Az egyiptológia női úttörői 2.

A 19. század második felében még az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a nők intellektuálisan alsóbbrendűek a férfiaknál, és hogy a túl sok tanulás agyi lázat okoz nekik. Az eszes, függetlenségre vágyó hölgyeknek ebben az időben nehéz dolguk volt, ha tanulni és dolgozni szerettek volna. A cikksorozat második részében ezúttal három, az egyiptológia tudományán mély nyomot hagyó hölgyet szeretnék bemutatni nektek.

Margaret Alice Murray angol egyiptológus 1863. július 13-án született az indiai Calcuttában. Édesanyja Margaret Carr volt, az édesapja pedig James C. Murray angol üzletember, akinek a családja régóta kapcsolatban állt a Brit Kelet-indiai Társasággal.

1870-ben Margaretet és a testvérét Mary-t Angliába vitték, ahol a nagyszülők, valamint nagynénjük és nagybátyjuk gondjaira bízták. Margaret szigorú keresztény neveltetésben részesült, John nagybátyjának köszönhetően, aki plébános volt, és hitt a nők alsóbbrendűségében. Ugyanakkor ő volt az is, aki felkeltette az érdeklődését az archeológia irányába. Francia nevelőnő tanította őket. 1873-ban édesanyjuk Németországba, Bonnba vitte őket. Ennek köszönhetően a lányok nemsokára folyékonyan beszéltek németül. 1877-től Londonban telepedtek le, ahol a sydenhami Kristály Palotába[1] jártak iskolába. Francia tanáruk itt egyébként Auguste Mariette bátyja volt.

1880-ban a család visszatért Calcuttába. Margaret eleinte ápolónő szeretett volna lenni és önkéntes nővérként dolgozott a Közkórházban. 21 éves volt, amikor kitört egy járvány Calcuttában és egy időre rá hárult az egész kórház irányítása. Később úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy az itt szerzett tapasztalatok jó szolgálatot tettek számára később, az ásatási táborokban. Hat évvel később a család visszatért Angliába. Margaret itt is szeretett volna kórházban dolgozni, de elutasították, mondván túl alacsony, nem érte el a 153 cm-es magasságot. Ekkor szakított ezzel a hivatással. Vasárnapi iskolában[2] kezdett tanítani és ennek során felfedezte, hogy szereti ezt a hivatást és van hozzá érzéke is. Kikapcsolódásként fafaragást tanult, erről később úgy nyilatkozott, hogy az itt tanultakat jól tudta hasznosítani, amikor az ókori kézművesek technikáit, különösen a relief készítést tanulmányozta.

Mary nem sokkal később megházasodott és Indiában telepedett le. Margaret éppen nála volt látogatóban, amikor a Timesban olvastak egy cikket, arról, hogy az University College Londonon (a továbbiakban UCL) egyiptológiát lehet majd tanulni. A nővére ragaszkodott hozzá, hogy beiratkozzon. „Én nem tudok menni, de neked muszáj”. - mondta neki. Margaret 1894-ben lett az UCL hallgatója, ahol Petrie, Griffith és James. H. Walker tanítványa volt. Élete innentől kezdve szorosan összekapcsolódott az intézménnyel. 1897-ben Petrie rábízta a kezdő évfolyam hieroglif oktatását, a diákok pedig kiváló tanárként jellemezték, ennek köszönhetően a következő évben tanársegéd lett, 1899-ben pedig tanár.

1902. telén dolgozott először Egyiptomban, az Ozireionon feltárását végezték Hilda Petrie-vel. A magas talajvíz és az omlásveszély miatt a munkát azonban nem sokkal később meg kellett szakítani. A Margaret által készített fakszimilék később a saját neve alatt jelentek meg egy Ozirisz kultuszáról szóló szövegmagyarázattal.[3]

