Szamár

A szamaraknak a fáraókori Egyiptomban fontos szerepe volt, ők voltak a Nílus-völgy legfontosabb teherhordói. Napjainkban is találkozhatunk Egyiptomban az autók között közlekedő, hátukon főként cukornádat szállító vagy megrakott szekeret húzó szamarakkal.

A Római kor előtt úgy tűnik, három vadszamárfajta élt Afrikában. Az egyik Északkelet-Afrikában, egy másik Északnyugat-Afrikában és a szomáliai faj (e. africanus somaliensis). Az északkelet-afrikai faj (núbiai szamár) Núbiától legalább Felső-Egyiptom déli részéig és Kelet-Szudántól a Vörös-tengerig fordult elő.

A vadszamár karcsú és a lóhoz hasonló állat, a feje nagy, a füle hosszú. Háta és oldalai halványszürke színűek, némi vöröses árnyalattal, a lábak halványabbak. A szemgyűrű, az orr, az állkapocs alsó fele és a has fehér. Rövid sörénye van. A farka hosszú és bojtban végződik. A felnőtt állat vállmagassága 115 és 125 cm között van. Vállukon általában fekete csík fut. A núbiai fajon a szomáliaival ellentétben nincsenek csíkok a fejen, a nyakon és a lábakon.

A vadszamarak kisebb csordában élnek, távoli, száraz vádikban és síkságokon, ahol a növényzet szárazságtűrő. Patájuk jól bírja a sziklás talajt is. Általában naponta isznak vizet, de két-három napot is túlélnek nélküle. Mint más félsivatagi állatok, a nap legnagyobb részét árnyékban töltik és főként a kora reggeli, a késő délutáni és az esti órákban aktívak.

Az afrikai vadszamár ma már csak alkalmanként fordul elő Egyiptomban, a Keleti-sivatag legdélebbi részén.

A történelmi idők kezdete előtt sivatagi sziklarajzokon találkozhatunk vadszamár ábrázolással, de megtalálhatók az elefántcsont késnyelek dekorációs motívumai között is. A sivatag vadjai között például Ukhhotep (12. dinasztia) sírjában fordulnak elő, ahol két helyen is éppen ellő állatot örökítettek meg, az egyik esetben az éppen megszülető szamarat sajnos elragadja egy róka. Hasonló jeleneteket láthatunk később a 18. dinasztia idején Montuherkhepesef és Kenamon sírjában. Egy festett ládán, mely Tutankhamon sírjából származik, a kocsiján álló király íjjal terít le sivatagi állatokat, köztük vadszamarat is. Hasonló jelenetben megörökítették III. Ramszeszt is.

Csak a vadszamárnak (equus africanus) és a házi szamárnak (e. asinus) van azonos kromoszómaszáma és ennek a két fajtának a keresztezéséből jönnek létre termékeny utódok, mely bizonyítja, hogy az e. africanus az őse a házi szamárnak. A tudósok egy része úgy gondolja Egyiptom volt a szamár háziasításának eredeti helyszíne, habár valószínűleg nem maga a Nílus-völgy. Kereskedelemmel foglalkozó nomád csoportok a házi szamárral megnövelhették utazási távolságukat és rakományuk mennyiségét, ezáltal lakóközösségek nagyobb körét vonva be a kereskedelmi hálózatba. Számos bizonyíték utal arra, hogy a házi szamarat előbb a füves pusztákon használták majd utána a Nílus-völgyben.

Az ókori egyiptomiak a szamarat iának[1] (aA) nevezték, mely nyilvánvalóan hangutánzó szó. Ez a szó gyakran fordul elő szamárrakomány jelentésben is. Ez egy bizonytalan mértékegység, mely az alaktalan és viszonylag olcsó áruk mennyiségének jelölésére szolgált; egy olyan kifejezés, mely kétségtelenül visszatükrözi a szamár elsődleges funkcióját.

