Bútorok az ókori Egyiptomban 3.

 

Miléna azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné tudni milyen bútoraik, használati tárgyaik voltak az egyiptomiaknak. Az első részben a bútorok alapanyagaival és az asztalosok szerszámaival ismerkedtünk meg, a másodikból megtudhattátok, hogy milyen bútortípusok voltak jellemzőek az Archaikus kor és az Óbirodalom időszakára, illetve bemutattam a fejtámaszokat. Most nézzük mi a helyzet az ókori Egyiptom történetének további korszakaiban. Ez a cikksorozat záró darabja. A tárgyak nyilvántartási számát, ahol csak tudom feltüntetem zárójelben, mivel az egyiptomi gyűjtemények nagy része online elérhető,  és így mindegyikre rá tudtok keresni, ha további informciókra vagytok kíváncsiak.

 

A Középbirodalom időszakának egy nagyon fontos lelőhelye Beni-Hasszán, mely Kairó és Luxor között, a Nílus keleti partján található. A folyó fölé magasodó mészkősziklába vágták a 11-12. dinasztia idején a 16. felső-egyiptomi kerület nomoszkormányzóinak sírjait. Ezek a nagyhatalommal bíró férfiak szinte királyként irányították kerületüket. Kötelességeik közé tartozott a királyi vagy templomi műhelyek irányítása, így nem hiányozhatnak a sírjukból a munkájukat végző asztalosok ábrázolásai.

A nomoszkormányzók szigorúan felügyelték a műhelyek termelését, hogy a rendelkezésre álló nyersanyagot minél jobban, hatékonyabban beosszák, így a kerületükben élő magánszemélyek bútor ellátottságára is hatással voltak. Minden műhelynek volt egy felügyelője, aki egy olyan elöljárótól kapott utasításokat, aki valószínűleg a nomoszkormányzó közvetlen beosztottja volt.

A nomarkhoszok sírjai alatt lévő lejtőn egy óriási nekropolisz terül el, ahol azon hivatalnokok, tisztviselők kisebb sírjai találhatók, akik ezek alatt a kormányzók alatt szolgáltak. Ezek a sírok úgy épülnek fel, hogy van egy akna, amelynek az alján található a kisméretű sírkamra. John Garstang régész tárta fel a nekropoliszt 1902 és 1904 között. 880 kicsiny sírt tisztított meg, amelyek leletanyaga – köztük bútorok is – ma szerteszét találhatók a világban, van, ami nyilvános gyűjteményben, míg mások magántulajdonban.

Az egyik a Középbirodalomra jellemző székfajta az, amelyiknek a lába elkeskenyedik, majd újra kiszélesedik és a láb felső, az ülőfelület feletti része domború. A négy lábat az oldalrudakhoz, csapolással illesztették. Egy ilyen típus került elő például az 569-es sírból. Ennek a széknek az esetében a hosszanti oldalakat alkotó fadarabok felső része szintén lekerekített azért, hogy védve legyen a kopástól, amit az ülőfelületet alkotó gyékényülőke okozott volna.

Bútorok szempontjából az egyik legjelentősebb sír a 183-as, amit Garstang egy bizonyos Deditbaketnek tulajdonított. Előkerült innen egy olyan négylábú, téglalap alakú asztal, amelynek a lapját homorú pártázat szegélyezi. A lábakat két-két keresztrúd tartja össze a hosszú oldalon, ezáltal erősebb az asztal. Egy fejtámaszt és két a Középbirodalomra jellemző székláb szettet is talált még ebben a sírban Garstang csapata.

A Középbirodalom székei alacsonyabbak voltak, mint amilyeneket mi használunk. Az egyiptomiak átlag magassága is kisebb volt, mint a mai európaiaké, egy 170 centiméter magas férfi akkoriban magasnak számított. Mind a sípcsont, mind a combcsont rövidebb volt, a csípőmagasság pedig alacsonyabb volt és ez a székek magasságában is visszatükröződik. Az ókori egyiptomi asztalosok a lehető legalacsonyabb ülés magasságot használták a székek készítésénél. Elképzelhető, hogy a bútordarab tervezett tulajdonosának alacsonyabb társadalmi státusza miatt volt ez így, vagy ügyelniük kellett arra, hogy minél gazdaságosabban osszák be a rendelkezésre álló értékes nyersanyagot, a fát. Ugyanakkor ez kényelmi szempontból is előnyös, mivel a lábak kinyújthatók a test előtt, és a térd mögötti lágy, érzékeny szövet nem érintkezik az üléssel. Az üléssíneket csapolással rögzítették a lábakhoz, valamivel lejjebb, mint az ülőszint, ugyanis az ülőfelület nádszárakból készült, amiket zsinórral kötöttek össze.