A következő évben Szakkarában másolta Óbirodalom korabeli masztabák reliefjeit. Ezt követően többször nem dolgozott Egyiptomban, mert szükség volt rá az Egyetemen. Bár még mindig a kezdők hieroglif oktatását bízták rá, már egyéb témaköröket is tanított, mint az ókori Egyiptom történelme, vallása, művészete és kézművessége, valamint a kopt nyelv. A diákjai egyébként nagyon szerettek az óráira járni, mert lazább volt, mint az egyetemi oktatók általában. Volt egy olyan órája, aminek az volt a címe, hogy „A jelek eredete”. Ezen lehetősége adódott arra, hogy az egyiptomi civilizáció összes aspektusáról beszélhessen. Színes fakszimiléken[4] szerepelő hieroglif feliratokat használt és az ezekben szerepelő tárgyak és eszközök segítségével vezette át a témát az egyiptomiak étkezési szokásaira, öltözködésére, építészetére, hajóépítésére és így tovább. Olykor felidézte egyiptomi emlékeit, és alkalmanként körbekínált egy doboz csokoládét.

Margaret Murray szinte minden múmiáikkal foglalkozó könyvben szerepel, mert ő volt az első nő, aki nyilvános múmia kicsomagolást végzett. 1908. május 6-án a Manchester Múzeumban felkésésére hajtotta végre John Cameron asszisztálásával a két fívér[5], Nakht-ankh és Khnum-nakht kicsomagolását. A művelet 500 fős nézőközönség előtt másfél órán át tartott. Részletes dokumentáció készült róla, mely 1910-ben jelent meg. Ezt a kiadványt megtaláljátok az interneten, az elérhetőségét beteszem lábjegyzetbe.[6]

Margaret 1924-ben, 62 éves korában egyetemi docens lett. 1931-ben pedig tiszteletbeli doktori címet kapott. A hallgatói dobták össze a pénzt az egyetemi talárjára, mert anyagi helyzete nem engedte meg, hogy saját magának vegyen. 1932-ben az UCL tiszteletbeli tagjának választották.

Sokszor hívták meg múzeumokba Britannia szerte, hogy tanácsát kérjék az egyiptomi gyűjteményükkel kapcsolatban, ennek eredményeként számos gyűjteményi vezetőt készített. A Skóciai Régiséggyűjtő Társaság számára megírta egyiptomi tárgyaik katalógusát, az Edinburgh Nemzeti Régiségek Múzeum tárgyait is katalogizálta. A Dublini Nemzeti Múzeum számára átfogó katalógust készített skarabeuszaikról és más egyiptomi régiségeikről. Az Oxfordban található Ashmolean Múzeum katalógusában a nevéhez fűződik az egyiptomi rész elkészítése.

Szenvedélyes feminista volt. Tagja volt az Emmeline Pankhurst által vezetett Nők Szociális és Politikai Egyesületének[7] és 1907-ben részt vett a Parlament elé vonuló menetben. Az erőszakos tüntetésektől azonban távol maradt. A főiskolán határozottan támogatta a női hallgatókat és harcolt körülményeik javításáért.

Az első világháború alatt szeretett volna újra nővérként dolgozni, de egészségi állapota ezt nem tette lehetővé. Manchesterben tartott előadássorozatokat és új érdeklődési kört is talált magának, a boszorkányság és a folklór területén kezdett kutatni. Talán ez a téma az, ami igazán ismertté tette a nagyközönség előtt. Az ősi vallások mindig is nagyon érdekelték. Első könyve a témában 1921-ben jelent meg „Boszorkány kultusz Nyugat Európában” címmel, de népszerűbb volt az 1933-ban kiadott „A boszorkányok istene” című műve. Elképzeléseit egyébként a téma szakértői ma már nem tartják helytállónak. Nem hitt a „fáraók átkában”, ugyanakkor a telepátiában és a kísértet jelenségekben igen. Tréfából alkalmanként varázsolt is. Elkészítette a császár viaszszobrocskáját és megolvasztotta, hogy ezért vagy nem, de az első világháború a császár vereségével végződött. Számos cikke jelent meg a Petrie által életre hívott új folyóiratban, az Ókori Egyiptomban. A német nyelvű könyvek ajánlóit ő írta és szinte minden számban jelent meg legalább egy cikke. Mikor Petrie Palesztinában ment, Margaret volt a felelős a szerkesztésért, később 1933-ban társszerkesztőnek nevezték ki. Míg Flinders Petrie ásatásokon volt, Murray gondozta a Petrie Múzeumot is, kellemes kötelességnek érezte körbevezetni a látogatókat a gyűjteményben. Amikor 1927-ben Mária királyné[8] ellátogatott a főiskolára, akkor is ő volt az, aki körbe kalauzolta őt a tárolók között.

