Obeliszkek I.

Obeliszkek a fáraókori és hellenisztikus Egyiptomban

Az ókori Egyiptomban használt jellegzetes monumentális formák egyike az obeliszk. A tárgytípust az egymást követő kultúrák évezredeken keresztül újra, meg újra elővették és megpróbálták beilleszteni a maguk vizuális világába. Ennek köszönhetően az obeliszk jelentése az idő múlásával folyamatosan módosult, átalakult. Ebben a cikkben az ókori egyiptomi obeliszkek szimbolikájáról, típusairól és az Egyiptomban felállított obeliszkek történetéről lesz szó. Elsősorban a monumentális kőobeliszkekre helyezem a hangsúlyt. Az obeliszkek utóéletével a következő részben, részekben szeretnék foglalkozni.

Szakirodalom tekintetében először egy magyar nyelvű kiadványt ajánlok a figyelmedbe. Török László két az ELTE Ókortudományi Intézetében tartott előadásának anyaga található meg az „Egyiptom és utókora Alexandriában és Rómában” című könyvében, ezek közül az egyik az obeliszkekről szól.

Nagyon jó, átfogó munkák jelentek meg angol nyelven. Az egyik Labib Habachi nevéhez fűződik és 1977-ben jelent meg, a címe „The obelisks of Egypt: Skyscrapers of the past”[1]. A másikban több szerző közreműködött, 2009-ben jelent meg, a címe „Obelisk: A History”. John Henry Parker a Rómába került obeliszkekről mesél a 2015-ben megjelent „The Twelve Egyptian Obleisks in Rome” című könyvében. Ezen felül vannak olyan könyvek is, amelyek egy-egy konkrét obeliszk történetét mesélik el, például Bob Briertől a „Cleopatra's Needles: The Lost Obelisks of Egypt”.

Az obeliszk négyzetes keresztmetszetű, felfelé keskenyedő oszlop, amelynek teteje gúlával zárul. Az obeliszk szó görög eredetű, az obelos, obeliskos – nyárs, nyársacska szavakból származik és a tárgy alakjára utal, ahogy az arab nevük a messala is, ez nagy varrótűt jelent. A görög történetíró, Plinius a Napisten ujjainak nevezte őket. Az obeliszk ókori egyiptomi neve tehen (txn) volt, amely a heni (xnj) – valahová vagy valamire leérkezni, leereszkedni, leszállni igéből ered. Gyakran a txn.wy duális formát alkalmazták, mert általában párban helyezték el őket.

Az ókori Egyiptomban az obeliszknek alapvetően két típusa különböztethető meg: a temetkezési obeliszk és a templomi obeliszk.

Amikor obeliszkekről beszélünk, akkor általában a nagyméretű monolitikus példányokra gondolunk, amelyeket az ókori Egyiptom uralkodói állítottak fel, gyakran párban, templomokban, vagy templomok bejárata előtt. Ezek magassága 10-34 méter, súlya pedig 90-520 tonna között mozog.

A gízai és memphiszi temetőkben az Óbirodalom idején, a 4. dinasztia végétől szokás volt sírok bejárata elé párba obeliszket állítani, általánossá az 5-6. dinasztia idején váltak. Leggyakrabban mészkőből faragták ki őket, a magasságuk 1,5-2 méter. Sokszor előfordul, hogy csak egy oldalukon van hieroglif felirat, amely a sírtulajdonos nevét és címeit tartalmazza. A temetkezési obeliszkek legkésőbbi példányai azok, amelyek a II. Átmeneti korból maradtak ránk és VIII. Antef sírja előtt álltak.

Az Újbirodalomban jelennek meg, de a Későkorban gyakoriak a fából készült, kis méretű, üreges obeliszkek. Mumifikált fallosz utánzatokat helyeztek el bennük. Ezt a tárgytípust szepulkrális[2] obeliszknek nevezzük. Sírmellékletként helyezték el őket, és valószínűleg Ozirisz elveszett hímtagjával hozhatók kapcsolatba - melyről Ízisz másolatot készített - és a túlvilági termékenységgel.

