Akh

Az akh^{^[1]} kifejezés rendszeresen előfordul az ókori Egyiptom világi és vallási szövegeiben, általában hatékony léleknek fordítják, noha az ókori Egyiptom „lélekformái”, pontosabban azok a fogalmak, amikre az egyiptológiában „lélekformákként” hivatkoznak, távol állnak a ma ismert lélek fogalmától. Az akh ezen felül nem az ember, pontosabban a halott alkotóeleme, hanem a túlvilági szférában az üdvözült halott az ő teljességében, de mint látni fogjuk egyéb jelentések is kapcsolódnak a fogalomhoz.

A szó írására szolgáló hieroglif jelet a tarvarjú (Geronticus eremita) adja. Elképzelhető, hogy élőhelye miatt kapcsolták az akh fogalmához, ez a madár ugyanis a Nílus keleti partján húzódó sziklaszirteken élt. Ezt a régiót az ókori egyiptomiak akhetnek nevezték, a napkelte és így az újjászületés helyeként tekintettek rá. Úgy gondolták, hogy ezek a madarak olyan lényekkel is kapcsolatba léphetnek, amelyek az akhet régiójában vagy akár azon túl élnek. Az ókori Egyiptomban előforduló íbiszfélékről külön leírás van a weboldalon, melynek az elérhetőségét beteszem az ajánlott linkek közé.

Az akh az emberi és isteni lényekkel kapcsolatos ókori egyiptomi elképzeléseiben is előfordul. A szó jelölheti az üdvözült, ragyogó és kiváló halottat, de köze volt az élő és az isteni lények között betöltött közvetítő szerephez is, emellett olyan személyt is jelölhet, aki hatékonyan járt el ura érdekében vagy nevében. A fogalom alapvető jelentése “hatékonyság” az evilágon és a túlvilágon egyaránt.

Ahogy már említettem, a túlvilági szférában az akh az a halott, aki elérte az öröklét legkedvezőbb formáját, „üdvözült”. Akadálytalan mozgásra és teljes fizikai aktivitásra képes hatékony lénnyé vált. Ez egy elérendő cél, akhhá válni kell. Hogyan érheti el ezt az ember? A halál után szabályosan végre kell rajta hajtani a megfelelő rítusokat, ugyanakkor kulcsfontosságú hozzá az is, hogy az elhunyt ismerje a megfelelő varázsszövegeket és, hogy a túlvilági bíróság igaz embernek találja őt. Az előbbiekben említett előfeltételek mellett az ember társadalmi helyzete is fontos tényező lehetett az akh státusz elérésében. Az emberek világához hasonlóan az akhok társadalmában is létezett egy bizonyos hierarchia, az elhunyt királyt tartották az akhok vezetőjének, ő volt az „akhok élén álló”.

Az akhhá válás folyamata gyakorlatilag már az ember életében elkezdődött, a sírépítéssel, a sírmellékletek beszerzésével. A halál beállta után következett a mumifikálás, a balzsamozási rituálé, a poszt-balzsamozási rituálé, a temetési rituálé, valamint a szájmegnyitási rituálé, majd ezt követően rendszeresen áldozatot kellett bemutatni az akh számára.

A sírfeliratok szerint az Óbirodalom végén már biztosan létezett az elképzelés, hogy az elhunyt ideális esetben akhhá válik. A személyek, akik az akhhá válást elősegítették a felolvasó pap és a balzsamozó pap voltak. Az akhhá válást célzó halotti rítus ókori egyiptomi neve pedig sAx (ejtsd: szakh), ez körülbelül annyit jelent „akhhá tevő”. Kozmológiai szempontból az akhet térsége nagyon fontos szerepet játszott a folyamatban. A föld, az ég és a túlvilág mellett, ez is a teremtett világ egy régiója volt. Úgy gondolták, hogy az akhhá válás a keleti horizont régiójában történik, ahonnan a Nap minden nap az égre emelkedik. A Halottak könyve 15. és 105. fejezetében az üdvözült halottakat úgy jelölik meg, hogy „akik az akhetben laknak”.

