Gyógyító és „mérges” növények a fáraók korában

2024. július 5 - 9.– Gyógyító és „mérges” növények a fáraók korában

2024. július 5. és 7. között került megrendezésre a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemen a Gyógyító és „mérges” növények tábor, amelynek előadója Győri Hedvig egyiptológus volt. Ez idén már a második tábor és továbbiak is állnak még előttünk! Jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szeretne jó társaságban az ókori Egyiptomról tanulni.

A pénteki napon én, Maatkara személyesen jártam bent. Nagyon szépek a leanderek a bejárat előtt. Bent a teremben kellemes hőmérséklet várt, no meg volt hallgatótársunk/tanárunk Guszti könyvei, fali képei és Szalka János, egyiptológus hallgatótársunk/tanárunk remekműve, a mészkőtábla az Ekhnatonról és családjáról készült faragvánnyal.

Nagyon fontos tudni, hogy az Óbirodalom idején a mai Szahara területén még szavannák terültek el, majd fokozatosan félsivatagossá, majd a Perzsa korra már teljesen sivatagossá vált a terület. Ennek következtében változott a terület növényvilága is. De más oka is van annak, hogy egy adott terület növényvilága változik. Ahogy Egyiptom egyre több idegen országgal érintkezett, úgy kerültek be új növények is az országba. Az Újbirodalom idején például elkezdték a kertekbe beültetni a gránátalmát és azt tapasztalták, hogy ez bírja az ottani klímát, így a növényt elkezdték termeszteni. A gránátalmát fogyasztották, a receptekben pedig a növény gyökere szerepel, amelyet féregűzésre használtak és a modern tudománynak köszönhetően tudjuk, hogy valóban van a gránátalma gyökerének ilyen hatása.

Az ókori egyiptomiak a növényeket két kategóriába sorolták a fa jellegű, és a nem fa jellegű és ezt két eltérő determinatívum jelölte a növények neve után.

A receptek összetevői között nem csak olyan dolgok szerepelnek, amelyeknek hatóanyag tartalma van. A gyógyszer részei közé tartoznak, még a hordozóanyagok, ízesítők is, illetve bizonyos növények felerősíthetik a hatóanyagot, esetleg csökkentik annak káros hatásait.

A beteget kétféle szóval jelölik a receptek. Az egyik a mn az a lázas, levert beteg, erős fájdalma nincs. A mr-betegnek viszont erős fájdalmai vannak.

Gránátalma formájú fajansz edényke az Újbirodalom korából a leideni múzeum gyűjteményében.

Majd arról volt szó, hogy a kutatók milyen módon próbálkoztak, próbálkoznak még jelenleg is beazonosítani növényeket, amelyek az ókori egyiptomi receptekben szerepelnek.

A témához ajánlott irodalom Tanja Pommerening munkája a „Wege zur Identifikation altägyptischer Drogennamen”.

Többféle módszer lehetséges a növények azonosítására, ezek a következők:

1. Amikor egy ókori egyiptomi feliratos edénynek megvizsgálják a tartalmát, és feltételezik, hogy az van benne, ami rá van írva. Ez a legbiztosabb azonosítás, de mégsem százszázalékos, hiszen lehet, hogy egy korábban használt egyébe később már mást tesznek, ahogy például mi is szoktunk egy fagylaltos dobozba később esetleg gyümölcsöt lefagyasztani. Ha nagy számban kerül elő azonos feliratú és tartalmú edény, akkor valószínűleg valóban az van benne, ami rá van írva és az azonosítás biztos. Ilyen módszerrel azonosították például a tigrismogyorót és a hatsoros árpát. A többi módszerrel történő azonosítás nem lehet teljesen biztos.

4. Amikor egy naturalisztikus képi ábrázolás mellett ott a felirat is. Ez esetben az azonosítás nem biztos, hiszen vannak hasonló kinézetű növények.

5. Etimológia és szóképzés, ez alapján feltételezhető például, hogy az ókori egyiptomi jms.t, ami a kopt nyelvben emisze, az a kapor.