A Ramesszida kortól a szobrászatban is megjelenik az obeliszk, királyszobrok támpilléreként. Érdekesség, hogy ismerünk obeliszk alakú amulettet és áldozati kenyeret is.

Most vizsgáljuk meg, hogy mit jelképez az obeliszk. Erre a csúcsa ad nekünk támpontot, amelyet az ókori egyiptomiak benbenetnek neveztek, ez pedig a teremtő- és napistennel kapcsolja össze az obeliszkeket. Ugyanígy nevezték egyébként a királyi piramisokat lezáró piramidiont is.

Az alsó-egyiptomi Héliopoliszban, Ré napisten szentélyében a kora dinasztikus kortól (i. e. 3. évezred eleje) tiszteltek egy nagyméretű, csúcsos követ, a benbent, mely egyes feltételezések szerint meteor, „égi kő” lehetett.

A benben alakjára vonatkozóan két egymástól eltérő elképzelés élt az ókori Egyiptomban. Az egyik szerint úgy nézett ki, mint egy lekerekített tetejű sztélé, a másik szerint nagyjából gúla alakú volt; és ez két eltérő írásmódban is megmutatkozik[3]. A benben mint szent tárgy tisztelete mögött egy, az őskori világ sok helyéről, így Egyiptomból is ismert jelenség áll, mégpedig a megalitok, vagyis nagyméretű sztélé-, vagy pillér alakú kövek szent körzetekben és temetőkben való felállítása és tisztelete. Azonban míg ezek egykori jelentését csak találgatni lehet, addig a héliopoliszi bebenről több információval is rendelkezünk.

A benben az ókori egyiptomi elképzelésekben a világ teremtéséhez köthető. A héliopoliszi teremtésmítosz szerint kezdetben csak az ősóceán létezett, amelyben ott lappangott egy ősistenség, Atum-Ré mint teremtőerő. A teremtéskor az isten az ősvízből kiemelkedő ősdombon öltött testet, „leereszkedett” rá, ez az ősdomb a benben. Szorosan kapcsolódik a benu-madárhoz is, amelyről úgy gondolták, hogy a héliopoliszi benbenen tölti az idejét. Ez a madár nem csak a nap reggeli felkelését szimbolizálta, hanem az ember túlvilági újjászületését is.

Plinius azt írta, hogy az obeliszkek a nap sugarait örökítik meg és elképzelhető, hogy az egyiptomiak is így gondolták, mert Abüdoszban, I. Széthi templomában egy a Napistenre (Amon-Ré) vonatkozó feliratban ezt írják:

„Felragyogsz a benbenben.”

Az előbb említett okokból az obeliszkek elsősorban a Napistenhez és különbözú formáihoz köthetőek. Héliopoliszban Rét, Atumot, Kheprit, tehát a Napisten különböző formát, illetve Atum fiát, a levegőisten Sut társították hozzá. Thébában, melyet déli Héliopolisznak is neveztek, a város főistene Amon kapcsolódott hozzá, akit Amon-Ré formájában azonosítottak a Napistennel.

Per-Ramszeszben, II. Ramszesz királyi székhelyén Ré, Amon-Ré, és a memphiszi teremtőisten Ptah köthetőek obeliszkekhez. A teremtőisten Khnum egyik fő kultuszközpontja Elephantiné, az ő tiszteletére is állítottak obeliszket. A kosfejű istent Khnum-Ré formájában azonosították a Napistennel, obeliszkjeit Ré oltárán állították fel.Elképzelhető egy napszentélyről van szó. A Minshahban előkerült obeliszk eredetileg nagy valószínűséggel Abüdoszban állt, ezen az uralkodót Ozirisz kedveltjének nevezik. Ozirisz legkésőbb az Újbirodalom korától a Napisten holttestének számított.

Egy Horbeitben[4] talált obeliszk töredék Ozriszt és a Mnevisz-bikát említi, utóbbit a Napisten élő megjelenési formájának tartották. A Szaiszi-kor uralkodói Szaiszban is állítottak obeliszkeket, ezek feliratában a város főistennőjét, Neithet is említik.

A Ptolemaiosz-korban Philae szigetén Ízisz istennő tiszteletére állítottak fel egy pár obeliszket, de említik rajtuk Atumot és Amon-Rét is.