Bár az akh elérte a túlvilági lét ideális állapotát, mégis szüksége volt az élőkre. Annak ugyanis hogy az elhunyt akhként létezhessen a túlvilágon, az egyik feltétele, hogy megkapja a szükséges anyagi táplálékot (ételáldozat). Gízában 4. és 5. dinasztia korabeli sírokban találhatók olyan ábrázolások, ahol a sír tulajdonosát (valószínűleg annak szobrát) megörökítették a halotti kultusz egy rítusa közben, amelynek a neve: „az akh táplálása” (snmt Ax). A megdicsőült halott áldozati asztal előtt ülve látható és a rítus során áldozatokat kapott a papoktól, beleértve a balzsamozó papokat is. Archaikus kori pecséthengereken az elhunytat megörökítették úgy, hogy egy áldozati asztal előtt ül, vele szemben pedig egy olyan akh-madár van, amelyiknek a feje hátrafordul e felé az áldozati ételekkel teli asztal felé. Van, aki ebben látja az „akh táplálása” rítus előzményét, de ezt a nézetet nem minden egyiptológus osztja. Később egyébként ez a rítus beépült a szájmegnyitási rituáléba. Az „akh táplálása” rítusban az a nézet tükröződik, hogy az elhunyt átváltozás és testi átalakulás nélkül is akh, és ez kifejezésre jut olyan önéletrajzi sírfeliratokban is, amelyeket óbirodalmi sírokba véstek fel. A tulajdonos azt állítja ezekben, hogy ő „kiváló akh” vagy „ellátott akh”.

Ha a halott akhhá vált és újjászületett, akkor egy hatalommal bíró, titokzatos lénnyé alakult át, aki minden testi képessége birtokában van, aki szabad mozgásában nem korlátozott, és aki képes hatni az élők világára. Képes volt az élőkkel kommunikálni és akár meg is jelenni előttük testi alakban. Már a Koporsószövegekben is találkozunk ezzel az elképzeléssel, és a Halottak könyve 64. fejezetében is kifejezésre jut ez. „Előjöttem, mint hatalommal bíró akh (de) az emberi alakomban látnak engem”.^{^[2]}

Így tulajdonképpen az elhunyt ábrázolásain és szobrain az akh jelenik meg, az „akh táplálása” rítus (snmt Ax) is az elhunyt szobrán vagy ábrázolásán keresztül történt. Ez egy összetett kapcsolatot feltételez az akh és a ká között: bár mindkettő jelen lehetett az áldozatok fogadásánál, az akh volt az, akit az élők láttak, a ká pedig a láthatatlan erő, ami a képmásban van.

Tjerem egy II. Szeszósztrisz (Középbirodalom, 12. dinasztia) uralkodása alatt élt kherep-szerqet pap^{^[3]}, templomban elhelyezett, vagyis az istenek felé közvetítő szobrán található felirat a következőképpen foglalja össze az akhhá válás lényegét:

„Én egy akh vagyok, mágikus erővel (akhu) felruházva; beavatást nyertem a Nagy Istennél; birtokában vagyok minden hatékonyságnak, amitől valaki akhhá válik; ismerem az összes beavatási titkot; ott vagyok a Nagy Isten követői között. Én szerzek érvényt követelésednek a temetőben, cserébe azért, hogy mondod: „Üdvöz légy, kherep-szerqet pap, Terjmet […] fia, Hut-Ra-wati eme kápolnájában!”.^{^[4]}

Az áldozatok bemutatását nem nélkülözhették az istenek sem. A Kapuk könyvében például Ré védelmet és akh-státuszt biztosít majd azoknak, akik életükben áldozatot mutatnak be neki, a szöveg szerint ezek a halottak képesek lesznek részt venni az áldozatok bemutatásán az evilágon.

