Állatvilág 3.

A rovarok között a gazdaságilag hasznosított méh[1] és a Napisten egyik alakjaként tisztelt skarabeusz[2] a legismertebb. A bökőlégy kitartó támadókedve miatt az Újbirodalomtól a bátorság szimbóluma, nemesfémből készült képmásuk pedig katonai elismerés volt. Ugyanakkor légy amuletteket már a predinasztikus Nagada II korszak (kb. i.e. 3100[3]) temetkezéseiben is találtak. A legkorábbi példányok kőből készültek, főként szerpentinből, illetve mázas és máz nélküli szteatitból, az Óbirodalom végétől pedig már karneolból, lazúrkőből is megformázták. Az ametiszt légy amulettek a Középbirodalomra datálhatók, míg az üvegből készültek az Újbirodalom idején tűnnek fel. A legszebben kidolgozott példányok azonban aranyból vannak, közülük néhány aranylemez légy az I. Átmeneti korból származik, de főként az Újbirodalomra jellemzők. Ahhotep királynő sírjában különösen szépen kidolgozott arany és elektrum legyeket találtak, III. Thotmesz feleségeinek örökhajlékából pedig nem kevesebb mint 33 került elő. Nem ritka az sem, hogy sok apró légy egymás mellé van felfűzve egy aranyláncon. Kérdéses, hogy minden ilyen aranyból készült légy katonai kitüntetésként értelmezhető-e, különösen abban az esetben, amikor egy láncon számos ilyen állat van felfűzve. Azok, amelyek más anyagból készültek és az Újbirodalomnál korábbiak biztosan amulettek, bár, hogy milyen célból viselték és helyezték a sírba az kérdéses, talán termékenységet reméltek tőle, de az is lehet, hogy tisztán apotropaikus céljuk volt, hogy elhárítsák ezeket a bosszantó és betegségeket is terjesztő állatokat. Ugyanakkor az állat rendelkezhetett isteni jelleggel is, erre utalnak azok a légy amulettek, amelyeken az állat fejét más teremtményére, például sólyoméra cserélték.

Az ízeltlábúak törzsébe, azon belül pedig a Lepidopterák rendjébe tartozó szép, színes lepkékkel rendszeresen találkozhatunk a mocsári jelenetekben. A papirusz szálak felett repdesnek szelíden, vagy éppen virágokból lakmároznak a hatalmas ernyők alatt. Az Óbirodalomból a Görög-római kor végéig megtalálhatók a sír- és templomábázolásokon. Néhány esetben, amikor színűk is megőrződött, egyiptomi tigrislepkeként (Danaus chrysippus) azonosíthatóak. Az Óbirodalomtól a lepkék a női ékszerek visszatérő dekorációs elemei is. Kheopsz édesanyjának, I. Hetepherésznek (4. dinasztia) több olyan ezüst karkötője volt, melyeket sematikus lepkéket ábrázoló berakással díszítettek. Ezek aknasírjából (G7000 X) kerültek elő, és jelenleg a kairói Egyiptomi Múzeumban, valamint a bostoni Szépművészeti Múzeumban láthatók. A 12. dinasztia korában élt Khnumet hercegnő dashuri sírjából egy aranyból készült lepkemedált találtak, mely ugyancsak Kairóban van kiállítva.

Szintén az ízeltlábúak törzsébe, azon belül pedig a pókszabásúak osztályába tartozó skorpió a történelem előtti időkben uralkodó név vagy szimbólum, emellett Szelket istennő szent állata is, akit már az 1. dinasztiától bizonyítottan tiszteltek. Érdekes, hogy az anyaállatok utódjaikat az első néhány hétben a hátukon viszik. Ha valamilyen okból lepotyognak, akkor az anya megkeresi őket és újra a hátára engedi a majdnem átlátszó kicsiket, eközben más skorpió kicsinyét is sajátjaként fogadja el.

I. Hetepherész karkötője töredékes állapotban került elő. Az alábbi képen látható az eredeti, és az az alapján készült reprodukció is.:

Vannak olyan állatok, melyek bár az Óbirodalomban, vagy később eltűntek a vadonból, mégis előfordultak Egyiptomban, mert adók részeként érkeztek az országba délről, Núbiából. Az Újbirodalom idején pedig kereskedelmi expedíciók indultak még délebbre is, Puntba.

