyn Múzeum tulajdonában lévő Késő kori fajansz íbisz:

http://www.brooklynmuseum.org/opencollection/objects/19153/Small_Figure_of_an_Ibis

 

4. Későkori íbisz-szobor (kb. i.e. 6. század). Az állat lába nyaka, feje, koronája és dísztollai ezüstből készült a teste stukkóval borított fa, a szemei üvegberakásosak. Magassága 32,2 cm

http://www.museum.go.kr/NMK_DATA/tag/Egypt_img25-%281%29.jpg

nagyobb méretben itt:

http://australianmuseum.net.au/Uploads/Images/8117/23%20%20Thoth%20as%20an%20Ibis_big.jpg

 

5. Ez is egy későkori íbisz szobor, mely aranyból és karneolból készült. A müncheni Egyiptomi múzeumban látható:

http://www.flickr.com/photos/26330013@N08/7167280783

 

6. Bronz íbisz-koporsó a Későkorból:

http://www.britishmuseum.org/collectionimages/AN00381/AN00381926_001_l.jpg

 

7. Az alábbi képen a Fiztwilliam múzeum rendkívül szépen bandázsolt íbisz-múmiáját (E.151.1914) láthatjátok. Lelőhelye feltehetőleg Abüdosz. A múmiapólyát az íbisz-fejű Thot isten ülő alakja díszíti.:

http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/explorer/index.php?qu=ProductionPlaceName:egypt&oid=62984

 

8. Csodálatos íbisz koporsó a Ptolemaiosz korból. Az állat teste fából készült, aranyozták. A fej és a lábak és ezüstből vannak, a szemek pedig hegyikristály berakások. Az igazán különleges felvételeken meg lehet nézni a testébe rejtetett íbisz-múmiát is.:

http://www.brooklynmuseum.org/opencollection/objects/3532/

 

9. Íbisz múmia a Római kor elejéről, Abüdoszból:

http://www.brooklynmuseum.org/opencollection/objects/8647/

 

10. Az ún. íbisz paletta:

http://xoomer.virgilio.it/francescoraf/hesyra/palettes/ibis.htm

 

11. Óbirodalom korabeli diadém tarvarjú ábrázolásokkal:

http://www.ancient-egypt.co.uk/boston/artefacts/images/boston_03_2006%20572.jpg

 

12. Relief töredék kanalasgém-fejű istenalakkal (sajnos vízjeles, de mivel különleges ábrázolásról van szó, érdemes megnézni):

http://www.glowimages.com/_snippets/previewimage/temp/glowimages_55425124.jpg

 

 

Felhasznált irodalom:

Patrick F. Houlihan – The Birds of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press)

Richard H. Wilkinson: Reading Egyptian Art – A Hieroglyphic Guide to Ancient Egyptian Painting and Sculpture (Thames and Hudson)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band III

Charlotte R. Clark – The Sacred Ibis (The Metropolitan Museum of Art Bulletin, www.jstor.org)

Jiri Janak - Spotting the Akh. The Presence of the Northern Bald Ibis in Ancient Egypt and Its Early Decline:

http://www.academia.edu/894641/Spotting_the_Akh._The_Presence_of_the_Northern_Bald_Ibis_in_Ancient_Egypt_and_Its_Early_Decline

 

 

 


 

[1]

[2]  - txn;  - hbj

[3] Fogadalmi.

[4] Német szó, szó szerinti jelentése madárfutás.

[5] Angolból fordítva Jiri Janak - Spotting the Akh. The Presence of the Northern Bald Ibis in Ancient Egypt and Its Early Decline című publikációjából.