Deir el-Medina 5.

Deir el-Medina nekropoliszai 1.

Ez a cikk ismét Deir el-Medinába repít bennünket, a faluba, mely Luxor nyugati partján, a Qurnet Murai dobja és a nyugati hegyek között terül el és amely csaknem 500 éven át volt az otthona az Újbirodalom királysírjain dolgozó kézművesek közösségének. Ebben a részben a munkásfalu temetőivel fogunk megismerkedni. Terjedelmi korlátok miatt, csupán néhány példán keresztül mutatom be a nekropoliszokat, de így is több részre osztom a témát.

Az ókori Egyiptomban a települések általában a Nílus keleti partján épültek, míg a hozzájuk tartozó nekropoliszokat a nyugati parton alakították ki. Ez alól ugyanakkor vannak kivételek, ilyen Deir el-Medina is, hiszen itt maga a település is a Nílus nyugati partján terül el, a temetők a város keleti és nyugati oldalán találhatók. A lelőhely legrégebbi temetkezései Hatsepszut és III. Thotmesz idejéből származnak, ezek főleg a keleti temetőre lokalizálhatók, amely a Qurnet Murai domb lejtőjén található. Ugyanakkor a nyugati temetőben is vannak 18. dinasztia korabeli sírok, ilyen például Kha örökhajléka, a TT8, amelyet Schiaparelli 1906-ban érintetlenül talált meg. Erről a sírról külön leírást fogok készíteni.

A keleti temető sajátossága, hogy a különböző életkorban elhunytak temetkezései viszonylag elkülönülnek egymástól délről észak felé haladva. Aki a keleti temetőről szeretne többet megtudni, annak francia szakirodalmat tudok ajánlani, ami elérhető az interneten. 1937-ben jelent meg Bernard Bruyere beszámolója „Rapport sur les fouilles de Deir el Médineh (1934 – 1935) Deuxiéme partie: La Nécropole de l’est” címen. Az elérhetőségét beteszem az cikk végére.

Ez a nekropolisz szinte teljesen eltűnt a felhalmozódott törmelék alatt a település 1935 és 1939 közötti megtisztítása során. Innen került elő például Madzsa fehér alapszínű, kiváló állapotban megőrződött, múmiaformájú koporsója[1], melyet szerencsém volt látni a Louvreban.

A déli területre a csecsemőket temették el, kövekkel borított gödrökbe. Bruyere beszámolója alapján ezeket a kisbabákat ötféleképpen helyezték örök nyugalomra. Voltak, akiket felirat nélküli agyagedényekbe helyeztek el, olyanokba, amelyeket a felnőtt temetkezésekben élelmiszerek és italok tárolására használtak. Vannak olyan csecsemők, akiket kerek vagy ovális gyékénykosárban temettek el. Ez esetben is helyeztek el mellettük némi élelmet agyagkancsókban és agyagtálakban. Fából készült dobozokba is temettek el csecsemőket, ezek általában négy lábon álló, lapos fedelű, téglalap formájú dobozok. Az egyik oldalán és a fedélen gomb van, amelyeket összekötve be lehetett zárni a ládikót. Az egyik csúsztatható fedelű, okkersárga alapszínű, fekete szegélyű dobozon, a fedélen és a két hosszanti oldalon fekete színű hieratikus felirat olvasható: jryky (ejtsd: Ariki). Talán a halott gyermek neve lehet. Az aprócska gyermek deformitásban szenvedett, elképzelhető, hogy egyáltalán nem volt életképes. Ritkán csupán vászonba csomagolták őket, ilyen esetben is megfigyelhető, hogy agyagedényekben némi élelmet és innivalót helyeztek el mellettük. Leggyakrabban kenyeret, szőlőt és dumpálma gyümölcsét, illetve árpacefrét. Ékszert vagy amulettet ezek a piciny testek nem viseltek. Még ritkább esetben a kisgyermeket múmiaformájú koporsóba tették. Ezeket általában egyetlen darab szikomorfából faragták ki, majd mikor a külső formáját kialakították, a fedelet fűrésszel elválasztották az alsó résztől, ezután pedig kivájták a belsejét. Durva kidolgozásúak, nincsenek fényezve, sem festve, és felirat sincs rajtuk. A koporsók belsejében lévő testeket rögtönzött lepelbe burkolták.