6. A kopt továbbélés. Kopt használat alapján például a smw wHa.t növényt, amely szó szerint skorpió füvet jelent Charpentier 1981-ben Erythraca spicataként azonosította, de ezzel nem mindenki ért egyet.

7. Szinonima listák, mint például a gyógyszerészet úttörőjének nevezett Dioszkoridész két kézirata. Dioszkoridész az 1. században élt és katonaorvos volt, aki lexikális jegyzékben gyűjtötte össze a gyógynövények különböző neveit. Ebből tudjuk például, hogy az ókori Egyiptomban a növényeknek a hétköznapi nevük mellett volt egy papi neve is.

8. Történeti és modern felhasználási mód összehasonlítása a korabeli súlypontokkal.

Az ókori egyiptomi receptekben vannak növényleírások is, például a démotikus PCarlsberg 230-en, ahol egy a kígyómarás gyógyítására szolgáló orvosságban a Trw-növényről adnak leírást.

"Hibiszben nő. Levelei olyanok, mint a tüske, feje mint az afA-növényé, a virágzatának bimbói mint a kék lótuszé, termése mint a qr-növényé…”

Sajnos az ilyen leírások alapján sem azonosítható be egy adott növény száz százalékos biztonsággal.

Az óra közben finom teát fogyasztottunk, a szünetben pedig tojásos és szalámis szendviccsel csillapítottuk étvágyunkat.

Maradtak ránk olyan tárgyak az ókori Egyiptomból, amelyekről azt feltételezik, hogy mérőeszközök lehetnek, például az alábbi képen szereplő Újbirodalom korabeli rézötvözetből készült mérőedénykék.

A Petrie Múzeumban őrzött mérőedények. Újbirodalom, 18. dinasztia. A weboldal információi szerint a legnagyobb fél deben, a legkisebb pedig 1/128-ad deben.

Fajansz mérőedények is maradtak fenn mértékegységekkel. Kom-Ombóban, Szobek és Haroérisz templomában az orvosi eszközök mellett szerepel egy edény, amely felett ott látható az a beosztás, ami a mérőedényeken is van, de itt minden mértékegységhez egy ókori egyiptomi várost rendeltek. Ahogy az áradás éppé teszi Hórusz és Ré szemét, úgy lesz a szárazság után újra termékeny Egyiptom.

Az udzsat-szem[2] részei a törtek jelölésére szolgáltak, amelyeket az alábbi táblázatban foglaltunk össze:

A mértékegységekkel kapcsolatban a Rhind matematikai papiruszra támaszkodnak a kutatók. Egy Ahmosze nevű írnok írta, aki a II. Átmeneti korban élt. Ekkoriban az ország északi részén a hükszószok uralkodtak, a papiruszon Apophisz 33. uralkodási éve szerepel, ez azt jelenti, hogy körülbelül i. e. 1550-ben készült.

Kétféle orvosi szöveg van: a recept jellegű és a gyógyító mágikus szöveg, vagy ráolvasás.

Az ókori egyiptomiak a betegségeket isteni eredetűnek tartották, úgy vélték, azért büntetheti meg őket az isten, mert megsértette, megbántotta valamivel, vagy mert nem törődött vele, semmibe vette. A segítséget is tőlük remélték. Betegséget okozhattak a halottak és démonok is.

A ráolvasás mellett mágikus segítséget jelentettek az amulettek. Az ókori Egyiptomból mérhetetlenül sok amulett maradt ránk, de érdekesség, hogy ezeknek lehetett láthatatlan formája is, amikor csak az ujjával felrajzolta az orvos az amulett formáját a bőrre, ez mágikusan akkor is kifejtette a hatását, ha nem is volt látható. Ismerünk amulett pecsételőket, amelyeket rányomtak a bőrre, ezek ha elhalványultak, lekoptak is, a hatásukat továbbra is kifejtették. Emellett tetoválások is előfordulnak múmiákon, de a vizsgálatok jelenlegi állása szerint inkább nőknél volt szokás. A Középbirodalom idején a 11. dinasztia korából ismerünk kauri kagyló és Bész tetoválásokat. Újbirodalom korabeli deir el-medinai női múmiákon udzsat-szem tetoválás volt. A tetoválás igen ősi mivoltára szolgál bizonyítékul egy a British Múzeumban őrzött Nagada II (kb. i. e. 3400) időszakból származó múmia, akit Gingernek neveztek el.

