Deir el-Medina 2.

Ebben a részben szeretnék betekintést nyújtani a település vallási életébe, utána járok annak, hogy milyen isteneket tiszteltek Pa demi lakói, és hogy milyen tárgyi bizonyítékok árulkodnak az itt élők személyes vallásosságáról. Bár a munkások középosztálybeliek lehettek, mivel a királyok és az előkelők sírjait építették, sok mindent átvettek tőlük. Például, hogy hogyan építsék meg saját sírjukat vagy, hogy hogyan vegyék fel a kapcsolatot közvetlenül az istenekkel. Segítőkre persze nekik is szükségük volt, ilyen például az üdvözült családtag vagy az elhunyt uralkodó, de erről majd később.

A vallásnak fontos szerepe volt a közösség mindennapi életében. Említettem, hogy a város északi, észak-keleti részében több templom állt. Az egyiptomiak nem csak isteneket, hanem megistenült uralkodókat és halandókat is tiszteltek. Az egyik legfontosabb vallási központ a faluban az a templom volt, amelyet I. Amenhotepnek és édesanyjának Jahmesz-Nefertarinak szenteltek. A dinasztia királyi őseiként tekintettek rájuk és ők voltak a thébai nekropolisz isteni védelmezői. I. Amenhotep tisztelete III. Tothmesz korától mutatható ki, őt és édesanyját a 19-20. dinasztia idején is tisztelték. A 18. dinasztia első uralkodóját több formában is tisztelték itt, két fő formája az Amenhotep pA dmi és az Amenhotep pA aw volt. Előbbi azt jelenti a falu – Deir el-Medina – Amenhotepe, őt általában rövid parókában ábrázolták és ureusszal kiegészülő seszed fejpánttal. Az Amenhotep pA aw alak általában Kék koronát visel. Az aw szó jelentése vitatott, tolmácsként fordítják. Gardiner az iaw szóból eredezteti, amelynek jelentése csacsogás, értelmetlen beszéd. I. Amenhotep pA aw alakjára úgy tekintettek, mint közvetítőre Deir el-Medina lakói és az istenek között, ő volt az, aki az emberek kéréseit, imáit isteni nyelvre "fordította". Számos sztélét állítottak a tiszteletére, de megörökítették a sírokban is, ahol anyján kívül néha más családtagja is szerepel, például egyik testvére Szipair herceg, aki feltehetőleg fiatalon meghalt. Úgy tűnik, hogy a Ramesszida korban itt élő munkások már nem feltétlenül voltak tisztában ennek, a 300 évvel korábbi királyi családnak a rokoni viszonyaival, mert a királynevek és a rokoni kapcsolatok néha tévesen szerepelnek. I. Amenhotep népszerűsége azért is szokatlan, mert utóda, I. Thotmesz volt a település alapítója, aki viszont nem az ő fia volt. A 18.-20. dinasztia több uralkodója is szerepel a településről előkerült sztéléken, vagy azért mert kultuszban részesült, vagy azért, mert közvetítőként szolgált a munkások és az istenek között. II. Ramszesznek szentelt kápolna biztosan volt a területen.

I. Széthi (kb. i. e. 1294 – 1279) Hathor tiszteletére emeltetett kápolnát. Az istennő különösen népszerű volt itt a Nyugati parton, ahol az ő kultuszának szentelték a Deir el-Bahariban álló templomokat. Hathor a szerelem és termékenység istennője volt, emellett égistennő, a király isteni dajkája és különösen a térségben fontos halotti istenség. Olykor Amon-Ré lányaként tekintettek rá, máskor pedig anyjának tartották. A Deir el-Medinából származó számos, az istennőnek szentelt sztélé nagy része egykor a Hathor-kápolnában állhatott. A településsel való kapcsolatának köszönhető, hogy a Ptolemaiosz-korban egy nagyobb templomot építettek a tiszteletére, mely jó állapotban maradt fenn a mai napig. A 18-19. században ideérkező utazók tévesen Ízisz templomának tartották. Az Amonnak[1] szentelt templomot, eredetileg valószínűleg a 18. dinasztia idején emelték, de II. Ramszesz (i. e. 1279 - 1213) újjáépítette és megnagyobbíttatta. Deir el-Medinából nagyszámú Amonnak, vagy Amon-Rének ajánlott sztélé származik.

