Az egyiptológia női úttörői 3.

A cikksorozat végére értem, néhány angol és egy amerikai hölgy után egy kicsit kitekintek egyéb Európai országokra is.

Winifred Mary Crompton brit múzeumi kurátor. 1870. július 10-én született Manchesterben. Édesapja John Crompton vegyész, édesanya Victoria Becker. A Manchester Egyetemen tanult. 1912-ben az egyiptológiai gyűjtemény munkatársa lett. Ez egy nagyon fontos időszak volt a múzeum életében, mert Jesse Haworth helyi textilkereskedő adományai lehetővé tették, hogy bővítsék az egyre növekedő gyűjtemény kiállítóhelyiségét. Cromptonnak kellett ezt megszerveznie, emellett ő felelt a gyűjtemény katalogizálásáért és felcímkézéséért, valamint a kiállítás berendezéséért. Crompton csaknem 20 éven át gondozta ezt a fontos egyiptomi gyűjteményt, mely az 5. legnagyobb az Egyesült Királyságban. Hozzá fordultak azok a tudósok is, akiknek munkájukhoz szükségük volt hozzáféréshez a Manchester Egyetem egyiptomi gyűjteményéhez, kutatómunkát is végzett a számukra. Crompton mentorának, tanárának és bizalmas barátjának tartotta Margaret Murreyt, aki arra bíztatta, hogy végezzen önálló kutatást is és azt publikálja. Ennek eredményeként cikkei jelentek meg a Journal of Egyptian Archeology-ban. Nagyon sokat tett az egyiptológia népszerűsítéséért Manchesterben és kiemelkedő szerepe volt a Manchesteri Egyiptomi és Keleti Társaságban. Hatvankét éves korában váratlanul hunyt el Manchesterben, 1932. október 8-án.

 
Mary Rothes Margaret Tyssen-Amherst angol arisztokrata, utazó, amatőr régész és ornitológus. Lady William Cecilként is találkozhattok vele a szakirodalomban. Lord Amherst[1] legidősebb gyermekeként 1857. április 25-én jött a világra Norfolkban, Angliában a Didlington Hall nevű birtokon. A Tyssen-Amherstek egy rendkívül gazdag család voltak. A Tyssen ősök flamand kereskedők voltak, akik hatalmas birtokokat szereztek Hackneyben és Norfolkban. Apja 21 éves korában, 1856-ban vette feleségül gyermekkori szerelmét Margaret Susan Mitfordot. Ennek a frigynek köszönhetően egy olyan apóst kapott, akinek a szenvedélye volt Egyiptom, és akit jó barátság fűzött az ország alkirályához, Mohamed Ali khedivéhez. Talán ennek is köszönhető, hogy William Egyiptom iránti érdeklődése egyre nőtt és ez ahhoz vezetett, hogy létrehozott egy saját egyiptomi gyűjteményt. Fiatal lelkesedéséhez szinte korlátlan anyagi lehetőség párosult. A párnak egyébként hét leánya született, fiúk nem, ezért apja halálakor, 1909-ben, Lady Mary lett Hackney második bárója.

Anyja fafaragó tehetséggel rendelkezett és ezzel rajta hagyta a kézjegyét Didlington Hallon, emellett pedig amatőr sebész volt. May és húgai otthon tanultak: festést, zenét, kézimunkát és lovaglást. Maryt fiatal korától kezdve vonzották az ókori Egyiptom tárgyi emlékei, órákat töltött az apja által Didlington Hallban berendezett múzeumban. Szülei 1871-ben, 14 évesen vitték magukkal először Egyiptomba.

„Elfeledhetem-e valaha azt a pillanatot, amikor először láttam felkelni a Napot Egyiptom felett, a homokos part hosszú vonala, a magas Damietta világítótorony, a durva kő hullámtörő, amely megvédi a Szuezi-csatorna bejáratát, amint felragyognak a hajnal fényében? Számomra ez egy „csodavilág” hajnala volt.” – írja May egy meg nem jelent, huszonkilenc oldalas dokumentumban, melynek címe: „Néhány egyiptomi emlék.” Egyik leszármazottja több részletet is közöl belőle a családjának szentelt blogján, ennek elérhetősége a források között szerepel.

