Deir el-Medina 4.

A királyi mesteremberek 2.

Folytatom a cikksorozat azon részét, amely a Királyok Völgye sírjait építő munkások csapatáról szól. Ezúttal azokra a kérdésekre keresem a választ, hogy mi volt a fizetségük és hogyan dolgoztak? Milyen sírokat készítettek?

A 18. dinasztia idején a Királyok Völgye vált az uralkodók temetkezési helyévé, míg a királynékat és hercegeket a szomszédos völgyekben helyezték örök nyugalomra. A Deir el-Medinában élő munkások fő feladata ezeknek a síroknak az elkészítése volt. Minden uralkodó szinte első intézkedése az volt, hogy elrendelte örökhajlékának megépítését. Deir el-Medinában egy uralkodó halála és ezáltal egy új király trónra lépése nem aggodalmat okozott, hanem éppen ellenkezőleg. Hiszen az új uralkodóval új megbízások jártak, a fizetség biztosan pontosan megérkezett és gyakoriak voltak a jutalmak is, mivel a király minél hamarabb gondoskodni akart örökhajlékáról. Egy Deir el-Medinában előkerült osztrakon körülbelül i. e. 1144-ből, így számol be VI. Ramszesz trónra lépéséről:

„Ezen a napon a vezír, Neferrenpet eljött a Sír bejáratához és felolvasott nekik egy levelet…Ramszesz [VI.]…felemelkedett mint az egész világ nagy uralkodója és ők rendkívüli módon örültek.”[1]

Néhány uralkodó, aki már nem fiatalon került trónra, érezte, hogy az idő nem az ő oldalán áll, ezért mindent megtett azért, hogy sírja közel kész legyen, mire eljön az idő, hogy használatba kell vennie. IV. Ramszesz például 60-ról 120-ra emelte a brigád létszámát. Az építkezés uralkodásának második évében kezdődött el és annak ellenére, hogy ez az uralkodó csak hat éven át uralkodott, a sírja mégis teljesen készen volt halálakor. Ay és VI. Ramszesz viszont elődeik befejezetlen sírjait használták fel. A régészek a befejezetlen sírokon meg tudják figyelni a készítés módját és különböző fázisait.

A csapat tagjai között voltak kőfaragók, ácsok, szobrászok és rajzolók a királysír építésének különböző szakaszaira specializálódva. Ahogy már említettem tudásukat ideális esetben apáról fiúra adták át. A rajzó Painak, aki II. Ramszesz alatt élt, három fia volt és mindhárman rajzolók lettek. Piajnak, a szobrásznak pedig négy fiú gyermeke volt, mindegyikük szobrász lett, bár egyikük az ácsmesterséget is kitanulta. A csapat egy részét azok a fiatal fiúk alkották, akiket kitanítottak, hogy a jövőben szakmájuk mesterei legyenek. Bár a legtöbben a mesteremberek fiai voltak, ritkán külsős jelentkezőket is felvettek. Ha később nem sikerült bekerülniük a munkáscsapatba, akkor a fiataloknak a közösségen kívül kellett karriert építeniük. Az idősebb Neferhotep fiatal fiai közül az egyik katonai írnok lett, egy másik pedig „Őfelsége első szállító tisztje” és a Ramesszeum kapuőre lett. Utóbbi templom nincs messze szülőfalujától.

Alkalmanként a mesteremberek fiatal fiait is alkalmazták könnyedebb munkákra, mint például üzenetek kézbesítésére. Őket úgy nevezték a „Sír gyermekei”, habár nem voltak részei a hivatalos munkaerőnek.

Az új királysír építése azzal kezdődött, hogy eldöntötték, a völgyön belül, hol legyen a helye. A sír helyének kiválasztása egy a vezír által vezetett bizottság feladata volt. A legjobb helyeket a korábbi uralkodók már kiválasztották, és a nekropolisz a Ramesszida kor végére egyre zsúfoltabb lett. Kénytelenek voltak próbaásásokat végezni annak érdekében, hogy még érintetlen területet találjanak. Egy esetben, amikor Széthnakht örökhajlékát készítették, véletlenül betörtek egy szomszédos sírba és ezért ennek a sírnak az építése félbe szakadt. Széthnakht úgy oldotta meg a problémát, hogy elődje sírját vette át. Néhány évvel később III. Rameszesz azért kényszerült félbe hagyatni sírját, mert a mesteremberek rossz minőségű kőbe futottak. Ő ekkor apja félbehagyott sírját választotta, újra tervezte a folyosót úgy, hogy a szomszédos sírtól eltávolodjon.