Az első világháborút követően újra terepre vágyott, Máltán és Minorcán folytatott ásatásai nagyban hozzájárultak Európa prehisztórikus történetének megismeréséhez.

Kedvenc időtöltése egyébként az utazás volt, szerette volna bejárni a világot, de erre sem ideje, sem pénze nem volt. 1920-ben még egyszer eljutott Egyiptomba, Nagadában egy kopt családnál vendégeskedett. Később, amikor már kevesebbet tanított több kalandos utazásba is belevágott. 1929-ben Dél-Afrikába ment, ahol például meglátogatott egy gyémántbányát is, majd Johannesburgban büszkén hallgatta volt tanítványa Gertrude Caton-Thompson előadását a Zimbabwében folytatott ásatásáról. Az 1930-as évek elején pedig Oroszországban töltötte a nyári vakációt és megnézte Leningrád, Moszkva, Kharkov és Kijev múzeumait.

1933. nyarán Flinders Petrie visszavonult a tanítástól. Murray azt remélte, hogy az örökébe léphet, mint Edwards professzor, de ekkor már maga is 70 éves volt, és a Főiskola valaki fiatalabbat szeretett volna. A választás Stephen Glanvillere esett, a British Múzeum egy tudósára. Margaret két évvel később maga is visszavonult az ULC-en való tanítástól és egy komoly előadó körútra ment, melynek során Norvégiában, Svédországban, Finnországban és Észtországban is járt.

1937. tavaszán Petrában végzett feltárást. Ezt követően írt egy olvasmányos útmutatót a Petrába látogatók számára, melyet Richmond Brown által készített fotógráfiák illusztráltak. Van benne a völgy növény- és állatvilágával, műemlékeivel, a város történetével és a nabateusok vallásával, szokásaival és kereskedelmével foglalkozó rész is, de a legérdekesebb fejezet talán az, amelyben személyes élményeiről beszél, mint régész:

“Minden ásatás, nem számít, hol van, mindig egy kaland. Mindig ott van az időjárás problémája, amely, ha nem kedvező, akkor az egész expedíciót napokra feltarthatja. A fizetett munkásokkal néha rendkívül nehéz: van a “mindent tudó” aki megpróbál megtanítani a saját szakmádra, pedig ő még csak egy hete csinálja azt, vagy van a bolond, aki tönkreteszi a jól meghatározott munkatervedet azáltal, hogy nem követi a legvilágosabb parancsot sem, ez a típus hasonló a túl heves ifjúhoz, aki ugyanúgy katasztrofális hatással van a munkára. Természetesen akad számos jó munkás is, de gyakran a legjobb embereknek - mint például a legjobb szakácsok - lehet a legbonyolultabb természete. A legnagyobb gondot mégis talán az ingyen dolgozó munkások jelentik, az emberek, akik úgy gondolják “milyen izgalmas” ásni, és akik elképzelik magukat minden újságban, mint az év felfedezője, aki olyan hatalmas arany és ékszer kincsre bukkant, amely csak Aladdin barlangjához hasonlítható. Ezek az emberek nem igazán tudják, hogy hány napot tölt az ember a csípős szélben, vagy az tűző napon a munkásokat felügyelve, akik bár egész nap küszködnek, lehet, hogy mégsem találnak semmit. És ha mégis előkerül egy lelet, akkor jön az összes dokumentálási feladat; a helyzetét és szintjét be kell jelölni a terven, egy gyors leírást be kell vezetni a jegyzetfüzetbe, később a tárgyat le kell rajzolni és le kell fényképezni. Szerencsés vagy, ha nem szükséges még megtisztítani is.”

