2022. szeptember 22. – Ókori Egyiptomi Állatok régen és ma

A Szépművészeti Múzeum Egyiptológiai osztályának szakmai konferenciája

 

A Szépművészeti Múzeum Egyiptológiai osztálya 2022. szeptember 22-én tartotta meg szakmai konferenciáját a Schikedanz teremben. A rendezvény minden érdeklődő számára nyilvános volt, így számomra is adott volt a lehetőség, hogy részt vegyek és ezt természetesen ki is használtam. Az előadások anyaga meg fog jelenni az Ókor Magazinban, ezért én csupán nagyon röviden foglalom össze az elhangzottakat, kiemelve néhány számomra érdekes információt. A Múzeum épületébe oldalt, a Dózsa György úti bejáraton át juthattunk be, ahol az ott dolgozók is bemennek reggelente, mivel a rendezvény 10 órakor[1] kezdődött és addigra már ott kellett lenni a teremben.

 

A program sajnálatos módon két megemlékezéssel kezdődött. dr. Liptay Éva, az egyiptológiai osztály vezetője elmondta, hogy az korábban a vírushelyzet előtt egyszer már tartottak egy ilyen szakmai konferenciát és akkor még úgy gondolták, hogy nem lesz folytatása. Elképzelhető azonban, hogy ha igény lesz rá a továbbiakban, akkor a következő években rendszeresen megrendezésre fog kerülni. Sajnos az előző konferencia óta Varga Edith és Schreiber Gábor személyében a magyar egyiptológia két legendát is elveszített.

 

Varga Edith 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémián a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem 15 éves évfordulójára készült emlékkönyv bemutatóján

Saját fotóm

 

Edith néni 1959-ben utazhatott ösztöndíj keretében először Egyiptomba Castiglione László és Kákosy László társaságában. Bár kint tartózkodásuk nem volt problémáktól mentes, ugyanakkor rendkívül sikeres volt abból a szempontból, hogy akkor még legálisan tudtak eredeti ókori egyiptomi tárgyakat vásárolni. A Szépművészeti Múzeumtól kértek és kaptak is egy jelképes összeget (150 egyiptomi font) és ennek köszönhetően az egyiptomi gyűjtemény is hiánypótló tárgyakkal bővült. Ez azt jelenti, hogy olyan korszakból és vagy olyan tárgytípusba tartozó tárgyakat vásároltak, amelyekkel a gyűjtemény korábban nem rendelkezett. A Varga Edith és Castiglione László magángyűjteményét képező tárgyak nagy részét is ezen az úton vásárolták meg és közülük 60 darab tárgyat 1961-ben védetté is nyilvánítottak. Edith néni elsősorban személyes érdeklődési köréhez kapcsolódó tárgyakat vásárolt, például Hathorhoz kapcsolódó votív tárgyakat, szisztrum és menat töredéket; a mágikus gondolkodáshoz kapcsolódó votív füleket és füles sztélét, Hórusz-tábla és hypokephal töredéket. Bízzunk benne, hogy Edith néni gyűjteménye ahogyan ő szerette volna, a Szépművészeti Múzeumba kerül.

A következő kollázson néhány olyan az Egyiptomi gyűjteményben látható tárgyat láthattok, amelyeket Varga Edith, Castiglione László és Kákosy László 1959-ben vásároltak a Múzeum számára. Számomra ennek az előadásnak köszönhetően biztosan változott, plusz töltetett kapott a múzeumi élmény. Hiszen amikor majd ezeket a tárgyakat csodálom meg a gyűjteményben biztosan emlékezni fogok Edith nénire és Kákosy professzor úrra, akiknek köszönhetően mind könyveik, mind előadásaik révén sokat tanultam az ókori egyiptomi kultúráról.