A tábor további részében konkrét növényekre néztünk példákat, melyek közül az első az árpa volt.

Kétféle árpa volt az jt, a kétsoros árpa (Hordeum vulgare) és szekhet árpa vagyis a hatsoros árpa (Hordeum hexastichum). Az jt árpa az azonosítása nem száz százalékosan biztos, de nagyon valószínű.

i. e. 7000-ben már volt árpa Egyiptomban, ugyanakkor nem volt őshonos. Lepénykenyeret, kását, darát, süteményt és sört is készítettek belőle, illetve pirították a szemeit és úgy is fogyasztották. Kenyér esetében az árpalisztet lencseliszttel és búzaliszttel is keverhették. Orvosi vonatkozása is volt, szem kezelésére, kötözésre és születési prognózisban is használták, illetve kiütés elleni kenőcsöt készítettek belőle. Az Ebers papiruszon szerepel egy féreghajtó, amelynek az összetevői árpa, felső-egyiptomi só és víz. Rostot és glutént tartalmaz, illetve többféle ásványi anyagot például rezet, vasat, mangánt, magnéziumot, foszfort, krómot, kálciumot, káliumot és szelént, de ennek mennyisége függ többek között az időjárástól, a talajviszonytól, a trágyázástól. Tudományosan bizonyított több jótékony hatása, ezek közül csak néhányat sorolunk fel. Emésztés és anyagcsere javító, csökkenti a vércukorszintet, a csontok épségét is segíti megőrizni gazdag foszfortartalmával. Tüdő, szív- és érrendszerei betegségek megelőzésére is jó, gyulladáscsökkentő, májvédő, víz- és hashajtó, elsősorban az emlő- és a prosztatarák esetében elősegíti a rákos sejtek elhalását. Glutén érzékenyek viszont nem fogyaszthatják és bizonyos gyógyszerek felszívódását akadályozza.

Az árpához kapcsolódóan példaként Nehebkau jóvoltából bemutatunk egy orvosi receptet az előadásból a HfA.t-féreg kiűzésére, amelynek a hieroglif eredetijét és Nehebkau fordítását is közöljük. Ez a recept azon kevés orvosságok egyike, amelynek minden összetevője jól ismert, ezért is választottuk. A hieroglif szövegben nincsenek jelölve mértékegységek, mivel az egyiptomiak magától értetődőnek tartották, hogy milyen mértékegységben kell érteni a megadott mennyiségeket. Csupán mennyiségek szerepelnek, ezért Nehebkau is ezeket adta meg a fordításban.

felső-egyiptomi árpa 1/64, alsó-egyiptomi só 1/128, víz 1/32, ugyanúgy.[4]

A következő növény az ókori egyiptomi g(A)jw, amiről úgy gondolják, hogy a Cyperus rotondus L. vagyis a bíbor földi mandula lehet, de az azonosítás nem egyértelmű és elképzelhető, hogy több hasonló fajta növényt jelölt[5]. Palka, vagyis a száruk metszete háromszög, mint a papiruszé. Rizómák nőnek a gyökerén és ezt hasznosították, a papiruszsás esetében egyébként a rügyet fogyasztották. Elsősorban hasi és keringési panaszok esetén használták az ókori egyiptomiak g(a)jw-t, szerepel fájdalomcsillapító és vizelethajtó receptekben is. Külsőleg pedig többek között duzzanat és gyulladás csökkentésére, égési sérülésekre, illetve az arc ráncainak megszüntetésére. Szembetegség gyógyítására, kisebesedett fogínyre is jónak tartották. A ház és a ruha illatának kellemessé tétele érdekében füstölőként alkalmazták. Meg kell jegyezni, hogy több különböző jelzővel illették a gjwt, például oázisbeli[6], parti, kerti, szántóföldi, nem elképzelhetetlen, hogy ezek több különböző növényt jelentenek. A Ptolemaiosz-korban templomi szertartások során használt anyagokban (kenőcs, füstölő) fordul elő az oázisbeli gAjw[7]. Nagyon hasonló hozzá a tigrismogyoró vagy sárga földi mandula a Cyperus esculentus.