1937-ben Cambridge-be költözött egy kis házba, amely a Parker’s Piece felé nézett, itt élt a második világháború alatt. Megint új kutatási témába kezdett, ez pedig Cambridge város története a Tudorok és Stuartok alatt, ebben a témában azonban sohasem publikált. Miután Murray visszatért Londonba gyakran járt az új Egyiptológiai tanszéken[9], 1946-ban Stephen Glanville elhagyta az UCL-ét, ekkor Murray szerette volna, ha Bryan Emery lesz a következő Edwards professzor, azonban helyette a cseh Jaroslav Cernyt választotta az iskola. Margaret ezt követően nem járt be a főiskolára. 1953-ban végül Emeryt nevezték ki Edwards professzornak, ettől kezdve Margaret gyakori vendég volt ott és élete végéig kölcsönzött könyveket a könyvtárból. Ebben az évben ünnepelte a főiskola Petrie 100. születésnapját, a rendezvényen Lady Petrie-vel együtt az immár 90 esztendős Margaret Murray is részt vett. Szinte minden nap elsétált a British Múzeumba, emellett újra tanított is, felnőttek számára egyiptomi vallást és történelmet a Városi Irodalmi Intézetben kétszer egy héten. 93 évesen vonult végleg vissza a tanítástól, utódjául korábbi tanítványainak egyikét, Veronica Seton-Williamset javasolta.

Az ötvenes évek első felében már nehezen boldogult egyedül, ezért North Finchleybe költözött, ahol egy nyugdíjas házaspár viselte gondját, akik korábban ápolóként dolgoztak. Ízületi gyulladásban szenvedett, de ennek ellenére időnként taxival elment az UCL-ra, hogy olvasson az Edwards könyvtárban. Végül úgy látta, hogy jobb, ha kórházba vonul és befeküdt a Welwynben található Viktória Királynő Kórházba, ahol általában orvosok és nővérek csoportja vette körül, akik történeteit hallgatták. Rendszerint ásatási jelentések hevertek az ágyán és két könyvön is dolgozott, az egyik “A vallás eredete”[10], a másik pedig életrajzi regénye, az „Első száz évem”[11]. Mindkettő 1963-ban jelent meg, abban az évben, amikor betöltötte századik életévét.

1963. július 15-én 100. születésnapja alkalmából nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére az UCL-en, ahová orvosa vitte el az autóján. Az eseményre a királyné kalaptervezője és készítője Aage Gjerfing Thaarup csinált a számára egy karimátlan kis női kalapot. Tortáján hieroglif írással ez szerepelt: 100; élet, üdv, egészség. Minden egyes vendéggel személyesen elbeszélgetett, végül integetve és mosolyogva tért vissza a kórházba. Néhány hónappal később, 1963. november 13.-án halt meg, de egészen addig aktív volt, Skoporió király személyazonosságával kapcsolatban végzett kutatást. Több mint 80 könyve és cikke jelent meg az ókori Egyiptomról, „A pompa ami Egyiptom volt”[12] című, 1949-ben megjelent műve bestseller lett. Közel negyven éven át tanította az egyiptológusok következő generációját. Tanítványai közé tartozott például Guy és Winifred Brunton, Rex Engelbach, Raymond O. Faulkner, Henri Frankfort, Annie Pirie és J.E. Quibell is.

Életrajzi regényében így ír a korszakról, amelyben élt:

„Ha visszatekintek az archeológia kezdeteire és visszaemlékezem, mennyire keveset tudtunk, milyen kevés embert érdekelt, és a kutatási módszerek mennyire nem megfelelőek, szinte gyerekesek voltak, és látom, hogy ennek kontrasztjaként napjainkban mennyire mások a feltételek, minden ország egyetemein régészeti tanszékek és professzorok, nagy nemzeti múzeumok a legkisebb országokban is, régészeti társaságok összesen több tíz ezer taggal, és világszerte mindenhol érdeklődés kíséri ezt a területet. Úgy érzem, valóban kiváltságos helyzetben vagyok, hogy láthattam, ismerhettem és dolgozhattam néhánnyal a legnagyobb emberek közül, az úttörők közül, akik az emberiség történetének kutatását egy új és eddig példa nélküli útjára vitték.”[13]

Annie Abernethie Quibell (született: Pirie) brit művész, egyiptológus, régész. Aberdeenben látta meg a napvilágot 1862. december 5-én, egy akadémikus lelkész, William Robertson Pirie és felesége Margaret Chalmers Forbes leányaként.