A Középbirodalom idején a bútorok tervezésében bekövetkezett változások a korszak sztéléin is megfigyelhetők. Láthatunk rajtuk állványokat, amelyekre a kerek aljú edényeket helyezték és asztalokat, amelyekre az áldozati edények kerültek. Ezek általában alacsony asztalok, téglalap alakú asztallappal, a lábuk vagy egyenes hasáb, vagy enyhén kifelé áll. Egy vagy két merevítőrúd köti össze a lábakat. Szintén ábrázolták a sztéléken homorú pártázatos asztalt, amit a beni hasszáni 183-as sírból ismerünk. Székekkel viszont ritkán találkozunk rajtuk, de továbbra is megtalálható a bikalábas és az oroszlánlábas szék is. Az illusztrált székek között ugyanakkor előfordul néhány, amelynek gazellalábat formáz a lába. A székek háttámlája lehet rövid vagy hosszú. Egy sztélén látható egy magas háttámlájú szék, amelynek a mintázata – fehér alapon fekete foltos – tehénbőrre emlékeztet, elképzelhető, hogy ezt a hatást festéssel érték el. Lehetséges, hogy ez a mintázat divat volt ebben a korszakban, mert a Kairói Egyiptomi Múzeumban őriznek egy korabeli festett pajzsot és egy tegezt ugyanilyen mintázattal. Ábrázolásokról ismerünk még egy kanapészerű bútort, amelynek mindkét rövid végén alacsony támla volt, ezen két ember ülhetett egymással szemben a háttámláknak támaszkodva. Ugyanakkor egy Középbirodalom korbeli, festett relieftöredéken, mely Amenemhat sírjából származik, azt látjuk, hogy akár három ember is ülhetett rajta.

1888-ban Flinders Petrie megtalálta a Középbirodalom korabeli munkástelepülést Kahunban. Ezek a munkások a közelben található II. Szeszósztrisz által építtetett templom műhelyeiben dolgoztak. Ezekben a házakban is használtak fából készült bútorokat, például került elő állatlábas szék, illetve faládák is. Utóbbiakat deszkákból készítették, amit fecskefark csapolással rögzítettek egymáshoz. Az első bronzból készült szerszámok is erre a korszakra tehetők, Petrie ilyeneket is talált. A bronz réz és ón ötvözete, a bronzpengék keményebbek, ezért hosszabb ideig ép marad a vágóélük. Petrie ásatásai során rábukkant Szithathoriunet hercegnő temetkezésére is, akit apja, II. Szeszósztrisz piramisának közelében helyeztek örök nyugalomra. A sírban ékszeres és kozmetikai ládák is voltak, melyeknek a fa része ugyan elporladt, de az elefántcsont, arany, karneol és fajansz berakások megmaradtak. A Metropolitan Múzeum munkatársainak sikerült két ládát rekonstruálni. Az egyik ékszeres láda volt, a másik pedig kozmetikai láda. Fém tükör, tárolóedények, egy ezüst tálka pirosító számára, egy borotva és egy fenőkő volt benne egykoron. Más Középbirodalom korabeli ládákra gyakran illesztettek olyan csontpántokat, amelyeket kis fekete körök díszítenek. A korszakból ismertek még írnok tolltartók is, ezek szintén fából készült tárolók, amelyekben tollak és festékek kaptak helyet. Néha festették őket, úgy, hogy cédrus fának tűnjenek, elefántcsont (fehér) és ébenfa (sötétbarna) berakással.




A Petrie Múzeumban készítettem ezt a felvételt, amelyen egy Lahunból előkerült csontpántokkal díszített ládika szerepel a Középbirodalom korszakából. A tetején az elején látható két - két fából faragott gomb, ezeket kötözték össze madzaggal, ha be akarták zárni a dobozt.

A Metropolitan Múzeum gyűjteményét gazdagítja a fent látható összecsukható szék. Meirben találták 1910-11-ben. Az egyszerűbb típusba tartozik, az anyaga fa, rézötvözet és bőr. Közel 36 cm magas.

Középbirodalom, 11-13. dinasztia, kb. i. e. 2030 - 1640.

© MET

A firenzei múzeumban van kiállítva ez a két szék. Újbirodalom korabelinek datálják őket, viszont a bal oldali alacsony szék, az teljesen úgy néz ki, mint a Középbirodalomra is jellemző széktípus. Ettől függetlenül az Újbirodalom idején továbbra is készítették ezt a típust. A jobb oldali már egy magas, döntött háttámlás szék, de még mindig viszonylag alacsony lábakkal.

  

Az Újbirodalom idején már sokféle szék készült, a minősége a tulajdonos anyagi helyzetétől függött. A legnépszerűbb forma az úgynevezett rácsos szék volt, amelyet minden társadalmi réteg előszeretettel használt. Rengeteg thébai sírábrázoláson látható, és konkrét példányok is maradtak fenn. Ez egy elegáns szék, négy keskeny lábbal, amelyeket alul merevítőrudak kötnek össze. Az ülőfelület bemélyedő, gyakran ez is fából készül, vagy a fakeretbe szőtt zsinór alkotja. Az üléssín és a merevítőrúd között található részt, mind a négy oldalon egy-egy függőleges és egy-egy átlós merevítőrúd köti össze, ezért nevezték el az egyiptológusok rácsos széknek.