Vasárnap első növényünk az acacia nilotica[8] (SnD.t) volt, ez a mimóza egy fajtája. Golyó formájú sárga virága van és babszerű termése. Dioszkoridész részletesen ír róla, ebből tudjuk, hogy a Görög-római korban a hüvelyéből éretlenül és éretten is levet préseltek. Volt, amikor a leveleit is felhasználták ehhez. Bokrából gyantát is nyertek. Összehúzó és hűsítő ereje van. A levét felhasználják többek között a szemészetben, orbáncszerű gyulladásoknál, kúszó keléseknél, szájban lévő keléseknél. Ha ital vagy beöntés formájában alkalmazták, akkor visszatartja a hasmenést. Használták a haj feketére színezésére is.

Plíniusz azt írja, hogy fáját a hajók oldalának készítéséhez használták, mert a vízzel szemben nagyon ellenálló.

Az ókori egyiptomi receptek szerint belsőleg főként féreghajtásra, köhögés csillapítására alkalmazták. Külsőleg bőrkiütésre, gyulladás csökkentésére, sebkezelésre, fül váladékozásának megszüntetésére használták, de szerepel kígyómarás elleni, a szem kezelését célzó, illetve nőgyógyászati bajok esetén alkalmazott receptekben is. Elsősorban a levelét és gyantáját használták.

Az akácia gyantája (qmjt n.t SnD.t) vagyis a gumiarábikum színtelen és szagtalan, a bennük oldott többi anyagot kémiailag nem befolyásolja, kiváló stabilizáló és sűrítő szer, ezért megtalálható például a fekete és vörös tinta alapanyagai között, a színes festékek kötőanyaga, a múmiák vászoncsíkjainak rögzítésére, tömjéngolyócskák előállításához is használták. Hasonló betegségek gyógyítását szolgáló receptekben fordul elő, mint az akácia levele. Tudtak vele szőrteleníteni is. Vallási vonatkozása is van. Edfui feliratokban Hórusz megszemélyesítője, ugyanitt Basztet istennővel kapcsolatban hozzák. Szorosan kapcsolódott Oziriszhez is. Karnakban, Taharka templomában Ozirisz dombján egy akácia fa látható. Egy karnaki diorit Szakhmet szobron az istennőt a két akácia úrnőjének nevezik. Nut istennőt úgy nevezik, hogy „aki az akáciában lakik”, az istennő megjelenhet faistennőként is.

Ebéd után a snw-növény következett, amelynek termését úgy nevezték anx-jmy, a magját pedig úgy, hogy srw[9]. Feltehetőleg a barátcserjével (Vitex agnus-castus) azonos. Ez egy 2-4 méteres cserje. Lilás-vöröses virága citrus illatú. Magja szürkésbarnás, borsószerű, csonthéja termés, ami ehető fűszer. Egy a 18. dinasztia idejéből ránk maradt, a Louvreban őrzött papirusz a háremben élő nők kezeléséhez használt recepteket őrzött meg számunkra. Erősen töredékes,a snw-növényről azt írja, hogy egy Hatet nevű országból[10] hozzák, olyan növény, ami dűnén nő, a homokon, a tenger közelében. Hatóanyagként nem túl gyakori, de sokszor szerepel a ráolvasásos kezelések között, hogy anx-jmyvel átitatott zsinórra kellett egy amulettet felrakni, ezáltal már a zsinór is védelmet biztosított viselője számára.