Festőművésznek tanult Párizsban. Elsősorban virágokat és portrékat festett, pasztellképeit és olajfestményeit a Skót Királyi Akadémia állította ki. Nagyon szerette az ókori Egyiptomot, ezért amikor értesült róla, hogy az UCL-en megindul az egyiptológiai képzés, akkor Londonba költözött. A képzés nem csak azért, volt különleges, mert Angliában itt lehetett először egyiptológiát tanulni, hanem azért is, mert mindkét nem számára nyitott volt. Annie tehát itt, az University College Londonon végezte el felsőfokú tanulmányait, Flinders Petire diákjai közé tartozott.

1895. novemberében Petrie felkérésére Egyiptomba ment, hogy egy művész társával,Rosalind Pagettel, Ptahhotep Óbirodalom korabeli masztaba sírjának reliefjeit másolja Szakkarában. Annie 33 éves volt ekkor. Auguste Mariette régi házában biztosítottak a számukra szobákat és Petrie arról is gondoskodott, hogy legyen egy szakácsuk és egy szolgálójuk. Későbbi férje, James Edward Quibell – aki ekkoriban Petrie asszisztense volt – felügyelte az utazásukat. Miután a két hölgy berendezkedett Quibell tovább ment Thébába, hogy csatlakozzon Petriehez. Annie és Rosalind szorgalmasan dolgozott, ennek köszönhetően 1896. januárjára el is készültek a munkával, ekkor ők is Thébába utaztak. Annie Edward Quibellel dolgozott együtt a Ramesszeumban, és kettejük között szerelem szövődött, miután mindketten megbetegedtek, mert rosszat ettek és egymást ápolták.1898-ban adták ki a “Ramesszeum és Ptahhotep sírja” című könyvet, amelyben megjelentek Annie munkái. Ez megtalálható az interneten, a linkjét beteszem lábjegyzetbe.[14] A következő szezont Annie és Edward El-Kabban töltötte. Annie a 18. dinasztia idején élt Paheri sírját dokumentálta, emellett képezte magát a régészet terén. Az itt készült rajzait Griffith felhasználta a „Hieroglyphs” című monográfiájában. 1898-tól két szezonban Hierakónpoliszban dolgozott, megint csak Edwarddal együtt, itt Hormósze sírjában laktak. Anniet egyébként egyáltalán nem zavarták ezek a nem mindennapi körülmények.

A nyarakat Annie otthon töltötte. Ekkor rendezte be és katalogizálta a Grant Bey Gyűjteményt a skóciai Aberdeenben, ez egy egyetemi gyűjtemény, ami napjainkban már más formában látható. 1900-ban, mielőtt ismét Egyiptomba utaztak volna Annie és Edward összeházasodtak. Edward ekkor az Egyiptomi Régészeti Hivatal felügyelője volt. A házaspár számára fontos volt Egyiptom népszerűsítése, ezért az 1904-ben, a St. Louisban megrendezett világkiállításon mindketten aktívan hozzájárultak az egyiptomi kiállítás elkészítéséhez. Az expo április 30-án nyitott meg és december 1-jén zárt be, Annie végezte a kiállítás installációját.

1905-től nyolc szezonban Szakkarában dolgoztak. Annie rajzai megjelentek a férje által készített ásatási beszámolóban. Ezek közé tartoznak a Hesziré sírjában, valamint a hatodik századból fennmaradt Apa Jerimias monostorban készített másolatai. Szakkarában tartózkodásuk idején ismét Mariette régi házában laktak. Az első világháború alatt Edward a kairói Egyiptomi Múzeum vezetője volt, és ezt a tisztséget egészen 1923-ig töltötte be. Annie ekkoriban az írásra koncentrált. Vezetőket írt az Egyiptomba látogatók számára a Gízai piramisokról, Szakkaráról és a Kairói Múzeumról. Emellett a Fiatal Nők Keresztény Egyesületének elnöke volt. 1923-ban jelent meg az „Egyiptomi történelem és művészet”[15] című könyve, amit 1925-ben követett az „Egy vándor Egyiptomban”[16]. Mindkettő nagyon népszerű volt. Cambridge-i otthonukban 1927. december 26-án, 65 éves korában leukémiában veszítette életét. Halála sokként érte sok egyiptomi és angliai barátját, akik nem is tudtak súlyos betegségéről. Férje a cambridge-i házban maradt, de nyugdíjba vonulása után sem tudott tétlenkedni, ezért 1935-ben bekövetkezett haláláig folytatta a szakkarai ásatások vezetését. Azt mondják sohasem tudta teljesen kiheverni szeretett felesége halálát. Annie neve és munkássága fennmarad és tovább él az általa írt könyvek és fakszimilék révén, illetve a Griffith Intézet és a Petrie Múzeum archívumaiban őrzött dokumentumokban.