A serdülőkorúakat aknasírokban helyezték örök nyugalomra. Ezek a temetkezések csak a koporsók méreteiben térnek el a felnőttek temetkezéseitől, amelyek az életkorukból fakadóan kisebbek. Rövid folyosó vezet a szűk sírkamrához. A koporsók ládaalakúak, vagy múmiaformájúak általában fehér alapfestésűek. Ezekben a temetkezésekben is helyeztek el táplálékot az elhunytak mellé.

A legészakibb rész a felnőtteké volt. Ide azonban nem a sírokon dolgozó munkásokat temették el, ez a thébai nemeseket kiszolgáló társadalmi osztály választott temetkezési helye volt. Olyan emberek nyugszanak itt, akik a thébai nemesség jólétéről és kikapcsolódásáról gondoskodtak, vannak közöttük például zenészek, fodrászok és borbélyok. Nem voltak az elit tagjai, de rendelkeztek némi vagyonnal. Ezek a sírok díszítetlenek, dekoráció csak a koporsókon van.

Ezek az aknasírok sokszor olyan közel vannak egymáshoz, ami nem tesz lehetővé nagyobb méretű felépítményt. Úgy tűnik, hogy sem kápolna, sem kisebb piramis nem tartozott hozzájuk. De elképzelhető, hogy kőhalom, vagy sztélé jelölte őket. A törmelék átvizsgálása során ugyanis találtak a 18. dinasztia idejére datálható halotti sztélé töredékeket. Ezek kicsi, domborműves, festett mészkősztélék voltak, amelyeknek valószínűleg szüksége volt egy talán durva kövekből kirakott kis fülkére vagy támfalra amely megvédte őket. A törmelék között kőszobrok, áldozati táblák, naoszok és cserépedények maradványai is előkerültek, amelyek eredetileg szintén a felépítményben lehetettek.

A felnőtt temetkezések koporsó típusai között megtalálható a qrsw-típusú és múmiaformájú is. Az élelmiszer tárolására szolgáló edényeken, kosarakon és söröskorsókon kívül a sírmellékletek igen változatosak. Előkerültek különböző bútorok (ágyak, székek, zsámolyok, ládák, papiruszasztalkák, fejtámaszok) és miniatűr bútormodellek, hangszerek (például lírák és lantok, sípok[2]). A már említett Madzsa temetkezéséből például egy líra került elő. Gondoskodtak arról is, hogy a túlvilágon az elhunyt jómegjelenésű és ápolt legyen, így a temetkezési mellékletek között vásznak, ruhák, szandálok, botok, kozmetikai kellékek (kohl-edény, szemfestékes pálcika, hajtű, fésű, tükör, borotva), valamint olyan fajansz skarabeuszok is vannak, amelyeknek az alsó felébe hieroglifákat véstek. De előkerült például mérleg is, illetve kisebb méretű, fából faragott szobrok, ezek közül némelyik egy ugyancsak fából faragott szekrénykében, naoszban állt. A 1382-es sírban volt egy gyönyörűen dekorált fajansz tálka az állványával, ami teljesen épen került elő.

Egy példán keresztül nézzük meg, hogyan is nézett ki egy felnőtt temetkezés a keleti temetőben. Véletlenszerűen választottam ki, hogy melyik legyen az.