Az egyiptomi obeliszkek általában párban álltak az ország olyan fontos templomai előtt, amelyek a Napisten kultuszához köthetők. A pülonkapuk tornyaihoz hasonlóan a horizont két dombját jelképezték, amelyek között a Nap felkel és lenyugszik. Ez a nevükben is kifejeződhet. Az Újbirodalomtól kezdve ugyanis a monumentális obeliszkeknek nevet is adtak. II. Ramszesz a luxori Amon templom előtt álló obeliszkjei például a következő névre hallgatnak: „Ramszesz, Amon, a felkelő nap kedveltje.” és „Ramszesz, Atum, a lenyugvó nap kedveltje”. Ebből az obeliszk párból napjainkban már csak az egyik áll eredeti helyén.

Az akhet, a horizont, vagy fényhegy az egyiptomiak elképzelése szerint az a hely, ahol az ég és a föld összeér. Túlvilági utazása után a nap reggel itt tűnik fel megfiatalodva és este pedig megöregedve itt száll megint alá, hogy megkezdje a regenerálódáshoz, megfiatalodáshoz vezető éjszakai útját. A Napisten az akheten tartózkodik akkor, amikor a Nap fénye már vagy még látható, de a Nap maga még vagy már nem. A napfelkeltekor az obeliszk csúcsán felszikrázó fény – ami tulajdonképpen a Teremtősiten életet adó ereje – a világ teremtésének pillanatát ismételte meg és garantálta ezáltal a világ mindennapi újjászületését.

Bár az obeliszk csúcsának vallási tartalma meglehetősen világos, törzsének külön jelentését, ha volt ilyen, már nem tudjuk. Több kutató szerint az obeliszk sudár pillére azt a célt szolgálta, hogy a vallási tartalmat hordozó elemet, vagyis a benbenetet (értsd a csúcsát) a lehető legmagasabbra emelje fel és így az a lehető leghamarabb és a lehető legmesszibbről láthatóan fogja fel a felkelő Nap első sugarát. Erre utal Hatsepszut két karnaki obeliszkjének azonos felirata is:

„[Hatsepszut] a két obeliszket atyja, Amon számára készíttette […] tartós déli gránitból. Benbenetjük, mivel a világ legjobb elektrumából[5] készült, a folyó mindkét partján látható. Sugaraik elárasztják Egyiptomot, amikor a napkorong felkel közöttük és megjelenik az ég horizontján.”[6]

Az obeliszk isteni képmásként is felfogható, ezt különösen jól szemlélteti, hogy III. és IV. Thotmesz Karnakban felállított egyedüli obeliszkje, amelyet a 19. dinasztia idején II. Ramszesz egy általa építtetett kisebb templom szentélyébe foglalt bele. Így az obeliszk „kultuszszoborként” is funkcionált, olyanként, amelyet Théba város lakóinak nagy része messziről láthatott. Egyes obeliszkek pedig áldozati kultuszban részesültek, amelyek fenntartását saját alapítvány biztosította. III. Thotmesz négy Karnakban álló obeliszkje számára 25 vekni kenyeret és egy üveg sört rendelt el áldozatként naponta.

Az obeliszk az uralkodó számára is emlékművet állít. A rajtuk olvasható feliratok szerint kifejezi az uralkodó legitimációját és biztosítja nevének fennmaradását. II. Ramszesz ma Rómában, a Piazza del Popolón álló obeliszkjén például ezt olvashatjuk:

„Ré felragyog, örvendezve felettük (értsd. az obeliszkek felett) az ő Millió évek templomában. Őfelsége készítette el ezt az emlékművet atyja számára, hogy neve fennmaradjon Ré házában. Neki (értsd. Rének) [készítette] Ré fia, II. Ramszesz – aki Atumnak, Héliopolisz urának szeretettje – adassék neki élet örökre.”[7]

Ezeknek a magas obeliszkeknek a kifaragása, szállítása és felállítása hatalmas technológiai kihívást jelentett, igen hatásosan hirdették az uralkodó evilági hatalmát, isteni atyjához, Réhez való közelségét, illetve biztosították a világ, a világrend fenntartását. A király általában valamilyen jelentős eseményhez, alkalomhoz kötötte az obeliszk állítását, ez gyakran a szed-ünnep volt[8], de akár egy győztes csata is lehetett.