A család hosszabb időt töltött Szuezben, melynek során May jelentős szabadságot kapott szüleitől, és örömmel fedezte fel a várost szamárháton. A keskeny utcákat úgy írja le, hogy „mind titokzatos és sötét”, ugyanis fából készült deszkákkal voltak befedve. Bár úgy hírlett, hogy a város utcái tele vannak tolvajokkal és csavargókkal, a legrosszabb dolog, ami a tinilánnyal történt, hogy egy kakadu megragadta a kalapját és darabokra szaggatta, ezen May és a többi járókelő is jól szórakozott. Talált időt festésre és madarak rajzolására is.

Kairóba érkezve így mesél arról, amikor először pillantotta meg a naplementében a piramisokat:

„Soha nem felejtem el, amikor megpillantottam őket, sötétlila sziluettjük éles kontrasztban volt a halványsárga és smaragd színű égbolttal. Ez volt az első pillantásom az ókori Egyiptomra, arra az Egyiptomra, amely évezredeken keresztül virágzott. Kisbaba korom óta ismertem az egyiptomi dolgokat. Mégis alig tudtam elhinni, hogy az a három sötét pont a távoli horizonton teljes valójukban maguk a piramisok.”

A kairói Shepheard’s Hotelben[2] szálltak meg, ez volt a kor legelőkelőbb szállodája. A szobák nagyok és kényelmesek voltak, de Mary arról számol be, hogy a szúnyogok és a legyek gyötrelmet okoztak éjszaka. Kairó egy gyorsan fejlődő város volt akkoriban, ahol sorra emelték az új épületeket, mégis nagyon más volt, mint ahogy ma ismerjük:

„Balra (a Shepheardstől) volt egy nagy nyitott tér, ahol néhány hatalmas selyemakác fa élt, ezen éjszakánként vörös kányák tanyáztak. A fák alatt karavánok rakodták fel a tevéiket, amelyek morogva és fújtatva fejezték ki tiltakozásukat…A hotel verandája előtt volt egy beálló szamarak számára. Némelyikük kedves kis fickó volt, szürke, fehér vagy fekete színű, szőrükbe mintákat borotváltak, színes szíjaik voltak, vörös nyergük és gyöngyök meg függők díszítették őket…Rövid távolságokra mindenki szamárháton utazott és mindig a helyi nyerget használta.”

Több napon át táboroztak a gízai piramisoknál, sátruk közvetlenül a szfinx mögött állt. May beleszeretett a sivatagba is, és kívülről belülről felfedezte a piramisokat. Különösen élvezte, hogy éjszaka, amikor már az összes turista elment, csak az övék voltak a piramisok és a szfinx. Amhersték Szakkarát is kedvelték elszigeteltsége miatt, szabadon sétálhattak a sírok és a piramisok között és felfedezték a Szerapeumot is. A lord természetesen egyiptomi gyűjteménye bővítésén is dolgozott, mikor Egyiptomban volt, gyakran vitte magával Mayt a régi Boulaq Múzeumba:

„Milyen boldog órákat töltöttem ott az ősi ország történelméről és művészetéről tanulva, próbálva magamba szívni a beszélgetéseket, amit apám és a tanult egyiptológusok folytattak egymással, akik aztán szorgosan rendezgették a gyűjteményt.”

Mary ott lehetett az Aida bemutatóján 1871. december 24-én a kairói Operában és bejáratos volt Inji Hanimefendi palotájába is. Szaid pasha özvegye nagy hatást tett rá, így ír a személyéről:

Talán ő volt a legszebb nő, akit valaha láttam, bár már nem volt fiatal. Cserkesz volt, istenien magas, méltóságteljes kisugárzással és a legédesebb mosollyal…Úgy néztem fel rá, mint ha egy elvarázsolt ország tündérhercegnője volna. Két örökbefogadott leánya volt, emellett számos unokahúga és unokaöccse, mindegyikük a játszópajtásom volt.”

Vacsora után a gyerekek kávéztak és vízipipáztak, majd miután a hercegnő visszavonult, előszeretettel játszottak párnacsatát.

Nagy benyomást tett Mayre az orosz festő Konstantin Makovsky is, aki Amherstékhez hasonlóan a Shepheardsben szállt meg. Megengedte a lánynak, hogy nézze őt, miközben fest, bátorította és hasznos tanácsokat is adott neki.

Mary egész életében gyakran látogatott Egyiptomba és szenvedélyesen szerette az országot, a történelmét és az ott élő embereket.