 

Fent balra egy a Középbirodalom vagy az Újbirodalom idejére datálható festékdörzsölő tál látható bazaltból, jobbra pedig Rudzsahau és Ipepi festett, mészkő sztéléje (60.19-E), i. e. 22. század. Rudzsahau „királyi pecsétőr” volt, felesége pedig „királyi ékszer” ez azt jelenti, hogy életének egy részét a királyi háremben töltötte. A halotti sztélé felirata egy Anubisz istenhez szóló fohász, amelyben azt kérik tőle, hogy biztosítson élelmet és italt a házaspár számára a túlvilágon.

Lent balról jobbra haladva: festett fa szoborfej (i. e. 13. század), tábla benu-madár ábrázolással (i. e. 4-1. század), ősbüszt (i. e. 13. század), terrakotta termékenységszobrocska (i. e. 1550 – 1295). A mészkő táblán kimélyített negatív forma valószínűleg viaszból, vagy gipszből megmunkált amulettek készítésére szolgált, amelyet az egyiptomiak a múmiapólyák közé helyeztek. A benu-madár vagy főnix az egyiptomiak számára a keletkezés, újjászületés szimbóluma volt.

A terrakotta szobrocska mezítelen nőt és gyermeket ábrázol ágyon fekve. A jelenlegi elképzelés szerint votív termékenységi szoborról van szó, amelyeket nemcsak sírokban helyeztek el, hanem házi oltárokon és Hathor istennő szentélyeiben is. A tárgytípus egyébként a 18. dinasztia idejétől a Későkorig volt használatban.

Kollázs saját fotóimból

 

Varga Dániel pedig Schreiber Gábor régész, egyiptológusra emlékezett a „Honszu Szent Páviánjai” című angol és magyar nyelven megjelent könyv bemutatásával. A könyv hátterét a thébai 400-as számú, eredetileg Újbirodalom korabeli sír adja. Gábor többek között az itt folyó feltárások vezetője is volt. A Ptolemaiosz-korban a 400-as sziklasírba egy olyan család temetkezett be, amelynek több tagja is az Élő Pávián (ezen a néven tisztelték az állatot) kultuszában tevékenykedett. A karnaki Honszu-templomban az i. e. 3. század során a templom főistenét Élő Pávián megjelenési formában is tisztelték és ennek keretében élő majmokat is tartottak itt ekkoriban. Az állat az isteni hatalom földi megtestesítője volt, de egy időben több majom is élt a körzetben. Valószínűleg nem voltak olyan meghatározó testi ismertető jegyek, mint az Ápisz-bika esetében, hiszen ekkoriban az ókori Egyiptom területén már nem éltek páviánok, más országból kellett beszerezni őket, akár galléros-, akár Anubisz-páviánról van szó. Az Élő Pávián kultusza önálló intézményként és gazdasági egységként működött a templomkörzeten belül, saját kincstára, adminisztrációja és papi testülete volt. A kiváló könyv a kultusz történetéről, teológiai hátteréről és a kultusz szolgálatában dolgozó személyzetről is áttekintést nyújt. Honszu alapvetően holdisten és gyógyító-, védelmező isten, de természete az egyiptomi istenekre jellemző módon igen összetett.

 

Gábor „Az Élő Pávián barátai” címmel az Ókor Magazinban is publikált a témában, ezt itt tudod elolvasni:

https://okorportal.hu/wp-content/uploads/2020/02/2019_1_schreiber.pdf

 

Gábor könyvét az alábbi linken tudod megvásárolni:

http://www.archaeolingua.hu/book/honszu-szent-pavianjai

 

Honszuról készült már leírás a weboldalon, melyet az alábbi linkre kattintva érsz el:

http://maatkara.extra.hu/01istenek/honszu.htm

 