Az 1371-es sírhoz egy 1,20 méter oldalú négyzet alakú akna vezet, ami 2,60 méter mély. A sírkamra délre nyíló bejáratát fal zárta el. A helyiség 1,65 méter széles, 2,05 méter hosszú és a magassága csupán 85 centiméter. A mennyezet az ókorban részben ráomlott a koporsóra és a tárgyakra, továbbá Bruyere azt a megállapítást tette, hogy a sírba valamikor rablók hatoltak be. Az akna alján, a sírkamra bejárata előtt egy ágy volt, amelynek a keretét fából faragták ki, a fekvő felületét pedig gyékényből fonták. Más sírok esetében is előfordult, hogy az akna alján a sírbejárat előtt bútorok voltak. A sírkamra hátsó felében, az északi oldalon, az elhunyt feje közelében halmozták fel a sírmellékletek nagy részét. Egy kis mészkőkoporsót tettek (18)[3] mellé a földre. Ebben egy kőből faragott, lepelbe tekert usébti volt. Érdekes módon élelmiszer ellátmány is volt mellette gabona, datolya és szőlő. A hölgy koporsójának lábánál, a keleti fal mellett pedig egy perzeafa ág (20) volt – levelekkel és gyümölcsökkel–, valamint egy kis edény (19). Újszerű állapotban maradt fenn egy nagyobb méretű, négyzet alakú kosár (15), mely meglepő módon nem csak élelmiszert tartalmazott. Két kisebb kosár volt benne. Az egyik, egy kis kerek kosár többek között fekete kőből készült, ronggyal betömött szemfestékes edényt vagyis kohl edényt és egy ébenfa pálcikát rejtett, valamint egy fajansz skarabeusz karkötőt és egy fügét, datolyát és szőlőt tartalmazó agyagedényt. A másik kis kerek kosárban szürke kőből készült kohl edény volt, ezt is ronggyal tömték be és por formájában tartalmazta a fekete szemfestéket. Az edény nyakához kék fajansz skarabeuszt kötöttek. A festék felviteléhez szükséges ébenfa pálcikát is mellékelték. Egy piros és fekete csíkos agyagedényben, amelyet szövettel zártak le fehér kenőcs volt. Ezen felül voltak még a kosárban dum pálma diók és gránátalmák is. Egy papiruszból készült tárolóban (9) dum pálma diók voltak. A nagy kétfüles sörös amfórában (16) benne volt az ital, ezt a korsót úgy zárták le, hogy agyaggal hozzá rögzítettek egy fejre fordított tálkát. A (3) és (13) két nagyobb, fogantyú nélküli üres korsó, a test közepét két fekete csík díszíti. Két törött edényben (11 és 14) kenyerek voltak. Üres volt négy vörös agyagkorsó (4), egy kis vörös alapon fekete csíkokkal díszített agyagkorsó (2), két fehér színű terrakotta palack (5) is és egy vörös terrakotta palack tojás alakú testtel és vékony nyakkal (6). Lámpaként szolgálhatott két törött csésze égett szélekkel, amelyekben egy-egy kanóc és fehér anyag, talán zsír volt (10). Szintén lámpaként használhattak három különböző alakú tálkát (1, 7, 8). Két vörös színű törött agyagedényben kenyér volt (12, 17). Szárított húst tartalmazott egy kis vörös agyagkorsó (19). A koporsó lábánál egy kis lapított hasú edényben gyanta volt, amit egy szál kék gyöngyökkel megkötött ruhadarabbal tömtek be (21). Ugyanitt egy másik edényben datolya volt (21). A múmiaformájú, 1,95 cm hosszú, fehér alapszínű koporsón a hölgy arcát sárgára festették, a parókája vége visszakunkorodik. A koporsóban fekvő női múmia mellé két zacskó galenitet[4] helyeztek. A múmiavásznak közé a mellkasra egy nyél nélküli tükröt tettek. A fülében pedig két pár aranyfülbevaló volt. Ha volt egyéb ékszere az elhunytnak, attól megfosztották a sírrablók.

A nyugati temető sírjaival kapcsolatos szakirodalomként elsősorban a Porter – Moss féle Topográfiai Bibiliográfiát szeretném említeni, illetve akik tudnak franciául, azok tanulmányozhatják Bryuere beszámolóit. Ezek elérhetőek az interneten, az elérhetőségüket a cikk végén megtaláljátok. Egyes gazdagon dekorált, szép állapotban megőrződött sírokról természetesen jelentek meg külön publikációk is. Ilyen Szennedzsem sírja is, amhez Abdel Ghaffar Shedid „Das Grab des Sennedjem – Ein Künstlergrab der 19. dynastie in Deir el Megineh” című munkáját használtam. A képek egy részét pedig Bernard Bruyère - La tombe N°1 de Sen-nedjem (1959) című művéből vettem. A 2021-es egyiptomi úton ez volt az egyik sír, amit meg lehetett tekinteni és mobillal fényképezni is lehetett. Az itt készült fotóimból látni fogtok majd párat.