Kerek lábú székeket is készítettek, a lábakat kézzel faragták meg, a kutatók szerint még nem használtak esztergapadot. Egy különösen szép ébenfából készült, kereklábú szék található a British Múzeum gyűjteményében. A lábakba metszett vonalak egyenetlenek és pontatlanok, mindegyik láb tetejét elefántcsont csepp vagy virágszirom berakások díszítik. Az ébenfa merevítőrudakat úgynevezett vak csaphornyos módszerrel csapolták a lábakhoz, ez azt jelenti, hogy a láb külső oldalán nem lehet látni a csapolást. Ezen a széken ennek a helyét minden lábon egy kis ébenfával szegélyezett elefántcsont lap jelöli. A láb teljes hosszának körülbelül felénél található merevítőrudakat két végét elefántcsontból faragott papíruszvirág formájú hüvelyek díszítik. A merevítőrudak és az üléssín közé a rácsos székhez hasonló módon elefántcsont rudakat illesztettek. Mindegyik üléssínt vastagon bevonták gipsszel, mielőtt a nedves gipsz fölé egy bőrlapot fektettek volna, hogy kialakítsák az ülőfelületet. Sajnos az ülőfelület mára már szinte teljesen lebomlott, csak nyomai láthatóak az üléssínhez tapadva.

Az Újbirodalom időszakát megelőzően az ábrázolásokon az asztalosműhelyekben a férfiak vagy a földön kucorogtak, guggoltak vagy keresztbevetett lábakkal ültek. Ez még megfigyelhető Meketré asztalosműhely modelljén is, mely a Középbirodalom korában, a 11. dinasztia idején készült. Az Újbirodalom korabeli thébai sírokban viszont gyakran látjuk az asztalosokat háromlábú széken ülni. A deir el-medinai munkástelepülés sírjaiból kerültek is elő ilyen székek a maguk fizikai valójában. Ezeket általában rosszabb minőségű fából készítették. Az ülőfelület vastag falapból készült, amelyet edényhez hasonló alakúra faragtak. Három kifelé hajló lábat illesztettek bele csapolással. Alkalmanként a láb csapja áthaladt az ülőfelületen, ilyenkor vastag gipszréteggel fedték el, ahogy a fa esetleges hibáit is.

Az összecsukható szék a Középbirodalom idején tűnt fel, de a legszebb konkrét példányok az Újbirodalom korából maradtak ránk. Utazáshoz kiváló volt. A korai összecsukható szék két fakeretből állt, amelyet egy pár bronz pánttal kapcsoltak össze. Az Újbirodalom korabeliek már díszesebbek. A lábakat alkotó rudak gyakran vízimadárfejben, talán kacsafejben végződnek és a szemeket, valamint a nyaktollakat elefántcsont berakással készítették el. A kacsa csőréből indultak a csapok a föld felé eső sínbe. Ezeknek a síneknek a két vége is gyakran vízimadárfejben végződik és ezeket is elefántcsont berakások díszítik. Az üléssínekhez sokszor bőrülést rögzítettek ragasztóval. Ez a ragasztó az idő előrehaladtával egészen sötétbarnává vált és kristályosodott. Más esetben zsinórból szőtt ülőfelületet készítettek. Sőt, olykor az is előfordult, hogy fából készült ülés került rájuk, és úgy festették be, hogy állatbőrt imitáljon. Ezeket a székeket persze nem lehetett összecsukni.

Háttámlás székekkel inkább az előkelőbb háztartásokban találkozhatunk. Gyakran kerülnek rájuk hieroglif feliratok, a háttámlát pedig gyakran elefántcsont és ébenfa berakások díszítik. Ezeknek rövid, oroszlánlábat formázó lábai vannak, a mancsok alatti fordított csonkakúp alakú részt rézhüvely védi. Más háttámlás széknek egyszerűbb hasábalakú lábai vannak, amelyeket elöl és hátul egy-egy merevítőrúd köt össze. Az ülőfelület egyenes. A hátsó lábak alkotják a háttámla egy-egy tartóoszlopát is, ezt középen még egy további támaszték erősíti. Maga az enyhén döntött háttámla az oldalsó üléssínhez van csapolva és a hátsó tartóknak támaszkodik. Az ülést, ahogyan sok más Újbirodalom korabeli széken is, növényi rostból szőtték, a szövés áthalad az üléskeret belső széle mentén fúrt lyukakon.

A domború aljú edényeket továbbra is karcsú állványokba helyezték, amelyek csapolással összeillesztett vékony fahasábokból készültek. A British Múzeum gyűjteményében őriznek egy ilyet. Az asztal lapjában van egy üreg, amelyet körülvesz egy fából készült perem, ez még inkább stabillá tette az edény tárolását, megakadályozta, hogy eldőljön. Ezt a példányt gesszó réteggel vonták be, majd világoszöld, sötétzöld és piros téglalapokból álló mintát festettek rá.