Az akh a halotti kultusz szükségleteit tiszteletben tartók felé jóindulatú és segítőkész, azonban azokkal szemben, akik nem gondoskodnak a halotti áldozatról, vagy kárt tesznek a sírban erőszakosan és fenyegetően lép fel, erről tanúskodnak a „a felhívás az élőkhöz”, illetve a „figyelmeztetés a látogatóknak” típusú feliratok, melyek az 5. dinasztia korában jelennek meg a sírok falain. Az ilyen típusú feliratok mágia segítségével biztosítják az elhunyt védelmét és túlvilági fennmaradását.

Ismerünk olyan szövegeket, amelyekben az elhunyt megfenyegeti azt, aki ártani akar sírjának. Található ilyen például Niakhpepi szakkarai sírjában, mely a 6. dinasztia végére datálható. A feliratban Niankhpepi elmondja, hogy mint kiváló akh képes arra, hogy ártson annak, aki kárt tesz a sírjában és ezt meg is fogja tenni.

„Ami azt a valakit illeti, aki bármi rosszat tesz a síromnak a temetőben, vagy aki csak egy követ is elmozdít annak kijelölt helyéről, perre megyek vele a Nagy Isten, a temető urának nemes és kiváló törvényszéke előtt. Megragadom a nyakát, mint egy madárét, és elültetem benne a tőlem való félelmet, hogy az élők a földön rettegjék a kiváló akhokat. Egy kiváló akh vagyok én, nincs az a kiváló varázserő, mely rejtve lenne előlem. És ami a kiválóságot illeti, egy felolvasópap vagyok én, aki érti a dolgát.”^{^[5]}

Később, Ani^{^[6]} is arra figyelmezteti intelmeiben az olvasót, hogy jobb az akhnak megadni mindent, amit kíván, mert minden féle gonoszságra képes.

Az akh által okozott esetleges negatív hatások vezethettek ahhoz, hogy a fogalom később démonizálódott. A kopt nyelvben az akh ikh formában maradt fenn és démont jelent. Más feliratokban viszont, ahogy említettem a halotti áldozatok bemutatásáért cserébe az akh kedvező befolyást ígér, ahogy az például Horkhuf Qubbet el-Hawai sírjában (6. dinasztia vége) olvasható:

„Ó, ti élők, akik (még) a földön vagytok, s akik lefelé és felfelé hajózva elhaladtok eme sír mellett, mondjátok: ezer kenyér és ezer sör eme sír urának! S közbenjárok majd én az érdekükben a temetőben, mert én egy kiváló és ellátott akh vagyok, egy felolvasópap, ki ismeri a varázsigéjét.”^{^[8]}

Az akh az Óbirodalomtól kezdve különböző jelzőket kapott a halotti szövegekben és sírfeliratokban. Így az akh lehet mnx (ejtsd: menekh), vagyis tapaszalt, jártas és erős; Sps (ejtsd: sepesz), tehát nemes, tiszteletreméltó; leggyakrabban azonban az iqr (ejtsd iker), azaz kiváló és az apr (ejtsd: aper) jól ellátott melléknévvel illették.

Az ókori egyiptomiak hatalmuk és tekintélyük mértéke szerint a világ lényeit kategóriákba sorolták, erre legkorábban a Középbirodalom idejéről ismerünk példákat. Ezek a kategóriák megjelennek a Koporsószövegekben és a Halottak könyvében, különböző himnuszokban, rituálékban, onomasztikonokban és olyan szövegekben, amelyeket az írnokoknak az írás elsajátítása során másolniuk kellett. Ezek a kategóriák a Római korig megtalálhatóak. A legmagasabb rendű lények az istenek (nTr) voltak, a legalacsonyabbak pedig az emberek (rmT), vagy inkább az élők (anXw tp tA). Úgy gondolták, hogy az emberi és isteni világ határán félisteni lények, vagy természetfeletti státuszban lévő és hatalommal bíró lények lakják, ilyenek a démonok, illetve az üdvözült (akh) vagy elkárhozott halottak (mtw), valamint a király, az egyiptomiak legfőbb közvetítője a két világ között. A királyi évkönyveken és a királylistákon olykor feltüntetik az isteni dinasztiát és az akhok uralmát a történelmi uralkodók előtt.