A királysírépítők örökhajlékait nagyon hasonló módon alakították ki. Mindegyik rendelkezik egy felépítménnyel és egy föld alatti sírkamrával. A felépítmény egy kis nyitott udvarból és egy vagy több helyiségből álló dekorált, boltíves kápolnából állt, amelyet általában egy kis téglapiramis ékesített. A kis piramis tetején egy kőpiramidion volt. Itt a falubeliek ünnepekkel emlékeztek meg elhunyt hozzátartozóikról. A kápolnában, vagy az udvaron egy akna vagy alkalmanként egy lépcső vezetett egy földalatti folyosóba, amely a sírkamrába torkolt. A belső teret téglával bélelték ki. Ezzel a technikával szinte sima felületet kaptak, ezt malterrel vonták be, majd vakolták. Ezután kezdték el felvinni a festett dekorációt. Az egyén anyagi helyzetétől függően mellékkamrák is csatlakozhattak a sírkamrához. A központi kamra általában boltíves tetejű volt, és általában színes falfestmények díszítették. Az agyagtégla falakba szokás volt sztéléket elhelyezni, közülük a legnagyobb méretű az udvaron állt. A sírkamrába főként a Halottak könyvéből származó szövegeket és jeleneteteket vittek fel a falakra.

Valószínűleg Deir el-Medina egyik legrégebbi kápolnája Amenemhaté[5] (TT 340), aki a 18. dinasztia elején volt az Igazság Helyének szolgálója. Az építményt Bernard Bruyère fedezte fel 1925-ben. Amenemhatnak két felesége is volt, valószínűleg egymás után: Reditjah és Nubneferet. A dekorált kápolna egy apró boltíves kamrából áll, amelybe egy udvarról, néhány lépcsőn keresztül lehet lejutni. A falfestmények befejezetlenek, így nyomon követhetők a dekorálás különböző fázisai. A körvonalakat vörös színnel rajzolták meg. A színek még frissek, a körvonalakat hematittal (piros) rajzolták. A dekorációt túlvilági és temetkezési jelenetek alkotják. A nyugati oldalon három regiszterben vannak jelenetek. Felül Amenemhatot látjuk a jobb oldalon Anubisz előtt, a bal oldalon pedig Ozirisz előtt térdelve, a középső és alsó regiszterben a családja körében banketten vesz részt az elhunyt és Nubneferet nevű felesége. A bejárattól jobbra két regiszter van, befejezetlen ábrázolásokkal, mind a kettőben egy-egy ülő házaspár szerepel. Az északi falon ismét három regisztert alakítottak ki. Két regiszterben temetési menetet örökítették meg, láthatunk siratóasszonyokat és férfiak viszik a szarkofágot, valamint a temetkezési mellékleteket. Felül ismét Ozirisz és Anubisz szerepel áldozati asztal mögött ülve. Az elhunyt adoráló tartásban térdel mindkét isten előtt. A keleti falon szoborfülke van, ami felett áldozati edények láthatók. A fülkétől jobbra az elhunyt lánya mutat be áldozatot Amenemhatnak és Reditjahnak, balra pedig az elhunyt szülei, Maaenhut és Hut ülnek. A mennyezet geometriai motívumai között szőlőfürtök és szőlőlevelek is megfigyelhetők.

A nyugati temetőben 1886-ban érintetlenül fedezték fel Szennedzsem (TT 1) sírját, amely egyike Deir el-Medine 50 festett sírjának. A temetkezési hely felnyitását és megtisztítását Gaston Maspero, a Régészeti Intézet akkori vezetője felügyelte, aki február 1-én érkezett a helyszínre. Hamar kiderült hogy, a kezdetben Szennedzsemnek és feleségének szánt sír családi temetkezéssé egészült ki, végül legalább három egymást követő generáció nyughelye lett. Az 5,12 méter hosszú és 2,61 méter széles, 2,40 méter magas boltíves sírkamra nyugati fala mellett nem kevesebb, mint 20 múmia volt egymásra pakolva. Közülük 9 festett, anthropoid koporsóban volt, tizenegy pedig vászonba csomagolva. Szennedzsem a fáraó azon munkásai közé tartozik, akiknek a Királyok és Királynék Völgye, valamint a nemesek csodálatos sírjait köszönhetjük. A családfőnek egyszerű címe volt: sedjem ash – aki hallgat a hívásra, talán ács vagy kőfaragó lehetett. Az Újbirodalom korában, a 19. dinasztia idején, II. Ramszesz uralkodása (kb. i. e. 1279 - 1212) alatt élt és dolgozott a nyugati parton.