Az előkelők otthonaiba az előbbieken felül voltak még ágyak, asztalok és tárolóládák is. A királyi műhelyekben készült bútorok típusban nem különböztek attól, mint amit az előkelők vagy a középosztály használt, azonban a megmunkálásuk sokkal finomabb, és a minőségük sokkal jobb. Tutankhamon sírját 1922-ben találta meg Howard Carter, az ékszerek mellett a király temetkezési mellékletei között szép számmal voltak bútorok is, de terjedelmi korlátok miatt, ezeket nem fogom részletesen bemutatni, csupán párat említek közülük. Ezeken kívül csupán néhány királyi bútor töredéket ismerünk. A Metropolitan Múzeum gyűjteményében vannak IV. Thotmesz trónszékének töredékei, egy másik trónszék töredékei a Dundee Múzeum és Művészeti Galériában vannak és ismert még egy ágykeret töredék a 20. dinasztia idejéről. Utóbbit a British Múzeumban őrzik, nyilvántartási száma: EA21574 és IX. Ramszesz sírjából került elő. Anyaga fa, arany és ezüst. A lábak szarvasmarhaláb formájúak. A díszítőmotívumok kígyók, ezek futnak fel a lábtámlára és minden lábon szerepel belőlük kettő.

Az Újbirodalom sírjaiban gyakran jelenik meg ábrázolásokon a lábtartó. Killen szerint két csoportra oszthatóak, az egyik egyszerűen elemeli az uralkodó lábát a homokos, poros talajtól, a másik pedig ünnepi. Valószínűleg a magasabb, támlás székek kialakulásához köthetők, így elképzelhető, hogy a Középbirodalom idején jelentek meg. Tutankhamon sírjából számos példány került elő, ettől eltekintve viszont nagyon ritkák. Szinte mindig Egyiptom ellenségei láthatóak rajtuk megkötözött kezekkel. A király azáltal, hogy a lábát ezekre helyezte szimbolikusan eltaposta a káosz erőit jelképező ellenséges népeket, az ázsiaikat, líbiaiakat és núbiaiakat. A legegyszerűbb és leggyakoribb típus gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy tégla, ábrázolásokon ugyanakkor néha találkozunk olyan formájú lábtartókkal is, amelyek úgy néznek ki, mint az állatlábas alacsony székek. Tutankhamon sírjából ismert egy olyan típus is, ami úgy néz ki, mint egy a felsőrészén homorú pártázattal és hengertesttel ellátott láda. Ezekbe a zsámolyokba tollal megtöltött párna került. Tutankhamon példányai díszesek, ezeken is megkötözött ellenségeket látunk az egyesítés hieroglifához kötve.





Több szempontból is érdekes a fenti montázs. A mészkőből faragott szobrot Müchenben lehet megcsodálni, egy Neje nevű papot és az édesanyját Mutnofretet ábrázolja. Ha megfigyelitek a férfi és a nő különböző fajta széken ül. Mindkettő a rácsos típusba tartozik, az egyik egy háttámlás oroszlánlábas szék, a másik, az asszonyé támlanélküli és kereklábú. Újbirodalom kora, 19. dinasztia, kb. i. e. 1250.

Lent két Leidenben kiállított szék szerepel. Az egyik az oroszlánlábas és háttámlás, a másik kerek lábú és támlanélküli, egyik sem rácsos.


Erre a montázsra a British Múzeumban készített bútoros felvételeimet válogattam össze. Ezek a székek és ládák egy vitrinben láthatóak. A rácsos, támlanélküli széket (EA2476) gesszóval vonták be és fehérre festették. Thébában találták meg és az Újbirodalom korából, azon belül a 18. dinasztia idejéről maradt ránk. Ugyanez igaz a másik két székre is. Az alacsony, oroszlánlábas és egyenes háttámlájú szék (EA2480) akáciafából készült és berakásokkal díszítették. A 18. dinasztia idejéről származik. Az alsó képen középen van egy összecsukható szék is (EA2477), az Újbirodalomra jellemző díszesebb fajta, amin megfigyelhetők a kacsafejek. Középen lent a gyönyörű ébenfa pántokkal és elefántcsont, valamint fajansz berakással díszített, négy lábon álló doboz (EA5897) látható.

A British Múzeum fényképeiből válogattam ki az előző képen látható tárgyakat és még beraktam az edénytartó állványt (EA2470) is, amiről szó esik a cikkben. Utóbbi nem volt kiállítva, amikor 2019-ben a múzeumban jártam. 68 cm magas és szikomorfából készült. Balra lent látható Tutu kozmetikai ládája (EA24708), melynek tartalma a következő: egy kerámia és egy kalcit edény, egy habkő, egy elefáncsont fésű, egy bronz kozmetikai tál, egy pár bőrszandál, három gyékény edényfedél, egy duplahengert formázó szemfestéktároló és a hozzá tartozó applikátor pálca, valamint egy elefántcsont tű. Jobbra fent egy 25 centiméter magas kAr szentély formájú szikomorfa ládika (EA5907) van. A vörös, fekete és fehér festés talán az olyan drága anyagok imitálására szolgál, mint az ébenfa, a fehér elefántcsont és a vöröses elefántcsont. A fedélen  a következő hieroglif felirat olvasható: "Üdvözült Ozirisz előtt, a hajós (?), az igazhangú Denereg."  Minden bútor az Újbirodalom idejéről és Thébából származik.

 

Tutankhamon ládái között van olyan, ami a kAr szentélytípus[1] mintájára készült. Korabeli sírábrázolásokon is megfigyelhetők ezek, például láthatunk áldozatvivőket ilyen ládákkal a fejükön Ramosze vezír thébai sírjában.