Azt gondolhatnánk, hogy a falu lakói ezeket az isteneket tisztelték, a kép azonban ennél sokkal árnyaltabb. Több, különböző isteneknek szentelt kápolna állt a városhoz közeli sziklafalon is, még több kápolna helyezkedett el a települést és a Királyok Völgyét összekötő hegyen és a Királynék Völgyében. A templomok és kápolnák egykor tömve voltak sztélékkel, szobrokkal és áldozati táblákkal, melyeket a bennük tisztelt isteneknek szenteltek. Bár meg kell jegyezni, hogy nem mindegyiket kizárólag annak az istennek, vagy isteneknek szentelték, akit vagy akiket az adott kápolnában tiszteltek.

A Hathor templomában folytatott ásatások során előkerült egy másik istennő szobra is. Ezt az istennőt, néha Hathor egy formájának tartották, ő volt a kígyóalakú Meretszeger istennő. A Hathorral való azonosításnak köszönhetően az Újbirodalom idején Meretszeger is megjelenhetett, mint a „hegyből kilépő tehén”, fején kettős tollkoronával és napkoronggal. A kultusza különösen ehhez a térséghez köthető és különösen erős volt Deir el-Medinában. Azonosították a Királyok Völgye fölé magasodó piramisformájú hegycsúccsal, az El-Qurnnal. A sziklás sivatagi vidéken egyébként feltehetőleg sok kígyó élt. A Királynék Völgye felé vezető úton található egy Ptahnak és Meretszegernek épített szentély számos kápolnával, ezek bejárata észak felé, a Nyugat Csúcsa felé néz. A szentélyt úgy tűnik a 20. dinasztia elején hozták létre, ugyanakkor a 19. dinasztia korából származó sztélé töredékek arra utalnak, hogy talán ennél korábban. Habár királyi sztélék és feliratok is találhatók itt, a helyet főként Deir el-Medina lakói használták a település patrónusának tartott istennő tiszteletére. Kultuszának emlékeként rengeteg sztélé került elő innen. A memphiszi kultuszközponttal rendelkező Ptah a kézművesek patrónusa és az igazság ura volt, az ő tiszteletére is nagy számban állítottak sztélét az itt élők.

Ozirisz és Ízisz inkább a sírokban és a halotti sztéléken jut szerephez. Mint a Túlvilág Urát és a halott védelmezőjét, Oziriszt inkább túlvilági kontextusban szólították meg. Ízisz alakját pedig elhomályosítják a terület erőteljesebb istennői.

A sztéléken és a sírokban feltűnik még a kosfejű teremtőisten Khnum és az ő hitvese, Szatet és leánya, Anuket. Jelen van a balzsamozás sakálfejű istene, Anubisz is. Népszerű volt a szülő nők védelmezője, Taweret (Thoérisz) istennő, csakúgy, mint a gyermek és a család védelmezőjének tartott Bész, a sólyomfejű Napisten, Ré-Harakhty és az írnokok patrónusa, az íbiszfejű Thot. Bész amulettek kerültek elő a területről, a falu lakóházaiban pedig falfestményeken is szerepelt. Megjelennek ugyanakkor azok az ázsiai eredetű istenek is, amelyek az Újbirodalom korában népszerűek voltak Egyiptomban, ilyen például a hadisten Resep, valamint a termékenység istennők: Kádes, Anat és Asztarté.

Talán még ennél is érdekesebb, hogy olyan sztélék is maradtak fenn, amelyeket a közösség elhunyt tagjai tiszteletére állítottak. Ezek némelyike a házakban állt, az ásatások során innen kerültek elő, némelyik állhatott a kápolnák valamelyikében. Ezek az elhunytak „Ré kiváló akhjai” (Ax iqr n Ra). A lélekformáknál már esett szó róluk. Áldozati asztal előtt ülve jelennek meg (valószínűleg szobrokról van szó), lótuszvirágot szagolgatva. A Ré kiváló akhja halottak feladata az volt, hogy közbenjárjanak az isteni világban a sztélé állíttatója nevében. A sztélé teteje lehet lekerekített vagy hegyes, úgy vannak kialakítva, hogy beleilleszkedjenek a házban található falfülkékbe. Olykor több elhunyt szerepel egy sztélén, de rokoni viszonyuk nincs feltüntetve. Az egyik sírban megörökítettek egy Neferhotep nevű elöljárót, akinek a címe „Ré kiváló akhja” és a sír tulajdonosa, valamint családja hódol előtte. Érdekesség, hogy nem ismert olyan rokoni kapcsolat, amely Neferhotepet a sír tulajdonosához kötné.