A hely kiválasztása után megtervezték a sírt. Nem tudjuk, hogy ezt a feladatot ki végezte, királyi építészek, vagy a munkáscsapat idősebb tagjai. A királysír mintája általában követte az előd sírjának mintáját. A jellegzetes királysírt egy lefelé induló lépcsősoron keresztül lehetett megközelíteni, mely a főbejárathoz vezetett. A késő Ramesszida kori királysírokban a lépcsősor közepén volt egy sima sáv egy „rámpa”, melynek segítségével a szarkofágot könnyebben tudták eljuttatni a sírkamrába. A bejárat felől több különböző méretű csarnok és terem nyílt lefelé haladó irányba, melyeket folyosók és ajtók választottak el egymástól. A 18. dinasztia idején a királysírban volt egy derékszögű fordulat, de a Ramesszida korban már egyenes irányban futott. A 18. dinasztia idején és a 19. dinasztia elején egy aknát ástak az első terem végébe, ezzel elvágva az összeköttetést a sír többi része felé. A munkások és a temetési szertartáson résztvevők egy gyaloghídon keresztül jutottak beljebb, de a temetés végén ezt a hidat eltávolították. A helyiség végét befalazták és a falra még jeleneteket is festettek, hogy úgy tűnjön ott a sír vége, így tévesztve meg a sírrablókat. Sajnos ez a csel nem vált be. Vita tárgyát képezi, hogy az akna rituális funkcióval bírt-e, mindenesetre a 19. dinasztia alatt elhagyták a kialakításának szokását. Az árok megvédte a sír belső részét az áradásoktól azokban az évszázadokban, amikor nyitottan és elhagyatottan álltak. A sír vége felé volt egy oszlopos csarnok, amelyben a szarkofágot elhelyezték. A nagyobb sírokban kettő, vagy több oszlopos csarnok is helyet kapott és több tárolóhelyiség is nyílhatott a sírkamrából. A kamrák falában fülkéket is kialakíthattak. Így bár minden királysír egy általános alaprajzot követett, a kisebb módosítások miatt nincs közöttük két teljesen egyforma.

A jelentős újítások általában előre nem látható körülmények eredményei. A sír kívánt alaprajza rendelkezésre állt a munkások számára, hogy bármikor tanulmányozhassák, ha szükséges. Több újbirodalmi királysírról készített alaprajzot ismerünk. IX. Ramszesz sírjának osztrakonra festett tervét megtalálták az elhagyott sírban. IV. Ramszesz sírjának alaprajzát pedig papiruszra rajzolta fel Amennakht, Ipuy fia. Ez a torinói 1885-ös papirusz, mely sajnos napjainkban erősen hiányos. A sír első felének ábrázolása teljesen hiányzik, a rajz a negyedik isteni folyosóval[2] kezdődik. A helyiségek méretei mellett a díszítésükre vonatkozó megjegyzéseket is tartalmaz. A papirusz hátsó oldalán (verso[3]) is szerepel szöveg, de elképzelhető, hogy ez egy másik Ramesszida kori sír méreteit adja meg. Most egy a IV. Ramszesz sírra vonatkozó szövegrészlet következik, melyben a könnyebb érthetőség kedvéért a hosszmértékek magyar elnevezése szerepel:

„Ajtaja megerősítve.

A negyedik [isteni] folyosó, mely 25 könyök[4], szélesség(e) 6 könyök, magasság(a) 9 könyök és 4 tenyér[5]. Körvonalakkal előrajzolva, vésővel kivésve, színekkel megtöltve. Kész.

Rámpa, mely 20 könyök (hosszú), szélesség(e) 5 könyök és egy tenyér.

Ez a fülke, mely 2 könyök magas, szélesség(e) 1 könyök és két tenyér, mélység(e) 1 könyök és 2 tenyér.

Ajtaja megerősítve.

A várakozás csarnoka[6] mely 9 könyök (hosszú), szélesség(e) 8 könyök, magasság(a) 8 könyök. Körvonalakkal előrajzolva, vésővel kivésve, színekkel megtöltve. Kész.

A rámpa vége, mely 3 könyök (hosszú).