Ahogy említettem, Szennedzsem örökhajlékában megosztozott több rokonával is. Felesége Iineferti mellett itt helyezték örök nyugalomra Khonszu nevű fiúkat és a feleségét Tamakhetet, valamint több unokát is. Közülük azonosítható volt még Ramosze, Taasszen, egy másik Ramosze, Ízisz és egy kislány, akit Hathornak hívnak. Az Ízisz nevű hölgy egy másik fia, Khabekhnet felesége volt. Khabekhnet saját sírral rendelkezik apjáé mellett. Nem volt azonosítható a 11 múmiabandázsba és múmiavászonba tekert múmia, de az egyikük feltehetőleg egy etióp származású férfi volt. Két magzat is nyugodott itt sárga felirat nélküli ládikákban.

A sírból egy kettétört nagydarab mészkő osztrakon is előkerült, melyre a Szinuhe történet egyik változatát írták. Bútorok, szerszámok, usébtik, usébti tartó ládák és kanópuszok kerültek még elő a helyiségből, valamint két nagy szétszerelt koporsószán. A kosarak, korsók és különböző típusú vázák vásznakat és élelmet tartalmaztak. A leleteket leltárba vették, Maspero hajójára szállították, majd a sírt bezárták. Sajnos az szállítás során néhány múmia teljesen szétesett, eltört egy zsámoly. Pár szobor és az, az agyagpecsét, amellyel a sírkamra ajtaja volt lezárva eltűnt. Sajnos a leletanyag nem tekinthető meg egységes egészként, nagyobb részét a Kairói Múzeumban láthatjuk, a fennmaradó részt különböző nemzetek múzeumai kapták.. Szennedzsem és felesége – múmiája alapján 75 éves lehetett halálakor – is magas kort ért meg. Szomorú, hogy bár évezredekig együtt nyugodtak, napjainkban el vannak szakítva egymástól, mert Iineferti múmiája, a New York-i Metropolitan Múzeumba került, míg férje Kairóban van. Ugyanakkor Iinefertivel ott van Szennedzsem, egy jelenetben a koporsóján.

1890-ben vasajtókkal biztosították a sírt. 1917-ben kiürítették a sír udvarában található aknákat, illetve egyet, ami a sír falán kívül volt. 1924-ben megkezdték a sírkomplexum felső részének szisztematikus megtisztítását, megkezdődött a piramisok helyreállítása. 1992-ben Wolfgang Wettengel másolatot készített a sírról, amit azóta már több helyen be is mutattak.

Szennedzsem sírja egy tipikus ramesszida magánsír  minden jellemzőjét magán viseli. A hegy keleti oldalán található, így kelet-nyugati irányával szemlélteti az evilágról a túlvilágra vezető utat. Egy föld feletti és egy földalatti részből áll. A föld feletti részhez tartozik a bejárati pülön, a fallal körülvett udvar, valamint a szentély(ek) és piramis(ok). Az udvar téglalap alakú, 12,35 x 9,4 méter. A fal helyenként 50 cm magasságban megmaradt. Az udvar nyugati végében állnak a kápolnák, amelyek kívülről piramist formáznak. Szennedzsem sírjának udvarában három piramis állt egy 40 cm magasságú alapon. Honszu kápolnájának dekorációja töredékesen, de fennmaradt: Az északi falon Khonszu és felesége láthatók, az Ozirisz birodalmának kapuját őrző lények előtt. A Nyugati falon a temetéssel kapcsolatos jelentek és temetési menet látható. A piramidionja épségben fennmaradt és a Torinói Múzeumban került. Szennedzsem piramidionja ezzel ellentétben csak részben került elő, apró töredékek vannak csak meg belőle. A harmadik piramis és kápolna Szennedzsem apjáé volt, aki Bruyere szerint Tjara, a Porter-Moss alapján viszont Khabekhnet. A felső részt az élők látogathatták, hogy különböző szertartásokat végezzenek, vagy áldozatot mutassanak be a halott számára.