Áldozati táblákon is szerepelnek elhunyt elődökhöz szóló dedikációs feliratok. Úgy tűnik, hogy az „Ré kiváló akhjai” kultusz a napistenhez, Harmakhiszhoz köthető. Az ősök vagy elődök kultuszának emlékei közé tartoznak az ősbüsztök is. Ezek különböző méretűek lehettek a kis amulett méretű példányoktól az 50 cm magas szobrokig. Egy fejből és egy mellrészből. A fej vagy rendelkezik parókával, vagy nem, a mellrészen pedig általában megörökítettek egy uzeht-gallért és/vagy egy lótuszvirág függőt. Az ősbüsztök esetében nem mindig egyértelmű a lelőhely, de a biztosan Deir el-Medinából származók közül csak kevés került elő lakóépületből, habár azt feltétezik, hogy az előszobában vagy a nappaliban található falfülkékben álltak. A büsztök többsége sírokból, kápolnákból és templomokból került elő és néhány befejezetlen példány azt sugallja, hogy helyben készítették őket. A büsztök a „kiváló akhokat” jelképezik, akik számára a „Ré kiváló lelkei” sztéléket is dedikálták. Funkciója talán az lehetett, hogy fogadhassa az áldozatokat és, hogy megkérjék az élők világába történő beavatkozásra. Az elhunyt közvetítő szerepet töltött be az istenek felé- befolyása pozitív és negatív is lehetett az élők világára. Elképelhető, hogy az elődök tisztelete nem kizárólag Deir el-Medinára korlátozódott, hanem egész Egyiptomban jellemző volt, de máshol nincs rá ennyire egyértelmű bizonyíték, mint itt.

Ennyi különböző istennel és ilyen sok templommal, illetve kápolnával, úgy gondolná az ember, hogy a településnek nagyszámú papra volt szüksége. Ez azonban nem így volt. Maguk a munkások látták el a papi teendőket, ők végezték el a rítusokat az isteneik számára. Feltehetőleg ugyanazokat a szertartásokat végezték el, mint a nagy templomokban. Az isten képmását felöltöztették és étel- és italáldozatot ajánlottak fel neki, bár ezek valószínűleg szerényebbek voltak, mint a nagyobb templomokban. Az ünnepeken a munkások wab-papként processzió keretében körbe hordozták az istenképmásokat a településen, sőt valószínűleg azon kívül is. A fontosabb isteneknek pedig rendszerint több ünnepe is volt. I. Amenhotepnek például legalább hét, az egyik közülük több napos ivászatból és ünneplésből állt. Azokon a nagy ünnepeken is részt vettek a település lakói, amelyek a Nyugati partot érintették, ilyen például a Völgy szép ünnepe. Ennek során Amon szobrát Karnakból áthozták a folyón és elvitték a királyok millió évek templomaiba.

Most lássunk néhány konkrét példát arra vonatkozóan, milyen feliratok szerepelnek azokon a sztéléken és áldozati táblákon, amelyek egykor Deir el-Medina templomait és kápolnáit megtöltötték. A sztélék többségén az istenség iránti hódolat himnuszok formájában jut kifejezésre.

„Áldozat, amit a király ad Amon-Ré, a Két Ország trónjainak ura számára és Mut, a nagy, a Két Ország úrnője, Az istenek úrnője számára, hogy ők tartóssá tegyék a nevem az Igazság helyén, mint magát az Igazságot, az Igazság helyének szolgálója, az „Igazhangú” Parennofer kája számára.”[2]

„Hódolat, a „Tökéletes isten”, a „Két ország Ura” Dzseszerkaré, Ré fia, a Diadémok ura, Amenhotep számára, adassék neki élet, megcsókolom a földet a király anyja, a Nagy királyi hitves, Jahmesz-Nefertari előtt, éljen! Hogy adjanak életet, jólétet és egészséget a munkások elöljárója az Igazság helyén, az igazhangú Neferhotep kája számára, aki a munkások elöljárója, az igazhangú Nebnofer fia.”[3]

De nem minden ima ilyen úgynevezett standard áldozati formula, amelyek általában a temetkezési emlékművekhez kapcsolódnak. Deir el-Medinában gyakoriak a privát eseményeket rögzítő votív sztélék is. Ezekre olyan események kerülnek, mint állami fesztiválok és orákulumok, fogantatás és születés, előléptetés a szakmában, részvétel helyi vallási szertartásokon, személyes betegséggel vagy válsággal kapcsolatos dolgok, vagy a vezír látogatása. Számos sztélét egy konkrét helyzetre válaszul állítottak, amelyben a felajánló megköszöni az isten vagy istennő közbenjárását valamilyen ügyben. Nebré, a rajzoló például azért állítatott sztélét Amon-Ré tiszteletére, mert neki tulajdonította fia, Nakhtamon gyógyulását.