Egy kisebb méretű kétszemélyes pad vagy kanapé is előkerült Tutankhamon örökhajlékából, amin két ember tud ülni egymás mellett. Az ülőfelület és az alacsony háttámla is deszkákból áll, a lábak egyenesek, hasáb alakúak és minden oldalon merevítőrudak kötik össze őket. Elképzelhető, hogy a háttámlán átvetettek egy párnát, hogy kényelmesebb legyen. Dekoráció nincsen rajta. A pad csak 36 centiméter magas, így elképzelhető, hogy a király gyermekkorában használta. Rekhmiré sírjában egy oroszlánlábas példányt örökítettek meg, mely a festése alapján ébenfából készült.

 

Szintén a királyi műhelyekben készült az a leletegyüttes, amely Tuja és Juja sírjából került elő. A Királyok Völgyében található sírt Theodore Davis találta meg 1905-ben. Tuja és Juja III. Amenhotep Nagy Királyi Hitvesének, Teje királynénak voltak a szülei. Az uralkodó két gyönyörű ládával ajándékozta meg az idős házaspárt. Mindkettő díszítésében az arany és a kék szín dominál. Az egyik láda téglalap alakú és a test alatt ott vannak a székekre is jellemző rácsok. A ládatest felső része pedig homorú pártázatban végződik. Az oldalán uasz-jogarokból, dzsed-oszlopokból és ankh jelekből álló motívum fut körbe. A tetején pedig az arany hieroglifán ülő Heh alakja figyelhető meg, felette a király neveit tartalmazó kartusokkal. A fedél két részből áll és középen nyílik. A másik láda még díszesebb. Ez is téglalap alakú négy lábbal, a fedele domború. A ládatest felső széle homorú pártázatban végződik. Különösen szép a keretmotívum, mely kék és piros üvegpaszta négyzetekből áll, amelyeket vékony elefántcsont és ébenfa csíkok választanak el egymástól. A láda alapszíne kék. A keretmotívummal az oldalakat és a fedelet is két részre osztották. Az oldalpanelek felső részében a király titulatúrája fut körbe, alul pedig a „minden élet és hatalom” jókívánság. A fedélen pálmajogart tartó és az arany hieroglifán ülő Heh-alakok és a király kartusai szerepelnek, valamint az adassék neki élet, tartósság és hatalom felirat. Ugyancsak a sírba került az unoka, Szitamon hercegnő kéttámlás széke. Ezek szintén mesterművek a maguk nemében, mindkettő oroszlánlábas. Az egyik teljes egészében aranyozott, a kartámlán áttört díszítéssel védelmező istenalakok szerepelnek, Taweret és Bész figurák. A háttámla belső oldalán egy fantasztikusan szép áldozati jelenet látható. Teje királyné, egy lótuszvirágokkal benőtt folyón vagy tavon hajózik papiruszcsónakban. Széke alatt egy macska ül. A királyné előtt Szitamon hercegnő áll és virágcsokrot ajánlj fel édesanyjának, másik kezében egy khu-legyezőt[2] tart. A királyné mögött egy másik leány áll, de az ő neve sérült, nem olvasható. Egy papiruszcsokrot és egy olyan legyezőt tart, mint Szitamon; a nyélen egyetlen hosszú toll van. A másik szék ébenfa és a díszítése aranyozott. A kartámlán itt is védelmező istenek láthatóak, Bész figurák késsel és hangszerrel a kezükben, valamint Taweret istennő. Az ülőrész elején a hercegnő feje szerepel, ez az oroszlános lábakkal együtt azt a hatást kelti, mintha a hercegnőt szfinxként örökítené meg. A háttámla belső oldalán kettős áldozati jelenet látható, a hercegnő ékszereket kap, kívül nincsen rajta díszítés.

Kha és felesége Merit érintetlen sírját 1906-ban fedezte fel Ernesto Schiaparelli Deir el-Medinában. Kha építész volt és a tehetősebb középosztályhoz tartozott. A sírjában lévő bútorok széles skálája jól mutatja, milyen bőségben éltek ezek a hivatalnokok. Összesen harminckét darab bútor került elő Kha örökhajlékából, amelyek ma a Torinói Egyiptomi Múzeumban vannak, ahol volt szerencsém látni őket már kétszer is. Az eddig említett széktípusok például mind előfordulnak. Van még két téglalap alakú asztalka is, egyenes fahasábos lábakkal és a lábak között minden oldalon egy-egy vízszintes merevítőrúddal. Ezeket gesszóval fehérre festették, és az asztallap tetején több sáv hieroglif szöveg fut. Egy másik asztalkát keskeny farudakból készítettek el, és volt kettő nádból készült asztal, illetve egy nádból készült állvány is. Ezeket mind rácsos stílusban készítették el. Növényi rostokkal kötötték össze a darabokat.