Most nézzük meg, hogy területileg hol álltak obeliszkek Egyiptomban. Gránit obeliszkek álltak Elephantiné és Philae szigetén. Az obeliszkek nagy többsége azonban két helyre összpontosult, az egyik Felső-Egyiptomban Karnak, Amon-Ré templomkörzete (7 pár és egy egyedülálló), és Amon-Ré luxori temploma (egy pár). Alsó-Egyiptomban a legtöbb obeliszk Héliopoliszban állt, a Napisten kultuszközpontjában. Ezek közül már csak I. Szeszósztirsz obeliszkje áll a helyén, szöveges forrásokból tudjuk, hogy eredetileg ennek is volt párja. Néhány töredékes obeliszk is ismert a területről. Egyiptomban több obeliszket már a fáraókorban elszállítottak eredeti helyéről másik városba. Héliopoliszból legalább öt obeliszket Alexandriába szállítottak. Per-Ramszeszben, II. Ramszesz királyi székhelyén is nagy számban álltak obeliszkek, ezek közül néhányat nem ő készíttetett, hanem sajátjának nyilvánította (uzurpálta) őket. Ezek közül nagyon sokat Taniszba szállítottak a 21. dinasztia idején.

Az uralkodói obeliszkek számos anyagból készülhettek, mint a kvarcit[9] és bazalt[10], leggyakrabban mégis az asszuáni vörösgránitra[11] esett a választás. Általában gránit talapzatra állították fel őket, amely alatt lehetett egy másik talapzat is, alkalmanként lépcsővel. Az is előfordul, hogy a talapzatot a kezüket adoráló tartásba emelő páviánok alakja díszíti, ezek az állatok a Napistenhez kötődtek, az egyiptomiak elképzelése szerint minden reggel üdvözölték a felkelő Napot.

Az asszuáni gránit bányában található befejezetlen obeliszk magassága több mint 40 méter lett volna, ha nem reped meg. Ezt Engelbach tárta fel 1921-22-ben. Jelenlegi állapotában nagyon hasznos információkkal szolgál az obeliszkek kifejtésével kapcsolatban.

Miután próbaaknák segítségével kiválasztották egy megfelelő területet a kőbányában, megjelölték az obeliszk körvonalát, majd a hideg és meleg váltakozásának segítségével, repesztéssel egyenesre alakították a felületet. Ezután rendkívül kemény dolerit golyók segítségével oldalsó árkokat ástak. Miután az obeliszk oldalait leválasztották, ismét a dolerit kőfejtőket használták, hogy elválasszák az alul lévő oldalát az alapkőzettől. Hatsepszut karnaki felirata alapján egy nagy obeliszk kifejtése mindössze hét hónap alatt befejeződhetett.

„Felségem megkezdte a munkát a 15. évben a peret évszak második hónapjának első napján. Befejeztem a 16. uralkodási évben a semu évszak negyedik hónapjának utolsó napján, hét hónapon át készült a kifejtés a hegyen”[12]

Ezután az obeliszket ki kellett húzni, vagy ki kellett emelni a mederből. A kőfejtőbe látogatók meglepődve tapasztalják, hogy a befejezetlen obeliszket hosszirányban jelentős szögben faragták ki, a legmagasabb pontja a keleti oldalon volt a piramidionnál, az alja a nyugati oldalon pedig sokkal lejjebb helyezkedik el. Úgy tűnik, hogy az aljánál lévő kisebb gránit eltávolításával a munkások saját hatalmas súlyának segítségével tudták az obeliszket elszállítani a kőbányából, bár Engelbach ezzel nem ért egyet, szerinte a munkások azt tervezték, hogy nagy fakarok segítségével emelik ki az obeliszket az árokból.