Neferabu két sztélét állíttatott, egyet Meretszeger, és egyet Ptah tiszteletére, amelyek feltehetően a Királynék Völgyébe vezető út mellett található közös szentélyükből származnak. Az imák hasonlóak egymáshoz, de úgy tűnik két különböző esetre utalnak:

Úgy tűnik, hogy Neferabu a betegsége elején emlékezett a hibáira és a gyógyulás útján emléket állítatott az istenség számára, akiről azt gondolta megsértette, és aki megbocsájtott neki és segítette a gyógyulását. Érdekesség, hogy Neferabu sógora egyébként a település orvosa volt, akinek valószínűleg nagy szerepe volt abban, hogy meggyógyult.

A szövegekből kitűnik, hogy az itt élők úgy vélték az istenek közvetlen hatással vannak a közösség életére, ezért fontos dolgok esetében akár orákulumot is kértek tőlük. Elsősorban I. Amenhotep volt az, akitől orákulumot kértek. Leggyakrabban a tulajdonjog vitás kérdéseire kértek választ. Az Amenemope nevű munkás azt állította, hogy az övé egy bizonyos sír és az isten megerősítette tulajdonjogát: „21. év [III. Ramszeszé] semu évszak második hónapjának első napja, Amenhotep előtt álltam és így szóltam hozzá: Adj nekem egy sírt az elődök között”. Nekem adta Hay sírját írásban.”[6]

Úgy tűnik az isten döntését nem minden esetben tekintették véglegesnek, mert van bizonyíték arra, hogy bírósági eljárás követett egy orákulum során született döntést.

Deir el-Medinában a vallásgyakorlás gyakran családi környezetben zajlott. A sztéléken általában párok szerepelnek, a gyermekeikkel, olykor szüleikkel és egyéb hozzátartozóikkal. A szentélyekben, kápolnákban a kultusz ellátását családi alapon szervezték meg, ennek alapján akár családi istenekről is beszélhetünk. Deir el-Medina házainak az isteni szféra állandó eleme volt, olyan beépített szentélyeknek és falfülkéknek köszönhetően, amelyekbe különböző könnyen mozdítható tárgyakat helyeztek el, különösen büsztöket és sztéléket. De vajon ezek a családi kultuszok exkluzívak és kötelező jellegűek voltak? Egy adott család egy családi istenséget tisztelt elkötelezetten generációról generációra? Deborah Sweeney a források között szereplő cikkében ezt kutatta, három kiválasztott családon keresztül, azok biztosan azonosítható tárgyi emlékeit és biztosan azonosítható családtagjait figyelembe véve. Az első Szennedzsem (I. Széthi kortársa) családja. A királysírokon dolgozó munkás és felesége Iineferti Thot holdistennek, Renenutetnek, Meretszegernek és Szobeknek állíttatott emléket. A második generáció II. Ramszesz idején érintett volt a Karnak templomban egy nagyobb építkezési munkában, valószínűleg ennek köszönhető, hogy Amon és Mut tisztelete erősödött a családban, sőt a család egyik hölgy tagja Iretnofret „Mut, Aseru úrnője” énekesnője volt. Ugyanakkor állítottak emléket Meretszegernek és Renenutetnek is, és fontos szerepe volt életükben a település jelentősebb isteneinek, mint Hathor, Jahmesz-Nefertari és I. Amenhotep. Szennedzsem házából került elő egy sztélé, amelyen Szennedzsem vője és családja Taweret istennő előtt hódol. A későbbi generációk továbbra is tisztelték a thébai hármasságot, emellett Hathort, I. Amenhotepet, Ptahot, Oziriszt és Meretszegert is. A 6. generáció egyik tagja Neferhor I. Amenhotep uab-papja volt.