1885. szeptember 2-án férjhez ment Lord William Cecilhez. Négy fiuk született: William (1886–1914), Thomas James (1887–1955), John Francis (1890–1954), valamint Henry (1893–1962).

1891-ben Howard Carter az apjával ellátogatott Didlington Hallba, hogy tanulmányozza a birtok múzeumát. Mary édesanyját, Lady Margaretet lenyűgözte az ifjú Howard tehetsége és ezért elintézte, hogy tanítvány lehessen az Egypt Exploration Fundnál. Lady Mary és Howard Carter útjai később Egyiptomban újra keresztezte egymást. Történt ugyanis, hogy 1901-ben a Cecil család Egyiptomban, Asszuán térségben töltötte a telet. A hölgy rendszeresen tett felfedező sétákat. Egy ilyen alkalommal a Nílus nyugati partján kirándult és felfedezett valamit, amiről úgy gondolta, hogy ókori temető. Howard Carter, aki ekkor már a Régészeti Hivatalnak dolgozott, sőt ő volt az egyik európai főfelügyelő, aki a térségben folytatott ásatásokért felelt, eljött és felmérte a lelőhelyet. Abban az időben még szokatlan volt, hogy egy nő feltárást végezzen, Howard Carter bíztatására azonban Lady William Cecil ásatásokba kezdett Qubbet el-Hawában. Carter intézte el az ásatáshoz szükséges papírokat, biztosított egy felügyelőt és szerzett munkásokat is. May részletes naplót vezetett a munkáról. Asszuán nemesi sírjai közül összesen harminckét darabot tárt fel, ezeket sok éven át úgy emlegették a „Cecil sírok”. Ásatásáról beszámolót írt a Francia Keleti Régészeti Intézet kiadványában az ASAE-ben[3] 1903-ban. Bár a nekropolisz nagy része termesszel volt fertőzött, a 21-es sírban egy nő koporsója mégis épségben maradt és el tudták szállítani. Ez volt Bau-bau koporsója[4]. A múmiát fajansz gyöngyháló borította, ebbealakokat szőttek: szárnyas skarabeuszt, illetve a Hórusz-fiúkat. Ezen kívül a múmiát mindössze egyetlen körülbelül 3x1,5 centis áttetsző zöldes kő ékesítette.

Az ásatási beszámolóban sok sír esetében arról számolt be, hogy többször újrahasználták őket és az előkerült tárgyi leletek is több korszakból származnak. Ekkor került elő a Középbirodalom idején élt Heqata koporsója is, mely egy fontos Koporsószöveg forrás. Ez a koporsó a Kairói Egyiptomi Múzeumban van. May asszuáni ásatásai során napvilágra került leletek, illetve az általa vásárolt egyiptomi régiségek közül számos darab egyébként apja gyűjteményébe került.

1903. decemberében visszatért Egyiptomba és folytatta az ásatást, de ez a szezon kevésbé volt eredményes. Ásatási beszámolója 1904-ben jelent meg szintén az ASAE-ben. Ugyanebben az évben adták ki Egyiptom madarairól szóló munkáját, melynek címe „Bird Notes from the Nile”, valamint az Egyiptom történelmét feldolgozó művét, az „A sketch of Egyptian history from the earliest times to the present day”.

A következő néhány évet Lord és Lady William utazással töltötte, 1905-ben ellátogattak Ausztráliába. Az első világháború alatt Egyiptomban készült festményeiből kiállítást rendezett a Dudley Galériában. Egész életében sokat jótékonykodott, de az első világháború alatt végzett karitatív tevékenységeiért 1919-ben felvették a Brit Birodalom Rendjébe. 1919. december 21-én, 62 éves korában halt meg, Londonban.

Az Amherst gyűjteményt 1921-ben a Sothebys aukcióján értékesítették. Didlington Hallt pedig az 1950-es években értékes építőanyaga miatt szinte a földig rombolták le.