Az oldalait még itt a bányában simították és fényesítették és legalább egy esetben a hieroglif felirat egy részét is itt helyezték el. A sima obeliszket talán egy szánhoz rögzítették és görgők segítségével vontatták a folyópartra, ahol hajóra rakták. Elképzelhető, hogy az áradó és apadó Nílus segítségét vették igénybe. A hajónak a Nílus folyási irányába kellett haladnia, így a sodrás segítette, de vontatóhajókat alkalmaztak, hogy irányítsák. Hatsepszut Deir el-Bahariban álló templomának egy jelenetében megörökítették az uszályt, amely a királynő két obeliszkjét szállítja, ezt kilenc vontatóhajóból álló flotta vontatta. Az uszállyal a lehető legjobban igyekeztek megközelíteni azt a helyet, ahol az obeliszket felállították.

A gránit sima felületét diorit golyókkal való ütögetéssel érték el. A hieroglifákat és az alakokat csiszolópor segítségével vésték a kőbe, kő- réz- vagy bronz eszközök használatával együtt, bár az utóbbi két anyag nem elég erős, hogy a kemény gránitot megmunkálja. Néhány esetben a piramis csúcsát arany-, vagy elektrum-lemezzel borították. Előfordult, hogy külön kifaragott piramidiont illesztettek az obeliszk tetejére.

A Lateráni obeliszk - mely napjainkban Rómában áll[13] – alapján úgy gondolják a tudósok, hogy az obeliszk három oldalára akkor vésték fel a feliratokat, amikor még az oldalán feküdt, a negyedik oldalt viszont már akkor dekorálták, amikor az obeliszk állt.

A legtöbb obeliszk párosával a templom bejáratánál állt, de ahogy az építményt a későbbi uralkodók bővítették, a korábbi pülon elé újabbat emeltek, úgy az obeliszkek a templom belsőbb részeibe kerültek. Díszítésük ilyen elhelyezést tükröz, ezeknek az obeliszkeknek, ha szemben álluk velük, akkor a feliratuk olvasási iránya egymással szembe nézett. Számos egyedül álló obeliszk ismert, de elképzelhető, hogy létezésük annak köszönhető, hogy nem sikerült kibányászni, vagy elszállítani a leendő párjukat.

Sok vita folyik arról, hogy valójában hogyan állították fel az obeliszkeket. A nehézség hatalmas súlyukban és karcsú formájukban rejlik. Nagyon valószínű, hogy egy mesterséges homokdomb segítségét vették igénybe, amelyre az obeliszket fel lehetett fektetni. Az alapon volt egy keskeny mélyedés, amelybe az obeliszk éle bele tudott csúszni. Miután az obeliszk éle az alapon támaszkodott, sok munkás az obeliszk köré erősített kötelek segítségével függőleges helyzetbe húzta. Engelbach véleménye szerint a munkások az obeliszk alsó végét egy rámpaszerű lejtőre húzták fel egy bizonyos magasságig, majd kötelek segítségével és a homok folyamatos eltávolításával felhúzták és leeresztették a talapzatra. Az 1956-os Tízparancsolat című filmben ezt a módszert látjuk viszont. Az 1990-es években történtek tudományos kísérletek az ókori egyiptomi módszer rekonstruálására, amely végül 1999-ben sikerrel járt.

Most szeretnék végig menni kronológiai sorrendben Egyiptom ismert monolit obeliszkjein. Fontos tudni, hogy a pillér alakú, gúlában záródó obeliszkek tartalmi és formai elődje az 5. dinasztia uralkodói által Abuszírban emelt naptemplomokban jelent meg az i. e. 2400-as években. Ebben az időben emelkedett Ré, a napisten Egyiptom fő államistenévé. A naptemplomok a királyi temető közelében álltak, és bennük fonódott össze a Nap kultusza a halott fáraó kultuszával. A napszentélyek középpontját hatalmas, mintegy 20 méter magas talapzaton álló, 30-40 méter magas, felfelé keskenyedő mészkőtömbökből épített és gránittal burkolt pillérek képezték. Ezeket is obeliszkeknek szokták nevezni, azonban ezek nem monolitok. A pilléreket gúla vagy más néven piramidion zárta le, csakúgy, mint a királyi piramisok csúcsát.