Ajta[ja] megerősítve.

Az arany ház, melyben (a király) nyugszik[7], mely 16 könyök (hosszú), szélesség(e) 16 könyök, magasság(a) 10 könyök. Körvonalakkal előrajzolva, vésővel kivésve, színekkel megtöltve. Kész.

Ellátva Őfelsége – élet, jólét, egészség – sírfelszereléseivel minden oldalán, és az isteni Kilencséggel, mely az alvilágban van…”[8]

A papirusz elejére (recto[9]) írt teljes szöveg fordítását megtaláljátok a Túlvilág és mindennapok című könyvben. A szöveg alapján úgy tűnik, hogy ez a dokumentáció akkor készült, amikor a király örökhajléka már készen volt.

Miután kiválasztották a helyszínt és megrajzolták a tervet, a munkások elkezdték kivájni a sírt. A követ réz és bronz cövekek segítségével megrepesztették, úgy hogy egy nehéz fa kalapáccsal rácsaptak. A munkások használhattak nehéz, fanyelű bronz kapát is, amely úgy működött, mint a modern csákány. Ezek az eszközök az állam tulajdonában voltak és akkor osztották ki a munkások számára, amikor szükség volt rá. A „Sír írnoka” gondosan feljegyezte, hogy ki milyen eszközt kapott, és elvárta, hogy azokat visszaadják, amikor már nincs szükség rájuk, vagy amikor eltompultak, vagy megcsorbultak és ezért javításra és élezésre szorultak. Az eszközök használat után visszakerültek a királyi raktárakba. A munkásnak lehetett saját munkaeszköze is, de ezeket nem használta olyan munka során, amelyre az államtól kapta a megbízást és ezért az állam biztosította hozzá az eszközt is. A kőtörmeléket bőrből készített vagy vesszőből font kosarakban szállították el és szórták szét a völgyben, habár néhány sírban a belső helyiségekben valamennyi kőtörmelék ott maradt a padlón a nyughely elkészülte után is. A mészkőtörmelékek közül egy-egy arra alkalmas darabot a munkások felvetek és jegyzeteket, vázlatokat készítettek rájuk, sőt olykor hivatalos nyilvántartásokat is ezekre jegyeztek fel, az ilyen kődarabokat nevezzük osztrakonoknak. Miután a kőfaragók kivájták a helyiséget, a vakolók következtek. Kiegyenlítették az egyenletlen felületeket gipszel és mésszel vonva be a falakat. A természetes állapotában előforduló nyers gipszet (kalcium szulfát és víz keveréke) felmelegítették, porrá törték, majd vízzel keverték. Ezt a feladatot sokszor a munkáscsapat egy-egy oldalához rendelt gipszkészítő végezte, máskor néhány munkás feladata volt.

A kész falat ezután a rajzolók vették gondozásba, akik először vörös festékkel előfestették a kívánt szövegeket és jeleneteket. A mesterük ezután javította az esetleges hibákat fekete színnel és gondoskodott róla, hogy a szöveg és a jelenetek tökéletesek legyenek.

A jelenetek és reliefek, amelyek a királysírok falain megjelennek, olyan vallási szövegekből származnak, amelyek a napisten, Ré útját mesélik el. Az elhunyt királyt azonosították az éjszaka a túlvilágon átutazó Napistennel. Az utazás abban a teremben ért véget, amelyben a király múmiája feküdt a szarkofágban. Innen az elhunyt király – ahogy a Napisten is – minden hajnalban újjászülethetett és megkezdhette égi utazását, hogy aztán este ismét visszatérjen a túlvilágra. Néhány ilyen túlvilági vezetőről már olvashattok leírást a temetkezés témakörben, mint például az Amduatról és a Kapuk könyvéről. Történelmi jellegű feljegyzések nincsenek a királysírokban.

A Ramesszida korban a falakat ezt követően a szobrászok vették birtokba, akik gondosan kivésték a szövegeket és jeleneteket egy fanyelű bronz vésővel. A királysírok reliefjeinek típusa magas relief, ez azt jelenti, hogy a jelenetek és feliratok kiemelkednek a háttérből, tehát tulajdonképpen a felirat és a jelenetek körüli háttér az, amit kivéstek. Az utolsó fázis a jelenetek festése volt. A 18. dinasztia elején készült királysírokban nem vésték ki a falakat, a jeleneteket és feliratokat felfestették. A királysírok mennyezete általában az égi szférát jelölte, ezért vagy csillagok, vagy asztronómiai jelenetek kerültek rájuk. A festékek ásványi alapúak voltak. A feketét szénből állították elő. Okkert vagy vasoxidot használtak a vörös színhez, kálcium-karbonátot vagy szulfátot a fehérhez. Sárga okkerből készült a sárga szín, azuritból a kék és malachitból a zöld.