A föld alatti rész az elhunytak birodalma volt. Egy 6 méter mély akna nyílik az udvarból és a sírkamrához, valamint a mellékkamrákhoz vezet. A sír padlózatát vályoggal tették egyenletessé, a falakat és a boltívet pedig egy réteg égetetlen tégla alkotja, mely egy kb. 15 cm vastag falfelületet ad. A maltert agyag és szalma keveréke alkotja. Hogy festésre alkalmassá tegyék, ezt a falat még több réteg vakolattal is bevonták.

A sírkamra bejárata felett a külső oldalon az ég hieroglifáján keletről nyugatra hajózó napbárkát látjuk, amelyet két oldalról Szennedzsem adoráló alakja határol. A bárkában a Kettős koronát viselő, kezében ankhot tartó Atum ül. A bárka orrában egy gyermekisten látható. Szennedzsem bal oldali alakjának lábánál egy béka ül. A jelenet a teremtéshez és a túlvilági újjászületéshez kapcsolódik.

A sírkamra dekorációja épségben fennmaradt, a színek élénksége olyan, mintha frissen festették volna. A déli fal bejárattól balra található részének dekorációja két regiszterre oszlik. A felső regiszterben a bejárati ajtó jeleneteinek folytatásaként a Halottak könyve 17. fejezetének illusztrációja látható. A mumifikált elhunyt oroszlánágyon fekszik, lábánál Ízisz, fejénél Nephthüsz van sólyom vagy kánya alakjában. Ők az elhunyt siratói, akik mitikus síkon Ozirisz siratói voltak. A rájuk vonatkozó szöveg így hangzik:

„Szavak mondása, Ízisz, a nagy isteni anya, az ég úrnője, minden isten úrnője által”[6]

„Nepthüsz, hatalmas a szavakban, az Ég úrnője, a Két Ország úrnője, jövök védelmére, az Igazság Helye szolgálójának, Ozirisz-Szennedzsemnek.” [7]

Nephthüsz istennő tehát a védelméről biztosítja az elhunytat.

Az alsó regiszterben ünnepi lakomán vesz részt Szennedzsem és rokonai. A kezében szehem jogart tartó elhunyt és felesége Iineferti lábánál egy fiúgyermek, Ranehu lótuszvirágot tart a kezében, egy kislány Heteput pedig egy kacsát. A házaspár előtt a leopárdbőrbe öltözött fiú Bunakhtef libációs szertartást végez. A felirat így hangzik:

„Áldozat minden jó és tiszta dologból, ka lelked számára kenyér, sütemény, sör, marha, szárnyas és hideg víz az áldozati asztalra, más áldozatok fiad, az Igazhangú Bunakhtef kezéből.”[8]

A lakoma másik résztvevői Tjara és felesége, Taja. Fiuk, Rama lélegzetet (vitorla) és vizet hoz a házaspár számára.

A következő három ülő alak „Amon szolgája a déli városban”, az igazhangú Khabekhnet és nővére, a ház úrnője az igazhangú Tahennu, valamint a ház úrnője az igazhangú Ruszu. A szeretett fiú, Rama balzsam kúpot hoz számukra.

A nyugati falon Szennedzsem és felesége majdnem életnagyságú ábrázolása szerepel a tiszteletadás gesztusában egy szentély előtt, amelyben istenek ülnek.

„Tiszteletadás a Duat (Alvilág) istenei számára, az Igazság Helye szolgája, az Igazhangú Szennedzsem részéről és az ő nővére, az általa szeretett, a Ház Úrnője, az Igazhangú Iineferti részéről.”[9] – mondja a rájuk vonatkozó felirat.