Kasza és családja II. Ramszesz uralkodási idejétől van jelen a településen, ők Szennedzsem gyermekeinek kortársai. Kasza egy naoszt[7] dedikált Anuket és szülei Khnum és Szatet részére, amelyen családja több tagja és kollégái is megjelennek. Kasza egy olyan, Ptah és az elephantinéi háromság tiszteletére állíttatott sztélén is szerepel három fiával együtt, amit a munkavezető Neferhotep állíttatott. Kasza felesége ezzel szemben Nebethotepet (Hathor egyik formája) istennőt kedvelte. A házaspár Hathor tiszteletére is állíttatott sztélét. A család második és harmadik generációja továbbra is tisztelte Hathort, és az elephantinéi hármasságot. Meretszeger kultusza pedig végigkíséri a család összes generációját. Ugyanakkor ez a család olyan isteneknek és istennőknek is állíttatott sztélét, akiket ritkán tiszteltek a közösségben, mint Nebethotepet, Montu, Rattaui, Tjenenet és Széth.

Az írnok Ramosze előkelő és gazdag volt. II. Ramszesz uralkodásának 5. évétől a 38. évig dolgozott a faluban. Paszer vezírrel közösen kápolnát építtetett a regnáló király számára és bevezettette Hathor kultuszának egy új formáját, amelyben az istennőt tehén alakban tisztelték. Ramosze legalább 27 sztélét és 6 szobrot állítatott, emellett egy tucat más emléket különböző isteneknek, mint Amon-Ré, Atum, Hórusz, Ízisz, Maat, Ptah, II. Ramszesz, Ré-Harakthy, Shed és Thot. Sajnos neki és feleségének Mutemwijának nem született gyermeke annak ellenére, hogy egy votív falloszt ajánlottak Hathornak, illetve sztélét állíttattak Taweret és egy másikat Kádes, Amon-Min és Resef termékenység istenek számára. Imáik nem találtak meghallgatásra, ezért Ramosze örökbe fogadta az utódját Qenherkhepesefet. Ramosze örököse és leszármazottai életében négy generáción át fontos szerepet játszott Amon kultusza, néhány leszármazott papja, vagy énekesnője volt ennek az istennek, emellett Hathor és Ptah tisztelete is megfigyelhető.

Bár csak három családra terjedt ki a kutatása, Sweeney a következő következtetéseket vonta le. Az, hogy Amont négy generációban tisztelték Ramosze örökösei, demonstrálhatja a családi hagyomány erejét, vagy azt hogy mekkora presztízse volt a korszak legfőbb istene kultuszának ezen a területen is. Ezen kívül ehhez a kultuszhoz adott volt az infrastruktúra, hiszen nem csak hogy Amon-Rének Deir el-Medinában volt egy kisebb temploma, de a Keleti Parton álló nagy temploma a Nílus mindkét partján rendezett ünnepségeket, fesztiválókat ez mindenképpen lendületet adhatott az isten népszerűségének.

A három családon belül a papi tisztségeket legfeljebb két generáción át adták tovább. Nem figyelhető meg az a szokás, ami később, a III. Átmeneti korban általánosan jellemző, hogy egy család tagjai generációkon át egy adott isten papjai. Néhány egyén szándékosan új irányt vett – Qenherkhepesef például grafittokat írt, amit elődje Ramosze csak ritkán tett és Szobek-Rét valamint Imentetet is tisztelni kezdte, akiknek Ramosze semmilyen emléket nem szentelt.

Az is megfigyelhető, hogy az emberek nem csak családi hagyományuk és családi kapcsolataik révén választottak istent, hanem szomszédjaik és a falu fontos emberei, illetve a faluban bekövetkező fontos változások – például ha új kápolna épült – valamint részvételük a falun kívül eső projektekben is hatással voltak választásukra. Paneb (Kasza családjának tagja) és Qenherkhepesef (Ramosze örököse) áldozati táblákat ajánlottak királyi elődök tiszteletére ugyanabban az időszakban valószínűleg egyikük befolyásolta a másikat. A három családban bizonyos istenekkel megfigyelhető ugyan több generáción át tartó kötődés, de ez az elköteleződés úgy tűnik rugalmas volt, amely lehetővé tette a családtagok számára, hogy más istent részesítsenek előnyben.

Az eddig említett sztéléken, áldozati-táblákon és ősbüsztökön túl további bizonyítékai is vannak a faluból a személyes vallásosságnak. Ezek két fő részre oszthatók a település két fő részének megfelelően, magára a falura és a nekropoliszra. Előbbi az otthoni vallásgyakorlásra szolgáltat bizonyítékokat, míg az utóbbi a túlvilághitre vonatkozóan. A nekropoliszról és a túlvilághitről egy későbbi cikkben lesz szó.

