Gémek (Ardea)

Az Ardea a madarak osztályának gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe és a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó nem. A gémfélék közös jellemzője a hosszú láb, hosszú tőrszerű csőr és a kecses, S-alakú, hosszú nyak. Szárnyuk széles, lekerekített, farkuk rövid. A nemek többnyire hasonlóak, de a hímek valamivel nagyobbak, mint a tojók. A dísztollak többnyire a fej vagy a szárnyak meghosszabbodott tollai.

A modern Egyiptomban az Ardeák 3 faja fordul elő. A szürke gém (A. cinerea) a költési időszakban, a Nílus Deltában és a Vörös tenger partján él. Télen a Nílus-völgyben, a Dakhla, a Kargha és a Síwa oázisban is előfordul. Az óriásgém (A. goliath) ritka téli látogató a Vörös tenger partján. A vörösgém (A. purpurea) szintén téli látogató a Nílus-völgyben, a Deltában, a Fajjumban, a Dakhla és a Kargha oázisokban.

A gémfélék az ókori Egyiptom sírábrázolásai mellett a hieroglif jelek között is megtalálhatók. Hieroglif jelként a szürke gém előfordul álló (G31) és guggoló (G32) madárként, emellett csőrében[1] hallal is. A 4. dinasztiától az egyik leggyakrabban ábrázolt madarak egyike, feltűnik világi és vallási jelenetekben egyaránt. Sokszor kapcsolódik madarászat jelenetekhez, mocsár jelenetekhez. Az óbirodalmi masztabák madarászat jelenetei azt sugallják, hogy háziasították őket azért, hogy csaliként használhassák a vad madarak befogásához. Ez a madárfogási technika napjainkban is megtalálható a Deltában. Előfordul, hogy élő madár helyett fa gémmodellt használnak. Emellett a vad gémek szinte állandó szereplői a mocsárábrázolásoknak is. A festékmaradványok alapján ezek a madarak szürke gémekként azonosíthatók.

A gémnek mitológiai szerepe is van, a teremtéssel áll kapcsolatban. Egy mítosz szerint Atum, teremtőisten gémként, azaz benu (bnw) madárként – melyet a klasszikus világban főnixként ismerünk – manifesztálódott, amikor kiemelkedett az ősvízből és első alkalommal mutatkozott meg az ősdombon. A Koporsószövegekben Atum egyik jelzője a „Nagy benu Héliopoliszban”. Az hogy a madár megkapja az „önmagától keletkező” (xper Ds.f) jelzőt, feltehetőleg a Napistennel való azonosításából ered.

.

A benu az Óbirodalom idején még egy kisebb madárra, talán barázdabillegetőre emlékeztet, a Koporsó-szövegekben azonban már inkább gémfélére hasonít.

Neve feltehetőleg a wbn (felemelkedni, felragyogni) és a bnbn szavakkal áll kapcsolatban, de pontos jelentése nem ismert. Ez a madár nem csak a nap reggeli felkelését szimbolizálta, hanem az ember túlvilági újjászületését is. A Koporsó-szövegekben a halott akadálytalan mozgását hozzák vele kapcsolatba. Egy II. Ramszesz korabeli hárfásdalban az elhunyt hangját az isteni benu hangjáéhoz hasonlítják. A Halottak könyve késői változatába bekerül egy mondás, melynek címe: „A benu alakját felvenni”.

Kapcsolata a szed-ünneppel és az ised-fával azt mutatja, hogy a hosszú uralkodási idő szimbóluma volt. A római korban az örökkévalósággal való kapcsolata az Uroborosz-kígyóval történő asszociációban jut kifejezésre: Egy mágikus gemmán egy főnix látható, melyet farkába harapó kígyó fog körbe. Az éjszakai égbolton a Vénusszal hozták összefüggésbe, melyet néha benunak neveztek, illetve az asztronómiai ábrázolásokon benuként jelenítettek meg.

Kapcsolatban állt az áradással, a Koporsó-szövegek szerint a benu uralja a folyót,[2] az áradás szót (baHw) pedig egy a madarat halmon (feltehetőleg az ősdombon) ábrázoló hieroglifával írták (G32).