Hilda Petrie(szül. Urlin) Richard DennyUrlin, ügyvéd és felesége Mary (szül. Addis) legfiatalabb leányaként Dublinban látta meg a napvilágot 1871. június 8-án. Négy nővére volt. Mikor négyéves lett, a családja visszaköltözött Angliába. Sussexben, a Grange Rustington „birtokon” telepedtek le. Egy kőház állt itt, közel a tengerhez. Hilda nagyon szeretett úszni. Londonban is volt házuk, a téli hónapokat ott töltötték. Mivel a nővérei jóval idősebbek voltak nála (a legközelebbi 6 évvel) ezért általában egyedül játszott és előnyben részesítette a fiús játékokat a babákkal szemben. Szülei nem küldték iskolába, egy nevelőnő tanította egy csapat gyerekkel együtt a rustingtoni paplakban. Ahogy cseperedett, szeretett „felfedező utakat” tenni a barátnőjével, Beatrice Ormeval. Biciklire pattantak és bejárták a környéket, felkeresték a régi templomokat és rajzoltak. Hilda eleinte sokkal jobban kedvelte a vidéket, mint Londont. Azonban ahogy idősebb lett egyre jobban szeretett múzeumba és galériákba járni. 17 éves korában a szép, vörös hajú, kék szemű lány modellt áll a pre-raphaelita festőnek, Henry Holidaynek.[5] A festő Aszpázia a Pnyxen című művében az Aszpázia lábánál ülő névtelen társ modelléül szolgált, de valószínűleg legalább még egy festményén szerepel. Hilda ekkoriban a King’s College for Womanen vett órákat. Geológiát tanult Seeley professzortól és egy kalapáccsal meg egy jegyzetfüzettel a kezében tett tanulmányi kirándulásokat. Tanult fakszimile rajzolást is, amelyben igen tehetséges volt. 25 éves korában, mikor Henry Holiday látta, hogy pontosan másol, bemutatta Flinders Petrie egyiptológusnak, aki éppen a ruha történetéről tervezett írni és ehhez kellett neki valaki, aki ókori egyiptomi viseleteket rajzol. A professzort elvarázsolta a fiatal hölgy, de kezdetben vonakodott bevallani neki érzéseit, mert úgy gondolta, hogy nem valók egy nőnek a sivatagi ásatási helyszínek spártai viszonyai. Hilda azonban beszélt neki arról, hogy Egyiptomba szeretne menni, ezen felbátorodva Petrie 1895 telén, amelyet megint Egyiptomban, ásatáson töltött, sok levelet írt neki. A következő év nyarán pedig megkérte a kezét. Hilda kezdetben vonakodott, talán a nagy korkülönbség miatt (Petrie ekkor 43 éves volt). Végül mégis engedett és igent mondott. 1896. november 25-én reggel házasodtak össze, otthagyva az Urlin családot, hogy nélkülük fogyassza el az ünnepi reggelit, mert nekik el kellett érniük a vonatot, amely az Egyiptomba induló hajóhoz vitte őket. Hildát az első pillanattól fogva elbűvölte Egyiptom. Pár napot Kairóban töltöttek, ahol megnézték az Egyiptomi Múzeumot, és elmentek Gízába is, ahol megmászta a Nagy Piramist. Ezt követően vonattal Felső-Egyiptomba utaztak. Petrie ekkor az EEF megbízásából Denderában ásott, a templom mögött található temetőt tárta fel. Hildára nem a tábor fenntartásának háztartási részét bízták, mint a főzés vagy a varrás, hanem másolt, rajzolt, rendszerezett. Nem okozott gondot számára, hogy szűk földalatti kamrákban dolgozzon. Gyorsan ragadt rá az arab nyelv, így rövid időn belül már tudott beszélgetni a munkásokkal. Gondoskodott egészségügyi ellátásukról, kötéseket cserélt, és ha szükséges volt, gyógyszereket adott nekik. Néha átvette az ásatási napló írását, amelyben napról napra rögzítették a munka előrehaladását. Londonban a publikációk előkészítésében segédkezett. Férje több régészeti módszerre megtanította, majd 1902-1903-ban rábízta az Ozireion feltárását Abüdoszban. Itt együtt dolgoztak Margaret Murrayvel. A talajvíz és az omlásveszély miatt veszélyes volt munka és rövidesen félbe is kellett szakítani. Ezen az expedíción Hildára rálőtt valaki, amikor kijött a kunyhójából, de szerencsére nem sérült meg. 1905-ben Szakkarában dolgozott több hölggyel együtt, ahol Óbirodalom korabeli sírok falának jeleneteit másolták. Januárban a Sínaira ment Miss Eckensteinnal, hogy csatlakozzon a férjéhez Sherabit el-Khadimban. Vonattal Szuezbe mentek, majd hajóval el-Shattba, innen tevével és beduin vezetőkkel haladtak tovább. Mindkét nőnél volt egy-egy revolver és ostor, emellett jegyzetfüzet, iránytű és vizesflaska. Sherabit el-Khadimban Petrie a Hathor-templomon dolgozott, szüksége volt a két plusz másolóra, mivel a lelőhely környékén rengeteg sztélé és sziklafelirat volt.