Az első részben említettem házak első szobájában található platformokat (ún. lits clos). A házak első helyisége egyes vélemények szerint lehet, hogy nem is volt fedett, hanem egy nyitott udvar volt és ebben állt ez a fallal körülvett platform. Abban sem biztosak a tudósok, hogy a platformokat mikor építették. Van, aki úgy gondolja, hogy III. Thotmesz uralkodását követően, és van, aki azt mondja, hogy az Amarna-kor után. Agyagtéglából épültek és az első helyiség sarkában helyezkednek el. Napjainkban az a szélesen elfogadott nézet, hogy ezek az építmények házi oltárok voltak. Bruyere azt állította, hogy a platformokon belül található falfülkékben egykor ősbüsztök lehettek. A házi oltárok építésének szokása feltehetőleg III. Amenhotep uralkodása alatt kezdődött Malkatában és egészen a III. Átmeneti korig folytatódott. A thébai régión kívül Amarnában is kimutatható. Mikor a települést elhagyták, az értékes tárgyakat nyilván magukkal vitték, így a szentélyben álló családi isten szobrát valószínűleg nem hagyták volna hátra, csak a nagy, nehezen vagy egyáltalán nem mozdítható dolgokat, illetve a már sérült tárgyakat. A platformok nem teljesen egyformák, vannak egyszerűbbek és bonyolultabbak. 170 cm hosszúak, 75 cm magasak és 80 cm szélesek és egy lépcső is tartozik hozzájuk, mely vagy oldalt vagy merőlegesen csatlakozik hozzá. Huszonkilenc platform maradt fenn Deir el-Medinában, közülük tízen maradtak meg a dekoráció nyomai. A dekorációk között előfordul egy-egy alkalommal geometrikus minta, táncoló nő, papirusz hajón álló leány, az úgynevezett reggeli toalett jelenet, egy azonosíthatatlan alak, öt esetben pedig Bész isten alakja. Kettő többszínű ezek közül, a táncoló nő és a papirusz hajóban álló leány, a többit szürke háttérre készítették fehér festéssel. Mindegyik jelenet töredékes, a papirusz csónakban álló leány ábrázolásának azonban ismert párhuzama egy osztrakonon. A reggeli toalett jelenetben, amennyiben valóban ezt örökítették meg, az egyik alak térdel, a másik alak kisebb, gyermek vagy szolgáló, és még látszik valaminek az alsó fele, talán áldozati asztal. Amennyiben utóbbi, úgy inkább áldozati jelenetet örökíthettek meg. Bész a házat, háztartást, családot védelmező isten, termékenység isten, a többi jelenet a regenerációhoz kapcsolódik. A platformok tájolása nem egységes. Két figurális osztrakon támasztja alá azt az elképzelést, hogy ezek az építmények házi oltárok voltak. Az egyiken Amennakht írnok fiát, a munkások vezetőjének helyettesét, Hayit látjuk egy áldozati asztal előtt. Ez egy szentély előtt helyezkedik el, amelyben Thot isten ül, a szentély meglepően hasonlít a platformhoz. A másik mészkőtöredék a Louvre E 25301 sz. osztrakonja, amelyen Meretszeger istennő látható egy hasonló platformon.[8]

Az álajtó egy olyan fülke, ami úgy néz ki, mint egy ókori egyiptomi ajtó, még akkor is, ha nem nyújt hozzáférést egy belső térhez. A házakban az Újbirodalom idején mind Deir el-Medinában, mint Tell el-Amarnában előfordulnak álajtók. Úgy tűnik, hogy az elődök tiszteletével állnak kapcsolatban. Az Amarna-korban a túlvilág elképzelések megváltoztak, az elhunyt nem az oziriszi Túlvilághoz tartozott, hanem az élők világának része maradt. Az álajtók különböző helyiségekben találhatóak a házakban, de általában a második, vagyis az oszlopos teremben kaptak helyet, két vörösokker színű sáv között általában sárga színűre festették őket. Díszíthetik őket I. Amenhotep és Jahmesz-Nefertari kultuszának jelenetei. Van, aki úgy véli, hogy ezek az álajtók találkozási pontok voltak, ahol az élők kapcsolatba léphettek az elődeikkel, más azon a véleményen van az elhunyt ezen keresztül léphetett be a házba és ezáltal részesülhetett az áldozatokban.