Ahogy a munkások egyre beljebb és beljebb haladtak a sírban, a természetes napfény, amely az első termeket még megvilágította, elhalványult, muszáj volt másképp megoldani a világítást. A munkások vászonból csavart kanócokat kaptak, amelyeket olajba például szezám olajba vagy zsírba mártottak. Ehhez sót adtak, hogy ne füstöljön, hiszen az károsította volna a sírt. A kanócok valószínűleg agyagedényekbe voltak helyezve. Természetesen gondosan dokumentálták azt is, hogy a csapat mennyi kanócot kért a királyi raktárakból és mennyit használt el egy-egy nap folyamán. Történik utalás arra is, hogy a kanócok egy részét Deir el-Medinában maguk a munkások készítették már elhasználódott ruhákból és vásznakból és ennek fejében elvárták, hogy az állam megfelelő értékben kompenzálja őket új ruhákkal és vásznakkal.

A 20. dinasztia korából fennmaradt egy mintalevél[10], melynek eredetije talán a 19. dinasztia idején készült. Az egyik munkás közvetlenül a vezírhez fordul benne, és arra kéri, hogy gondoskodjon az elfogyott festékanyag pótlásáról, továbbá küldjön a sírban való világításhoz rongyokat és zsírt.

„Az Igazság Helyének munkása, Iherkau értesíti urát, a legyezőhordozót a király jobbján, az Igazság Helyén lévő munkáscsapat elöljáróját, a város elöljáróját, a vezírt, aki a maatot cselekszi, Khait – élet, jólét, egészség. Ez egy levél uram számára.

Más értesítés uram számára: mi dolgozunk azokon a helyeken (értsd, a királysírban), amelyekkel kapcsolatban az én uram azt mondta, „Nagyon kiváló legyen a díszítés!” A festékanyag azonban elfogyott (?). Segítsen az én uram, hogy végre tudjam hajtani az ő tökéletes tervét! Írjanak a Fáraónak – élet, jólét, egészség –, értesítsék őt! Küldjenek levelet Théba háznagyának, Amon első hem-netyer papjának, (Amon) második hem-netyer papjá[nak], Théba főnökének és a felügyelőknek, akik a Fáraó – élet, jólét, egészség – Kincstárát felügyelik, hogy lássanak el bennünket mindazzal, amit csak kérünk!

Közlöm (ezeket) urammal: sárga okker, gyanta, auripigment[11], realgár[12], vörös okker, kék fritt, zöld fritt, friss zsír, rongyok a fáklyákhoz.

Mi pedig teljesíteni fogunk [minden] megbízást, amelyet <uram> adott.”[13]

Amikor a királyi temetkezési hely készítése a végéhez közeledett, a nagy kőszarkofágot, amely a királyi műhelyben készült, elhelyezték a sírkamrában. A királysírokba kerülő sírmellékleteket nem a közösségben élők készítették, azokat a királyi műhelyekben állították elő. A királysír készítését bármikor félbe szakíthatta az uralkodó halála. Ilyenkor a dekoráció módosulhatott, bizonyos részek kevesebb részletességgel készültek el, hogy a király temetésére a sír megfelelő állapotba kerülhessen. Erre gyakorlatilag a mumifikálási eljárás időtartama, vagyis hetven nap állt rendelkezésre.

Az olyan uralkodók esetében, akik hosszú ideig voltak a trónon, mint II. vagy III. Ramszesz a munkáscsapat jóval a király halála előtt befejezte a sír elkészítését. Ilyen esetekben a királyi család más tagjai számára vetették be tehetségüket. Ezeknek a síroknak a készítéséről nagyon kevés információnk van. Biztos, hogy a királyi mesteremberek készítették a Királynék Völgyében a királyi hitvesek és a hercegek sírjait, mint például II. Ramszesz feleségének, Nefertarinak a sírját. Ezeknek egyszerűbb a szerkezete, mint a királysíroknak és ezáltal kevesebb időt vett igénybe az elkészítésük. A nemesek sírjainak nagy részét más munkások készítették, de néhányat valószínűleg a királyi mesteremberek.

