„Templomi áldozatok 4.”

Királyi rituálék

Az ókori egyiptomi templomok dekorációjának van egy olyan csoportja, amely nem áldozatbemutatásról szól, és nem az isten a kedvezményezettje, hanem a király. Cauville ezeket királyi rítusoknak nevezi, ebben a cikkben ezekkel fogok foglalkozni. Sajnos Cauville ezekkel a jelenetekkel, rituálékkal nem foglalkozik túl részletesen az Offerings to the Gods in Egyptian Temples című könyvében. Nemrégiben azonban részt vettem a Swansea Egyetem „Decoding the Divine” című kurzusán, amelynek egyik előadása ezekről szólt. Az ott elhangzottakat is hasznosítottam ebben a cikkben, illetve vannak olyan rituálék, amelyekhez külön cikkek, disszertációk állnak rendelkezésre, azokat, amelyekből dolgoztam, az írás végén megtalálod.

Amikor a király elhagyja a palotát, hogy meglátogassa az isten templomát és olyan jelentős eseményeken vegyen részt, mint a templomalapítás, vagy a szed-ünnep, illetve különböző isteni ünnepek, akkor ezeket egy olyan eseménysor vezeti be, amelyeket megörökítettek a templomok reliefjein is. Az alábbi jelenetekről van szó, amelyeket királyi rituáléknak neveznek:

-          az uralkodó elhagyja a palotát

-          a királyt megtisztítják

-          megkoronázzák az uralkodót[1]

-          a királyt a templom főistene elé vezetik

-          az uralkodó látja az istent

-          a király leborul az isten előtt.

Ezek a jelenetek nagyrészt azt a célt szolgálják, hogy hangsúlyozzák azt, hogy a király a jogos uralkodó, hogy az istenek választották ki őt. Sokszor a templom külső falán az alsóbb regiszterekben örökítették meg ezeket a jeleneteket és néhány esetben a nép is szerepel bennük. Van amelyik nem könnyen beazonosítható, mert az ábrázolás nem feltétlenül tükrözi a rituálé címét.

1.      Az uralkodó elhagyja a palotát

Ennek a jelenetnek a jellegzetessége a palota ábrázolás, amelyet mindig ugyanúgy örökítettek meg: két elnyújtott, függőleges téglalap egy ugyancsak téglapap alakú talapzaton, amely felett/mellett heker-fríz[2] fut. Gyakorlatilag ez egy kapu, amelyen keresztül a király kijön a palotából. A király előtt egy párducbőrbe öltözött kisebb méretű pap, vagy a trónörökös látható, ugyanakkor előfordul az is, hogy ez az alak Iunmutef. Bármelyikük is ez a személy, a feladata, hogy tömjénnel megtisztítsa az utat, amelyen a király halad. Kettejük között általában istenjelvényes standardok haladnak, melyek közül az első a sakál alakú Upuaut isten, az utak megnyitója. Ő egy felderítőhöz hasonlóan halad az élen és biztonságos utat biztosít az uralkodónak.

A jelenet neve „kijönni a palotából”[3], de a kijönni szó helyett szerepelhet a feltűnni, felragyogni[4], valamint a ragyogni[5] szó is, amelyek a fáraót a Napistenhez teszik hasonlatossá. A király előjövetelét párhuzamba állítják a Napisten keleti horizonton történő megjelenésével.

Az edfui templom egyik reliefjén így hangzik a jelenethez tartozó felirat:

„A buzogány van a jobb kezemben, hogy megvilágítsa a templomot, a sétapálca van a bal kezemben, hogy megtisztítsa a szentélyt, zászlók nyitják meg az utat.” (E. IV, 49)[6]

A tökéletes istent – vagyis a templom urát/úrnőjét – ezekben a jelenetekben gyakran költői kifejezésekkel jellemzik.

„Kegye a szívekben van, szelídsége a szívekben van, szeretete közel van az emberekhez.” (E. VII. 43)[7] – mondja egy edfui felirat.

„Orrában mirha illata érződik, ajkán a tömjén illata, testének illata a nyári vízililiomé, ruhájának illata olyan, mint a legfinomabb parfüm.” [8] (E. VII, 190)

Ez az egyik leggyakrabban ábrázolt jelenet, mert az uralkodó bármilyen eseményen vesz részt, először mindig elhagyja a palotát.