Margaret Benson 1865. június 16-án született Wellington Collegeben, a későbbi Canterbury érsek Edward White Benson és Mary Sidgwick hat gyermekének egyikeként. Apjuk nagyon komolyan vette a gyerekek oktatását. Margaretet 1883-ban, 18 évesen beíratták az Oxfordban található Lady Margaret Hallba, addig gyakran költözött apja egyre feljebb ívelő karrierje miatt. Tanulmányaiban a politikai gazdaságtanra és az erkölcsi tudományokra összpontosított. De nagyon aktívan részt vett a kollégiumi életben, kipróbálta magát többek között színjátszásban, vitákban és sportban. Kiemelkedő tehetsége volt a rajzban és az akvarellfestésben, olyannyira, hogy John Ruskin angol művészeti író, festő és esztéta dícsérte a munkáját és hívta, hogy tanuljon az ő iskolájában.

1885-ben, 20 évesen skarlát-lázzal a Svájcban található Zermattba vitték. Ez volt az első jele beteges természetének, az egészségi állapota innentől kezdve folyamatosan romlott. Huszonöt éves korában már reuma alakult ki nála és kezdeti ízületi gyulladás. Ettől kezdve gyakran utazott azért, hogy enyhítse különböző betegségei fizikai tüneteit, ebből a célból ment Egyiptomba is. Az ország meleg éghajlata miatt kedvelt volt a gazdag angolok körében, elsősorban a teleket töltötték itt. Maggie 1984. januárjában érkezett meg Alexandriába. Kairó és Gíza után fokozatosan haladt dél fel, és egészen Asszuánig jutott, megnézte a philéi Ízisz templomot is. Leveleiből tudjuk, hogy megérintette a Szfinx csodálatosan nyugodt arca, a núbiaiak szépsége, a philéi kő színe, és nagy hatással volt rá a kataraktán hajóval történő leereszkedés is, amiről azt mondta, „egyáltalán nem veszélyes”. Január végén Luxorba érkezett, hogy a közelben található műemlékeket meglátogassa. Elment a Mut körzetbe is, mert halott a „macskafejű” gránitszobrokról. Ezek az oroszlánfejű istennő Szakhmet szobrai, akit ebben a régióban Muttal azonosítottak. A látogatás után így írt a területről: „A templom tejesen elpusztult, és az összedőlt falak olyan mélyen vannak a homok alatt, hogy még a tervrajzból sem lehet többet kivenni, mint egy külső udvar és néhány kisebb kamra.”