A monolitikus uralkodói obeliszk legkorábbi fennmaradt példánya a 6. dinasztia elejéről van (kb. i. e. 2300), Teti fáraó állíttatta Hélipoliszban. Szöveges forrásokból tudjuk, hogy II. Pepi is állíttatott obeliszkeket, mert Asszuán kormányzója, Szabni a sírjában beszámol róla, hogy épségben leszállított két obeliszket Héliopoliszba, de ezek sajnos nem maradtak fenn.

Az I. Átmeneti korban jelenlegi ismeretink szerint nem állítottak az uralkodók obeliszket. A Középbirodalom egyik uralkodója, I. Szeszósztrisz, Héliopoliszban állíttatott szed ünnepe alkalmából. Az obeliszkpárból egy a mai napig áll, ez 20 méter magas a súlya körülbelül 120 tonna. Egy 14-15. századi beszámoló szerint a csúcsa arannyal volt bevonva. Ez az uralkodó valószínűleg készíttetett egy egyedüli obeliszket is Hórusz isten számára, de ezt később II. Ramszesz a magáénak sajátította ki és valamikor később Taniszba került. I. Szeszósztrisz a Fajjumban található Abgig városában egy szintén nagyméretű monolit sztélét is állíttatott. A Középbirodalom idején nem tudunk más uralkodói obeliszkről, a II. Átmeneti korból csak néhány kisebb darab került elő.

Az obeliszkek virágkora az Újbirodalom idejére tehető. I. Thotmesz (18. dinasztia) egy pár obeliszket állíttatott Karnakban, a munkálatokat a király főépítésze, Ineni vezényelte. Ezek közül az egyik még ma is az eredeti talapzatán áll, körülbelül 20 méter magas és becslések szerint 143 tonnát nyom. A hieroglif szöveg középső oszlopa I. Tothmesz korabeli, a két szélső oszlopot IV. és VI. Tothmesz vésette rá. Párjának csak töredékei maradtak fenn.

Elephantiné szigetén is fennmaradt egy obeliszkjének a töredéke, ezen az olvasható, hogy Khnum tiszteletére egy pár gránitobeliszket állíttatott itt szed-ünnepe alkalmából.

Az I. Thotmeszt követő uralkodók szinte mind követték a példáját.

Hatsepszut, négy nagy obeliszket állított fel Karnakban.

Az uralkodásának elején az Amon templom keleti részében emelt obeliszk párnak mára már csak töredékei maradtak fenn, ezeket III. Tothmesz ledönttette, mert oda építtette fesztiválcsarnokát. Ezeknek a felállításáért Szenmut felelt, valószínűleg Hatsepszut koronázására készültek. A királynő szed-ünnepe alkalmából állíttatott párból ma csak egy áll épségben az eredeti helyén. Ez a gyönyörű obeliszk 29,5 m magasra emelkedik és körülbelül 323 tonna súlyú. Az oldalain középen fut végig egy szövegsáv, tetején azonban az uralkodó és istenek ábrázolásai jelennek meg. A párjának az alsó része a közelben, eredeti talapzatán áll, néhány töredéke a helyszínen megtekinthető, más darabjai különböző múzeumokba került. Ezek felállítását egy Amenhotep nevű férfi irányította, akinek sziklafeliratát megtalálták Asszuánban. A talapzatán olvasható hosszabb feliratban így beszél a királynő az obeliszkjeiről:

„Íme, kinyilatkoztatásom az emberek előtt, akik majd a jövőben lesznek és gondolkozni fognak erről az emlékműről, amelyet én atyámnak (értsd. Amon-Ré) készítettem […] Amikor a palotában ültem és őrá gondoltam, aki engem teremtett, szívem arra indított, hogy csináltassak neki két obeliszket elektrumból, melyeknek benbenetje az égig ér […] elképzelem a szavakat, amelyeket az emberek majd mondani fognak, amikor az eljövendő években obeliszkjeimet látják és arról beszélnek, amit létrehoztam. Nehogy ezt mondjátok majd: „Nem tudom, nem tudom, miért csinálták ezt, miért csináltak egy egész hegyet aranyból” [hiszen] ahogyan az ég és mindaz fennmarad, amit [Amon-Ré] teremtett, úgy én is halhatatlan csillagként örökké leszek.”^[14]

