Korai fotográfusok Egyiptomban

Nagyon szeretem az 1800-as évek végéről, az 1900-as évek elejéről származó, fekete-fehér fotográfiákat, különösen azokat, amelyek az akkori Egyiptomot mutatják meg. Néha ránézve egy-egy ilyen fényképre olyan érzése van az embernek, hogy te jó ég, ez ma is így néz ki, mintha megállt volna az idő. Az esetek többségében viszont nagyon is szembetűnő a változás.

Az egyiptológiai előadásokon időről időre előkerülnek az ilyen felvételek, hiszen egy kutató számára ezek értékes történelmi dokumentumok, források. Nekem a közelmúltban két személyes élményem is kapcsolódik ezekhez a fotógráfiákhoz. Egyrészt a Mai Manó Házban 2020. augusztus 25. és október 4. között az „Egyiptom Flaubert idejében - Korai utazók fényképei, 1839–1860” kiállításon láthattam a cikkben szereplő fotográfusok közül néhányuknak a felvételeit, másrészt az EES egyik online előadásában Ziad Morsy, egyiptomi tengeri régész a viktoriánus kor nílusi hajóiról tartott előadásán is levetített jó párat.

Tartsatok most velem egy időutazásra. Ebben a cikkben néhány olyan fotográfust szeretnék bemutatni nektek, elsősorban munkáikon keresztül, akik az 1840 – 1900 között dolgoztak Egyiptomban. Meglepően sok névre bukkantam, de sajnos van, akiről ennél többet szinte nem is lehet tudni. Akiről fennmaradt személyes információ, azt nagyon röviden ismertetem, de sokkal inkább egy kis ízelítőt szeretnék mutatni nektek ezekből a csodálatos fényképekből, megidézve egy kicsit azt a korszakot, amikor az urak öltönyben, a hölgyek pedig földig érő szoknyában mászták meg a piramisokat, akkor ugyanis ezt még meg lehetett tenni. Régi fényképekből álló, rendkívül hangulatos albumokat még ma is lehet kapni az egyiptomi könyvesboltokban és máshol is. Nekem kettő is van, mindkettő Németországból. A cikkhez csak az egyiket használtam, mivel a másik már az 1900-as évek elején készült fotográfiákat tartalmaz, és két akkor aktív fényképészt mutat be. Forrásként ezért rám nem annyira jellemző módon főként az internetet használtam, ahol lehetőségem volt, ott a múzeumok weboldalain talált adatokkal dolgoztam. 1839 őszén egyébként már megérkezett Egyiptomba az első fényképészeti expedíció, de annak felvételei sajnos nem maradtak fenn.

A 1800-as években egy egyiptomi út még egy életre szóló kaland volt, amit jellemzően a jómódúak engedhettek meg maguknak. Az utazók valamelyik nagyobb európai, általában franciaországi vagy olaszországi kikötőből indulva, a Földközi-tengeren keresztül, hajóval érkeztek meg Alexandriába, hogy megismerjék a varázslatos keletet. Alexandriában hajót, vagy kocsit kellett bérelniük Kairóba 1856-ig, amikor is átadták a vasutat Alexandria és Kairó között, és ez jelentősen meggyorsította az utazást. Kairóban az utazók Boulakban bérelhettek hajót maguknak, ahol a kikötőben több száz hasonló hajó közül választhattak. A kifejezetten a Níluson történő utazásra épített hajók közül a kisebb cangia (ejtsd: kandzse), illetve a valamivel nagyobb és kényelmesebb dahabieh (ejtsd dahabeja) volt a legnépszerűbb. Mindkét típus két latinvitorlával rendelkezett[1], de evezőkkel is fel voltak szerelve. Amelia Edwards így ír ezekről a hajókról:

„Időközben az első dolgunk az volt, hogy dahabeieht keressünk; ehhez pedig lépéseinket és gondolatainkat Boulak felé kellett fordítanunk – egy távolabbi helyre a folyó mellett, ahol két vagy háromszáz bérelhető nílusi hajó volt kikötve…

…A hajókat, mindenekelőtt, azonos terv szerint építik, nem úgy, mint a házakat; és attól eltekintve, hogy lehetnek nagyobbak vagy kisebbek, tisztábbak vagy koszosabbak, annyira hasonlítanak egymásra, mint két tojás.”[2]

A cangia és a dahabieh is rendkívüli módon hasonlítanak egymásra, az előbbi hajóteste és kabinja alacsonyabb, míg a dahabiehkon a kabin magasabb és kényelmesebb.

