Kutyák

Mint az egyik legkorábban háziasított állatok, a kutyák már a történelem előtti időkben feltűnnek az ember mellett.

Az egyiptomi kutyák eredetére vonatkozóan többféle elmélet létezik. Egyes kutatók szerint Elő-Ázsiából, a Sínai-félszigeten vagy a Vörös-tengeren keresztül kerültek Egyiptomba, mivel az első kutyacsont maradványok egy deltavidéki neolitikus településről, Merimdéből származnak, kb. i.e. 4800-ból. Sziklaábrázolásokon azonban már korábban feltűnik a kutya Núbiában és Felső-Egyiptomban. Ezek leggyakrabban pária kutyák, ami azt jelenti, hogy háziasított kutyafajták keveredéséből származnak, de fokozatosan visszavadultak.[1] Van, aki úgy véli, hogy a kutya és más állatok háziasítása Egyiptom területén történt. Eddig azonban a kutatók úgy tudták, hogy a kutyák őse, a farkas nem élt Egyiptomban. Michael Rice úgy gondolja, hogy az utolsó jégkorszak után, amikor vadászok és egyéb népcsoportok érkeztek keletről, nyugatról és délről a Nílus-völgybe, akkor őket már kutyafélék kísérték, amelyek kereszteződtek az itt őshonos sakálokkal. Eveline Zahradnik is elfogadhatónak tartja ezt az elképzelést. A kutatók nemrégiben DNS vizsgálat segítségével megállapították, hogy az egyiptomi sakál (Canis aureus lupaster) valójában az európai farkas egyik alfaja.[2]

Ábrázolásokból és feliratokból számos – az ókori Egyiptomban megtalálható – kutyafélét ismerünk. Az afrikai vadkutya (Lycaeon pictus) nagyon gyakran tűnik fel Protodinasztikus[3] palettákon. A hiénák, bár megjelenésükben a kutyafélékhez hasonlítanak, rendszertanilag a hiénafélék családjába tartoznak. Az ókori egyiptomiak HTt-nek nevezték és az Óbirodalomban húsuk miatt háziasították őket, ekkor még szerepelnek áldozati listákban is. A leggyakoribb vad kutyaféle a sakál volt (óe. wnS, sAb). Az egyiptomiak nem mindig tettek különbséget kutyák és sakálok között, néha még ugyanazt a szót is használták mindkét kutyafélére. A legkorábbi háziasított kutyát jelölő szavuk a 4. dinasztiától kimutatható tyezem (Tsm)[4], a Középbirodalomtól használták rájuk a hangutánzó ju (jw) és juju (jwjw)[5] ugatót és üvöltőt jelentő szavakat. Az Újbirodalomtól nevezték még őket behennek (bHn)[6] is. Egy kisebb kutyafajtára használták az Újbirodalomtól a ketket (ktkt)[7] kifejezést, míg a farkaskutyára az unesiu (wnSjw)[8] szót.

A kutyákat házikedvencként és őrkutyaként, de legfőképpen a vadászatban betöltött szerepük miatt tartották. Elképzelhető, hogy pásztorkutyaként is funkcionáltak.[9] Számos sírjelenet és sztélé ábrázolja a kutyákat gazdájukhoz közel, türelmesen ülve a székük alatt (4., 6. kép) és a vadászkutyákat (3. kép), amint tulajdonosukat kísérik a vadászatba. A Középbirodalomtól rendőrként is szolgáltak (5. kép), az Újbirodalom reliefjein pedig néha az uralkodót kísérik a csatába. Orvosi receptekben is szerepel a kutya. Az agár székletét például más összetevőkkel keverve duzzanatokra alkalmazták, a nőstény kutya menstruációs vére szőrtelenítésre szolgált. Egy az Ebers papiruszon olvasható hajnövesztő szer összetevői pedig: egy agárnőstény lába, datolyamagok, egy szamár patája és zsír.

Most nézzük meg, hogy csontmaradványok alapján hol voltak a legkorábbi kutyamaradványok Egyiptomban.