A szentély tetején ureusz fríz fut, benne két regiszterben 13 isten ül, mindegyik egy talapzaton. A felső regiszterben Ozirisz mögött 5 anonim isten látható. Az alsó regiszterben az istenek sorát a sólyomfejű Ré-Harakhty nyitja. Őt hat szintén anonim isten követi. A három vízszintes sorban futó felirat a Halottak könyve 190. fejezetének címe és 9-11. sora.

Az északi falon Anubisz bebalzsamozza a halottat, ez a Halottak könyve 151. fejezetének illusztrációja. A mérlegelés jelenet helyhiány miatt kimaradt, már csak az eredményt láthatjuk. Az igaz életet élt Szennedzsemet Anubisz – Az utak megnyitója – Ozirisz elé vezeti.

„Szavak mondása Anubisz által, jön eléd Ozirisz-Szennedzsem az Igazság Helyének szolgálja, aki igaznak bizonyult Ozirisz előtt. Fogadnak téged a Duat istenei, helyet adnak neked a Túlvilágon, meg vagy tisztítva tömjénnel, össze vagy fűzve, a tagjaid egyesítve vannak, olyan vagy, amilyennek elődeid megalkottak, egy vagy ezek közül az istenek közül, akik a Duatban vannak. Kövesd Szokariszt Roszetauba, imádd Rét, amikor felkel, és engeszteld ki, amikor lenyugszik élve, az Igazság Helyének szolgálója, az igazhangú Ozirisz-Szennedzsem.”[10]

Anubisz és Szennedzsem álló alakja előtt a következő szöveg olvasható: „Szavak mondása Anubisz, az szent föld ura, a nagy isten, az ég ura által. Jövök, fogadják a Duat istenei az igazság helyének szolgálóját, Ozirisz-Szennedzsemet.”[11]

Ozirisz a túlvilág ura fehér múmialepelben egy szentélyben áll. Ebben a jelenetben minden, a kioszk növény formája, Ozirisz zöld arca és növényi koronája, az imiut-fétisek^[12] az elhunyt azon a kívánságára utalnak, hogy újjászülethessen, termékeny legyen és ereje visszatérjen. Ozirisz szentélyétől jobbra kezdődő szöveg a HK. 125. fejezete, az ún. negatív konfesszió. A szentély előtt gazdagon megrakott áldozati asztal áll, amely mellett ott térdel Szennedzsem, őszes melírozású parókában. Felette a következő felirat olvasható:

„Ülj Wenennefer mellé, adassék neked kenyér és sör Ozirisz-Khenti előtt, hűséges Ozirisz-Szennedzsem, az igazság helyének szolgálója.” [13]

A keleti falon a Halottak könyve 110. fejezetének illusztrációját láthatjuk, a Jaru mezőt öt regiszterben. A feliratban a halott kívánsága arra irányul, hogy gondoskodhasson élelméről a túlvilágon, hogy vethessen, arathasson, hogy ehessen, ihasson, nemi életet élhessen és mindent megtehessen, amit a Földön megtehetett. A negyedik regiszterben gyümölcsökkel dúsan megrakott datolya és dumpálmák, szikomorfák láthatók, majd az ötödik regiszterben egy virágoskert van, vörös mák (v. pipacs), kék búzavirág, sárga virágú mandragóra ábrázolásokkal.

A déli fal bejárattól jobbra eső részén Szennedzsemet és a feleségét az alvilág kapui előtt látjuk. Az illusztráció a Halottak könyve 145. fejezetéhez tartozik. A mondás a kapuk és az őrök nevére korlátozódik, melyeket az elhunytnak ismernie kell. Ezt olvashatjuk például az 1. kapu keselyűfejes őrére vonatkozóan:

„A remegés úrnője, nagy falakkal, a pusztítás királynője, aki előre látja a szavakat (dolgokat).” [14]

Az utolsó, 10. kapu kutyafejű őre pedig:

„Akinek hangos a hangja, aki felemeli azokat, akik sírnak és könyörögnek, a Rémület rettegettje.”[15]

Az alsó regiszterben az ünnepi lakoma jelenete folytatódik, ezzel körbeértünk a sírkamra oldalfalain.