2.      Az uralkodó megtisztítása

A gyakori jelenetek közé tartozik, és könnyen azonosítható. Azt látjuk az ábrázoláson, hogy egy vagy két isten vizet önt az uralkodóra a hesz-vázából[9]. Nagyon gyakran fordul elő, hogy nem víz folyik a korsókból, hanem az élet (anx) és a hatalom (wAs) hieroglifái.

„Leöntöm a fejed a vízzel, amely az asszuáni katarakta vidékről jön.” (E. V, 37)[10] – mondja egy a jelenthez tartozó edfui szöveg.

Gardiner szerint hasonlóság van a keresztény vallás megkeresztelése és a fáraó megtisztítása között annyiban, hogy a víz általi szimbolikus megtisztítás mindkét esetben beavatásként szolgál a megfelelően legitimált vallásos életbe.

Most nézzük meg, mely istenek végezhetik az uralkodó megtisztítását. Általában Hórusz és Thot az, aki közrefogja az uralkodót, azonban a legkorábbi ismert ábrázolásban, mely a 18. dinasztia idejéről maradt fenn és Hatsepszut Deir el-Bahariban álló templomában található, a megtisztítást végző két isten Amon és Ré-Harakhty. Ismert pár olyan jelenet is, amelyben Hórusz és Széth végzi el a király megtisztítását[11]. A Luxor templomban pedig III. Amenhotep Montu és Atum között jelenik meg. Ugyanakkor arra is van példa, hogy Hórusz egymaga végzi a megtisztítást, például Medinet Habuban van egy jelenet, ahol Atum megöleli III. Ramszeszt, miközben Hórusz hesz-vázából vizet önt a királyra.

Előfordul, hogy bár két istent ábrázolnak a jelenetben, a hozzájuk tartozó szöveg négyet is említ. A Piramiszszövegek 36-os mondásában négy isten szerepel, név szerint: Hórusz, Széth, Thot és Dunanui, akik az égbolt négy kardinális pontját testesítik meg. Gardiner szerint ebben a rituáléban is erről van szó és erre a XI. Ramszesz megtisztításához tartozó feliratokat hozza példaként, melyek Karnakban, a Honszu templomban találhatók.

A Hóruszhoz tartozó szöveg a következő:

„Szavak mondása a Behdeti által: Megtisztulásod Hórusz megtisztulása, megtisztulásod Széth megtisztulása…”[12]

Thot felett, pedig a következőt olvashatjuk:

Szavak mondása Khemenu ura által: „Megtisztulásod Thot megtisztulása, megtisztulásod Dunanui megtisztulása.”[13]

Van példa arra is, hogy négy istennőt említ a szöveg, például Denderában:

„Megtisztítom a testedet a vízzel, amely Héliopoliszból jön; Neith, Szelket, Ízisz és Nephthüsz a négy istennő, akik megtisztítják a tested.”[14] (D. XII, 207)

A rituálé isteni hatalommal ruházta fel az uralkodót, amelynek köszönhetően képes a regenerálódásra, megújulásra, erre utal egy Karnakban található, I. Széthi megtisztításához tartozó szöveg, mely így hangzik:

„Megtisztítalak élettel és hatalommal, hogy megfiatalodj, mint atyád, Ré és ünnepelj Szed-fesztiválokat, mint Atum, hogy dicsőséges és örvendő uralkodóként ragyogj fel.”[15]

3.      Koronázás

Egy újabb jellegzetes ábrázolásról van szó, amikor két isten vagy istennő a király fejére helyezik a koronát. Általában Uadzset és Nekhbet az, aki ezt elvégzi, de megteheti ezt például Hórusz Széthtel, vagy Thottal párban.

A korona leggyakrabban a Kettős korona, ugyanakkor előfordul, hogy csak a Vörös vagy a Fehér korona szerepel a jelenetben, ilyenkor visszatükrözik a koronák geográfiai kapcsolódását, mégpedig úgy, hogy a templom fal északi oldalán szerepel a Vörös korona, és vele párhuzamosan a déli falon a Fehér korona felhelyezése az uralkodó fejére.

A korona vagy koronák elhelyezése a király fején rettentő hatalommal ruházza fel az uralkodót, biztosítja és megerősíti uralmát az ország vagy az országrészek felett. Edfuban ezt olvashatjuk.