Úgy tűnik, hogy az uralkodók figyeltek arra is, hogy elődeik örökhajlékai rendben legyenek. IV. Thotmesz sírjának egyik falán hieratikus írással szerepel egy feljegyzés arról, hogy Horemheb megbízásából egy magasrangú királyi tisztviselő, Maia helyreállítási munkákat végzett a sírban. Valószínűleg sírrablók rongálták meg az örökhajlékot. A felirat a hivatalnok helyettesét is említi.

„A 8. uralkodási év, az áradás 3. hónapja Felső- és Alsó-Egyiptom királyának Felsége, Dzserekheperuré, Ré egyetlene, Ré fia, Horemheb, Amon szeretettje alatt.

Őfelsége – élet, jólét, egészség – megparancsolta, hogy rendeljék el a király jobbjának legyezőhordozója, a királyi írnok, a Kincstár elöljárója, az örökmegújulás-helyen folyó munkák[14] elöljárója, a karnaki Amon ünnepeinek szertartásvezetője, Maia, Iui fia számára, akit a ház úrnője Uret szült, hogy újítsa fel az igazhangú Menkheperré király temetkezését a Fényes Házban[15], Théba nyugati partján.

Az ő helyettese, a Déli Város házelöljárója, Thotmesz, Hatiai fia, akinek anyja a Városból (származó) Iupernehet.[16]

Mintegy négyszázhúsz év alatt körülbelül hatvankét sír készült a Királyok Völgyében és vannak arra utaló jelek, hogy ennél többe kezdtek bele. Ezek közül huszonhárom nagy királysír jut huszonöt uralkodóra és régenskirálynőre. Említettem, hogy Széthnakht Tauszert sírjába temetkezett, VI. Ramszesz pedig V. Ramszeszébe. Tutankhamont és Szemenkharét kisméretű, egyszerű, csupán pár helyiségből álló sírba helyezték örök nyugalomra. Nyoma van annak, hogy II. Ramszesz és III. Ramszesz részére is elkezdtek egy-egy olyan sírt építeni, amelyeket nem fejeztek be, mert veszélyesnek ítélték a további kivájásukat. Vannak olyan kicsi és gyakran dekorálatlan folyosó- és aknasírok, amelyeket a királyi család fiatalon elhunyt tagjainak vagy olyan udvaroncoknak építettek, akiket abban a tisztességben kívántak részesíteni, hogy az uralkodók közé helyezik örök nyugalomra. Biztosan hallottatok már Tujáról és Jujáról, akik III. Amenhotep nem királyi származású Nagy Királyi Hitvesének, Tejének a szülei voltak. Az egyik ilyen sír pedig Bayé, aki a fiatal Sziptah uralkodása alatt tett szert rendkívüli hatalomra. De ezen kisebb sírok nagy részénél nem azonosítható be a tulajdonosuk. Nagyon kevés, mindössze öt olyan sír van a völgyben, amelyet többé-kevésbé érintetlenül találtak meg, ezek közé tartozik a már említett Tuja és Juja sírja, akiknek sírmellékletei most a kairói Egyiptomi Múzeum fő látványosságai közé tartoznak. Szintén ilyen Tutankhamon sírja és Majherperi örökhajléka, aki Hatsepszut uralkodása alatt volt legyezőhordozó. Szintén érintetlen volt a KV 55 és a KV 56-os dekorálatlan sír, az ezekben lévő tárgyakat viszont szinte teljesen tönkretették az árvizek. A KV 55-ös sírban találták meg azt a múmiát, akit napjainkban Szemenkharéként azonosítanak. A KV 56-os sírból pedig ékszerek kerültek elő II. Széthi uralkodási idejéről, feltehetőleg az egyik gyermeke nyugodott itt. Előfordult, hogy a régészek a kirabolt sírok némelyikében találtak kisebb tárgyakat, például usébtiket, szobrokat, edényeket és alapítási depozitot. A 21. dinasztia idején a kifosztott sírokból a papok összegyűjtötték a királyok múmiáit és biztonságosabbnak vélt rejtekhelyekre helyezték el őket, az egyik ilyen rejtekhely történetesen egy királysír, II. Amenhotep örökhajléka volt.