Kha és Merit ágyai a korszakra jellemzőek. Hosszú, homorú oldalsínekkel rendelkeznek, amelyeket oroszlán alakú lábak támasztanak meg, mindkettő rendelkezik lábtámlával. A fekvőfelületet ezúttal is növényi rostokból szőtték. Schiaparelli így ír róluk:

„A Kha sírjában talált ágyak, egykor házának hálószobájában álltak. Az egyiket, a nagyobbikat, a saját ágyát az előkamrában találtuk meg, a kisebbet, amely feleségéé Merité volt, a sírkamrában. Utóbbira lepedőket, plédeket és törülközőket helyeztek, illetve két fejtámaszt. Merit fejtámaszát két réteg vászonnal csavarták be, hogy az éleit tompítsák.”[3]

Az ágyneműket és vásznakat öt festett, csúcsos háztető formájú fedéllel rendelkező ládában tárolták. Kettőt teljes egészében zöld, sárga, fekete és piros színű geometriai motívumokkal díszítettek. A másik három láda oldalán a házaspárt látjuk, amint áldozati asztal előtt ülnek és ételáldozatot kapnak.

Kha kortársa lehetett Perpauty, de azt nem tudjuk, hogy a sírját ki és mikor fedezte fel, minden esetre a sírmellékleteket értékesítették. Két láda a Durham Egyetem Keleti Múzeumba került. De több Európai gyűjteménybe is előfordulnak leletek Perpauty thébai sírjából. Egy háromlábú asztalka például a British Múzeumban van, egy kereklábú, támlanélküli szék Leidenben található, egy láda pedig Bolognába került. Ezen felül könnyen lehet, hogy más felirat nélküli tárgyak szintén innen származnak. Talán kalandorok hatoltak be a sírba még valamikor a 19. század elején. A legnagyobb, 44 cm magas láda (EG4572) fedele szintén csúcsos háztető formájú, és geometriai motívumok díszítik, ami egyébként a korszak sírjaiban is népszerű, mint mennyezeti minta. A láda egyik hosszanti oldalán Perpauty és egy hölgy, valószínűleg a felesége, a Ház Úrnője, Ady áldozati asztal mögött ül, és fogadja a gyermekeik által felajánlott áldozatokat. Egy fiuk és három leányuk áldoz nekik. A másik oldalon Perpauty egyedül fogadja az áldozatokat egy másik fiától és két leányától. A sárga alapszínű láda rövid oldalain viszont két darab ágaskodó gazellát látunk, amint egy díszes pálmafáról falatoznak. A láda szikomor és juharfából készült, a fedele tolószerkezetes. A másik doboznak (EG4573) a teteje csúcsos háztetőforma és csak az egyik oldala nyílik fel középről kifelé. Két gombaalakú gomb van rajta, mindkét fedéllapon egy, amelyeket, ha zsinórral összekötöttek, akkor a ládát nem lehetett felnyitni, a zsinórra általában agyagpecsét is került. A lábakat és a tető külső peremét fehér alapon, fekete rombuszminta díszíti. A doboz alapszíne sárga, az oldalakon és a tetőn is fehér alapon fekete vonalak képeznek téglalap alakú keretet. A fedél egyik oldalán áldozati felirat fut egy sávban. Szikomorfából és juharfából készült, a magassága 33 centiméter, a hossza 43,1 centiméter és a szélessége 28,4 centiméter. A fa hibáinak elfedése érdekében vastag gesszóréteggel vonták be. Ezeknek a ládáknak a dekorációja arra utal, hogy temetkezési mellékletnek készültek, de a korszak háztartásaiban biztosan hasonló tárolóládákat használtak.

Olykor a korszak kozmetikai ládáin is megjelenik a rácsozás a ládatest alatt, ilyen például a Tutu nevű hölgy kozmetikai doboza.  Ani thébai sírjából származik és napjainkban a British Múzeumban őrzik. A belsejében falapok segítségével kisebb rekeszeket hoztak létre. A ládika elejére és tetejére rögzített fagomb segítségével lehetett bezárni a dobozt. Az ékszereket kicsi, de díszes dobozokban tárolták. A British Múzeum feltehetőleg 18. dinasztia korabeli ékszeres dobozának teste 6 cédrus táblából áll, amelyeket csapolással rögzítettek egymáshoz. Ezt kívülről ébenfa pántokkal vonták be, úgy, hogy a széleket felváltva apró ébenfa- és elefántcsont darabkákkal rejtették el. A panelek középső részén egy téglalap alakú elefántcsont lemez van, amelyet egy-egy elefántcsont- és közte egy ébenfacsík szegélyez. Ezt körülveszi egy keret, ami vékony ébenfa és elefántcsont csíkokkal elválasztott fajansz és elefántcsont négyzetekből áll. A ládának négy lába van, és mindegyiknek az aljára egy kis elefántcsont lapot ragasztottak.

Úgy tűnik, hogy az ókori Egyiptomiak használtak paravánokat abból a célból, hogy mások tekintete elől elrejtőzzenek, ugyanakkor mivel ezeket viszonylag könnyű volt mozgatni, lehetséges volt velük a helyiségek tetszés szerinti felosztása is. Deszkákból készítették őket és mindegyik stabil lábakon állt. A legjobb ábrázolásuk III. Thotmesz karnaki templomában található, ahol többfélét is megörökítettek, van amelyiknek a tetejét homorú pártázat díszíti, van amelyikét pedig ágaskodó ureuszokból álló fríz.