Az első szekciót Irsay-Nagy Balázs nyitotta Tutankhamon páviánjai: Az Amduat-kivonat a KV 62 és KV 23 királysírjaiban című előadásával. Ay sírjában a sírkamrában a koporsó fejrészénél ugyanúgy az Amduat első órájának kivonata szerepel a páviánokkal, mint Tutankhamon sírjában. A két jelenet nem teljesen azonos. Az előadó arra kereste a választ, hogy miért pont ez a rész került ide a falra és mi van az Amduat túlvilági vezető olyan fontos fejezeteivel, mint például a második óra, amely a túlvilági ellátottságot biztosítja, illetve a 6. óra, amely Ré és Ozirisz egyesülése. Megtudhattuk, hogy az első óra a Túlvilág (duat) bejárati kapuját jelképezi kívülről. A majmok feladata, hogy kitárják a kaput a Napisten számára és hogy dicsőítsék, amikor belép a túlvilágra. A második és hatodik óra Tutankhamon sírjában a szarkofág köré épített fa szentélyeken található.

 

Varga Dániel előadásában egy Bukhisz-sztélé kapcsán a Bukhisz-bika kultuszával ismerkedhettünk meg. A Bukhisz Hermonthisz[2] szent bikája, amelyben az ókori egyiptomiak Ré és Montu isten földi hatalmának megtestesítőjét látták. Egyszerre egy állat részesült kultikus tiszteletben és őt meghatározott jegyek alapján választották. 1926-ban került elő Armantban az úgynevezett Bucheum, az a katakombarendszer ahová haláluk után a Bukhisz-bikákat temették. A legkorábbi Bukhisz temetkezés, a 30. dinasztia idejére, II. Nektanebosz fáraó uralkodására datálódik, tehát a többi bikakultuszhoz képest késői. 36 bikát helyeztek itt örök nyugalomra. Varga Dániel előadásában röviden összefoglalta az eredetileg a Bucheumban feleállított sztélék közös jellemzőit, majd bemutatta a 13-as számú sztélét, mely Augustus császár első uralkodási évében készült. A bika, amelyet ekkor temettek el a leghosszabb ideig élt Bukhisz volt, 24 évesen halt meg. A szöveg szerint az állat beiktatását még XIII. Ptolemaiosz végezte el. A sztélé felső lekerekített részében, vagyis a lunetteben a szárnyas napkorong és alatta két egymással szemben fekvő sakál van. A sztélé középső részén egy előre lépő bika, a Bukhisz-bika előtt mutat be áldozatot a király. Ez alatt, a sztélé alsó részén 14 soros szöveg olvasható.

Kép forrása: Robert Mond - The Bucheum Vol 3. XLIII, 1934

https://archive.org/

 

A következő előadás sajnos betegség miatt elmaradt, így a kicsit hosszabb szünetben többed magammal a Múzeum éttermében elfogyasztottam finom ebédemet és egy rövid időre bekukkantottunk az Egyiptomi gyűjteménybe is.

 

A második szekció első előadásában dr. Bartos Zoltán arra kereste a választ, hogy eredetileg milyen állat lehetett a Széth-állat, melyben egyesek mesebeli lényt, mások szamarat, vagy okapit véltek felfedezni. Izgalmas elméletét a Széth-állat és a hiénák közötti lehetséges kapcsolatról már több előadás keretében, illetve a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem 20 éves fennállására készült emlékkönyvben megjelent cikkében is kifejtette. A kapcsolatot elsősorban az állat tulajdonságai és viselkedése, illetve az isten jellemző tulajdonságai közötti hasonlóságokra alapozza. Széth, a „nagyerejű” egyébként kettős természetű isten. Egyrészt Ozirisz gyilkosa, másrészt a Napisten védelmezője Apophisszal szemben. Az istenek szekcióban részletesebben is olvashatsz róla:

http://maatkara.extra.hu/01istenek/szeth2.htm

 