A munkások a tíz napos munkahétből elméletileg nyolc napon dolgoztak, a kilencedik és a tizedik napjuk szabad volt. A valóságban azonban ez gyakran nem így volt, ugyanis a következő hét első munkanapján a munkásokat gyakran jegyezték fel távollévőként. Újabb szabadnapokat jelentettek a különböző vallási ünnepek, amelyek közül néhány több napos volt. A munkások egy munkanapon 2x4 órát dolgoztak, déltájban ebédszünetet tartottak. Néhány esetben a brigád délután már nem vette fel újra a munkát. Ahogy a cikk előző részében említettem a „Sír írnoka” feladata volt nyilvántartást vezetni arról, hogy melyik munkás miért nem jelent meg dolgozni. Ilyen távolléti listák maradtak ránk mészkőosztrakonokon. Arra vonatkozóan, hogy a távol maradtakat bármilyen módon – például a munkabér megvonásával – büntették volna, nem találunk semmilyen utalást. A hiányzás okai igen változatosak. Az egyik nyilvánvaló ok, ha valaki megbetegedett, ilyenkor nem ritka, hogy egy másik munkás is hiányzott azért, hogy a beteg társát ápolja. II. Ramszesz uralkodásának 40. évében Paherpedzset lehetett a falu orvosa, mivel sokat volt távol azért, hogy másokat ápoljon. Munkatársát, Aapehtit ápolta Akhet évszak harmadik és negyedik hónapjában. Ezt követően pedig egy Khonszu és egy Horemwija nevű munkást, illetve az írnok feleségét ápolta. Úgy tűnik, hpgy Paherpedzsetnek nem nagyon jutott ideje arra, hogy a királysíron dolgozzon. A betegségek típusai közül nem sokat ismerünk, kétfélét neveznek meg konkrétan a skorpiómarást és a szembetegségeket. Emellett különböző családi események is felmentést jelentettek a munka alól, mint természetesen a rokon halála, vagy ha valakinek gyermeke született, és olyan is előfordult, hogy valaki azért nem ment dolgozni, mert összeveszett a feleségével. A II. Ramszesz 40. évéből ránk maradt osztrakonról tudjuk, hogy Neferabu a testvére balzsamozása miatt volt távol, míg Hehnekhu az édesanyja holttestét bandázsolta. Személyes vallási okok is elég gyakran szerepeltek a távollét okaként, mint amikor egy munkás azért volt távol, hogy áldozatot mutasson be az isteneknek, feltehetőleg azért, mert felépült egy betegségből. Egy munkás azért is maradhatott távol, hogy részt vegyen a saját fesztiválján, nem tudjuk ez mit jelent, nem valószínű, hogy születésnap lenne, mivel amikor Honszunál ez az ok szerepel, két egymást követő napon maradt távol. Aztán volt, hogy a munkások sört erjesztettek feltehetőleg valamilyen vallási ünnepre. Penduánál az szerepel a távollét okaként, hogy Honszuval ivott. Uadzsmosze pedig házának építése miatt vett ki szabadnapot.

Azon időszakban, amíg a brigád a Királyok Völgyében dolgozott, spártai kunyhók csoportjában töltötte az éjszakát azon az útvonalon, amely Deir el-Medinából a Királyok Völgyébe vezet és csak a hétvégéken tértek vissza a településre. A hosszú hétvégéken a kézművesek magánügyeiket intézhették. Saját sírjuk és kápolnájuk építése, dekorálása valószínűleg kedvelt időtöltéseik közé tartozott. A mesteremberek kiváló művészi érzéke megfigyelhető a sírjaikban található ábrázolásokon, amelyek minőségüket tekintve gyakran a királysírok ábrázolásaival vetekszenek.