Majd rátértünk a gsfn-re. Az apró darabos anyag determinatívum szerepel mögötte. Az azonosítása bizonytalan, van, aki szerint az aszandkóró vagy ördöggyökér (Ferila asa foetida), más úgy gondolja, hogy nem is növény, hanem egy ásvány. A berlini orvosi papiruszon váladék megszüntetésére szolgáló orvosság alkotóeleme, a fej fájdalmának, a szembetegségek, gennyes égési sérülések kezelésére szolgáló receptekben találkozunk vele, de nem túl gyakori összetevő. Dioszkoridész az afgán ördöggyökérről azt írja, hogy mézgáját (szagapénum) szárának levágásával lehet kinyerni és ez a kívülről sárgás, áttetsző folyadék kiváló a szem gyógyítására. Arról számol be, hogy a növény magját is gyógyszerként használták, de megjegyzik, hogy a szára fejfájást okoz, ha elfogyasztják. 1,5-3 méter magas növény, molyhos levei vannak, ernyős virágzatú. Öt évig él és az utolsó évben növeszti meg a szárát és virágzik ki. Eredeti élőhelye a Perzsa-öböl a Kaszpi-tenger és az Aral-tó vidéke, de napjainkban gyógyászati felhasználása miatt Indiában, Afganisztánban és Irakban termesztik. Gyantája a napon barnássárgára szárad. Fanyar, kesernyés, csípős íze van és fokhagymaszerű szaga, utóbbit kénvegyület okozza. Vérnyomás csökkentő és antioxidáns hatását bizonyították. Van, aki úgy gondolja, hogy egy ásványról van szó, mégpedig a rézvitriolról/rézgálic. Napjainkban az élelmiszerekben használják: E519. Túlzott fogyasztása mérgezést okoz. Halálos adagja 8-12 gramm. Más elképzelések szerint a gsfn kalkopirit. Ennek pora zöldesfekete. Egyik kísérő ásványa a galenit. Ókori egyiptomi szövegekben valóban említik együtt a galenittel (msdm.t) és a mangán-oxiddal (Htm). Dioszkoridész is ír a kalkopirit (kalkitisz) jótékony tulajdonságairól. A szem kezelésére ajánlja, illetve herpeszre és vérfolyás csillapítására. Az ókori egyiptomi nyelvben gsfnw a neve a sivatagi görénynek, ami veszély estén erős szulfátos szagú, bűzös váladékot bocsájt ki, elképzelhető, hogy ezért nevezték az ókori egyiptomiak a gsfn-t gsfn-nek, legyen szó növényről vagy ásványról.

Érdekesség, hogy a táborba személyesen látogatók szentjánoskenyér lisztből készült kalácsot is kóstolhattak.

[1] A drog orvosság értelemben szerepel.

[2]

[3] Ha több olyan recept következik egymás után, ami azonos betegségre gyógyír, akkor az elsőnél kiírják milyen betegségről van szó, utána már csak annyit közölnek, hogy másik, vagyis egy másik szer ugyanarra, amire az előző recept vonatkozott. Ebben az esetben innét tudjuk, hogy a HfA.t féreg elleni szerről van szó.

[4] Ez megint az előző receptre utal, ugyanúgy kell alkalmazni, ahogyan azt.

[5] Longus, articulatus, esculentus.

[6] gjw n wHA.t

[7] Ekkor már ebben a formában írták.

[8] Tudományos publikációkban többféle néven fordul elő.

[9] Vagy ez a növény korábbi egyiptomi neve, ha igen, akkor már az Óbirodalom korától ismert volt.

[10] Bardinet szerint a Perzsa-öbölnél található Elam környéke lehet.

Hieroglif törtszámok	Törtszám értéke	Udzsat-szem része
	1/2
	1/4
	1/8
	1/16
	1/32
	1/64
	1/128