Deir el-Medinában számos osztrakont találtak, főleg az ún. Nagy gödörben. Ezek a cseréptöredékek igen sokfélék, vannak köztük halottaknak írt levelek, istennek írt petíciók, orákulumok, adminisztratív és jogi dokumentumok. Elképzelhető, hogy volt a falunak egy archívuma, ahol ezeket őrizték, ugyanis számos osztrakonon jelölés van, nem csak az adminisztratív jellegűeken, vagy az orákulumokról szólóakon, de irodalmi szövegeket tartalmazókon is. Házakban magán könyvtárak is előkerültek, ez is jelzi, hogy a településen sokan írástudók voltak. A halotthoz írt levél szintén az elhunyttal való kapcsolattartás egyik módja volt. Ezért azt feltételezik, hogy hasonló funkciójuk van, mint az ősbüsztöknek. Ez volt a leggyakoribb formája az élő és a halott közötti kommunikációnak. A legtöbbjüket agyagedényre vagy edény állványokra írták és valószínűleg a sírnál hagyták. Ezeknek a leveleknek az általános formája a következő: az elhunyt köszöntése, a lélek jó akaratának elnyerése, és a záró nyilatkozat azzal a konkrét problémával, amit az élő meg szeretne oldani – például védelmet kér a balszerencse vagy egy betegség ellen. Moreno Garcia szerint ezek az elhunytaknak írt levelek eltűnnek az Újbirodalom végén és felváltják őket az „isteneknek írt levelek”.[9]

Néhány női figurát (termékenységi figurát) is találtak Deir el-Medinában mégpedig lakóházakban. Némelyiket osztrakonra rajzolták, másoknak illatkúp volt a fején és egyik kezét keresztbe teszi a mellkasán. Bruyere szerint ezek a lit clos-hoz kapcsolódnak és legtöbbjük az Újbirodalom idejéről származik. Backhouse szerint is kapcsolat van a platformok és a női figurák között, mivel előbbi a nőkhöz kapcsolódik. Pinch szerint az oszrakont amelyen a női figura van egy platformon találták. Minden esetre ezek a figurák nem kizárólag Deir el-Medinára korlátozódnak Edfuban és Amarnában is kerültek elő a településekről. Elképzelhető, hogy votív ajándékok voltak termékenységi istennek.

Valamennyi a cikkben található képet magam készítettem és egy – az ősbüszt – kivételével mind a torinói múzeumban készültek.

Deborah Sweeney – Family Gods at Deir el-Medina (Rich and Great – Studies in Honour of Anthony J. Splainger ont he Occasion of his 70th Feast of Thoth 299-312)

Lara Weiss – Personal Religious Practice: House Altars at Deir el-Medina (The Journal of Egyptian Archaeology Volume 95. 193 – 208, 2009)

[1] Egykor, a Prehisztorikus korban még minden városnak megvolt saját, helyi istene. Az ország egyesítése után néhány kisebb helyi isten beleolvadt jelentősebb, nagyobb hatalmú szomszédjába, mások viszont békésen éltek tovább azon istenek mellett, akiknek kultuszát újonnan vezették be. Néhány istent országszerte tisztelni kezdtek, mivel a király támogatta őket, illetve papságuk egyre növekvő befolyása miatt. Helyi kísérletek történtek az istenek triádokba szervezésére, amelyek egy isteni házaspárból és gyermekükből álltak, de ezek a helyi háromságok sosem épültek egy egységes keretrendszerbe. Csak a leghatalmasabb istenek, mint például a héliopoliszi Ré és a memphiszi Ptah, papsága próbálta megfogalmazni egységes teológiáját, de ennek használata jóformán ezen istenek templomainak papságára korlátozódott és nem gyakorolt jelentős hatást az egyszerű emberekre. Ré, a Napisten az 5. dinasztia uralkodóinak támogatása révén emelkedett birodalmi istenné, de a 18. dinasztia uralkodói, akik a települést alapították egy másik istent részesítettek előnyben, a thébai Amont. Ezen uralkodók háborús sikerei, és az ennek eredményeként megszerzett anyagi javak, amelyeket Amon templomainak és papságának ajándékoztak, biztosította, hogy az Újbirodalom idején ő váljon a birodalom legfőbb istenévé. Ré napistent magába olvasztva, Amon-Réként az istenek királya lett. Legjelentősebb temploma Karnakban állt, vagyis Théba keleti partján. Ő, felesége Mut és a fia Khonszu alkották a thébai háromságot, amelyeket a thébai régióban és azon kívül is tiszteltek.