Akáciafából készült asztal buxus berakással. Az építészetből ismert homorú pártázat és hengertest díszíti. A bútort Lord Carnarvon ajándékozta a Metropolitan Múzeumnak 1914-ben, egy általa finanszírozott thébai ásatáson került elő.

A datálása elég tág: II. Átmeneti kor vége - Újbirodalom eleje, 13. dinasztia vége - 18. dinasztia eleje (kb. i. e. 1700 - 1500).

© MET

Kha és Merit bútoraiból válogattam egy csokorral a montázsra, amelyek napjainkban Torinóban vannak. A házaspár Deir el-Medinában élt a 18. dinasztia idején. Jobbra fent a Kha nevével ellátott háromlábú széket látjátok, alatta pedig Merit fehérre festett oroszlánlábas ágyát egy vászonba tekert fejtámasszal és két rácsos, támalnélküli székkel. Középen felül Merit egy viszonylag nagyobb méretű tárolóládája szerepel, alatta pedig az építész, Kha oroszláblábas ágya és fejtámasza, valamint oroszlánlábas, támlanélküli széke. Balra fent két asztal van, az egyik fából, a másik pedig nádból készült. Ez alatt a szintén nádból készült állvány, valamint egy háztető formájú fedéllel rendelkező igazán szép láda van. A dobozt festett geometriai motívumokkal és lótuszvirágokkal díszítették.

Háromlábú asztal (EA2469) az Újbirodalom korából, a 18. dinasztia idejéről. Különlegessége, hogy Renenutet istennő festett ábrázolása található az asztallapon áldozati asztal előtt. Sajnos az ábrázolásról magáról nem közöl fotót a múzeum weboldala, de remélem, ez majd változik.

© British Museum


   

A Későkor és Ptolemaiosz-kor időszakából viszonylag kevés bútor maradt fenn. Erre a korszakra jellemző az a támlanélküli, alacsony szék, amely úgy van kialakítva, hogy a lábak mindkét oldalon egy teljes oroszlántestet formáznak. Az ülőrész széle az állat teste, elöl látható a két állat feje a két lábbal, hátul pedig az állatok feneke, farka és hátsó lábai. Ugyanennél a típusnál az is előfordul, hogy az ülésrész kerete az állatok hátának tetején van. A III. Átmeneti kor idején a főváros a Deltabeli Tanisz lett, itt fedezte fel érintetlenül Pierre Montet 1939-ben a 21. és 22. dinasztia uralkodóinak sírjait, a sírmellékletek között azonban nem volt bútor.

A Görög-római korból különleges Petozirisz sírja, aki valamikor Philipposz Arrhidaiosz, uralkodása alatt (i. e. 323–305) halt meg. Itt találkozunk a mindennapi élet jeleneteivel, amelyben hasonló bútorok jelennek meg, mint a korábbi korszakokban. Újdonságként találkozunk az összecsukható asztallal és egy rácsos vagy fonott székkel. Az asztalosokat is látjuk munka közben. Két férfi egy egyszerű függőleges esztergán formáz meg egy fadarabot. Leggyakrabban szék és ágylábakat készítettek ezzel a módszerrel. Egy oszlop van beleállítva a talajba, amely szerszámtámaszként is szolgál. A forgatott lábat forgócsapok támasztják meg fent és lent. Az egyik férfi kötél segítségével forgatja a fadarabot, míg a másik vésővel faragja. A technika eleinte nehéznek bizonyult a Petozirisz sírjában látható meglehetősen kezdetleges és könnyű esztergán. Hamarosan azonban a nehezebb és stabilabb esztergapadok lehetővé tették az esztergályosok számára, hogy nagy mennyiségben állítsanak elő minőségi bútorrészeket.

A ládák készítése ekkorra igen magas színvonalat ért el, a Louvre gyűjteményében őriznek egy csodálatos példányt. Ajtók vannak a lábas szekrényke elején és tetején is, amelyek tolóreteszekkel záródnak. A Római korban az egyiptomi otthonokat valószínűleg számos minőségi bútorral rendezték be. Az asztalok, a székek és a padok szinte minden házban megtalálhatók voltak. Szintén használták az esztergált lábakkal díszített és finoman kárpitozott kanapét. Ilyen esztergált kanapé lábak számos múzeum egyiptomi gyűjteményében találhatók világszerte. Ezek a kanapék csodaszép díszítéssel is rendelkeztek, faragott jelenetekkel ellátott elefántcsont vagy csontberakások formájában. Ezeken a faragott csontpántokon általában állatokat, gyümölcsöket és virágokat örökítettek meg. A Bolton Múzeum gyűjteményében őriznek néhány kiváló darabot ezekből, amelyek Taniszban kerültek elő. Ebben a korszakban már gyakran készült az asztallap márványból, míg az edényállványokat sokszor bronzból öntötték ki. Utóbbiból Lyonban, a Szépművészeti Múzeumban nézhetünk meg egy különösen szép kivitelezésű háromlábú példányt, ezt Alexandriában találták meg.





Charles K. Wilikonson fakszimiléjének részlete szerepel a képen, amelynek forrása a wikipedia volt. Magát a fakszimilét a Metropolitan Múzeumban őrzik.