„A Fehér korona, aki én vagyok egyesült a Vörös koronával; együtt vagyunk a fejeden, világra hozzuk a rettegést, amelyet az emberek gyomrában gerjesztesz.”[16] (E. V, 139)

Denderában pedig a Kettős korona meséli el nekünk funkcióját:

„A fejeden helyezkedem el, megvilágítom a fejedet; uralkodsz a dél felett, kormányzod az északot, a Két Ország eggyé vált.”[17] (D. XII, 208)

Abüdoszban található egy szép jelenet, ahol Hórusz, Ízisz fia I. Széthi kezébe adja a Kettős koronát, Ízisz pedig az ureuszt nyújtja át neki.

Ehhez a rítushoz tartozik az a jelenet is, amikor a király uralkodási éveket kap, illetve a nevét felvésik a mitikus perzea fára. Egész pontosan az ised-fa rituálé az, amelyhez a koronázás és az uralkodási évek királynak ajándékozása tartozik, annak egy-egy szakaszát alkotják.

Az uralkodó nevének az ised-fa levelére történő felírása az ábrázolásokon úgy jelenik meg, hogy a király a perzea fa előtt térdel, Thot és Szesat pedig felírják a nevet és az uralkodási éveket a fa leveleire, általában Amon-Ré vagy Atum jelenlétében. Az uralkodó nevének ised-fa leveleire történő felírása I. Thotmesztől (18. dinasztia) fordul elő egészen Hadrianus (Római kor) koráig.

Az ised-fa rituáléval Marazzi foglalkozott részletesen, ebből készítette doktori disszertációját. Az ised-fa rituálé során a királyt meghatározott istenségek hivatalba iktatják egy olyan a templomkörzetben, a koronázása idején zajló ceremónia által, amelynek során bejelentik Egyiptom népének a király hivatalos nevét, isteni ajándékokat adományoznak neki, beleértve a szed-ünnepeket, az életidőt, az évkönyveket és a győzelmeket. A rituálé célja a király legitimizációja. A király neveit egy Ré napistennek szentelt fára írják fel, ezt a fát az egyiptomiak „iSd”-nek nevezik. Úgy ábrázolták, hogy törzse zömök, és a földhöz közel ágazik el, lombkoronája magas és lekerekített. Az ágak hullámosak, és teljes hosszukban tojásdad levelek találhatók rajtuk. A királyt ez rokonságba állítja az istenekkel, hozzájuk hasonlatossá teszi. Az ised-fa tulajdonképpen a történelem fájaként fogható fel, mely megőrzi a király nevét az örökkévalóság számára. A valóságban aranylemezre vésték fel a király nevét, és ezeket a lemezeket Memphiszben őrizték a kincstárban.

4.      A király isten elé vezetése

Ebben a jelenetben általában két isten – az egyik előtte áll, a másik pedig mögötte – kézen fogja az uralkodót és a templom főistenei elé vezeti. A két isten gyakran Atum és Montu, de lehet Nekhbet és Uadzset is, olykor pedig Hathor egyedül vezeti az uralkodót. A király fején ilyenkor változatos koronák jelenhetnek meg; például a Kettős korona, a Kék korona vagy az Atef-korona. Az elöl álló isten sokszor hátrafordul és az élet hieroglifáját tartja az uralkodó orrához, ugyanakkor arra is van példa, hogy mindkét isten ankh jelet nyújt a király felé.

Edfuban a következő szöveg tartozik egy ilyen jelenethez:

„A király bemutatása Edfu számára, úgy, hogy ő (a király) meghajol Hórusz előtt, közelebb vinni a fiút ahhoz, aki nemzette, az örökös bemutatása az apjának. Edfu szentélyének, a királyok királya trónjának elérése, apád átadja neked a legitimációd írott dokumentumait (E. IV, 53)”[18]

Megint hangsúlyozzák, hogy a király a törvényes uralkodó.

5.      Az isten látása[19]

Egyszerű halandó nem pillanthatja meg az istent vagy az istennőt, a király viszont jogosult erre, „beavatott”, ezért láthatja az isten vagy az istennő titokzatos megjelenési formáit. Az isten vagy istennő manifesztálódik a király számára. A jelenet nem könnyen azonosítható, mert a legtöbb esetben úgy örökítették meg, hogy a király a teste mellett leengedett karokkal áll az isten előtt. Passzív, nem végez rituális tevékenységet.

„Látom az istent, az isten lát engem, az isten örvend, hogy látja képmásomat. (D. I, 83)”[20] – mondja egy denderai felirat.