Úgy gondolták az akhok Ozirisz védelmezői, ugyanis hatalmukban áll a bák és az árnyékok fogva tartása, visszatartása. Az akhok bírósági testületként is működtek, különösen a frissen elhunytak értékelésében volt jelentős szerepük. Az ókori egyiptomi szövegekben arról is olvashatunk, hogy a varázslók képesek voltak akhokat megidézni, annak érdekében, hogy beszéljenek velük, sőt a célból is, hogy végrehajtassanak velük különböző dolgokat.

Az Óbirodalomtól kezdve az élők – az elhunyt leszármazottai és a sír mellett elsétáló emberek is – felajánlásokkal és kérésekkel fordultak az akhokhoz. Ez akár írott formában is történhetett, erről tanúskodnak a halottaknak írt levelek. Ezeket a leveleket általában áldozati étellel teli agyagedényekre írták, de vászoncsíkra, papiruszra, illetve ritkán kőre is kerülhettek. Elhelyezték a sírban, hogy az akh el tudja olvasni. A téma magyarországi szakértője Horváth Zoltán, „Az Olympos mellett – Mágikus hagyományok az ókori Mediterraneumban” című könyvben olvashatóak róla írásai.

Ezekből a levelekből eddig összesen 15 példány ismert. Az elhunyt hozzátartozója ír, gyakran házastárs az elhunyt feleségnek, vagy férjnek, máskor fiú az elhunyt szülőjének, illetve olyan is van, amikor anya ír az elhunyt fiának. Az ismert példányok között a legkorábbi az Óbirodalom végéről (6. dinasztia) származik a legkésőbbi pedig 26. dinasztia korabeli. Mindegyiket hieratikus írással írták. A legtöbb az I. Átmeneti korban és a Középbirodalom idején íródott. A levelek szerkezeti felépítése általában hasonló. A levélíró először azonosítja magát és a címzettet, majd felidéz egy közös emléket (kötődést teremt), amelyből az akh biztosan tudja, hogy valóban az említett rokon írta a levelet. Ezt követően ismerteti a gondját, és kéri a halottat, hogy oldja meg a helyzetét, ezért cserébe pedig áldozatot ígér. Némely levél esetében egyes elemek hiányozhatnak.

Ismerjünk meg két ilyen levelet. Az elsőben egy Dedi nevű asszony feltehetőleg elhunyt férjét kéri, hogy segítsen a beteg szolgálólányán, hiszen ahogy a szövegből is kitűnik, a háznép boldogulása nagymértékben függ a családról gondoskodó szolgálólány egészségétől. Egy Kairóban őrzött Középbirodalom korabeli félgömb alakú, vörös agyagtálon maradt fenn a levél.

vagy nővel, ki ártani próbálna neki? Miért kívánod, hogy portád romba döntessék?

Akkor házad és gyermekeid egyaránt megmaradnak. Legyen jó a fogadtatása nálad.”^{^[10]}

Egy fiú elhunyt apjához idézett levelében mely szintén agyagedényen maradt fenn gyermekáldást kér. Az I. Átmeneti korra datálható edényt Chicagóban a Haskell Oriental Múzeumban őrzik.

„»Emlékeztető« ez arról, hogy magam kapcsán azt mondtam neked: »Tudod, hogy mit mondott Idu a fiát illetően:

’Bármi is légyen a túlvilágon, nem fogom engedni, hogy bármilyen kín gyötörje őt.’ Te is tedd velem ugyanezt!«

Íme, hozatik most ez az edény^{^[11]}, melynek kapcsán lépjen perre anyád. Szíveskedjél

támogatni őt. Add továbbá, hogy egészséges fiúgyermekem szülessék, (hiszen) te egy hatékony akh vagy!