Ábrázolások alapján a délről, Núbiából érkező állatok között megtalálhatók a szarvasmarhák, a lógó fülű vadászkutyák, a zsiráf, az oroszlán, a leopárd, a gepárd, a strucc, a szavannacerkóf és az Anubisz-pávián. A galléros pávián Puntból származik. A cerkófmajmot olykor úgy örökítették meg, hogy a zsiráf nyakán mászik. A gepárdok és számos majom visel nyakörvet. A fiatalon befogott gepárdot nem nehéz megszelidíteni, az azonban nem bizonyított, hogy ezeket esetleg hajtóvadászatokon használták-e.

A 18. dinasztia idejéről Serabit el Khadimból[4] előkerült egy festett cserép, amelyen egy ragadazó macskaféle látható, melyet Zeuner szerválként azonosított. Ez az etióp régió vadmacskái közé tartozik, amely az Újbirodalomban már biztosan nem élt a Sínai-félszigeten, ezért délről kellett, hogy érkezzen.

Az Armantban található Montu-templom reliefjei szerint Núbiában, III. Thotmesz korában még éltek orrszarvúk. Az egyik jelenetben az uralkodó nyilakkal ejt el egy példányt, a másikban, mely a templom pülonján található, núbiai adók részeként érkezik.

Az elefántok hiányoznak a délről adóként érkező állatok sorából, azonban agyaraikat rendszeresen hozták a núbiaiak. Ezzel szemben a Szíriából és így keletről érkező állatok között Rekhmiré sírjában – aki III. Thotmesz és II. Amenhotep uralkodása idején a vezíri pozíciót töltötte be – szerepel a szíriai elefánt (Elephas maximus asurus), mely feltehetőleg az indiai elefánt az időszámításunk előtti első évezredben kihalt alfaja. III. Thotmesz 120 ilyen elefántot ejtett el Kádestől északra, Nijában. Ugyanebben a jelenetben egy nyakörvet viselő szíriai medvét (Ursus arctos syriacus) is vezetnek az adót hozók. Az egyiptomiak már az Óbirodalom során találkoztak ezzel az állattal Szíriában, és zsákmányként magukkal hozták. Palesztina és Szíria hegyeiben nem számított ritka vadnak, mára azonban szinte teljesen kihalt ezekben az országokban. A különböző gazellák és antilopok a keletről érkező adók között is megtalálhatók.

III. Thotmesz karnaki templomának botanikus kertjében a szíriai állatok között számos madár is megtalálható, melyek azonosítása azonban sok esetben bizonytalan. Feltehetőleg megtalálható közöttük például a kígyónyakú madár, a csigaforgató, a füstös cankó, a bíbic, és egy nagyobb testű keselyű, valószínűleg füles keselyű.

Említettem már, hogy Hór-Aha um el-kabi temetkezéséből arra következtethetünk, hogy az uralkodó oroszlánokat tartott. Későbbi korokból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy nem csak ő tett így. Ezekről bővebben a nagymacskákról szóló cikkemben lesz szó.

Qantirban, melyet az egyiptológusok egy része az ókori ramesszida fővárossal, Per-Ramszesszel azonosít, felfedezték egy palotaépület maradványait is. Meglepetésükre egy olyan állat csontjait találták meg itt, amely igazán megfelel az uralkodó erejének demonstrálására, egy elefántbikáét. Sajnos pontosan nem sikerült megállapítani, hogy melyik fajtáról van szó, de inkább afrikai elefánt lehetett, mint indiai vagy annak egyik alfaja, a szíriai.

Más csontleletek arról tanúskodnak, hogy az uralkodó vadásztrófeákat gyűjtött, ilyenek a különböző gazella- és antilopszarvak, sőt egy zsiráf lehúzott bőre is. Utóbbira abból következtettek a kutatók, hogy mindössze az állat homlokcsontjának az a része került elő, amelyet általában rajtahagynak az állat lenyúzott bőrén.

A dámszarvast viszont a palota környékén, feltehetőleg az udvartartás gyönyörködtetésére fogságban tartották. A qantiri csontleletek mellett erre utal az is, hogy egy ilyen állatot III. Thotmesz elé vezetnek a Szíriából érkező adók részeként.

Núbiai kőszáli kecske csontok is előkerültek, ennek az állatnak a lapos Nílus-delta és annak puha talaja nem biztosított megfelelő élőhelyet, mesterségesen kellett sziklákat és kemény talajt elhelyezni a számára.