Alsó-Egyiptomban, a Predinasztikus kori héliopoliszi temetőben 48 embertemetkezés mellett 11 állattemetkezés volt, melyek közül 5-ben kutyák voltak. A csontvázak helyzete változó, némelyik össze volt gömbölyödve, mintha aludna. Sírmellékleteket nem helyeztek melléjük. A vizsgálatok megállapították, hogy legalább egy kutyát megöltek. Nem tisztázott, hogy házikedvencekről van-e szó, akiket tisztelettel eltemettek az ember közelében, vagy esetleg a nekropolisz szimbolikus őreiként funkcionáltak. A temető a Maadi kultúrából származik és a Nagada I – II. időszakra (kb. i.e. 3800 – 3200) datálható.

Maadiban egyetlen kutyasírt találtak, valamivel távolabb az embertemetkezésektől. Sírmellékleteket nem helyeztek mellé, szintén a Nagada I – II. (kb. i.e. 3800 – 3200) időszakára tehető.

Ugyanennek a korszaknak és kultúrának a temetője található Wadi Diglában, ahol szintén egy kutyasírt találtak. A sírmellékletekre vonatkozó adatok ellentmondásosak, a publikáció nem említ sírmellékletet, míg a rajzon a kutya feje mellett egy edény látható, a fotókon pedig edénytöredékek láthatók.

Haragehben a Nagada II kultúra végéről (kb. i.e. 3300 – 3200) származik a 410-es, erősen megrongálódott temetkezés, ahol úgy tűnik, együtt temettek el egy embert és egy kutyát.[10] Mellőlük gyékénymaradványok és körülbelül 4 db kerámiaedény maradványai kerültek elő.

Felső-Egyiptomban, Mostageddában a Badari kultúrára (kb. i.e. 5500 – 3800) datálható temetkezőhelyen került elő egy állatcsontváz, mely feltehetőleg kutyáé, gyékénybe tekerték és a feje délre nézett.

Badariban szintén a Badari kultúra idejéből származó 5113-as sírban egy kutyát is eltemettek, melyet gyékényszőnyegbe tekeretek, a feje délre nézett.

Ballasban, a feltehőleg Nadaga I idejére (kb. i.e. 3800-3550) datálható 394-es sírban az elhunyt mellett megtalálták egy kutya és egy gazella csontjait.

El-Mahasna temetőjében, mely korát tekintve a Nagada I. végére és a II. elejére tehető (kb. i.e. 3550-3400), található a H 23-as sír. Egy férfi végső nyughelye ez, akinek fakoporsójától nyugatra két gyékényszőnyegbe csavart kutya csontvázát találták meg. Koponyájukra fehér agyagból készített fokhagymavirágokat helyeztek.

Matmar településen, a Nagada II. kultúra végéről (kb. i.e. 3300 – 3200) származik az ovális 3128-as sír, mely egy férfi temetkezése és északi végében egy négyszögletes faládában egy kutya maradványait találták. Az összesen 40 kerámiaedény közül néhányat közvetlenül a kutya koporsójára helyeztek.

A Nagada II kultúra végére (kb. i.e. 3300 – 3200) datálható Naga ed-Derben a 7418-as sír. Az elhunyt egy fakoporsóban feküdt, mellette egy kutya csontvázát és egyéb sírmellékleteket találtak.

Abadiyeh hatalmas temetője a Nagada kultúra idején (I-III kb. i.e. 3800-3050) volt használatban, még nem tárták fel teljesen. Az átvizsgált sírok közül a B 119-es számúban került elő egy ember mellett egy kutya csontváza.

A nagadai T-jelű temetőbe a helyi elitet temették a korszak közepén és végén. Petrie említ egy gödröt, amelyben körülbelül 20 kutya csontvázát találták meg.