Tehát a megfelelő hajó kibérlése után meg kellett vásárolni a felszerelést és az ellátmányt az 1000 mérföldes utazáshoz a Níluson felfelé és vissza. Attól függően, hogy mennyi pénzt és időt szándékoztak Egyiptomban tölteni, az utazók az utat 3 – 6 hónap alatt tették meg. Jellemzően a téli hónapokat töltötték ott, mert Egyiptomban akkor is kellemes idő van.

A tömegturizmus egyébként a modern turizmus atyjának is tartott, Thomas Cooknak köszönhetően jelent meg Egyiptomban az 1870-es években.

A legkorábbi, általam talált fotográfiák Egyiptomról Alphonse Eugéne Jules Itier nevéhez fűződnek. Itier 1802-ben született Párizsban. A marseillesi vámhivatalban dolgozott, ahol felettese a nagybátyja, az egyiptológus Dubois-Ayme ́volt. Amatőr fényképészként nagyon sok egzotikus helyre elutazott, hogy megörökítse őket. 1842 és 1843 között például az afrikai Szenegálba és Guianába, valamint a nyugat indiai Guadaloupéba. 1843 és 1846 között Kínában dolgozott és az első Kínáról készült felvételeket is neki köszönhetjük. Kelet-Indiába és a Csendes-óceán szigeteire is ellátogatott, valamint Borneóra és Manílába. Itier 1845-46-ban fényképezett Egyiptomban, mintegy 35 dagerrotípiát[3] készített, ezek közül 27 ismert különböző publikációkból. Fotózott Kairóban és Alexandriában, Luxorban, Karnakban, Edfuban és Elephantiné szigetén is. 1846-ban visszatért Franciaországba és magas rangú kormánytisztviselő lett. Még az év márciusában feleségül vette Henriette de Brémondot, egy tábornok leányát. 1849-ben megvásárolta Vérast, egy kis monostort Serres közelében. A középkori épületet bájos kis kastéllyá alakíttatta, benne egy hatalmas könyvtárral és természetesen fényképészeti sötét szobával. 1857-ben nyugdíjba vonult, de a fotózást egészen az 1877-ben bekövetkezett haláláig folytatta.

Maxime Du Camp francia író és fényképész 1822. február 8-án született Párizsban. 1849-51 között tett látogatást Egyiptomban és a Közel-Keleten, hogy fényképeket készítsen. Gustave Flauberttel közösen hajót béreltek Kairóban, hogy egészen a második kataraktáig utazzanak felfelé a Níluson. Közben felfedezték és lefényképezték a Nílus mentén található régészeti lelőhelyeket. 1850-ben Palesztinába utaztak, majd Törökországba és Görögországba, mielőtt 1851. áprilisában Olaszországban elváltak volna egymástól. Du Camp 1852-ben megjelent „Egyiptom, Núbia, Palesztina és Szíria” című fotóalbuma 125 fényképet tartalmazott és azonnal híressé tette őt. 1894 februárjában halt meg a németországi Baden-Badenben, de Párizsban helyezték örök nyugalomra.

Nem sokkal később Francis Frith, angol fényképész készített fotóalbumot Egyiptomról, ez volt a két kötetes „Egyiptom és Palesztina”. Ő 1822. október 7-én született Chesterfieldben. Kereskedőcsalád sarjaként élelmiszer üzletláncot épített ki Liverpoolban. 1843-ban idegösszeomlást kapott, amelyből további két év alatt épült fel. Az 1850-ben nyitotta meg a Frith és Hayward fotóstúdiót Liverpoolban. 1853-ban megalapította a Liverpool Fotográfiai Társaságot. 1855-ben eladta sikeres üzleteit, hogy teljes mértékben a fotózásnak szentelje életét. Olyan gazdag volt ekkor, mint napjainkban egy multimilliomos. Három alkalommal utazott a Közel-Keletre. Először 1856-ban Egyiptomba ment, hogy lefényképezze a Nílust, a gízai piramisokat és a Szfinxet, valamint Luxor ókori emlékeit. A második expedíció Egyiptomba, Szíriába és Palesztinába vezetett 1857 és 1858 között. 1859-ben Frith elindult egy harmadik expedícióra is, melynek során 1500 mérföldet tett meg a Níluson felfelé, hogy megörökítse a műemlékeket. 1859-ben visszatért Angliába, és megnyitotta az F. Frith és Társai kiadót a surrey-i Reigateben, ahol könyveket és fotóalbumokat nyomtatott Németországról, Tirolról, Svájcról, Olaszországról, Gibraltárról, Spanyolországról és Portugáliáról, valamint képeslapokat készített. 1860-ban feleségül vette Mary Ann Roslingot, öt gyermekük született. Frith 1864-ben elkezdte fényképezni Nagy-Britanniát és műemlékeit. 1898. február 25-én hunyt el Cannesban, Franciaországban.