A qantiri leletek tehát arra engednek következtetni, hogy a Ramesszida-korban, a palotakörzetben az uralkodók oroszlánokat és elefántot tartottak hatalmuk demonstrálására, patás emlősöket a palota lakóinak gyönyörködtetésére, az épület egyes helyiségeit pedig vadásztrófeák díszítették.

Az egyiptomi panteon kialakulása állat alakú isteni lények tiszteletével kezdődött a történelem előtti időkben, kb. i. e. 4000 táján. Az ebből a korszakból származó állattemetkezések arra utalnak, hogy elsősorban a gazelláknak, kutyaszerű állatoknak, valamint a szarvasmarháknak és a kosoknak volt vallási szerepük. Az állat alakú sminkpaletták is arra utalnak, hogy ezekben a korai időkben bizonyos állatokat kultikus tiszteletben részesítettek.

A Nagada II kutúra idején, nem sokkal az egységes birodalom létrejöttét megelőzően megjelentek Egyiptomban a különböző fétisek^{^[5]}. Ebből az időből származnak az úgynevezett standardállatok[6], , de más, nehezen azonosítható szimbólumok is megjelentek ezeknek a fából készült hordozó rudaknak a tetején.

Legkésőbb ebben az időben megjelennek a kevert (állati és emberi részekből álló) istenalakok is a tisztán állat alakú istenek mellett. Ilyen például a Narmer paletta felső részén a király nevétől jobb és baloldalra található tehénfüles és szarvas emberi arc, amely talán Hathor vagy egyik előzményének, például Batnak az ábrázolása.

Az egyiptomi panteonra olyannyira jellemző emberi testű, állatfejű vagy ritkábban állattestű, emberfejű istenek már az Óbirodalomban megjelennek ábrázolásokon is. Sok veszélyes állatban látták istenek megtestesülését, mint a kobra, az oroszlán, a skorpió, a krokodil, a víziló, amelyeknek veszélyes, sőt halált hozó erői rendkívül hatékony védelemnek számítottak. Így lett például a sakálból, melyről megfigyelték, hogy a temetőkben járkál és kiássa a halottak csontjait, a sakálfejű Anubisz, a nekropolisz őre és a balzsamozás istene.

Más állatok a termékenységük miatt lettek egy-egy istenhez rendelve, a tehén például Hathor szent állata volt, a macska Baszteté, a kos és a bika több férfi istenhez is kapcsolódott. De ezt a felsorolást szinte a végtelenségig lehetne folytatni, ezért csak néhány példát sorolok fel a következőkben. A kígyó alakú Uadzset és a keselyű Nekhbet, a két országrész és a királyság védelmezői. Az égen szárnyaló sólyom az ég- és királyság istene, Hórusz és a napisten, Ré megtestesülése is lehet, ugyanakkor a Napisten reggeli alakja a skarabeusz, az esti, éjjeli viszont kosfejű férfi. A föld termékenységéért, a bőséges terményért, az aratásért a kígyó alakú Renenutet felelős. A születésnél a béka alakú Heket segédkezik. A Szeretett föld[7] legveszélyesebb állatainak ötvözete – víziló, krokodil, oroszlán – alkotja Taweret istennőt, aki a szülő nők és az újszülöttek védelmezője.

Az embertestű, állatfejű istenek tisztán állati alakban is megjelenhetnek, például Thot, a bölcsesség istene, akihez két szent állat is tartozik, az íbisz és a pávián. Még halistennő is volt, Hatmehit „A halak élén álló” vagy „Első a halak között”, akit Mendészben tiszteltek.

Az állatok tisztelete, mint isteni hatalom kifejeződése az ókori egyiptomiak vallási gondolkodásában kétségtelenül jelentős szerepet játszott. Azonban ez a tisztelet nem ment el odáig, hogy – mint a hinduizmusban a tehén – egy faj összes példánya érinthetetlen legyen, hanem a jelenséget, mint „oroszlán” vagy „kígyó”, elsősorban az állatfajra jellemző tulajdonságok miatt tekintették isteninek, míg a faj képviselőinek tömege „normális” állatnak minősült, amelyekre minden további nélkül vadászni lehetett, és amelyet meg is lehetett enni.

Az állat, az ember, vagy a kevert alak csak lehetséges megjelenési formája egy istennek, de nem azonos annak valódi alakjával, mely az élő emberek számára rejtett marad. A képi ábrázolás azt a célt szolgálja, hogy az isten lényét megjelenítsék, jellemezzék, s így az ember számára felfoghatóvá, fizikailag kézzel foghatóvá tegyék.