Az államtól fizetségüket a királyi kincstáron keresztül a vezír engedélyével kapták meg a kézművesek, ellátmány formájában. Gyakorlatban ezeket az árukat és az egyéb felszerelést a nyugati parton álló templomok raktáraiból szállították ide. A szállítást egy a falun kívül, de a nyugati parton élő emberekből álló csapat végezte. Jelentős részét gabona – búza és árpa – alkotta. Ebből a két alapanyagból készült az egyiptomi étrend két alapvető tétele a kenyér és a sör. A gazdasági elemzések alapján a faluban élők a szociális osztályukhoz képest átlagon felül kerestek. Az egyszerű munkásembereknél magasabb fizetést kaptak az elöljárók és írnokok, illetve azok az ajtóőrök vagy munkások, akik orvosként is tevékenykedtek. Az alapellátmányt kiegészítette még hal és különböző zöldségek és víz, valamint fa tüzelőanyagnak és agyagedények a háztartás számára. Alkalmanként kaptak még datolyát, süteményt és kész sört is. Jutalmakat is kaphattak ünnepnapokon és különleges alkalmakkor. Ilyenkor kaptak például szezám olajat, só és nátron tömböket és húst, általában marhahúst. Az államtól ruhákat is kaptak, bár ahhoz nem elegendő mennyiséget, hogy az egész közösség számára elég legyen.

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a közösségnek ezeket az ellátmányokat ingyen szállították és, hogy szintén az állam biztosított számukra női szolgákat, akik a gabonát megőrölték nekik.

Előfordult, hogy az ellátás akadozott és ez nehézséget okozott a közösség életében. III. Ramszesz 29. évében (kb. i. e. 1158) a fizetség nem érkezett meg időben, II. hónap 21. napján az írnok, Amennakht bejelentette a csapatnak:

„Már 20 nap eltelt a hónapból és nem kaptunk fizetséget.” Majd elment Horemheb közelben található halotti templomához és kikövetelte a munkások számára az ellátmányt. Sajnálatos módon továbbra is késve érkeztek a fizetségek és a hatodik hónapban a munkások sztrájkba kezdtek. III. Thotmesz, II. Ramszesz és I. Széthi halotti templomai előtt folytattak ülő tüntetést.

„Azért jöttünk ide mert éhezünk, mert szomjazunk. Nincs ruhánk, nincs balzsamunk, nincs hal és nincs zöldség. Szóljatok a fáraónak a mi jó urunknak erről és szóljatok a vezírnek, a felettesünknek, hogy juttasson számunkra ellátmányt.”[17]

Persze elképzelhető, hogy a munkások eltúlozták a problémát. Minden esetre ezt követően megkapták a fizetségüket. Azonban nem sokkal később, még ebben az évben és később is sztrájkba léptek. XI. Ramszesz idején Dzsehutimesz írnoknak Thébától délre kellett utaznia, hogy az ottani templomokból és parasztoktól gyűjtse be a gabonát a közösség számára. Két ajtóőrt vitt magával testőrként.

A munkások kiegészíthették az államtól kapott fizetésüket fogyasztási cikkek gyártásával. Egymás és más magánemberek számára készíthettek temetkezési mellékleteket, például koporsót, sztélét, amuletteket. A kívülről érkező megbízások vagy közvetlenül, vagy a munkavezetőn keresztül érkeztek. A nyugati parton található temetkezésekbe a sírmellékletek egy része biztosan Deir el-Medinában készült.

Jólétükről tanúskodik az is, hogy néhányuk saját bronz szerszámmal rendelkezett, mások szarvasmarha és szamár tulajdonosok voltak, ezeket bérbe is adták, amely újabb bevételi forrást jelentett nekik. A szamár bérbeadását bérleti megállapodásokban rögzítették. Amit idézni fogok, az V. Ramszesz uralkodási idejéről származik és osztrakonra jegyezték fel.

„3. uralkodási év, sarjadás 2. hónapjának 1. napja. A mai napon a szamár odaadatott munkára a medzsai, Amonkhau számára, amin összesen 5 deben[18] réz egy hónapra. 42 napot lesz nála. A rendőrök felügyelője, Amon[ - - - ][19]

A szöveg itt megszakad. Az átlagos bérleti díj ennél egyébként magasabb volt.

Úgy tűnik előfordult, hogy pár munkás összeállt, hogy szolgát vegyen és ezek felváltva szolgáltak hol egyiküknél, hol másikuknál. Neferhotep elöljárónak biztosan voltak saját szolgái. Az írnok Ramosze pedig földbirtokkal rendelkezett, amelyet saját szolgái műveltek meg a számára.

A mesteremberek saját sírjaikat a falujuktól keletre és nyugatra található dombok között készítették el. Mindegyik egyedi, de mégis egy általános elrendezést követ. Ezzel el is érkeztünk a következő cikk témájához, melyben a deir el-medinai munkások sírjairól lesz majd szó.