1894. novemberében érkezett ismét Egyiptomba, azzal a céllal, hogy feltárást végezzen. Megkérte az engedélyt a hatóságtól, hogy megtisztíthassa a Mut templomot Karnakban, de először elutasították. Edouard Naville, aki ekkor az EEF számára végzett ásatást Hatsepszut Deir el-Bahari templomában írt egy levelet a Régészeti Hivatal akkori igazgatójának, Henri de Morgannek, amelyben támogatta Maggie ásatási engedély iránti kérelmét. Így történt, hogy egy harminc éves, nem teljesen egészséges, a régészet és az egyiptológia terén tapasztalatlan, de kiváló angol családból származó nőt ért a ritka megtiszteltetés, hogy koncessziót kapott egy olyan lelőhelyre, amely nem tűnt túl fontosnak és éppen ezért, senki más nem akarta. Valószínűleg úgy gondolták, hogy még egy tapasztalat nélküli amatőr nő sem okozhat jelentős kárt a szinte teljesen elpusztult Mut-templomban. Mut anyaistennő, Amon hitvese és Honszu anyja. Körzete a karnaki Amon-templomtól délre található. Szfinxekkel szegélyezett felvonulási út köti össze az Amon körzettel és három nagyobb templomot, valamint több kisebb templomot és kápolnát foglal magába. Saját szent tóval rendelkezik, ez az Asheru. Maggie az ásatásról szóló későbbi publikáció, a „The Temple of Mut in Asher”[17] bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ez volt az első alkalom, hogy az Egyiptomi Régészeti Hivatal engedélyt adott arra, hogy egy nő ásatást vezessen. A tizenkilencedik században az egyiptomi régészet a férfiak által dominált foglalkozás volt. 1985. januárjában kezdhette meg a munkát, valószínűleg ez volt életének legizgalmasabb pillanata. Az ásatásról szóló könyv bevezetőjében őszintén vall arról, hogy nem szándékozott publikálni a feltárásról, mert figyelmeztették, hogy alig fog valamit találni és azt is elmondja, hogy ha tudta volna, mi vár rá, akkor szigorúbb dokumentánciót vezetett volna és sok dolgot másképp csinált volna. A publikációból az is kitűnik, hogy Edouard Naville segített az expedíció szervezésében és a munka megtervezésében. Maggie testvére, Edward Frederick Benson novellista, régész irányította a munka egy részét, illetve elkészítette a templom alaprajzát, amely végül meg is jelent az ásatási beszámolóban. Fred nagyon hasznos segítség lehetett, hiszen az archeológiát választotta hivatásának. Klasszikus nyelveket és a régészetet tanult Cambridgeben. Őt azonban az ókori Görögország varázsolta el, valószínűleg inkább a testvére egészségi állapota miatti aggodalom vette rá, hogy csatlakozzon az egyiptomi ásatáshoz. Percy Newberry volt az ásatás egyiptológus konzulense, ő volt az, aki lefordította az előkerült szobrok hieroglif feliratait.

Maggie ideje eleinte azzal telt, hogy megtanulja, hogyan kell irányítani a munkásokat, és a homokot szállító fiatalokat. Induláskor a munkások csapata négy férfiből, 16 fiúból és egy vízhordóból állt, volt még egy felügyelő és egy éjszakai őr is. A legnagyobb munkacsoport a három szezon során 16-17 férfi és 80 fiú volt. Maggie nem igazán beszélt arabul, ezért egy szamaras fiú volt a tolmácsa. Gyorsan tanult és megfogadta a kapott jó tanácsokat. Figyelmeztették, hogy közvetlenül fizesse ki a férfiakat és a fiúkat, ne a felügyelőn keresztül, mert így nagyobb az esélye, hogy az munkások valóban meg is kapják a fizetésüket. Minden vasárnap szamárháton lovagolt ki az ásatásra, csilingelő hang kísérte az útját, ahogy vitte a piaszterekkel teli zsákokat. A munkásai azt hitték, hogy legalábbis hercegnő és úgy is nevezték őt a munkásdalaikban, míg bátyját, Fredet khedivének[18].Az első szezonban nyilvánvalóvá vált, hogy a lelőhely ígéretes, találtak például Szakhmet szobor töredékeket, a II. Amenhotep alatt élt írnok, Amenemhat fekete gránit szobrát és két ülő, homokkő pávián szobrot III. Ramszesz idejéről.

Na és mit gondoltok, minek öltözött Margaret a Luxor Hotelben tartott előkelő álarcosbálon? Természetesen Mut istennőnek, a fején keselyű fejékkel jelent meg a partin, mely az istennő jellegzetes koronája. Ez annyira hitelesre sikerült, hogy még Naville is megdicsérte. Ruháját maga készítette el ókori egyiptomi mintára.