A Későkorban és különösen a Görög-római korban az állatkultusz a korábbinál sokkal erőteljesebb méreteket öltött, ekkor egy állatfaj minden példányát, például a macskákat Basztet megtestesülésének, az íbiszeket Thot megnyilvánulásának tekintették és haláluk után mumifikálták, majd eltemették. Így jöttek létre a Későkor kiterjedt állattemetői, ahol ezeket az isteni állatokat nagy számban temették el.

Összefoglalva elmondható, hogy az állatvilág az egyiptomiak számára sokféle jelentőséggel bírt. Gazdasági szempontból élelmiszer és nyersanyagforrásként szolgáltak, illetve szállítóeszközként is funkcionálhattak. Állatcsontok, szarvak és az elefántcsont-nyílhegyek, késmarkolatok és szigonyok készítéséhez szolgáltak nyersanyagul. De olyan luxuscikkek, mint az ékszergyöngyök és játékfigurák, valamint különböző használati tárgyak, mint fésűk, tűk és kanalak is készültek belőlük. A bőrből szandálok és zsákhoz hasonló táskák készültek.

Az ókori Egyiptomban a háziállatok közé tartozott több afrikai szarvasmarhafajta, a szamár, a disznó, a juh, a kecske, a kutya és különböző szárnyasok. Az Ó- és a Középbirodalom sírábrázolásai arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak megpróbálták háziasítani az antilopot, a hiénát, a pelikánt és a darut is.

Később háziasított jellegzetes háziállatai az ókori Egyiptomnak a macska, a ló (a Hükszósz kortól), a tyúk (Újbirodalom, III. Thotmesz kora). Utoljára kb. i.e. 700-táján csatlakozik ezekhez a vízibivaly és végül a dromedár.

Az óegyiptomi szöveges forrásokban szó esik a király- és templombirtokok hatalmas marhacsordáiról a királyi baromfiudvarokról, de olyan földművesekről is, akik mindössze egyetlen nagyobb értéket képviselő állatot tartottak, mint egy tehén, vagy egy szamár.

Már a legkorábbi időktől kezdve megjelennek a házi kedvencek is. Az érzelmi kapcsolat olyan erős is lehetett, hogy tulajdonosuk az állatot – leginkább a kutyákat, de a macskákat és majmocskákat is – a sírreliefeken is megjelenítették.

A kutyák nem csak az ember hűséges társai voltak, hanem hasznosak a vadászatban, a csordák őrzésében, sőt még a háborúkba is elkísérték gazdáikat. Olykor saját sírba, vagy a tulajdonos mellé temették el, mint ahogy például I. Pszuszennész (21. dinasztia) kedvenc kutyáját. A felső-egyiptomi uralkodó Wa-ankh Antef (I. Átmeneti kor, 11. dinasztia) annyira szerette az őt a hadjáratain is elkísérő kutyáit, hogy egy sír-sztélén ábrázoltatta és név szerint felsorolta őket, valószínűleg abban a reményben, hogy így a Túlvilágon is hűséges társai lesznek. Részletesen olvashatsz a kutyák szerepéről az ókori Egyiptomban az alábbi linkre kattintva:

A macskák ősei szívesen tartózkodtak az emberi települések közelében, ahol egerekre és egyéb kistermetű rágcsálókra vadásztak, ezért szívesen látták őket. Az első valódi házimacskák (felis catus) a Középbirodalomban jelennek meg. A macskákról az alábbi linkre kattintva tudhatsz meg többet:

A majmok különösen a zöld cerkófmajom, mely a történelmi időkben már nem élt Egyiptomban, hanem Núbiából és Etiópiából kellett importálni, könnyen volt tanítható és ezért szívesen tartották házi kedvencként. A nősténypáviánokat szintén, a hímek agresszív viselkedésük miatt erre nem voltak alkalmasak. Magánsírokban láthatjuk, ahogy kötélen vezetik őket, vagy gazdájuk széke alatt foglalnak helyet és fügét vagy datolyát fogyasztanak. III. Thotmesz páviánját mumifikálták és vele együtt eltemették a Királyok Völgyében található sírjába, Amon Isteni Feleségének, Maatkarének a majmocskáját szintén vele együtt helyezték örök nyugalomra. A majmokról az alábbi linken olvashatsz bővebben:

Az állati élelemhez és nyersanyaghoz való hozzájutásban egy másik megoldást kínált a vadászat, ahogy ez már a történelmi időkben is bizonyítható.