Az EEF-fel történő együttműködésben fennakadások voltak, ezért Petrie úgy döntött, hogy függetlenednie kell. Megalakította az Egyiptomi Brit Régészeti Iskolát[6], amelynek egyik tiszteletbeli titkára Hilda lett, a másik pedig James H. Walker. Ezt követően a támogatók keresése szinte teljesen lekötötte Miss Petrie idejét. Később Hilda is tartott előadásokat, elsősorban női szervezeteknek. 1907. áprilisában megszületett fia, John, 1909. augusztusában pedig leánya, Ann. Legközelebb 1913-ban csatlakozott néhány hétre a férjéhez a Kafr Ammarban folytatott ásatáshoz. Három Középbirodalom korabeli sírt kellett dokumentálnia Riqqehben, amelyeket Rex Engelbach talált meg. A sírok tervei és a falakról, valamint koporsókról készült másolatai az általa írt külön fejezetben jelentek meg a végső publikációban.[7] 1914-ben kitört az első világháború, ekkor Flinders jelentkezett katonának, de idős kora miatt elutasították, ezért az Unveristy Collegeben található oktató múzeum kialakításával és katalogizálásával foglalkozott. Hilda pedig különböző karitatív tevékenységeket folytatott. Sokat tett a szerb menekültekért, ezért megkapta a Szent Sava csillagot, ez egy szerb kitüntetés. 1919-ben a Petrie szülők visszatértek Egyiptomba, 12 és 10 éves gyermeküket pedig bentlakásos iskolába küldték. Saját bankszámlát kaptak, amelyről fizették a tandíjukat, a karácsonyokat pedig barátoknál töltötték. Hilda a tavaszi szünetre igyekezett hazajönni még akkor is, ha emiatt előbb kellett eljönni az ásatásról.

1923-ban Hilda férjét az Egyiptomért tett szolgálataiért lovaggá ütötték. Flinders 1926-ban átette a régészeti tevékenységét Palesztín területre, majd 1933-ban visszavonult az UCL egyiptológiai tanszékének vezetéséről. Negyven éven át töltötte be ezt a pozíciót. Ezt követően Petriek Jeruzsálemben telepedtek le. Flinders az Egyiptomi Régészeti Hivataltól engedélyt kapott, hogy a Sínain ásatásokat folytasson. 1935-1937 között négy szezonban dolgoztak Sheikh Zoweydben, mely erőd volt Egyiptom és Ázsia között. Utolsó ásatásuk Tell el-Ajjulban volt, amelyet papíron Margaret Murray és Ernest Meckay vezetett. A második világháború kitörésekor Petriek csendesen éldegéltek Jeruzsálemben. Flinders 1940-ben maláriával kórházba került és ott is maradt élete végéig. Bár testét betegség gyengítette, az elméje friss maradt. Hilda minden nap meglátogatta, könyveket vitt neki és jegyzetelte, amit férje a múltját felidézve mesélt neki. Flinders Petrie 1942. július 19-én halt meg, Jeruzsálemben. Itt, a Zion hegyen temették el. Hilda férje könyvtárát a khartoumi Régészeti Minisztérium újonnan alakult könyvtárának szánta. 1947-ben Ann segítségével el tudta küldeni a könyveket Khartoumba és visszaköltözött Angliába. Ezt követően haláláig családjával élt Londonban és a British Schoollal kapcsolatos teendőket látta el. 1952-ben végre publikálta azokat a sírreliefeket, amelyeket még 1905-ben másolt a barátaival, a fordításokat dr. Murray végezte el hozzá.[8] 1953. júliusában tiszteletbeli vendégként Hilda részt vett a férje születésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségen az University Collegen. Nem sokkal később stroke-ot kapott. 1957-ben halt meg az University College Kórházban.