De lám, ami azt a két szolgálólányt illeti, akik Szeni szenvedése mögött állnak – Nofertjentet és Itjai –

seperd el őket! Pusztíts el mindenkit, ki rossz szándékkal viseltetik a feleségem iránt! Tudod, hogy ez az amiben

szükséget szenvedek. Győzd le őket mind, ahogy te nekem élsz^{^[12]}, úgy dicsérjen téged a Nagy Istennő,

úgy legyen kegyes a Nagy Isten arca irányodban, s úgy adjon ő néked tiszta kenyeret karjaival.

Ó, […] Kérnék még lányodnak egy második egészséges fiúgyermeket is.”^{^[13]}

Az levél írója az élőket sújtó bajok, betegségek mögött ez esetben is túlvilági ármánykodást feltételez. A fiú a valószínűleg nemrégiben elhunyt atyjához fordul, és arra bíztatja, hogy saját anyjával együtt fogja perbe a túlvilági ítélőszék előtt azt a két szolgálólányt, akiknek a mesterkedésében a felesége szenvedésének okát látja.Őket okolja, hogy nem születik egészséges fiúgyermeke. Az ártó halottakkal szemben az egyiptomiak mindenekelőtt jogi viszonylatban próbáltak küzdeni, úgy gondolták van a túlvilágon egy bíróság, aki igazságot tesz a holtakat és élőket egyaránt érintő vitás ügyekben. Ennek a bíróságnak az elnöke a Nagy Isten, akinek a pontos meghatározása sok esetben nem lehetséges, jelölheti a kifejezés Oziriszt, Rét, vagy magát a királyt is. Elképzelhető, hogy a sírokban elhelyezett felirat nélküli áldozati tálak, korsók és félgömb alakú ivócsészék esetében egyszerűen szóban hangzottak el az elhunythoz szóló kérések.

Az Újbirodalomtól kezdve másfajta médiumok tanúskodnak az elődök tiszteletéről. Ezek az úgynevezett ősbüsztök és a „Ré kiváló akhjai” (Ax iqr n Ra) sztélék. Ezeken a sztéléken az elhunyt – a sztélé állíttatójának nemrég elhunyt elődje – áldozati asztal előtt ül, egyik kezében lótuszvirágot tart, a másikban gyakran összehajtott vásznat, de az is előfordul, hogy ankh hieroglifát. Némelyikük fején balzsamkúp van. Ez a kiváló akh, közeli kapcsolatban van a Napistennel, és így közben járhat nála a sztélé állíttatójának érdekében. Talán hasonlóan kell elképzelnünk őket, mint az angyalokat vagy szenteket.

A legújabb kutatások szerint a Ré kiváló akhjai sztélék előzményei az Amarna-kor úgynevezett „családi sztéléjében” keresendők. Ez ugyanis hasonló célt szolgált. A királyi család közvetítő volt Aton és az emberek között. A király valójában nevének megfelelően Aton isten akhja (Ax n jtn) volt. Nemcsak azt állította magáról, hogy ő apja, Aton számára/nevében akh-hatékony, csakúgy ahogyan isteni apja, akh-hatékony volt az ő számára, de ő maga is a kultusz közvetlen tárgyává vált, mint Aton egyetlen közvetítője, hírvivője és képmása. Ezt az elképzelést erősíti az is, hogy az amarnai sírokban az elhunytat nem nevezik akhnak, szinte kizárólag az igazak (mAatjw) illetve a kegyeltek (Hsyw) megjelölést használják rájuk.

Ős- vagy elődbüsztöket néha együtt találták meg „Ré kiváló akhjai” sztélékkel és a hozzájuk kapcsolódó áldozati asztalokkal. Elképzelhető tehát, hogy az Újbirodalom előd tiszteletének keretében ezek a büsztök is akhokat örökítenek meg.