Dembitz Gabriella a szfinx ókori egyiptomi szerepét vizsgálta meg előadásában, mely bár első látásra talán egyszerűnek tűnik, valójában igen összetett és ahhoz, hogy teljes legyen a kép, az oroszlánok szerepét is vizsgálni kell. A szfinx egy oroszlántestű, emberfejű lény. Ahogy az oroszlán, úgy a szfinx is lehet a király megjelenési formája. Egyiptom uralkodója általában akkor jelenik meg szfinxként, amikor eltapossa Egyiptomi ellenségeit, illetve amikor áldozatot mutat be az isteneknek. A szfinx lehet a Napisten megjelenési formája is, ez igaz a gízai fennsíkot őrző szfinxre, amelyre az Újbirodalom korában már így tekintettek, illetve az oroszlántestű sólyomfejű szfinxekre is. Más isteneket is megörökítettek szfinxként, ilyenkor általában az isten jellegzetes fejformáját kapja az oroszlántest, tehát például Amon szfinxei kosfejesek. Széth isten is megjelenhet szfinx képében, az oroszlántesten ilyenkor a Széth-állat feje van. Montut pedig ugyancsak ábrázolhatták sólyomfejű szfinxként. Szobrok formájában a templomokhoz vezető processziós utak két szélén állították fel a szfinxeket. Wadi esz-Szebuában a templomtól távolabb kaptak helyet az uralkodót ábrázoló szfinxek, míg a Napistent megörökítő sólyomfejű szfinxek a templomhoz közelebb.

 

Kóthay Katalin a 18-20. század magyar szfinxeiről tartott nagyon érdekes előadást. A három legnépszerűbb ókori egyiptomi jelkép, amely feltűnik az európai építészetben az a szfinx, a piramis és az obeliszk. Már a Középkorban is készültek Európában szfinxek. Ez egy hibrid lény, az ember és az oroszlán keveréke. Szfinxből kétféle van a görög, amely női és szárnyas, illetve az egyiptomi, ami fekszik, férfi, és nemesz-kendőt visel. A 17. századtól terjed el a görög és az egyiptomi szfinx keveréke, amely nemesz kendős, de mellei vannak és alkalmanként szárnya is lehet. Kóthay Katalin véleménye szerint a magyar szfinxek alapvetően az európai szfinxeket másolják, az európai divat miatt terjedtek el nálunk is és ezért nem tartoznak az egyiptománia emlékei közé, még akkor sem, ha a szfinx maga egyiptomi jelkép. Meglepő volt látni, a budai váralagút, egy az 1850-es években készült tervét, amely szerint nem csak szfinxek, de egyiptomi oszlopok is díszítették volna a bejáratát, ha aszerint építik meg. Ha Budapesten szeretnétek szfinxeket látni, akkor érdemes például ellátogatni az Operaházhoz, ahol Stróbel Alajos 1884-ben felállított szfinxei láthatók. A Hajós utcai oldalon lévő maszkot, a Dalszínház utcai pedig babérkoszorút tart a mancsaiban. Különleges épület a Podmaniczky utcában a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy székháza, mely a hazai szabadkőműves mozgalom egykori központja volt, ma luxusszállodaként működik. A mozgalomra jellemző szimbolikus díszeket kívül a mai napig őrzi. Az egykori „nagyszentélyben” helyreállították a mennyezet kék-vörös, egyiptomi ornamentikájú díszeit. Itt napjainkban egy éttetem van: a Great Hall Restaurant & Lounge, tehát bárki megtekintheti. A Fiumei úti sírkertben például Erkel sírján láthatunk egy stilizált szfinxet, ez Kallós Ede munkája és 1904-ben készült. Nehebkau pedig Pécsen a Zsolnay-negyedbe kell, hogy ellátogasson, ha magyar szfinxeket szeretne megcsodálni.

 

Stróbl Alajos szfinxei az Operaház előtt. Bár női szfinxekről van szó, jól látható az egyiptizáló jelleg, hiszen az ureusz-kígyóval kiegészülő nemesz-kendő mellett uzeht-gallért is viselnek.