Egyiptomban a Predinasztikus kor közepétől fordul elő a házi szamár. Háziasításukat kb. i. e. 3600-ra teszik, a legkorábbi ábrázolásuk viszont ennél korábbi, az ún. Líbiai vagy Tehenu paletta hátoldalán látható, amit i.e. 4000-re datálnak. Szarvasmarhával és csavart szarvú juhokkal együtt örökítették meg őket. Úgy gondolják Líbiából származó zsákmányról van szó, ez azonban azt feltételezné, hogy a szamár háziasításának színhelye Líbia volt. A házi szamár színe halványabb, mint a vadszamáré és a fehér változatok is gyakoriak.

Maradványaik előkerültek Omariból és későbbi lelőhelyekről. Abüdoszban 10 szamárcsontváz került elő három predinasztikus téglasírból, melyek egy ismeretlen uralkodó temetkezési körzetéhez tartoznak. Vizsgálatok megállapították, hogy az állatokat teherhordóként alkalmazták, valamint azt is, hogy testük alaktana félúton van a vad és a házi szamár között.

Ábrázolásaik megjelennek pre- és kora dinasztikus áldozati palettákon. Predinasztikus elefántcsont fésűket is díszítettek szamár alakjával és ismert egy apró elefántcsont szamárfigura El Mahasna ugyanerre a korra datálható temetőjéből, de agyagedényeket is ékesítettek alakjukkal ebben a korban és később is

Az Archaikus korban Tarkhanban egy sírban három szamár csontjait találták meg,a temetkezés gondos módja miatt úgy gondolják, hogy az elhunyt kedvenc állatai lehettek.

Az Óbirodalom idejére a szamár már gyakori teherszállító volt, leggyakrabban is e tevékenység végzése közben ábrázolták őket. Láthatjuk, amint nagy zsákokban vagy kosarakban különböző mezőgazdasági termékeket visznek a hátukon, egy 5. dinasztia korabeli sírban, például egy szamár fiatal sivatagi gazellákkal teli kosarat cipel. De szállítattak velük kő nyersanyagot a bányából az építési területre, illetve ellátmányt a bányában dolgozó munkások vagy a fáraó hadseregének részére. A szamár körülbelül 200-300 kg súlyt tud rövid távolságra elvinni, kisebb súllyal nagy távolságokat képes megtenni. A tevék megjelenését megelőzően a kereskedelmi karavánok szamarakból álltak. A 6. dinasztia idején, Merenré uralkodása alatt egy expedíció, melyet Horkhuf vezetett, 300 tömjénnel, ébenfával és gabonával megrakott szamárral tért vissza Yamból.

Az ökörhöz és a juhhoz hasonlóan alkalmanként a gabona cséplését is elvégeztették velük, ahogy az Ti masztabájában (5. dinasztia) és Dzsehutihotep (12. dinasztia) sírjában látható, ritkán szántáshoz is használtak szamarakat. Az egyszerű egyiptomiak feltehetően meglovagolták őket, habár ábrázolásokon külföldieket látunk e tevékenység közben. Három óbirodalmi reliefen a sír tulajdonosát szépen kidolgozott hordszékben ülve láthatjuk, amelyet két egymás mellett haladó állat hátához rögzítettek. Két újbirodalmi szövegben utalnak arra, hogy a szamarak szekeret húznak.

A szamár számos részét használták orvosságként, mint a szőrét, zsírját, máját, vérét, csontvelőjét és ivarmirigyeit. Tejét is alkalmazták a gyógyításban.

A szamarak tenyésztésére utal, hogy gyakran hatalmas csordákban tartották őket. Egy 4. dinasztia korabeli írnok például feljegyzett egy 760 szamarat számláló földbirtokost. A tenyésztést bizonyítja az is, hogy ábrázolásokon gyakran láthatunk csikókat. A predinasztikus és néhány óbirodalmi jeleneten az állatok a vadszamárra jellemző színekkel jelennek meg. A vad és a korai háziasított forma könnyen felismerhető a sötét vállszalagról, ez az ábrázolás forma veszít gyakoriságából az Óbirodalom során, majd szinte teljesen eltűnik a Középbirodalomban és később. A későbbi történelmi korok illusztrációiban jól látszik milyenné vált a tenyésztett szamár; erősebb, nagyobb és világosabb színű lett.