A falfestmény eredetije pedig Rekhmiré thébai örökhajlékában (TT100) van, aki az Újbirodalom idején, a 18. dinasztia korában élt. A férfiak ládákat  visznek a sírba. Formájuk egyszerű, négylábon álló ládákról van szó. A dobozok tetején pedig az is látható, hogy mi rejtőzik bennük.

.

 

A Louvre egyiptomi gyűjteményében látható bútorok egy részét látjátok a képen. Balra lent még szőnyeget és  seprűket is találtok. A tárgyak ebben a vitrinben ugyanakkor különböző korszakokból származnak, bár a többsége Újbirodalom korabeli. Például a három láda is. Jobbra fent egy 41,5 centiméter magas kAr szentélyt mintázó, négy lábon álló láda (N 2915) van. Jobbra lent (E 11896) egy nagyon érdekes, 25 centiméter magas, papiruszból és nádból készült példány látható, amelyen ha megfigyelitek lótuszvirág díszítés van. A fedele domború. Balra fent  egy  egyszerű négy lábon álló, téglatest  formájú láda (N 2635) látható, amit fekete, fehér és narancsszínű festékkel dekoráltak. Nincsen rajta felirat.

Székek és ládák, valamint egy szekrényke a Louvre gyűjteményében. Fent középen Khataui háztetőfedeles, növényi és geometriai motívumokkal díszített doboza (N 2918) van. A Ramesszida-korra datálják. A sárga alapfestésű hosszú oldalakon Ozirisztől és Amon-Rétől kér túlvilági életéhez mindenféle szép és tiszta dolgot az elhunyt. Jobbra lent egy hasonló ládikát (N 2922) láthattok. Növényi és geometriai motívumok díszítik. Megfigyelhettek rajta például vizililiomokat, szőlőt és bár nehezen kivehető, de mandragórát is. Áldozati formula szerepel rajta. A tulajdonosát talán Meszrának hívták.

A négy lábon álló, homorú pártázattal és hengertesttel díszített, tolóreteszekkel zárható szekrényke 56,5 centiméter magas. A Későkorból maradt ránk, nyilvántartási száma: E2773.




Szintén a Louvreban fotóztam ezt a kicsi, 18 centiméter magas dobozt, amelynek viszont kérdéses a Louvre nyilvántartási száma. Henry Salt a 641-es számot adta neki. A lelőhelye ismeretlen, az Újbirodalom időszakára datálják.

Egy padon ülő pár - apa és leánya - látható rajta, akik áldozati asztal mögött ülnek. Egy másik leány ajánlja fel az ételáldozatot, a neve talán Taity. A pár nevének olvasata is bizonytalan, talán Khat és Khatkhery.

Sajnos nincs kiállítva a British Múzeumban ez az ágytöredék (EA21574), amely IX. Ramszesz sírjából került elő. Igazán gyönyörű még ebben az állapotában is, ezüsttel és arannyal bevont kígyók díszítik. Érdekes, hogy korábban Hatsepszut trónszék töredékeinek gondolták a darabokat.

Újbirodalom, 20. dinasztia.

© British Museum


A Későkorból maradt ránk egy a rendkívül bájos oroszlános szék (E 10780). 28,5 centiméter magas, a lelőhelye sajnos ismeretlen.

Későkor, kb. i. e. 664 - 332.

Forrás: Louvre Múzeum

https://collections.louvre.fr/en/ark:/53355/cl010006588

 

Remélem érdekesnek találtátok ezt a cikksorozatot, amely talán egy kis bepillantást engedett az ókori egyiptomi emberek mindennapjaiba.


 

Ajánlott linkek:

Charles K. Wilkinson fakszimiléje a kép a Metropolitan Múzeum felvételén. Rekhmiré és édesanyja, Bet egymás mellett egy oroszlánlábas, alacsony háttámlás padon ülve fogadja az áldozatokat. Rekhmiré az Újbirodalom idején, a 18. dinasztia korában III. Thotmesz és II. Amenhotep uralkodása alatt élt, Felső-Egyiptom vezíre, Théba kormányzója és Héliopolisz főpapja volt. Sírja a Thébai 100-as sír.

http://maatkara.extra.hu/enciklopedia/etel_ital1_files/EGDP012989.jpg


Perpauty egyik ládájának adatlapja képekkel a Durham Egyetem weboldalán:

http://discover.durham.ac.uk/permalink/f/1sbb0j7/44DUR_ADLIB_DS4481



Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2021.04.04.

 

 

Felhasznált irodalom:

Aletta Maria Pepler-Harcombe – Ancient Egyptian Furniture in Context: From Ancient Production, Preservation to Modern-day Reconstruction and Conservation

Geoffrey Killen – Egyptian Woodworking and furniture (Shire Egyptolgy, 1994)

Geoffrey Killen - Ancient Egyptian Furniture. Volume II. Boxes, chests and Footstools, Oxford-Havertown (PA), Oxbow Books, 2017

 

 



[1]   O18 – kAr (A felső-egyiptomi per-wer szentélyből alakult ki, annak némileg egyszerűsített formája.)

[2]  S37 - xw

[3] Angolból fordítva a múzeumi információs tábláról.