A veszélyes állatok, mint az oroszlán, a vadbika, a víziló, az antilop és ritkán az elefánt vadászatát sport tevékenységként is gyakorolhatták és némelyik – például az oroszlánvadászat – királyi privilégium volt. Egy lenyűgöző vadászsikerrel az uralkodó demonstrálhatta rettenthetetlenségét, erejét és ügyességét, de egyszerű sporttevékenységen és a vadászat örömén túl ez egyben egy rituális tevékenység is, mely – a fáraó által megtestesített – civilizált, rendezett világ a természet megzabolázhatatlan erői és a káosz felett aratott győzelme. Az Oryx például amellett, hogy ízletes vadhús, ugyanakkor a Napisten ellenségének is számított. Azokon a sivatagi területeken, ahol ezek a királyi vadászatok zajlottak sztéléket állítottak fel, melyek tudósítást adtak az eseményről. Az Újbirodalomban pedig emlékskarabeuszokat készítettek és osztottak szét nagy számban, amelyeknek alsó felén röviden beszámoltak a vadászat eredményéről. III. Amenhotep oroszlánvadászatáról és vadbika vadászatáról is beszámolnak ilyen emlékskarabeuszok.

A jómódú magánemberek sírábrázolásaikon gyakran ábrázoltatták magukat sivatagi vadászat közben, vagy amint a mocsárban vízilót szigonyoznak meg, madarásznak vagy halásznak. Ezek a jelenetek rituális értelemben szintén a káosz erői feletti kontrollt biztosítottak az elhunyt számára a túlvilágon, és mágikus védelmet a rá leselkedő veszélyek ellen.

További élelemforrást biztosított a Nílusban és a tengerben való halászat, ez a tevékenység a szigonyok és horgok tanúsága szerint már a Neolitikum óta bizonyítható. Az Óbirodalom sírjeleneteiben részletesen ábrázolták a hálóval vagy varsával^{^[8]} történő halászatot, mely gyakran államilag szervezett volt és nagyobb számú közösség együttműködésével hajtották végre. A hal szárítva is kiváló élelmiszerforrás volt az egyszerű emberek számára. Deir el-Medinából a Ramesszida-korból fennmaradtak olyan listák, amelyek a munkások falujába érkező halszállítmányokat jegyzik fel, megadva a kereskedő nevét, a mennyiséget és a szállítás dátumát.

A vadászathoz hasonlóan a halászat is rendelkezik rituális jelentéssel, erről tanúskodnak a thébai magánsírok ábrázolásai. „Amikor a tavon átkel a bárkával és halakat szigonyoz”, mondja a hozzájuk tartozó felirat. Itt is az elhunyt mágikus győzelméről van szó bárminemű ellensége felett és így rituális védelemről a káosz erőivel szemben.

Ahogy már említettem számos állatfaj a mitológiában és a vallási kultuszban is jelentős szerepet töltött be, különböző istenek megnyilvánulásaként azonosították őket, jelentőségük abban is tetten érhető, hogy közülük sok szimbolikus jelentéstartalmat is magában hordozó hieroglif jellé vált.

Ennek a cikksorozatnak a kerete sajnos kevés ahhoz, hogy teljes képet adjak az ókori Egyiptom faunájáról, hiszen ezzel a témával könyveket lehet megtölteni. Ahogyan azt már jeleztem, többüket (mint például a nagymacskákat, a kígyókat, néhány madarat és háziállatot) a későbbekben külön publikációkban szeretném részletesebben is bemutatni. Remélem nagy vonalakban sikerült képet adnom arról, hogy milyen állatokkal találkoztak az akkori emberek és azok milyen szerepet játszottak az életükben.

Gabrielle Höber-Kamel – Die ägyptische Tierwelt (Kemet, Jahrgang 13, Heft 4, Oktober 2004)

[1] http://maatkara.extra.hu/florafauna/meh.htm

[2] http://maatkara.extra.hu/florafauna/scarabs.htm

[3] A forrás kronológiája szerint.

[4] Település a Sínai-félszigeten.

[5] Olyan tárgyak, amelyeknek isteni vagy mágikus erőt tulajdonítottak.

[6] Állat alakú isteni hatalmak.

[7] Az ország egyik ókori neve.

[8] Vesszőfonatból készítetett vízbe helyezhető halcsapda.