Az akhok és az élők egymástól függő közösség voltak, kölcsönös kapcsolatuk és együttműködésük az ókori egyiptomi vallás egyik oszlopát képezte. Mindkét létforma akh-hatékony cselekedetei azok, amelyek átlépik az élők és a holtak világának határát. A vallási és világi szövegek tanúsága szerint gyakorlatilag az ókori Egyiptom minden korszakában az akh kölcsönös kapcsolatban működött az isten és a király, az apa és a fiú között. A Piramisszövegekben a király az által vált akhhá, hogy apja örökébe lépett, átvette az ő helyét hivatalában, megkapta hatalmát, míg az elhunyt uralkodó, rajta keresztül vált akhhá, azért, mert legitimizálta fia örökségét, illetve mert az élő király megfelelően eltemettette apját/elődjét és rendszeres áldozatokkal támogatta túlvilági életét. Ennek a kapcsolatnak a mitikus modellje Ozirisz és Hórusz kettőse. A magánszférában is hasonló elven működött ez. A Koporsószövegek szerint a fiú az apa által vált akhhá, míg az apa a fiú által.

A szó többesszáma, az akhu kifejezhette az istenek, az elhunytak valamint a varázslók titkos tudásában és varázserejében rejlő láthatatlan hatékonyságot. Utalhatott a szó teremtőerejére, illetve a mágikus és orvosi szövegekben rejlő hatékonyságra, erőre is.

Jansen-Winkeln úgy véli, hogy az akhu egy olyan isteni hatóerő, amelynek eredetét homály fedi, s amelynek az ereje és hatékonysága éppen forrásának megismerhetetlenségében rejlik. Az elhunyt az akhu-erő mellett birtokában van a heka varázserőnek is, a két erő úgy tűnik, hogy szövegkörnyezettől függően egymás szinonimája lehet.

Az élők szférájában az akh általában a király, hivatalnokok és városvezetők hatékonyságára utalt, akik isteneik, királyaik, vagy egymás nevében jártak el. A társadalom bármely szintjén álló ember lehetett akh-hatékony vagy hajthatott végre akhu-hatékony tetteket, amelyek nem egyszerűen dicső vagy hasznos tettek, ahogy azt gyakran fordítják, hanem az örökkévalóságra hatást gyakorló konkrét cselekedetek. I. Szeszósztrisz király (12. din.), az ő Hórusz-fiú szerepében isteni atyja számára építtetett emlékművet és áldozatokkal látta el azt, ezzel olyat tett, ami „akhu-hatékony”.

I. Szethi fáraó (19. din.), Abüdoszban emeltetett kápolnát elhunyt földi atyjának, erről a tettéről így beszélt egy feliratban: „Akhut (értsd: ami akh) hajtottam végre számodra, [mivel] építtettem neked egy templomot, a kád számára.”^{^[14]} A 27. dinasztia idején egy nem királyi személy, Udzsahorresznet akhu-tetteket hajtott végre városának lakói érdekében, oltalmazta a gyengéket, megmentette a rettegőket, és megtett minden akhu-tettet a számukra, amit egy apa tesz egy fiú számára. Az élők világában az akhu-tettek természete szoros összefüggésben van a maat fenntartásával, a társadalmi rend fenntartására szolgáló tetteket jellemezték akh-hatékonynak

A fény erejének kozmikus, ősi fogalma szintén kapcsolatban állt az akhhal. Az akh kifejezést gyakran kapcsolták össze a nap fényével és a csillagok ragyogásával, sőt a fény teremtőerejével is. Jansen-Winkeln vetette fel, hogy az akh kapcsolódhat a hajnalban és alkonyatkor az akheten tartózkodó Napisten titokzatos, rejtett erejéhez, amikor a Nap fénye már vagy még látszik (hatással van a földön élőkre), de annak forrása, a Nap már vagy még nem látható. Gertie Englund úgy vélte, hogy az akh a fény születéséhez kapcsolódó ősi teremtőerő egy formája. És az akh valóban gyakran jelölte a hatékony fény különböző formáit, mint például a cirkumpoláris csillagokat (különösen a Piramisszövegekben), a napszemet, a napsugarakat – ezek mind intenzív formái az égi hatékonyságnak; a napfény különösképp hatékony, mivel a halotti szövegek szerint minden nap világos lesz, a Nap fénye megismétli, ezáltal fenntartja a teremtést. A Koporsószövegek szerint Atum az akhu-erejével teremtette Sut és Tefnutot. Az istenek teremtő beszéde is lehet akh-erő sőt Hathor teje is tele lehet akhuval, amelyet tehén alakjában ad át gyermekének, a királynak, amikor szoptatja őt. Hatsepszut Deir el-Bahariban található templomában van egy ilyen jelenet, de több Újbirodalom korabeli fáraónak ismert ilyen szobra is.