Caroline Louise Ransom Williams az Amerikai Egyesült Államok első professzionálisan képzett női egyiptológusa volt. Az Ohio állambeli Toledoban született 1872. február 24-én egy jómódú metodista családba. Szülei John és Ella Randolf Ransom voltak. Főiskolás éveit a Mount Holyoke Collegeben fejezte be, Massachusettesben, ahol a nagynénje tanár volt. A nagynénjével töltött idő meghatározó élmény volt Caroline életében, amely kihatott szakmaválasztására is, Louise Fitz-Randolph professzor szakterülete egyébként a művészettörténet volt. Caroline, miután 1896-ban végzett, elkísérte a nagynénjét egy Európai körutazásra, amelynek során Egyiptomba is ellátogattak. Az utazás ideje alatt a fiatal lányt elvarázsolta az ókor, és elhatározta, hogy egyiptológus lesz. Szerencsés véletlen, hogy éppen ekkor vezették be az egyiptológiai képzést az Amerikai Egyesült Államokban, először a Chicagoi Egyetemen diplomaprogramként. James Henry Breastedet nevezték ki az egyiptológia professzorának. A Chicago Egyetemen együtt tanulhattak fiúk és lányok, és könnyen elérhető volt Toledoból vonattal. Caroline az Erie Főiskolán tanított egy évet, majd 1898 és 1900 között a Chicago Egyetemre járt és diplomát szerzett klasszikus régészetből és egyiptológiából. Breasted ígéretes tanítványnak tartotta és arra ösztönözte, hogy Németországban folytassa tovább tanulmányait. Breasted ajánlása alapján Berlinben tanulhatott 1900 és 1903 között a kiváló Adolf Erman professzornál. 1903-ban a berlini egyiptomi múzeum egyiptológiai osztályán alkalmazták, ez arra utal, hogy Ermannra is jó benyomást tett. De Caroline nem maradt sokáig, hamarosan visszatért Chicagoba, hogy megírja doktori disszertációját, amelynek témájául az ókori bútorokat választotta. 1905-ben kapta meg a doktori címet, ő volt az első nő Amerikában, aki ilyen magas egyiptológiai képesítéssel rendelkezett. 1905 és 1910 között professzorsegéd volt a Bryn Mawr Főiskolán, Pennsylvániában. Azonban 1910-ben a Metropolitan Múzeum segédkurátori pozícióját választotta, ez azt sugallja, hogy szeretett közvetlenül foglalkozni az ókori tárgyakkal. A Metropolitan Múzeumban pedig erre igen sok lehetősége nyílt, mert a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott, nem csak a múzeum saját ásatásai révén kerültek ide az ókori egyiptomi leletek, hanem az EEF-en keresztül és más felajánlóktól is. 1911-ben az egyiptomi gyűjtemény tíz termet foglalt el. Caroline hat évig dolgozott itt, nevéhez fűződik az egyiptomi gyűjtemény vezetője[9]. 1919-ban visszatért Toledoba és hozzáment Grant Williamshez, aki már korábban udvarolt neki, de akkoriban a hölgy a karriert helyezte előtérbe. Az úr jómódú ingatlanfejlesztő volt. A megnyitás előtt álló Cleveland Museum of Art 24 láda egyiptomi műtárgyat vásárolt. Az igazgató, Frederic Whiting Carolinet kérte fel, hogy az 1916. júniusában tervezett megnyitóig rendszerezze és katalogizálja a tárgyakat.[10] A Metropolitan Múzeummal sem szakadt meg a kapcsolata,mert később ők adták ki a Per-Neb sírjának dekorációjáról szóló könyvet[11], melyet korábbi felettesével Albert M. Lythgoe-val közösen jelez. Az Óbirodalom korabeli masztaba a múzeumban látható. 1917-ben a Minnenapoliszi Művészeti Intézet egyiptomi gyűjteményében dolgozott, majd 1918-ban dr. Williams a Toledói Művészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének tiszteletbeli kurátora lett, ahol szintén katalogizálta a tárgyakat. A New Yorki Történelmi Társaság Egyiptomi gyűjteményének kurátora volt 1917-27 között, ahol az Abbott Gyűjtemény több ezer egyiptomi régiségét katalogizálta. Később ezek a tárgyak a Brooklyn Múzeumba kerültek. A Caroline által készített 250 oldalas katalógus, 1924-ben jelent meg „Arany és ezüst ékszerek, valamint kapcsolódó tárgyak”[12] címen. Ő volt az, aki felhívta Breasted figyelmét az Edwin Smith orvosi papiruszra, amely közel ötven évig publikálatlan maradt.