Adaima[11] nekropolisza a Nagada I-III korszakban folyamatosan használatban volt, még csak részlegesen feltárt. 5 kutyasírt találtak itt. Az állatokat bőrzsákban vagy gyékénybe tekerve temetették el. Az egyik kutya és egy malac sírját a temetkezésektől távolabb találták meg, míg a többit a település területén. Nemrégiben a temetőben újabb két kutyasírt fedeztek fel.

Hierakónpolisz kifosztott és erősen sérült temetőjét még nem tárták fel teljesen. Az eddig kiásott sírok közül hatból került elő összesen 22 kutya teljes csontváza. Emellett vannak olyanok is, ahol csak egy-egy kutyacsontot találtak. A temetőt a Nagada I-III idején folyamatosan használták.

A korábban már említett sziklarajzok mellett kutyaábrázolások nem sokkal később különböző tárgyakon is megjelennek. Ezek a korai ábrázolások szinte mindig vadászjelenetekhez kapcsolódnak. Az egyik legkorábbi tárgy, melyen már biztosan háziasított kutyákat láthatunk, az ún. Golenischeff-edény[12], mely a moszkvai Puskin Múzeum tulajdonában van. Felső-Egyiptomban került elő, és a Nagada I (kb. i.e 3900) időszakból való. Egy a kezében íjat tartó férfit látunk rajta, aki négy kutyát vezet pórázon. Ballasból származik többek között egy szép vörös és fehér váza, melyen kecske látható kutyákkal körülvéve, a tárgy jelenleg az Ashmolean Múzeumban található.

Ismerünk palettákat is kutya ábrázolással, köztük például a Nebui paletta[13], mely a Nagada kultúra végén készült. Itt két fán ülő sólyom mellett jelenik meg egy kutya. Figyelembe véve, hogy a sólyom az uralkodó szimbólumaként erős kultikus jelentéssel bírt, elképzelhető, hogy ebben az időszakban a kutya is hasonlóan jelentős kultikus szerepet töltött be.

A három egyiptomi sakálféle közül a Canis lupaster, közeli kapcsolatban van az Óbirodalomra jellemző vadászkutya típussal, melyre a tyezem megnevezést használták. A kora dinasztikus korban van bizonyíték arra, hogy ezt a fajtát délről, Núbia és Szomália területéről importálták. Szahuré piramisának felvezető útján található egy mészkőtömb, melyen egy punti expedíció visszatérése látható. A magukkal hozott állatok között kutya is szerepel. Ez vékony testalkatával, felálló hegyes végű füleivel és felkunkorodó farkával hasonlít a modern, közép-afrikai basenjihez. Ez a fajta rendszeresen feltűnik az ábrázolásokon, például a már említett Golenischeff-edényen vagy egy az I. dinasztia korából származó korongon, melyet Szakkarában találtak (2. kép). Ennek ellenére kétséges, hogy valóban gyakori volt. A csontváz bizonyítékok nagyrészt egy kisebb típusra utalnak, amely a mai whippethez hasonló.

Egyiptom történelme alatt számos fajtát tenyésztettek ki, jóllehet a sokféleség nem volt annyira nagy, mint a modern időkben. A közép- és újbirodalmi sírjelenetekben egy rövidebb pofájú, lelógó fülű, hosszú farkú fajtát láthatunk (9. kép). Kinézete megközelíti a modern, szomáliai salukiét. A korábban említettek mellett számos nem meghatározható típus is feltűnik, melyek például a mastiffokra vagy a tacskókra hasonlítanak.