Félix Bonfils francia fényképész 1831-ben született Saint-Hippolyte-du-Fortban. Eredeti foglalkozását tekintve könyvkötő volt. 1857-ben feleségült vette Marie-Lydie Cabanist. Katonai szolgálatának részeként 1860-ban csatlakozott d’Hautpoul tábornok levanti expedíciójához. Nem sokkal azután, hogy visszatért Libanonból fényképezéssel kezdett foglalkozni. A fia, Adrien hatéves korában légúti betegséget kapott. Felix úgy gondolta, hogy a meleg, száraz klíma jót tesz majd neki, ezért elküldte őt Bejrútba az édesanyjával együtt. 1867-ben az egész család Bejrutba költözött és Maison Bonfils néven fotóműtermet nyitottak. Több ezer fényképet készítettek és nyomtattak a Közel-Keletről. Bonfils dolgozott Libanonban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Görögországban és a mai Isztambulban is. A képeket a helyszínen hívta elő, amit a meleg nem könnyített meg, sokszor olyan egzotikus „sötétkamrákban” dolgozott, mint például egy ókori sír. Híres munkája az alvó múmiaárus, biztos vagyok benne, hogy már sokan találkoztatok vele valamelyik múmiákról szóló könyvben. Fényképei nagyon népszerűek voltak és gyorsan elterjedtek Európában, mivel a turisták szuvenírként vásárolták őket. Több fotóalbumot is kiadott, melyek közül a legnépszerűbb a „Souvenirs d'Orient” volt, mely 1878-ban jelent meg. Ebben a korban még divat volt látogatói feliratot hagyni az egyiptomi műemlékeken, az övét például a Ramesszeumban lehet látni, a neve mellett a 1875-ös dátum szerepel. Felesége, Lydie is készített néhány stúdió felvételt, elsősorban portrékat közel-keleti asszonyokról. Lydie Bonfilst tartják a Közel-Kelet első női fotográfusának. Később fiuk, Adrien is elsajátította a fényképész mesterséget. A stúdió ekkor új nevet kapott és F. Bonfils et Cie néven működött tovább. Az 1880-as években a család visszaköltözött Franciaországba és üzletet nyitottak Alésban. Felix Bonfils 1885-ben következett haláláig itt éltek. A fia eztuán visszatért Bejrútba és egy ideig folytatta apja munkásságát, később Lydie vitte tovább az üzletet, aki a rokonai beszámolói alapján szigorú asszony volt, de nagyon szerették. Erősen vallásos volt, és nagyon sokat jótékonykodott, mindig jutott nála étel és ruha a rászorulóknak.

Pascal Sébah fényképész 1823-ban született Konstaninápolyban. Nem csak itt nyitott üzletet, hanem 1873-ban Kairóban is. A stúdió a Shepheards Hotel szomszédságában volt. 1886-ban bekövetkező halála után a testvére, Cosmi vitte tovább az ületet, majd később, 1888-ban Pascal fia, Jean Pascal Sébah is részt vállalt benne.

A berlini születésű Wilhelm Hammerschmidt (1830 – 1869) profi fényképészként érkezett Kairóba 1860 körül. Üzletet nyitott, ahol fényképészeti anyagokat adott el más fotósoknak. 1861-ben egyiptomi látképeiből kiállítást tartott a Francia Fotográfiai Társaságban, amelynek egy évvel később a tagja lett. A ruhaviseleteket is tanulmányozta és néprajzi tanulmányokat is készített, eredményeit a párizsi világkiállításon mutatta be 1867-ben. Egyiptom mellett Szíriában és Núbiában is készített fényképeket.