[2] Angolból fordítva: M. L. Bierbrier - Tomb Builders of the Pharaohs 97. oldal

[3] Angolból fordítva: M. L. Bierbrier - Tomb Builders of the Pharaohs 97. oldal

[4] Angolból fordítva: M. L. Bierbrier - Tomb Builders of the Pharaohs 97. oldal

[5] Angolból fordítva: M. L. Bierbrier - Tomb Builders of the Pharaohs 98. oldal

[6] Angolból fordítva: M. L. Bierbrier - Tomb Builders of the Pharaohs 99. oldal

[7] A rajta szerepelő feliratot olvasható volt angolul a Torinói Egyiptomi Múzeum információs tábláján. Így szól: „Hódolat Anuketnek, Szehel úrnőjének, megcsókolom a földet Szatet előtt, Elephantiné úrnője előtt, hogy adjon életet, erőt, stabilitást, jólétet, szeretetet és egy tökéletes sírt miután magas életkort értem el és temetést a kiválasztottak körzetében Théba nagy Nyugatában, az üdvözültek körzetében, az Igazság helye szolgálója, az igazhangú Kasza számára.”

[8] https://www.ifao.egnet.net/bases/archives/ostraca/docs/vues/GS_2013_0064.jpg

[9] Például Kenna osztrakonra írt levele megistenült I. Amenhotephez, amelyben egy Mery-Szakhmet nevű egyénnel való vitájáról panaszkodik egy kápolnával kapcsolatban, amit épített.


I. Amenhotep kultuszszobra. A király bőre ezen a festett mészkőszobron fehér, a férfiak megszokott vörösesbarna bőrszínétől eltérően. A 19. dinasztia idején készült deir el-medinai szobrok jellegzetessége ez. A fehér szín talán az értékes egyiptomi alabástromra utal. Museo Egizio Turin C. 1372.	A deir el-medinei Parahotep állíttatta ezt a kis méretű sztélét Amon-Ré, Meretszeger istennő és I. Amenhotep tiszteletére. A festett, mészkőből faragott sztélén édesapja és fivére is megjelenik. Újbirodalom, 19. dinasztia. Museo Egizio Turin	Penmernabu naosztartó mészkőszobra. Újbirodalom, 19. dinasztia. A szobron nagyon jól megőrződött a festés. Megfigyelhető, hogy a férfi bőre a szokásostól eltérően nem sötétbarna, vöröses, hanem fehér. Penmernabu egy szentélyt ajánl fej, amit egy kosfej koronáz. Az állat ez esetben Amon-Rének kölcsönzi alakját, a szobor egyik vállán egyébként szerepel az isten emberi alakban, úgy mintha tetoválás lenne. Penmernabu másik vállán Jahmesz-Nefertari alakja látható. Museo Egizio Turin C. 3032


Deir el-Medinából került elő és a 19-20. dinasztia idejére datálható ez a mészkőből készült szobor, mely Meretszeger istennőt ábrázolja emberfejű kígyóként.	Hui mészkő sztéléje, melyet I. Amenhotep és Ptah tiszteletére állíttatott. Újbirodalom, 19. dinasztia (kb. i.e. 1292-1190) Museo Egizio Turin C. 1453	Mészkősztélé Hathor istennő szimbólumaival. Újbirodalom, 19. dinasztia, Deir el-Medina. A munkástelep sztéléin és osztrakonjain néha előfordulnak az istenek kevésbé megszokott ábrázolásai. Hathort itt például menat nyakékként és szisztrumként/oszlopfőként láthatjuk.


Mészkőből készült ősbüszt, festés nyomaival. Újbirodalom, 19. dinasztia (i. e. 13. század). Szépművészeti Múzeum	Kasza fából faragott áldozati naosza. Újbirodalom, 19. dinasztia. A mesterember ezt a sztélét Anuket és az elephantinéi hármasság másik két tagja, Khnum és Szatet tiszteletére állíttatta. Museo Egizio Turin C. 2446.	Parahotep készítette Thoérisz istennő eme fából faragott, festett szobrát. Újbirodalom, 19. dinasztia. Museo Egizio Turin C 526