Az ásatás további részleteiről terjedelmi korlátok miatt nem tudok nagyon részletesen írni, de röviden minden szezonról ejtenék néhány szót. 1896. január végén kezdődött a második szezon, ekkor csatlakozott a csapathoz Janetta (Nettie) Gourley[19]. Nettie és Maggie hamar egy hullámhosszra kerültek, egy nagyon mély barátság kezdete volt ez. Az ásatási eredmények publikációjában egyébként több fejezetet Janetta írt. A második szezonban ismét több szobor került elő a homok alól, például egy hatalmas oroszlánfej, valamint II. Ramszesz egy vörösgránit szobra, amelyet ma II. Amenhotepnek tulajdonítanak. Ezt egyébként a Benson család kapta meg. Találtak egy majdnem életnagyságú fáraó szobrot is, mely ma is ott áll a helyszínen. A király trónon ül és nemesz-kendőt visel, a nevét azonban kitörölték. Maggie úgy vélte, Tutankhamon lehet, de ezt az azonosítást napjainkban nem fogadják el. Ebben az idényben került elő Szenmut és Bakenhoszu szobra is. Szenmut Hatsepszut főépítésze és tanácsadója volt, a lelet nagyon fontosnak bizonyult, hiszen a rajta lévő feliratból megtudjuk, hogy a Mut templomban végzett munkáért is felelt. Bakenhonszu III. Ramszesz uralkodása idején töltötte be az Amon főpapi tisztséget. Bátyja az édesanyjának szóló leveleiben azt írta, hogy Maggie sokkal jobban volt Egyiptomban, az ásatáson, nem fáradt el, élénk volt. Közérzetének javításában valószínűleg nem csak az ország klímája, hanem a felfedezések izgalma is szerepet játszott. Március 20-án fejezték be a munkát, később ebben az évben személyes tragédia érte Maggie-t és testvérét, elveszítették édesapjukat.

Az 1987-es, harmadik szezonban Fred mellett Maggie-vel tartott édesanyja, valamint egy másik bátyja Hugh is. Ebben az idényben bukkantak rá például Montuemhat (25-26. dinasztia) szobrainak töredékeire, és számosmás kisebb szoborra, egy agyagedényben pedig 49 érme rejtőzött Néró korából. Ez a szezon majdnem tragédiával végződött, mert Maggie megfázott és szövődményként mellhártyagyulladás alakult ki nála. Folyadékot kellett leszívni a tüdejéből, a beavatkozást a Luxor Hotelben végezte el egy orvos. Maggie életben maradt, de egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy ásatást vezessen. Sajnos nem sokkal később infarktust is kapott. 1900-ban Janet Gourleyvel együtt turistaként még egyszer ellátogatott Egyiptomba. Ezt követően egyre több problémája volt a tüdejével és depressziós lett. 1907-ben idegösszeomlást kapott, ettől kezdve, 1916-ban bekövetkezett haláláig ritkán volt tiszta az elmeállapota, mentális zavarai és hallucinációi voltak. Egy mentális betegek számára fenntartott magán intézményben is kezelték. 1913-ban egy Wimbledonban élő orvos házaspár gondjaira bízták, ahol többé-kevésbé normális életet élhetett. Maggie 1916. május 13-án éjszaka, álmában halt meg. A gyűjteményében található, általa vásárolt, illetve ásatásairól származó egyiptomi tárgyakat 1972. július 12-én és 1972. december 5-én értékesítették a Christie’s aukcióján. Író testvére, Arthur C. Benson készítették el életrajzát „Life and Letters of Maggie Benson” címen, ez 1917-ben jelent meg.

A Mut temploma Asheruban című könyv elérhető az interneten, az alábbi linkre kattintva:

https://archive.org/details/templemutinashe00newbgoog/page/n11

Maggie Benson örökre beírta magát az egyiptológia és a régészet történelemébe, mint az első nő, aki feltárást vezetett Egyiptomban. A Mut körzetben Bensonék után francia régészek dolgoztak, 1976-tól pedig a Brooklyn Múzeum munkatársai végeztek feltárásokat. Munkájuknak köszönhetően a terület 2014 óta újra látogatható, remélem sikerül majd megnéznem egyszer.

Ezt a részt ezennel lezárom ugyan, de aki ott volt 2019. március 9.-én a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemen és hallotta az előadásomat, az tudja, hogy még lesz folytatás. A következő részben lesz szó többek között Lady Amherst of Hackney bárónőről, Caroline Louise Ransom Williamsről és Hilda Petrie-ről, illetve közkívánatra kitekintek egy kicsit Anglián és az Amerikiai Egyesült Államokon kívülre is.

Készítette:Maatkara

Közzétéve: 2019.04. 20.

Felhasznált irodalom:

M. L Bierbries (editor) – Who was who in Egyptology

https://www.brown.edu/Research/Breaking_Ground/introduction.php

Wonderful Things [Volume 2]: A History of Egyptology: 2: The Golden Age

Lee Young – Annie Abernathie Quibell (Ancient Egypt Magazine 82. szám, 2014)