A Túlvilág-irodalomban barátságos lényként szerepel a Halottak könyve 40. fejezetében szerepel, ahol az elhunyt „Távoltartja a kígyót, amelyik el akarja nyelni a szamarat”.[2] Alakját többnyire ellenszenves démonoknak kölcsönzi, melyek között vannak, akik a túlvilági kapukat és a holttestet őrzik.

A Középbirodalomtól Széthtel hozzák kapcsolatba. A káosz istenének szamárfejű ábrázolásai a Későkorban és különösen a Görög-római korban fordulnak elő.

A szamár mint a káosz megtestesítője nem csak Ozirisz, hanem a Napisten ellensége is. Egy verzió szerint 77 szamár zárja el az utat a Napisten előtt, amikor megkezdi utazását a Késtavon át. Szakhmet bünteti meg őket.

Szerepel állatszatírákban is, például, amint macska és marha tisztelik őt áldozati ajndékokat hozva, vagy amint saját temetésén hárfás dalt énekel.

Az ókori Egyiptomban a szamár átlagára viszonylag magas volt, nagyjából annyi, mint egy tehéné, vagy egy koporsóé, ezért a legtöbb földműves számára túlságosan drága volt. Sokan bérelték a szamarat, Deir el-Medinában például víz- és fahordók voltak a bérbeadók. Árban nem tettek különbséget a hím és a nőstény szamár között, értékük változását állapotuk és koruk határozta meg. Ennek ellenére jó befektetés volt szamarat venni, hiszen eltekintve makacsságától egy szamár körülbelül 40 éven át tud dolgozni, tartása egyszerű, mivel igénytelen állat, képes túlélni viszonylag kevés vízzel és szegény takarmánnyal.

Képek:

Készítette: Maatkara

Ajánlott oldalak:

A Kairói Múzeumban látható Nagada III korabeli paletta (C.G. 14238):

http://xoomer.virgilio.it/francescoraf/hesyra/palettes/tehenu.htm

Az Abüdoszban feltárt szamártemetkezésről találtok képet az alábbi linken:

http://www.thehistoryblog.com/archives/255

Ma a Chicago Művészeti Intézetben található az alábbi Óbirodalom korabeli (kb. i.e 2524-2400) relieftöredék, melyen szamárcsorda részletét láthatjuk.

http://www.flickr.com/photos/mharrsch/4471081808/

Egy francia magángyűjteményben található ez a 7,5 cm magas, türkiz színű fajansz szobrocska, mely a gyermek Hóruszt ábrázolja szamárháton ülve. Elképzelhető, hogy a szamár itt Széthet testesíti meg és így a fajansz plasztika Hórusz Széth felett aratott győzelmét szimbolizálja:

http://www.lessing-photo.com/dispimg.asp?i=080114+4+&cr=4&cl=1

Festett szamarak Ankhtifi sírjában (Középbirodalom):

http://1.bp.blogspot.com/-XYx5TmTQYZg/TtjktqimvXI/AAAAAAAAA7c/iyAoDnESlgk/s400/ankhtifi-9.jpg

Felhasznált irodalom:

Douglas J. Brewer, Donald B. Redford, Susan Redford – Domestic Plants and Animals, The Egyptian Origins (Aris & Phillips Ltd. – Warminster – Anglia)

Rosalind and Jack Janssen – Egyptian Household Animals (Shire Egyptology)

LÄ Band II 27-30

Dale J. Osborn with Jana Osbornová: The mammals of Ancient Egypt – The natural history of Egypt Vol. IV. (Aris & Phillips Ltd, Warminster, England)

Patrick F. Houlihan – The Animal World of the Pharaohs