Antonio Beato fényképész, szabadkőműves 1835-ben született a Metropolitan Múzeum szerint Korfun, más források szerint valahol Velence környékén, minden esetre, később brit állampolgár lett. Ő azon vállalkozókedvű fényképészek közé tartozik, akik Egyiptomban nyitottak fotóstúdiót, hogy a turisták emlékbe fényképeket vihessenek haza. Az egzotikus utazásról készült fotóalbumba való képeket a Beatoéhoz hasonló üzletekben tudták megvásárolni. Olyan motívumokból válogathattak, mint város- és tájképek, látnivalók, emberekről készült portrék és különböző foglalkozásokat bemutató fényképek. Hogy milyen fotók kerüljenek az albumba azt vagy a fényképész, vagy az ügyfél döntötte el. Beato fiatalkoráról keveset tudni, de ő is járt több fényképész expedíción, mielőtt Egyiptomban telepedett le. Többek között elutazott Máltára, Jeruzsálemben és Indiába is. 1860-ban érkezett meg Kairóba, ahol két évet élt. Ezt követően Luxorba költözött és itt nyitotta meg a fotóstúdióját, mely különösen népszerűnek számított a turisták körében. Emellett Beato több mint 30 éven át fotózta az ókori emlékeket, Egyiptom gyönyörű tájait, az ott élők mindennapjait és dokumentált régészeti ásatásokat. Az Antoine Beato nevet is használta, mert akkoriban sok francia élt Egyiptomban. 1906-ban, Luxorban hunyt el. Halálhírét özvegye tette közzé és egyben felkínálta eladásra a házát és a felszerelését.

Híres fényképészek a korszakból a Zangaki testvérek. George és Constantinos – ha valóban így hívták őket – Zangaki görög származásúak voltak. A keresztnevüknek csak a kezdőbetűje ismert, így írták alá a fényképeiket G. és C. Zangaki. Szintén ismert az A. Zangaki aláírás, ez esetben az A. az adelphoi – testvérek szó rövidítése. Sem születésük dátuma, sem helye nem ismert. 1860 és 1890 között dolgoztak Egyiptomban és Algériában. A műemlékeket és a mindennapi életet örökítették meg fényképeiken, amelyeket aztán kereskedelmi forgalomba bocsátottak a turisták számára. Részt vettek a Szuez csatorna építésének dokumentálásában, de a munkálatok hivatalos fotográfusa egy francia fényképész, Hippolyte Arnoux volt. A testvéreknek két fotóstúdiója is volt Egyiptomban, az egyik Kairóban, a másik Port Szaidban.

Gabriel Lekegian örmény fotográfus a San Francisco Szépművészeti Múzeumok szerint Libanonban született és francia nemzetiségű volt. Az életéről nagyon keveset lehet tudni. 1887-ben Kairóban nyitott fotóstúdiót a híres Shepherd’s Hotellel szemben, Kairó európai negyedének szívében. Nagyon népszerű volt az egyiptomi királyi család körében, akik közül sokan portréfotót készíttettek vele. Miután az egyiptomi brit hadsereg hivatalos fotósa lett, az üzlete virágzásnak indult. Számos megbízást kapott könyvek illusztrálására és ő dokumentálhatott több a kormány által finanszírozott építési projektet is. A képeit tartalmazó fotóalbumok ma is kaphatóak Egyiptomban. Számos kairói élet- és utcaképet készített, emellett fényképezett ókori egyiptomi tárgyakat is. Rendszeresen részt vett versenyeken és díjakat is nyert, például az 1892-ben, Párizsban megrendezett Nemzetközi Fénykép Kiállításon aranyérmes lett. Az 1920-as évek elején a stúdió elsősorban portrékra koncentrált, illetve régi negatívjaiból képeslap-összeállításokat készített. Lekegian valószínűleg nem sokkal ezután nyugdíjba vonult és bezárta az üzletét.

Zárásként a teljesség igénye nélkül még néhány nevet szeretnék említeni: Abdullah Fréres (vagyis az Abdullah testvérek), Hermann Wilhelm Vogel, Jacob August Lorent, Benjamin Facchinelli, John Beasley Greene, Ernest Benecke, Gustave Le Gray, Hippolyte Délié és Emile Béchard.

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2020.12.01.

Utoljára szerkesztve: 2020.12.12.

Források:

Zu Den Ufern des Nil – Historische Fotografien des 19. Jahrhunderst aus der Sammlung des Forum Internationale Photographie der Reiss Engelhorn Museen Mannheim (2005)

https://blogs.bl.uk/endangeredarchives/2014/03/french-photographer-beirut-1867-1907.html

https://www.francisfrith.com/pages/frith-biography

https://www.moma.org/artists/2015?=undefined&page=&direction=fwd

http://www.getty.edu/art/photographs/

https://www.metmuseum.org/art/collection/search

https://www.famsf.org/

http://www.jameshymangallery.com