Hatsepszut utódja, mostohafia, III. Thotmesz legalább kilenc obeliszket készíttetett, ezek közül két obeliszket Héliopoliszban és hetet, pontosabban hatot Karnakban állíttatott fel. Az egyik karnaki obeliszk felállítása végül nem történt meg az uralkodása idején. Ez a valaha felállított megnagyobb obeliszk, nem volt párja, 32,5 méter magas és körülbelül 500 tonnát nyomhat. Mintegy 35 évvel később végül az unokája, IV. Thotmesz állíttatta fel az Amon-templom főtengelyében, de a hátuljához csatlakozó, a város felé irányuló ún. „ellentemplom”[15] előtt. Történetéről a rá írt felirat emlékezik meg.

„Miután 35 esztendeig az oldalán feküdt, Őfelsége, Felső- és Alsó-Egyiptom királya [IV.] Thotmesz…teljessé tette ezt a nagyon nagy, egymagában álló obeliszket, amelyet elődje, Felső- és Alsó-Egyiptom királya [III.] Thotmesz hozatott [Karnakba] […] „Elődöm parancsa az volt, hogy [az obeliszket] állítsam fel számára, hiszen én az utódja vagyok, aki oltalmazza őt.” És valóban, Ré fia [IV.] Thotmesz felállíttatta [ezt az obeliszket] Karnakban, ahol a többi obeliszket is mind bevonatta tiszta arannyal. Szépsége beragyogja Thébát, mivel elődjének, a valóságos istennek [(III.) Thotmesznek] neve fel van rá vésve. Ezt [IV.] Thotmesz, Felső- és Alsó-Egyiptom király azért tette, hogy elődje nevét tartóssá tegye Amon-Ré templomában.”[16]

Ennek az obeliszknek az egyik feladata tehát az uralkodói hatalom fenntartása volt az előd túlvilági halhatatlanságának biztosítása által, a másik pedig a népi személyes vallásosság szolgálata. A kettő között nincs ellentmondás, hiszen az uralkodó közvetítő szerepet töltött be az istenek és az emberek világa között.

Később II. Ramszesz egy kisebb templom szentélyébe foglalta be, amelynek a neve az volt: „Amon, az imák meghallgatója.” Közel 2000 éven át állt ez az obeliszk Karnakban, majd Konstantin császár (306-337) parancsára ledöntötték és végül több évvel később Rómába szállították. Ma is ott áll, ez a Lateráni obeliszk. III. Thotmesz egy másik karnaki obeliszkjét Theodosius császár (379-395) Konstantinápolyban állíttatta fel, ennek a párja sajnos nem maradt fenn. Héliopoliszi obeliszkjei épségben megőrződtek számunkra, igaz nem eredeti helyüön.  „Kleopátra tűi” néven ismerjük őket. Augustus császár először Alexandriába vitette őket, napjainkban pedig az egyik Londonban, a másik New Yorkban áll.

II. Amenhotep, IV. Thotmesz, III. Amenhotep[17], Ekhnaton[18] és Horemheb[19] elsősorban Karnakban és Héliopoliszban állíttattak obeliszkeket.

Az uralkodói obeliszkek felállításának gyakorlata a 19. dinasztia idején is folytatódott, I. Ramszesz, I. Szethi, II. Ramszesz, Merneptah és II. Szethi uralkodása idején. Az Asszuán melletti kőbányában (Kubet el Hawában) ott maradt a rámpán I. Széthi egy obeliszkje, mely bazaltból készült. Héliopoliszból előkerült egy szentélymodell, mely előtt két obeliszkje állt, ezeket valószínűleg Alexandriába szállíttatták a Ptolemaiosz-korban. I. Szethi parancsára fejtették ki az úgynevezett Flamini obeliszket, II. Ramszesz fejeztette be és állíttatta fel Héliopoliszban. Kicsivel több, mint 22 méter magas és 263 tonnát nyom. Augustus császár Rómába szállíttatta.

A legtöbb obeliszk II. Ramszesz uralkodási ideje alatt készült. Három héliopoliszi obeliszkje Rómában van. Huszonháromnak pedig a töredékeit ismerjük. Két luxori obeliszkjéből egy ma is a helyén áll, a másik Párizsban található. Egy homokkő obeliszk állt az Abu-Szimbelben található temploma előtt elhelyezkedő napszentélyben is.