A főnix mítoszok egyes verzióiban a madár otthona egy távoli, egzotikus ország, talán ezért kötik Punthoz. Egy elephantinéi felirat szerint ő „az isteni benu, aki átrepüli Puntot”.

A madár megjelenését szerencsés ómennek tartották.

Megjelenik a túlvilági papiruszok vinyettáin illetve számos ramasszida kori thébai sír falán. A túlvilági kontextusban megjelenő benu tollazati és más jellemzői nem teljesen autentikusak, azonban számos közülük a szürke vagy a vörös gém jegyeit hordozza magán. Jellegzetes a fejet díszítő két hosszú toll. Színe általában világoskék, vagy szürkés. Későbbi leírások szerint tollai arany és vörös színűek. Fején általában Atef-koronát, vagy a Napkorongot visel. Előfordul fél antropomorf és teljes emberalakú ábrázolása is. Egy mitologikus papiruszon gémfejű férfiként ábrázolták[3]. Medinet Habuban sólyomfejű férfiként, Edfuban pedig megjelenik teljes emberalakban egyszer trónon ülve, egyszer pedig állva, múmiapólyában. A Római korban glóriával a feje körül is ábrázolták.

Atumon kívül más istenekkel is kapcsolatba hozzák, például azonosítják a Napisten egy másik alakjával, Rével[4], de a Túlvilág urával, Ozirisszel is, mindkét isten bája is lehet. Ré-t nevezik benunak a benut pedig ábrázolták Ré alakjában sólyom-fejű férfiként. Ozirisszel való azonosítása a Koporsó-szövegekig nyúlik vissza, mely szerint „a Nagy Benu Héliopoliszban Ozirisz[5]”. A Jumilhac papirusz szerint pedig a Túlvilág ura képes volt benu madárrá változni. Két későkori szöveg szerint fűzfán született a nagy palotában, Héliopoliszban. Fűzfával – mely Oziriszhez és a Napistenhez is köthető – való kapcsolatára már korábban is történik utalás a Chester Beatty papiruszon[6]. Olykor fűzfán megpihenve is ábrázolták.

Rajtuk kívül Hathorral és Amonnal is kapcsolatba hozzák. Az Edfui Hórusz egyik alakjaként Hathor apja is lehetett. Alkalmanként Felső-Egyiptomot is szimbolizálta.

Kultuszának központja Héliopoliszban volt. Hwt bnw-t már a Piramis-szövegekben is említik. Emellett jelentős temploma volt a 7. Felső-egyiptomi nomoszban Hu[7] közelében. A Hwt bnw, azaz, a Benu Háza helyiségnév megtalálható a 18. Felső-egyiptomi nomoszban is. Tisztelték még Hierakónpoliszban, Edfuban és Szaiszban.

A benu madár megjelenik egy amulett-típuson is, a szív-amuletten[8]. Ez az amulett-típus az Újbirodalom idején még ritka. A legkorábbi biztosan datálható, nem királyi példányok, Ehnaton vezírjének, Aper-elnek a szakkarai sírjából kerültek elő. Körvonaluk majdnem kerek, viaszból formázták meg őket, mindkettőt benu-madár ábrázolás díszíti. Tutankhamon temetkezési mellékletei között egy aranyból készült, berakásos példány található. Feltehetőleg ugyanerre a korra datálhatók a fajanszból készült, hasonló dekorációval ellátott példányok. A szív-amuletthez kapcsolódó Halottak könyve 29B mondásában így szól az elhunyt: „Én vagyok a Benu-madár, Ré bája.”

Ajánlott link:

Tutankhamon szív-amulettje:

http://www.flickriver.com/photos/theheartindifferentkeys/2931175147/

Felhasznált irodalom:

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band IV. 1030-1039

Carol Andrews - Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

Patrick F. Houlihan – The Birds of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press)

Richard H. Wilkinson: Reading Egyptian Art – A Hieroglyphic Guide to Ancient Egyptian Painting and Sculpture (Thames and Hudson)