Míg egy másik így szól:

„Elégedetté teszem Hathort a szent szövegekkel; én vagyok a kiváló pap, diszkrét, aki nem fedi fel azt, amit látott (D. VI, 52).”[21]

A szövegek tanúsága szerint az isten cserébe lehetővé teszi, hogy a király lássa az isteneket és biztosítja uralmát az emberek felett.

„Biztosítom, hogy a szemed lásson; az istenek eljönnek hozzád, hogy lássák, amit véghez vittél. (D. III, 171)”[22] – olvasható egy denderai feliratban.

Míg egy edfui jelenetben az isten ezt mondja: „Biztosítom, hogy megremeg a nép, ha kiejtik a neved (E. IV, 55).”[23]

6.      Leborulás az isten előtt

A jelenet címe szó szerint azt jelenti, hogy megszagolni a földet[24], ez arra utal, hogy az uralkodó a földre veti magát és alázatával fejezi ki tiszteletét az isten hatalma előtt. Többféle írásmódja ismert, legtöbbször szerepel benne a föld jel felé hajoló, vagy a földre hasaló ember hieroglifája.

„Megszagolom a földet, a hasamon fekszem, olyan nagy az isten hatalma (E. IV, 227).”[25] – írja az egyik ilyen jelenethez tartozó szöveg Edfuban.

A Ptolemaiosz kor előtt templomban csak elvétve örökítették meg hasra boruló helyzetben Egyiptom uralkodóját. Münchenben egy talatáton Ekhnatont ábrázolták amint a földre hajol egy Atonnak szánt áldozat előtt, ez a legkorábbi ismert ilyen ábrázolás.[26]

Maga a rituálé a napi rítus részeként fordul elő I. Széthi templomában[27], ez majd a Ptolemaiosz korban változik meg. I. Széthi nem az isten előtt hason fekve jelenik meg, hanem guggoló pózban, a karjait előre nyújtva. Ekkor még az istenek viszonzásul életet, hatalmat, tartósságot és egészséget adnak az uralkodónak.

A Ptolemaiosz korban és Római kor elején sem túl gyakori a „föld megcsókolása” jelenet a templomábrázolások között, csupán 24 ilyen ismert és Felső-Egyiptomra korlátozódnak Athribisztől Philae-ig. Ezek közül kiemelkedik Edfu, ahol összesen tízszer fordul elő. Ritkán könnyen azonosítható, mert az uralkodó ténylegesen a hasán fekszik, ilyen jelenet azonban összesen kettő van. Az egyik. Edfu mammiszijében maradt fenn, ahol azt látjuk, hogy a Kék koronás IX. Ptolemaiosz Hathor istennő kuporgó alakja előtt fekszik hason. A másik Philaen található és II. Ptolemaiosz az Ízisz előtt hason fekvő király. Az esetek többségében azonban csak a szöveg árulja el számunkra, hogy erről a rituáléról van szó, mert az uralkodó az isten előtt állva jelenik meg az ábrázoláson, a karjait a teste mellett kinyújtva tartja, vagy előre nyújtja.

II. Ptolemaiosztól kezdve az isten cserébe az emberek feletti uralmat biztosítja a fáraónak. „Adok minden idegen országot a két szandálod alá”. – mondja neki Ízisz.[28]

Edfuban pedig a következő szöveg olvasható az egyik ilyen jelenetben:

„Biztosítom, hogy az ország meghajoljon előtted, garantálom, hogy az emberek és a teremtmények meghajolnak előtted (E. III, 164).”[29]

VIII. Ptolemaiosz Euergetésztől kezdve a jelenet már nem a napi rituálé része, hanem a királyi rituálék csoportjába tartozik, amikor a király elhagyja a palotát, hogy ellátogasson az isten templomába, és olyan királyi tevékenységet előz meg, mint például a templomalapítási rituálé.

Készítette:

Közzétéve: 2024.09.27.

Felhasznált irodalom:

Sylvie Cauville – Offerings to the Gods in Egyptian Temples (Peeters, 2012)

Alan Gardiner - The Baptism of Pharaoh (The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 36 (Dec., 1950), pp. 3-12)

Mary Ann Marazzi – The Ritual of the iSd-tree: A Reconstruction (Univeristy of Birmingham, 2020)

Filip Coppens – The Ptolemaic Basileus in proskynesis before the gods of Egypt. The ritual sn-tA („Kissing the Earth”) in temples of the Ptolemaic Era

H. G. Fisher – Prostrate figures of Egyptian Kings

https://www.penn.museum/sites/bulletin/4080/