Merneptahnak, II. Széthinek, IV. Ramszesznek is voltak obeliszkjei.

A 21-25. dinasztia idején úgy tűnik, hogy nem állítottak obeliszket Egyiptom uralkodói. A Későkor legmagasabb obeliszkjét, a 26. dinasztia idején II. Pszammetik parancsára készítették, ez napjainkban Montecitorio obeliszkként ismert. Ebből már gondolom kitaláltad, hogy Rómában áll. Egyike volt egy eredetileg Héliopoliszban álló párnak. A 26. dinasztia idején Apriész és Amszisz fáraók is állíttattak obeliszket.

A 30. dinasztia korában II. Nektanebosz parancsára készült egy obeliszk pár fekete színű palából. Thotnak a holdistennek szentélték őket és valószínűleg az ő kultuszközpontjában, Hermopoliszban álltak. Napóleon egyiptomi hadjáratának végén, ezeknek az obeliszkeknek két töredékét a franciák átadták a brit csapatoknak és így napjainkban a British Múzeumban vannak. Egy töredék a Kariói Egyiptomi Múzeumba került. Ekkoriban a Hold a Nap éjszakai megfelelőjének számított.

Szöveges források alapján Nagy Sándor két obeliszket emelt Alexandirában. A makedón Ptolemaiosz dinasztia tagjai közül II. Ptolemaiosz i. e. 270-ben a felesége halála után a megistenült Arsinoé alexandriai templomában, az úgynevezett Arsinoeionban egy magányos obeliszket állíttatott fel. Plinius szerint ezt az obeliszket, mely 42 méter körüli magasságával a valaha készült legnagyobb ókori obeliszk volt, eredetileg az i. e. 4. században uralkodó Nektanebosz nevű fáraók egyike rendelte meg a héliopoliszi templom számára. Valamikor 12 és 15 között áthelyezték a város fórumára és egy 1590 körül készült látképen még szerepel, a csúcsán egy muszlim félholddal. További sorsa nem ismert.

III. és IX. Ptolemaiosznak tudunk obeliszkjeiről. IX. Ptolemaiosz uralkodása alatt (i. e. 107-80) állították fel egy kisebb obeliszk párt a philaei Ízisz templomban. Ezek közül az egyik ma az angliai Dorsetben áll, a Kingston Lacey birtokon.

Az utolsó egyiptomi uralkodó, VII. Kleopátra az i. e. 1. században magányos obeliszket tervezett felállítani Alexandriában, mely egy monumentális teret uralt volna annak közepén elhelyezkedve. Kleopátra az Antonius heróonja mögötti téren felállított obeliszket egy napóra, mutatójának, gnomonjának szánta. Eredetileg kb. 33 méter magas volt, napjainkra 25 méter maradt meg belőle és ez ma a római Szent Péter téren áll. Kleopátra halálakor Marcus Antonius heróonja még nem volt készen, az épületegyüttest Egyiptom első római helytartójára, Gaius Cornelius Gallus fejezte be, aki az obeliszkre vésett latin felirat szerint a teret Forum Julium néven Octavianus nemzetségének tiszteletére szenteltette fel, még Octavianus egyiptomi tartózkodása idején.

Az utolsó hieroglif felirattal ellátott és Egyiptomban felállított obeliszk pár úgy tűnik, hogy Hadrianus nevéhez fűződik. 130-ban Antinoopliszban állíttathatta fel őket, a városban, amelyet a Nílusba fulladt szeretőjének tiszteletére alapított.

.

Készítette:

Közzétéve: 2024.07.13.

Utoljára szerkesztve: 2025.02.19.

Felhasznált irodalom:

Oxford Encyclopedia, Band II 561 - 564

Török László – Egyiptom és utókora Alexandriában és Rómában (Gondolat, 2013)

Brian A. Curran – Obelisks in Ancient Egypt (ed. Helaine Selin - Encyclopaedia of the History of Science, Technology and Medicine in Non-Western Cultures 3419 - 3435)

Labib Habachi - The Obelisks of Egypt (New York)

Breasted – Ancient Records of Egypt Vol. 2.