Úgy tűnik azonban, hogy a legtöbb kutya pária vagy kóbor kutya volt, akik a házak körül éltek, de nem tartoztak gazdához. Hogy ezek vadak voltak, azt az Újbirodalom korabeli „Két fivér” meséje bizonyítja. Eszerint az idősebb testvér, mikor visszatért hitveséhez, aki becsapta „megölte feleségét és odavetette őt a kutyák elé”. Egy másik 19. dinasztia korabeli szöveg egy külföldre küldött hivatalnok megpróbáltatásait beszéli el: „Ha egy qedi-sörrel (teli) edényt kinyitunk és az emberek előjönnek, hogy kérjenek egy pohárral, (azonnal) 200 nagy kutya és 300 sakál – összesen 500 – terem ott, s ugrásra készen várakoznak a ház ajtaja előtt, minden alkalommal, amikor kilépek, mert megérzik az alkoholt, ha nyitva az edény”. Szerencsére, volt egy háziasított sakálja, aki újra és újra megmentette: "Mi lenne, ha nem lenne itt velem a házban Nehihu, a királyi írnok kis sakálja? Ő ment meg tőlük újra és újra, minden alkalommal, amikor kimegyek.”^[14] A kép, amit a történet fest, nyilvánvalóan túlzó; mindazonáltal elárulja, hogy a kutyáktól néha tartottak is.

A kutyát néha le is nézték alázatos, szolgai természete miatt. Amikor a fáraó a leigázott ellenségeket szemlézi, azok a következőt mondják: „Mi tényleg a kutyáid vagyunk”. Hasonló nézetet fejez ki egy kézműves, aki a thébai nekropolisz munkásainak sivatagi falujában, Deir el-Medinében élt. Vétkezvén, bevallja, hogy Ptah isten „idézte elő, hogy olyan legyek, mint a kóbor kutyák, az ő kezében vagyok”.

Ahogy egy újbirodalom korabeli írnoki útmutatás megállapítja, „a kutya engedelmeskedik a szónak, és gazdája mögött sétál”. A kedvenc kutyus szimbolizálja a hűséges csatlóst. Egy középbirodalmi hivatalnok úgy jellemzi magát, mint „egy kutya aki a sátorban alszik, egy vadászkutya az ágy alatt, akit szeret az úrnője”.

Nem meglepő ezek után, hogy a kutyák egyéni neveket kaptak, körülbelül 80 ilyet ismerünk. Ezek utalhatnak színekre, mint a „Fekete” vagy az „Ébenfa”. Jellemre, mint a „Jó pásztor”, a „Megbízható” vagy a „Bátor”. Illetve olyan fizikai tulajdonságokra, mint például a sebesség („Északi szél”, „Antilop”). Némelyiknek egy sorszám volt a neve („Ötödik”, „Hatodik”), hasonlóan a római Quintus és Sextus keresztnevekhez, talán ez jelölte a pozíciójukat az alomban. Hogy a „Haszontalan” elnevezés sértés-e vagy egy szeretetből adott név már sohasem tudjuk meg.

Különböző sztéléken ahol az állat neve említve van, az idegennek tűnik, leginkább líbiainak, de néhány núbiai is akad köztük. Egy híres példa erre a 11. dinasztia egyik fáraójához, II. Antefhez kapcsolódik. Ebben az esetben a kutyák mellett idegen nevük és azok egyiptomi megfelelője is szerepel, mintha a csapatot mindkét névváltozatukon szólították volna. Hogy kutyák líbiai és núbiai adók részeként is kerültek be Egyiptomba, azt szöveges bizonyíték is tanúsítja.

Szokás volt, hogy a gazdik eltemették elpusztult kedvencüket, néha gyékényszőnyegre fektették őket a saját sírjukban, vagy magukkal vitték őket a szarkofágjukba. Nem volt ritka, hogy sztélét emeltek csontvázuk fölé, erre már az 1. dinasztia idejéről van példánk Abüdoszból (1. kép), amikor a királyt még egész udvartartása elkísérte a túlvilágra. Egy óbirodalmi sztélé tanúsága szerint különleges temetésben részesült egy királyi őrkutya: „A kutya, ki egykor Őfelsége felett őrködött. Neve Abutiu. Őfelsége elrendelte, hogy temessék el, adjanak számára szarkofágot a Kincstárból, valamint nagy mennyiségű finom szövetet, tömjént és illatos olajat. Őfelsége sírt építetett számára a sírkészítők csapataival. Őfelsége azért tette ezt számára, hogy ellátott legyen.”[15]

A Középbirodalom korából fennmaradt egy kutyakoporsó, mely egy nőstény kutyáé volt, a következő felirat áll: „úrnője szeretettje”.