Sok év csendes és szorgalmas múzeumi munka után, Caroline Louise, akinek nem született gyermeke, nyitott volt új kihívásokra és elvállalta korábbi professzora és mentora, Breasted felkérését, hogy részt vegyen egy epigráfiai felmérésen Egyiptomban. Ez azt jelentette, hogy legalább fél évet Luxorban kell élnie. Breastednek nem okozott gondot, hogy egy nőt is a beválasszon a csapatba, amelynek vezetője Dr. Harold H. Nelson volt. Caroline az 1926-27-es szezonban dolgozott Medinet Habuban, jelképes fizetésért, pusztán a projekt iránti érdeklődése miatt. 1935-36-ban pedig Kairóban, az Egyiptomi Múzeum Koporsószövegek projektjében vett részt. 1927-28-ban ismét tanított, méghozzá a Michigan Egyetemen, egyiptomi művészetet és középegyiptomi nyelvet. 1937-ben ismét elismerték szakmai tevékenységét, tiszteletbeli doktori címet kapott a Toledoi Egyetemen. 1942. december 24-én, hosszú betegség után elhunyt a férje, Grant. Nem sokkal később, miután maga is egy súlyos betegségből épült fel, a Mount Holyoke College számára ajánlotta fel apró egyiptomi gyűjteményét. 1952. február 1-jén halt meg Toledóban.

Mi történt eközben Európa többi országában és Oroszországban? Ezekről a hölgyekről sajnos igen kevés életrajzi információt találtam, sőt sajnos kép sincs mindegyikükről, de mint országuk úttörői az egyiptológiában mindenképp szeretném, ha megismernétek őket.

Henriette (Henni) von Halle német egyiptológus. Berlinben látta meg a napvilágot 1878. január 1-jén, Walther Von Mossner a porosz lovasság tábornoka, és Meta Giebert legidősebb leányaként. Ernst von Halle-hez ment feleségül, aki a politikai közgazdaságtan professzora volt Berlinben. Önállóan tanulta meg a hieroglif szövegek fordítását, illetve részt vett egyetemi szemináriumokon Berlinben, Strassburgban és Heidelbergben. Adolf Erman felkérte, hogy dolgozzon együtt vele szótára, a „Wörterbuch der ägyptischen Sprache kidolgozásában. 1933-ig végezte ezt a munkát, ezért Erman neki és Caroline Williamsnek ajánlotta a művet. Strassburgban H. Ranke munkáját segítette a „Die ägyptischen Personennamen” megírásában. Önálló publikációja nem jelent meg, de mind Erman, mind Ranke kiemelte munkáikban betöltött fontos szerepét. 1964. január 2-án halt meg a Heidelberg közelében található Nusslochban.

Natalia Davidovna Flittner orosz egyiptológus. Szentpéterváron született 1879. szeptemberében. Apja David Flittner volt. 1905-től a Szentpétervári Egyetemen tanult, ő volt az első nő Oroszországban, aki ókori keleti tanulmányokat folytatott. 1913-ban végzett. Többször volt Berlinben is, ahol oktatója volt például Erman és Schäfer (1902, 1912-14). A Hermitage Múzeum kurátora volt 1919 és 1950 között. 1921-től tanított a Leningrádi Egyetemen, ahol történelemtudományok doktora és professzora lett 1940-ben. Különösen az ókori egyiptomi művészet és kézművesség érdekelte. 1957. július 16-án halt meg Leningrádban.

Tamara Nikolaevna, Borozdina-Kozmina orosz egyiptológus. 1889-ben született Kostromában, a Szentpétervári Egyetemen tanult. A Moszkvai Állami Szépművészeti Múzeumban kezdett dolgozni, először asszisztensként, majd kurátorként. 1920 és 1930. között ő volt a vezetője az ókori közel-keleti és egyiptomi osztálynak. Különösen az egyiptomi művészet érdekelte. A Golenischeff gyűjtemény tárgyaiból készített publikációt, ez 1917-ben jelent meg, a címe „Egyptian sculptor’s models”. 1926-ban az „Archaic Pottery”, majd 1930-ban a „Hellenistic objects form Egypt” című könyve jelent meg. Az egyik szerzője volt az 1919-ben megjelent „Egyptian dance” című műnek is. 1959. január 4-én halt meg.