Kollázs saját fotóimból

 

A harmadik szekció első előadásában ismét az oroszlán játszotta a főszerepet, de ezúttal Mezopotámiába kalandoztunk, az i. e. 1. évezredbe. Roboz Erika ugalluval, a lesújtó oroszlánfejű démonnal ismertetett meg bennünket, akinek gyakran Lulallal párba állítva védelmező, illetve területet védő funkciója van. Az ugallu oroszlánfejű férfi, a kezében gyakran kést tart. Olykor párban, egymással szemben jelenik meg két ugallu, vagy egy ugallu és Lulal, de ekkor is védelmező, terület védő szerepük van, nem egymást támadják meg.

 

Horváth Zoltán egy a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi gyűjteményével kapcsolatos, 8-11 éves gyerekek körében elvégzett kutatás eredményeiről számolt be nekünk. A gyerekek körében különösen népszerűek az állatalakú tárgyak és az állatmúmiák, ezt tükrözi az előadás címében szereplő „cuki cickányok” és „édi krokodilok” is, amelyek a vendégkönyvből származó, gyerekek által írt bejegyzések. Ezzel kapcsolatban nekem is van személyes tapasztalatom a Swansea egyiptomi gyűjteményének gyermek útvonala, amelyet volt szerencsém magyarra fordítani, ugyanis szintén állatokhoz kapcsolódó tárgyakból áll. Lebilincselő volt hallgatni a magyar gyerekek egyes tárgyakhoz fűzött, érzelmi reakcióikat tükröző megjegyzéseit. Számomra teljesen meglepő volt például, hogy az én egyik kedvencem, a bronz macskaszobor bizony kedvezőtlen hatást váltott ki egy kisgyermekből. A szintén a Későkorból származó sólyomszobor ugyanakkor pozitív élményt.

 

Balra: 15 cm magas bronz macska szobor arany és hegyi kristály berakásos szemmel, i. e. 7-6. század. A feje tetején skarabeusz bogár lenyomata van, valószínűleg nemesfém, vagy drágakő berakás lehetett, amely mára elveszett. A fülébe pedig valószínűleg nemesfém karika fülbevalók voltak, amelyek szintén elvesztek.

Jobbra: 24 cm magas, bronzból készült sólyom szobor, i. e. 7-6. század

Saját fotóim

 

A nap záróelőadását dr. Liptay Éva tartotta meg. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkor látom utoljára. Éva pár nappal ezelőtt váratlanul, ahogy az egyiptológusok szokták mondani: felszállt Ré bárkájára. Újabb tragikus veszteség ez a magyar egyiptológiának. Az egyiptológiai osztály vezetője három az egyiptomi gyűjtemény részét képező, fából készült madárszobrocskát mutatott be. Ezáltal egy kicsit bepillanthattunk a múzeum kulisszatitkaiba. A három madárfigura közül az egyik egy lúd (51.2202), amely eredetileg egy áldozatvivő kezében lehetett és a Középbirodalom korára datálható. Jelenleg is megtekinthető a gyűjteményben. A másik két madár (53.615 és 84162-E) esetében a vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy hamisítványokról lehet szó. Valószínűleg tovább kutatják őket.

 

Festett fa lúdszobor, i. e. III. évezred vége – II. évezred első harmada. A lábacskáit piros festékkel készítették el az aljára, felül pedig csapolással volt egy áldozatvivő kezéhez rögzítve.

Saját fotóm

 

Nagyon szépen köszönöm a szervezőknek ezt a különleges napot, ugyanakkor nagy szomorúsággal tölt el, hogy mire ezt a beszámolót közzéteszem a magyar egyiptológia elveszítette egyik oszlopos tagját. Liptay Éva szerény, nagytudású ember volt, aki szintén jelentősen hozzájárult az ókori Egyiptommal kapcsolatos tudásom bővítéséhez. Mindig kedves és segítőkész volt, ha kérdéssel, kéréssel fordultam hozzá. Szeretettel őrzöm meg emlékeimben, hiányozni fog!

 

 

Írta: Maatkara

Közzétéve: 2022.10.01.


 

[1] Ekkor nyit a múzeum.

[2] Luxortól délre található település.