Maiherperi (18. dinasztia) thébai sírjában két, többszínű bőrből készült, szegecsekkel díszített nyakörvet találtak, dekorációjuk állatmotívum. Maguk a kutyák nem kerültek elő (8. kép). A Királyok Völgye 3 állatot rejtő sírjának egyikében, a KV50-ben egy kutya és egy majom múmiáját találták meg. Az Edward R. Ayrton által 1906. januárjában felfedezett kis kamrák talán II. Amenhotephez kapcsolódnak, mivel az ő sírja (KV35) közelében találhatók.

A görög történetíró, Hérodotosz említést tesz a kutyák sírba való elhelyezésének szokásáról az ő idejében. A Görög-római korban a kutyákat Anubisz istennel azonosították, ezért mumifikálták és ünnepélyesen eltemették őket. Nemrégiben kezdték meg a szakkarai kutyakatakombák teljes feltárását[16], ahol mintegy 8 millió állatmúmia nyugszik. Eddig megállapították, hogy különböző fajtákat mumifikáltak, illetve, hogy a kutyafélék mellett macska és mongúz múmiák is vannak. A katakombát Anubisznak szentelték.

Mindezek bizonyítják, hogy mennyire nagy becsben tartották a kutyákat, az ember legkorábbi hű tárást Egyiptom egész történelme során.

Néhány az ókori Egyiptomból ismert kutyanév hieroglif írása:

Ajánlott linkek:

1. A Metropolitan Múzeumé ez az állatmotívumokkal díszített fésűtöredék, mely a Nagada kultúra végére (kb. i.e. 3200-3100) datálható. Állatok vonulnak rajta, köztük kutyafélék is:

http://www.metmuseum.org/collections/search-the-collections/100000267?img=0

2. A Maiherperi sírjában talált nyakörv színesben:

http://www.nefershapiland.de/images/Hundehalsband_Maherpra.jpg

3. A Metropolitan Múzeum honlapján ajánlok egy a 19-20. dinasztia idejére datálható, mészkő osztrakont a figyelmetekbe. Az uralkodó kutyája segítségével öl meg egy oroszlánt. A festett mészkő osztrakont Théba nyugati partján, a Királyok Völgyében találták meg:

http://www.metmuseum.org/toah/hd/nking/hod_26.7.1453.htm

4. Szintén a Metropolitan Múzeum honlapján találtam ezt az elefántcsont vadászkutyát. Szája belsejét pirosra, szemeinek körvonalát és tappancsainak alját feketére festették. Újbirodalom, 18. dinasztia, III. Amenhotep uralkodása (kb. i.e. 1390-1353).  A szája nyitható a hasa alatt látható fogantyú segítségével. Az állat farka sajnos elveszett. Értékes alapanyaga miatt feltehetőleg nem gyermekjátékról van szó. Templomfalakon és királyi tárgyakon találkozunk azzal a jelenettel, amikor a király oroszlánra vadászik, és ebben vadászkutyája van a segítségére. Ez a jelenet az uralkodó erejét, bátorságát és káosz - amelyet az oroszlán testesít meg - feletti győzelmét fejezi ki. Ezt a vadászkutyát egykor talán egy király sírjában helyezték el, hogy mágikusan segítse urát a túlvilágon.

http://www.metmuseum.org/collections/search-the-collections/544519?img=1

Képek:

Készítette: Maatkara

Felhasznált irodalom:

Rosalind and Jack Janssen, Egyptian Household Animals; Shire Publications LTD, 1989

Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden, 1972-86), 77-82

Nicholas Reeves, Rochard H. Wilkinson - The Complete Valley of the Kings, Thames and Hudson, 2002

Eveline Zahradnik – Der Hund als geliebtes Haustier im Alten Ägypten (Berlin, 2009)