Maria Pouline Mogensen dán egyiptológus. Koppenhágában látta meg a napvilágot 1882. október 1-jén. Édesapja Niels Mogensen, édesanyja Marie Vilhelmine Emilie Dohn volt. Egyiptológiát tanult, a tanítói Schmidt és Lange voltak. A NyCarlsberg Glyptotek munkatársa lett, majd Schmidt halála után, 1926-ban ő lett az egyiptológiai osztály vezetője. Publikációja jelent meg a Koppenhágai Nemzeti Múzeum hieroglif feliratairól[13], illetve a NyCarlsberg Glyptotek egyiptomi masztabájáról[14] és ő készítette el a Glyptotek egyiptomi gyűjteményének vezetőjét[15] is, mely 1930-ban jelent meg. 1932. október 30-án, Koppenhágában halt meg.

Pavla Fortova – Samalova (szül. Kropfova) cseh egyiptológus és művész. Prágában született 1886. július 23.-án. Felnőtt fejjel kezdett el egyiptológiát tanulni a prágai Károly Egyetemen, miután utazást tett a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Az ókori egyiptomiak alkotóművészete érdekelte, ezen belül az ornamentikára specializálódott. Ezzel kapcsolatban több egyiptomi Múzeumban végzett kutatásokat, tanulmányokat, úgy, mint Bécsben, Berlinbe, Leidenben és Londoban. 1930-as Egyiptomban tartózkodása idején közvetlenül másolta a templomok és a temetők, különösen a thébai nekropolisz ornamentikus díszítéseit. Dolgozott a Kairói Egyiptomi Múzeumban. 1930-ban a Prágában található Nemzeti Múzeumban rendezett egy kiállítást, amelyen 354 tárgyat mutatott be a Prehisztorikus kortól a Római korig 174 vitrinben. A kiállítást 1948-ban megismételték. A kiállítás vezetőkatalógusának címe „Exhibition of the Egyptian ornament in color drawing, a másik publikációjához az „Egyptian Ornament”-hez Milada Vilímková írt szöveget, ez 1963-ban jelent meg. 1974-ben halt meg.

Marcelle Werbrouck belga egyiptológussal zárom a cikksorozatot. 1889. május 23-án született Antwerpenben. Édesapja Auguste Werbrouck tábornok volt. Miután találkozott Jean Capart egyiptológussal, elkezdett érdeklődni az egyiptológia iránt. Tanulmányait a Sorbonne-on és az École du Louvre-on végezte. Brüsszelben, az Institut Supérieur d’Historie de l’Art et d’Acheologie-n szerezte meg a doktori címet. Az Erzsébet Királyné Egyiptológiai Alapítvány[16] – melynek létrejöttében maga is segédkezett – megbízásából többször járt Egyiptomban. Szorosan együtt dolgozott Caparttal, segédkezett neki a Thébáról és Memphiszről szóló két vaskos könyvének megírásában. Dolgozott a Brüsszelben található Cinquantenaire Múzeumban és az azonos nevű alapítvány számára. Capart alatt az egyiptomi gyűjtemény igazgató-helyettese volt, majd halála utánannak igazgatója lett. Ő vette át ekkor az Erzsébet Királyné Egyiptológiai Alapítvány vezetését is. Nagyon sokat tett az egyiptológia fejlődéséért Belgiumban. Kutatásai gyakran kapcsolódtak az ókori Egyiptom istennőihez és asszonyaihoz, az első jelentősebb publikációja az egyiptomi siratóasszonyokról szólt. Mintegy 159 könyvet, cikket és értékelést írt 1922 és 1959 között. Ezek közé tartozik a Brüsszeli Művészeti és Történeti Királyi Múzeum egyiptomi gyűjteményének katalógusa, ami 1934-ben jelent meg, valamint a Hatsepszut temploma Deir el-Bahariban, melyet 1949-ben adtak ki. Az első világháborút követően megkapta a francia vörös kereszt kitüntetést. 1959. augusztus 1.-én, 70 éves korában halt meg a Franciaországban található Issoireban.

Ajánlott linkek:

Pavla Fortova-Samalova fotója az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

http://multimedia.ctk.cz/foto/document/3766541/1

Natalia Flittner képének megtekintéséhez kattints az alábbi linkre:

http://relstud-hist.spbu.ru/en/articles/en-flitner-flittner-natala-davydovna

Képek:

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2019.05.23.

Felhasznált irodalom:

M. L Bierbries (editor) – Who was who in Egyptology

https://www.brown.edu/Research/Breaking_Ground/introduction.php

Angela Cecil Reid weboldala:

http://www.amhersts-of-didlington.com/index.html