A boltíves mennyezet az égbolthoz és a napciklushoz kapcsolódik. A fehér feliratcsíkok nyolc részre osztják, és ide tartozik még a keleti és a nyugati fal tümpanonja. A Napisten nappali útja a keleti tümpanonból indul,a déli fal mentén végighalad nyugati irányba, majd a nyugati tümpanonhoz érve nappali útja befejeződik. A keleti tümpanonbab a sólyomfejű Ré-Harakhty-Atumot látjuk, sólyomfejű férfiként, aki Khepri-Ré vagyis a lenyugvó és a felkelő nap egyben. Előtte és mögötte egy-egy ülő pávián látható adoráló tartásban, az egyikük a lenyugvó naptól búcsúzik, a másik a felkelő napot köszönti. A déli falon először a Halottak könyve 109. fejezetének illusztrációja látható, amikor a keleti horizontot őrző két türkiz szikomorfa között megjelenik az újjászületett napisten, egy fekete-fehér borjú képében[16]. A hátán egy istenalak ül, talán az esthajnalcsillag. A következő blokkokban a Halottak könyve 112., 108. és 116. vinyettája látható. Ezek Butó, a Nyugat és Hermupolisz báinak fel- és megismerését biztosítják. A nyugati tümpanonban a nyugati horizontot, a Túlvilág bejáratát őrző két fekvő sakál szerepel.

Az északi fal a Nap éjszakai útját mutatja be, Ozirisz birodalmához kapcsolódik. Az első blokkban a Túlvilág ajtaját látjuk, előtte áll Szennedzsem. Ez a Halottak könyve 68. fejezete, amelyik egyébként biztosítja, hogy az elhunyt kijöhessen a sírból nappal. Majd azt látjuk, hogy a Napisten a bárkájában utazik kelet felé. A hajóban megjelenik a benu-madár is, a Napisten Ré-Harakhty-Atum sólyomfejű férfiként látható, mögötte pedig öt szorosan egymás mellett álló istenalak van, ők a Nagy Kilencséget jelenítik meg. Ez a Halottak könyve 100. fejezete, aminek az volt a célja, hogy az elhunyt feljuthasson a Napbárkára. Majd a Halottak könyve 135. fejezete következik, mely az újholdhoz kapcsolódik. A halott és felesége öt emberfejű isten előtt áll adoráló tartásban. Ők a felirat szerint az ég minden istene. A fejük felett sárga csillagok és a Holdkorong látható. A következő jelenetben Szennedzsemet és Iinefertit a szikomorfából kinövő Nut istennő előtt látjuk. Ez a Halottak könyve 59. fejezete, mely a halott levegővel és vízzel való ellátását biztosítja. Ezzel visszaérkeztünk a keleti tümpanonhoz. A mennyezet a Nap örökös körforgását és ciklikus megújulását tükrözi, amelyben az elhunyt is részt szeretne venni.

Most lezárom a nekropoliszokra vonatkozó első részt, de a folytatásban a nyugati temető további sírjaival fogunk majd ismerkedni.

Ajánlott linkek:

Bernard Bruyere archívuma. Itt a régész saját kézzel írt feljegyzéseit és rajzait láthatjátok:

https://www.ifao.egnet.net/bases/archives/bruyere/about?&lang=en

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2022.03.06.

Felhasznált irodalom:

Bertha Porter, Rosalind Moss - Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Statues, Reliefs and Paintings, Part I.

http://www.griffith.ox.ac.uk/topbib/pdf/pm1-1.pdf

Abdel Ghaffar Shedid - „Das Grab des Sennedjem: Ein Künstlergrab der 19. dynastie in Deir el Megineh (Verlag Philipp von Zabern, 1994)

Bernard Bruyere - Rapport sur les fouilles de Deir el Médineh (1934 – 1935) Deuxiéme partie: La Nécropole de l’est (FIFAO 15)

https://archive.org/details/FIFAO15

Bernard Bruyere - Rapport sur les fouilles de Deir el Médineh (1924 – 1925)

https://archive.org/details/FIFAO3.3

Bernard Bruyère - La tombe N°1 de Sen-nedjem (1959) MIFAO 88

https://archive.org/details/MIFAO88/page/n121/mode/2up