Az akh fénnyel való kapcsolatának megértése az üdvözült halott fogalmának megértésében rejlik, aki fénnyé alakul. A Koporsószövegekben az elhunyt így szól: „Ré végrehajt [különböző tetteket] a számomra, akhja bennem van” és „minden akh aki ismeri a ragyogó nap nevét, az ismeri a saját nevét.”^{^[15]} A Halottak könyve szerint Ré úgy tekint erre az akhra, mint saját magára, tehát az üdvözült halottra tekinthetünk úgy, mint a nap sugarára. Az akh tehát Ré és annak kisugárzott fénye is, teremtő és teremtmény egyszerre.

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001) 1. kötet, 47-48. oldal – akh

Richard H. Wilkinson: Reading Egyptian Art – A Hieroglyphic Guide to Ancient Egyptian Painting and Sculpture (Thames and Hudson)

Kóthay Katalin Anna & Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr. e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007)

Nagy Árpád Miklós (szerkesztő) – Az Olympos mellett: Mágikus hagyományok az ókori Mediterraneumban (Gondolat, 2013)

Nicola Harrington: Living with the dead – Ancestor Worship and Mortuary Ritual in Ancient Egypt (Oxbow Books, 2013)

^{^[1]} - Ax

^{^[2]} Angolból fordítva: Living with the dead 8. oldal

^{^[3]} Egy olyan pap, aki jártas a mágiában és a gyógyításban.

^{^[4]} Az Olympos mellett, 53. oldal

^{^[5]} Az Olympos mellett, 57. oldal

^{^[6]} Bulaq Papirusz IV.

^{^[7]} Angolból fordítva: Living with the dead 10. oldal

^{^[8]} Az Olympos mellett, 53. oldal

^{^[9]} Hogy az elhunyt részére bemutassák az italáldozatot.

^{^[10]} Az Olympos mellett, 86. oldal

^{^[11]} Talán italáldozat során használt edényről van szó.

^{^[12]} Ez egy óegyiptomi esküformula.

^{^[13]} Az Olympos mellett, 78. oldal

[14] The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt

[15] The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt


A fehér ünnepi ruhába öltözött halott, aki képes fogadni az áldozatokat már akhhá vált, így tulajdonképpen a fenti képen is egy akhot láttok, aki a faistennő étel- és italáldozatát fogadja. A széke alatt egy apró medence mellett ül bája, aki szintén részesül az áldozatból. Dzsehutihotep birtokfelügyelő festett fa usbéti tartója, Újbirodalom (i.e. 1450-1350).	Egy akhhá vált hölgyet látunk ezen a koporsótöredéken, aki már Ozirisz és nővérei, Ízisz és Nephthüsz társaságában van. A fején balzsamkúpot viselő hölgyet Tjenetnek hívják és a III. Átmeneti korban, a 21. dinasztia idején élt. A töredék Oxfordban, az Ashmolean Múzeumban van kiállítva.	Hunefer Halottak könyve papiruszának egy részlete látható a fotón. Hunefer igaznak bizonyult a túlvilági bíróság előtt és ezért akhhá válhatott. Hórusz az, aki Ozirisz elé vezeti őt. Újbirodalom, 19. dinasztia. Ez a csodálatos papirusz a British Múzeum gyűjteményét gazdagítja.